A 2. számú társasági jogi irányelv központi gondolata az ún. tőkevédelem kérdésköréhez kapcsolódik. Az irányelv részletekbe menően szabályozza a részvénytársaság és a részvényesek közötti relációban a társasági kifizetések, illetve a tág értelemben vett vagyonjuttatások rendjét. Általánosságban elmondható, hogy a közösségi jog - összhangban a tagállamok részvényjogi hagyományaival - nem csupán az "alaptőke védelmének" a biztosítására törekszik, hanem szabályozza a teljes társasági vagyonnak (a saját tőkének) a részvényesek javára való felhasználását. Miközben tehát az irányelv megköveteli, hogy a részvénytársaság alaptőkéje (a pénzbeli és a nem pénzbeli hozzájárulás) meghatározott időn belül rendelkezésre álljon, a részvénytársaság működése során a vagyonvédelmi előírások hatálya nem korlátozódik a jegyzett tőke biztosítására.
A társaság saját tőkéje két, egymástól érdemben eltérő módon csökkenthető úgy, hogy a tranzakció kedvezményezettjei a részvényesek lehessenek. Egyrészt lehetőség van az alaptőke leszállítása révén nyújtani kifizetéseket, másrészt mód nyílik a társaság felosztható nyereségéből is juttatások teljesítésére. Az első esetben a hitelezők sajátos eljárási jogi védelemben részesülnek (lásd az irányelv 32. cikkében foglaltakat), a másodikként említett megoldás ilyen eljárási garanciák előírását nem teszi szükségessé, mivel a jogalkotó az e célra felhasználható társasági vagyont (az igénybe vehető pénzügyi eszközöket) határozza meg. Ez utóbbi kifizetési kategóriába tartozik a részvény utáni osztalék éppúgy, mint a részvénytársaság ún. saját részvényeinek a megszerzésére fordított összeg (lásd az irányelv 15. cikkét, és 19. cikkét). A 2. számú társasági jogi irányelv ezzel kapcsolatban olyan, koherens szabályozásra törekedett, ahol nem a kifizetés jogcíme, hanem magának a kifizetésnek a ténye a meghatározó.
Az irányelv 15. cikke szerint - az alaptőke leszállítás esetét kivéve - a részvényesek részére kifizetésre (a társasági vagyon felosztására) két feltétel együttes teljesülése esetén kerülhet sor. Eszerint a kifizetés csak az utolsó pénzügyi év korrigált adózott eredménye terhére valósítható meg, feltéve, hogy a társaság nettó vagyona (saját tőkéje) nem kevesebb (illetve a kifizetés folytán nem lesz kevesebb) a lekötött tartalékokkal kiegészített jegyzett tőke összegénél.
A konjunktív feltételpár első tagja egyértelművé teszi, hogy nem csupán a részvénytársaság alaptőkéje nem használható fel a részvényesek javára történő vagyonjuttatásokra, hanem épp ellenkezőleg, kizárólag az irányelv szerinti tőkerész szolgálhatja ezt a célt. Önmagában az a tény, hogy a társaság az utolsó pénzügyi évet nyereséggel zárta, nem jogosítja fel a részvénytársaságot, hogy az adózott nyereséget felossza részvényesei között. Az irányelv kizárja - eltérően pl. a korábbi angol joggyakorlattól - az ún. "nimble dividend" folyósítását. (Természetesen előfordulhat az is, hogy a részvénytársaság az aktuális veszteségei ellenére a felosztható tartalékai terhére képes osztalékot fizetni.) A második, mellőzhetetlen feltétel nem a részvénytársaság által a kifizetésre közvetlenül felhasználható pénzügyi forrást határozza meg, hanem a kifizetésnek a társasági vagyonra gyakorolt hatásával foglalkozik. (Fontos részletszabály, hogy a saját tőke-jegyzett tőke nagyságának összevetése során a jegyzett tőkével azonos súllyal esnek latba a jegyzett tőkén felüli ún. lekötött tartalékok).
