Nem könnyű egy olyan jogterület "különös" jogintézményéről bármit is mondani, amely gyakran maga sincs tisztában saját identitásával. A közjogi jellegű és egyértelműen magánjogi elemek, jellemzők sajátos keveredése - legalábbis egymás mellettisége - miatt a munkajog egészét átható dogmatikai problémák szükségszerűen vizsgálandók a munkajogi reform keretein belül. A munkajog alapvetően a magánjogi jogágak közé tartozik[1], mégis szokás úgynevezett "keresztülfekvő jogágnak"[2] is nevezni, amely sajátos elnevezés hűen tükrözi a valóságot. Legalábbis többnyire hűen.
Nagyon sok olyan kérdés, vitatott jogintézmény vagy gyakorlati probléma merül fel ugyanis a munkajog világában, amelyek átírják, legalábbis formálják annak képét, így magától értetődő módon jogági jellegét. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy valamilyen jogszabályi változás vagy az ítélkezési gyakorlatban bekövetkező előrelépés esetén hirtelen kikerül a munkajog a magánjogi tárgykörből, hanem sokkal inkább azt, hogy azok a sajátosságok és specialitások, amelyek a munkajogi jogviszonyokat gyakorlatilag már azok létezésének kezdete óta áthatják[3], folyamatosan alakítják a munkajogról alkotott képünket. Ha pedig szem előtt tartjuk, hogy jelen sorok írásakor éppen a munkajogi rekodifikáció időszakát éljük, akkor azt kell mondanunk, hogy nagyon sok kérdést kell megválaszolni a munkajog sajátosságaival kapcsolatban. Ezek a kérdések elméletiek és gyakorlatiak egyaránt.
Régóta vitatott kérdés a jogtudományban, hogy mennyiben vannak jelen a munkajogviszonyban az úgynevezett közjogi vagy közjogias elemek.[4] A többség nem vitatja ezek jelenlétét, ugyanakkor szerepüket, illetőleg jelentőségüket tekintve nincs egységes álláspont a magyar jogirodalomban. Ez természetesen annak is köszönhető, hogy a tágabb értelemben vett munkajog gyakorlatilag fele részben színtisztán közjogot tartalmaz, ugyanis a közszolgálat vagy közszolgálati munkajog rendszere tartalmát tekintve munkajogi szabályozásnak minősül, jogági jellemzőit tekintve azonban vitán felül tisztán közjogiként definiálható. Ez a tény viszont még nem lenne elegendő ahhoz, hogy közjogi vagy közjogias munkajogról beszéljünk, ehhez bizonyos olyan konkrét, kifejezetten a klasszikus (gazdasági) munkajogviszonyon belüli momentumokat kell feltárni, amelyek alapot adnak a "keresztülfekvőségre".
Jelen tanulmány éppen az egyik ilyen sajátos jogintézménnyel, méghozzá a munkavállalókat terhelő fegyelmi felelősséggel foglalkozik. Márpedig ha a fejezetcímben feltett kérdésre "igen" a válasz, akkor a munkajogi koordináta-rendszerben nincs helye a fegyelmi felelősség szabályainak. Ezt a felelősségi alakzatot nevezhetjük - a közjogin belül - kvázi büntetőjogias elemnek is. Úgy gondolom, hogy bár nagyon sok más elemet is kiemelhetnék a munkajog kvázi közjogias oldalából, de ez az igencsak vitatott és egyben nehezen megítélhető, ugyanakkor a felek közti vitákat és jogvitákat gyakran meghatározó kérdés különös figyelmet igényel. Már csak azért is, mert a 2012. július 1-jén hatályba lépett új Munka Törvénykönyve (2012. évi I. törvény[5]) általában véve új szemléletet kíván meghonosítani a munkajogi normarendszerrel összefüggésben[6], ennek következményeként pedig a fegyelmi felelősség szabályai is módosulni fognak. Jelen cikk célja az, hogy elhelyezze a fegyelmi felelősségre vonatkozó szabályokat az egyre inkább magánjogiasodni látszó munkajogon belül, illetőleg, hogy olyan tényekre hívja fel a figyelmet, amelyek nem mellőzhetők az új törvény értelmezése és alkalmazása során.
