A cikk első részében a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló 2009. évi LXXII. törvény (a továbbiakban: Hketv.) alkalmazásának a jogszabály személyi hatályával, a hivatalból, illetve a kérelemre indult eljárás megindításával, a feleknek a személyes meghallgatásra szóló idézésével kapcsolatos problémáit mutattam be. A továbbiakban a hozzátartozók közötti erőszak fogalmi elemeinek, a bizonyítás nehézségeinek, a megelőző távoltartás elrendelésének, a határozathozatalt követő eljárásnak, valamint a megelőző távoltartás és a büntetőeljárásban szabályozott távoltartás viszonyának gyakorlati kérdéseit járom körül.
Ha sikerült a feleket megidézni a meghallgatásra, a bíróságnak abban a kérdésben kell állást foglalnia, hogy a felek között megvalósult-e a hozzátartozók közötti erőszak.
A Hketv. 1. § (1) bekezdése alapján hozzátartozók közötti erőszaknak minősül:
a) a bántalmazó által a bántalmazott sérelmére megvalósított, a méltóságot, az életet, a szexuális önrendelkezéshez való jogot, továbbá a testi és lelki egészséget súlyosan és közvetlenül veszélyeztető tevékenység,
b) a bántalmazó által a bántalmazott sérelmére megvalósított a méltóságot, az életet, továbbá a testi és lelki egészséget súlyosan és közvetlenül veszélyeztető mulasztás.
Ezen erőszak-fogalommal kapcsolatosan már többen rámutattak, hogy azt a jogalkotó nagyon tágan határozta meg. Diószeginé Szolyák Elvira és Pál Szilvia a törvény erőszak-fogalmából kiindulva a családon belüli erőszak kritériumait a következők szerint határozta meg: "kényszer, fizikai bántalmazás, valamint a szándékosan előidézett, rendszeresen ismétlődő, tartós lelkigyötrelem-okozás, érdemi ütlegelés, ami elpusztítja a lelket és elszívja az életből az örömet".[2]
Azt gondolom, hogy bár ezen kritériumok nem mindegyike tekinthető jogi jellegűnek, jól tükrözi, milyen élethelyzetben vannak a családon belüli erőszak áldozatai. Egységes abban a gyakorlat, hogy az erőszak nem csak fizikai lehet, azt verbálisan is el lehet követni, de erőszaknak minősülhet a gondozási, ellátási kötelezettség elmulasztása. Szemben az osztrák szabályozással, "nem minősül erőszaknak a gazdasági erőszak, amikor az egyik fél anyagi függésben tartja a másikat és ezzel él vissza."[3] Véleményem szerint indokolt lenne annak átgondolása, hogy Magyarországon is szabályozásra kerüljön a gazdasági erőszak, mivel számtalan olyan élethelyzet van, amikor ez sajnos ténylegesen felmerül. Gondoljunk csak arra, milyen kiszolgáltatott helyzet az, amikor valaki például gyesen van, vagy tartósan beteg gyermeket ápol otthon, míg a másik fél az egyedüli kereső.
A Hketv. 16. § (1) bekezdése alapján a bíróság a megelőző távoltartást akkor rendelheti el, ha az eset összes körülményéből, így különösen a bántalmazó és a bántalmazott által előadott tényekből, a hozzátartozók közötti erőszakra utaló jelekből, a bántalmazó és a bántalmazott magatartásából és viszonyából a hozzátartozók közötti erőszak elkövetésére megalapozottan lehet következtetni. A megelőző távoltartás elrendeléséhez tehát azt kell vizsgálnia a bíróságnak, hogy az eset összes körülményeiből a hozzátartozók közötti erőszak elkövetésére megalapozottan következtetni lehet-e.[4]
A jogszabály tehát nem vár el teljes bizonyosságot, azonban a bántalmazás valószínűsítése nem elegendő. [5]
A gyakorlatban ez a két szakasz szorosan összefonódik, ugyanis az esetek jelentős részében annak eldöntése a kérdés, hogy az a magatartás, amire a kérelmezett hivatkozik megvalósult-e, és ha igen úgy, ahogy azt a kérelmező előadja. A Kúria is több eseti döntésében foglalkozott azzal, hogy melyek azok a magatartások, melyek az 1. § (1) bekezdésében foglaltakat megvalósítják, illetőleg hogy mikor lehet megalapozottan következtetni az erőszak elkövetésére.
