Szalai Ákos[1]: A másért viselt felelősség és a helytállás joggazdaságtani elemzése (ÁJT, 2017/1., 71-94. o.)

Másért viselt felelősség esetén a károsult a közvetlen károkozó helyett egy a jog által kijelölt személytől (esetleg: az egyetemlegesség alapján e személytől is) kérhet kártérítést. Az írás az ilyen módon leírható deliktuális felelősség hatásait elemzi: miképpen hat ez a károsult, a közvetlen és a közvetett károkozó magatartására. Attól függ ez, hogy öt kérdésre milyen választ ad a szabály: (1) milyen kimentési lehetőség van a közvetlen károkozó magatartása kapcsán, (2) létezik-e (milyen a) kimentés a közvetett károkozó magatartása kapcsán, (3) egyetemleges-e a felelősségük, vagy csak a közvetlen károkozó perelhető, (4) mely esetekben kérheti a közvetett károkozó, hogy az általa megfizetett összeget a közvetlen károkozó térítse meg számára, és (5) e megtérítési kötelezettségnek van-e valamilyen felső határa. Az írás bizonyítja, hogy alapvető ellentét áll fenn a reparáció és a károsult prevenciós ösztönzői között. Hasonlóképp: minél erősebb a közvetlen károkozó kártérítési jellegű ösztönzése (ideértve a megtérítési kötelezettségéből fakadó ösztönzőket is), annál gyengébb a közvetett károkozó ösztönzése arra, hogy megpróbálja szabályozási jellegű eszközökkel befolyásolni a magatartását. A másért viselt felelősség, helytállás kimondása mellett tehát több érv szól, ha a közvetett károkozó valóban képes ilyen szabályozásjellegű ösztönzőket kialakítani.

[A törvényhozó ö]nmagában néha azt sem nézi, hogy az üzem vagy aktivitás a

konkrét esetben csakugyan okozatos volt-e, sőt okozatos lehetett-e (a felügyelet

elmulasztásával) a kárban, hanem kiindulva abból az élettapasztalatból, hogy

a felelősségáttétellel a hasonló károk elharapózására befolyást lehet gyakorolni [...]

állapítja meg a felelősséget az egész esetcsoportra, és teszi felelőssé

a gazdát, a tulajdonost alkalmazottja, üzeme, állata által okozott kárért akkor is,

ha a konkrét esetben nyilvánvaló, hogy ez a gazda, ez a tulajdonos nem is lehetett

okozója a kárnak, teszem, mert lázbeteg, őrült, gyermek vagy éppen nasciturus

vagy jogi személy volt.

Több felróható magatartás konkuráló közrehatásának van még egy területe. Ezt

az jellemzi, hogy több személy különböző pozíciókban hat közre, és ezért külön-

bözőképpen kell velük szemben a szankciókat megállapítani avégből, hogy minden

pozíció az őt megillető nevelő hatásban részesüljön. A "más személy magatartásáért"

való felelősség tartozik ide, tág értelemben véve ezt a kifejezést.

Respondeat superior is an example of collective punishment."[3]

- 71/72 -

Mi indokunk lehet arra, hogy ha K (a Károkozó) kárt okoz Á-nak (az Áldozatnak), akkor ne K-t, hanem M-et (valaki Mást) szankcionáljunk, A M-től (és ne K-tól) kérhesse a K által okozott kára megtérítését? Mi okunk lehet arra, hogy a közvetlen károkozó (K) által okozott kárt a közvetett károkozón (M-en) kérjük számon? Miért nem vizsgálja a jog - mint Marton Géza mottóként szereplő idézetében is látjuk - az okozati összefüggést M tevékenysége és a kár között,[4] a közvetett és a közvetlen károkozó közötti bizonyos viszonyok esetén? A továbbiakban közvetlen okozónak fogom nevezni K-t és közvetett okozónak M-et.[5]

Ugyan a másért viselt felelősség szabályozása a legtöbb jogrendszerben meglehetősen kazuisztikus, viszonylag ritkán találunk átfogó klauzulát,[6] most mégis kezdjük egy olyan definícióval, amely magában foglalja azokat a felelősségi formákat, amelyeket az összehasonlító jogi irodalom,[7] illetve a magyar jogirodalom[8] ide sorol. Másért viselt felelősségen, helytálláson azt fogom érteni, amikor

(1) van ugyan egy jól azonosítható közvetlen károkozó (K), a jogrendszer mégis megengedi, vagy éppen kifejezetten meg is követeli, hogy a károsult (Á) ne tőle, hanem egy kijelölt személytől (M-től) kérjen kártérítést,

(2) a közvetlen károkozó (K) és a másik személy (M) között ex ante olyan kapcsolat áll fenn, amelyben a felek közötti előzetes együttműködés (tranzakció) nem kizárt.

Érdemes összevetni ezt a definíciót, Földi András nyitó definíciójával a másért való felelősségről írt művéből:

"Ha a felelősségkiváltó cselekményt elkövető személy bárki lehet, ha tehát a felelőssé tett személy bármely persona extranea cselekményéért helytállni tartozik, akkor [...] tiszta objektív felelősség konstruálható [...] Ezzel szemben másért való felelősségről beszélhetünk akkor, amikor valaki a más által jogellenesen és - legalábbis potenciálisan - vétkesen okozott kárt azon az alapon köteles megtéríteni, hogy szerződési vagy más jogilag releváns kapcsolatban áll a segéddel (károkozóval)."[9]

- 72/73 -

Látszik, hogy a két definíció közötti különbség csak annyi, hogy a mostani definíció a "jogilag releváns" kapcsolatot eleve úgy értelmezi, hogy abban a felek közötti káresemény előtti együttműködés (tranzakció) lehetséges.

Ez magában foglalja egyrészt a Ptk. másért viselt felelősség fejezetében (VI. könyv LXIX. fejezetében) szereplő eseteket, illetve azokat, amikor a munkáltató az állam (vagyis a Ptk. VI. könyv LXXI. fejezetét). Másrészt, beletartoznak a gyerekek, értelmi fogyatékkal élők stb. (köztük a magyar jogban vétőképtelennek tekintett) által okozott kárért viselt felelősségek (Ptk. VI. könyv LXX. fejezet).[10] Harmadrészt, az épület tulajdonosának, bérlőjének, használójának felelőssége.[11]

De értelmezhető ennek alapján több, a másért viselt felelősség kapcsán felmerülő vitakérdés is. Például: követelhető-e kártérítés egy szabályozó, ellenőrző hatóságtól, helytállásra kötelezhető-e az, ha az általa ellenőrzött iparág valamely szereplője okoz kár (például egy bankfelügyelet egy banki termék által okozott kárért, vagy egy iparbiztonsági hatóság egy ipari katasztrófáért)[12]; felelős lehet-e egy tömegrendezvény (tüntetés, sportesemény) szervezője a nézők, résztvevők között megjelenő radikális csoportok által okozott károkért?[13]

Annak eldöntése, hogy a közvetlen és a közvetett károkozó, vagyis M és K között mely kapcsolat alapozza meg ezt a másért viselt felelősséget, helytállást (pontosabban annak egyes formáit), komoly jogpolitikai megfontolásokat követel. A magyar jog arra törekszik, hogy e kérdések legtöbbjét már a törvény szintjén rendezze -ugyanakkor így is sok kérdés marad a jogalkalmazóra. Például mit értsünk azon, hogy valaki a munkáltató,[14] valami a "foglalkoztatására irányuló jogviszonyával összefüggő",[15] mit jelent a "szándékosság",[16] mikor jár el a megbízott "e minőségében",[17] mikor "állandó jellegű" egy jogviszony.[18] A korábbi Ptk. alapján kérdés volt

- 73/74 -

az is, hogy kit tekinthetünk vétőképtelennek,[19] és kit gondozónak.[20] Hasonlóképpen a joggyakorlatnak kellett kimondania, hogy a közigazgatási jogkörben okozott kár esetén csak kirívóan súlyos gondatlanság, hiba miatt kaphatunk kártérítést.[21]

Ha az a cél, hogy meghatározzuk, mely kapcsolat alapozza meg M ilyen felelősségét, helytállását, akkor mindenképpen a talán leggyakrabban előkerülő két érvvel kell kezdeni - ezek: a reparáció (A kárának megtérülési esélyét akarjuk növelni) és a kockázatelosztás (K kockázat, vagy annak legalábbis egy részét akarjuk M-re tolni).[22] Mindkét érv fontos, de egyik sem ad teljes választ.

A reparáció érve szerint, ha a közvetett károkozótól (is) kérhető a kár, akkor a károsult számára lehetővé tesszük, hogy egy "mélyebb zsebet" érjen el. Ugyanakkor ez (a joggazdaságtani irodalomban is gyakran előkerülő[23]) vélemény, érv gyakran téves: a másért viselt felelősséghez, helytálláshoz kapcsolódó konkrét jogkövetkezmények nem mindig növelik a reparáció esélyét. Sőt, még ronthatnak is a megtérülés esélyein - ilyen, amikor a munkáltató vagyona (például, mert egy csődközelben levő cég) kisebb, mint a munkavállalójáé.[24]

A kármegosztás érve szerint ennek a felelősségi formának a lényege, hogy (legalábbis bizonyos esetekben) K kockázatát csökkenteni akarjuk: helyette M fizet.[25] Ugyanakkor itt is látni kell, hogy ez az érv sem meggyőző minden esetben. Például, amennyiben a közvetlen felelőst bármilyen megtérítési kötelezettség terheli M-mel szemben, akkor nem mentesül a kockázatok alól.

E két érvvel szemben a prevenció célja, úgy tűnik, átfogóbb; bár az sem ad választ minden problémára. Ez a prevenciós hatás lesz e cikk fő témája. Azonban

- 74/75 -

a prevenciós modell közel sem egyszerű. Mindenekelőtt azért, mert mindhárom fél oldalán megjelennek ilyen hatások - amelyek ráadásul kölcsönhatásban is állnak egymással. Ráadásul nem is adhatóak meg általános formában: más és más hatások jelentkeznek, ha a másért viselt felelősség, helytállás jogi formája eltér.

A másért való felelősség, helytállás rendszere ugyanis közel sem egységes. A szöveg első fejezete éppen ezt a sokszínűséget próbálja kezelni: a másért való felelősség, helytállás eltérő megoldásait fogja osztályozni - olyan szempontok, dimenziók szerint, amelyek meghatározzák, hogy az egyes megoldások mennyiben támaszthatóak alá reparációs és kockázatmegosztási szempontokkal. A második, hosszabb fejezet elemzi a prevenciós hatásokat - az első részben megismert dimenziók hatásait elkülönítve.

