Az angol common law joggyakorlatából rendszerint két döntést emelnek ki, a Hotson és a Gregg v Scott ügyeket, amelyekre hivatkozással állítják, hogy az angol common law nem ismeri el a gyógyulási/túlélési esély elvesztésével kapcsolatos igényeket.
A megállapított tényállás szerint a fáról leeső 13 éves fiút a kórház kezelés nélkül hazaküldte. A fiú öt nap múlva erős fájdalmai miatt újra jelentkezett a kórházban, ahol a röntgenvizsgálat elvégzése után elismerték, hogy téves volt a korábbi diagnózis, másnap megoperálták, de az nem vezetett már eredményre. Az elsőfokú bíróság az öt napi elszenvedett fájdalmakra tekintettel £150 kártérítést ítélt meg, megállapította továbbá, hogy mivel a felperesnek 25% esélye volt arra, hogy egy elsőre megfelelően felállított diagnózis esetén maradványtünetek nélkül gyógyuljon, így a leeséssel összefüggésben elszenvedett teljes kárának 25%-át (£11,500) ítélte meg.[1] A Court of Appeal az ítéletet hatályában fenntartotta. A House of Lords azonban nem értett egyet ezzel az érveléssel és egyhangúan helyt adott az alperes felülvizsgálati kérelmének. A bírák szerint ugyanis a felperes nem bizonyította, hogy kára ok-okozati összefüggésben van az alperes magatartásával, mert 50%-nál nagyobb valószínűségi bizonyítás szükséges az okozati összefüggés fennállásának igazolásához. A House of Lords egyetértett tehát azzal az alperesi érveléssel, hogy a csípő baleset során bekövetkező traumás sérülése okozta a combfej-elhalást, és elutasította azt a felperesi érvelést, hogy a helyes diagnózis felállításának elmulasztása nagymértékben hozzájárult a felperes kárának bekövetkezéséhez. A House of Lords az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítás eredményeit úgy értékelte, hogy a felperes lábát nem lehetett volna meggyógyítani egyébként sem, mert sok véredény sérült meg, mire a kórházba ért. A House of Lords bírái ítéleteikben az okozatosság körében elsősorban azt vizsgálták, hogy bizonyított-e az ok-okozati összefüggés a combfej-elhalás és az alperes mulasztása között. Mivel az egészségkárosodás bekövetkezésének 75% volt az esélye, álláspontjuk szerint ezért azt a felperes esése és nem a kórház okozta. Lord Bridge kifejezetten felhívta az indokolásában azt, hogy ha a felperes bizonyította volna az okozati összefüggést, teljes kártérítésre lett volna jogosult. Hozzátette ehhez még azt is, hogy az angol jogban nincsen olyan elv, ami alapján az eséllyel arányosan lenne jogosult kártérítésre a károsult. Külön hangsúlyozta azt, hogy a Bonnington Castings Ltd, v. Wardlaw, valamint a McGhee v. National Coal Board ügyek sem szolgáltatnak ehhez jogalapot. Lord Mackay pedig azt emelte ki hangsúlyosan az ítéletében, hogy a McGhee ügyben kimunkált elv alkalmazását a tényállás különbözőségére figyelemmel a jelen ügyre el kell utasítani.[2]
A House of Lords döntésének értelmében a felperes tehát nem tudta bizonyítani, hogy az alperesi mulasztás okozta az egészségkárosodását. A Street on Torts úgy értékelte a döntést, hogy ha a felperes bizonyítani tudta volna, hogy a késedelem valószínűbb oka volt a combfej-elhalásnak, akkor teljes kártérítésre lett volna jogosult, de mivel az a kevésbe valószínű oka volt, így a keresete alaptalannak bizonyult.[3] A Street on Torts szerint a Hotson ügyet azért nem lehet "esély-elvételi" ügynek tekinteni, mert amikor a fiú leesett a fáról, akkor már vagy olyan mértékben megsérült a csípője, hogy maradandó károsodást szenvedett, vagy éppen ellenkezően, nem sérült meg olyan mértékben. A bizonyítékok alapján on the balance of probabilities azonban csak annyit lehetett állítani, hogy inkább valószínűbb volt, mint nem, hogy a baleset során a csípő úgy megsérült, hogy azonnali kezeléssel sem lehetett volna megakadályozni a későbbi mozgássérült állapotot. Amiatt pedig, hogy az azonnali ellátás sem változtatott volna a felperes állapotán, nem tekinthető úgy, hogy a felperes elvesztette az esélyét a gyógyulásra.[4]
