A helyi önkormányzatok saját jogú (helyi) adóztatáshoz való jogát az Alaptörvény biztosítja. A helyi adók fajtáit, az egyes fajták tekintetében az adó alanyait, tárgyait, az adó alapját, az adó maximális mértékét és a törvényi kedvezményeket, mentességeket a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény szabályozza. A képviselő-testületnek a helyi adót megállapító rendelet megalkotásakor (is) eleget kell tennie a helyi jogalkotásra vonatkozó általános törvényi előírásoknak, illetve kapcsolódó alkotmánybírósági és felsőbírósági gyakorlatnak. A tanulmány a helyi adórendeletek normakontroll eljárásban leggyakrabban vitatott - az adómértéket megállapító, illetve az adófizetés alóli mentesség egyes eseteit taglaló szabályok - rendelkezéseit vizsgálja. Ezzel összefüggésben - egy konkrét eset kapcsán - igyekszik bemutatni a diszkriminatív szabályozás, illetve az adómérték konfiskáló jellege megállapítására vonatkozó kúriai gyakorlatot.
The right of local governments to levy (local) taxes is guaranteed by the Fundamental Law of Hungary. Types of local taxes, tax subjects, bases of assessment of each tax type, the tax base, the maximum tax rate and the statutory exemptions and reductions are regulated by Act C of 1990 on local taxes. When adopting a local government decree charging a local tax, the body of representatives must comply also with the general legal provisions on local legislation and the related practice of the Constitutional Court and the Curia. The study examines provisions of local government decrees on local taxes which are most frequently challenged in the norm control procedures before the Curia, namely the rules setting the tax rate and the rules on certain exemptions from the payment of taxes. In this context, it seeks to illustrate, in the context of an individual case, the case-law of the Curia of Hungary in establishing the discriminatory nature of the rules in question and the confiscatory nature of a given tax rate.
A Helyi Önkormányzatok Európai Chartája kimondja, hogy "A helyi önkormányzatok pénzügyi forrásainak legalább egy részét olyan helyi adók és díjbevételek teszik ki, amelyek mértékének meghatározására - jogszabályi keretek között - e szerveknek van hatáskörük."[2] A helyi önkormányzatok saját jogú (helyi) adóztatáshoz való joga az önkormányzatiság egyik olyan fundamentális fogalmi eleme,[3] melyet az Alaptörvény biztosít: "A helyi önkormányzat a helyi közügyek intézése körében törvény keretei között dönt a helyi adók fajtáról és mértékéről."[4] A helyi adók törvényi szabályozását - e körben a helyi adóztatás lehetőségeit, annak kereteit és korlátait - a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) teremti meg. Ennek megfelelően a Htv. szabályozza a helyi adók fajtáit, az egyes fajták tekintetében az adó alanyait, tárgyait, az adó alapját (egyes esetekben választási lehetőséget kínálva az önkormányzatoknak), az adó maximális mértékét és a törvényi kedvezményeket, mentességeket,[5] (melyeken felül az önkormányzat továbbiakat állapíthat meg). Lényeges változást jelentett a helyi adók rendszerében a Htv. 2014. évi módosítása, mely a helyi adók fajtái (építményadó, telekadó, magánszemély kommunális adója, idegenforgalmi adó, helyi iparűzési adó) mellett bevezette a települési adó fogalmát. E körbe olyan adófajták tartoz(hat)nak, amelyeket a Htv. nem nevesít kifejezetten, azok megalkotása ("kitalálása") az önkormányzatok feladata, (pontosabban lehetősége)[6]. A települési adó korlátait a Htv. rögzíti: egyrészt olyan adó állapítható meg, amit törvény nem tilt, másrészt figyelemmel kell lenni a kettős adóztatás törvényi tilalmára is. A települési adó alanya nem lehet állam, önkormányzat, szervezet, továbbá - e minőségére tekintettel - vállalkozó. A Htv. 1. § (1) bekezdése értelmében a települési önkormányzatok a helyi adókat helyi rendelettel vezethetik be. (A megyei önkormányzatok nem jogosultak helyi adó kivetésére, kivéve, ha a Kormány rendeletben a vármegye területén különleges gazdasági övezetet jelöl ki. Ebben az esetben ugyanis - a Htv. 8. § (4) bekezdése alapján - a vármegyei önkormányzat az adóból származó
- 733/734 -
bevételt a rendeletében meghatározott módon, részben a különleges gazdasági övezetben fekvő települések területén megvalósuló fejlesztések és a területen működő szervezetek és települések működésének támogatására, részben saját önkormányzati feladatai ellátásával kapcsolatos működési költségekre, továbbá saját beruházásaira használhatja fel.)