1. A másért viselt felelősség, helytállás típusai

A másért viselt felelősség, helytállás öt dimenzióját érdemes megkülönböztetni - az e kérdésekre adott válaszok határozzák meg azt, hogy adott jogi forma menynyire szolgálja a reparációt, a kockázatmegosztást, vagy épp a prevenció célját. Az öt szempont:

(1) A közvetlen károkozó miatti kimentése: hogyan függ a fizetési kötelezettség K magatartásától, döntéseitől?[26]

(2) A közvetett károkozó miatti kimentése: hogyan függ a fizetési kötelezettség M döntéseitől?[27]

(3) A két fél viszonya: mi történik, ha az előző két kérdés alapján M-nek (is) fizetnie kell - kitől kérheti el az összeget Á?

(4) A megtérítés alapsémája: ha M fizetett, akkor K tartozik-e (mikor) megtéríteni ezt neki, és

(5) A megtérítés korlátja: ha K-nak meg kell térítenie az M által fizetett összeget, akkor van-e ennek felső korlátja?

1.1. A közvetlen károkozó miatti kimentés

Közvetlen károkozóhoz kapcsolódó kimentés kapcsán megkülönböztethetünk vétkességi és objektív/tárgyi felelősséget.[28] Vétkességi felelősség esetén csak akkor kell fizetni, ha K nem teljesített valamilyen elvárást (a magyar jogrendszerben ilyen

- 75/76 -

például a felróhatóság követelménye: nem az adott helyzetben általában elvárható módon járt el - de nem ez az egyetlen elvárhatósági mérce). Objektív/tárgyi felelősség alatt azt értem, amikor a jogellenes károkozónak mindenképpen fizetnie kell. Vétkességi alapú kimentés létezik például az alkalmazott esetén a legtöbb országban, ugyanakkor a francia Code Civil szerint elvileg ott objektív/tárgyi felelősség lenne az alkalmazottért.[29]

Vétkesség vagy objektív/tárgyi felelősség: mennyiségi probléma. Fontos kiemelni, hogy az objektív/tárgyi és a vétkességi felelősség prevenciós, kármegosztási és reparációs hatásai még nem feltétlenül térnek el. Ez függ attól, hogy a vétkességi felelősség milyen elvárásokat fogalmaz meg. Amennyiben ezek nagyon magasak ("teljesíthetetlenek", vagyis egy racionális döntéshozó inkább bevállalja azt, hogy vétkes lesz, és kár esetén kifizeti a kárt, semmint, hogy a magas elvárásokat teljesítve mentesüljön a kár megtérítése alól), akkor a vétkességi felelősség hatásai olyanok, mintha objektív/tárgyi felelősséget alkalmaznánk. Ilyen roppant magas, gyakorlatilag objektív/tárgyi felelősséget jelentő elvárást teremtett a magyar bíróság az 1959-es Ptk. alapján a szerződésszegés esetén[30] - és nagyon hasonló ehhez a veszélyes üzemi felelősség[31] is. Ezt a különbséget a továbbiakban úgy érzékeltetem majd, hogy a gyakorlati hatása alapján elvárásalapú és költségalapú rendszereket különböztetek meg - aszerint, hogy az elvárás teljesíthető-e és ezért hat-e. Amennyiben nem, akkor költségalapú a rendszer: K-nak vagy M-nek a kártérítést mint költséget mindig meg kell fizetnie.

Reparáció. A károkozó reparációja csak akkor bizonyos, ha a közvetlen károkozó kimentése nem elvárásalapú. Amennyiben az, akkor a károsultat a kártérítési rendszer nem - a másért viselt felelősség, helytállás révén sem - kompenzálja: vétlen (például, nem felróható) károkozás esetén a reparáció elmarad.

1.2. A közvetett károkozó miatti kimentés

E tekintetben a különböző jogrendszerek három nagy lehetőséget ismernek. Létezik objektív/tárgyi felelősségi rendszer: M-nek mindenképpen fizetnie kell, ha a közvetlen kimentés sikertelen. Ilyen például a francia[32] vagy az olasz[33] munkáltatói felelősség, vagy a vicarious liabiliy.[34] Létezik vétkességi rendszer, amikor M bizonyos (általában K kiválasztásával, felügyeletével, a munkaszervezéssel, a szerve-

- 76/77 -

zet felépítésével, felügyeletével összefüggő) döntései, magatartása kapcsán állít fel a jog elvárásokat - azok teljesítéséhez köti azt, hogy a közvetett károkozónak kell-e fizetnie. És létezik M számára még ennél is egyszerűbb kiutat biztosító megoldás: csak akkor kell fizetnie, ha K a bíróság, a felperes előtt ismeretlen. Ha megnevezi őt, akkor őt nem lehet fizetésre kötelezni. Ez az információs kimentés.

Mennyiségi kérdés. Az elvárás szintje természetesen itt is lehet olyan magas, hogy az gyakorlatilag teljesíthetetlen. Így írják le például a német munkavállalóért viselt felelősség rendszerét, ahol ugyan a munkáltató kimenthetné magát, de az ezzel kapcsolatos elvárást olyan magasra emelte a bírói gyakorlat - illetve egyes egyéb jogszabályok -, hogy szinte lehetetlen, vagy legalábbis meglehetősen ritka az emiatti kimentés.[35] Éppen ezért itt is alkalmazni lehet az előbb bevezetett költségalapú - elvárásalapú megkülönböztetést: a roppant magas elvárást megfogalmazó vétkességi felelősség és az objektív/tárgyi felelősség költségalapú rendszer.

Reparáció. Amennyiben a közvetett károsult kimentése kapcsán elvárásalapú rendszer alakul ki, akkor a másért viselt felelősség, helytállás nem feltétlenül növeli Á reparációjának esélyeit. Sőt, akár ronthatja is, ha pusztán a közvetlen károkozó oldalán vizsgált kimentési feltételeket vizsgálva járna neki kártérítés. (A prevenciós hatása azonban ennek ellenére jelentős lehet - mint majd látjuk!)

1.3. A felek közötti viszony

Itt négy nagy modellt különböztethetünk meg: az abszolút felelősséget, az egyetemlegességet, a kezességet és a felelősség hiányát (ha tetszik: az együttes felelősséget). Abszolút felelősség alatt itt azt értem, amikor M lép K helyébe, vagyis csak őt lehet perelni a közvetlen károkozó által okozott kárért is; K-tól nem is kérhet kártérítést A. Egyetemlegesség esetén A döntheti el, hogy kitől kér kártérítést - akár meg is oszthatja azt a felek között. Kezesség esetén adott, hogy kitől kell követelnie (ennyiben az abszolút felelősséggel rokon), amennyiben azonban annak vagyona nem fedezi az összeget, akkor fordulhat a másik ellen. Ilyen a Ptk. 6:561. § szerint a lakás, ingatlan bérlőjének a viszonya az ingatlanból dolgokat kidobóval, kiöntővel. Fordított eset állt fenn az 1959-es Ptk. eredeti szabálya szerint az alkalmazottért vállalt felelősség esetén: ha a munkáltató, vagyis a közvetett károkozó vagyona nem volt elegendő az okozott kár megfizetésére, akkor (de csak akkor) a munkavállalóhoz, a közvetlen károkozóhoz lehetett fordulni a fennmaradó kár megtérítéséért.[36] Felelősség hiánya esetén viszont M nem tartozik megfizetni a K által okozott kárt.[37]

Reparáció. Bár - mint a bevezetőben is említettem - szokás a másért viselt felelősséget, helytállást egyszerűen azzal igazolni, hogy az A megtérülési esélyeit eme-

- 77/78 -

li, de ez nem minden esetben igaz. A megtérülés esélye, a közvetlen és a közvetett kimentésen túl, az elérhető összes vagyontól függ. Ha ezt a vagyont a másért viselt felelősség, helytállás növeli, akkor javul a reparáció esélye. Nyilvánvalóan nő ez a vagyontömeg, ha a rendszer új személyt von be a különben is elérhető mellé - vagyis egyetemleges felelősség és a kezesség esetén. Az abszolút felelősség azonban azt jelenti, hogy lecseréljük K-t M-re; itt a vagyonváltozás iránya bizonytalan.

Az egyetemes felelősségre épülő vicarious liability kapcsán a reparációt mint M és A közötti kockázatmegosztási megoldást mutatja be Giuseppe Dari-Mattiacci és Francesco Parisi. Értelmezésük szerint a kérdés ugyanis az, hogy a közvetlen károkozó fizetésképtelenségének kockázatát kire akarjuk terhelni: a közvetett károkozóra vagy a károsultra.[38]

Kockázatmegosztás K és M között. A különböző felelősségi, helytállási viszonyok másképp osztják el a közvetlen és a közvetett károkozó között a kár kockázatát. Abszolút felelősség esetén, vagy ha K csak mint kezes jön szóba, M fizet, vagyis ő viseli a kár kockázatát. Emiatt kénytelen lemondani vagyona egy részéről. (Ha K-nak megtérítési kötelezettsége van, akkor csak M meghitelezi K-t; időlegesen mond le a vagyona egy részéről - és a kellemetlenségét a kamat esetleg kompenzálhatja. De ekkor kénytelen vállalni a hitelezéssel járó kockázatot: például, hogy a kártérítés megítélésének pillanatában még fizetőképes K időközben elveszti - vagy eltünteti - a vagyona egy részét). Egyetemleges felelősségnél elképzelhető, hogy K fizet, vagyis ekkor a kockázatnak csak egy része kerül M-re.

1.4. A megtérítési kötelezettség

A lehetőségek hasonlóak a közvetlen károkozó esetén látott kimentési formákhoz. Elképzelhető, hogy a közvetlen károkozónak mindig meg kell térítenie a kárt a közvetett károkozó felé, aki helyette azt megfizette (objektív/tárgyi alapú megtérítés); elképzelhető, hogy valamilyen vétkességi szinthez kötik a megtérítési kötelességet (vétkességi alapú megtérítés) és elképzelhető, hogy eleve kizárják azt (a megtérítési kötelezettség hiánya). Természetesen itt is igaz az, hogy a vétkességi és az objektív/tárgyi megtérítés között csak mennyiségi eltérés van - vagyis a vétkességi alapú megtérítés működhet a gyakorlatban (nagyon magas elvárás esetén) kvázi-objektívként. Ezért itt is alkalmazni lehet a fent bevezetett elvárásalapú - költségalapú rendszerek közötti különbséget. Itt elárásalapú és költségalapú megtérítésről fogok beszélni.

Kockázatmegosztás K és M között. A megtérítési rendszer itt nem azt a kérdést érinti, hogy a károsult mekkora összeget kap, hanem azt, hogy ezt az összeget végül miképpen osztja el egymás között M és K. Így nem a reparáció, hanem az e két fél közötti kockázatelosztás a probléma. Könnyen belátható, hogy megtérítés hiánya esetén a közvetlen károkozó semmiféle kockázatot nem visel - akkor sincs

- 78/79 -

fizetési kötelezettsége, ha van baleset. Ebben az esetben (és csak ebben az esetben) igaz az, hogy a kártérítési rendszer leveszi róla a káresemény miatti kockázatot. (Tegyük azonban azonnal hozzá, hogy csak a kár megtérítésének kockázatával nem kell ekkor szembenéznie: amennyiben bármilyen más szankció érheti őt kár esetén, akkor a káresemény már igenis jelent számára kockázatot.) Amennyiben elvárásalapú megtérítéssel van dolgunk, akkor a közvetlen károkozó nem viseli az ezen elvárás teljesítése mellett bekövetkező károk kártérítési/megtérítési kockázatát (csak az esetleges egyéb szankciókét). Költségalapú rendszer esetén minden kár esetén megjelenik fizetési kötelezettség a károkozó oldalán - a kártérítési/megtérítési rendszer a kár költségkockázatát (legalábbis részben) rá hárítja.

