Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a közvetett tettesség a legkülönösebb elkövetői minőség, ennek ellenére - vagy pont ezért - mind a mai napig egyetlen magyar büntető törvény sem szabályozta. Ugyanakkor a közvetett bűnelkövetés ténye állította a büntetőjogászokat az elé a feladat elé, hogy közvetett tettesség lényegét feltárják, bűncselekménytani helyzetét meghatározzák, hiszen a közvetett tettest törvényi szabályozás hiányában is felelősségre kellett, kell vonni valahogy. Az, hogy a gyakorlatban a közvetett tettesség csak nagyon ritkán fordul elő, és akkor is általában valamelyik egyszerűbb megítélésű alakjával (pl. gyermek vagy tévedésben lévő személy felhasználásával) találkozunk, még nem mentesít az alól, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás törvényi (és így törvényes) alapját megteremtsük.
I. A szabályozás kérdéseinek vizsgálata előtt szólni kell röviden a közvetett tettesség lényegéről, bűncselekménytani helyzetéről.
A közvetett tettességre nézve meghatározó jelentőségű a részesség járulékossága, azaz, hogy a részesség járulékos jellegű közreműködés a bűncselekményben, ami azt jelenti, hogy mind a felbujtás, mind a bűnsegély tettesi alapcselekményt tételez föl, s csakis azzal összefüggésben jöhet létre.[1] Arra nézve, hogy a tettesi alapcselekménynek milyen ismérvekkel kell rendelkeznie, négyféle járulékossági formát különböztetünk meg:
a) minimális járulékosság: az alapcselekmény csupán tényállásszerű
b) limitált járulékosság: az alapcselekmény tényállásszerű és jogellenes
c) extrém (teljes) járulékosság: az alapcselekmény tényállásszerű, jogellenes és bűnös
d) hiperjárulékosság: még a tettesi alapcselekmény minősítése is kihat a részesekre.[2]
A hatályos Btk. (és a Csemegi kódex is) a részesség teljes járulékosságát követeli meg, amikor a felbujtást a bűncselekményre történő szándékos rábírásként, a bűnsegélyt pedig a bűncselekmény elkövetéséhez nyújtott szándékos segítségként határozza meg [21. § (1)-(2) bek.]. Bűncselekmény alatt ugyanis a tényállásszerű, (büntető)jogellenes és bűnös cselekményt értjük. Ez a tudományos bűncselekmény fogalom jól megfeleltethető a bűncselekmény Btk. 10. § (1) bekezdésében meghatározott fogalmával.[3]
A teljes járulékosságon felül a részességhez szükséges tettesi alapcselekménynek további két kritériuma van: szándékos bűncselekményről legyen szó, amely legalább a kísérlet szakába jut.
Mindez azt jelenti, hogy megfelelő tettesi alapcselekmény nem jöhet létre a tényállásszerűség, a jogellenesség, - és a bűnösség elemeit tekintve - a megfelelő életkor, a beszámítási képesség, az elvárhatóság és a szándékosság hiányában. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ilyen alapcselekményhez járuló részesi magatartás büntetőjogilag feltétlenül közömbös, mert a körülményektől függően ilyenkor kerülhet sor a közvetett tettesség megállapítására.[4]
A közvetett tettesség bűncselekménytani szempontból tehát abból a hézagból adódik, amely a részesség járulékossága (és így büntethetősége!) és egyes büntetést érdemlő magatartások között keletkezik. E hézag ellenére sem a Csemegi kódex, sem pedig a hatályos Btk. nem szabályozza a közvetett tettességet, így az a törvényi szabályozás hiányában hézagpótló szerepet tölt be büntetőjogunkban. Ez a hézagpótló szerep azonban - mint ahogy azt a későbbiekben látni fogjuk - se nem maradéktalan, se nem aggálytalan.[5]
II. Mint említettem, a közvetett tettességet eddig egyetlen magyar büntető kódex sem szabályozta. Ugyanakkor a Csemegi kódex miniszteri indokolása felveti, s bár nevén nem nevezve, de részletesen foglalkozik a részesség kapcsán a közvetett tettességgel, helyesen veszi számba annak egyes eseteit és arra lényeges következtetésre jut, hogy a közvetett tettesség nem részesség, hanem tettesség.[6]