A Kúria Pfv.II.20.835/2016/4. számú határozatában kimondta, hogy a családon belüli erőszakot nem csak fizikai erőszak valósíthatja meg, hanem folyamatos lelki terror is. Az adott ügyben[6] a kérelmező azért kérte a távoltartás elrendelését, mert a kérelmezett, akitől válófélben volt,
- 29/30 -
vele gyakran ordibált, rendszeresen lekicsinylő megjegyzésekkel illette, megfenyegette, hogy tinédzserkori levelezését felteszi a netre, telefonját rendszeresen elvette, bement utána a fürdőszobába, a lakáson belül követte, korábban másfél órára bezárta egy szobába, a fülébe ordított és ásványvízzel lelocsolta, ékszereit elvette. Az elsőfokú bíróság a kérelmet elutasította, mert álláspontja szerint a kérelmező állításai a fél előadásának szintjén maradtak. A másodfokú bíróság a végzést megváltoztatta, mivel az elsőfokú bíróság a peradatokat nem értékelte teljeskörűen. Figyelmen kívül hagyta a kérelmezett elismerését, valamint a bizonyítékok körébe vonta a kérelem mellékletét képező pszichológus magánszakértői véleményt, mely alátámasztja a kérelmezett által előadott állandósult szorongást és félelmet. A Kúria a másodfokú végzést helybenhagyta és kimondta, hogy a kérelmezett folyamatos, a másik házastársra irányuló pszichés nyomásgyakorlása, rendszeres megalázása, intim szférájának megsértése nem minősülhet a válófélben lévő házastársak közötti szokásos konfliktusnak.
Ebben az ügyben felmerült egy másik, a gyakorlatban többször előforduló probléma is. A kérelmezett a bántalmazó magatartását rendszeresen a kiskorú gyermekeik előtt fejtette ki. Egységes a gyakorlat annak megítélésében, ha a bántalmazás a gyermek jelenlétében történik, de nem közvetlenül ellene irányul; a bíróságok ilyenkor minden esetben a gyermek vonatkozásában is elrendelik a távoltartást. A kérelmező jelen esetben kérelmében csak a személyétől és a közös ingatlantól kérte a távoltartás elrendelését, a kiskorú gyermekektől nem. A másodfokú bíróság azonban a gyermekek vonatkozásában is elrendelte a távoltartást, melyet a felülvizsgálati kérelemben a kérelmezett a kérelemhez kötöttség elvére hivatkozással sérelmezett. A Kúria megítélése szerint a másodfokú bíróság nem sértette meg a Pp. 3. § (2) bekezdésében foglaltakat, mivel a kérelmező kérte a közös otthontól − ami a gyermekek életvitelszerű tartózkodási helye - való távoltartást és ez értelemszerűen magában foglalja a gyermekektől való távoltartás elrendelését is. Fontos megemlíteni azt, hogy a Hketv. 5. § (1) bekezdése alapján, ha a szülővel szemben távoltartást rendeltek el, akkor ez korlátozza a szülői felügyeleti és kapcsolattartási jogát, azonban tartási kötelezettségét nem érinti.
Itt emelem ki azt is, hogy a Kúria a Pfv.II.20.845/2013/5. számú eseti döntésében kimondta, hogy a hivatalból indult eljárásban a bíróság a bizonyítékok mérlegelése alapján maga dönti el, hogy a bántalmazott mellett a vele együtt élő kiskorú gyermek tekintetében is indokolt-e a távoltartás elrendelése. Továbbá nem indokolt eseti gyám kirendelése a kiskorú számára azért, mert a szülő nem kéri az ügyész által indítványozott távoltartás elrendelését, mert ez önmagában nem jelenti, hogy érdekellentét állna fenn közöttük.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