1.5. A megtérítés korlátozása

Arra az esetre, amikor - akár azért, mert költségalapú megtérítéssel dolgozunk, akár azért, mert a közvetlen károkozó a reális elvárást nem teljesítette - K megtérítéssel tartozna M-nek, a megtérítés maximális összegét még mindig korlátozni lehet.

Kockázatelosztás K és M között: kárkockázat. A káresemény miatti költségek kockázatát nem csak úgy lehet megosztani a közvetlen és a közvetett okozó között, hogy elvárásalapú megtérítési rendszert alakítunk ki, hanem úgy is, hogy korlátozzuk a megtérítés maximális összegét. Minél alacsonyabb ez, annál nagyobb kockázatot tolunk M-re. Látszik ebből: ha költségalapú megtérítési kötelezettséget építünk ki, azzal még nem veszünk le minden kockázatot M-ről - ugyanis, ha a megtérítés nem teljes, akkor részben ő is visel kárt, a kockázatot.[39]

1.6. Magyar példák

A magyar jogrendszerben létező egyes másért viselt felelősségi, helytállási formák előző öt szempont szerinti értékelését az 1. táblázat mutatja.[40] A táblázathoz három gondolatot érdemes hozzáfűzni.

Egyrészt a más személyért viselt felelősség a magyar kommentárirodalom egybehangzó állítása szerint nem teremt önálló felelősségi formát, vagyis a közvetlen károkozó oldalán jelentkező kimentési lehetőségeket nem érinti, azt úgy kell megítélni, mintha nem lenne jelen M, nem másért viselt felelősségről, helytállásról lenne szó.[41]

- 79/80 -

Másrészt, a magyar gyakorlat kicsit eltér más országok gyakorlatától a gyerekek, értelmi fogyatékosok által okozott balesetek, károk kapcsán. Máshol alapvető kérdés, hogy az ilyen személyek által okozott minden kár esetén felmerülhet-e kártérítés (amely alól a közvetett károkozó esetleg kimentheti magát), vagy csak azokért, amelyeket a közvetlen károkozó gyerek vétkesen követett el. A probléma érzékeltetéséhez álljon itt egy klasszikus francia példa: gyerekek rögbimeccsén az egyik gyerek nem vétkesen kárt okoz a másiknak - felelős-e ezért a gondozó, elkezdjük-e egyáltalán vizsgálni a gondozó felróhatóságát? [42] Az angol jog hajlik az utóbbira, a francia inkább az objektív/tárgyi felelősségre - a német pedig a gyerek életkorától függően egyre könnyebbé teszi a közvetlen károkozó oldalán a kimentést.[43] A magyar jog a vétőképtelenség kategóriájával gyakorlatilag kiveszi a rendszerből a gyerek egy köre kapcsán a vétkesség vizsgálatát. Ezzel elvileg kizárja azt, hogy az olyan balesetek esetében (például az előbb említett sportbalesetkor), amikor egy vétőképes személy esetén a felróhatóság hiánya miatt nem állapítunk meg kártérítést, a gyerek által okozott balesetnél ezt megtegyük - automatikusan vizsgálni kell a gondozó felelősségét, vagyis a közvetlen károkozó személy kapcsán ilyenkor gyakorlatilag objektív/tárgyi felelősséggel van dolgunk. Egyetértőleg idézhetjük itt Christian von Bar holland szabályozással kapcsolatos véleményét: a vétőképtelenek esetén ezzel gyakorlatilag az állatok által okozott károkéhoz hasonló felelősségi rendszert alakít ki a jog.[44]

Harmadrészt, utalni kell arra, hogy a megtérítési kötelezettség esetén fontos különbséget jelent az, hogy szerződéses vagy szerződésen kívüli viszony áll-e fent K és M között: pontosabban, hogy a közvetlen károkozó megtérítési kötelezettsége kapcsán a jog diszpozitív vagy kógens (esetleg valamelyik fél irányába kógens) szabályt fogalmaz-e meg. Diszpozitív szabály csak arra hathat, hogy valamely megoldás valószínűsége nőjön.[45] A táblázat ezért a szerződéssel szabadon felülírható megtérítési szabályokat külön jelzi.

Reparáció és kockázatmegosztás K és M között. A táblázatban látszik, hogy a magyar rendszer roppant sokszínű - olyan megoldás azonban, amely a reparációs célt teljes mértékben szolgálná, nincs. Ilyen az lenne, ha mind a közvetlen, mind a közvetett károkozó kimentése lehetetlen, kapcsolatuk pedig egyetemleges felelősség lenne. Az is látható, hogy a megtérítés csakis a vétőképtelen személynél marad el - vagyis mindenki más viselni kénytelen a kár kockázatát.

- 80/81 -

1. táblázat.

Másért viselt felelősség a magyar jogban

* Ha a közvetlen károkozó kimentése elvárásalapú rendszer, akkor az elvárás ezzel egybeesik - vagyis a gyakorlatban mindig fizetni kell (költségalapúvá válik);

** nincs kit perelni információ nélkül;

*** a magyar jog nem vizsgálja, ezért erre hivatkozva kimentés sincs - így elvárásalapú sem lehet a rendszer: mindig fizetni kell;

**** a közvetlen károkozó esetén viszonylag alacsony elvárás érvényesül - ennél a Kktv.-ben szereplő elvárás keményebb, vagyis, ha a felelősség fennáll, gyakorlatilag mindig fizetni kell;

***** építészért, felújítást végzőért.

- 81/82 -

2. Prevenciós hatások

A magyar jogi irodalomban is bevett, hogy a másért viselt felelősséget, helytállást elsősorban a prevenciós hatás növelésével próbáljuk igazolni - mint a mottóban is láttuk, így érvelt Marton Géza és Eörsi Gyula is. Miután az imént azt láttuk, hogy a reparációs hatás és a kockázatmegosztás (pontosabban a kockázat M-re tolása) csak bizonyos fajta szabályokra szolgálhat indokul - a többinél vagy hiányoznak, vagy nagyon gyengék -, így a mostani fejezet célja, hogy megvizsgáljuk a prevenciós hatást. Látni fogjuk, hogy a különböző megoldások (bár különböző mértékben) mind növelik a közvetett károkozó, M ösztönzőit, de érintik, érinthetik a másik két félét is.

Elővigyázatosság és aktivitás. Mielőtt az elemzéshez fognánk, rögzítsük, hogy a prevenciós hatások elemzésekor a fő kérdés, hogy mit tesz valaki a káresemény esélyének csökkentése érdekében.[46] Az ilyen "esélybefolyásoló" lépések három formáját érdemes elkülöníteni: (1) a megfigyelhető és a (2) nem megfigyelhető elővigyázatosságot, valamint (3) az aktivitást. Elővigyázatosság alatt azokat a cselekedeteket értjük, amelyek adott pillanatban (pontosabban adott aktivitási szint mellett) csökkentik a káresemény valószínűségét: például biztonsági rendszerek működtetését, a körültekintő autóvezetést, a koncentrációt, a fáradtság hiányát. Ezek egy része bizonyítható egy perben a bíróság előtt (ezek a megfigyelhető elővigyázatossági lépések), más részük nem (nem megfigyelhető elővigyázatossági lépések).[47] Értelemszerűen, amikor a bíróság magatartási elvárások teljesülését vizsgálja, akkor csak a megfigyelhető elővigyázatossági lépések kapcsán tud ilyen elvárásokat megfogalmazni, ezekre tud koncentrálni. Az aktivitás lényege, hogy adott elővigyázatossági szint mellett is változhat a baleset esélye, attól függően, hogy hányszor, milyen mennyiségben végezzük az adott kárveszélyt hordozó tevékenységet: mennyit autózunk, mennyit termel az üzem, hány kutyát tartunk, stb. Ha nagyobb az aktivitás, nagyobb a kár esélye.[48] Az aktivitást általában a bíróság nem tudja, nem szokta vizsgálni, így a vétkesség, felróhatóság vizsgálatának ez (például az, hogy valaki "feleslegesen ült autóba") nem része.

- 82/83 -

2.1. A károsult ösztönzői

A Ptk. 6:525. § szerint a magyar jog alapvetően összehasonlító vétkességben gondolkodik.[49] Ennek lényege, hogy amennyiben a károsult nem tette meg, ami adott helyzetben elvárható, akkor nem jogosult teljes kártérítésre, hanem - elsősorban a kettejük felróhatósága arányában - megoszlik a kár közte és a károkozó között. Ebben a rendszerben az, hogy mekkora megtérülésre számíthat, három dologtól függ: (1) a saját magatartásától, megfigyelhető elővigyázatosságától, (2) a potenciális károkozó megfigyelhető elővigyázatosságától és (3) a bíróság által elismert - és be is hajtható - kárösszegtől. A saját megfigyelhető elővigyázatossága emeli, a másik fél (várható) megfigyelhető elővigyázatossága csökkenti a kár megítélésének esélyét.

Közgazdasági értelemben minden kártérítési rendszer biztosítás: a károsult kárait, vagy legalábbis azok egy részét a károkozó, a felelős, a helytálló megfizeti számára. Éppen ezért érdemes a károsult ösztönzőit a biztosítás irodalmából kölcsönvett fogalommal, az ex ante morális kockázattal leírni: akinek várhatóan nem kell a teljes kárát viselni (esetleg semmiféle kárt nem kell viselnie), az veszélyesebb tevékenységekbe kezd, nagyobbra növeli ezt az aktivitását, kevésbé lesz elővigyázatos. Röviden: gyengül a prevenciós ösztönzője. Ez a hatás mindenkire és minden estre, de természetesen csak marginálisan igaz: egy kicsit bizonyosan kevésbé vagyunk elővigyázatosak, kicsit nő a veszélyes aktivitásunk volumene, ha biztosítva vagyunk. (Az, hogy ez a magatartási változás jelentős-e, elsősorban attól függ, hogy a bennünket érő kár, hátrány mekkora, annak mekkora részét térítik meg, akár kártérítés, akár biztosítás, akár más formában.)

