1. A sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény (a továbbiakban: Sztrájktv.) nem tesz különbséget az egyeztető eljárások tartalma alapján a lehetséges felek között, a törvény 2. §-a alapján folytatott egyeztető eljárásnak ezért magában kell foglalnia a 4. § (3) bekezdése szerinti egyeztetést és megállapodást is.
A kérelmező szakszervezet 2019. január 11-én sztrájkbizottságot alakított és közzétette sztrájkköveteléseit. A kérelmező és a kormány által kijelölt képviselők között 2019 márciusában és áprilisában több egyeztetés is volt, amelyeken a feleknek nem sikerült megállapodniuk. A kérelmező szakszervezet és a kérelmezett munkáltatói központok között egyeztetésre nem került sor. 2019. május 1-jén a kérelmező 2019. május 29. napjára sztrájkot hirdetett és erről 2019. május 3-án kelt levelében tájékoztatta a tárgyalódelegációt.
A kérelmező 2019. május 7-én megküldte a kérelmezett munkáltatók részére a még elégséges szolgáltatás biztosítása érdekében tett javaslatát. A kérelmezettek saját javaslatot nem fogalmaztak meg.
A kérelmező kérelmében annak megállapítását kérte, hogy a kérelmezetteknél a még elégséges szolgáltatás mértéke és feltételei az általa a kérelmezettekhez elküldött javaslatnak megfelelő tartalmú. Kérelmét Sztrájktv. 4. § (3) bekezdésére alapította.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság végzésével a kérelmező kérelmét elutasította. A kérelmező fellebbezése folytán eljárt törvényszék az elsőfokú végzést helybenhagyta.
A jogerős végzés ellen a kérelmező nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú végzés megváltoztatását és a kérelmező kérelmének helyt adó döntés meghozatalát kérte.
A Kúria a jogerős végzést hatályában fenntartotta.
A Sztrájktv. 1. § (3) bekezdése értelmében a sztrájkjog gyakorlása során a munkáltatónak és a munkavállalóknak együtt kell működni. A jogerős végzés helytálló indokolást tartalmaz arra nézve, miszerint ezen rendelkezésből nem következik az a kérelmezői álláspont, hogy a még elégséges szolgáltatás mértékéről és feltételeiről kizárólag a munkáltatóval folytatható egyeztetés, illetve köthető megállapodás, minden esetben az adott tényállás függvényében kell meghatározni a kérelmezett (kérelmezettek) személyét.
A másodfokú bíróság helytállóan emelte ki és jogszabálysértés nélkül értékelte az adott ügyben a döntéshez szükséges lényeges körülményeket, így azt, hogy a kérelmező által megfogalmazott sztrájkkövetelések, melyek közül a kérelmező 2019. május 3-án írt levelében már csak négyet tartott fenn, egyértelműen jogalkotási kérdések, törvények módosítására irányult. Az egyeztetéseket a kérelmező szakszervezet a Sztrájktv. 2. § (2) bekezdésében foglaltak szerinti képviselővel folytatta, egyeztetés a kérelmező és a kérelmezett központok mint munkáltatók között nem folytak, a tervezett sztrájk országos demonstrációként került meghirdetésre.
A Kúria a sztrájkjog gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 1/2013. (IV. 8.) KMK vélemény I. pontjához fűzött indokolás szerint azok az érdekek, amelyeket a munkavállalók a sztrájkjog gyakorlásával védelmezhetnek, nemcsak kedvezőbb munkafeltételekre vagy foglalkoztatási jellegű kollektív igényekre irányulhatnak, hanem a munkavállalókat közvetlenül érintő gazdasági és szociálpolitikai, valamint munkaügyi problémák megoldására is.
A sztrájkjog gyakorlása mint a munkavállalókat megillető alkotmányos alapjog, kifejezett tiltott törvényi rendelkezés hiányában nem korlátozható, a munka törvénykönyve szerinti kollektív munkaügyi vita alanyai között felmerült, jogvitáknak nem minősülő, munkaviszonnyal összefüggő, kollektív szerződéses vagy annak minősülő megállapodás eléréséhez biztosított jogra nem szűkíthető. Ez az értelmezés következik a Sztrájktv. 2. § (2) bekezdésében foglaltakból.