A képviselő-testületnek természetesen e rendeletek megalkotásakor (is) eleget kell tennie a helyi jogalkotásra vonatkozó általános törvényi előírásoknak, illetve kapcsolódó alkotmánybírósági, felsőbírósági gyakorlatnak.[7]
Az egyes településeken a helyi adókból származó bevételek nagysága és - ebből fakadóan - az ezen alapuló gazdálkodási önállóság biztosítása tehát számos tényezőtől függ, az azonban tény, hogy a helyi adók alkalmazásának lehetőségével a települési önkormányzatok 99,3%-a élt 2019-ben. Szinte minden önkormányzat kivetette a helyi iparűzési adót, emellett a nagyobb önkormányzatok jellemzően a vagyoni típusú adókat vezették be (építményadó, telekadó), a kisebb önkormányzatok pedig a magánszemély kommunális adóját.[8]
A KSH adatbázisa alapján a "földekre, épületekre vagy egyéb építményekre kivetett adók" között az építményadónak van nagyobb jelentősége, a telekadóból származó bevétel ennek csupán töredéke.[9] Az alábbiakban mégis a telekadóra vonatkozó szabályozást és az azzal összefüggő kúriai gyakorlatot tekintjük át. Ennek oka egyrészt az, hogy a helyi adó szabályozás törvényességének megítélése körében a Kúria nagyobbrészt ebben az adónemben vizsgál felül önkormányzati rendeleteket[10], másrészt a III. pontban bemutatásra kerülő konkrét esetben is ezzel az adónemmel összefüggésben vizsgálta a Kúria (majd az Alkotmánybíróság) a helyi rendeletet.
Az adórendeletek vitatott rendelkezései jellemzően az adómértéket megállapító, illetve az adófizetés alóli mentesség egyes eseteit taglaló szabályok. A helyi adórendeletek elbírálásakor visszatérő kérdés, hogy miként lehet egyensúlyt teremteni a helyi adókivetés törvényességének helyreállítása és az önkormányzatok helyi adóból származó saját bevételeinek védelme között.[11] A Htv. értelmében az adóalanyok terhelése tekintetében az adóalap fajtája, az adó mértéke, a rendeleti adómentesség és adókedvezmény úgy állapítható meg, hogy azok összességükben egyaránt megfeleljenek a helyi sajátosságoknak, az önkormányzat gazdálkodási követelményeinek és az adóalanyok széles körét érintően az adóalanyok teherviselő képességének.[12] Minthogy a Kúria normakontroll eljárásának közel fele helyi adórendelet felülvizsgálatát jelenti,[13] e három feltétel tartalmára, meglétére vonatkozóan a Kúria Önkormányzati Tanácsának kiforrott gyakorlata van, melynek lényege a következők szerint foglalható össze.
A vagyoni típusú adók célja az arányos közteherviselés elvének megvalósítása: a vagyonadó alapja minden adóalany vonatkozásában ugyanaz, a vagyontömeg, jelen esetben az ingatlantulajdon. Az adókötelezettség törvényi okból, a tulajdonolt vagyontömegre tekintettel keletkezik.[14] Ez azt jelenti, hogy a kötelezettség tartalmának, mértékének a vagyontömeg értékéhez - amely egyben az adóalany teherviselő képességét is jelenti - igazodnia kell. "Ez az alapja a vagyonadók esetében az adózókkal szembeni azonos (önkormányzati) jogalkotói elbánásnak. E megállapítás normatív alapját elsődlegesen az Alaptörvény közteherviselésre vonatkozó XXX. cikk (1) bekezdése adja, e követelményt az önkormányzati jogalkotó esetében a Htv. hivatkozott 7. § g) pontja közvetíti."[15] A Kúria a helyi adórendeletek felülvizsgálata során az adó jogalapja mellett az adómérték törvényességről is elég gyakran állást foglal, megítéli azt. Ennek során - még a Htv. új 7. § g) pontja szerinti szabályozás mellett is - a rendelet törvényességéről szóló döntésével a helyi önkormányzat bevételeire is jelentős hatást gyakorolhat.[16]
A teherbíró képességhez igazodó közteherviselés Alaptörvényben megfogalmazott kötelezettsége - az Alkotmánybíróság arányos közteherviseléshez kapcsolódó gyakorlata alapján - magában foglalja (többek között) az adómérték arányosságát. Jóllehet a (helyi) jogalkotónak nagy a szabadsága abban, hogy milyen módon kötelezi az adóalanyokat a közterhekhez való hozzájárulásra, vagyoni típusú adók esetében azonban az adó mértéke nem vezethet
- 734/735 -
az adó tárgyának elvonásához, illetve azzal kapcsolatos aránytalansághoz. A teherbíró képességet meghaladó, a vagyont elvonó, konfiskáló jellegű az az adó, amely mértékénél fogva és az adó tárgyát képező vagyontömeghez képest súlyosan aránytalan. Az ilyen adó elveszti az adóhoz, mint jogintézményhez kapcsolódó jellegzetességeit, és lényegében szankciónak tekinthető, amely az adó intézményével összeegyeztethetetlen. A vagyonadó mértékét a vagyontárgy értékével összefüggésben kell elsősorban mérlegelni, tehát az nem szakadhat el az adótárgy értékétől. A Kúria Önkormányzati Tanácsának kiterjedt ítélkezési gyakorlata van az önkormányzati adóztatási gyakorlat konfiskáló jellegének megállapítása vonatkozásában. E szerint az az adómérték, ami évente a vagyon értékének közel 60-70%-át teszi ki, súlyosan aránytalannak minősül, mivel belátható időn belül felemészti az adótárgyat.[17]
Megjegyezzük, hogy e vonatkozásban lényeges változást hoztak az Alkotmánybíróság 20/2021. (V. 27.) és a 3233/2021. (VI. 4.) AB határozatai, amelyek a konfiskáló mérték meghatározásának további mércéjét állapították meg. A 3233/2021. (VI. 4.) AB határozat szerint "az indítványozókat terhelő telekadó fizetési kötelezettség mértéke (kb. 42%) olyan szintet ér el az alkotmányjogi panasz alapját képező esetekben, hogy a telkek forgalmi értékének a kétszeresét is meghaladja a fizetendő adó összege az általános adóügyi elévülési ciklus alatt." A 20/2021. (V. 27.) AB határozat értelmében különös figyelemmel kell lefolytatni minden olyan esetben a normakontroll-eljárást, amelyben az adómérték alkalmas arra, hogy az elévülési idő alatt a telek értékével egyező vagy azt meghaladó összeget vonjon el.
A Htv. korábbi (2016. december 31-ig hatályban volt) szabályozása az adómérték megállapításakor az adóalany egyéni teherviselő képességének mérlegelését tette lehetővé a helyi jogalkotó számára. A hatályos szabályozás szerint ez a mérce már az adóalanyok szélesebb köréhez igazodik. Ily módon egy adott adóalanyra szóló kötelezés csak a normativitás szempontját sértheti.[18] Az adóalany teherviselő képességének figyelembevételével is összefüggő - sorozatosan visszatérő - ügytípus, hogy az önkormányzat látszólag normatív módon határozza meg az adófizetési kötelezettséget, de az valójában csak egy adózót érint (hátrányosan).[19] Telekadó esetén az adókötelezettséget, illetve az adó kivetésének alapját, mértékét, valamint a mentesülés és adóteher-csökkentés eseteit a Htv. 17-22. §-ai határozzák meg. E körből kiemelendők az adó alapjára, illetve az adó mértékére vonatkozó rendelkezések.
