Új Ptk. rovatunkban folytatjuk a március 15-én hatályba lépő Törvénykönyv okozta változások ismertetését. Jelen cikkünkben szerzőnk az öröklés területén végbemenő változásokat, a módosítások hátterében rejlő okokat foglalja össze. Bár e téma nem kapcsolódik szorosan Olvasóink többségének szakmai munkájához, az új szabályozással mindenképpen célszerű tisztában lenni.
Az új Ptk. öröklési jogi szabályainak megalkotásakor az alapvető koncepció az volt: nincs indok arra, hogy mélyrehatóan és minden intézményre kiterjedően változzon a hatályos szabályozás[1]. Ennek hátterében az a több évszázados tapasztalat állt, hogy az öröklési jog a magánjog legnagyobb állandóságot mutató része, amely még a nagyobb társadalmi változásokat is képes a módosítás igénye nélkül túlélni. Az öröklési jogban ugyanis a polgári jog más területeinél nagyobb jelentősége van a "hagyományokhoz, a megszokotthoz és a megszokottként igazságosnak is ítélthez való ragaszkodásnak"[2].
A hatályos szabályozás egyes rendelkezéseinek az újragondolását mégis szükségessé tették az elmúlt két évtizedben végbement társadalmi és gazdasági változások, és az annak folytán kialakult új tulajdoni rend, a magántulajdon megnövekedett szerepe és a házasság, a család társadalomban betöltött szerepének átalakulása. Ennek folytán ma az öröklési szabályok "emberképe" már nem egy olyan örökhagyó, akinek vagyona jellemzően egy ingatlan és az ahhoz tartozó berendezési és felszerelési tárgyak, és aki életét házasságban, méghozzá egyetlen házasságban élte le. A mai társadalmi viszonyok között az öröklési szabályoknak kezelniük kell azt, hogy az örökhagyó vagyona ma már jellemzően értékesebb, és annak összetétele is jelentősen eltér a hatályos Ptk. megalkotásakor tipikusnak mondhatótól. Emellett figyelemmel kellett lenni a családi kapcsolatok átalakulására is: megnőtt a válások, és ennek következtében az életükben több házasságot kötő személyek száma, gyakoribbá vált az élettársi kapcsolatok előfordulása, kitolódott a tanulmányok befejezésének ideje, és ezzel együtt az önálló életkezdés, családalapítás időpontja.
Az alábbiakban azok a szabályok kerülnek bemutatásra, amelyek a hatályos szabályokhoz képest a fentiek okán - álláspontom szerint - a leglényegesebb változásokat jelentik az új Ptk. öröklési jogi szabályaiban.
Az új Ptk. öröklési jogi rendszerének koncepcionális változása, hogy felcserélődött a végintézkedésre és a törvényes öröklésre vonatkozó szabályozás. Annak ellenére, hogy majd egy évszázada Grosschmid Béni még úgy tartotta - és ma is helytálló az a megállapítása -, hogy "a magyar haza nem humusza a végrendelkezésnek", a mai társadalmi viszonyok között a kodifikátorok mégis a végrendeletek számának növekedésével számolnak. Ebbe az irányba ösztönöz ugyanis a hagyatékok értékének növekedése és összetételük bonyolultabbá válása, továbbá az a körülmény, hogy egyre több örökös az ország határain kívül él.[3] Ennek megfelelően az új Ptk. előbb rendezi a végintézkedésekre vonatkozó szabályokat, és ezt követően a törvényes öröklés rendjét. Ennek ellenére e tanulmányban mégis inkább a jelenlegi szabályozás rendszerét követve kerül bemutatásra az új öröklési jogi szabályozás, annak érdekében, hogy a törvényes öröklés megváltozott szabályaihoz képest látszódjék: valóban mennyire felértékelődik a jövőben a végintézkedés szabadsága, és mennyire ösztönöz arra, hogy az emberek végintézkedés útján maguk rendezzék haláluk esetére vagyoni viszonyaikat.
