A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Földforgalmi tv.) a preambulumában meghatározott célok elérése érdekében átfogó változásokat fogalmazott meg a termőföldekre vonatkozó tulajdoni és használati jogviszonyok létrejötte, megszűnése, megszüntetése, hatályossága és érvényessége tárgyában. A joggyakorlat-elemző csoport specialitását az adta, hogy a Földforgalmi tv. két jogág, a közigazgatási és a polgári jogi szabályozás területén átfogó változásokat idézett elő, ami a jogalkalmazás során számos jogértelmezési és jogalkalmazási kérdés megválaszolását igényelte és igényli. A civilisztikai kollégiumvezetők már a 2015. május 18-19. napján megtartott országos tanácskozásukon foglalkoztak e tárggyal, és néhány kérdésben többségi álláspontot foglaltak el (BH 2015.7.). További specialitást jelentett, hogy a joggyakorlat-elemzés tárgyát képező két alap jogszabályt [Földforgalmi tv. és a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény (a továbbiakban: Fétv.)] a jogalkotó a meghozataluk óta több ízben módosította, ezáltal bizonyos jogértelmezési és jogalkalmazási megoldások a rövid alkalmazási idő ellenére akár okafogyottá válhattak. Ezek a változások alapvetően a közigazgatási eljárás területét érintették. A közigazgatási ügyszakban az aktavizsgálat 2015. január 15-én lezárult, így az ezt követő döntések értelemszerűen már nem kerülhettek feldolgozásra.
A Földforgalmi tv.-vel kapcsolatos perek gyakorlata joggyakorlat-elemző csoportnak éppen kialakuló ítélkezési gyakorlat alapján, változó szabályozási környezetben kellett dolgoznia, ilyen körülmények mellett kellett egy koherensnek mondható összefoglalót készíteni. A létrejött joggyakorlat-elemzés ezért szükségképpen csak egy metszetét mutatja a bírói gyakorlatnak: az aktavizsgálat kezdetétől a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot fogja át. Szólni kell arról, hogy ezt követően az egyes törvényeknek a mező-és erdőgazdálkodási földek forgalmával összefüggő módosításáról szóló 2018. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: F.mód.tv.) jelentősen módosította a Földforgalmi tv.-t és a Fétv.-t is, megszüntetett több olyan jogintézményt (például a kifogást a földbizottság döntése ellen), amelyet a bírói (és alkotmánybírósági) gyakorlat korábban alaposan értelmezett. A fenti - az elemzés lezárását követő - módosításra és gyakorlatra az elemzőcsoport munkája természetesen nem térhetett ki, de adott esetben jeleztük a jogszabály- és jogintézmény-változást.
Az összefoglaló kezdetén az Európai Unió (az Európai Unió Bírósága) joggyakorlatát, majd pedig az Alkotmánybíróság vonatkozó döntéseit elemezzük [A) rész]. Ezt követően a közigazgatási ügyszakban felmerült, a föld tulajdonjogával, illetve a föld haszonélvezeti és használati jogával kapcsolatos anyagi jogi szabályokat elemzi egy-egy fejezet. Az összefoglaló az anyagi jogi szabályok bemutatását követően külön fejezetben az eljárási kérdésekkel foglalkozik (mind a tulajdonjog, mind pedig a használati jogok megszerzése kapcsán), végül a földforgalmi eljáráshoz kapcsolódó nyilvántartási kérdéseket elemzi az utolsó fejezet [B) rész]. Mindezeket követi a polgári ügyszak elemzése, az adásvétel, az elbirtoklás, a közös tulajdon megszüntetése, a termőföldre kötött haszonbérleti szerződések érvényessége illetőleg a szerződésekkel kapcsolatos egyéb problémák, a feles bérleti jogviszony, a vadkár, végül a kijelölési ügyek tárgyainak sorrendjében [C) rész]. [...]
A joggyakorlat-elemzés menete és módszere a következő volt: a joggyakorlat-elemző csoport 2018. szeptember 20. napján tartotta meg az alakuló ülését. Erre az időre már a törvényszékek és ítélőtáblák megküldték a vizsgált tárgykörbe tartozó, jogerősen befejezett ügyekben meghozott ítélteket. Ezek ismeretében megtörtént az ügyek első szintű válogatása. Ezt követően történt meg a feladatok kiosztása, majd többszöri egyeztetést követően az egyes részfeladatok kidolgozása.
Az esetleírásokat tekintve háromféle módszert alkalmaztunk. A leggyakrabban alkalmazott módszer, amikor az eset leírása a Kúria döntésének ismertetésével együtt jelenik meg. Felhasználtunk azonban olyan módszert is, amely témánként ismerteti a problémákat, majd külön részben e problémák jogorvoslati fórumrendszeren, végül a Kúria döntésében megjelenő megoldását mutatja be. Ahol szükségét láttuk - főként az eljárási kérdések elemzésekor - a jogszabályi szöveghez rendelt jogesetelemzés is alkalmazott módszer volt.
A Földforgalmi tv., Fétv., valamint az ezen törvényeket módosító 2019. január 11-én hatályba lépett F.mód.tv. nem tartalmaz uniós jogi klauzulát, nincs implementálásra utaló hivatkozás a normaszövegben, vagy a törvények indokolásában.
Nem véletlen, hiszen közvetlenül sem az elsődleges, sem a másodlagos uniós jogi aktusok nem szabályozzák az ingatlanpiacot, azaz a termőföld megszerzése, hasznosíthatóságának kérdése első látásra tagállami kompetenciába tartozó kérdés.
Ez azonban csak a látszat, mert a földforgalomra is igaz, hogy amennyiben az határon átnyúló dimenzióba kerül, a tagállami szabályozásnak meg kell felelnie az Alapító Szerződésekben szabályozott négy alapszabadság elvének.
Az a jogi szabályozási megoldás, hogy az uniós jogi normák nem tartalmaznak kifejezetten az ingatlan-adásvételt,
- 566/567 -
-hasznosítást szabályozó rendelkezéseket a mezőgazdasági földterületek és erdők piacán, azzal a következménnyel jár, hogy szinte csak az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) ítélkezési gyakorlatából olvasható ki, hogy a tagállami jogalkotónak mezőgazdasági ingatlanforgalom/hasznosíthatóság terén milyen mozgástere van.
Nem Magyarország az egyetlen európai uniós tagállam, amely jogi eszközökkel védeni szándékozik a külföldi befektetőktől az értékes szülőföldet. Ezért az ingatlannal kapcsolatos határon átnyúló ingatlanszerzések és ingatlanbefektetések uniós alapszabadságokkal összefüggő problémájával többször foglalkozott az EUB is.
A tagállamok földhasználatra és földtulajdonlásra vonatkozó szabályai az uniós jogi normák közül tőkemozgás, és letelepedés szabadságát érintik, emellett felvetődhet az Európai Unió Alapjogi Chartája 17. cikkének megsértése is. Az EUB alapvetően ezen aspektusból vizsgálta tagállamok jogi szabályozását.
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 49. cikke szerint tilos a valamely tagállam állampolgárainak egy másik tagállam területén történő szabad letelepedésére vonatkozó minden korlátozás (letelepedés szabadsága).
Az EUMSZ 63. cikke szerint tilos a tagállamok, valamint a tagállamok és a harmadik országok közötti tőkemozgásra és fizetési műveletekre vonatkozó minden korlátozás (tőke szabad mozgása).
Az Európai Unió Alapjogi Charta 17. cikk (1) bekezdése szerint: "Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogszerűen szerzett tulajdonát birtokolja, használja, azzal rendelkezzen. [...] A tulajdon használatát, általános érdek által szükségessé tett mértékben, törvénnyel lehet szabályozni (tulajdonhoz való jog)."
Magyarországon a mezőgazdasági földterületek külföldiek részéről történő tulajdonszerzése évtizedek óta korlátozásoknak van alávetve.
A Földről szóló 1994. július 27-ig hatályos, 1987. évi I. törvény [annak 38. § (1) bekezdése] szerint, külföldi jogi és természetes személyek mezőgazdasági földterület tulajdonjogát adásvétel, csere vagy ajándékozás útján kizárólag a Magyar Kormány előzetes engedélyével szerezhették meg.
A külföldiek ingatlanszerzéséről szóló 171/1991. (XII. 27.) Kormányrendelet a mezőgazdasági földterületek tulajdonjoga megszerzését teljes mértékben kizárta a magyar állampolgársággal nem rendelkező természetes személyek számára.
A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény (a továbbiakban: Tft.) a korlátozást tovább bővítette, és a földszerzési tilalmat kiterjesztette mind a magyar, mind a külföldi jogi személyekre.
Ezen jogszabályi környezet azonban nem írt elő rendkívüli korlátozásokat a mezőgazdasági földterületekre vonatkozó haszonélvezeti és használati jogok létesítése terén. Ezért alakulhatott ki az a sajátságos helyzet, hogy a külföldiek egy mezőgazdasági földterület tulajdonjogának megszerzése helyett, a használat, haszonélvezeti jog megszerzésével juthattak hosszabb távon befektetéshez.
Magyarország az Európai Unióhoz történő csatlakozása időpontjában (2004. május 1.) ezt a korlátozást nem oldotta fel. A Csatlakozási Szerződés részét képező Csatlakozási Okmány szerint ugyanis Magyarország haladékot kapott arra, hogy fenntartsa a mezőgazdasági földterületek megszerzésére vonatkozó korlátozásokat. A derogáció eredetileg a csatlakozás időpontjától számított 7 évig tartott - de a 7 év lejártát követően a Bizottság 2014. április 30-áig meghosszabbította a mezőgazdasági földterületek megszerzésére vonatkozó türelmi időt. A derogáció azonban nem terjedt ki az EU tagállamai azon állampolgáraira, akik önálló vállalkozó mezőgazdasági termelőként kívántak letelepedni Magyarországon. A csatlakozással párhuzamosan ezért Magyarországnak engedélyeznie kellett, hogy a minimum 3 éve Magyarországon lakó és ott mezőgazdasági tevékenységet folytató uniós polgárok a tagállami állampolgárokkal azonos feltételek mellett szerezhessenek mezőgazdasági földterületet [ezt a Tft. 7. § (2) bekezdése biztosította].
A Csatlakozási Okmányban biztosított derogációs időszak lejártához közeledve azonban nem csak Magyarország számára jelentett problémát a földszerzésre vonatkozó jogi szabályozás európai uniós jogi konformmá tétele. Az utóbb csatlakozott tagállamok mindegyikének biztosítani kellett a saját állampolgáraikra, illetve a jogi személyekre vonatkozó feltételek mellett a földszerzést más tagállamok állampolgáraira, illetve jogi személyei számára is.
Nem Magyarország az egyetlen tagállam, aki a derogációs időszak lejártával úgy oldotta meg az EU jogi normáknak való megfelelést, hogy megszorító intézkedéseket vezetett be a határon átnyúló mezőgazdasági célú földszerzések terén, amire az Európai Unió Bizottság válasza a kötelezettségszegési eljárás több tagállammal szembeni megindítása volt.
A magyar jogalkotó a derogációs időszak lejártának közeledtével módosította a 2014. május 1-ig hatályos, Tft.-t, és 2013. január 1-jétől a közeli hozzátartozókat leszámítva általános hatállyal megtiltotta a haszonélvezeti jog létesítését mezőgazdasági földterületeken. A szabályozás bár azonos feltételeket tartalmaz magyar és uniós állampolgárokra - a jogalkotó szándéka ezzel a szabályozással az volt, hogy a haszonélvezeti jog szerződéssel történő alapításának kizárásával megakadályozza a színlelt szerződések (törvényi előírások kijátszására irányuló ügyeltek) megkötését.
A 2013. január 1-jén hatályba lépett szabályok szerint, a hatálybalépés időpontjában fennálló, határozatlan időre, vagy 2032. december 30-a után lejáró határozott időtartamra, nem közeli hozzátartozók között szerződéssel alapított haszonélvezeti jog 20 éves átmeneti időszakot követően, a törvény erejénél fogva megszűntnek lett nyilvánítva, azaz a haszonélvezeti, használati jogok a szabályozás szerint legkésőbb 2033. január 1-jén szűntek volna meg a törvény erejénél fogva.
A Földforgalmi tv. a mezőgazdasági földek tulajdonjoga és használati jogának külföldiek részéről történő megszerzése szabályozása során lényegében átvette a Tft. szabályozását.
A jogalkotó azonban a Tft.-ben a haszonélvezeti jog "ex lege" megszűnésére megállapított időszakot túl hosszúnak találta, és 2013. december 14-én hatályba lépett Fétv. 108. §-a a 2014. április 30-án fennálló - a határozatlan időre vagy 2014. április 30-a után lejáró haszonélvezeti jog törvény erejénél fogva történő megszűnése időpontját, 2014. május 1-jei dátumban rögzítette, azzal azonban, hogy
- 567/568 -
a közeli hozzátartozók közötti szerződések esetében a haszonélvezeti jog megszűnését nem írta elő.
Az Európai Unióhoz történő csatlakozáskor biztosított derogációs időszak lejárta után az EU Bizottsága több tagállammal szemben indított kötelezettségszegési eljárást, amelyben a mezőgazdasági földek megszerzésére vonatkozó nemzetközi jogi keretek megfelelőségét vizsgálta.
Magyarország mellett több, 2004-ben csatlakozott európai uniós tagállammal szemben megindult kötelezettségszegési eljárásokat több kritika érte. (E kérdéssel foglalkozott például az MTA Közjogi Albizottsága és a CEDR Magyar Agrárjogi Egyesület 2017. júniusi pódiumbeszélgetése is.)
A kötelezettségszegési eljárásokkal szembeni kritika lényege úgy foglalható össze, hogy bár az újonnan csatlakozó tagállamok a már meglévő tagállamok földszerzési szabályait modellezték le, a volt tagállamokkal szemben azonban nem, csak az újakkal szemben indult kötelezettségszegési eljárás.
Az európai parlamenti képviselők írásbeli választ igénylő Európai Bizottsághoz érkezett egyik kérdése (P-005558/15.) az volt, hogy mi az oka annak, hogy a Bizottság csak az új tagállamokkal szemben indít kötelezettségszegési eljárásokat.
A Bizottság 2015. május 13-án erre azt a választ adta, hogy a 2004-ben és azt követően csatlakozó tagállamok számára 2014-ben lejárt derogáció után a Bizottságnak ellenőriznie kellett az EUMSZ-ban foglalt indokoltsági kritériumok és arányosság elve fényében azt, hogy a földpiacon ezen új tagállamok nem alkalmaztak-e jogtalan megszorításokat a más uniós tagállamokból érkező beruházásokkal szemben.
A Bizottság válasza elismerte, hogy a tagállamok új szabályokat és eljárásokat, ezen belül korlátozásokat is vezethettek be a földterületek értékesítése szabályozására, és legitim szakpolitikai célok elérése, így többek között a vidékfejlesztés előmozdítása, a vidéki közösségek fenntartása, a földterületek mezőgazdasági használatban való megtartása és a földárak spekulatív nyomástól való védelme érdekében. A Bizottság szerint azonban e korlátozásoknak összhangban kell állniuk az uniós joggal, nem lehetnek diszkriminatívak vagy aránytalanok. Az új földtörvényeket áttekintve, a Bizottság úgy értékelte, hogy azokkal az országokkal szemben meg kell indítania a kötelezettségszegési eljárást, amelyek nincsenek összhangban az uniós joggal.
Az EUB a magyar földforgalmi szabályozás EU-jogi megfelelését eddig három ügyben vizsgálta.
Az egyik az Európai Bizottság Magyarországgal szemben, 2017. május 5-én benyújtott keresete eredményeként indult kötelezettségszegési eljárás, a másik két ügy a Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előzetes döntéshozatali eljárás keretében hozott ítéletei.
Az ismertetést az előzetes döntéshozatali eljárás keretében indult üggyel kezdjük, mivel ez korábban indult, mint a kötelezettségszegési eljárás, másrészt az ítélethozatal időpontja is korábbi.
A három ügy valójában azonos kérdést jár körül; összeegyeztethető-e az uniós joggal a Fétv. 108. §-ában szabályozott, haszonélvezeti jog "ex lege" megszűnése.
A Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a Segro Kft. felperesnek - Vas Megyei Kormányhivatal Sárvári Járási Földhivatala alperes elleni közigazgatási perben, illetve a Günter Horváth felperesnek - Vas Megyei Kormányhivatal alperessel szembeni közigazgatási jogvitában fordult előzetes döntéshozatali eljárás keretében az unió bíróságához 2016. január 25-ei és 2016. február 8-ai határozataival.
A két ügy, azok összefüggései és az értelmezendő jogkérdés okán az EUB részéről egyesítésre került.
A Segro-ügyben (C-52/16.) irányadó tényállás szerint a felperes németországi lakóhellyel rendelkező tagállami állampolgárok által alkotott gazdasági társaság, amely cég haszonélvezeti jogot szerzett két Magyarországon található mezőgazdasági földterületen, ami az ingatlan-nyilvántartásba is bejegyzésre került 2002. január 8-án.
A Vas Megyei Kormányhivatal Sárvári Járási Földhivatala a Segro haszonélvezeti jogát a Fétv. 108. § (1) bekezdése, és az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inytv.) 94. § (5) bekezdésére hivatkozással törölte.
A haszonélvezeti jog törlését elrendelő döntést a Segro nevű cég jogsértőnek találta, és a Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz fordult. A bíróság előzetes döntéshozatali eljárás keretében azt kérdezte az Európai Bíróságtól, hogy úgy kell-e értelmezni az EUMSZ 49. és 63. cikkeit, illetve az Európai Unió Alapjogi Charta 17. és 47. cikkeit, hogy azokkal ellentétes az alapeljárásban szereplőhöz hasonló olyan tagállami szabályozás, amely - egyéb szempontok mérlegelése nélkül - előírja gazdálkodó szervezetek és ingatlantulajdonos közeli hozzátartozójának nem minősülő természetes személyek javára mezőgazdasági ingatlanokat terhelően bejegyzett haszonélvezeti és használati jogok törlési kötelezettségét anélkül, hogy egyidejűleg rendelkezne e megszűnt jogok jogosultjainak járó vagyoni hátrányok kielégítéséről.
A másik előzetes döntéshozatali eljárással érintett C-113/16. számú ügy felperese G. Horváth Ausztriában lakóhellyel rendelkező osztrák állampolgár, aki 2014. április 30-át megelőzően haszonélvezeti jogot szerzett két Magyarországon található mezőgazdasági földterületen, amely haszonélvezeti jogokat az ingatlan-nyilvántartásba 1999 novemberében jegyezték be.
A Vas Megyei Kormányhivatal e haszonélvezeti jogokat a Fétv. 108. § (3) bekezdése és az Inytv. 94. § (1)-(3) bekezdésére alapozottan törölte.
A felperes a döntést megtámadta a közigazgatási bíróság előtt. A Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság azt a kérdést terjesztette az EUB elé, hogy az EUMSZ 49. és 63. cikkeibe ütköző korlátozást valósít-e meg az alapeljárásban szereplőhöz hasonló olyan tagállami szabályozás, amely a mezőgazdasági földterületre létesített haszonélvezeti jog, használati jog fennmaradását, a haszonélvezeti jog, használati jog alapítójával fennálló kö-
- 568/569 -
zeli hozzátartozói kapcsolat igazolásához köti, amennyiben a haszonélvezeti jog jogosultja közeli hozzátartozói kapcsolatot nem tud igazolni, a haszonélvezeti jog (használati jog) a törvény erejénél fogva vagyoni kompenzáció nélkül megszűnik.
Az EUB ítélete szerint az EUMSZ 63. cikkét (tőke szabad mozgása) úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az alapügyben szereplőhöz hasonló tagállami szabályozás, amely szerint a mezőgazdasági földterületen korábban létesített olyan haszonélvezeti jogok, amelyek jogosultjai e földterületek tulajdonosának nem közeli hozzátartozói, a törvény erejénél fogva megszűnnek és azokat az ingatlan-nyilvántartásból törölni kell.
Az EUB ítélete indokolása egyértelműsítette, hogy a Földforgalmi tv. haszonélvezeti jog megszűnésére vonatkozó szabályozást kizárólag a tőke szabad mozgására tekintettel kell vizsgálni, azaz a letelepedés szabadságának a kérdése a vizsgált ügyben nem lett elemezve.
Az indokolás szerint a magyar szabályozás alkalmas arra, hogy eltántorítsa a külföldi illetőségű személyeket attól, hogy Magyarországon beruházásokat hajtsanak végre, vagy ilyen beruházásokat fenntartsanak, azaz a tőke szabad mozgását korlátozza.
Az ítélet szerint, bár a magyar szabályozás látszólag azonos korlátozást tartalmaz a magyar és más tagállami állampolgár haszonélvező vonatkozásában, azaz nem jelent közvetlen hátrányos megkülönböztetést, viszont - írja az ítélet indokolása - csekélyebb annak valószínűsége, hogy az előírt jogszabályi feltétel (közeli hozzátartozói viszony valószínűsítés igazolása) teljesül a nem magyar állampolgár tagállami állampolgárok esetében.
Az indokolás szerint, mivel összehasonlítható csoport a mezőgazdasági földterületeken haszonélvezeti joggal rendelkező külföldi állampolgárok csoportja és ugyanilyen joggal rendelkező magyar állampolgárok csoportja - és valószínűsíthető, hogy e csoportok közül a külföldi állampolgárok csoportját érinti nagyobb arányban a vitatott intézkedés -, úgy tűnik, hogy a magyar szabályozás hátrányosabb más tagállamok állampolgárai számára.
Az ítélet indokolása a magyar Kormány által felhozott közérdekű célra mint a korlátozás igazolására fennálló érvek (mezőgazdasági földterületek közvetlen hasznosítása, biztosítása stb.) bár megfelelnek a közös agrárpolitika célkitűzéseinek is - a Bíróság szerint azonban a vitatott tagállami szabályozás nem tűnik alkalmasnak a magyar Kormány által felhozott célok eléréséhez, mert azzal semmilyen kapcsolatot nem mutat. A hozzátartozói viszony fennállása ugyanis - írja az ítélet - nem biztosítja, hogy a haszonélvezeti jog jogosultja maga hasznosítsa az érintett területet. A közeli hozzátartozói viszony fennállására vonatkozó körülmény, a bíróság szerint nem tűnik önmagában olyan jellegűnek, amely garantálná a vidékről való elvándorlás elkerülésére vonatkozó állítólagos cél elérését.
Az EUB ítélete indokolása szerint a magyar jogalkotó más, a tőke szabad mozgását kevésbé korlátozó intézkedéseket is elfogadhatott volna.
A magyar Kormány devizagazdálkodásra vonatkozó nemzeti szabályozás megsértésével összefüggő érvelésével összefüggésben az ítélet indokolása utal arra, hogy nem került igazolásra az, hogy a termőföldön fennálló haszonélvezeti jog megszerzésére egyetlen alkalommal is kértek volna devizahatósági engedélyt - ugyanis ilyen engedély hiányában is bejegyezték a haszonélvezeti jogot az ingatlan-nyilvántartásba.
Az EUB nem fogadta el a magyar Kormány mesterséges megállapodásokkal szembeni küzdelem mint közrendvédelemre vonatkozó hivatkozását sem. A Bíróság szerint amennyiben valóban a mesterséges megállapodásokkal szembeni küzdelem lett volna a szabályozás célja, a magyar jogalkotónak lehetősége lett volna más, a tőke szabad mozgását kevésbé korlátozó intézkedések meghozatalára a cél elérése érdekében, pl. szankciók alkalmazásával, vagy a nemzeti bíróságok előtti megsemmisítés iránti eljárás lefolytatásával.
Az ítélet indokolása nem foglalkozott az előzetes döntéshozatali indítványban felhozott EUMSZ letelepedés szabadsága kérdésével, illetve Európai Unió Alapjogi Chartája 17. és 47. cikkének kérdésével, ugyanis a tőke szabad mozgásának nem igazolható korlátozását állapította meg az ítéletben.
Az Európai Bizottság az osztrák Kormány jelzése alapján indította meg Magyarországgal szemben a haszonélvezeti és használati jogok vagyoni kompenzáció nélkül történő megszüntetése miatti kötelezettségszegési eljárást.
Az EUB előtt az eljárás C-235/17. ügyszám alatt még folyamatban van az összefoglaló megírásakor, de a Főtanácsnok 2018. november 29-én közzétett indítványa már ismert.
A kötelezettségszegési eljárásban a keresetlevél előterjesztésére 2017. május 5-én került sor, ebben a Bizottság arra kérte a Bíróságot, hogy állapítsa meg, hogy Magyarország a termőföld haszonélvezetére vonatkozó korlátozó szabályozás elfogadásával nem teljesítette az EUMSZ 49. és 63. cikkéből, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája 17. cikkéből eredő kötelezettségeit.
A Bizottság keresete indokolása szerint haszonélvezeti jogok ex lege megszüntetése az EUMSZ 49. cikke szerint garantált letelepedés szabadsága korlátozásának minősül. A haszonélvezeti jog megszűnésével az addigi jogosultak számára lehetetlenné, vagy aránytalanul nehézzé válik Magyarországon telephelyet létesíteni, vagy termőföldre használati jogcímet szerezni.
A keresetlevél érvei szerint a magyar szabályozás sérti a tőke szabad mozgását is, mivel hatására a nem magyar állampolgár befektetőknek magyarországi ingatlanon való befektetését akadályozza, korlátozza.
Az érvek között szerepel, hogy a magyar szabályozás közvetlen diszkriminációt valósít meg, hátrányos megkülönböztetést alkalmaz a nem magyar EU-s állampolgárokra vonatkozóan. A szabályozás a Bizottság szerint nem felel meg az arányosság követelményének, mivel nem alkalmas a kitűzött célok megvalósítására, továbbá a szabályozás jócskán korlátozóbb annál, mint ami a kívánt célok elérése érdekében szükséges.