A Htv. 21. §-a értelmében az adó alapja az önkormányzat döntésétől függően: a telek m2-ben számított területe, vagy a telek korrigált forgalmi értéke. A területalapú adóalap számítás esetén az adó évi mértékének felső határa 200 Ft/m2, értékalapú adóztatás esetében az adó mértéke nem haladhatja meg a telek korrigált forgalmi értékének a 3%-át (adómaximum). Az önkormányzatok jellemzően a területalapú adómérték alkalmazása mellett döntenek, ez ugyanis praktikusabb megoldást jelent az adóztató közhatalom számára. A telekadót ugyanis a jegyző bevallás alapján veti ki, és rendelkezésére állnak a közhiteles ingatlannyilvántartás kontrolladatai is. Az adó alapja (a telek mérete) tehát meglehetősen stabil objektív tény, ami kiszámíthatóvá teszi az adó működtetését az adójogi jogviszony mindkét alanya számára. Nagyobb terhet ró az önkormányzati adóhatóságra az értékalapú adóztatás, ebben az esetben ugyanis a telek korrigált forgalmi értékének a megállapításhoz egyrészt további hatósági erőforrásokat kell felhasználni, másrészt ennek az értéknek a változását is folyamatosan nyomon kell követni.[20]
A Kúria által normakontroll eljárásban vizsgált telekadót szabályozó rendeletekkel (vagy az adórendeletek telekadót érintő rendelkezéseivel) kapcsolatban leggyakrabban felmerült kérdések (a fent tárgyal konfiskáló jellegű adómértéken kívül) a kivetett adó arányossága, az adómérték meghatározásának differenciáltsága, illetve a szabályozás normativitása.
A területalapú helyi vagyonadók esetében az arányosság követelménye akkor vált különösen jelentős kérdéssé, amikor a törvényalkotó a telek fogalmának kiterjesztése útján lehetővé tette a külterületi telkek adóztatását is.[21] Ezek esetében ugyanis a belterületi telkekhez képest jóval nagyobb a valószínűsége annak, hogy méretükhöz képest keveset érnek. Ez a jellemző a területalapú adóztatás alkalmazása esetében annak a jogi kockázatát rejti magában, hogy a telek négyzetméterben kimutatott méretéhez igazodó adómérték akkor is kiemelkedően magas összegű adóhoz vezethet, ha a helyi jogalkotó nem terjeszkedik túl a Htv. adta kereteken.[22]
A Kúria Önkormányzati Tanácsának az önkormányzati telekadóztatási gyakorlat vizsgálatának elvei tekintetében is kiterjedt ítélkezési gyakorlata van. A normativitás és ezzel együtt a diszkrimináció kérdésével kapcsolatban az Önkormányzati Tanács elvi éllel mondta ki, hogy nem sérti a telekadó mértékére vonatkozó törvényi szabályokat az az adómérték, amely az adómaximum alatt úgy került meghatározásra, hogy kellően differenciál a rendelet hatálya alá tartozó adóalanyok és a telkek sajátosságait is figyelembe véve. A kúriai ítélkezési gyakorlat azt is egyértelművé tette, hogy az adómérték meghatározásának differenciáltsága és arányossága szorosan összefüggő kérdések.[23] Általánosnak mondható a Kúria azon gyakorlata, hogy az arányos mértékű, a hasonló helyzetben lévő - homogén csoportba tartozó - adózókat egyenlően terhelő adó nem minősíthető az adózó tevékenységét
- 735/736 -
közvetetten és nem adóztatási jelleggel befolyásoló gazdasági szabályozó eszköznek.[24]
A vitatott önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Ör.) a település meghatározott körzetében a telekadó-fizetési kötelezettséget 2019. január 1-jétől belterületen 120 Ft/m[2], külterületen 240 Ft/m[2] összegben állapította meg. Az Ör. alapján megállapított adómértéket a(z adófizetésre kötelezett) felek hatósági eljárás során, majd közigazgatási perben vitatták. A perben eljáró bíróság indítványozta a Kúria normakontroll eljárását. Arra hivatkozott, hogy az önkormányzati jogalkotó a külterületi ingatlanokra úgy alkalmazott dupla akkora mértékű telekadót a belterületi ingatlanokhoz képest, hogy a külterületi ingatlanok fajlagos értéke több mint négyszer kevesebb a belterületi ingatlanok fajlagos értékéhez képest. Álláspontja szerint az ilyen szabályozás diszkriminatív, ezzel az Ör. szabályozása az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) 8. § t) pontja alapján az Ebktv. 