Az irányelv a részvényesek javára történő vagyonfelosztás releváns eseteit taxatív módon nem sorolja fel, ez, ha szükségét látja, a tagállami jogalkotó hatáskörébe tartozik. Ugyanakkor az irányelv 15. cikk 1. d) pontja a vagyonjutatás, illetve kifizetés lehetséges jogcímeinek (osztalék, kamatozó részvény utáni kamat) hangsúlyozottan példálódzó jellegű felsorolásával azt is kifejezésre juttatta, a részvénytársaság a társasági vagyon terhére és a részvényes javára bármely jogcímen is teljesítsen kifizetést, a 15. cikk 1. pont a) és c) pontjában foglaltaktól egyetlen esetben sem tekinthet el. (Az irányelv 15. cikk 3. pontja alapján a részvényesek javára történő juttatások közül csak akkor mellőzhetők az előzőekben ismertetett korlátozások, ha a részvényes az alaptőkén felüli vagyon tőkésítése következtében jut részvényhez, illetőleg nő korábban megszerzett részvényének névértéke.)
A 2. számú társasági jogi irányelv nem foglalkozik a kifizetéseket, illetve vagyonjuttatásokat megelőző, a részvénytársaságon belüli döntéshozatal rendjét érintő jogi kérdésekkel. A tagállami jogalkotó kizárólagos hatáskörébe tartozik tehát, hogy meghatározza pl. az osztalékfizetésről döntő közgyűlés előkészítésének szabályait. Az irányelv tőkevédelmi előírása nem érinti az egyes elsőbbségi részvényfajtákhoz kapcsolódó jogokat sem, ezért a tagállami jogalkotó dönt pl. arról is, hogy megengedi-e és ha igen, milyen feltételek mellett az osztalék-elsőbbségi részvény vagy az ún. kamatozó részvény kibocsátását. (Egyedüli korlát, hogy az elsőbbségi vagy kamatozó részvény sem jogosíthatja fel birtokosát osztalékra, illetőleg kamatra, ha annak a 15. cikk szerinti előfeltételei hiányoznak).
Miközben az irányelv az "osztalék" fogalmáról csak mint a társasági vagyonjuttatás (kifizetés) egyik lehetséges módjáról tesz említést, az osztalékelőleg fizetésének feltételeivel nevesítetten is foglalkozik (15. cikk 2. pont). Az irányelv nem teszi kötelezővé, hogy a tagállami jogalkotó a jogintézményt az adott ország részvényjogának részévé tegye, ugyanakkor a pénzügyi feltételek meghatározásával azt kívánja biztosítani, hogy az osztalékelőleg fizetése során a 15. cikk 1. pontjában foglaltak ne legyenek kijátszhatóak. Az irányelv a következő két feltételhez köti az osztalék-előleg folyósítását:
- az elkészült közbenső mérleg alapján megállapítható legyen, hogy a kifizetéshez a részvénytársaság a szükséges pénzügyi forrásokkal rendelkezik, és
- a felosztásra kerülő összeg ne haladja meg az előző pénzügyi év lezárulta óta keletkezett (a korábbi időszak veszteségeivel és a szabadon felhasználható forrásokkal korrigált) adózatlan nyereség összegét.
Az irányelv ezen rendelkezései hangsúlyozottan minimumkövetelményt jelentenek - amelynek alkalmazásától csak kivételesen, a befektetési társaságok esetében lehet eltekinteni -, a tagállami törvények további előírások teljesítésétől is függővé tehetik az osztalékelőleg kifizetését. Fontos gyakorlati kérdés pl., hogy az osztalékelőlegről való döntés a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó kérdés legyen-e, a részvénytársaság alapszabálya delegálhassa-e a közbenső mérleg elfogadásával együtt az erre vonatkozó hatáskört?
Az irányelv 16. cikke alapján, ha a 15. cikk rendelkezéseibe ütköző vagyonjuttatásra (kifizetésre) kerül sor, a részvényes köteles azt visszafizetni, feltéve, hogy tudta vagy a körülményekre figyelemmel tudnia kellett volna annak jogellenes voltáról. Ezzel kapcsolatban azonban az irányelv a bizonyítási terhet a társasághoz telepíti.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