Az 1/2013. (IV. 8.) KMK vélemény II/1. pontjához fűzött indokolás szerint törvényi szabályozás hiányában a sztrájkot megelőző egyeztetés során kell a még elégséges szolgáltatás mértékéről és feltételeiről megállapodni.
A Sztrájktv. 4. § (3) bekezdése iránti eljárás a sztrájkot megelőző egyeztetésben részt vevő ellenérdekű felek bármelyikének kérelmére indul.
Az előzőekből is következően a törvény nem tesz különbséget az egyeztető eljárások tartalma alapján a lehetséges felek között, a Sztrájktv. 2. §-a szerint folytatott egyeztető eljárásnak magában kell foglalnia a 4. § (3) bekezdése szerinti egyeztetést és megállapodást is. Ezért ennek meghiúsulása esetén is irányadónak kell tekinteni az 1/2013. (IV. 8.) KMK vélemény IV. pontjában foglaltakat, a törvény szerinti nemperes eljárásban kérelmezői, illetve kérelmezetti oldalon a Kormány vehet részt, ezért az eljárt bíróságok által levont jogkövetkeztetés nem jogszabálysértő.
A sztrájk a munkavállalói nyomásgyakorlás egyik végső eszköze. A tervezett nyomásgyakorlás csak akkor lehet észszerű, ha a sztrájkot kezdeményező fél a sztrájkköveteléseket teljesíteni képes féllel egyeztet és állapodik meg a törvény által meghatározott kérdésekben. Ez esetben tartható meg a sztrájk a Sztrájktv. 2. § (1) bekezdése és 4. § (3) bekezdése alapján.
2. A munkáltató a munkavállaló felmondását követően a felmondási idő alatt - tekintettel a munkaviszony fennállására - azonnali hatályú felmondással élhet. Ebből a szempontból nincs jelentősége, hogy a felmondás és az azonnali hatályú felmondás nem ugyanazon féltől származott. Az azonnali hatályú felmondás közlésének időpontjában szűnik meg a munkaviszony függetlenül a korábban, a munkaviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozat jogszerűségétől.
A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a munkáltató a (rendes) felmondása közlését követően a felmondási idő alatt - miután a munkavállaló munkaviszonya még nem szűnt meg - (rendkívüli) azonnali hatályú felmondással élhet. Ilyen esetben a munkaviszony az azt azonnali hatállyal megszüntető intézkedéssel szűnik meg, ennélfogva a (rendes) felmondást tartalmazó jognyilatkozathoz már nem fűződik munkaviszonyt megszüntető joghatás (BH 2002.31.).
- 40/41 -
Nincs jelentősége, hogy a jogviszony felmondással történő megszüntetése melyik féltől származik, mivel a felmondási idő alatt közölt azonnali hatályú felmondással szűnik meg a munkaviszony. Ebből a szempontból annak sincs jelentősége, hogy egyébként a felmondás jogszerű volt-e, mivel ennek indokai (vagy azok hiánya) vizsgálatára az eljárás során nem volt szükség. A jogviszony jogellenes megszüntetésekor is a jognyilatkozatban foglaltak szerinti időpontban szűnik meg a munkaviszony (EBH 2019.M.28. 11. pont), mely jelen esetben a felmondási idő végével történt volna. A jogviszony azonban egy intézkedéssel szüntethető meg, az pedig a felperes utóbb kiadott azonnali hatályú felmondása volt, a jogviszony annak közlésével ért véget. Jelen - a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményei alkalmazására irányuló [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 82. §] eljárásban - ennek jogszerűsége volt vizsgálat tárgyává tehető. Önmagában az a körülmény, hogy a felperes álláspontja szerint az alperes a munkaviszonyt jogellenesen szüntette meg, nem minősül olyan lényeges kötelezettségszegésnek, amelyre azonnali hatályú felmondást jogszerűen alapíthatott. A határozott idejű jogviszony jogellenes megszüntetésére az Mt. 84. § (2) bekezdésében foglaltak az irányadóak, így a munkáltató ezen jogkövetkezmények alkalmazását igényelhette volna. A felperes a sérelemdíj iránti keresetet elutasító jogerős ítéleti rendelkezést felülvizsgálati kérelemmel nem támadta, ezért a Kúria a jogerős ítélet ezen rendelkezését nem érintette, egyebekben hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
