Az előállítás az egyik leggyakrabban alkalmazott kényszercselekmény, amelyre nemcsak a büntetőeljárásban, hanem rendészeti, valamint szabálysértési eljárásokban is sor kerülhet. Szabályozásának komplexitása miatt sok esetben nem egyértelmű, hogy elrendelésének, illetőleg azonnali alkalmazásának mi a jogalapja, ami különösen azért aggályos, mert a személyi szabadság mint kiemelt alapjog korlátozásával, illetve elvonásával jár. Az elmúlt időszakban kevés tanulmány foglalkozott e jogintézménnyel, a szakirodalmi elemzések sokkal inkább a hosszabb tartamú kényszerintézkedések (így a letartóztatás) dogmatikai elemzésére fókuszáltak. Ennek alapján feltétlen indokolt az előállítás típusainak, jellemzőinek, valamint alkalmazási feltételeinek alapos vizsgálata. E tanulmányban egyrészt leíró, másrészt összehasonlító módszerrel kísérlem meg elemezni az előállítás jogszabályi hátterével és gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos kérdéseket.
Arrest is one of the most frequently used coercive measures, which can be applied not only in criminal proceedings, but also in law enforcement and misdemeanour proceedings. Due to the complexity of its regulation, in many cases it is not clear what the legal basis is for ordering it or for its immediate application, which is particularly worrying since in all cases it involves the deprivation of the personal liberty of the person concerned. In the recent period, few studies have dealt with this legal institution, and literature analyses have focused much more on the dogmatic analysis of longer-term coercive measures (e.g. detention). Against this background, an in-depth study of the types and characteristics of arrest, as well as the conditions for its use, is fully justified.
Tárgyszavak: előállítás, kényszerintézkedés, elfogatóparancs, büntetőeljárás, rendészeti eljárás
Az előállítás a legkomplexebb szabályozási háttérrel rendelkező kényszercselekmény. Elemzése azért nehézkes, mert számos jogszabály tartalmaz e jogintézményre irányadó rendelkezéseket, amelyek alapján az előállításnak különböző kategóriáit kell egymástól elhatárolni.
Ami bizonyos, hogy az előállítás - a szabályozási módszerek kronológiai sorrendje tekintetében - elsődlegesen rendészeti intézkedés, amelyre először kizárólag a végrehajtó szervekre irányadó szervezeti jogszabályok tartalmaztak rendelkezéseket (például a rendőrségről szóló törvény). Az előállítás tehát eredendően olyan, személyi szabadságot érintő kényszercselekmény, amelyet az eljáró hatósági személy a saját hatáskörében eljárva, külön határozat nélkül foganatosított a bűncselekmény elkövetésével tetten ért, vagy a személyazonosságát igazolni nem tudó személy esetében, annak hatóság elé állítása (kísérése) céljából.
A jogalkotó ugyanakkor idővel felismerte, hogy e konstrukció a készülőben lévő, vagy már folyamatban lévő eljárások támogatására is alkalmas lehet, hiszen azáltal, hogy az érintett személyt hatóság elé kísérik, biztosítják a megjelenését adott eljárási cselekményen. Ennek alapján az előállítás szabályozása az alábbi metodika mentén fejlődött tovább: először a szervezeti jogszabályok kibővítették az előállítás alkalmazásának esetköreit; ezt követően a szervezeti jogszabályok megkülönböztették annak kötelező és mérlegelhető eseteit; majd ezek mellett más - az adott hatósági eljárást szabályozó - törvényekben is megjelentek az előállításra irányadó rendelkezések, és végezetül a szervezeti jogszabályok mellett megjelentek olyan alacsonyabb szintű jogforrások, amelyek az előállítás végrehajtási szabályait és az előállítás költségvonzatára irányadó normákat tartalmazták.
Ennek alapján az előállításra irányadó szabályanyag az alábbi jogszabályok rendelkezéseiből tevődik össze:
a) A szervezeti törvények (lex generalis): így a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: NAV tv.).
b) A szervezeti törvények utaló szabályai következtében speciális rendelkezéseket tartalmazó külön törvények (lex specialis): a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.), a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabs.tv.), valamint a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv.tv.).
c) Az előállítás végrehajtásához kapcsolódó alacsonyabb szintű jogforrások: a rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló 30/2011. (IX. 22) BM rendelet (a továbbiakban: BM rendelet), a pénzügyőri intézkedések és a kényszerítő eszközök alkalmazásáról, valamint az elfogott, előállított, őrizetbe vett és fogva tartott személyek őrzésének és kísérésének eljárási szabályairól szóló 20/2018. (XII. 21.) PM rendelet (a továbbiakban: PM rendelet), a nyomozás és az előkészítő eljárás részletes szabályairól szóló 100/2018. (VI. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm.rend.) és a büntetőeljárásban, a szabálysértési eljárásban, valamint a büntetés-végrehajtás során elrendelt elővezetés és előállítás során felmerült költség megtérítésének részletes szabályairól szóló 39/2017. (XII. 29.) BM rendelet (a továbbiakban: költségrendelet).
E komplex szabályozási háttér ellenére az előállítást minden esetben személyi szabadságot elvonó kényszerintézkedésnek kell tekintenünk, annak ellenére, hogy a többi - ha-
- 326/327 -
sonló karakterű - kényszerintézkedéshez képest jóval rövidebb tartamú. Ezzel együtt az előállítás felfogható
- olyan - az Rtv. vagy a NAV tv. hatálya alá tartozó - rendészeti intézkedésként, amelyet az eljáró hatósági személy a saját hatáskörében eljárva, saját döntése alapján kezdeményez (pl. rendőri igazoltatás),
- olyan - az Rtv. vagy a NAV tv. hatálya alá tartozó - rendészeti intézkedésként, amelyet az eljáró hatósági személy más törvény alapján, az elrendelésre jogosult más szerv kezdeményezésére végez (például a Be. alapján, az ügyészség által az idézés alternatívájaként alkalmazott előállítás), valamint
- olyan, a Be. hatálya alá tartozó eljárási cselekményként, amelyet a nyomozó hatóság tagja a saját hatáskörében eljárva, személyesen, vagy a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező nyomozó hatóság másik tagjának igénybevételével foganatosít.
Vitatható, hogy a büntetőeljárás során alkalmazott előállítást rendészeti intézkedésnek vagy a Be. alapján elrendelt előállításnak kell-e tekinteni. Ezzel kapcsolatban egyértelmű törvényi szabályok nincsenek, de annyi bizonyos, hogy a nyomozó hatóság tagja nem alkalmazhat rendészeti intézkedést, ha az annak alapjául szolgáló cselekménnyel, körülménnyel összefüggésben a Be. alapján intézkedés vagy eljárási cselekmény végezhető.[1] Az elhatárolás alapja egyébiránt a nyomozás megindulása, amennyiben ugyanis erre már sor került, akkor biztosan a Be. alapján elrendeltnek kell tekinteni az előállítást, ha arra az idézéssel szembeni mulasztás jogkövetkezményeként, vagy az idézés alternatívájaként kerül sor.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
