"A törvényjavaslat a kérdésre szinte kizárólag a tiltás és az elrettentés eszközeivel felel, ami nem a drogok okozta ártalmak csökkenését fogja eredményezni, hanem épp ellenkezőleg: tovább növeli azokat."
"A törvényjavaslatban tükröződő kormányzati politika elfogadja, hogy a jövőben még több büntetőeljárás induljon fiatal drogfogyasztók ellen, és nagyszámú - segítségre, esetleg gyógyításra szoruló - droghasználó kerüljön börtönbe."
A kormány a szervezett bűnözés visszaszorítása érdekében - többek között - a Büntető törvénykönyv átfogó módosítását javasolja a parlamentnek. A törvényjavaslat egyik leginkább vitatható része a "kábítószerrel visszaélés" és a hozzá kapcsolódó paragrafusok megváltoztatása. Ha az Országgyűlés elfogadja az előterjesztést, a jövőben rendkívül szigorú szabályok sújtják az illegális drogokkal kapcsolatba kerülőket - és nemcsak a kereskedőket, hanem a fogyasztókat is.
A Büntető törvénykönyv kábítószerrel kapcsolatos rendelkezéseit legutóbb 1993-ban módosították jelentősen: emelték a büntetési tételeket, és növelték a büntetéssel fenyegetett magatartások körét. Az újabb szigorítás terve nem előzmények nélküli, hiszen a mai kormánykoalíció vezető pártja az előző parlamenti ciklus alatt többször is felvetette azt. Igaz, akkor még csak a kábítószerkereskedők elleni keményebb fellépést sürgette. Az elmúlt évek magyarországi büntető drogpolitikájának keserű tapasztalatai és a nemzetközi példák alapján itt lenne a lehetőség, hogy a kábítószerfogyasztást mint társadalmi problémát a jog ésszerű és hatékony módon kezelje. Ezzel szemben a törvényjavaslat a kérdésre szinte kizárólag a tiltás és az elrettentés eszközeivel felel, ami nem a drogok okozta ártalmak csökkenését fogja eredményezni, hanem épp ellenkezőleg: tovább növeli azokat.
A hatályos törvény 282. §-a az összes tiltott magatartást együtt sorolja fel. Kétségtelen, hogy szükség lenne az elkövetési magatartások differenciálására, hiszen más megítélés alá kell esnie a fogyasztóknak és a kábítószerkereskedőknek. A javaslat ezt a különbségtételt meg is teszi: a "fogyasztási típusú" magatartások közé sorolja a termesztést, az előállítást, a megszerzést, a tartást, a szervezetbe juttatást és az országba való behozatalt, kivitelt, illetve az ország területén való átvitelt. A kábítószer kínálását, átadását, forgalomba hozatalát és a kereskedést pedig "kereskedői típusú" magatartásnak minősíti. A két csoport büntetési tételei jelentősen eltérnek egymástól, éppen ezért rendkívül aggályos, hogy a kínálás és az átadás a kereskedői magatartások közé kerültek, hiszen e cselekmények sok esetben a fogyasztás lényegéhez tartoznak.
Büntető törvénykönyvünk ma sajátos módon kriminalizálja a kábítószerfogyasztást: nem említi a "fogyaszt" szót, ugyanakkor az elkövetési magatartások között megtalálható a "megszerez" és a "tart" ige. Minthogy szinte lehetetlen anélkül kábítószert fogyasztani, hogy azt előtte ne szerezze meg, ne birtokolja az ember, könnyen belátható, hogy hazánkban a drogfogyasztás ma is bűncselekmény. A törvényjavaslat a félreértések és félreértelmezések elkerülése érdekében felveszi az elkövetési magatartások közé a "szervezetébe juttat" kifejezést, ami önmagában nem jelent szigorítást. A jogalkotók üzenete azonban egyértelmű: míg Európa egyre több országában maga a fogyasztás mint bűncselekmény kikerül a bűnüldöző szervek érdeklődési köréből, nálunk ezzel ellentétes folyamat zajlik.
Valódi szigorítást jelent azonban a fogyasztókra alkalmazandó büntetési tételek változása. A jelenlegi szabályok szerint bármely elkövetési magatartás megvalósulása esetén, ha a kábítószer nem haladja meg a csekély mennyiséget, vétség valósul meg, amit a törvény két évig tartó szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel fenyeget. Ezzel szemben a javaslat bűntettnek minősíti a csekély mennyiséggel való visszaélést, azon belül a csekély mennyiségű fogyasztást is, és három évig tartó szabadságvesztést rendel az elkövetőkre.