Egyes intézményi formák eltérő hatásai. A morális kockázat modellje szerint tehát a prevenciós ösztönző gyengül, ha a reparáció erősödik. Azonban, mint az előző fejezetben láttuk, hogy a másért viselt felelősség, helytállás nem biztos, hogy erősíti a reparációt. A potenciális károsult oldalán (legalábbis kicsit) csökkenti a prevenciós hatást az egyetemlegesség és a kezesség: ezek (legalábbis kicsit) emelik a várható reparáció szintjét, és ezért csökkentik az elővigyázatosságot és növelik a veszélyes aktivitás szintjét. Az abszolút felelősség hatása attól függ, hogy mit várnak a károsultak: a számukra elérhető vagyon nő-e e jogintézmény megjelenése miatt. Láttuk azt is, hogy amennyiben a közvetlen, vagy a közvetett károkozó oldalán elvárásalapú kimentés létezik, akkor ez a reparáció esélyét alacsonyabban tartja a költségalapú rendszerekhez képest, így a potenciális károsultak prevenciós ösztönzője erősebb lesz.

2.2. A közvetlen károkozó ösztönzői

A másért viselt felelősség, helytállás rendszere, attól függően, hogy pontosan milyen választ is ad az előző fejezetben látott kérdésekre, miképpen szabályozza a felek viszonyát, illetve a megtérítési kötelezettséget erőteljesen átalakíthatja

- 83/84 -

a közvetlen károkozó elővigyázatossági és aktivitási döntéseit. Egészen pontosan: gyengíti az ő kártérítési jogból származó ösztönzőit. Viszont megjelennek ehelyett a közvetett károkozóval fennálló (munka-, szerződéses, családi, baráti stb.) kapcsolatából fakadó ösztönzők. Érdemes tehát megkülönböztetni kártérítési és szabályozási jellegű ösztönzőket. Kártérítési ösztönzők alatt értem azt, hogy a közvetlen károkozónak milyen (és mitől függő) kártérítési és megtérítési kötelezettsége keletkezik kár esetén. Szabályozói ösztönzőknek pedig minden más szankciót. Ezek között vannak azonban olyanok

- amelyeket csak akkor alkalmaznak vele szemben, ha a kár bekövetkezik (és azt a közvetett károkozó kifizeti helyette) - ezeket nevezem majd kárhoz kötődő szankcióknak; és

- amelyeket akkor is életbe lehet léptetni, ha (még) nincs kár, de a közvetlen károkozó magatartása nem felel meg az elvárásoknak - ezek a kártól független szankciók.

Mielőtt rátérünk az egyes ösztönzőkre, érdemes kiemelni, hogy mint egyik félnél sem, így a közvetlen károkozónál sem feltétlenül jó a prevenciós hatás emelése. Az irodalomban ennek kapcsán egyik leggyakrabban hivatkozott probléma az, hogy a közvetlen károkozó elővigyázatossági lépése a kockázatvállalás visszafogása - holott sok esetben kifejezetten a kockázatvállalást ösztönzése lenne a kívánatos.[50]

Kártérítés-jellegű ösztönzők: eltérő intézmények eltérő hatásai. A kártérítési jellegű szankciónál különbséget tettünk olyan rendszerek között, amikor

- akár a közvetlen károkozó kimentése kapcsán (megtérítési kötelezettség mellett),

- akár a megtérítés kapcsán elvárásalapú rendszer működik, és

- a mindkét elemnél költségalapú rendszerek között.

Az elvárásalapú rendszerek esetén elsősorban az ezen elvárásnak való megfelelés lesz a közvetlen károkozó célja: ez mentesíti a kártérítés, a megtérítés alól. Ez a rendszer - szélsőséges esetektől eltekintve - érzéketlen arra, hogy mekkora is a fizetési kötelezettsége az elvárás nem-teljesítése esetén. Költségalapú rendszernél a fizetési kötelezettség nagysága a fő ösztönző tényező. Ezért, ha ilyen rendszerben csökken a kártérítés nagysága, akkor a prevenció is gyengül.

Szabályozásjellegű ösztönzők: kárhoz kötődő szankciók. A prevenciós hatás nem csak attól függhet, hogy kár esetén kell-e kártérítést, megtérítést fizetni, hanem attól is, hogy milyen egyéb szankciókkal számolhat a közvetlen károkozó a káresemény után. Amennyiben a munkavállaló számolhat azzal, hogy a munkáltató (miután megfizeti a kárt) fegyelmit indíthat vele szemben, vagy elmaradhat a jutalma, előléptetése, esetleg a munkáját is elveszítheti, akkor ez - kártérítési jellegű ösztönző híján is - elég erős prevenciós ösztönzőt teremt. Hasonlóképpen,

- 84/85 -

ha egy megbízott, vagy egy alvállalkozó szerződésbontástól tarthat, vagy éppen a remélt új szerződések maradhatnak el (a megkötésük esélye csökken), az is prevencióra ösztönzi - kártérítési, megtérítési kötelezettség hiányában is. De vehetjük egy gyerek példáját is, akit nyilvánvalóan nem a - nem létező - megtérítési kötelezettsége tart vissza, hanem az, hogy szülei, gondozói haragudni fognak rá (esetleg meg is büntetik), ha másnak kárt okoz.[51]

Szabályozásjellegű ösztönzők: kárhoz nem kötődő szankciók. Mind a kártérítési jellegű ösztönzők, mind a káreseményhez kötődő szankciók esetén a prevenciós hatás abból fakad, hogy a közvetlen károkozó a káreseményt és ennek következményeit el akarja kerülni. Az elővigyázatosság (illetve az aktivitás visszafogása) azonnali terheit azzal veti össze, hogy mekkorák ezek - a várakozása szerint - a kár esetén bekövetkező szankciók, illetve, hogy az elővigyázatosság (vagy az aktivitás-visszafogás) mennyivel csökkenti a káresemény, és így a szankciók esélyét. Persze itt igen komoly szerepe van annak, hogy ki mennyire optimista, ki mennyire jól méri fel a káresemény valószínűségét, az elővigyázatosság hatását.

A közvetett károkozó azonban más módon is befolyásolhatja az elővigyázatosságát: szankcionálni sok esetben nemcsak akkor lehet, ha a kár már bekövetkezett, hanem bármikor, amikor felismeri, hogy a közvetlen károkozó magatartása nem megfelelő - például nem tartja be a biztonsági követelményeket, fáradtan vezet, figyelmetlenül, veszélyesen játszik, stb. A közvetlen károkozó prevenciós ösztönzője ekkor nem abból fakad, hogy a kár esélye nő, ha nem tartja be az előírásokat, hanem abból, hogy "lebukhat". Plauzibilis feltevés, hogy a lebukás esélye nagyobb, mint a káré - ezért itt ugyanakkora szankció preventív hatása erősebb; másképp: ugyanazon elővigyázatossági lépés kiváltásához kisebb szankció is elég. Ráadásul, szintén plauzibilisnek tűnik a feltevés, hogy a potenciális közvetlen károkozók pontosabban képesek becsülni a szankció, a lebukás esélyét, mint a kár esélyének elővigyázatosság miatti csökkenését - vagyis az optimizmus kevésbé jelent problémát.[52]

Egyes intézményi formák eltérő hatásai. Az 1. fejezetben látott felelősségi szabályok más és más kártérítés-jellegű ösztönzőket tartanak meg. Egyelőre csak ezeket elemzem - de észben kell tartani, hogy amennyiben ezek gyengülnek, akkor a közvetett károkozó megpróbálhatja kipótolni azok helyét szabályozásjellegű elemekkel. Ezeket a következő pont tárgyalja majd.

- 85/86 -

A kártérítési jellegű ösztönzők erejét elsősorban a megtérítési kötelezettség befolyásolja:

- Ha teljes, költségalapú megtérítés van, akkor a másért viselt felelősség, helytállás alig változtatja meg a közvetlen károkozó ösztönzőit: majdnem úgy viselkedik, mintha nem is viselné helyette senki a felelősséget, nem állna helyt érte senki. Abszolút felelősség esetén M meghitelezi őt - ezért a másért viselt felelősség, helytállás kicsit csökkenti az általa viselt terhet. Tegyük hozzá: ha M-nek nincs akkora vagyona, amekkora a kár megtérítéséhez szükséges, kevesebbet fizet, míg K-nak lenne, akkor ez a megoldás csökkenti K terheit. Ha egyetemleges felelősség párosul teljes megtérítéssel, akkor kicsit magasabb a K-n maradó teher (de még amiatt, mert lehet, hogy nem neki kell megfizetnie a kárt a károsult felé, hanem csak később a megtérítés során fizet, így is elmarad ez a teher a másért viselt felelősség, helytállás nélküli helyzettől).

- Ha a megtérítési kötelezettsége elvárásalapú és teljes, akkor alapvetően a vele szemben érvényesített elvárás teljesítésére törekszik.

- Ha a megtérítési kötelezettsége korlátozott és költségalapú, akkor a megtérítési kötelezettség korlátozása mindenképpen csökkenti K prevenciós ösztönzését. Amennyiben azonban a közvetlen károkozó kimentésénél vagy a megtérítése kötelezettsége kapcsán elvárásalapú a rendszer, akkor rá elsősorban ez az elvárás hat - vagyis a hatása ugyanolyan, mintha nem is korlátoznánk a megtérítendő összeget.[53]

- Ha nincs megtérítési kötelezettsége, akkor a kártérítési jellegű ösztönző teljesen hiányzik.

2.3. A közvetett károkozó ösztönzői

A közvetlen károkozó magatartását tehát nagyban a közvetett károkozó döntései (a szerződés-, szabályozásjellegű szankciók) határozzák meg. M nem közvetlenül a kár valószínűségét tudja befolyásolni, hanem K magatartást. A másért viselt felelősség, helytállás prevenciós hatása az ő oldalán úgy jelentkezik, hogy több motivációja lesz ilyen szabályozásjellegű ösztönzők kialakítására. Ezen M-re ható ösztönzőket érdemes két csoportba szétválasztani: vannak hatások, amelyek akkor jelennek meg, ha önkéntesen (például egy szabadon kötött szerződés keretében) vállalja fel a felelősséget a másikért, és vannak, amelyek akkor, ha törvényi előírás kötelezi M-et a felelősségvállalásra, helytállásra. Önkéntes felelősségnek, helytállásnak nevezem azokat az eseteket, amikor ilyen viszony a szerződési szabadság alapján jön létre.

Önkéntes felelősség, helytállás. Az ilyenkor jelentkező prevenciós hatások abból fakadnak, hogy sok esetben M az, aki

- 86/87 -

1. kiválaszthatja azt az embert, akit a potenciális veszélyes pozícióba állít (például eldöntheti, kit bíz meg egy munkával);

2. utasíthatja K-t, ellenőrizheti a tevékenységét, szankcionálhatja, ha nem megfelelő elővigyázatossággal járt el;

3. dönthet az aktivitás nagyságáról, vagyis arról, hogy mekkora legyen a potenciálisan veszélyes tevékenység (mennyit termeljen a gyár, mennyi üzletet kössenek, mennyit töltsön a gyerek olyan helyen, ahol másoknak kárt okozhat, stb.).