A Bizottság álláspontja szerint a magyar szabályozás az Európai Unió Alapjogi Chartája 17. cikkében garantált tulajdonhoz való joggal is ellentétes, mert a tulajdonosi jogosultságnak része a használat és birtoklás is.
A Henrik Saugmandsgaard Øe Főtanácsnok 2018. november 29-ei indítványában azt javasolta az Európai Unió Bíróságának, hogy állapítsa meg: azáltal, hogy a Fétv. 108. § (1) bekezdése a törvény erejénél fogva megszünte-
- 569/570 -
ti a jogi személyek és a földtulajdonossal közeli hozzátartozói viszonyt igazolni nem tudó magánszemélyek javára a mező- és erdőgazdasági földek felett korábban létesített haszonélvezeti és használati jogokat, Magyarország nem teljesítette az EUMSZ 63. cikkéből eredő kötelezettségeit. A keresetet ezt meghaladóan utasítsa el.
A Főtanácsnoki indítvány többször hivatkozik az EUB fentebb ismertetett C-52/16. és C-113/16. számú egyesített ügyben, 2018. március 6-án hozott ítéletére, figyelemmel arra, hogy a bíróság a Fétv. 108. §-ában foglalt rendelkezés európai uniós joggal való összeegyeztethetősége, az EUMSZ-ban rögzített letelepedés szabadsága vagy tőke szabad mozgása megsértése kérdéskörében az EUB már letette a voksát.
A Főtanácsnok indítványa szerint (46. pont) a Bizottság által vitatott magyar szabályozást kizárólag a tőkének az EUMSZ 63. cikkében biztosított tőke szabad mozgására tekintettel kell megvizsgálni.
A főtanácsnoki indítvány hosszasan értékeli a vitatott szabályozásnak az Európai Unió Alapjogi Chartája 17. cikkével való összhangját. Ezzel összefüggésben megjegyzi, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartája 17. cikke alapján történő önálló vizsgálat mesterkélt voltára az is utal, hogy az ügyben érdekelt felek az Európai Unió Alapjogi Chartájaa 17. cikke megsértésével összefüggő érveik körében ugyanazon érvekre hivatkoznak, mint amire az EUMSZ 63. cikke megsértésénél érvelnek.[1]
A F.mód.tv. a Fétv. haszonélvezeti jog megszüntetéséhez kapcsolódó szabályait módosította. Ennek hátterében a törvény indokolása szerint az áll, hogy az EUB Segro-ügyben hozott ítélete szerint - mivel a haszonélvezeti jogosultságok ex lege megszüntetésére vonatkozó magyar szabályozás uniós joggal ellentétesnek lett minősítve - meg kell akadályozni a haszonélvezeti jogosultságok csalárd módon történő megszerzését. Ezért bevezetésre került az a szabályozás, hogy amennyiben az ingatlan-nyilvántartási hatóság a visszajegyzési eljárás során észleli, hogy a haszonélvezeti jog alapítása valamely körülmény miatt nem volt szabályos, akkor értesítenie kell az ügyészt, aki pert indíthat a szerződés semmisségének megállapítása céljából.
Az EUB a mezőgazdasági termőföldek tulajdonára és használatára vonatkozón tagállami szabályozás uniós joggal való összhangjának vizsgálata során azt megállapította, hogy a tagállam bizonyos korlátokat bevezethet a földforgalmi szabályozása során, alapvetően közérdekű célra hivatkozással (pl. a közepes méretű birtokok létrejöttének és fenntartásának elősegítése, a termőföldpiacra nehezedő spekulációs nyomás visszaszorítása érdekében).
A tagállami mozgásteret az Európai Unió jogrendje jelenleg csak alapelvi szinten ismeri el, és nagyfokú bizonytalanságot mutat az, hogy nem lehet pontosan tudni, hogy az uniós jogrend milyen eszközöket tekint elfogadhatónak, milyen mértékig tekinti a korlátozásokat szükségesnek és arányosnak.
Az EUB esetjoga alapján az is megállapítható, hogy egy ítéletben megfogalmazott jogelvet nem lehet automatikusan egy másik állam jogrendszerére alkalmazni a tagállamok jogrendszerének különböző volta miatt.
A jogeseteknél látható, hogy például a helyben lakás előírása a tulajdonjog megszerzésének feltételeként egyes esetekben ellentétes a közösségi joggal, míg más esetekben akár megfelelő eszköz a tagállami agrárpolitika megvalósítására. A helyben lakásról azonban általánosságban elmondható, mint a földszerzéshez kapcsolódó feltétel, nem ellentétes az uniós joggal, de az arányosság elvével összhangban kell értékelni.
Az EUB esetjogából az is kiolvasható, hogy a jogi személyek kizárása a termőföld tulajdonjogának megszerzésének lehetőségéből nem fogadható el (lásd: Ospelt-ügyet). A tőke szabad mozgásának biztosításába ugyanis az is beletartozik, hogy a gazdaság szereplői megteremtsék azokat a feltételeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy termelőtevékenységet folytassanak.
Az ítéletekből az is következtethető, hogy azon tagállami szabályozás, amely elősegíti a táj megőrzését, célja az életképes gazdaságok létrehozása közérdekű célnak minősül, ezen intézkedések segíthetik a termőfölddel kapcsolatos spekulációk visszaszorítását, azaz megfelelnek a közös agrárpolitikai célnak.
A magyar termőföldszerzésre vonatkozó jogi szabályozás feladata az a jogalkotás terén, hogy megtalálja azt a lehetséges utat, amely megfelel az unió jogszabályainak, másrészt védelemben részesíti azokat a magyar gazdálkodókat, akik megélhetésüket hosszú távon a termőföldből remélik.
A tagállamok birtokpolitikai mozgástere egyértelművé tétele érdekében sokakban felvetődött a pozitív integráció kérdése, azaz, hogy az Európai Uniónak másodlagos jogforrásokon keresztül szabályoznia lehetne a mezőgazdasági földterületek megszerzése, hasznosítása kérdését - legalábbis a határon átnyúló dimenziójában.
A Földforgalmi tv. hatálybalépése óta minden évben több alkotmánybírósági határozat foglalkozik a törvény egyes rendelkezései alkotmányossági vizsgálatával. A kezdeményezések körülbelül fele alkotmányjogi panasz, a másik fele pedig bírói kezdeményezés. Maga ez a tény is mutatja, hogy a Földforgalmi tv. számos alkotmányossági problémát vet fel a jogérvényesítésben és a jogalkalmazásban egyaránt.
1. Az első, s mindmáig legnagyobb hatású döntés a 17/2015. (VI. 5.) AB határozat. Ez a döntés a rendelkező részében a törvény koncepciójának alkotmányosságáról döntött, amikor megállapította, hogy a Földforgalmi tv.-ben a földbizottságok számára biztosított jogosultság a termőföldre vonatkozó adásvételi szerződés megakadályozására nem ellentétes az Alaptörvény XIII. cikkében biztosított, a P) cikkel a termőföld tekintetében korlátozott tulajdonhoz való joggal. E megállapítás elméleti lényege nem új keletű.
- 570/571 -
Már a 35/1994. (VI. 24.) AB határozat megállapította, hogy a földtulajdon sajátos természeti és vagyoni jellemzői, nevezetesen a föld véges jószág volta, nélkülözhetetlensége, megújuló képessége, különleges kockázatérzékenysége és alacsony nyereséghozama a földtulajdon különös szociális kötöttségét testesítik meg; ezek a körülmények indokolhatják a tulajdonosi jogokkal szemben a közérdek érvényesítését vagy a tulajdonjogszerzés korlátozását. Tehát míg a tulajdonjog egyébként is korlátozható közérdekből, addig a földtulajdon korlátozására ezen túlmenő speciális szabályok is alkalmazhatóak. Az Alkotmánybíróság azonban a fent jelzett 2015-ös döntésében túlment az 1994-es határozat megállapításain akkor, amikor e megállapításokat konkretizálta a termőföldre vonatkozó adásvételi szerződések megakadályozására.