Elfogadhatatlan a javaslatnak azon része, amely a büntetőeljárás helyett választható gyógykezelésről rendel-
- 128/129 -
kezik. A hatályos Btk. 282/A. § szerint nem büntethető, aki pusztán saját használatra szerzi meg, tartja magánál, termeszti, illetve állítja elő a drogot, de csak abban az esetben, ha annak mennyisége nem több a csekély mennyiség felső határánál. A büntetés elkerülésének további feltétele, hogy az elkövetőnek az első fokú ítélet meghozataláig igazolnia kell, hogy hat hónapos, folyamatos kábítószerfüggőséget megelőző, illetve gyógyító kezelésen vett részt. Ezt nevezik a fogyasztók elterelésének.
A javaslat abból a tételből indul ki, mely szerint csak a kábítószerfüggők tekinthetők a kábítószerek áldozatainak. Az alkalmi és rekreációs fogyasztók, valamint a szereket kipróbálók még nem. Azonban az előterjesztők mindebből azt a képtelen következtetést vonják le, hogy ez utóbbi csoportba tartozóknak szigorúbb büntetéssel kell szembenézniük. A bizonyítottan drogfüggő személyek csekély mennyiség esetén az előállítás, termesztés, tartás, megszerzés, fogyasztás és a felnőttkorú személy részére történő kínálás, átadás esetében vétséget követnek el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendők. Ugyanezen cselekményekért a javaslat szerint a nem drogfüggők három évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak. A mai szabályokkal ellentétben kizárólag a drogfüggők élhetnek az elterelés lehetőségével, vagyis ők meghatározott feltételek (kizárólag saját használat, csekély mennyiség, részvétel hat hónapos gyógykezelésen) teljesülése esetén elkerülhetik a büntetést, a drogot kipróbálók és az alkalmi fogyasztók viszont nem.
Felmerül a kérdés, mi alapján tekinthető majd valaki kábítószerfüggőnek? Azoknál a szereknél, melyek nem alakítanak ki fizikai függőséget, vajon melyek lesznek a függés kritériumai? A válaszadás komoly - már-már bírói - felelősséggel terheli majd meg az igazságügyi orvosszakértőket. És vajon valóban csak a függők tekinthetők a drogok áldozatainak? Válaszul nézzünk például egy olyan embert, aki több-kevesebb rendszerességgel évek óta fogyaszt különböző drogokat. Nem függő, hiszen néha akár több hétig is absztinens marad. Személyes gondjai elől azonban időről időre a kábítószerekhez menekül, ami újabb problémákat okoz neki. Ha a példában szereplő személy ellen az új törvény hatálybalépése után indul eljárás, akkor nem mentesülhet a börtönbüntetéstől. Vajon neki mire van inkább szüksége: köztörvényes elítéltek mellett letöltendő szabadságvesztésre vagy segítő terápiára?
Ésszerű drogpolitika arra törekedne, hogy a fogyasztók minél kevésbé veszélyes szereket használjanak. Ezzel szemben a törvényjavaslat a károsabb, fizikai függőséget okozó szerek - mint például a heroin - fogyasztását kedvezőbben ítéli meg, mint az egészséget nem veszélyeztető szerek - kannabisz-származékok - használatát. Emellett a fogyasztók érdekeltté válnak abban, hogy több drogot használjanak, hiszen így lebukások esetén könnyebben jelentkezhetnek a függőséget bizonyító elvonási tünetek a szakértői vizsgálat idején.
Jelenlegi szabályaink szerint, ha a kábítószerrel visszaélést üzletszerűen vagy fegyveresen követik el, a büntetés már csekély mennyiség esetén is 2-8 évig terjedő szabadságvesztés. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha az elkövetéshez fiatal- vagy gyermekkorú személyt használnak fel, vagy a cselekmény folytán ilyen személy jut kábítószerhez. Így van ez abban az esetben is, ha maga a "kábítószert juttató" személy sem felnőttkorú még. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha két 15 éves középiskolás közösen fogyaszt drogot, akkor közülük az, aki az összedobott pénzen megveszi a tiltott szert, és átadja társának, 2-8 évig terjedő büntetésre számíthat. Ésszerűnek tűnt, hogy a legközelebbi törvénymódosítás orvosolja ezt a jogalkotói hibát, hiszen a logika csak a már 18. évét betöltött személy súlyosabb felelősségre vonását indokolná azért, hogy fiatalkorú jut kábítószerhez. Nem így történt.