1. §-ába, a Htv. 7. § g) pontjába, valamint az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésébe, XXX. cikk (1) bekezdésébe, 32. cikk (3) bekezdésébe ütközik. Indítványában hangsúlyozta, hogy a (körzetek szerint) differenciált mértékű telekadó akkor lett volna indokolt, ha a belterületen és a külterületen fekvő telkek átlagos forgalmi értéke között jelentős eltérés lenne kimutatható. A Kúria Önkormányzati Tanácsa az indítványt nem találta megalapozottnak. 2020. februárjában kiadott határozatában rögzítette, hogy a belterületi ingatlanokra kiszabott telekadóhoz képest a külterületi ingatlanokra vonatkozóan magasabb adómértéket megállapító szabályozás diszkriminatív jellegét önmagában a bel- és külterületi ingatlanok fajlagos értékének összehasonlítása nem alapozza meg. E tekintetben azt is értékelni kell, hogy a hasonló helyzetben lévő - homogén csoportba tartozó - adózókat (ipari-gazdasági övezetben működő vállalkozásokat) a közteher egyenlően terheli-e, továbbá azon legitim, ésszerű indokok vizsgálata sem mellőzhető, hogy az önkormányzatoknak a szabályozás megalkotásakor a helyi sajátosságokra, a telkek rendeltetésére (hasznosíthatóságára) és saját gazdálkodási követelményeikre is figyelemmel kell lenniük.[25] A Kúria utalt arra, hogy a normakontroll eljárásban a helyi norma más jogszabályba ütközésének megállapítására irányuló indítványt az alaptörvényi összefüggéseket is értékelve vizsgálja. Ugyanakkor a helyi rendelet más jogszabály közbejötte nélküli, közvetlenül Alaptörvénybe ütközését állító indítványt (indítványrészt) a Kúriának nincs hatásköre vizsgálni (ez ugyanis az Alkotmánybíróság kompetenciája) így az indítványnak azt a részét hatáskör hiányában utasította el.
2020 júniusában az indítványozó bíróság ismét a Kúriához fordult. Indítványában az Ör. ugyanazon rendlkezését jelölte meg, ám ezúttal annak konfikáló jellegére hivtakozva kérte az Ör. az Alaptörvénybe és a Htv.-be történő ütközésének megállapítását. A Kúria Önkormányzati Tanácsa az Ör. Htv. 7. § g) pontjába történő ütközésének vizsgálatára irányuló eljárást megszüntette.[26]
Döntését azzal indokolta, hogy a vitatott rendelkezés más jogszabályba - azaz a Htv. 7. § g) pontjába - ütközését az Önkormányzati Tanács korábbi határozatában már átfogóan, valamennyi összefüggés vonatkozásában - így az adóalanyok széles körét érintően az adóalanyok teherviselő képességére is figyelemmel - érdemben már megvizsgálta és megállapította, hogy az önkormányzati rendeleti rendelkezés nem jogszabálysértő, nem ellentétes a Htv. 7. § g) pontjával. Álláspontja szerint nincs helye az önkormányzati rendelet vagy annak rendelkezése ismételt vizsgálatának, ha az indítvány a Kúria Önkormányzati Tanácsa által érdemben már elbírált önkormányzati rendelet (vagy annak rendelkezése) vizsgálatára irányul és az indítványozó változatlan szabályozási környezet mellett, ugyanarra a jogszabályba ütközésre hivatkozva kéri a jogszabályellenesség megállapítását. Ebben az esetben az indítványban feltett kérdés már eldöntött dolog (res iudicata), a korábbi döntéstől pedig sem az érintett önkormányzat, sem az Önkormányzati Tanács nem térhet el.
Az Önkormányzati Tanács az indítványnak azt részét, amely az Ör. támadott rendelkezésének a tulajdonhoz való jogba [az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésébe és az azzal azonos tartalmú, az Alaptörvény Q) cikk (2) bekezdése alapján alkalmazandó az EJEE Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkébe] ütközése megállapítására irányult, hatáskör hiányában elutasította.[27]
Ezt követően az indítványozó bíróság az Alkotmánybírósághoz fordult. Álláspontja szerint a sérelmezett adómérték azért ellentétes a tulajdonhoz való joggal [Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdés], valamint az arányos közteherviselés elvével [Alaptörvény XXX. cikk (1) bekezdés], mert az az
- 736/737 -
adómérték, amely a vagyon értékének olyan kiemelkedően magas százalékát vonja el évente, mint amilyen az alapügyekben ingatlanszakértői értékbecslés alapján megállapításra került, belátható időn belül (alig több mint egy év alatt) felemészti az adótárgyat. Hangsúlyozta, hogy az ilyen adómérték súlyosan aránytalan, konfiskáló jellegű.