A fentiek mellett a 17/2015. (VI. 5.) AB határozat a földforgalom törvényben szabályozott rendjében - de mondhatnánk azt, hogy a közigazgatási döntéshozatal általában megszokott rendjében is - jelentős változást hozott. Ez a változás, hogy a döntéshozatal folyamatában - még a hatóságnak (a mezőgazdasági szakigazgatási szervnek) az ügyben hozott végső döntése előtt - külön jogorvoslati jogot biztosított (úgy, hogy emellett természetesen megmaradt a mezőgazdasági szakigazgatási szerv végső döntése elleni jogorvoslat is). Ez a közbenső jogorvoslat a földbizottság állásfoglalása elleni kifogást elbíráló képviselő-testületi döntés bírósági felülvizsgálatának lehetővé tétele. A határozat szerint ugyanis a földbizottságok eljárásával kapcsolatos alkotmányos követelmény, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való alapjog érvényesülése csak akkor biztosított, ha a földbizottságok állásfoglalása a törvényben megkövetelt értékelést olyan részletességgel tartalmazza, hogy annak okszerűsége érdemben is elbírálható a hatósági eljárásban, a hatósági döntés ténybeli megalapozottsága és jogszerűsége pedig nemcsak formai szempontból, hanem érdemben is felülbírálható a bírósági felülvizsgálat során, illetve a helyi önkormányzat képviselő-testületének a földbizottság állásfoglalása ellen benyújtott kifogást elbíráló közbenső érdemi döntés ellen bírósági felülvizsgálat igénybe vehető. Ezáltal az Alkotmánybíróság megteremtette a "közbenső érdemi döntés" fogalmát a földforgalmi szerződések jóváhagyási eljárásában, amelynek eredményeképpen ezen eljárások elhúzódhatnak és bonyolulttá válhatnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az eljárások sokasága a képviselő-testületi döntések bíróság előtti vitatására irányult. S a "közbenső érdemi döntés" fogalma, illetve az ez ellen biztosított külön jogorvoslat további problémákat szült. Az alkotmánybírósági határozat szerint "[a] földbizottságot - illetve a törvényben megjelölt esetben a jogkörében eljáró Kamarát - jogállása alapján annak ellenére közvetett magánjogi érdekeltnek kell tekinteni, hogy a Földforgalmi tv. és a Fétv. működési szabályokat határozott meg számára" [Indokolás (57)]. Így a "közbenső érdemi döntést" egy ún. "közvetett magánjogi érdekelt" állásfoglalása ellen benyújtott kifogás alapján hozza meg a helyi önkormányzat. Annak bírósági értelmezése, hogy mit jelenthet a földbizottság, illetve a kamara mint "közvetett magánjogi érdekelt" a jogorvoslat szempontjából igen nagy szóródást mutat. A képviselő-testületi döntésekkel szemben rendszerint a kamara fordult bírósághoz, a bíróságok többsége a perindítási jogosultságát nem ismerte el (de nem minden bíróság).[2] E probléma rendezése később külön jogalkotást igényelt: előbb kormányrendeleti szinten került rögzítésre a földbizottság (kamara) ügyféli jogállása,[3] majd törvényi szinten.[4] E további jogszabályok értelmezése sem vált egységessé a bírói gyakorlatban, a bíróságok egyik része amellett, hogy elismerte a kamara perindítási jogosultságát, kereshetőségi jogát továbbra is tagadta. A kereshetőségi jog fennállta tekintetében a Kúria egységesítette a gyakorlatot.
A 17/2015. (VI. 5.) AB határozat - mint fentebb láttuk - az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való alapjog értelmezése kapcsán a képviselő-testületi döntés ellen bírói utat biztosított. Kérdésként merült fel az is, hogy önmagában egy alkotmánybírósági határozat - kifejezett törvényi rendelkezés nélkül - teremthet-e bírósági hatáskört. A kérdés elméleti megválaszolása helyett álljon itt tényként, hogy a jogalkotó szükségesnek tartotta az alkotmánybírósági határozaton túl is rögzíteni a bírói felülvizsgálat lehetőségét, így kiegészítette a Fétv. rendelkezéseit a bírói utat szabályozó 103/D. §-sal.
2. A Földforgalmi tv. 24. § (1) bekezdése szerint a helyi földbizottság - a mezőgazdasági igazgatási szerv megkeresésének a beérkezésétől számított - 5 napon belül adja ki az adásvételi szerződés jóváhagyásának megtagadásához, vagy a jóváhagyás megadásához szükséges állásfoglalását. A Földforgalmi tv. 24. § (2) bekezdése pedig azt mondja ki, hogy a helyi földbizottság az adásvételi szerződést a köztudomású tények és legjobb ismeretei alapján értékeli. Ezt követően egy le nem zárt felsorolás következik az értékelés főbb szempontjainak ismertetésével. Ezek közé tartozik, hogy az adásvételi szerződés jóváhagyása esetén az adásvételi szerződés szerinti vevő, illetve a jegyzék szerinti, az első helyen álló elővásárlásra jogosult elnyer-e olyan jogi helyzetet, amelynek révén a jövőben az elővásárlási jogát visszaélésszerűen gyakorolhatja [Földforgalmi tv. 24. § (2) bekezdés c) pont cb) alpontja].
Az Alkotmánybíróság bírói kezdeményezésre, a 3128/2015. (VII. 9.) AB határozatában vizsgálta e törvényi feltétel alkotmányosságát. A bírói kezdeményezés szerint ez a szabály az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből levezethető jogbiztonság elvét sérti, mert egy jövőbeni feltételezett visszaélésszerű magatartást állapít meg a szerződés jóváhagyásának megtagadásához vezető elutasító állásfoglalás indokaként, amelyhez kapcsolódóan jogszabály feltételrendszert nem telepít, további indokolási kötelezettséget nem ír elő. Az Alkotmánybíróság a 3128/2015. (VII. 9.) AB határozatában nem állapított meg alkotmányellenességet az ügyben. Az alkotmányosság feltételéül kötötte viszont, hogy a 17/2015. (VI. 5.) AB határozat kö-
- 571/572 -
vetelményeinek érvényesülni kell az elővásárlási jog visszaélésszerű gyakorlása indok alkalmazása során. Utalt arra, hogy korábbi döntése alapján a földbizottságnak a törvény szerinti értékelést [Földforgalmi tv. 24. § (2) bekezdés] olyan részletességgel kell elvégeznie, hogy az a hatóság határozatának alapjául szolgálhasson, alkalmas legyen a tényállás tisztázása körében a tények valóságáról és az állásfoglalás okszerűségéről való meggyőződés kialakítására. A hatóságra is irányadó a Földforgalmi tv. 25. § (1) bekezdésében foglalt előírás az adásvételi szerződés értékeléséről (Földforgalmi tv. 28. §). Pusztán az a körülmény, hogy a földbizottság állásfoglalása köti a hatóságot, nem mentesíti az utóbbit a tényállás tisztázásának kötelezettsége alól. A földbizottság állásfoglalása ténybeli alapjának, okszerűségének, az értékelés törvényességének ezért érdemben elbírálhatóknak kell lenniük a hatósági eljárásban. Csak ilyen állásfoglalás érvényesíthető a hatóság döntése folytán állami akaratként.
A Földforgalmi tv. 24. § (2) bekezdés c) pont cb) alpontja konkrét tényálláshoz kötve alkalmazható. A törvény ebben a részében a valamely sérelem bekövetkeztének megelőzésére irányuló, veszélyeztető magatartást megfogalmazó törvényi tényállásokra emlékeztet, a jogsértő eredmény nem tényállási elem. Jóllehet a Földforgalmi tv. 24. § (2) bekezdés c) pont cb) alpontjában foglaltak megállapításához nincs szükség arra, hogy az érintett személy magatartása eredményeképpen konkrét személy jogai sérüljenek, a Földforgalmi tv. 24. § (2) bekezdés c) pontjának cb) alpontjában szereplő fogalmak használatát, azok tartalmát, annak a jogi helyzetnek a fennállását, amelyben lehetségessé válhat az elővásárlási jog visszaélésszerű gyakorlása, a veszélyeztetés meglétének, mértékének mélységét a jogalkalmazás során kell megítélni. Így mind a hatóság, mind a bíróság értékelheti, hogy a konkrét tényállás alátámasztja-e a földbizottságnak a Földforgalmi tv. 24. § (2) bekezdés c) pont cb) alpontjára alapozott állásfoglalását.
Megjegyzendő, hogy a Földforgalmi tv. 24. § (2) bekezdésében az a szempont, hogy a földbizottság az adásvételi szerződést a köztudomású tények és legjobb ismeretei alapján értékeli, nem túl egzakt. Ha a tulajdonjogot alapjognak tekintjük, akkor köztudomású tényekre és legjobb ismeretekre alapított tényállás alapján aligha korlátozható az alapjog. Ezért a Kúria gyakorlatában - összhangban a fenti alkotmánybírósági határozatokkal - úgy korrigálta a megítélést, hogy a földbizottság (kamara) döntése elleni kifogást elbíráló képviselő-testületnek kell felmutatni (tisztázni) azt a tényállást, amely már alkalmas a közérdek és így a tulajdonjog korlátozásának igazolására.