Tegyük azonnal hozzá: ezek csak elvi lehetőségek - nem biztos, hogy ezekkel az eszközökkel valóban élni is tud. Ezek gyakorlása ugyanis komoly akadályokba ütközhet. A joggazdaságtani irodalom normatív, hatékonyságelvű szerzői éppen annak alapján próbálják elhatárolni azokat az eseteket, amikor a másért viselt felelősség, helytállás igazolható, hogy ezekkel az eszközökkel valóban (viszonylag könnyen, olcsón) élni tud-e a közvetett károkozó.

Önkéntes felelősség, helytállás: kiválasztás. Láttuk a közvetlen károkozó prevenciós ösztönzői között, hogy fontos szempont lehet számára: megújítják-e, fennmarad-e a számára kedvező szerződés, alkalmazza-e a közvetett károkozó őket továbbra is, vagy elbocsátja. A kiválasztás alaposságával (vagy éppen a kapcsolat megszakításának, a felmondás alapos megfontolásával) csökkenteni lehet a kár esélyét: kevésbé "problémás" ember ugyanabban a pozícióban kisebb valószínűséggel okoz kárt.

Ugyanakkor látni kell azt is, hogy a kiválasztás csak akkor hat valóban a károkozás esélyére, ha

(1) M felismerheti K "veszélyes voltát", és

(2) megteheti, hogy valakit nem enged az adott pozícióba, vagy eltávolíthatja onnan.

Nem mindig reális elvárás azonban, hogy a kiválasztás révén megszűrje, ki kerülhet a potenciális károkozó pozíciójába. A fő probléma a kontraszelekció: a megbízás, a munka elnyerésében reménykedő aspiráns hamis színben tüntetheti fel magát, elhallgathat fontos információkat - és ezeket M nem, vagy csak igen komoly költségek árán tudná kideríteni.[54] Ha így van, akkor a közvetett károkozó ezen kiválasztási döntés révén nem (vagy csak nagyon drágán) csökkentheti a káresemény valószínűségét. Hasonlóképpen nem létezik ilyen "kiválasztási ösztönző" akkor sem, ha a kapcsolat nem önkéntes alapon jön létre - például, ha M nem utasíthatja el K-t, vagy nem számolhatja fel vele a kapcsolatot. Például, mert K olyan vétőképtelen személy, akinek ő a (törvény alapján kijelölt) gondozója. Vagy például, mert a munkajogi, diszkriminációellenes szabályok aránytalanul kockázatossá teszik a pályázó visszautasítását, később az elbocsátását.[55] Persze ezekben az

- 87/88 -

esetekben még mindig lehetséges, hogy M a következő két döntés révén megfelelő ösztönzőket teremthet K számára.

Felügyelet, utasítás, ellenőrzés. Láttuk, a közvetlen károkozóra nem csak az hat, ha kár esetén szankcionálják (például elbocsátják), hanem az is, ha a kár bekövetkezésétől függetlenül ellenőrzik a munkáját, szankcionálják a tevékenységét. (Ráadásul ez még a kockázatokat rosszabbul felmérő potenciális károkozók számára is jobban érzékelhető.) M alkothat magatartási előírásokat, amelyek betartását ellenőrzi, és szankcionálhatja K-t, ha azokat megszegi. Ahogyan azonban a kiválasztást a kontraszelekció gátolhatta, itt is számba kell venni az akadályokat:

(1) Milyen joga van M-nek megszabni a közvetlen károkozó számára, hogy mit tegyen, milyen döntéseket hozzon, hogyan viselkedjen egyes helyzetekben? A probléma általában abból fakad, hogy ezeket az előírásokat nem lehet egyszer és mindenkorra pontosan megfogalmazni, hiszen ha új helyzetek alakulnak ki, új információk bukkannak fel, módosítani kell azokat. A kérdés: a magatartási előírások mennyire rugalmasak, mennyire könnyen módosíthatja azokat egyoldalúan a közvetett károkozó? (Nagyjából ez a probléma, vagyis a változó helyzethez, új információhoz való alkalmazkodás problémája az, amit a jogi irodalomban utasítási jogként ismerünk. A jogirodalom is ennek erősségével vagy gyengeségével magyarázza például a megbízottért és a munkavállalóért való felelősség eltérését.[56] De felbukkan ez a gondolat, ha nem is utasítási jogként, a gyerekekért vállalt felelősség kapcsán is.[57])

(2) Amennyiben előírás, utasítás adható is, akkor is fennmarad problémaként a szankció kérdése: mit lehet tenni az előírást, utasítást be nem tartó közvetlen károkozóval? A szankció ereje a joggazdaságtani modellek szerint (is) két elemtől függ: a lebukási esélytől és a szankció nagyságától.[58] Ha a szankciót korlátozza a jog (például a munkajog), akkor a prevenciós hatás csak akkor lesz erős, ha magas a lebukási esély. Azonban mindig van esély arra, hogy a szabályszegés felderítetlen és ezért megtorlatlan marad - ha ezt az esélyt csökkenteni (a lebukás esélyét növelni) akarjuk, akkor bonyolultabb, drágább ellenőrzési rendszerre van szükség.

- 88/89 -

Ha ennek felállítását, működtetését nem várhatjuk el M-től, akkor a szankció korlátozása egyben ezt a prevenciós hatást is gyengíti.

A normatív joggazdaságtani irodalom sokszor hangsúlyozza, hogy az ellenőrzés nehézsége komoly ellenérv lehet a másért viselt felelősség (annak az irodalomban elsősorban elemzett formája, a vicarious liability) alkalmazás ellen.[59]

Aktivitás nagysága. A klasszikus feltevés szerint az elvégzendő feladat nagyságát sokszor M határozza meg. Márpedig, ha az aktivitásról egyedül ő dönthet, akkor azt addig a szintig emelheti, amíg az ő aktivitás növelése miatti haszna meghaladja az emiatti költségét. Ha a másért viselt felelősség, helytállás növeli az aktivitás növelésével együtt járó költséget, akkor a várakozások szerint csökkenni fog az ilyen kockázatos tevékenység szintje. Ez a hatás roppant hasonló ahhoz, ami a jogirodalomban[60] "érdekelvként" jelenik meg.

Ugyanakkor nem minden másért viselt felelősség, helytállás termeti meg ezt az ösztönzőt, hanem csak azok a formák, amikor a kárt a közvetett károkozónak kell állnia. Ugyanakkor a legtöbb forma nem ilyen. Ha K akár csak részleges megtérítéssel is tartozik, akkor a kár nem teljesen terheli M-et. Illetve, ha a közvetett károkozó oldalán a kimentés kapcsán elvárásalapú a rendszer, akkor M csak ezen (kiválasztással, utasítással, ellenőrzéssel, munkaszervezéssel kapcsolatos) elvárásokra fog figyelni, az aktivitás nagyságára nem - hiszen, ha az elvárásokat teljesí-

- 89/90 -

ti, akkor a várható kár veszélyét nem kell viselnie, a költségei közé az nem épül be. További problémaként felmerülhet a puha költségvetési korlát[61] problémája: ha M nem nyereségérdekelt, vagy a veszteségeit is (szinte biztosan) megtérítik, akkor a költségemelkedés nem hat az aktivitására.[62]

Az éremnek azonban van másik oldala is! Míg a másért viselt felelősség, helytállás nem mindig érzékelteti M-mel a kár esélyét, aközben e nélkül is érzékelhető lehet az a számára. Mi történne, ha a közvetlen károkozónak kellene - akár a közvetlen felelőssége, akár a megtérítési kötelezettsége miatt - viselnie a kár költségét? Az ún. bérkülönbség-elmélet szerint ekkor a közvetlen károkozó a rá háruló kockázat miatt magasabb ellenszolgáltatást, juttatást, bért kérne.[63] Vagyis M-re ez a költség akkor is visszahárulhat, ha nem kell neki kártérítésként megfizetnie a kárt: minél nagyobb az aktivitás, annál nagyobb a kár esélye, és ezért annál nagyobb lesz ez a bérkülönbözet. Nem véletlen, hogy a közvetett károkozó olykor önként vállalja át a kár megtérítését akkor is, ha az nem lenne kötelezettsége: inkább ezt vállalja, mint hogy folyamatosan magas ellenszolgáltatást fizet. Ez az önkéntes kárelosztás modellje. Ilyen önkéntes kármegosztás indulhat el akkor, ha például a felelősség, a megtérítés szabályozása nem kógens, hanem diszpozitív. (A magyar jogirodalomban ez a probléma merül fel a PK 41. sz. állásfoglalása kapcsán:[64] a munkáltató és a munkavállaló felülírhatja-e a Ptk. munkáltatói felelősség kapcsán alkotott szabályát - kógens vagy diszpozitív szabálynak kell-e azt tekinteni.)

E bérkülönbség-elmélet, az önkéntes kárelosztás hatékonysága azonban sokak szerint nem (vagy legalábbis ritkán) igazolható. A közvetlen károkozó ugyanis sokszor nem ismeri fel a kockázatot, tévesen becsli azt - és ezért nem is kér megfelelő ellenszolgáltatást, bért. Ha pedig a bérkülönbség csak részben terheli e költséget a károkozóra, akkor az kevésbé ösztönöz a tevékenység visszafogására, mint ahogyan a másért viselt felelősség, helytállás tenné. (Ismét tegyük azonban hozzá: akkor, ha K-nak nincs megtérítési kötelezettsége.)

Kötelező felelősség, helytállás: formaválasztás. Kötelező felelősségvállalás, helytállás esetén az eddigi ösztönző hatások mellett a szabályok arra is hatnak, hogy M milyen jogi formában lép kapcsolatba K-val. A jogi forma megválasztásával ugyanis el is kerülheti a felelősségvállalást, helytállást - vagy legalábbis annak a maga számára enyhébb formáját tudja kialakítani. Például, sokszor dönthetünk

- 90/91 -

arról, hogy valakit munkavállalóként alkalmazunk, vagy alvállalkozóként (atipikus munkaszerződéseket kötünk[65]). A különböző jogviszonyok között ugyan sok más eltérés is van, de (ha csak minimális mértékben is) hat a választásra az is, hogy M-re milyen másért viselt felelősségből, helytállásból fakadó kockázatok hárulnak.[66] Ő azokat a formákat részesítheti előnyben, ahol ez a felelősség, helytállás kisebb.

Azonban az éremnek itt is két oldala van! A közvetlen károkozó pedig épp ezzel ellentétesen gondolkodik: számára viszont az M-re több kárt és kockázatot toló felelősségi forma a vonzóbb. Mint az előbb, a bérkülönbség-modellnél is láttuk, a kedvezőtlenebb formáért magasabb ellenszolgáltatást fog kérni. Az, hogy a két ellentétes érdekű fél alkujának kimenete mi lesz, általános érvénnyel nem határozható meg - bár, ha az előbb a bérkülönbség-elmélet kapcsán látott kritikák igazak, akkor vélhetően a tájékozottabb fél, M akarata fog érvényesülni.[67]

Egyes intézményi formák eltérő hatásai. Ahogyan a közvetlen károkozó ösztönzőinek lezárásakor említettük: amikor a kártérítési jellegű ösztönzők gyengülnek, akkor M inkább próbál szabályozásjellegű sémákkal hatni a közvetlen károkozóra. Azt a listát tehát, amit az előző pont végén láttunk, ide másolhatnám - csak ellentétes előjellel: amely formák csökkentik a közvetlen károkozó kártérítés-jellegű ösztönzőit, azok emelik a közvetett károkozó ösztönzését arra, hogy szabályozási megoldásokat találjon. Az ottani listát itt csak két további ponttal egészítem ki:

- Ha M, a közvetett károkozó kimentése kapcsán elvárásalapú rendszer épül ki, akkor ő csak ezen elvárások teljesítésében lesz érdekelt - vagyis a nem megfigyelhető elemek alkalmazását, vagy az aktivitás nagyságának szabályozását (amely szinte bizonyosan nem része az elvárásnak) nem ösztönzi a másért viselt felelősség, helytállás.

- Ha K, a közvetlen károkozó kimentése kapcsán elvárásalapú a rendszer, akkor M csak olyan szabályozási eszközökkel fog élni, amelyek ezen elvárások teljesítésére hatnak. Az aktivitás nagyságának meghatározása ismét kimarad a megfontolt elemek közül. Ugyanakkor - szemben az előzővel - a kiválasztás és az utasítás-ellenőrzés terén nem korlátozza magát a bíróság által elvárt elemekre.

Egyes intézményi formák eltérő hatásai: információadás. Amikor a 6:542. § alapján a másért viselt felelősség csak addig áll fenn, amíg M meg nem nevezi K-t, az - első ránézésre - a másért viselt felelősség, helytállás hiányát jelenti. Hatásai azonban nem teljesen ugyanolyanok: több információ gyűjtésére ösztönöz. Fontos lehet ez például az összetett csoportos döntéshozatal, vagy csoportmunka esetén, amikor nehéz a közvetlen károkozót azonosítani. Az ilyen információs elvá-

- 91/92 -

rás ugyanis M-re hárítja annak kockázatát, hogy K ismeretlen.[68] Ezt a kockázatot pedig úgy csökkentheti, ha figyeli a potenciális közvetlen károkozók (az adott megoldás esetén nagyrészt a megbízottai, az alvállalkozói) viselkedését.

3. Befejezés helyett: gyakorlati elemzés

Az írás szigorúan leíró keretek között kívánt maradni. Azt elemeztem, hogy miképpen hat az, ha egy közvetlen károkozó által okozott kárt valaki másnak kell megfizetnie. Láttuk, hogy a válasz: "attól függ..." - attól függ, hogy az első fejezetben feltett öt dimenzió szerint milyen másért viselt felelősségi, helytállási rendszert építünk ki. Az írás a másért viselt felelősség, helytállás két-három fontos hatását állította a középpontba: a reparációt, a prevenciót - illetve a kockázatelosztást. (Bár ez utóbbi kapcsán épp azt próbáltam bizonyítani, hogy ez nem önálló kérdés: a kockázatelosztáson keresztül érhetünk el reparációs és prevenciós hatásokat.) A prevenció kapcsán láttuk, hogy alapvető átváltás van egyrészt (a kártérítés más formáihoz hasonlóan) a reparáció és a károsult prevenciós ösztönzői, másrészt a közvetlen károkozóra ható kártérítési jellegű ösztönzők és a közvetlen károkozó azon ösztönzői között, hogy ezek helyébe szabályozásjellegű elemeket állítson. A másért viselt felelősség, helytállás kimondása mellett (másként: amellett, hogy a bíróság úgy találja, hogy a törvényben meghatározott nyitott kategóriák teljesülnek adott viszonyban, például, hogy a "foglalkoztatásra irányuló jogviszonnyal való összefüggésben" keletkezett-e a kár) több érv szól, ha a közvetett károkozó valóban képes ilyen szabályozásjellegű ösztönzőket kialakítani.

Gyakorlati példa: a jogi személy vezető tisztségviselőjéért viselt felelőssége. A modell első látásra talán alkalmazhatatlanul bonyolultnak tűnik - de (reményeim szerint) nem az. Ennek érzékeltetésére álljon itt egy konkrét változás értékelése. A Ptk. 6:541. § korábban úgy rendelkezett, hogy ha a jogi személy vezető tisztségviselője szerződésen kívül kár okoz másnak, akkor ezért ő és a jogi személy egyetemlegesen felel. Ezt a megoldás törölte a 2016. évi LXXVII. tv., és a Ptk.-ba a 3:24. § (2) bekezdését - ezzel a vezető tisztségviselő felelőssége hasonló lett az alkalmazottéhoz, vagy a jogi személy tagjához: kártérítést tőle nem lehet kérni, csak a jogi személy felel. Abszolút felelősség alakult ki. Kivéve, ha a közvetlen károkozó szándékosan okoz kárt - ekkor egyetemleges a felelősség.

Ha ennek a változásnak a várható hatásait akarjuk számba venni, akkor először át kell tekintenünk az 1. fejezetben látott dimenziókat, vagyis az új helyzetben

(1) a közvetlen károkozó miatti kimentés elvárásalapú rendszer,

(2) a közvetett károkozó miatt nincs kimentés - vagyis költségalapú a rendszer,

(3) a felek eddig egyetemlegesen feleltek - ezt akarjuk most abszolút felelősségre változtatni,

(4) a vezető tisztségviselő (ha a szerződésben nem zárják ki) minden esetben

(5) teljes megtérítéssel tartozik.

- 92/93 -

De mivel közte és a jogi személy között szerződéses viszony létezik, így ettől a megtérítési kötelezettségtől a felek eltekinthetnek (vagy a károk egy részére szűkíthetik azt).

A fenti modell alapján, mivel az egyetemleges felelősség abszolút felelősségre cserélése a reparáció esélyét csökkenti, így mint a morális kockázat kapcsán láttuk, a potenciális károsultak prevenciós ösztönzője nő.

Az új megoldás csak annyiban érinti a két károkozó közötti kockázatmegosztást, amennyiben innentől biztos, hogy a jogi személy (közvetett károkozó) meghitelezi a vezető tisztségviselőt - vagyis kénytelen vállalni a hitelezéssel járó kockázatot. Ha a jogi személy nem ad felmentést a vezető tisztségviselőnek a megtérítési kötelezettség alól, akkor a közvetlen károkozó prevenciós ösztönzőit mindkét felelősségi rendszerben elsősorban az határozza meg, hogy sikerül-e a közvetlen károkozó oldalán kimentést találni. Vagyis ugyanazt keresi, amit akkor keresne, ha nem is lenne másért viselt felelősség, helytállás. Ezt a hatást csak az torzítja, hogy az abszolút felelősség kis mértékben csökkenti a közvetlen károkozó kártérítési jelegű prevenciós ösztönzését: másért viselt felelősség, helytállás esetén később kell fizetnie, ráadásul elképzelhető, hogy ugyan ő képes lenne kifizetni a kártérítést, de ha a jogi személy vagyona alacsonyabb a kártérítés összegénél, akkor ezt elkerülheti. Tegyük hozzá: mivel a vezető tisztségviselő általában mindenkinél jobban ismeri a jogi személy vagyoni helyzetét, így ezzel tisztában is lehet.

A jogi személy esetében, a közvetett károkozó kapcsán az előbb látott többletteher, többletkockázat miatt kicsit nőnie kellene az ösztönzőnek arra, hogy szabályozásjellegű elemeket építsen ki: meg kellene próbálnia a vezető tisztségviselőt arra ösztönözni, hogy az "adott helyzetben elvárható" módon járjon el. Ugyanakkor láttuk, hogy felmerül a kérdés: milyen szabályozási jellegű eszközök állnak rendelkezésére. Ha elfogadjuk a joggazdaságtani irodalom állításait,[69] és feltesszük, hogy a jogi személy döntései gyakorlatilag a vezető tisztségviselő döntései (vagyis az ő döntéseinek tagi ellenőrzése, felügyelete az ún. ügynökprobléma miatt meglehetősen nehéz), akkor a felügyeleti, utasítási, ellenőrzési kérdések és az aktivitás meghatározása sem lesz releváns - ezek esetében a gyakorlatban a közvetett és a közvetlen károkozó döntéseit ugyanaz a személy hozza meg. Egyedül a kiválasztás szempontja marad. És ezzel el is jutottunk egy olyan elemig, amely a másért viselt felelősség e formájának elemzésekor a magyar irodalomban mintha elsikkadna: a vezető tisztségviselő által okozott károkat logikailag nem tekintjük azonosnak a megbízott, vagy az alkalmazott által okozott károkkal. A mostani elemzés egy fontos különbségre hívja fel a figyelmet: a közvetett károkozó (a jogi személy) lehetőségei arra, hogy a közvetett károkozóval szemben szabályozásjellegű ösztönzőket alakítson ki alapvetően eltér attól, mint amit alkalmazott, vagy megbízott, alvállalkozó esetén tehet. A jogi személy felelőssé tétele a vezető tisztségviselő által okozott kárért kevésbé tud prevencióra ösztönözni, mint alkalmazottak, megbízottak, alvállalkozók esetén. Másrészt arra is rámutat a modell, hogy mi indokolhatja ilyen

- 93/94 -

felelősségi rendszer esetén azt, hogy a jogi személy vezető tisztségviselővel kötött szerződést kidolgozó, elfogadó szerve lemondjon a megtérítésről: tarthat ugyanis attól, hogy a vezető tisztségviselő kártérítés-jellegű ösztönzők esetén (a befektetőt értékelése szerint túlzottan) kockázatkerülő módon kezdene viselkedni. Ha a jogi személy lemond a megtérítésről, akkor ezzel kevésbé ösztönzi a vezető tisztségviselőt óvatosságra. ■

JEGYZETEK

[1] Marton Géza: A polgári jogi felelősség (Budapest: Triorg 1993) 130.

[2] Eörsi Gyula: A jogi felelősség problémái - A polgári jogi felelősség (Budapest: Akadémiai Kiadó 1961) 454.

[3] Richard A Posner: Economic Analysis of Law (New York: Aspen Law and Business [8]2011) 239.

[4] M arra nem hivatkozhat, hogy ő nem volt okozó, a kár megfizetése alól csak más feltételek (pl. - ha felelőssége vétkességi alapú, akkor - vétlensége, vagy a kár számára előreláthatatlan volta) alapján menekülhet.