Az Alkotmánybíróság értelmezésében a "telekadó vagyonadó, ami a vagyoni viszonyokkal arányban álló közteherviselés megvalósítására hivatott. Az adóztatott vagyon értékével, azaz az adóalany teherbíró képességével arányban álló közteherviselés az Alaptörvény XXX. cikk (1) bekezdése részét képezi a jövedelmi helyzet és a gazdaságban való részvétel mellett. Ezzel önmagában nem ellentétes a területalapú adóztatás, ami praktikusan azt jelenti, hogy minél nagyobb a telek, annál több adót kell fizetni, függetlenül a telek értékétől. Az Alaptörvény sérelmére akkor vezet ez a pragmatikus megoldás, amikor az adó funkcióján túlmutatva belátható időn belül a tulajdon elvonásával egyenértékű fizetési kötelezettséghez vezet a telek értékétől elrugaszkodva." A súlyosan aránytalan adó elveszíti a közteherviselési kötelezettségen nyugvó legitimitását. Egyszerre valósítja meg az Alaptörvény XXX. cikk (1) bekezdésének és XIII. cikk (1) bekezdésének a sérelmét.
Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az adott ügyben a 240 Ft/m[2] adómértékkel érintett négy telek közül (2019-ben) három esetében az adótárgy értékének 78%-át vonta el egy év alatt a telekadó, ami egyértelműen elkobzó, konfiskáló adómértéket jelent. Az AB határozat a törvényes adómértékre konkrét számszerű összeget ugyan nem adott meg, azonban hangsúlyozta, hogy különös figyelemmel kell vizsgálni minden olyan adómértéket, amely egy év alatt az adótárgy értékének 20%-ánál többet von el. A testület véleménye szerint a telkek adómértéke érzékenyebb a túladóztatásra, tehát ezek esetében egy 20-30-40%-os adóterhelés már alkotmányossági vizsgálatot vonhat maga után.[28] Mindezekre tekintettel az Ör. támadott, 240 Ft/m[2] adómértéket előíró rendelkezése az AB általi megsemmisítés folytán 2021. május 28. napjával hatályát vesztette.
Ezek után az érintett önkormányzat polgármestere - veszélyhelyzetben a képviselő-testület feladat- és hatáskörében eljárva - önkormányzati rendeletet alkotott (a továbbiakban Módr.), amellyel akként módosította az Ör.-t, hogy az Alkotmánybíróság által megsemmisített szövegrésze helyébe 2021. június 12-i hatállyal "235.- Ft/m[2]" szöveget iktatta be. Ezt követően a megyei kormányhivatal - törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva, eredménytelen törvényességi felhívást követően - fordult a Kúriához. Indítványában kifejtette, hogy bár az ügyben alaptörvényi rendelkezések is érintettek, nincs szükség az Alkotmánybíróság újabb eljárására, miután a korábbival lényegében azonos tartalmú önkormányzati rendelet immár az AB határozatba is ütközik, ezáltal sérti az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 39. § (1) bekezdését.
A Kúria Önkormányzati Tanácsa az indítvánnyal támadott rendelkezést (235 Ft/m[2]) hatálybalépése napjára visszamenőlegesen megsemmisítette. A 2022. március 1-jén kelt Köf.5046/2021/10. számú határozat indokolása a következők szerint foglalható össze. A Kúria Önkormányzati Tanácsának gyakorlata szerint továbbá, ha a Kúria Önkormányzati Tanácsa egy önkormányzati rendelkezés más jogszabályba ütközését megállapította, nem lehetséges azonos jogszabályi környezet esetén az érintett önkormányzat által másik önkormányzati rendeletben e jogszabálysértő rendelkezés ismételt megalkotása, ellenben az önkormányzat a jogbiztonságra is különösen veszélyes jogalkotói joggal való visszaélést valósít meg (Köf.5.011/2020/5.). Az Önkormányzati Tanács ezt a megállapítást az Alkotmánybíróság által megsemmisített önkormányzati rendelet ismételt megalkotására is irányadónak tekinti. Jelen esetben ugyan nem teljesen azonos tartalommal alkotta újra az érintett önkormányzat a megsemmisített rendelkezést, de a kifejtettek szerinti eljárása lényegében hasonlóan volt megítélhető.[29] (A Módr. minimálisan, csupán mintegy 2%-kal alacsonyabb adómértéket határozott meg.)