A javaslat bővíti a súlyosabban büntetendő esetek körét. E minősített esetekben is más a büntetési tétel a fogyasztási és a kereskedői típusú magatartásokra. Így például az üzletszerű vagy "fegyveres fogyasztásért" 2-8 évig terjedő szabadságvesztés járna, míg a kábítószerek üzletszerű vagy fegyveres átadása esetén 5-10 évig terjedne a büntetés. A javaslat nem változtat azon, hogy fiatalkorú droghoz juttatásáért a 18. évét még be nem töltött személy is súlyosabb büntetést kapjon. Sőt, a 15 éves középiskolások fenti példájánál maradva, a drogot átadó szereplő a javaslat szerint már 5-10 évi szabadságvesztést kaphat. A fogyasztók számára azonban nem az eddig felsoroltak, hanem a következő kitétel jelenti az igazi szigorítást: az, aki "közművelődési intézmény, közhasznú tevékenységet végző szervezet területén, annak környezetében, közművelődési vagy közhasznú tevékenység helyszínén, a fegyveres erők és a büntetés-végrehajtási szervezet objektumában" követi el a bűncselekményt, attól függően, hogy magatartása fogyasztói vagy kereskedői típusú-e, szintén a fenti, szigorúbb büntetésekre számíthat. Az egyetemen vagy annak környékén marihuánát szívó diák tehát 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Ugyanígy járhat például az, aki történetesen egy mú-
- 129/130 -
zeum mellett fogyaszt drogot. De többségükben "közhasznú tevékenységet végző szervezetnek" minősülnek a drogambulanciák, a jogsegélyszolgálatot működtető civil szervezetek és más, a kábítószerfogyasztók segítését célzó szervezetek. A jogszabályelőkészítők azért fogalmaztak meg speciális, szigorúbb szabályokat a közművelődési intézményekhez és a közhasznú szervezetekhez mint elkövetési helyekhez kapcsolódóan, mert így kívántak védelmet nyújtani az iskolák környékén felbukkanó kábítószerkereskedőkkel szemben. Azonban a kodifikátorok e szabályokkal magukat a fogyasztó diákokat is súlyosabb büntetéssel sújtanák, és olyan intézményeket és azok "környezetét" is bevonták e védett körbe, amelyek nem foglalkoznak fiatalokkal. A legfőbb kifogás mégis az, hogy a rendőrség - a széles körben elterjedt tévhitekkel ellentétben, saját maga által is bevallottan - mind ez idáig egyetlen kábítószerkereskedőt sem ért tetten az iskolák környékén. (Ezzel szemben olykor maguk a diákok között cserélnek gazdát tiltott szerek.) Vagyis ez a szabály jól mutatja a drogszabályok szigorításának várható hatásait: a fokozódó szigor a retorika szintjén a terjesztők és a csempészek ellen irányul, valójában azonban a fiatal drogfogyasztókat sújtja.
Igen hasznos, hogy a javaslat az egyes kábítószerek csekély és jelentős mennyiségének törvénybe foglalását célozza. A jelenlegi helyzet ugyanis sérti a jogbiztonságot és a jogegyenlőséget, mivel a mennyiségi kérdéseket nem jogszabály, hanem a Legfelsőbb Bíróság 155. számú büntető kollégiumi állásfoglalása tartalmazza. A javaslat a Büntető törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvényerejű rendelet szabályai közé illeszti a legjelentősebb (az ügyek 99%-ában előforduló) kábítószerek mennyiségi tételeit.