3. A következő ügyben mezőgazdasági tevékenységet nem folytató egyesület fordult az Alkotmánybírósághoz a Földforgalmi tv. egyes rendelkezései vizsgálatára. Az indítványozó állítása szerint a Földforgalmi tv. 40. § (1) bekezdése, 46. §-a, 47. § (1)-(3) bekezdései alaptörvény-ellenesek. A tényállás szerint az egyesület haszonbérlet jogcímén földhasználati jogosultsággal rendelkezett az adott településen több ingatlan (termőföld) felett 2014. szeptember 30-ig. Álláspontja szerint az általa támadott jogszabályi rendelkezések a földhasználati jog megszerzésével kapcsolatosan sértik az Alaptörvény számos rendelkezését, mivel a törvény alapján 2014. szeptember 30-a után nem köthető vele újabb, hasonló tartalmú szerződés, nincs mód az Egyesület földhaszonbérleti szerződésének meghosszabbítására.
Az Alkotmánybíróság az indítványt a 3146/2015. (VII. 24.) AB határozatában elutasította. Az Alaptörvény P) cikkével összefüggésben rámutatott, hogy annak célja a nemzeti erőforrások (köztük a termőföld) kiemelt védelmének a biztosítása. A P) cikk (1) bekezdése alapján a termőföld védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége, kiemelt alkotmányos érdek. A (2) bekezdés értelmében az e cél eléréséhez szükséges korlátokat és feltételeket sarkalatos törvény határozza meg. Az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdésének rendelkezése indokolja, hogy a termőföld és az erdő tulajdonjogának megszerzése, valamint hasznosítása e célok eléréséhez szükséges korlátait és feltételeit a (2) bekezdés szerinti sarkalatos törvény az általános szabályoktól eltérően rendezze.
A termőföld és az erdő tulajdonjoga megszerzésének a korlátai és feltételei e cél elérését kell szolgálniuk. A "korlátok" és a "feltételek" a tulajdonjog megszerzése vonatkozásában kifejezetten földforgalmi jellegűek, amelyek célja az (1) bekezdésben írt védelem garantálása. Ennek keretében a szabályozásnak érvényesítenie szükséges, hogy a termőföld és az erdő valóban azokhoz jusson el, akik azt hivatásszerűen művelik, és hogy a termőföld és az erdő tulajdonjogának átruházása során a helyi közösség érdekeire is tekintettel megvalósulhasson az állami földbirtok-politika. A termőföld tulajdonjogának korlátozása e célok megvalósítása érdekében - amennyiben más, Alaptörvényben deklarált alapjogot nem sért - alkotmányosnak tekinthető.
Látható tehát, hogy a fenti érvelésben visszatükröződik a 17/2015. (VI. 5.) AB határozat azon megállapítása, hogy a Földforgalmi tv.-ben a földbizottságok számára biztosított jogosultság a termőföldre vonatkozó adásvételi szerződés megakadályozására nem ellentétes a termőföld tekintetében korlátozott tulajdonhoz való joggal. Az Alkotmánybírság vizsgálta a diszkriminációtilalom megsértését is az adott ügyben (a tekintetben, hogy az adott egyesület nem szerezhet földhasználati jogosultságot), de alkotmánysértést e tekintetben sem állapított meg azon az alapon, hogy a diszkriminációtilalom csak az azonos csoportba tartozók között vizsgálható. Kifejtette, hogy a Földforgalmi tv. a földhasználati jogosultság szempontjából megkülönböztet földművest, mezőgazdasági termelőszövetkezetet, haszonbérlőt, részesművelőt és feles bérlőt. E szabályozás alapján az egyes jogalanyok a földhasználati jogosultságuk szerint alkotnak homogén csoportokat. Ebből következően a haszonbérlők mint jogalanyok nem tartoznak azonos csoportba a földművesekkel, a mezőgazdasági termelőszövetkezetekkel, a részesművelőkkel és a feles bérlőkkel. Az pedig nem eredményez megengedhetetlen megkülönböztetést, ha a jogi szabályozás eltérő jogalanyi körre vonatkozóan állapít meg eltérő rendelkezéseket.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Földforgalmi tv. támadott rendelkezései a földhasználati jogosultság alapján eltérő jogalanyi körökre eltérő módon, differenciáltan állapítja meg a földhasználati jog gyakorlásának feltételeit, korlátait.
Az Alkotmánybíróság fenti érvelése azt is jelenti, hogy alkotmányossági szempontból nem a Földforgalmi tv.
- 572/573 -
egészét kell tekinteni azonos szabályozási koncepciónak, hanem a különböző földhasználati jogosultságokra vonatkozó szabályokat külön-külön. Ez alapján a Földforgalmi tv.-ben jól körülhatárolható a föld tulajdonjogának megszerzésére (II. fejezet) és a föld haszonélvezeti jogának és használatának megszerzésére (III. fejezet) vonatkozó szabályozás(i koncepció), jóllehet a két nagy terület szabályozása hasonló. A diszkrimináció szempontjából azonban alapvető jelentősége van annak, hogy - az Alkotmánybíróság fenti érve alapján - nem tekinthető ún. összehasonlítható csoportnak.
4. Azt mondhatjuk, hogy a földforgalom máig legvitatottabb szabályát[5] bírálta el a 25/2015. (VII. 21.) AB határozat. A Fétv. határozatban elbírált 108. §-a szerint: "(1) A 2014. április 30-án fennálló, határozatlan időre vagy 2014. április 30-a után lejáró, határozott időtartamra nem közeli hozzátartozók között szerződéssel alapított haszonélvezeti jog további használat joga 2014. május 1-jén a törvény erejénél fogva megszűnik. (2) Semmis a föld használati jogosultságának átengedéséről szóló olyan szerződés, amelyet az (1) bekezdésben meghatározott időtartamig fennálló haszonélvezeti jog jogosultja a haszonélvezeti jog megszűnését követő időtartamra kötött. (3) Az (1) bekezdésben meghatározott időtartamig fennálló haszonélvezeti jog jogosultja által a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény hatálybalépése előtt létesített, a föld használati jogosultságának átengedéséről szóló szerződés 2014. szeptember 1-jén a törvény erejénél fogva megszűnik."
A fenti szabály alkotmányossági vizsgálatát kérte az alapvető jogok biztosa, annak vizsgálatára, megsemmisítésére és egyedi ügyben való alkalmazási tilalom kimondására több bírói kezdeményezés is érkezett, valamint több alkotmányjogi panasz is támadta azt. Az érvelések középpontjában az állt, a tulajdonjog szelvényjogát képező haszonélvezeti jog illetve (föld)használati jog az Alaptörvény XIII. cikkének az alkotmányos védelmi körébe tartozik, tekintettel arra, hogy az említett jogok hosszú távú jogviszonyok alapján álltak fenn és vagyoni értéket képviselnek. A haszonélvezeti és használati jogok törvény által (ex lege) történő megszüntetését az indítványozók elsődlegesen kisajátításnak, másodlagosan a tulajdonjog korlátozásával egyenértékű egyéb tulajdoni korlátozásnak tekintették. Figyelemmel arra, hogy a kifogásolt törvényi rendelkezések értelmében a haszonélvezeti jog 2014. május 1-jén, míg a haszonélvező által szerződéssel átengedett földhasználati jogosultság 2014. szeptember 1-jén ex lege megszűnik, az indítványozók szerint a tulajdonszerű vagyoni értékű jogok elvonása kisajátításnak tekinthető. Az indítványozók kifejtették, hogy a jogelvonás pontosan meghatározott alanyi kört érint (haszonélvező, illetve használó), továbbá utaltak arra is, hogy a korábbi jogosulttól más személyhez, a tulajdonoshoz kerül vissza a használat és hasznok szedésének joga, akiknél ez vagyoni előnyt jelent. A korábbi jogosultak (haszonélvező, illetve használó) oldalán azonban a tulajdonszerű vagyoni értékű jogok elvonása az értékgarancia biztosítása nélkül történik, a jogelvonásért semmilyen kompenzációban nem részesülnek.
Az indítványozók állítása szerint a támadott törvényi rendelkezések a tulajdonhoz való jogot mint alapvető jogot a lényeges tartalmában korlátozták, nem tartotta azt tiszteletben a jogalkotó akkor, amikor értékgarancia nyújtása nélkül vonta el az indítványozókat megillető tulajdonszerű vagyoni értékű jogokat. Tehát a vagyoni értékű jogok tekintetében az ellentételezés nélküli kisajátítás, vagy a tulajdonhoz való jog értékgarancia nélküli korlátozása - az indítványozók egybehangzó véleménye alapján - alkotmányellenes.
