Az Országgyűlés 2017. május 30-i ülésnapján fogadta el a választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvényt (Vbt.). A hazai választottbíráskodás rendszerét alapvetően érintő új jogszabály 2017. június 8. napján került kihirdetésre. A kihirdetést követően mintegy félév állt a jogalkalmazók, így a választottbíróságok, választottbírák és jogi képviselők részére, hogy a változásokra felkészüljenek.
A 2018. január 1. napjával hatályos Vbt. a korábbinál részletgazdagabb szabályrendszert vezetett be. A törvényjavaslathoz[2] fűzött általános indokolás az új szabályozás indokaként azt a célt jelölte meg, hogy a magyarországi választottbíráskodás a kereskedelmi jogviszonyokban, jellemzően befektetők, nagyvállalatok számára továbbra is kedvező alternatívaként szolgálhasson a rendes bíróságok, valamint a külföldi vitarendezési, választottbírósági fórumok mellett. A miniszteri indokolás kiemeli azt is, hogy ez csak úgy biztosítható, ha megfelelő törvényi garanciák állnak rendelkezésre. Erre figyelemmel a Vbt. a nem ritkán kiemelkedő perértékű ügyek elbírálásához szükséges eljárási garanciáknál az 1994. évi LXXI. tv. (régi Vbt.) szabályrendszerét vette alapul, ami az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága (UNCITRAL) által 1985. június 25. napján elfogadott, a nemzetközi kereskedelmi választottbíróságra vonatkozó mintajogszabály (Modelltörvény) mintáját követte. Figyelemmel a Modelltörvény 2006-os módosítására is, a Vbt. újraszabályozta a kereskedelmi választottbíráskodást, új szervezeti kereteket határozott meg és addig nem, vagy csak a felek közötti választottbírósági szerződés szintjén szabályozott eljárási kérdésekben emelt törvényi szintre új jogintézményeket. Mivel a törvényjavaslat kiemelt helyen említi, hogy a hazai választottbíráskodás vonzó alternatívaként csak akkor szolgálhat és lehet, Szász Iván szavaival élve[3], jól működő gazdasági vállalkozás is, ha - egyebek mellett - az eljáró választottbírók pártatlanságát, függetlenségét és szakmai kompetenciáját folyamatosan, törvényi szinten is biztosítják, dolgozatomban a választottbírók helyzetének 2018. január 1-je utáni szabályozási környezetét vizsgálom.
A régi Vbt. szabályrendszerét alapul véve a Vbt. korábban nem szabályozott kérdésekre is kiterjedően helyezi új alapokra a választottbírósági eljárásokat, jelentős változásokat hozva mind eljárásjogi, mind anyagi jogi kérdésekben. A választottbíróságok helyzetétől kezdve, a jogi képviselőkön át, a bizonyítási eszközökön és az adminisztráción túl az eljáró választottbírók helyzetét is jelentősen érintette az új szabályozás. A választottbírósági szerződést a Vbt. továbbra is nevesített szerződésként szabályozza. A Vbt. kiemelt hangsúlyt fektet a választottbírói tisztség mibenlétére, azonban a peres felek és az eljáró választottbíró(k), ill. a bírák egymás közötti jogviszonyára, a korábbi szabályozást követve, változatlanul nem ad átfogó, tételes jogi szabályozást.
Tanulmányom tárgya ezért a választottbírói szerződés (receptum) jogintézménye. Elsősorban a Vbt. keretein belül, a hatályos szabályozás alapján felmerülő anyagi jogi kérdéseket kívánom tisztázni. A röviden áttekinteni kívánt, hosszú jogfejlődésére visszatekintő választottbírói szerződést 2017 végén a régi Vbt., a 2013. évi V. tv. (Ptk.), az e tárgyban született bírósági döntések, valamint a választottbíróságok eljárási szabályzata alapján lehetett meghatározni. 2018. január 1. napjával a régi Vbt.-t felváltotta a Vbt. A választottbírói szerződés közvetlen jogforrási rendszere ezzel jelentős mértékben megváltozott, ezért tartom indokoltnak a választottbírói szerződés jogi szabályozásának áttekintését.
