Megrendelés

Erdős Károly: A magyarországi cégek és a fizetésképtelenségi eljárások a Csődtörvény hatályossága alatt V. (CH, 2003/9., 10-12. o.)

A Felszámolók Országos Egyesülete (FOE) a többszörös alkotmánysértés megállapításáért az Alkotmánybírósághoz fordult. Az 1997-ben beadott kérelemre, továbbá az azok folytatásaként elküldött beadványokra érdemi jogorvoslatot ez idáig a felszámolói szakma egyáltalán nem kapott. A Cstv. 1997. évi módosításával elkobzott, jogerős bírósági végzésekben megítélt díjak kifizetésére a mai napig nem került sor.

A díjkiegészítési számla feltöltése a Felszámolási Díjfedezeti Alaphoz hasonlóan úgyszintén a felszámolókra várt volna, azt feltételezve, hogy még vannak olyan felszámolások, amelyek teljes egészében fel tudják tölteni a díjkiegészítési számlát.

Az eljárások döntő részében főként az APEH, a tb és a VPOP jelentkezett be hitelezőként, vagyis gyakorlatilag 1997 után az állam finanszírozta a felszámolási eljárásokat. Az állam ezen a helyzeten úgy változtatott, hogy elsőként a tb-követelések behajtását is átadta az adóhatóságnak (ezáltal egy hitelezőnek minősülve csak egyszer kellett maximum 100 000 forintot fizetniük). Majd ezt követően az 1999. évi XCLX. sz. törvénnyel az adóhatóság által érvényesített, az államháztartás valamely alrendszerét megillető követelések után sem kellett regisztrációs díjat befizetni ahhoz, hogy a hitelezői igényüket nyilvántartásba vegye a felszámoló.

Az 1999. évben befizetett 420 millió forintos nyilvántartási díjakkal szemben 2000-ben a fenti módosítás eredményeként ennek kevesebb mint a negyedét fizették be a 2000. év egészében a hitelezők a követelésük érvényesítési alapját jelentő regisztrációért.

A 9. sz. táblázat adatsorai szerint láthatóan összvolu-menében és leginkább az állami hitelezőknél az 1999. évi több, mint négyszázmillióhoz képest jelentősen csökkentek a nyilvántartásba vételi díjak.

A felszámolóknak azonban a vagyontalan cégek eljárásánál, az előzőekben felvázolt jogállásukból következően akkor is, ha a hitelezők, semmilyen nyilvántartásba vételi, regisztrációs díjat nem fizetnek be, a Cstv.-ben előírt feladatokat el kell végezniük. A felszámolóbiztosnak az adós cégjegyzésére jogosultjaként a cégjegyzékbe be kell jegyeztetnie magát, ezen költségek mellett a Cégközlönybeli közzétételi költségeket is meg kell téríteni, az aláírási címpéldány illetékét is fizetni kell, az ügyintézési költségeket (posta, telefon) is állnia kell, az adós cég iratait rendeznie,

őriz(tet)ni kell, a Cstv. szerinti adatszolgáltatási, hatósági kötelezettségeket teljesítenie kell, különböző (nyitó, közbenső, záró) mérlegeket kell csinálnia, a közreműködők díját, bérét, azok közterheit is fedeznie kell.

9. sz. táblázat

HITELEZŐK ÁLTAL BEFIZETETT NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELI (REGISZTRÁCIÓS) DÍJAK ÖSSZEGE 2000-2002 KÖZÖTT

Forrás: Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala

A hitelezők által befizetett regisztrációs számláról nem finanszírozható fedezet hiányában a felszámolói díj, az adós vagyonának értékesítéséből származó bevételből elégíthető ki, ennek elégtelen volta esetén pedig a díjkiegészítési számla terhére lehet(ne) kérni a felszámolói díj kiegyenlítését.

Amennyiben rendes felszámolási eljárás során a felszámoló részére ténylegesen kifizethető díj a vagyonértékesítésnél meghaladja a 4 százalékot, illetve az adós cég tevékenységének folytatásakor az árbevétel 1 százalékát, a többletet kell befizetni a Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala által vezetett Díjkiegészítési számlára.

A 10. sz. táblázatban összefoglaltan áttekinthető a felszámolói díjkiegészítési számla utóbbi két év folyamán realizált forgalma.

10. sz. táblázat

A FELSZÁMOLÓI DÍJKIEGÉSZÍTÉSI SZÁMLA FORGALMA 2001-2002. ÉV FOLYAMÁN

Forrás: Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala

A felszámolók befizetéseiből keletkező forrás nyújthat végső soron fedezetet a felszámoló díjának minimális összegére, amennyiben annak kielégítése az elsődleges források révén nem biztosítható. A jelenleg érvényben lévő előírások szerint a díjkiegészítési számláról a felszámolási eljárás befejezésekor 15 napon belül kell(ene) megtörténnie a felszámolói díjak kiegyenlítésének a bíróság értesítése alapján.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére