Az Európai Unió Daphne programja keretében végzett vizsgálat arra a kérdésre kereste a választ, hogy a kórházi osztályokon, illetve azon kívül, bármely más helyen hány gyereket hagy el az édesanyja (családja), milyen körülmények között, hogyan szabályozzák, illetve büntetik ezt a különféle országokban, és mi lenne a legoptimálisabb megelőzési, segítségnyújtási módszer. A kutatás egész Európára vonatkozott, a Nottinghami Egyetem intézet vezetője Kevin Browne és munkatársai minden EU tagország egészségügyi vagy szociális minisztériumának elküldték a kérdőívet, és a részletes vizsgálatban résztvevő országok esetében, így Magyarországon is ezen túlmenően a kutatók[2] kiegészíthették, véleményezték a kormányzat által kitöltött információt, részletes helyzetjelentést írtak a adott ország gyermekjóléti és gyermekvédelmi rendszeréről a gyermekelhagyással összefüggően, illetve 10 interjút készítettek kórházak szülészeti osztályain. Ezt követően összegyűjtöttük az egyes országokban fellelhető jó gyakorlatokat a megelőzés és segítségnyújtás terén.
A kutatás egyik indoka az volt, hogy korábban ugyancsak az EU Daphne programja keretében folytatott vizsgálatunkban, a 0-3 éves korú gyerekek intézményes ellátásba kerüléséről végeztünk európai felmérést, és ennek alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy az átmenetileg vagy tartósan szakellátásba kerülő kisgyerekek jelentős része elhagyás következtében kerül gondozásba.[3]
Ebben a cikkben a kutatás zárótanulmányának eredményeit ismertetem, kiemelten a magyar helyzetet, nemzetközi összehasonlításban.
Az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének[4] 7. cikke egyértelműen kimondja, hogy minden gyereknek "amennyire lehetséges, joga van ismerni a szüleit, és arra, hogy szülei viseljék gondját", illetve a 18. cikk szerint a szülők közös elsődleges felelősségének megállapítása mellett az államoknak segítséget kell nyújtaniuk a szülőknek e felelősség gyakorlásához. Ha egy gyereket elhagynak, illetve a szülők (anya) nem kap megfelelő segítséget, akkor ez a jog sérül.
Az adatok szerint leginkább a csecsemőket és kisgyerekeket hagyják el a szüleik. Noha nagy szükség lenne arra, hogy pontosan ismerjük a gyerekelhagyás mértékét, okait és következményeit, e területen meglepően kevés kutatás folyt korábban.
Miközben sokféle ismerettel rendelkezünk arról, hogy a gyerekeket milyen okokból emelik ki a családjukból, és milyen módon lehetne megelőzni, illetve a korai beavatkozás segítségével csökkenteni a gyerekek elválasztását szüleiktől, családtagjaiktól, a gyerekek elhagyásáról nagyon korlátozott információink vannak.
A gyermekelhagyás meghatározása
Meglepő módon nincs egyértelmű és elfogadott meghatározása a szakirodalomban a gyerek elhagyásnak (abandonment). Gyerekek különféle csoportjait tekinthetjük elhagyottnak, így az elárvult, kíséret nélküli menekült, háborús konfliktusban otthagyott, munkavállalás miatt, un. hátrahagyott gyerekeket, a szüleik által nem gondozott, és intézményes ellátásba kerülőket, utcagyerekeket stb. nevezhetik így, de jogi és szakpolitikai értelemben is különbséget kell tenni a ténylegesen elhagyott, és a más okból, ideiglenesen vagy tartósan családjukon kívül élő gyerekek között. Az esetek egy részében a szülő szándékoltan hagyja el a gyerekét és nem is akarja őt a továbbiakban gondozni, nevelni, míg más esetben ez az elhagyás nem végleges, vagy nem minősül elhagyásnak, inkább az adott krízis helyzet megoldásának látszik.