Stapleton az ügyet értékelve kiemelte: valóban, ha a felperes "hagyományos módon" érvényesíti az igényét, akkor nem tudja bizonyítani az okozati összefüggést on the balance of probabilities, a keresete tehát elutasításra kerül. Az igényérvényesítés nóvuma azonban éppen abban ragadható meg, hogy a felperes megpróbálta megkerülni ezt az eredményt azzal, hogy nem a combfej-elhalást jelölte meg kárnak, hanem azt, hogy elvesztette az esélyét a combfej-elhalás kialakulásának elkerülésére, amelyet on the balance of probabilities kívánt bizonyítani. Stapleton a Court of Appeal döntéséből - Sir John Donaldson és Dillon bírák érvelése alapján - emellett a következőket emelte ki: ugyan az érvényesíthető kártípusok eddig a bizonyított pénzügyi vagy testi ("physcial") károkra (és az ezek következményeként bekövetkezett elveszett esélyre) korlátozódtak, a kártípusok - ahogy az oltalmi kötelezettség
- 287/288 -
alá tartozó magatartások - köre sem zárt, és az kiterjeszthető a tisztán "elveszett esélyre" is. Stapleton szerint a hagyományos on the balance of probabilities igazságtalansága miatt jutott a Court of Appeal arra a döntésre, hogy az esély elvesztését önálló kárigényként elismeri és kártérítést ítél meg az elveszett esély értékével arányosan.[5] Stapleton a House of Lords bíráinak ítéleteit úgy értékelte, hogy a law lordok valójában nem döntöttek arról, hogy az esély elvesztése elismerhető-e önállóan peresíthető kárigényként, hanem csak arról foglaltak állást, hogy a felperes bizonyította-e a mulasztás és a combfej-elhalás kialakulása közötti oksági kapcsolatot, amit természetesen nem tudott. Hangsúlyozta, hogy a House of Lords az esély elvesztését a kár nagyságának körébe tartozó kérdésként kezelte, és ennek megfelelően hangsúlyozta: amíg a felperes nem bizonyítja az ok-okozati összefüggés fennállását, addig a kárszámítás kérdése fel sem merülhet. Stapleton szerint a House of Lords valójában nem válaszolta meg a felperes érvelésének lényegét adó kérdést, ti. önállóan peresíthető kárigényként minősülhet-e az esély elvesztése. Stapleton értelmezésében ebben pedig állást kellett volna foglalnia a House of Lords-nak, mielőtt az oksági kapcsolat vizsgálatára sor kerül. Az okozatossági probléma - meglátása szerint - ugyanis valójában alárendelődik annak, hogy mi az érvényesített kárigény.[6]
A Court of Appeal és a House of Lords bíráinak ítéletéből a következők szerint foglalható össze a tényállás és az elsőfokú bíróság döntése.
Az alperes diagnosztikai tévedése folytán nem ismerte fel a felperes hónaljában elhelyezkedő rosszindulatú daganatot (non-Hodgkin's lymphoma), amikor 1994 novemberében Gregg úr megmutatta Scott doktornak a kinövést a karja alatt. A doktor azt egy lipómának diagnosztizálta. 1995-ben a felperes egy másik városba költözött, és augusztusban megmutatta az új háziorvosának is a kinövést, aki azt szintén lipómának gondolta, de a felperest további kivizsgálásra küldte. 1995 novemberében elvégzett biopszia alapján a rák diagnózis nyert igazolást. Az ekkor készült CT még nem mutatott áttétet. Gregg úr azonban 1996 januárjában mellkasi fájdalmai miatt kórházba került, és addigra a tumor már szétterjedt a mellkasában. Ekkor rögtön megkezdték a kemo-, majd a radioterápiás kezelését, de mivel a tumor nem reagált jól a kezelésre, egy magasabb dózisú kemoterápiás kezelést alkalmaztak, amely egészen 1996 szeptemberéig tartott. 1998 elején rosszabbodott az állapota, és újabb radioterápiás kezelést kapott csillapító céllal, és arról tájékoztatták, hogy nem fogják tudni meggyógyítani. 1998 tavaszán újra rosszabbodott az állapota, és újabb kemoterápiás kezelést kapott, azt követően tünetmentessé vált. A felperes kereseti kérelmében azt állította, hogy a történtek miatt kellett felhagynia a munkájával, és a kezelések, különösen a nagy dózisú kemoterápiás kezelések nagyon rosszul hatottak a testi és lelki egészségére, a halál közelsége pedig negatívan befolyásolta maga és családja mindennapjait.[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