Maguk a számok azonban alkalmazhatatlanná tehetik a jogszabályt. A javaslat egyes szerek esetében anélkül határozza meg a csekély mennyiség felső határát, hogy tekintettel lenne az elmúlt évek tapasztalataira. A heroin esetében például a 155. BK. 0,62 gramm 100%-os tisztaságú drogot tekint a csekély mennyiség felső határának. A tapasztalatok szerint egy heroinfüggőnek már a napi adagja is meghaladhatja ezt az értéket. Emiatt a mennyiségi kérdésekkel foglakozó szakértők egyetértenek abban, hogy e szernél a csekély mennyiség felső határa 1-1,1 gramm legyen. (Tavasszal így foglalt állást az ORFK szakértője, egy független igazságügyi szakértő és az Igazságügyi Minisztériumnak a kérdéssel foglalkozó munkatársai is.) Mindezzel szemben a javaslat - elgondolkodtató módon - az Egészségügyi Minisztérium előterjesztésére a heroin csekély mennyiségének felső határát 0,60 grammban állapítja meg, mely emelkedés helyett 0,02 grammos csökkenést jelent. Az Egészségügyi Minisztérium, melynek a józan ész szerint leginkább a gyógyítás oldaláról kellene megközelítenie a kérdést, csekély mennyiségnek javasolt értékei szinte minden szer esetében alacsonyabbak voltak az Igazságügyi Minisztérium által javasolt értékeknél. A törvényjavaslatba végül javarészt a szigorúbb értékek kerültek be.
A mennyiségek csökkentése leginkább talán a kannabisz-származékokat érinti. A mostani 10 gramm tiszta THC (a marihuána és a hasis hatóanyaga) helyett a javaslat a csekély mennyiség felső határát 1 grammra viszi le. Ez az 1 gramm azoknak jelent majd komoly problémát, akik saját használatra maguknak termelik meg a marihuánát. Ez ugyanis szezonális növény, azaz évente egyszer lehet szüretelni, ilyenkor szükségszerűen van együtt nagyobb mennyiségű tiltott drog.
A csekély és a jelentős mennyiség közötti 10-sze-res szorzót a javaslat 20-szorosra változtatná. (Ma az egészséges ember halálos vagy mérgező adagjának tízszerese számít a csekély mennyiség felső, százszorosa pedig a jelentős mennyiség alsó határának.) Gyakorlatilag azonban ennek ellenére sok szernél a jelentős mennyiség is kevesebb lesz, hiszen a csekély mennyiségeket számottevően csökkentik. Az amfetamin esetében (mely talán ma a legtöbb gondot okozza a fiatalok között) például a jelentős mennyiség 20 grammról 10 grammra csökken. A THC-nál 100 grammról 20 grammra változik ez a határ.
A mennyiségi határoknak a törvényjavaslatbeli meghúzása azt eredményezheti, hogy a fogyasztók egy része kikerül a csekély mennyiség kategóriájából. Ebben az esetben már az igazoltan drogfüggők sem választhatják a gyógykezelést, hiszen minél inkább a szer rabjává válik valaki, annál inkább növelnie kell saját napi adagját. Vagyis éppen azok esnének el a terápia lehetőségétől, akik a leginkább rászorulnak. A nem függők pedig pusztán a drog megszerzése, elfogyasztása esetén is 5 évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak.
Nemzetközi példákkal összehasonlítva a leendő szabályozást, több hiányosságot is találhatunk. A legtöbb európai országban az egyes kábítószereket különböző módon szabályozzák. Több megoldás is
- 130/131 -
ismert: néhány országban csak a kannabisz-származékok fogyasztása nem tiltott, de a többi kábítószer használatát büntetik. Máshol a könnyű drogok fogyasztása olyannyira szabad, hogy kereskedelmük állami monopólium. De azokban az országokban sem ítélik meg egységesen az egyes drogokat, ahol mindenféle kábítószer tartása és kereskedelme bűncselekmény. A büntetési tételek sokszor attól függnek, hogy milyen kábítószerrel követték el a tiltott cselekményt. A legelterjedtebb megoldás az, hogy a drogokat veszélyességük szerint osztályokba sorolják. Hazánkban eddig, s úgy tűnik ezután is, csak az ítélkezési gyakorlat során képzelhető el valamiféle (persze nagyon szubjektív) differenciálás. Pedig nyilvánvaló, hogy nem hasonlítható össze mondjuk a marihuána- és a heroinfogyasztás társadalomra veszélyessége. (Bár megítélésem szerint a társadalomra veszélyesség a fogyasztásnál, ahol az elkövető csak magát károsítja, nehezen értelmezhető.)
