A vadgazdálkodási szakmérnök végzettséggel rendelkező felperes a garantált bérminimumnak megfelelő alapbér fizetése mellett hivatásos vadász munkakörben állt az alperes alkalmazásában, munkáját az alperes környékén fekvő vadászterületen látta el. A peres felek között létrejött munkaszerződés, valamint az alperes Alapszabálya és Házi Szabályzata alapján a felperes felett a munkáltatói jogokat az alperes Intézőbizottsága (a továbbiakban: IB), illetőleg annak felhatalmazása alapján a vadásztársaság elnöke gyakorolta. A felperesnek nem volt munkaviszonyból származó kötelezettsége naponta a perbeli vadászterület saját gépjárművel történő ellenőrzése, ezen feladatot a felperes heti rendszerességgel, de pontosan meg nem határozható időpontban, módon és mértékben végezte el. Munkaviszonya fennállása alatt az alperesnek szóban és írásban sem jelzett ezzel kapcsolatos költségigényt.
Az alperes elnöke a közgyűlésen egy, már előre megírt felmondást tartalmazó borítékot helyezett az asztal sarkára, felszólítva a felperest annak átvételére, amelynek azonban a felperes nem tett eleget. Az alperes 2019. június 12-én postára adott felmondását, a keresőképtelen állományban lévő felperes június 19-én vette át.
A már korábban is őstermelő családi gazdaságban tevékenykedő felperes a munkaviszonya megszűnését követően álláskeresőként nem regisztráltatta magát, a családi gazdaságon kívül elhelyezkedni nem próbált, egyéb munkát nem keresett. Az alperes a munkaviszony megszüntetésekor kiadandó igazolásokat szeptember 21-én küldte meg a felperes részére, amelyben a munkaviszony megszűnésének időpontjaként 2019. július 7-ét jelölte meg.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes elnöke a felperes munkaviszonyának megszüntetéséről az IB felhatalmazása nélkül egy személyben döntött, ezért a felmondás jogellenes. A jogellenes munkáltatói intézkedés következményeként kötelezte az alperest kéthavi felmentési időre járó távolléti díj megfizetésére. Az elmaradt jövedelemből származó kártérítési igény körében a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 29. § (5) bekezdése alapján irányadó Mt. 82. §-a alkalmazásával - a lefolytatott bizonyítás eredményeként - arra a következtetésre jutott, hogy a felperes a perben nem igazolta a kárenyhítési kötelezettsége teljesítését. Álláskeresési támogatást nem vett igénybe, "civil", valamint vadászati tevékenységgel kapcsolatos állást sem keresett aktívan, amelynek következtében saját felróható magatartása miatt elmaradt jövedelemből eredő kárának megtérítésére nem tarthat igényt. Az elsőfokú bíróság a felperes útiköltség-térítésével összefüggésben rámutatott arra, hogy a perben a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az általa hivatkozott munkanapokon 70 kilométert tett meg gépkocsival az alperes érdekében, ezzel összefüggésben milyen költségei merültek fel. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az elsőfokú bíróság álláspontja szerint azonban nem lehetett ítéleti bizonyossággal megállapítani a felperesi tényállítások valóságát, ezért a bizonyítatlanság a felperes terhére esett, amelyből következően a felperes szakértő kirendelésére vonatkozó indítványa teljesítését is mellőzte a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 276. § (5) bekezdése alapján.
A peres felek fellebbezése alapján eljárt ítélőtábla ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét helybenhagyta. Ítéletének indokolásában egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felperes költségigényeivel kapcsolatban megállapított tényállás nem indokolta szakértői vizsgálat lefolytatását, mivel a felperes a bizonyítási érdeke ellenére a bizonyítási kötelezettségét nem teljesítette olyan mértékben, amely a szakértői vizsgálat alapjául szolgálhatna. Az ítélőtábla álláspontja szerint helytálló az elsőfokú bíróság ítéletének az elmaradt jövedelemből eredő kártérítési igény elutasítására vonatkozó rendelkezése. A felperes személyes előadása alapján megállapította, hogy a munkaviszonya megszüntetését követően nem keresett állást, ezért nem volt jelentősége az Alaptörvény XII. cikkében meghatározott, a munka és foglalkozás szabad megválasztásához való alapjoga érvényesülésének sem. A felperes fellebbezési érvelésével szemben - személyes előadása figyelembevételével - a Pp. 266. § (1) bekezdése alapján arra a következtetésre jutott, hogy az alperes részéről szükségtelen volt a felperes iskolai végzettségének, szakképzettségének megfelelő és felajánlható üres álláshelyekre vonatkozó további bizonyítási eljárás lefolytatása. Az elsőfokú bíróság helytállóan értékelte a kárenyhítési kötelezettség körében azt a körülményt is, hogy a felperes 2021. júliustól átvette a családi gazdaság vezetését, e körben pedig a másodfokú eljárásban a Pp. 373. § (2) bekezdése alapján már nem volt figyelembe vehető a 2022. évi családi gazdálkodói jövedelem igazolása érdekében pótlólag csatolni kívánt adóbevallás sem. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a munkaszerződés nem tartalmazott saját gépjármű használatára vonatkozó kötelezettséget, így az nem volt a felperes munkaviszonyból származó kötelezettsége. A Pp. 2. § (2) bekezdése és a Pp. 4. § (2) bekezdése alapján ezért a perben kizárólag a felperes Mt. 51. § (2) bekezdésének rendelkezésére alapított, a vadászterületen történő közlekedéssel összefüggő útiköltség iránti igénye volt vizsgálható, mert a munkahely és a lakóhely közötti útiköltségtérítés csak eltérő jogalapon lett volna értékelhető. A másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy a vadászterület bejárásával kapcsolatban igényelt költség esetében nem a munkaidő-nyilvántartásnak volt jelentősége, mert a munkavállalót csak a munkavégzéssel szükségképpen felmerült, a munkáltató érdekében végzett munkával kapcsolatban illeti meg költségtérítés, amely nem lehet átalány jellegű. Az elsőfokú eljárás során ugyanakkor a felperes nem tudta bizonyítani, hogy mely munkanapjain hány kilométert tett meg a munkáltató érdekében, ezért a bizonyítatlanság a terhére esett.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedő részbeni, az elmaradt jövedelemből származó kártérítés, útiköltség térítése iránti keresetét elutasító rendelkezéseinek hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új részítélet hozatalával az alperes elmaradt jövedelemből eredő kártérítés és ezen összeg késedelmi kamatának megfizetésére kötelezését és az útiköltség-térítés körében az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat meghozatalára történő utasítását kérte. A felperes álláspontja szerint az eljárt bíróságok megállapították az
- 60/61 -
alperesi felmondás jogellenességét, azonban az Mt. 82. § (1) és (2) bekezdésének megsértésével az elmaradt jövedelemből eredő kártérítési igényét jogszabálysértően utasították el, így az alperes jogellenes intézkedése lényegében jogkövetkezmény nélkül maradt. A következetes bírói gyakorlat alapján az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a felperes kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget. E körben vitatta, hogy nem tett kísérletet az elhelyezkedésre és nem keresett munkát, az pedig, hogy az Alaptörvény XII. cikkében rögzített a munka és foglalkozás szabad megválasztásához való alapjoga alapján elsősorban saját képzettsége szerint, vagyis vadászként kívánt elhelyezkedni, nem róható a terhére. Érvelése szerint a munkavállalótól nem várható el, hogy hivatásszerűen folytatott szakmájától eltérő területen keressen munkát, azt pedig, hogy a szakmában el tudott volna helyezkedni, kifejezetten az alperesnek kellett volna bizonyítania, ugyanakkor e körben bizonyítási indítványt egyáltalán nem terjesztett elő. Az alperes a perben nem is állította, hogy iskolai végzettségének, szakképzettségének, szakmai tapasztalatának, valamint egészségi állapotának is megfelelő munkakörben el tudott volna helyezkedni és ezáltal jövedelemre tett volna szert. A felperes érvelése szerint a megelőző eljárás során is hivatkozott arra, hogy a családi gazdaság tagjából annak vezetőjévé és egyedüli tagjává vált, vagyis olyan helyzet alakult ki, mintha új keresőtevékenységet kezdett volna. A családi gazdaság vezetőjeként már eltérő módon kellett részt vennie a családi gazdaság működtetésében és jövedelemszerzésre is kedvezőbb lehetőségei adódtak a megelőző időszaknál. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Pp. 265. § (1) bekezdése szerinti bizonyítási érdeket ugyan helyesen rögzítette, azonban tévedett a bizonyítandó releváns tények körének meghatározásakor, és anélkül állapította meg kárenyhítési kötelezettsége megsértését, hogy az alperes az ezzel kapcsolatos bizonyítási kötelezettségének eleget tett volna. A felperes felülvizsgálati hivatkozása szerint az útiköltség-térítéssel összefüggésben az alperes sem vitatta, hogy a munkaterületre történő kijárás és a vadászterület bejárása érdekében saját gépjárművét használta, az alperes tudtával, sőt elvárásának megfelelően. A lakóhely és a munkahely közti gépjárműhasználat célja nem a munkába járás volt, hanem a gépjárműnek mint munkaeszköznek a munkaterületre való eljuttatása a munkáltató érdekében, ezért az utazási költség a munkavégzési kötelezettsége teljesítésével összefüggésben merült fel. Mindebből következően az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás a Pp. 263. § (1) bekezdésébe ütközött. Sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok az alperessel tagsági jogviszonyban álló, ekként elfogulatlannak nem tekinthető tanúk vallomását fogadta el arra nézve, hogy mikor és milyen gyakorisággal volt jelen a vadászterületen, amely vallomások ellentétesek voltak. A felperes érvelése szerint a csatolt bérjegyzékek igazolják a teljesített munkaidőt, amelynek ellenkezőjét az alperes a munkáltatói kötelezettségét képező munkaidő-nyilvántartással bizonyíthatta volna. Hangsúlyozta, hogy a gépjárművet azért kellett kivinnie minden munkanapon, mert azt munkaeszközként használta, ezért az Mt. 51. § (2) bekezdése alapján az alperes a lakóhelye és munkahelye közti távolság költségét is köteles megtéríteni. Ez a távolság 40 kilométert jelent, amely mellett a vadászterületen rendszeresen átlagosan naponta 30 kilométer utat járt be. E körben indítványozta szakértő igénybevételét, amelynek mellőzése a Pp. 276. § (1) és (5) bekezdésének megsértését eredményezte.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