A fegyelmi felelősség alapvetően összefügg a munkavégzésből fakadó függelmi viszonnyal, a munkavégzés körülményeivel és az adott korszak történelmi (gazdasági-politikai) viszonyaival. Leginkább pedig magával a munkaviszonnyal függ össze, amely egy sajátos bizalmi viszony. Ez a munkáltató és a munkavállaló szükségszerű (és olykor kényszerű) egymásrautaltságából ered, és a legutóbbi időkig a legszigorúbb alá-fölé rendeltség és az ebből eredő függelmi viszony jellemezte, csak a XX. század második felétől lett alapvető jogi (és humánus) szempont - változó mértékben megvalósulva - a felek mellérendeltsége.[7] Ez a mellérendeltség pedig természetesen nem jelenti azt, hogy napjaink munkajogi struktúrája a félegyenlőség elvén alapulna[8], sokkal inkább azt, hogy a jogszabályok törekszenek arra, hogy minél jobban közelítsék egymáshoz a felek érdekeit. A munkaviszony folyamán pedig számtalan objektív és szubjektív tényező miatt keletkezhetnek konfliktusok, súrlódások, összeütközések, amelyeknek során a munkavállaló olyan magatartást tanúsíthat, amely megronthatja ezt a bizalmi viszonyt a munkáltató és a munkavállaló között - akár szándékos, akár akaratlan módon. Amikor a munkavállaló magatartása olyan szintre jut, hogy jogilag is értékelhetővé válik, akkor beszélhetünk a munkaviszonyhoz - mint a szerződés jogintézményéhez - hozzá tartozó felelősség jogintézményéről. A munkavállalót terhelő felelősségi szabályok rendszere pedig dualista, mivel egyaránt beszélhetünk fegyelmi és kártérítési felelősségről is.
A munkavégzésnek alapja a munkafegyelem, vagyis a munkavállaló tudatos, szabályszerű és szakszerű magatartása, amely mind a szervezeti (a munkavégzésre
- 37/38 -
vonatkozó viszonyok), mind a normatív (a munkavállalót és a munkáltatót megillető - nyilvánosságra hozott és világosan megfogalmazott - jogok és őket terhelő kötelességek összessége) előfeltételek által meghatározott. Ha a munkafegyelmet, illetve valamelyik ebből eredő kötelezettséget megsérti a munkavállaló[9], akkor áll elő a fegyelmi[10] felelősséghelyzet, tehát a fegyelmi vétség, és ennek a jogi konzekvenciái lesznek azok a szankciók, amelyekkel a vétkes munkavállalót sújtják - a törvényekkel összhangban.
Ahhoz azonban, hogy az új szabályok és az 1992-es Munka Törvénykönyve szabályainak és ez utóbbi gyakorlatával történő egybevetéssel megkísérelhető legyen feltárni a munkajogi fegyelmi felelősség lényegét, jogi jellegét, szükségesnek tartom - röviden - áttekinteni a szocialista munkajog jogalkotási termékei körében megfogalmazódott szabályokat. Ezt pedig két nagyobb szempont szem előtt tartásával teszem meg. Egyik oldalról vizsgálom, hogy hol helyezkedett el jelen felelősségi forma a magánjogi-közjogi kettősségen belül, kitérve annak felelősségi jellegére is. Másik oldalról áttekintem azt is, hogy mit tanultak az 1992-es törvény alkotói közvetlenül, a 2012-esé pedig közvetett módon a munkavállalókat terhelő e sajátos felelősségi formáról.
A II. világháború utáni törvénykezésben, az akkori (1948-as) "rendszerváltás" után először 1951-ben szabályozták a kérdést, a korra oly jellemző törvényerejű rendelet formájában (1951. évi VII. tvr.), később, a Kádár-éra stabilizálódásának korában, az 1960-as években az erősödő "szocialista törvényesség" jegyében már törvényi szabályozás hatálya alá esett (1967. évi II. tv.), majd az 1989 utáni újabb "rendszerváltás" nyomán a szabályozás ugyan továbbra is törvényi jellegű maradt (1992. évi XXII. tv.), de - összefüggésben az alakuló piacgazdaság igényeivel és logikájával - a minimumra korlátozódott, és a szabályozás zöme átkerült a kollektív szerződésekbe. A 2012. július 1-jén hatályba lépő új törvény pedig alapvetően megtartja az 1992-es koncepciót azzal, hogy az általános magánjogiasítás jegyében immáron megengedi a fegyelmi felelősség szabályainak az egyéni munkaszerződésekbe való belefoglalását.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