Az Alkotmánybíróság a 25/2015. (VII. 21.) AB határozatában a Fétv. 108. §-át nem semmisítette meg, helyette mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg. A döntés szerint alaptörvény-ellenes helyzet áll fenn annak következtében, hogy a törvényalkotó Fétv. 108. §-a alapján megszűnt haszonélvezeti, illetve használati jogokhoz kapcsolódóan nem alkotta meg a kivételes, a szerződő felek közötti elszámolás során nem érvényesíthető, de érvényes szerződésekkel összefüggő vagyoni hátrányok kiegyenlítését lehetővé tevő szabályokat. Az Alkotmánybíróság felhívta a törvényalkotót, hogy 2015. december 1-jéig szüntesse meg az alaptörvény-ellenes mulasztást. Az Országgyűlés három év elteltével sem tett eleget jogalkotási kötelezettségének.
5. Egy következő ügyben az Alkotmánybíróság bírói kezdeményezés alapján járt el. A kezdeményezés alapjául szolgáló tényállás szerint a perben nem álló eladó ingatlanokon fennálló tulajdoni hányadát értékesítette a vevő (a perben a megyei kormányhivatal alperes pernyertessége érdekében beavatkozó magánszemély) részére. A szerződést az önkormányzat hirdetőtábláján kifüggesztették, és a felperes mint elővásárlási jogosult elfogadó nyilatkozatot tett. Az alperes mint mezőgazdasági igazgatási szerv megkereste a helyi földbizottságot állásfoglalás beszerzése céljából. A helyi földbizottság helyett eljáró kamara állásfoglalásában az elővásárlásra jogosult, továbbá a szerződés szerinti vevő tekintetében is támogatta a szerződés jóváhagyását. Az alperesi kormányhivatal határozatával a szerződés szerinti vevő vonatkozásában megtagadta, míg az elővásárlásra jogosult vonatkozásában jóváhagyta az adásvételi szerződést. Időközben a vevő a helyi földbizottság állásfoglalása ellen kifogást nyújtott be, amit a helyi önkormányzat képviselő-testülete bírált el és az állásfoglalást megváltoztatta azzal, hogy az elővásárlásra jogosult tekintetében nem támogatta a szerződés jóváhagyását. A képviselő-testület határozatát a helyi földbizottsággal, a kifogást benyújtó szerződés szerinti vevővel és a mezőgazdasági igazgatási szervvel közölték, míg az elővásárlásra jogosult felperes részére nem kézbesítették.
Az alperesi kormányhivatal később a korábbi határozatát módosította azzal, hogy a szerződés szerinti vevő vonatkozásában jóváhagyta az adásvételi szerződést, míg az elővásárlásra jogosult vonatkozásában a jóváhagyást megtagadta. Döntését azzal indokolta, hogy a helyi földbizottság állásfoglalását a képviselő-testület határozatával megváltoztatta, és nem támogatta az elővásárlásra jogosult vonatkozásában a szerződés jóváhagyását.
Az elővásárlásra jogosult felperes kereseti kérelmében ezen határozat bírósági felülvizsgálatát kezdeményezte. Álláspontja szerint jogszabálysértő a határozat, mivel sem a helyi földbizottság állásfoglalása ellen benyújtott kifogást, sem a képviselő-testület határozatát nem kézbesítet-
- 573/574 -
ték számára, arról kizárólag az alperes határozatából szerzett tudomást, így garanciális jelentőségű ügyféli jogait nem gyakorolhatta, elzárták attól, hogy a kifogással kapcsolatban észrevételeit megtegye, illetve, hogy a számára kedvezőtlen képviselő-testületi határozat bírósági felülvizsgálatát kezdeményezze.
Az ügyben eljáró bíróság a Fétv. 103/A. § (2) bekezdésének vizsgálatát kérte, külön tekintettel a kézbesítési szabályra. A Fétv. 103/A. § (2) bekezdése akképpen rendelkezett, hogy "[a] képviselő-testület megváltoztatja a kifogással érintett állásfoglalást, ha annak kiadására a Földforgalmi tv. 23-25. §-a megsértésével került sor, egyébként a kifogást elutasítja. Az elkésett kifogást a képviselő-testület érdemi vizsgálat nélkül elutasítja. A képviselő-testület a kifogást 15 napon belül zárt ülésen bírálja el. A képviselő-testület a döntését jegyző útján közli a helyi földbizottsággal, a kifogást tevővel és a mezőgazdasági igazgatási szervvel."
Az Alkotmánybíróság a 18/2016. (X. 20.) AB határozatában a bírói kezdeményezésnek helyt adott. Megállapította, hogy a Fétv. 103/A. § (2) bekezdése utolsó mondatának "a helyi földbizottsággal, a kifogást tevővel és a mezőgazdasági igazgatási szervvel" szövegrésze alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a földforgalomra vonatkozó szabályok alapján ügyfélnek minősülnek olyan személyek is, akik a Fétv. 103/A. § (2) bekezdése utolsó mondatában nem szerepelnek. Az Alkotmánybíróság szerint a bírósághoz fordulás jogának és a jogorvoslathoz való jog gyakorlásához szükséges, hogy az érintettek értesüljenek a határozatról, amely jogukat vagy jogos érdekeiket érinti és megismerhessék annak tartalmát. A jogorvoslat egyes elemei mikénti szabályozása vizsgálatánál figyelembe kell venni a jogorvoslattal megtámadható döntésről való tudomásszerzés garantáltságát. Az Alkotmánybíróság szerint a tudomásszerzés akkor garantált, ha megállapítható, hogy a tudomásszerzés lehetősége minden kétséget kizáróan fennáll. Jelen ügyben az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy ez a hivatkozott feltétel, a tudomásszerzés garantáltsága - a képviselő-testület döntésének közlésére vonatkozó rendelkezés korlátozó voltára figyelemmel - hiányzik. Előállhat - és a konkrét ügyben elő is állt - a hatályos szabályozás mellett az a helyzet, hogy a hatósági döntés, az érdemi, ügydöntő határozat ellen önhibán kívül nem lehet jogorvoslattal élni, és a hátrányos következmények másként sem háríthatók el.
Az alkotmánybírósági határozat következményeként a Fétv. 103/A. § (2) bekezdés utolsó mondatában az szerepel, hogy "[a] képviselő-testület a döntését jegyző útján közli". Ennek következtében a jegyző a döntést közli mindenkivel, akinek jogát vagy jogos érdekeit érinti.
6. A végrendeleti örökös földszerzésével kapcsolatos a 24/2017. (X. 10.) AB határozat. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló tényállás szerint: az örökhagyó elhunyta előtt három évvel korábban, 2012. október 6-án végrendeletet készített. A közjegyző által is megállapítottan alakilag kifogástalan írásbeli magánvégrendeletében az alkotmánybírósági eljárás indítványozóját tette meg örököséül három külterületi szántó művelési ágú földingatlan tekintetében. Az örökhagyó mind a három ingatlant kárpótlási árverésen eredeti jogosultként szerezte. Az ő meghatalmazottjaként az indítványozó járt el az árveréseken, amelyeken az indítványozó eredeti jogosultként és édesanyja képviseletében is részt vett. Az örökhagyó a birtokába kapott földjeinek művelése és rendben tartása kapcsán is az indítványozó segítségét vette igénybe. Az örökhagyónak családja, rokonai, élő hozzátartozói nem voltak, vagyonát néhai harmadik férjének unokahúgára, illetve az indítványozóra hagyta. Az indítványozó közgazdasági technikum mezőgazdasági tagozatán végezett. Négy féléven át tanult mezőgazdasági ismereteket, mezőgazdasági üzemi tervezésre jogosító végzettséget szerezett. 1958 óta rendelkezik körülbelül egyhektárnyi földtulajdonnal, amelynek művelésében családtagjaival együtt évtizedeken keresztül részt vett, a kárpótlás során szerzett négy és fél hektár földet is művelte. Őstermelőként folyamatosan másfél éves jogviszonnyal rendelkezik.
A 2012. október 6-án érvényesen létrejött végrendelet végrehajtása, az örökhagyó rendelkezésének megvalósulása a három földingatlan tulajdonjogának az indítványozó számára való átadása meghiúsult. A közjegyző - a Földforgalmi tv. 34. § (1) bekezdésén alapuló - megkeresésére a Kormányhivatal határozatával megtagadta az arról szóló hatósági bizonyítvány kiadását, hogy az indítványozó földművesnek minősül, megállapította azt is, hogy az indítványozó tulajdonában már jelenleg is 1 hektárt meghaladó föld van. A közjegyző hagyatékátadó végzése a Földforgalmi tv. 34. §-ára hivatkozva a végrendelet indítványozó javára szóló rendelkezését érvénytelennek tekintette, a földingatlanok tulajdonjogát törvényes öröklés címén a magyar államnak adta át. A Fővárosi Törvényszék a közjegyző végzését helybenhagyta.