[5] Persze ez a megfogalmazás csak relatív értelemben igaz: K közvetlenebb kapcsolatban van a káreseménnyel, beékelődig M és a kár közé. A közvetlen [direct], közvetlenebb vagy éppen a közeli [proximate], közelebbi károkozó fogalma ugyan nehezen meghatározható (sok jog nem is ismeri), de azt majd minden definíciója kimondja, hogy ha egy személy döntései, cselekedetei beékelődnek valaki és a kár közé, akkor utóbbi már nem lehet közvetlen károkozó, ill. a beékelődő személyhez képest távolabbi okozó lesz. A közvetett és a közvetlen károkozó megkülönböztetésének problémáiról lásd Blutman László: "Okozatosság, oksági mércék és a magyar bírói gyakorlat" Jogtudományi Közlöny 2011/június 312-313.

[6] Lásd Földi András: A másért való felelősség a római jogban, jogelméleti és összehasonlító polgári jogi kitekintéssel (Budapest: Rejtjel 2004) 326-355.

[7] Lásd pl. Cees van Dam: European Tort Law (Oxford: Oxford University Press [2]2013) 490-519.

[8] Pl. Földi (6. lj.).

[9] Földi (6. lj.) 16.

[10] A magyar irodalomban bevett, hogy a vétőképtelenekért viselt felelősséget elkülönítve kezeljük a másért viselt felelősségtől. Pl. Tóth Endre Tamás: "A vétőképtelen személy károkozásáért való felelősség" in Fézer Tamás (szerk.): A kártérítési jog magyarázata (Budapest: CompLex 2011 [e-könyv]) 6:152; Fuglinszky Ádám: "LXX. Fejezet. Felelősség vétőképtelen személy károkozásáért" in Osztovits András (szerk.): A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja IV. kötet (Budapest: Opten 2014) 184, vagy Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog (Budapest: CompLex 2015) 467. Azonban az összehasonlító jogi irodalomban a gyerek által okozott kárért viselt felelősséget másért viselt felelősségnek tekintik. Lásd Dam (7. lj.) 493-502.

[11] Lásd pl. Földi (6. lj.) 145-187.

[12] Dam (7. lj.) 492.

[13] Dam (7. lj.) 493.

[14] Lásd Fuglinszky 2015 (10. lj.) 429-433.

[15] Lásd Tóth Endre Tamás: "A közigazgatási, bírósági és ügyészségi jogkörben okozott kárért fennálló felelősség" in Fézer (10. lj.) 6.252, 6.272; Lábady Tamás: "LXIX. Fejezet. Felelősség más személy által okozott kárért" in Vékás Lajos - Gárdos Péter (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz (Budapest: KJK 2014 [e-könyv]) 59.167; Orosz Árpád: "LXIX. Fejezet. Felelősség más személy által okozott kárért" in Osztovits (10. lj.) 177-178; Fuglinszky 2015 (10. lj.) 434-436.

[16] Lásd Fuglinszky 2015 (10. lj.) 438-439.

[17] Lásd Tóth (15. lj.) 6.308; Orosz (15. lj.) 181; Fuglinszky 2015 (10. lj.) 454.

[18] Lásd Tóth (15. lj.) 6.337; Orosz (15. lj.) 181-182; Fuglinszky 2015 (10. lj.) 458-461.

[19] Lásd Tóth (10. lj.) 6.162-6.165; Lábady (15. lj.); Fuglinszky 2014 (10. lj.) 186-190; Fuglinszky 2015 (10. lj.) 470-473.

[20] Lásd Tóth (10. lj.) 6.173-6.180; Fuglinszky 2014 (10. lj.) 190-196; Fuglinszky 2015 (10. lj.) 473-474.

[21] Lásd Tóth Endre Tamás: "Felelősség az alkalmazott, a tag és a megbízott károkozásáért" in Fézer (10. lj.) 6.445-446; Lábady Tamás: "LXXI. Fejezet. Felelősség közhatalom gyakorlásával okozott kárért" in Vékás-Gárdos (15. lj.) 59.257-258; Orosz Árpád: "LXXI. Fejezet Felelősség közhatalom gyakorlásával okozott kárért" in Osztovits (10. lj.) 210-211; Fuglinszky 2015 (10. lj.) 522.

[22] Érdemes idézni Tóth Endre Tamás véleményét, aki az alkalmazottért vállalt felelősség eredeti 1959-es formája kapcsán a szabályozás két célját emeli ki: "Különös figyelmet fordított a jogalkotó [...] két körülményre. Az egyik, hogy a felelősség kizárólagossága kedvezményt jelent a károkozó munkavállalónak. [...] A másik körülmény pedig a reparáció érvényesülése, azaz annak biztosítása, hogy a károsult hozzájusson a kárigényéhez, vagy legalábbis ezt ne az adott szabályozás hiúsítsa meg. A kor gazdasági viszonyai mellett a döntően állami munkáltató szervezetekre tekintettel ez a megoldás a károsultra nem volt sérelmes, mert az állami munkáltató szervezet biztos fedezetet jelentett, melytől a károsult feltétlenül hozzájuthatott a kártérítéshez. Ám az adott szempont kiemelkedő jelentőségét mutatja, hogy ahol a fedezet nem volt feltétlenül biztosított, azaz a magánmunkáltatók területén, ott a jogalkotó a károsult reparációs igényét privilegizálva megtartotta az alkalmazott másodlagos (szubszidiárius) felelősségét. Tóth (15. lj.) 6.231. Ezek közül az első az, amit itt kockázatmegosztásként definiálunk, míg a második (nyilvánvalóan) a reparáció.

[23] Pl. Reiner H. Kraakman: "Economic Policy and the Vicarious Liability of Firms" in Jennifer Arlen: Research Handbook on the Economics of Torts (Cheltham - Northampton: Edward Elgar 2013) 241.

[24] Hasonló érvért lásd Tóth (15. lj.) 6.282.

[25] Lásd pl. Dam (7. lj.) 512-513; Fuglinszky 2015 (10. lj.) 428. Az irodalomban pl. a tanárok felelőssége kapcsán gyakran bukkan elő az 1899-es Leblanc-eset: egy francia tanár és nem az iskola volt felelős egy kárért, emiatt a tanár anyagi csődbe került, és a csőd öngyilkosságba kergette. Idézi Dam (7. lj.) 497.

[26] Fuglinszky Ádám ezt a kérdést közvetett kimentésnek nevezi. Lásd Fuglinszky 2015 (10. lj.) 424425.

[27] Fuglinszky Ádám ezt a kérdést közvetlen kimentésnek nevezi. Lásd Fuglinszky 2015 (10. lj.) 424425.

[28] Az objektív/tárgyi felelősség a nemzetközi irodalomban strict liability-ként ismert fogalom leírására szolgál - hasonlóan: Szalai Ákos: "Veszélyes üzemi felelősség - Joggazdaságtani hatások" Állam- és Jogtudomány 2015/4. 45-69.

[29] Földi (6. lj.) 326. Ugyanakkor Földi András értékelése szerint a bírói gyakorlatban inkább a vétkességi szabály érvényesül Franciaországban is.

[30] Vékás Lajos: "A szerződésszegés" in Vékás Lajos (szerk): A Polgári Törvénykönyv magyarázatokkal (Budapest: CompLex 2013) 604-605.

[31] Lásd erről Szalai (28. lj.). Érdemes ezen a ponton kiemelni, hogy felbukkannak olyan vélemények, amelyek a veszélyes üzemi felelősségben is másért viselt felelősséget, helytállást látnak. (Pl. a másért viselt felelősségi szabályok között helyezi el azokat Földi András - lásd Földi (6. lj.) 363.)

[32] Földi (6. lj.) 329; Dam (7. lj.) 506-507.

[33] Földi (6. lj.) 351.

[34] Dam (7. lj.) 508; Richard A. Epstein - Catherin M. Sharkley: Cases and Materials on Torts (New York: Aspen [10]2012) 691-710.

[35] Földi (6. lj.) 345-346; Dam (7. lj.) 502-506.

[36] Eörsi (2. lj.) 386-387.

[37] Természetesen mondhatjuk, hogy ez nem másért viselt felelősség, helytállás; érdemes azonban mégis itt kezelni: pl. vállalkozási szerződések esetén a magyar jog szerint, ha az információs kimentés sikeres, akkor erre tér át a jogrendszer.

[38] Giuseppe Dari-Mattiacci - Francesco Parisi: "The Cost of Delegated Control: Vicarious Liability, Secondary Liability and Mandatory Insurance" International Review of Law and Economics 2003/4. 453-475.

[39] Érdemes kiemelni, hogy még egy fontos kockázati elemmel számolni kellene, amelyre itt helyhiány miatt nem kerül sor: a per kimenetelének bizonytalanságával, kockázatával. Ez a kockázat ösztönzi a feleket megegyezésre. Magyarul lásd Robert Cooter - Thomas Ulen: Jog és közgazdaságtan (Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó 2005) 458. Ugyanakkor M megegyezési ösztönzője erősen függ attól, hogy pervesztés esetén mi is a "rajta maradó" költség és mit téríttethet meg K-val. (A probléma rövid elemzését lásd Szalai Ákos: "Másért viselt felelősség, helytállás" MTA Law Working Papers 2016/7. 8-9.)

[40] A táblázat részben Fuglinszky 2015 (10. lj.) 495.

[41] Tóth (15. lj.) 6.258; Lábady (15. lj.) 59.172.

[42] Dam (7. lj.) 494.

[43] Nemzetközi példákért lásd Dam (7. lj.) 500-501.

[44] Lásd Földi (6. lj.) 379.

[45] Ez következik abból, hogy a diszpozitív szabályok ragadósak: nem mindig írják felül a felek akkor sem, ha annál számukra jobb megoldás, jobb kockázatmegosztási forma is elképzelhető lenne. Lásd erről Szalai Ákos: A magyar szerződési jog gazdasági elemzése (Budapest: L'Harmattan - Széchenyi István Szakkollégium 2013) 493-494; Russell Korobkin: "Inertia and Preference in Contract Negotiations: The Psychological Power of Default Rules and Form Terms" Vanderbilt Law Review 1998. 1583-1651; Russell Korobkin: "The Status Quo Bias and Contract Default Rules" Cornell Law Rebview 1998. 608-687; Daniel Kahneman - Jack L. Knetch - Richard H. Thaler: "The Endowment Effect, Loss Aversion and Status Quo Bias" Journal of Economic Perspectives 1991/1. 193-206.

[46] Érdemes kiemelni, hogy az irodalomban felbukkan az a gondolat, hogy a prevenció lényege, hogy ennek révén kizárjuk a kár esélyét. Pl. "A prevenció szempontjából a kommentárirodalom kiemeli [...] Ha a gondozó úgy járt volna el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható, akkor a vétőképtelen fél nem lett volna abban a helyzetben, hogy kárt okozzon." Fuglinszky 2015 (10. lj.) 461. De megjelenik ez joggazdaságtani művekben is. Lásd pl. Steven Shavell: Economic Analysis of Accident Law (Cambridge: Harvard University Press 1981) 112-114. A prevenció itt bemutatott modellje szerint azonban a prevenció nem azt szolgálja, hogy a kár esélyét kiküszöböljük, hanem azt, hogy csökkentsük. Tegyük hozzá: az esetek többségében nem is értelmes cél a kár esélyének teljes kiküszöbölése (csak optimális mértékűre csökkentése): pl. vétőképtelen személyek károkozása esetén ez a gyerekvállalás feladását, vagy a már megszületett gyerekek "szobafogságát" jelentené.