A Kúria utalt arra is, hogy "az Abtv. 39. § (1) bekezdése alapján az alkotmányossági kérdésben mind a rendelkező rész, mind az indokolás kötelező (Kfv.III.37.363/2015.), annak alapján a határozatban meghatározott alkotmányos követelmény érvényre juttatásával kell eljárni (Kfv.V.35.218/2014.). Az AB határozat az Ör. rendelkezésének megsemmisítésén túl több alkotmányos követelményt meghatározott. Míg a rendelkező rész a támadott norma megsemmisítésével teljesedésbe ment, az indoklásában megfogalmazott alkotmányos követelményeket a megsemmisített rendelkezés helyébe lépő új normaszöveg megalkotása során is érvényre kell juttatni."
A fentiek alapján megállapítható, hogy a helyi adórendeletek (normakontroll eljárás során történő) felülvizsgálata körében, az e hatáskört egy évtizede gyakorló Kúria Önkormányzati Tanácsának kiterjedt és - a fentiek szerint - kiforrott ítélkezési gyakorlata van.
[1] A helyi önkormányzatok adóztatási tevékenysége, Elemzés T/514. (szerk. dr. Németh Ildikó-Halkóné dr. Berkó Katalin), Állami Számvevőszék, Budapest, 2021, 5. www.asz.hu/elemzesek-archivum (2023. április letöltés).
[2] Balogh-Békesi Nóra: A telekadó törvényessége egykor és most, Pázmány Law Working Papers, 2017/11. https://plwp.eu/files/2017-11_Balogh-Bekesi.pdf (2022. július 3-i letöltés).
- 737/738 -
[3] Fábián Adrián: Kommentár az önkormányzati törvényhez, Complex, Budapest, 2013.
[4] Horváth Sándor: Helyi adóztatás, különös tekintettel az iparűzési adóra, In: Ünnepi kötet Ivancsics Imre egyetemi docens, decan emeritus 70. születésnapjára, Csefkó Ferenc (szerk.), PTE ÁJK, Pécs, 2008.
[5] Kiss László: Önkormányzati rendelet-tár, Demokratikus Közigazgatás Fejlesztéséért Alapítvány, Budapest, 2020, 407-431.
[6] Lovas Dóra: A telekadó tárgyához kapcsolódó kúriai joggyakorlat, Kúriai Döntések, Bírósági Határozatok 2022/2. https://kuria-birosag.hu/sites/default/files/kuriai_dontesek/kuriai_dontesek_-_birosagi_hatarozatok_-_2022_februar.pdf (2022. július 3-i letöltés).
[7] Patyi András: A helyi rendeletek törvényességi felülvizsgálatának egyes kérdései, Jog-Állam-Politika 2020/Különszám, 165-175.
[8] Patyi András: Gondolatok a magyar helyi önkormányzati rendszer általános szabályairól, In: Tanulmányok a 70 éves Bihari Mihály tiszteletére (szerk.: Szoboszlai-Kiss Katalin-Deli Gergely), Universitas-Győr Nonprofit Kft., Győr, 2013, 379-395.
[9] Pfeffer Zsolt: Pénzügyi jog és pénzügytan, Menedzserpraxis Szakkiadó és Gazdasági Tanácsadó Kft., Budapest, 2016. ■
JEGYZETEK
[1] Jelen tanulmány részben másodközlés. Az első megjelenés adatai: Rózsás Eszter-Fábián Adrián: A helyi adókról szóló önkormányzati rendeletek felülvizsgálata a Kúria gyakorlatában, In: Szemelvények a helyi és a területi közigazgatás aktuális kérdéseiről (szerk.: Csefkó Ferenc), A Jövő Közigazgatásáért Alapítvány, Pécs, 2022, 157-166.
[2] 1997. évi XV. törvény a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájáról szóló, 1985. október 15-én, Strasbourgban kelt egyezmény kihirdetéséről 9. cikk 3.
[3] Az önálló adóztatás joga, azaz a helyi adók fajtáinak és mértékének meghatározása az önkormányzás alapvető feltételét (conditio sine qua non-ját) jelenti. Lásd Patyi András: Gondolatok a magyar helyi önkormányzati rendszer általános szabályairól, In: Tanulmányok a 70 éves Bihari Mihály tiszteletére (szerk.: Szoboszlai-Kiss Katalin-Deli Gergely), Universitas-Győr Nonprofit Kft., Győr, 2013, 389.
[4] Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés h) pont.
[5] Pfeffer Zsolt: Pénzügyi jog és pénzügytan, Menedzser Praxis Szakkiadó és Gazdasági Tanácsadó Kft., Budapest, 2016, 263.
[6] Uo.
[7] Részletesen Fábián Adrián: Kommentár az önkormányzati törvényhez, Complex, Budapest, 2013, 171-177.
[8] A helyi önkormányzatok adóztatási tevékenysége, Elemzés T/514. (szerk. dr. Németh Ildikó-Halkóné dr. Berkó Katalin), Állami Számvevőszék, Budapest, 2021, 5. www.asz.hu/elemzesek-archivum (2023. április letöltés).
[9] Lovas Dóra: A telekadó tárgyához kapcsolódó kúriai joggyakorlat, Kúriai döntések. Bírósági Határozatok 2022/2. 312. https://kuria-birosag.hu/sites/default/files/kuriai_dontesek/kuriai_dontesek_-_birosagi_hatarozatok_-2022_februar.pdf (2022. július 3-i letöltés).
[10] A 2020-ban a felülvizsgált helyi adórendeletek háromnegyede volt telekadót szabályozó rendelet, illetve telekadóra vonatkozó rendelkezés.
[11] Balogh-Békesi Nóra: A telekadó törvényessége egykor és most, Pázmány Law Working Papers, 2017/11, 2. https://plwp.eu/files/2017-11_Balogh-Bekesi.pdf (2022. július 3-i letöltés).
[12] Megjegyezzük, hogy hivatkozott Htv. 7. § g) pontja nem csupán a telekadó, hanem az építményadó tekintetében is irányadó.
[13] Ez 2019-ben a befejezett ügyek 41%-át, 2020-ban 45%-át jelentette.
[14] Köf.5001/2013/6. határozat.
[15] Vö. Köf.5024/2016/5. határozat.
[16] Patyi András: A helyi rendeletek törvényességi felülvizsgálatának egyes kérdései, Jog-Állam-Politika 2020/Különszám, 173. https://jap.sze.hu/images/lapszámok/2020/Különszám/JAP_2020_KULONSZAM_patyi-andras.pdf (2023. április letöltés).
[17] Lásd például Köf.5081/2012/4. és Köf. 5024/2016/5. határozat.
[18] Vö. Köf.5016/2019/6. határozat.
[19] Balogh-Békesi i.m. 3.
[20] Vö. 20/2021. (V. 27.) AB határozat.
[21] Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 70-180. § Hatályba lépett 2011. november 30-án.
[22] 20/2021. (V. 27.) AB határozat.
[23] Köf.5021/2017/4. határozat.
[24] Köf.5021/2015/7. határozat.
[25] Köf. 5041/2019/4. határozat.
[26] A Kp. 48. § (1) bekezdés g) pontja alapján az Önkormányzati Tanács az indítványt visszautasítja, ha az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközésének vizsgálata tárgyában - ugyanazon a jogalapon - már jogerős határozatot hozott. Az indítvány visszautasítására azonban csak az indítványnak az Önkormányzati Tanácshoz való érkezését követő nyolc napon belül van lehetőség. E határidő lejártát követően az Önkormányzati Tanács az indítványt már nem tudja visszautasítani, viszont a normakontroll eljárást bármikor megszüntetheti, ha a visszautasítás okai fennállnak.
[27] Köf. 5014/2020/9. határozat.
[28] 20/2021. (V. 27.) AB határozat
[29] Köf. 5046/2021/10.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD habil. egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar; főtanácsadó, Kúria. Az írás a szerző álláspontját tartalmazza, az nem értelmezhető az őt foglalkoztató intézmények állásfoglalásaként.
Visszaugrás
