Köszöntöm a Fontes Iuris olvasóit 2022 karácsonyán. Ez a lapszám is szellemi csemegéket tartogat.
Külön öröm számomra, hogy Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese mutatkozhat be a Fontes Iuris hasábjain a vele készített interjúban. Ha valaki, akkor ő elmondhatja magáról, hogy a jogot a legkülönfélébb oldalairól ismeri és érti. Hosszú és színes jogászi pályafutása során országgyűlési képviselőként alkotta, ügyvédként alkalmazta, igazságügyi államtitkárként, miniszterhelyettesként, illetve kodifikátorként, az igazságügyi politika alakítójaként föllépve előkészítette a jogszabályokat. Az ő személyes és szakmai kvalitásait a klasszikus parlamenti államtitkári teendőkön túl más területeken, leginkább talán a jogászi hivatásrendekkel való kapcsolattartás, együttműködés terén lehet kamatoztatni. Ahogyan az interjúban ő maga is találóan megjegyzi: hazánkban a hatalmi ágak szétválasztása az európai átlagnál markánsabb, de - vagy talán éppen ezért - a végrehajtói és a bírói hatalom közötti szoros párbeszéd nélkülözhetetlen a közös cél, azaz az igazságszolgáltatás jó működése érdekében. A legfiatalabb olvasók kedvéért külön is fontosnak tartom megemlékezni arról, hogy Répássy Róbert akkor töltötte be a tárcánál ezt a hivatalt, amikor a most hatályos polgári és büntető törvénykönyvek megszülettek, később pedig - 2014 és 2018 között - újrakodifikáltuk az ezekhez tartozó eljárásjogokat is. Azt hiszem, kevés magyar jogász mondhatja el magáról, hogy ilyen fontos szerepet játszott jogrendszerünk alapjainak megújításában.
A közjogi rovatban ezúttal nem klasszikus, hanem sokkal inkább időszerű téma szerepel: A gyermekek adatainak védelme az online térben. A szerző, Faragó-Farkas Mariann Gabriella különleges történeti pillanatot ragad meg: a világjárvány felgyorsította a digitalizációt az élet számos területén, így drámai módon az oktatásban is. A folyamat jórészt visszafordíthatatlannak tűnik a járvány elmúltával vagy csillapodásával is. A gyerekek egyre több időt töltenek - legitim célból - a virtuális térben. Ez nem ismer határokat, így a benne rejlő lehetőségek és kockázatok is határtalanok, a jogalkotónak pedig igencsak ébernek kell lennie ahhoz, hogy az újabb és újabb jelenségekre választ tudjon adni. Az éberségre és a cselekvésre pedig kötelezi az Alaptörvény is. A szerző ugyanis megállapítja, hogy a gyermekjogok védelme terén az állam "jogi aktivizmusra" köteles az Alkotmánybíróság vonatkozó esetjoga szerint is. A cikk az adatvédelem felől közelít, és nem titkolja, hogy a helyzet még korántsem megnyugtató. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot egy tavalyi törvénymódosítás felruházta ugyan azzal a jogkörrel, hogy elrendelje a kiskorúakkal kapcsolatos, jogsértőnek talált elektronikus adat szinte azonnali hozzáférhetetlenné tételét. Ám ennek a védelemnek is megvannak a jogi és gyakorlati korlátai. Így csapataink továbbra is harcban állnak - üzeni a szerző. Annak viszont semmilyen akadálya nincs, hogy közben mindent megtegyünk a megelőzés, a kiskorúak és a szülők tudatosságának növelése, valamint a megfontolt internethasználat érdekében - vonja le a helyes következtetést a szerző.
A büntetőjogot Vass Péter beosztott bíró kollégánk írása képviseli, aki A terhelti beismerésen alapuló konszenzuális rendszer egyes kiemelt jogintézményei címmel 2022 májusában rendezett szakmai tanácskozásról közöl alapos beszámolót. Az Igazságügyi Minisztérium és a Magyar Ügyvédi Kamara közös konferenciája nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy számba vegye a 2017-ben elfogadott új büntetőeljárási kódex egyik leglényegesebb újításának működését a gyakorlatban. Amint arra sokan emlékeznek talán, a büntetőeljárás reformját az a szándék vezérelte, hogy az eljárások gyorsabbak, gazdaságosabbak és hatékonyabbak legyenek, azonban az eljárásjogi garanciák sérelme nélkül. A szinte új paradigmával felérő változás lényege a terhelti beismerésen alapuló konszenzuális rendszer bevezetése volt: az eljárás során a korábbiaknál immár jóval nagyobb tere nyílik a vádhatóság és a terhelt együttműködésének az eljárás mielőbbi lezárása, valamint a mindkét fél számára leginkább elfogadható szankció megtalálása érdekében. A szerző azzal a megállapítással kezdi cikkét, hogy a konszenzuális rendszert alkotó jogintézmények "összességében már jóval nagyobb arányt képviselnek a büntetőügyek befejezésében, mint az ezeket nélkülöző, általános eljárásrend szerint lefolytatott eljárások". A konferencia színvonalát és jelentőségét előrejelezte a sokszínű, a büntető igazságszolgáltatásban közreműködő intézményeket és hivatásrendeket képviselő, tekintélyes előadói gárda, amelyben helyet kapott alkotmánybíró, a legfőbb ügyész helyettese, illetve járási vezető ügyész, kúriai tanácselnök, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, és még sokan mások. A konferencia egyik megállapítása az volt, hogy az új rendszer elemeinek recepciója a jogalkalmazás részéről folyik, a jogintézmények élnek, még akkor is, ha talán nem is azonos az elfogadottságuk. Így például az egyezségkötés ritka, míg ún. mértékes egyezség megkötésére az eljárások viszonylag magas százalékában kerül sor. A konszenzus keresésére és a terhelt együttműködésére építő rendszer további kibontakozásához a jogszabályi változásokon túl szükséges az eljárási, pervezetési kultúra és etikett megváltozása, továbbá a bírák, ügyvédek és ügyészek folyamatos továbbképzése is.
