Románia legnagyobb egyháza a Román Ortodox Egyház (BOR - Biserica Ortodoxă Română), az önmagukat ortodox hívőknek vallók száma a legutóbbi (2011) hivatalos népszámlálási adatok értelmében meghaladja a lakosság 86%-át.[1]
A rendszerváltást követően az ortodox egyház térnyerése egyre egyértelműbbé vált, évente átlagosan 90 új templomot szenteltek és papjainak száma immár a 15 000 fős létszám körül mozog[2].
Ennek a nagy létszámú papságnak a munkajogi helyzete azonban nem egyértelmű, és a vonatkozó jogszabályok összevetése, illetve a kialakult gyakorlat inkább bonyolítja, semmint tisztázza a problémát. Egyrészt azt láthatjuk, hogy az elterjedt gyakorlat alapján a papok az egyházközséggel megkötött munkaszerződés aláírását követően végzik szolgálatukat, másrészt az egyházuk a létrejött jogviszonyokat nem tekinti munkajogi értelemben vett "klasszikus" foglalkoztatásnak. A munkaszerződés aláírásának gyakorlata egyébként a kisebb egyházak esetében is tetten érhető, anélkül, hogy a munkaszerződés mellé valóban munkajogi státust rendelnének a szerződő felek.
A különböző jogszabályokban fellelhető terminológia sem egységes. Legtöbb esetben a papságra "alkalmazott" kifejezéssel utalnak, amely egyértelműen vezet a munkajogi jogviszony gondolatára. A vallásszabadságra és államilag elismert egyházakra vonatkozó törvény (2006. évi 489. törvény) ugyanakkor csak annyit jelent ki, hogy az egyházak saját alapszabályzataik alapján "választják, nevezik ki és alkalmazzák a személyzetüket".
Az állami alkalmazottak bérezésére vonatkozó törvény (2010. évi 284. törvény) külön fejezetet szentel az államilag elismert egyházak papsága bérezési kérdéseinek és külön mellékletet szán a papság számára kidolgozott irányadó bérrácsnak. A jogszabály egyúttal kijelenti, hogy a törvény hatálya alá tartozó egyházi személyek "megőrzik az egyházi alkalmazotti státusukat", anélkül, hogy kitérne arra, mit kell érteni a fenti státus alatt. A bérezés tekintetében az említett törvény az egyházi alkalmazottak "fizetéséről" beszél, azonban annak állami költségvetésből való részleges finanszírozását csupán "bérezési segítség" kifejezéssel határozza meg, elsődleges finanszírozási forrásként az egyházi költségvetést jelölve meg. Mindez nem feltétlenül cseng össze a korábban említett, vallásszabadságra és államilag elismert egyházakra vonatkozó törvény rendelkezésével, amely az állam és egyház viszonyában az előbbi autonómiáját, s az államnak csupán "semleges" és "támogató" magatartását hangsúlyozza.
Jelen tanulmányunkban elsősorban a legfontosabb jogszabályi rendelkezések összevetésére vállalkozunk, a bennük húzódó ellentmondásokra kívánjuk felhívni a figyelmet. Említésre kerül ugyanakkor a releváns román ítélkezési gyakorlat is, azok a döntések, amelyek egyes munkajogi vagy társadalombiztosítási vonatkozású területeken születtek, példaként említve a pihenőszabadság, a fegyelmi eljárások és szankciók, a sztrájkjog vagy akár a nyugdíjjogosultság kérdését. Hasonlóképpen vizsgálódásunk tárgyát képezik mindazok a döntései a román Alkotmánybíróságnak, amelyek az ortodox papság munkajogi státusának kérdését feszegetik.