[47] A megfigyelhető és a nem megfigyelhető lépések közötti különbségért lásd pl. Posner (3. lj.) 228.

[48] Az aktivitás és az elővigyázatosság közötti különbségért lásd pl. Cooter-Ulen (39. lj.) 362-364; Nuno M. Garoupa - Thomas S. Ulen: "The Economics of Activity Levels in Tort Liability and Regulation" Illinois Program in Law, Behavior and Social Science 2013/14-15, ssrn.com/abst-ract=2325695; Szalai (28. lj.) 58-59.

[49] Az összehasonlító vétkesség értékeléséért lásd Szalai (28. lj.) 53-54.

[50] Ez a fő hatékonysági érv egyébként amellett, hogy a kockázatot az - általában kevésbé kockázatkerülő - közvetett károkozó felé toljuk. Lásd Alan O. Sykes: "The Boundaries of Vicarious Liability: An Economic Analysis of the Scope of Employment Rule and Related Legal Doctrines" Harvard Law Review 1988/3. 278; Reiner H. Kraakman: "Vicarious and Corporate Liability" in Michael Faure (szerk.): Tort Law and Economics (Cheltham - Northampton: Edward Elgar 2009) 135; Kraakman (23. lj.) 240.

[51] A normatív irodalomban ez a gondolat úgy jelenik meg, hogy akkor szerencsés a másért viselt felelősséget alkalmazni, ha igaz, hogy a közvetett károkozó jobban képes felismerni és szankcionálni a közvetlen károkozó által okozott károkat, illetve az ahhoz vezető vétkességét, mint a bíróság. Lásd erről Shavell (46. lj.) 113-114.

[52] Lásd erről az ún. viselkedési közgazdaságtan állításait - magyarul pl. John Cullis - Philip Jones: Közpénzügyek és közösségi döntések (Budapest: Aula 2003) 195-196; Oren Barr-Gill: "A fogyasztói szerződések viselkedési közgazdaságtana" Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás 2010/1. 1-25; Richard A. Epstein: "A fogyasztói szerződések neoklasszikus közgazdaságtana" Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás 2010/1. 21-39; Edward L. Glaeser: "Paternalizmus és pszichológia" Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás 2010/1. 65-80; Richard H. Thaler - Cass R. Sunstein: NUDGE (Budapest: Manager 2011); Szalai (45. lj.) 555510.

[53] Ha jelentős a különbség a kártérítés és a megtérítendő összeg között, akkor ugyanaz a változás várható, mint amit fent már láttunk: az elvárás teljesítésére már nem ösztönzi a rendszer, hanem inkább bevállalja (bevállalná, ha M hagyja) az alacsony megtérítés megfizetését.

[54] Kontraszelekcióról magyarul részletesebben Paul Milgrom - John Roberts: Közgazdaságtan, szervezetelmélet és vállalatirányítás (Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó 2005) 210-216; Szalai Ákos: "Prevenció és reparáció a kártérítési jogban" Állam- és Jogtudomány 2014/3. 44-45.

[55] Természetesen érvelhetünk úgy, hogy a diszkriminációellenes szabályok nem azt tiltják, hogy ilyenkor szankcionálja K-t, hiszen ez megengedett különbségtétel. A probléma azonban az, hogy a jogalkalmazó tévedhet: a diszkriminációellenes törvények miatt van esélye annak, hogy (nemcsak, hogy nem utasíthatja el K-t, de még) meg is büntetik, ha fel akar lépni K ellen.

[56] Tóth (15. lj.) 6.306; Orosz (15. lj.) 180; Fuglinszky 2015 (10. lj.) 451-452.

[57] Fuglinszky 2015 (10. lj.) 487-488.

[58] A büntetés és a lebukási esély (fordítva megfogva: a látencia esélye) közötti összefüggés elemzéséért magyarul lásd Gary S. Becker: "Bűn és bűnhődés: egy közgazdasági megközelítés" in Válogatás Gary S. Becker írásaiból - A Rajk László Szakkollégium által alapított Neumann János Díj 2004. évi kitüntetettjének tiszteletére (Budapest: Rajk Lászó Szakkollégium 2004) 139-198; Cooter-Ulen (39. lj.) 505-506; Cullis-Jones (51. lj.) 304-312; Nuno M. Garoupa: "The Theory of Optimal Law Enforcement" Journal of Economic Surveys 1997/3. 267-295; Mitchell Polinsky - Steven Shavell: "The Optimal Use of Fines and Imprisonment" Journal of Public Economics 1984/1. 89-99; Mitchell Polinsky - Steven Shavell: "The Economic Theory of Public Enforcement of Law" Journal of Economic Literature 2000/1. 45-76; Mitchell Polinsky - Steven Shavell: "The Theory of Public Law Enforcement" in Mitchell Polinsky - Steven Shavell: Handbook of Law and Economics Volume 1. (Amsterdam - Boston: Elsevier 2007); Steven Shavell: Foundations of Economic Analysis of Law (Cambridge: Belknap 2004) 473514; Bartus Gábor - Szalai Ákos: Környezet, jog, gazdaságtan - Környezetpolitikai eszközök, környezet-gazdaságtani modellek és joggazdaságtani magyarázatok (Budapest: Pázmány Press 2014) 226-228.

[59] Lásd pl. Alan O. Sykes: "The Economics of Vicarious Liability" Yale Law Journal 1984/7. 1231-1280; Mitchell Polinsky - Steven Shavell: "Should Employees be Subject to Fines and Imprisonment Given the Existence of Corporate Liability?" International Review of Law and Economics 1984. 239-257; Jennifer H. Arlen: "The Potentially Perverse Effects of Corporate Criminal Liability" Journal of Legal Studies 1994/2. 832-867; Jennifer H. Arlen - Reinier H. Kraakman: "Controlling Corporate Misconduct: A Comparative Analysis of Alternative Corporate Incentive Regimes" New York University Law Review 1997. 687-779; Steven Shavell: "The Optimal Level of Corporate Liability Given the Limited Ability of Corporations to Penalize their Employees" International Review of Law and Economics 1997. 203-213; Stephen Choi: "Market Lessons for Gatekeepers" Northwestern University Law Review 1998 916-966; Richard A. Epstein - Alan O. Sykes: "The Assault on Managed Care: Vicarious Liability, Erisa Preemption, and Class Actions" Journal of Legal Studies 2001/2. 625-659; Assaf Hamdani: "Gatekeeper Liability" Southern California Law Review 2003/1. 53-122; Eric A. Posner - Alan O. Sykes: "An Economic Analysis of State and Individual Responsibility under International Law" American Law and Economics Review 2007/1. 72-134; Kraakman (50. lj.) 137; Kraakman (23. lj.) 243. Az irodalom hosszasan foglalkozik egy másik itt nem elemzett hatással is: a másért viselt felelősség csökkentheti az ösztönzést arra, hogy M információt gyűjtsön arról, hogy K elvárható módon, vagy vétkesen járt-e el. A logika alapja: amennyiben információt gyűjt erről, akkor az a felperes, károsult számára elérhető lesz a perben - megkönnyíti, hogy bizonyítsák K vétkességét, vagyis növelik az esélyét annak, hogy a bíróság kártérítésre kötelezi M-et. Ugyanakkor ez az elemzés csak egyenes bizonyítási tehernél igaz, vagyis, amikor a felperesnek kell bizonyítania K vétkességét. Amennyiben a bizonyítási teher fordított, mint a magyar rendszerben, akkor M-nek már mindenképpen érdeke ezt az információt begyűjteni - hiszen, ha nincs bizonyíték, akkor megítélik a kártérítést (szemben az egyenes bizonyítással, ahol ekkor az alperes számára kedvezőbb döntés várható). Az egyenes bizonyítás esetére lásd Arlen (59. lj.); C. Y. Cyrus Chu - Yingy Qian: "Vicarious Liability under a Negligence Rule" International Review of Law and Economics 1995. 305-322.

[60] Marton Géza megfogalmazása szerint az érdekelv azt mondja ki, hogy "minden emberi vállalkozás összes folyományait, az előnyöseket éppúgy, mint a hátrányosakat vissza kell vezetni ugyanarra a számlára, az illető tevékenység gazdájáéra, mert csak így derül világosság annak az aktivitásnak a szociális értékességére vagy értéktelenségére". Marton (1. lj.) 101.

[61] Kornai János: "A hiány újratermelése" Közgazdasági Szemle 1978/9. 1034-1050; Kornai János: "A puha költségvetési korlát" Tervgazdasági Fórum 1986/3. 1-18.

[62] Larry Kramer - Alan O. Sykes: "Municipal Liability under Section 1983: A Legal and Economic Analysis" Supreme Court Review 1987. 278-283, 294. (Amellett érvelnek, hogy állami, non-profit szervezetek esetén ez az aktivitási hatás nem jelentkezik.)

[63] A modellt alapvetően a munkabérre írták fel: kockázatosabb munkáért a munkavállaló nagyobb bért vár el cserébe. Ezért használjuk itt a bérkülönbözet elnevezést. A munkaerőpiacon ennek hatásáról lásd Ronald G. Ehrenberg - Robert Smith: Korszerű munkagazdaságtan (Budapest: Panem 2003) 307-312. Ezzel szemben ez a különbözet a munkaviszonyon kívül is létezik: minden olyan helyzetben, amikor a két fél szerződéses viszonyban áll egymással, valamilyen módon kooperál, akkor egy olyan hatás, amely miatt valakinek nő a kockázata, általában növeli azt az ellenszolgáltatást, amit ő a partnerétől el fog várni.

[64] Orosz (15. lj.) 177; Fuglinszky 2015 (10. lj.) 426.

[65] Fuglinszky 2015 (10. lj.) 429-433.

[66] Lásd pl. Jennifer Arlen - W. Bentley Macleod: "Beyond Master-servant: A Critique of Vicarious Liability" in M. Stuart Madden (szerk.): Exploring Tort Law (New York: Cambridge University Press 2005) 139-140.

[67] Kraakman (23. lj.) 439-441. Az irodalomban általában bevett, hogy hatékonynak tekintsék, ha a munkáltató átvállalja a kockázatot - lásd pl. Lewis A. Kornhauser: "An Economic Analysis of the Choice between Enterprise and Personal Liability for Accidents" California Law Review 1982. 1351-1352; Sykes (59. lj.) 241.

[68] Lásd pl. Kornhauser (61. lj.) 1310-1311; Kraakman (50. lj.) 141-142.

[69] Ezek összefoglalásáért magyarul lásd Szalai Ákos: "Korlátolt felelősség közgazdaságtana: két mese a vállalatról" Jogelméleti Szemle 2001/4.