A hatályos Btk.-ban, külön szabályozás hiányában a közvetett tettességet is kényszerűen a 20. § (1) bekezdése alá kell besorolnunk: tettes az, aki a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósítja. A miniszteri indokolás erről a problémáról a következőket írja: "A javaslat nem határozza meg a közvetett tettesség fogalmát, azét, aki nem a saját személyében követi el a bűncselekményt, hanem olyan személlyel követteti el, aki nem tartozik érte büntetőjogi felelősséggel. Ilyen pl. az az eset, amikor a közvetett tettes a bűncselekményt gyermekkorúval vagy elmebeteggel hajtja végre. A közvetett tettesség lényegében önálló tettesség. A bűncselekmé-nyért felelősségre nem vonható személy - a büntetőjog szempontjából - olyannak tekintendő, mint a bűncselekmény eszköze, amelynek segítségével az egyedüli tettes hajtja végre a bűncselekményt."[7]
Ez az indokolás gyakorlatilag megkérdőjelezi a közvetett tettesség létét, így némileg magyarázattal szolgál a szabályozás elmaradására. A gondolatmenet már ott félrefut, hogy az eszköz-személy bűnösségének és büntethetőségének a lehetőségét kizárja, s így nem lehet tekintettel a közvetett tettesség azon számos esetére, amikor a felhasznált személy büntetőjogi felelősséggel tartozik. Így például, ha az eszköz-személy tévedése gondatlanságból származik, és a törvény a gondatlan elkövetést büntetni rendeli; vagy ha súlyosabb bűncselekményre használják fel, mint amit megvalósítani vélt, és így másik szándékos bűncselekmény címén felel; vagy ha az önhibából eredő ittas vagy bódult állapotát használják ki, és a Btk. 25. § teremtette objektív felelősségi konstrukció alapján ugyanazért a szándékos bűncselekményért vonják felelősségre, mint a közvetett tettest. Az indokolás olyannyira következetlen, hogy nincs tekintettel a Btk. 123. § (2) bekezdésére, a közvetett tettesség egyetlen törvényben szabályozott esetére sem, ahol is a parancsot kiadó elöljáró attól függetlenül tettesként felel, hogy az (1) bekezdésben meghatározott büntethetőséget kizáró ok a katona javára írható-e vagy sem.
Van olyan a külön szabályozás szükségtelensége mellett érvelő álláspont, amely a felhasznált személy esetleges büntethetőségére figyelemmel van, de még ezekben az esetekben is a puszta fizikai eszköz fogalmával azonosíthatónak véli a felhasznált személyt, akinek a felhasználásával a közvetett tettes ugyanúgy maga valósítja meg a bűncselekmény törvényi tényállását, mintha egy kést vagy egy pisztolyt használna.[8]
Ennek az elképzelésnek a cáfolata végett szeretnék utalni bizonyos cselekménytani összefüggésekre. A német büntetőjogi irodalomban már régebben expressis verbis megfogalmazódott, hogy az eszköz-személynek képesnek kell lennie cselekmény megvalósítására (Handlungsqualität)[9], és ma már a legújabb szegedi általános részi tankönyv is hangsúlyozza ezt.[10] Cselekmény kifejtése nélkül az ember valójában semmiben sem különbözik egy fizikai eszköztől, és nincs különbség aközött, hogy a tettes egy embert vagy egy tárgyat használ eszközként tettének megvalósítására. Ekkor nem is jöhet létre közvetett tettesség, a felhasználó személy közvetlen tettesként felel. (Így pl. ha vis absolutaként ható kényszert fejt ki azzal, hogy lekötözi a vasúti szolgálattevőt vagy az éjszaka ügyeletes ápolónőt, akinek így a "mulasztása" balesethez ill. egészségkárosodáshoz vezet.[11])
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