A magyar választottbíráskodás jogi természetét illetően a magyar jogirodalomban nincs egységes álláspont. Kiemelkedik a közjogi jelleget képviselő nézőpont jogirodalma. Ennek alapján a választottbíráskodás alapvetően egy közjogi jogintézmény, mert meghatározó szerepet játszanak, ill. játszottak a rendes/állami bíróságok a választott bírák eljárásánál, valamint a meghozott ítéleteknek végső soron állami kényszerrel is érvényt lehet(ett) szerezni. A másik felfogás szerint a választottbíráskodás a felek szerződésén alapuló bíráskodás, eszerint tisztán magánjogi jogintézményként kell meghatározni. A harmadik értelmezés szerint a választottbíróság a közjog és a magánjog, ill. az anyagi jog és az eljárásjog határán elhelyezkedő, kettős jogi természetű, egy sui generis jogintézménynek tekintendő.
A magyar jogfejlődésben az arbitrárius gondolat először a kora középkorban, közvetlenül az államalapítást követően jelent meg. Első írásos nyoma I. (Szent) István (1000-1038) II. dekrétumának "A szándékos emberölésről" szóló 16. Fejezetében található[4]. A választott bírók (köz-
- 377/378 -
benjárók) a XI. században még nem a modern értelemben vett választottbírók voltak, mert nem ítélkezésre felkért személyekként jártak el, hanem kizárólag egyeztetésre, békéltetésre voltak kötelesek. A középkori jogfejlődés eredményeként rövid úton változott meg a választottbírók szerepe. A XIII. századtól ismert volt a "fogott bírák" által hozott ítélet elfogadásában való megállapodás. Vásárok idején a város főbírájából, ill. hozzá kapcsolódóan eljáró esküdtekből, vagy elöljárókból álló tanács ítélkezhetett jelentősebb magánjogi, ill. súlyosabb büntetőügyekben. A tanács eljárásának alapja a felek szerződése volt. Garanciális elemként azonban ekkor még a nyilvánosság és a hiteles hely által küldött személy szolgált, aki az eljárás törvényességét igazolta. Annak következményeként, hogy mind a gazdasági ügyletekben, mind a büntető esetekben egyre nagyobb igény mutatkozott a választott bírák eljárására, idővel a szakértelem és a jogban való jártasság is előfeltétele lett a tisztség betöltésének. Azonban hiába a felek akaratából származtatott ítélkezési jogosultság, a középkorban a választott bírák nem a feleknek, hanem a rendes bíróságnak, ill. a hiteles helynek voltak köteles beszámolni a hozott döntésekről. Az intézmény erősödését jelezte, hogy először a kegyelem melletti perújítást országgyűlési ügyekben is megengedő 1662. évi 31. tc.[5], majd "A felebb nem vihető ügyekről" szóló 1729. évi 30. tc.[6] deklarálta a rendes bíróság és a választottbíróság ítéletének egyenrangúságát.
A modern értelemben vett választottbíróságok megjelenése a XIX. sz. második felében lezajlott ipari-kereskedelmi fejlődés eredménye. A közismert gazdasági fellendülés, a kereskedelem bővülése a jogviták számának növekedésével is járt. Az állami bíróságokra nehezedő ügyteher azonban nemcsak mennyiségi problémát jelentett. A peres felek részéről megnövekedett igény mutatkozott arra, hogy a megjelenő új gyártási technikákat, forgalmazási mechanizmusokat ismerő, komplex, adott esetben nemzetközi elemekkel is tarkított ügyletekből eredő jogviták eldöntésében jártas szakemberek járjanak el[7]. Ezeknek a kihívásoknak a rendes bírósági rendszer önállóan nem volt képes azonnal megfelelni. Az igényeket először az 1852. évi ún. ideiglenes perrendtartás igyekezett kielégíteni, ami még az osztrák abszolutizmus vonásait viselte. A német mintát követő osztrák szabályozás kizárólag magánjogi szerződésként tekintett a választottbírósági kikötéssel érintett jogviszonyokra azzal, hogy rendkívül szűk körben határozta meg az arbitrálható ügyek körét. A "felek jogügyeiket csak annyiban bocsáthatják közmegegyezéssel választottbíró döntése alá, amennyiben azok iránt intézkedni szabad hatalmuk van s a törvények szerint egyezséget kötni képesek"[8]. Az 1868. évi Ideiglenes Törvénykezési Rendtartás (1868. évi 54. tc.) - a német minta szerinti, anyagi jogi megközelítést visszaszorítva - kizárólag perjogi szempontok alapján határozta meg a compromissumot. A Rendtartás nem a felek szerződés szabadságaként, hanem a rendes bíróság hatáskörétől és illetékességétől való eltérési lehetőségként tekintett a választottbíróságokra. A compromissum, s így a receptum érvényességi feltétele nem a felek ügyek feletti rendelkezési jogosultsága volt, hanem az a törvényi rendelkezés, mely szerint az ügy a rendes bíróságtól elvonható[9].
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