Nem ritka, hogy nem a szülő szándéka szerinti az elhagyás, de a szakemberek, hatóságok célszerűnek látják, ha a gyereket kiemelik a családjából, és nemegyszer a szülői kapcsolattartás megritkul, megszűnik, és elhagyottá válik a gyerek, a szó köznapi értelmében bizonyosan. Mueller és Sherr[5] javaslata szerint az adott
9/10
ország jogi szabályozását kell alapul venni, ami elfogadható ötletnek tűnik, de sajnálatos módon, a kutatás során részletesen vizsgált 10 ország közül (Bulgária, Csehország, Dánia, Franciaország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Románia és az Egyesült Királyság) csak Lengyelország esetében találtunk egyértelmű jogi meghatározást a gyerekek elhagyására.
Annak érdekében, hogy a jövőben közösen elfogadott meghatározást használjunk az elhagyásra, a kutatás során definiáltuk az általunk jónak tartott módon a fogalmat. Eszerint megkülönböztetünk nyílt és titkos elhagyást.
Nyílt elhagyás alatt azt értettük, amikor a gyereket úgy hagyja hátra ismert szülője, hogy egyértelművé teszi, szülői felelősségét nem akarja/tudja vállalni, lemond a gyerekéről, és nincs olyan családtag, aki képes lenne vagy akarná szülőként a gyerek felnevelését vállalni. A titkos elhagyás azt jelenti, hogy a gyereket úgy hagyja ott valahol a szülő, hogy őt magát nem lehet beazonosítani, és ezzel is jelzi, hogy a gyerekkel kapcsolatos szülői felelősséget nem vállalja, név nélkül, visszavonhatatlanul lemond a gyerekről.
A 2005-ben lefolytatott korábbi kutatásunk azt mutatta, hogy a gyerekek elhagyása a legfontosabb oka, amiért a 3 évesnél fiatalabb gyerekek szakellátásba, az állam gondoskodásába kerülésének. Az összehasonlító elemzés alapján kijelenthető, hogy a nyugat-európai országokban csak 4%, míg Közép- és Kelet-Európában az intézményes ellátásba került kisgyerekek 32%-a sorolható ebbe a kategóriába. Dániában, az Egyesült Királyságban, Norvégiában nagyon ritka az ilyen eset, az általuk küldött adatok szerint. A magyar jogszabályokban az "elhagyás" kifejezés nem szerepel, és nem állnak rendelkezésre pontos adatok sem az elhagyás különféle formáiról, és pontos számáról sem.
Az eltérő módon és kategóriák szerint definiált és gyűjtött adatok miatt, nehéz az egyes országok statisztikáit összehasonlítani, sok országban nincs önálló kategorizálás aszerint, hogy milyen körülmények között került sor a gyerek elhagyására.
A 27 EU tagország ágazati minisztériumainak elküldött, a gyerekek elhagyásáról részletes információkat kérő levelünkre, 22 ország válaszolt. A válaszadók között Szlovákiában volt a legmagasabb az elhagyott kisgyerekek aránya (4,9 ezrelék), ezt követte a Cseh Köztársaság (4,1 ezrelék), Lettország (3,9 ezrelék) és Lengyelország (3,7 ezrelék). Hollandiában ugyanakkor 0.1, Németországban 1,2, Dániában 0,4, Portugáliában 1 ezrelék a megfelelő adat.
A legtöbb országból nem sikerült megbízható és részletezett adatokat gyűjteni arról, hogy hány gyereket hagynak ott nyilvános helyeken vagy a szabadban, sőt az inkubátor - máshol babadoboz - programban talált gyerekekről sem. Arról sem lehet adatot találni az országok többségében, hogy hány újszülöttet hagynak a kórházi szülészeteken. Van ilyen statisztikai adat Szlovákiában (3,3 ezrelék), Lengyelországban és Litvániában (1,7-1,7 ezrelék), továbbá Franciaországban, ahol 1 gyereket hagynak kórházi szülészeten ezer élve született csecsemőből. Magyarországon nincsen központi adatgyűjtés a kórházakban és az inkubátorokban hagyott gyerekek számáról és jellemzőiről sem, így nem tudjuk, hogy az érintett gyerekek milyen neműek, korúak voltak, és azt sem, hogy egészséges, esetleg fogyatékos volt-e a gyerek. A kornak azért is van jelentősége, mert a magyar jogszabály[6] nem köt ki korhatárt, gyermekről beszél, így elvileg nem csak újszülött kerülhetne oda, és például Szlovákiában egy másfél éves gyereket is találtak már a kitett babadobozban.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
