A környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló, Aarhusban 1998. június 25-én elfogadott Egyezményt1 (a továbbiakban: Egyezmény) az európai környezetvédelmi miniszterek harmadik, 1995-ben Szófiában megrendezett értekezlete kezdeményezte, a szövegezést pedig az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága (ENSZ EGB) irányította. Az 1996. júniusában indult tárgyalások eredményeként a dániai Aarhusban, az "Európai Környezetért" (Environment for Europe) elnevezésű Negyedik Miniszteri szintű Konferencián, 1998. június 25-én 35 ország környezetvédelmi minisztere2, valamint az Európai Közösség képviselője aláírta az Egyezményt.3 Az ülések a nem-kormányzati szervezetek (NGO-k) addig példátlan szintű bevonásával zajlottak, akik rendkívül fontos szerepet játszottak az azóta eltelt időszakban is. Sőt, önmagában egy ilyen tárgyú ENSZ EGB egyezménynek a kidolgozása is először a környezetvédő NGO-k részéről merült fel.4 Az Egyezmény - a 20. cikkének 1. bekezdése értelmében - a tizenhatodik ratifikációs, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okmány letétbe helyezése utáni 90. napon, mindössze bő három évvel a megszületése után, 2001. október 30-án lépett hatályba.5 Az Egyezmény lehetőséget biztosít arra, hogy a Felek találkozójának jóváhagyásával bármely más állam csatlakozhasson, amely tagja az ENSZ-nek.6
Az Egyezmény legfőbb érdeme, hogy összegyűjtötte és rendszerbe foglalta a korábban már az egyes nemzeti jogokban és a nemzetközi jogban meglévő, a nyilvánosság részvételére vonatkozó elemeket.7 Felfogható úgy is, mint a "Riói Nyilatkozat a Környezet és Fejlődésről" 10. alapelvének8 érvényre juttatása. Legfőbb célja a jelen és jövő generációkban élő minden egyén azon jogának védelme, hogy egészségének és jólétének megfelelő környezetben éljen.9 Ennek érdekében az Egyezmény a nyilvánosság részvételének három hagyományos pillérét különbözteti meg:
- az információhoz való hozzáférés,
- a nyilvánosság részvétele a döntéshozatalban,
- az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosítása.
A három pillér között számos kapcsolat fedezhető fel, például az első pillér (a környezeti információ ismerete) feltételezi a másik két pillér hatékony érvényesülését, illetve a harmadik pillér alkalmazását biztosítani kell az információkhoz való hozzáférésre és a döntéshozatalban való részvételre (tehát az első két pillérre) vonatkozó szabályok megsértése esetén is.
Az Egyezmény elsődlegesen eljárási szabályokra koncentrál, és ennek révén igyekszik biztosítani minden egyén számára az egészségének és jólétének megfelelő környezethez való jogot. Emellett a Felek törekednek biztosítani azt, hogy a tisztségviselők és a hatóságok nyújtsanak segítséget és útbaigazítást a nyilvánosságnak a környezeti információhoz való hozzáférésben, a környezeti döntéshozatalban való részvétel megkönnyítésében és az igazságszolgáltatás igénybevételében. Támogatják a környezeti oktatást-nevelést és a környezettudatosság növelését, valamint gondoskodnak a környezetvédelmi céllal működő szövetségek, szervezetek és csoportok megfelelő elismeréséről és támogatásáról.
Az Aarhusi Egyezmény (melyet az ENSZ főtitkára úgy jellemzett, mint "a környezeti demokrácia megteremtésére irányuló legambiciózusabb vállalkozás") jelentősége nem csupán abban áll, hogy magánszemélyek számára közvetlenül állapít meg jogokat és kötelezettségeket, ezáltal összekapcsolja az emberi jogokat és a környezeti jogokat, hanem azért is sajátos helyet foglal el a nemzetközi környezetvédelmi okmányok között, mert az elfogadott szabályok gyakorlati érvényesítésére helyezi a hangsúlyt egy külön ellenőrzési bizottság (compliance committee) révén, melyhez panasszal fordulhat mind a tágabb értelemben vett közösség, mind az érintett egyének, így a nemzetközi jogi normák érvényesítésének felügyelete nem csak a részes államok feladata.10
Az európai integráció a megalakulásakor abból a szempontból klasszikus regionális szervezetként jött létre, hogy a nem-állami szereplők szinte semmilyen érdemi szerepet nem játszottak a döntéshozatal során. Az Európai Közösség azonban fokozatosan nyitottá vált, különösen a környezeti kérdések tekintetében, ami ezáltal egyfajta mintát, követendő utat jelent(ett) más politikák kialakítása, fejlesztése során is.
Az Európai Közösség környezeti politikája több évtizedes fejlődésének köszönhetően számos előírást tartalmazott a környezeti ügyekben a nyilvánosság jogaival és a hatóságok kötelezettségeivel összefüggésben. A tagállamokon belül - többé-kevésbé a Közösség tevékenységének köszönhetően - szintén számos igénybe vehető jogi eszköz állt a nyilvánosság rendelkezésére. Az Aarhusi Egyezmény kidolgozása során az akkori tagállamok többsége úgy gondolta, hogy lényegében az addig megalkotott, releváns közösségi jogszabályok kerülnek majd egy kötelező erejű nemzetközi dokumentumba, így azok kötelező erővel rendelkeznek majd a Közösség területén kívül is. Mások olyan célokat szerettek volna elérni a tárgyalások során, amelyekre közösségi szinten nem voltak képesek. A tárgyalások menetére komoly hatással volt az Amerikai Egyesült Államok és Kanada távolmaradása, hiszen mindkét ország jelentős tapasztalatokkal rendelkezett mind az információhoz való hozzáférést, mind a döntéshozatalban való részvételt, valamint mindezek végrehajtását illetően. E két ország hiányában az Európai Közösség maradt a legerősebb és legtapasztaltabb szereplő, a közösségi szabályozás pedig mintául szolgált az Egyezmény kidolgozása során.
Az Egyezmény több tekintetben (pl. a harmadik pillér önálló megjelenésével) jelentősen túllépett a közösségi szabályokon, így a Közösség az aláírásával egyúttal el is kötelezte magát, hogy meglévő szabályait összhangba hozza az Egyezmény rendelkezéseivel. Mivel az Egyezmény végrehajtását a tagállamok önmagukban nem tudják kielégítően megvalósítani,11 ezért - az Európai Közösséget létrehozó Szerződés (a továbbiakban: Szerződés) 5. cikkével összhangban - számos intézkedés került elfogadásra a Közösség szintjén.
A mielőbbi ratifikálás érdekében az Európai Bizottság javaslatokat terjesztett elő két irányelv megalkotására:
- az egyik az Egyezmény első pillérét jelentő információhoz való hozzáférésre vonatkozott,12
- a másik pedig a második pillért, a nyilvánosság részvételét érintette a döntéshozatalban.13
A jogalkotási eljárások lefolytatását követően 2003. január 28-án, valamint 2003. május 26-án megszületett irányelvek egyaránt tartalmaztak rendelkezéseket az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre is.
Ezt követően, 2003. október 24-én az Európai Bizottság további javaslatokkal állt elő:
- egyrészt indítványozta egy irányelv megalkotását az Egyezmény harmadik pillére, az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosítása érdekében,14
- másrészt javasolta egy rendelet elfogadását az Egyezmény rendelkezéseinek a közösségi intézményekre és szervekre való alkalmazásáról.15
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
