1. A második világháborút követően az emberi jogok egyre jelentősebb szerepet kezdtek játszani a nemzetközi közéletben. Az 1948-ban született Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát[1] követően, újabb és újabb emberi jogi egyezményeket fogadtak el, egyesekhez pedig már a közvetlen érvényesítést lehetővé tevő bírói utat is megteremtették (lásd pl. Emberi Jogok Európai Egyezménye[2]). Az emberi jogok iránti növekvő érdeklődés ahhoz vezetett, hogy egyre többen kívánták az emberi jogok alapjait feltárni, illetve az egyes jogosultságokat igazolni. Dolgozatom célja feltárni, hogy egyes kortárs természetjogi elméletek miként kívánják megalapozni illetve igazolni az emberi jogokat. Kiindulópontul a magát a klasszikus tomista természetjog követőjének valló Frivaldszky János tavaly megjelent Természetjog és emberi jogok című kötete[3] szolgál, melynek főbb állításait az angolszász világban legnépszerűbb természetjogász, John Finnis neoklasszikus elméletével[4] kívánom szembeállítani.
2. Frivaldszky kötetében azon tézisét kívánja bizonyítani, hogy ahhoz, hogy a valóban minden embert ember voltánál fogva megillető jogokat le tudjuk vezetni, az Aquinói Szent Tamás tanait alapul vevő tomista természetjog hagyományos értelmezéséből kell kiindulni. E szerint a cselekvés erkölcsi mércéje az emberi természet, mely azt jelenti, hogy többek között az erkölcsi normák is benne rejlenek a természet rendjében, azaz a természeti törvényben. Az etika tehát előfeltételezi az emberi természetre, illetve az ember kiteljesedéséhez vezető természetes célokra vonatkozó tudást. Ennek a tudásnak a birtokában válik lehetségessé a cselekvés helyességének megítélése.[5]
Szent Tamás rendszerében az emberi természetre vonatkozó tudás az ún. teoretikus (spekulatív) ész területére tartozik, a cselekvésre vonatkozó döntést azonban már a gyakorlati ész hozza meg. Itt a gyakorlati ésszerűség irányítja a cselekvést, melynek első elve a következő: "A jót megtenni és követni, a rosszat pedig kerülni kell".[6] A hagyományos felfogás szerint a "jó" ebben a kifejezésben a helyes természetes céloknak megfelelő, míg a "rossz" az e célokkal össze nem egyeztethető cselekvést jelöli.[7]
E felfogás szerint tehát az emberi természetre vonatkozó elméleti tudásból, azaz egy filozófiai/metafizikai antropológiából kell kiindulni, melyből Frivaldszky szerint deduktív jogfilozófiai érveléssel kell levezetni a legalapvetőbb emberi jogokat. Véleménye szerint a teoretikus értelemben vett emberi természetből következik az élethez, az emberi méltósághoz és a jogalanyisághoz való jog, továbbá a házasság (jog)intézménye, mely szerinte fogalmilag csak egy férfi és egy nő között jöhet létre. Álláspontját az általa is képviselt skolasztikus hagyományra jellemző dialektikus érveléssel, egyes természetjogászok főbb téziseinek kritikáján keresztül bontja ki.