A javaslat másik lényeges hiányossága a tiltott drogok kereskedelmével kapcsolatos. Természetesen még a legliberálisabb drogpolitikát folytató államok büntetőjoga is szigorúan bünteti a kereskedői típusú magatartásokat (forgalomba hozatal, kereskedés és így tovább). Ugyanakkor gyakorlatilag minden európai szabályozás enyhébb büntetőjogi felelősségre vonással fenyegeti a kábítószerfüggő kereskedőket. Még azokban az országokban is, ahol igen komoly büntetésre számíthat a kereskedő, abban az esetben, ha maga is kábítószerfüggő, jóval kevesebbet kell börtönben töltenie. (Írországban például 15 év helyett 1 évet.) A pusher, vagyis a drogfüggő kereskedő, aki csak saját adagja előteremtése érdekében kényszerül árusításra, véleményem szerint jogilag és erkölcsileg sem eshet azonos elbírálás alá az árusítást az anyagi haszonszerzés miatt felvállaló dealerrel. A javaslat ezt a megkülönböztetést annak ellenére nem teszi meg, hogy az elterelést indokoló ideológia - miszerint a kábítószerfüggők a drog áldozatai és kiszolgáltatottjai - logikus folytatása lenne a drogfüggő kereskedők kevésbé szigorú büntetése.
Ha az Országgyűlés a törvényjavaslattal megegyezően módosítja a Büntető törvénykönyv kábítószer-szabályait, akkor a jövőben a drogok okozta ártalmak növekedésére számíthatunk. A törvény hatályba lépése hatni fog ugyan a tiltott drogok kereskedelmére, de nem úgy, ahogy azt az előterjesztők remélik: a piac átalakul, mégpedig a keményebb drogok terjedése várható, hiszen azok jóval nagyobb hasznot hoznak, a kockázat viszont azonos a könnyű drogok kereskedelmével. Az elrettentés következményeként elképzelhető rendkívül csekély keresletcsökkenés, bár a nemzetközi statisztikák és az elmúlt évtizedek hazai tapasztalatai nem ezt támasztják alá. A prohibíció csak a szervezett bűnözést erősíti, és annak bevételeit növeli.
Világos, hogy a közbiztonság javításáról szónokló kormány miért nyúlt a könnyen indokolható szigorításhoz. Azonban az "Európa legszigorúbb drogtörvényét" emlegető kormányzati retorika nem tűnik időszerűnek, amikor a kontinens egyre több országában ismerik fel, hogy a büntetőjogi szigor fokozása nem segít a drogprobléma megoldásához. Az Európa Parlament 1995-ben elismerte, hogy "a tagországok társadalmaiban mindig is igény lesz a drogokra (...), az eddig követett politikák képtelenek voltak megakadályozni az illegális drogkereskedelem virágzását".
A büntetőjog - bármilyen egyszerű és kényelmes lenne - egymagában nem képes a kérdés kezelésére. Be kell látnunk, hogy a tiltó és elrettentő drogpolitika önmagában alkalmatlan a drogfogyasztás csökkentésére. A törvényjavaslatban tükröződő kormányzati politika elfogadja, hogy a jövőben még több büntetőeljárás induljon fiatal drogfogyasztók ellen, és nagyszámú - segítségre, esetleg gyógyításra szoruló - droghasználó kerüljön börtönbe. Ez a fajta kormányzati politika elfogadja, hogy a jövőben még kevesebb figyelem összpontosuljon az elmaradott egészségügyi intézményrendszerre, a speciális segítőprogramokra, a szakemberek képzésére. Tragikus következményekkel kell számolnunk, ha a terápiás és rehabilitációs helyek a rendőrség korlátlan ellenőrzése alá kerülnek, ha a megelőzés és a gyógyítás helyett a büntetés, a megtorlás kerül még inkább előtérbe.
A probléma megoldásához nem előítéletekre és moralizálásra van szükség, hanem józan belátásra és a közegészségügyi szempontok figyelembevételére. Rendkívül veszélyes, ha a politika az ésszerű szakmai érvek és szempontok számbavétele nélkül, vagy annak ellenére dönti el a kérdést. A fiatalokat pedig célszerűbb és hatékonyabb megvédeni a drogoktól felvilágosítással és megelőzéssel, mint börtönbüntetéssel fenyegetve. ■
Visszaugrás