Végezetül természetesen szót kell ejtenünk a kollektív munkajogi jogintézmények, elsősorban a szakszervezet alakításához való jog problémájáról. Ezzel kapcsolatosan közismert az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2013-ban hozott döntése, amelyben bár korábban elismerte a papok szakszervezet alakításához való jogát, másodfokon helyt adott a Román állam érvelésének, miszerint a "Jó Pásztor" szakszervezet bejegyzése sérti az ortodox egyház autonómiáját. A döntés meglehetős vitát kavart a román munkajogi szakemberek között, azonban a viták központjában leginkább az a kérdés állt, vajon az ortodox papság szolgálati viszonya munkaviszonynak tekinthető-e, és egyszersmind egyáltalán munkaszerződés alapján dolgoznak-e, avagy a ténylegesen létező egyéni munkaszerződéseket csupán színlelt szerződéseknek kell tekinteni, amelyek nem vezetnek a munkajogi szabályozás kötelező alkalmazására
A román munkajogi szakirodalom az ortodox papság munkajogi helyzetének kérdését egészen a legutóbbi éve-
- 739/740 -
kig gyakorlatilag nem tárgyalta.[3] A dolog miértje komplex, s erre a továbbiakban nem kívánunk részletesen kitérni, azonban elkerülhetetlen annak leszögezése, hogy ez a kérdés amolyan "tabuként" élt mindaddig, amíg 2008-ban 32 ortodox pap és 3 világi alkalmazott szakszervezetet nem kívánt alapítani, és az Emberi Jogok Európai Bírósága a 2330/09 ügyben hozott döntésében ki nem mondta, hogy a "Jó Pásztor" Szakszervezet bejegyzésének elutasítása sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének 11. cikkét. A döntés érvelésének alapját éppen a papok által megkötött munkaszerződések tényének evidenciája képezte, s ez vezetett ahhoz, hogy a román szakirodalomban fellángoljon a személyeskedésekig menő vita arról, hogy az ortodox papság esetében alkalmazandóak-e, avagy sem a munkajogi szabályok.
Lássuk tehát az ortodox papság 2008-ban, s alapvetően napjainkban is fennálló státusának munkajogi vonatkozásait.
A probléma nem egyszerű, mivel nincs egyértelmű jogszabályunk, amely utat mutathatna, a különböző vonatkozó jogszabályok pedig mind rendelkezéseikben, mind terminológiájukban egymásnak ellentmondóak és következetlenek, s hasonlóképpen a jogi keszekuszaság nyomán kialakult gyakorlat is az.
Az ortodox papság munkaviszonyát tagadó érvek alapját az képezi, hogy bár tényleges munkaszerződés aláírását követően lépnek szolgálatba a papi hivatást végzők, egyetlen konkrét jogszabályi utalás sem vonatkozik a munkaszerződés aláírásának kötelező voltára. Másik oldalról a domináns vélemény az, hogy mivel az "egyházi szolgálati viszony" egyértelműen egy munkaszerződésen alapul, az a munkajogi szabályozás egészének alkalmazását kell maga után vonja. A munkaszerződések kérdésének értelmezése tűnik tehát kulcsfontosságúnak a témánk szempontjából.
A román Mt. (2003. évi 53. törv.) 2. cikkének a) pontja kijelenti, hogy rendelkezései alkalmazandóak a Romániában munkaszerződés alapján munkát végző román állampolgárokra. Az 1(2) cikk értelmében a Mt. rendelkezéseit alkalmazni kell a külön törvények alapján létesített munkaviszonyokra is, amennyiben nem mondanak ellent az utóbbinak.
A munkaszerződés tartalmi és formai elemeit a 2003. évi 64. számú Kormányrendelet határozza meg. A jogszabály "keretmodell"-nek nevezi az általa meghatározott formát, és tartalmi szempontból is csak annyit jelent ki, hogy minden munkaszerződésnek kötelező módon tartalmaznia kell a megadott tartalmi elemeket, egyúttal visszautalva az Mt. 17. cikkében megjelenő szerződéskötés előtti kötelező informálás tartalmi szabályozására. Annak ellenére, hogy a kötelező erő a forma szempontjából nem jelenik meg, a román munkaerőpiaci gyakorlatban a Kormányrendeletben meghatározott formát mintegy formanyomtatvány-szerűen használják, és erre biztat a Területi Munkaügyi Felügyelőség (Inspectoratul Teritorial de Muncă) gyakorlata is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