Frivaldszky könyvében kulcskérdés a természeti törvény (és ezáltal a legalapvetőbb emberi jogok) megismerése. Ez a tomista hagyomány szerint kétféle módon történhet: "a megismerés elsődleges útja a 'természetes hajlam'-é, ami a 'természet-szerintiség' alapján történik, a másik a fogalmi-racionális, vagyis az erkölcstudomány és a jogfilozófia megismerési módja".[8]
3. A kötet részletesen elemzi Jacques Maritain elméletét, aki szerint az emberi jogok a természeti törvényhez köthetők, melynek elsődleges elvei alapvetően a természetes hajlamok révén ismerhetők meg. Ez a megismerési forma nem eredményez egészen világos fogalmakat, ugyanakkor rezonál az ember természetére. Tulajdonképpen egyfajta tudatosításról van szó. Amint arra Fred Alford rámutat,[9] itt Henri Bergson hatása mutatkozik meg, s Maritain jelentősége épp
- 467/468 -
abban áll, hogy egyesíti a bergsoni intuíció-centrikus episztemológiát a klasszikus realizmussal.[10] Hangsúlyozandó, hogy az elmélet magát morálfilozófiaként határozza meg, a természetjognak jogi kötelező erőt nem tulajdonít. Ez azt jelenti, hogy a pozitív jog érvényessége független attól, hogy tartalma megfelel-e a természeti törvénynek.[11]
Az intuíció középpontba állítása alapján arra lehetne következtetni, hogy a természeti törvény megismerésére kizárólag a természetes hajlamok révén kerülhet sor, Maritain azonban mint másodlagos megismerési formát, a reflektív filozófiai megismerést is elismeri. Ez utóbbi módszer a "köznapi ember" erkölcsi tapasztalatára építve törekszik az erkölcsi törvény feltárására. A fogalmi-logikai megismerés nem csak az erkölcsi törvény megismerésére alkalmas, hanem általa a természeti törvényből (deduktive) következő előírások is megismerhetők, ezek azonban már nem a természetjog részei, hanem az ún. népek jogához tartoznak.[12]
A természeti törvény elveinek rendszerét Maritain Aquinói Szent Tamás Summa Theologiae-ját alapul véve állítja fel, ugyanakkor némileg el is tér attól. Míg Tamás megkülönbözteti a közös elveket/elsődleges előírásokat (pl. a jót kell megtenni és követni, a rosszat pedig el kell kerülni,[13] az ész alapján kell cselekedni),[14] illetve a saját elveket/specifikus elveket/másodlagos előírásokat (pl. a letéteményes köteles a letétbe helyezett dolgot visszaadni a letevőnek),[15] addig Maritain egy három szintű rendszert alkalmaz. Az első, a tamási közös elveknek megfelelő szintet az abszolút értelemben vett elsődleges előírás szintjének nevezi, melyet az egy meghatározott rend értelmében vett elsődleges előírás szintje követ. A harmadik - Szt. Tamáshoz képest újdonságot jelentő - szint a szűk értelemben vett másodlagos előírás szintje, mely egy meghatározott renden belüli sajátlagos vagy specifikus elvnek felel meg.[16]
Frivaldszky, elemzésében a második szintre helyezte a hangsúlyt, s azt vizsgálta, hogy mennyiben tartható Maritain azon állítása, hogy a népek joga nem része a természeti törvénynek. Elemzésében rámutat, hogy a francia szerző helyesen állapítja meg, hogy vannak olyan előírások, melyek a filozófus reflektív fogalom- és rendszeralkotása révén keletkeznek. E fogalomalkotásnak jellemző eszköze a szillogisztikus, deduktív következtetés, melynél a logikai struktúrából adódóan, amennyiben a premissza igaz, a következtetés is szükségképp igaz kell legyen. Ennek analógiájára Frivaldszky azt állítja, ha egy előírás a természeti törvényből, így pl. az élethez vagy emberi méltósághoz való jogból szükségszerűen következik, az éppúgy a természeti törvény része, mint maga a premissza. Mivel az ilyen következtetések felismerésére, tehát a természeti törvény tartalmának pontos meghatározására olykor csak a bölcsek képesek,[17] ezért szerinte nem állja meg a helyét az a felfogás, mely nem tulajdonít megfelelő jelentőséget a természeti törvény tartalma "tudományos" feltárásának.[18]
Úgy véli, hogy a természeti törvény megismerése a francia természetjogásznál azért korlátozódik szinte kizárólag a természetes hajlam szerinti megismerésre, mert az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának elfogadását övező optimista légkörben nem számolt azzal az eshetőséggel, hogy utóbb "erkölcsi visszafejlődés" következik be. Ez sokaknál az erkölcsi érzék deformációjában mutatkozik meg, melyet a médiában hangsúlyosan megjelenő "egyes véleményformáló csoportok" idéznek elő. Frivaldszky szerint az ilyen deformáció sokakban elnyomja a természetes hajlamokra reflektáló természetes értelem működését, s nem csak azokban, akik a hagyományos tomista felfogás szerint természetjog-ellenes gyakorlatot folytatják, hanem azokban is, akiknek a helytelen meggyőződéseket, illetve gyakorlatokat létezőként, s egyszersmind természet-szerintiként mutatják be.[19]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