Érdekes, talán kurrens, mégis kevéssé ismert területre kalauzol magánjogi rovatunk, amelyben ezúttal Szabó Judit cikkét olvashatjuk Zöld átállás a magánjogban: uniós irányelv-
- 3/4 -
javaslat a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati átvilágításról címmel. A fenntarthatóság mint fogalom eleinte környezeti fenntarthatóságot jelentett: egyes termelési és fogyasztási módok a természet oly mértékű kizsigerelésével járnak, ami hosszabb távon összeegyeztethetetlen az emberi lét és civilizáció fennmaradásának fizikai és biológiai feltételeivel. Utóbb megjelent a társadalmi fenntarthatóság kívánalma is. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a világ bizonyos vidékein olcsóbban állítanak elő bizonyos termékeket, mint másutt, ami tőkeexporthoz és a termelési kapacitások (értsd: munkahelyek) kihelyezéséhez vezet előbb keletről nyugat, majd északról dél felé. Hanem arról, hogy a határokat és korlátokat nem ismerő profitorientáltság olyan, etikailag elfogadhatatlan helyzeteket eredményezhet, mint a gyermekmunka, vagy a munkaerő kizsákmányolásának egyéb formái, ami miatt egyes országok lakói nem látnak maguk előtt jövőt. A kilátástalanság hozzájárul a háborúk kialakulásához és elhúzódásához a világ megannyi pontján, ami tömeges, és nehezen kezelhető menekültáradattal, migrációs válsággal jár. Így Európa érdeke is az etikus, a természeti környezetnek és a társadalmi igazságosság szempontjainak megfelelő vállalati működés kialakítása és ellenőrizhetősége, nemcsak a hatóságok, hanem az üzletfelek, fogyasztók, valamint a közvélemény számára is. Az európai uniós jogalkotó jelenleg arra tesz kísérletet, hogy olyan rendszert dolgozzon ki, amelyben a gazdasági társaságok, vállalatok számára fenntarthatósági szempontú átvilágítási kötelezettség áll fenn. Az erre vonatkozó irányelv tárgyalása jelenleg is folyik, a szerző az ezzel kapcsolatos tapasztalatait és előrejelzéseit osztja meg velünk.
A nemzetközi és európai uniós jog tárgyköréből Somogyi Olívia merít. Tanulmányának tárgya és címe Az acte clair doktrína hatása az európai uniós jog egységes értelmezésére. A szerző által bemutatott probléma az előzetes döntéshozatali eljáráshoz kapcsolódik. Az említett doktrína beszédes elnevezésű: a végső fokon eljáró tagállami bíróságok hivatkozhatnak jellemzően rá, ha úgy ítélik meg, hogy az előzetes döntéshozatali kérelem előterjesztésére nyilvánvalóan nincs szükség, mert az általuk tárgyalt ügyben az alkalmazandó uniós jog tartalma világos, további értelmezést nem igényel az Európai Unió Bírósága részéről. Ilyenkor megtagadhatják az előzetes döntéshozatali kérelem előterjesztését. Ekkor azonban ingoványos talajra tévedhetnek, mert ki döntheti el, hogy valóban helyesen hivatkoztak-e az elvre, és tényleg mindenki számára nyilvánvaló az alkalmazott uniós jog tartalma? A szerző érdekes statisztikát idéz, amelyből kiderül, hogy mely tagállamok bíróságai milyen gyakorisággal fordulnak a luxemburgi testülethez; megállapítja, hogy hazánk e tekintetben az európai átlag fölött van, tehát a magyar bíróságok nyitottak az intézményes párbeszédre. Ez az uniós jog egységes értelmezésének, és ezáltal végső soron a jogbiztonságnak is a záloga. Ez azt is jelenti, hogy viszonylag kisszámú esetben hivatkoznak a szóban forgó doktrínára. Az írásból kiderül, hogy ezt talán helyesen is teszik, mert az acte clair mint mentesítési ok csak egy régi, 1982-es luxemburgi ítéletben foglalt feltételekkel hivatkozható, amelyek egy része ma már aligha teljesülhet. Akkoriban ugyanis, a még csupán tíz tagállam összesen hét hivatalos nyelvet használt, így pedig nem volt elképzelhetetlen annak megállapítása, hogy az adott uniós jogszabályt valamennyien egyformán értelmezik. A hivatalos nyelvek mai dzsungelében azonban ennek a tesztnek az elvégzése semmilyen tagállami bíróságtól sem várható el reálisan.
Végül engedjék meg, hogy kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánjak minden kedves Olvasónknak! A most véget érő esztendő nem volt könnyű, hiszen Európa földjére, ráadásul a szomszédunkba visszatért a háború. Ezért újévi jókívánságom sem lehet más az idén, mint béke otthonainkban, családjainkban, hazánkban, Ukrajnában, Európában és az egész világon! ■
Visszaugrás