A törvényes öröklés legjelentősebb változása: a házastárs öröklése. A házastárs öröklési jogi helyzete az új szabályozási környezetben ahhoz igazodik, hogy az örökhagyó leszármazója vagy szülője mellett, illetőleg egyedül örököl. Ha leszármazó mellett örököl - a hatályos szabályoktól eltérően - holtig tartó haszonélvezeti jog illeti meg, azonban az kizárólag az örökhagyóval közösen lakott lakáson és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon [Ptk. 7:58. § (1) bekezdés a) pont], míg állagörökös - egy gyermekrész erejéig - a hagyaték többi részében [Ptk. 7:58. § (1) bekezdés b) pont]. Ha leszármazó nincs (vagy nem örökölhet) és a házastárs az örökhagyó szülei mellett örököl, megszerzi ugyanúgy az örökhagyóval közösen lakott lakást és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakat [Ptk. 7:60. § (1) bekezdés]; ezen felül a fennmaradó hagyaték felét örökli [Ptk. 7:60. § (2) bekezdés]. (Ez utóbbi esetben a hagyaték másik felét az örökhagyó szülei fejenként egyenlő arányban öröklik.)
Az új szabályozás tehát továbbra is biztosítja a túlélő házastárs részére - akár leszármazó, akár szülő mellett örököl - a megszokott környezetben való továbbélés lehetőségét, méghozzá oly módon, hogy a leszármazó melletti öröklés esetén, a haszonélvezet korlátozását (megváltását) a házastárssal szemben a törvény kizárja [vö. Ptk. 7:58. § (2) bekezdés]. Érzékelhető, hogy az új szabályozás megoldást kíván nyújtani az olyan helyzetekre, amikor a leszármazó egy bankszámla-követelést, üzletrészt vagy egy üveg bor tulajdonjogát (stb.) a túlélő házastárs haszonélvezeti jogával (özvegyi joggal) terhelten szerezte meg. Ezeket a helyzeteket a hatályos szabályozás alapján nehezen lehetett kezelni és rengeteg érdekkonfliktussal jártak. Kérdés ugyanakkor, hogy a holtig tartó haszonélvezeti jog bevezetése átgondolt döntés volt-e. Az új szabályok ugyanis kizárják a túlélő házastárssal szemben a haszonélvezeti jog korlátozását (megváltását), és ez a jog újabb házasságkötés esetén sem szűnik meg. Ebből pedig nyilvánvalóan következik az a konfliktus, hogy ha a túlélő házastárs házasságot köt és gyermekei születnek, akkor ezek a gyermekek vele együtt a lakásban fognak élni, azonban a korábbi házasságból származó gyermekek - akik egyébként az ingatlan tulajdonosai - nem.
Az új szabályozás másik jelentős újítása, hogy a házastárssal egy sorban ismeri el a szülő öröklési igényét is. Jellemzően ugyanis a szülő időskori eltartóját, támogatóját veszti el, továbbá tapasztalati tény az is, hogy a mai viszonyok között a szülő gyakran jelentősen hozzájárul gyermeke, az örökhagyó vagyonának gyarapodásához és ez nem minden esetben minősül ági vagyonnak.[4]
A fenti szabályozás gyenge pontja azonban, hogy tulajdonközösségbe "kényszerí-
- 24/25 -
ti" a túlélő házastársat és az örökhagyó leszármazóit, illetőleg szülőit. Ez különösen akkor eredményez konfliktusokkal terhelt élethelyzeteket, ha az örökhagyó életében több házasságot is kötött, és ezáltal több házasságból származó házastárs, illetve leszármazó kerül jogközösségbe.
A kötelesrész - mint a hagyatékban történő részesedés minimuma - a végintézkedési szabadság legjelentősebb korlátja. A jogintézmény ezért minden kodifikáció során felveti annak kérdését: van-e "erkölcsi alapja" a törvényhozónak ahhoz, hogy a vagyon egy részét az örökhagyó kifejezett szándéka ellenére a rokonoknak, illetve a házastársnak biztosítsa, csupán a közeli vérségi vagy hozzátartozói kapcsolatra tekintettel[5]. Különösen érvényes volt ez az új Ptk. kodifikációja során, ahol egyértelműen abban az irányba indult el a szabályozás kialakítása, amely a végintézkedési szabadságot a legteljesebb mértékben érvényesíteni kívánta. Ennek során a kodifikátorok a következő kérdések mentén gondolták újra a szabályozás természetét
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