Az indítványozó azért fordult az Alkotmánybírósághoz, mert szerinte az Alaptörvényben a tulajdonhoz és az örökléshez biztosított joga sérült amiatt, hogy a 2012. október 6-án érvényesen létrejött végrendelet végrehajtása, az örökhagyó rendelkezésének megvalósulása, három földingatlan tulajdonjogának a részére való átadása meghiúsult, mert a hagyatékátadó végzés a Földforgalmi tv. 34. §-ára hivatkozva a végrendelet indítványozó javára szóló rendelkezését érvénytelennek tekintette, a földingatlanok tulajdonjogát a magyar államnak adta át. A Földforgalmi tv. megjelölt rendelkezése ezeket az Alaptörvényben biztosított jogokat korlátozzák.
A Földforgalmi tv. 34. § (3) bekezdése értelmében "[a] mezőgazdasági igazgatási szerv azt vizsgálja, hogy az örökös szerzőképessége fennáll-e, és a végintézkedés nem eredményezi-e a tulajdonszerzési korlátozás megsértését vagy megkerülését. A mezőgazdasági igazgatási szerv a döntését közli a közjegyzővel is. Ha a mezőgazdasági igazgatási szerv megtagadja az örökös javára a tulajdonszerzés jóváhagyását, a végrendelet ezen rendelkezését érvénytelennek kell tekinteni."
Az Alkotmánybíróság a 24/2017. (X. 10.) AB határozatában részben mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg, részben megsemmisítő tartalmú döntést hozott.
- Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy a Földforgalmi tv. 34. § (3) bekezdése hatálybalépésével egyidejűleg nem gondoskodott olyan szabály megalkotásáról, amely a végintézkedésen alapuló tulajdonszerzés jóváhagyásának megtagadása esetére, amennyiben a törvényes öröklés rendjén az állam öröklése áll be, a végrendeleti örökös javára megváltást állapít meg. Az Alkotmánybíróság felhívta az Or-
- 574/575 -
szággyűlést, hogy jogalkotási feladatának 2017. december hó 31. napjáig tegyen eleget.
- Az Alkotmánybíróság másrészt megállapította, hogy a Földforgalmi tv. 34. § (3) bekezdése utolsó mondata alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisíti. A 34. § (3) bekezdése a következő szöveggel maradt hatályban: "A mezőgazdasági igazgatási szerv azt vizsgálja, hogy az örökös szerzőképessége fennáll-e, és a végintézkedés nem eredményezi-e a tulajdonszerzési korlátozás megsértését vagy megkerülését. A mezőgazdasági igazgatási szerv a döntését közli a közjegyzővel is." Az Alkotmánybíróság a határozata indokolásában megállapította, hogy a panaszos valamely konkrét örökség szerzését kívánja, olyan vagyonét, amely része volt az örökhagyó hagyatékának. E szerzés elé állít korlátot (a konkrét esetben a végintézkedést követően) a Földforgalmi tv. 10. § (2) bekezdése, 34. § (1) és (3) bekezdése. Az öröklés származékos tulajdonszerzési mód és tulajdonszerzési jogcím is. Az örökléshez való jog ebben a vonatkozásban nem választható el a tulajdonhoz való jogtól. Ez azt jelenti, hogy mindaz az általános tulajdonszerzési korlátozás, amely nem sérti a tulajdonhoz való jogot, önmagában nem sérti feltétlenül az örökléshez való jogot sem. Másrészt, minthogy az öröklés az egyik - az Alaptörvényben védett - tulajdonszerzési mód, vizsgálni kell ennek a származékos tulajdonszerzési módnak a panasz szerint állított korlátozását. Tulajdonszerzési korlátozások alkotmányellenessége általában vizsgálható a tulajdon, a vállalkozás szabadsága, a gazdasági autonómia tükrében. A jelen ügyben az örökléshez való jogot szabályozó tulajdonszerzési korlátozás az, hogy földművesnek nem minősülő személy akkor szerezhet földtulajdont, ha a birtokában álló föld területnagysága az 1 hektárt nem haladja meg (az örökös szerzőképességének korlátozása). A szerzőképességnek lehetnek objektív és szubjektív feltételei, korlátai. Konkrét személy szerzőképessége vagy külső, tárgyi körülmények miatt, vagy a személyében rejlő ok miatt, vagy ezek együtthatásaként korlátozható. Más a megítélése az objektív, nem elhárítható korlátozó feltételnek, mint a szubjektív, elvileg teljesíthető feltételeknek. Külön kell megítélni azt is, hogy mi lehet a törvényi következménye a szerzőképesség kizárásának. A legsúlyosabban az a szabály korlátozza az örökléshez való jogot, amely valamely objektív vagy szubjektív szabály előírása alapján jogkövetkezményként a végintézkedés érvényesülését teljes egészében kizárja.
Az, hogy tulajdonjogot termőföldön hogyan és milyen terjedelemben biztosít a jogrendszer, a tulajdonjog tartalmának a meghatározását jelenti, ami a jogalkotóra tartozó kérdés. A tulajdonhoz való jogba történő beavatkozás akkor minősülhet alkotmányjogi értelemben igazoltnak, ha a beavatkozást törvény írja elő, közérdekű célból történik, valamint a közösség érdekeinek biztosítása és az egyén alapvető jogainak védelme között egyensúlyi helyzetet teremt. A jelen esetben a korlátozások törvényben jelennek meg (Földforgalmi tv.), az Alaptörvényben megjelenő közérdeken alapulnak [Alaptörvény P) cikk], és objektív körülményeken (szakirányú végzettség vagy legalább három éve mező- és erdőgazdasági tevékenység folytatása saját kockázatra, saját nevében) nyugszanak. A földművessé válás feltételei nem eleve teljesíthetetlenek. A földművessé válás előírása nem jelent aránytalan és túlzott terhet a termőföldet művelés céljából szerezni kívánók számára. Annak meghatározására, hogy a földművesnek nem minősülő személy milyen területnagyságig (birtokmaximum) szerezhet termőföldet az Alaptörvény XIII. cikke alapján, nincs alkotmányossági mérce.
Az Alkotmánybíróság szerint a jelen esetben a szabályozási hiány a Földforgalmi tv. szabályozásának olyan, az Alaptörvényből levezethető lényeges szabályozási hiánya, amely az Alaptörvény XIII. cikke szerinti örökléshez való jog sérelmét idézte elő. A vitatott szabályozás alapján a végintézkedésben kedvezményezettként megjelölt személynek a jogai - az érvénytelenségre vonatkozó szabály következtében - ex lege megszűntek. A jog megszűnésére a végrendelkezésben érintett személyek akaratán kívül, a törvény erejénél fogva került sor. A megszűnt jog jogosultja az állammal szemben igényt nem terjeszthetett elő. A konkrét esetben még a 34. § (3) bekezdése hatálybalépése előtt létrejött örökléshez való jog ex lege megszűnése a kedvezményezett oldalán olyan vagyoni hátrányt jelenthet, amelyet a Földforgalmi tv. szabályozása megfelelően nem ellentételez, nem kompenzál, és amely másképp sem orvosolható.
A Földforgalmi tv. említett új szabálya, mint egyoldalú jogkövetkezmény a hatálybalépése után keletkező végintézkedéseknél is aránytalan korlátozást jelent. A végintézkedés az örökhagyó nyilatkozata, nem az öröklési jog alanyainak a konszenzusán alapul. A végrendeleti örökös arról csak a hagyaték megnyílását követően szerez tudomást biztosan. Az a körülmény is utóbb derül ki, hogy az örökhagyó által nevezett személy szerzőképessége a mezőgazdasági igazgatási szerv vizsgálata során valamely konkrét esetben nem fog fennállni, és a tulajdonszerzése jóváhagyását meg kell tagadni. Az örökösnek nevezett személy ezért általában nincs abban a helyzetben, hogy szerzőképessége szubjektív feltételeit, ha ez lehetséges, teljesíthesse (földművessé válás). A tulajdonszerzési korlátozás jogosságát elismerve az öröklési jog ilyen mértékű csorbítása szükségtelenül szigorú jogkövetkezmény arra az esetre, ha az örökhagyó olyan személyt jelölt örökösnek, aki a Földforgalmi tv. szerint a végrendelet megírásakor épp nem lehetne örökös (de a hagyaték megnyílásáig még azzá válhat).
Az Alkotmánybíróság az örökléshez való jog közérdekű korlátozása arányossági kritériumát maga határozza meg; az arányosság követelményét az is biztosíthatja, ha a vagyoni hátrány kompenzálására lehetőséget biztosít a törvényi szabályozás. Tekintettel arra, hogy a Földforgalmi tv. szabályozásában ilyen, a közérdekű korlátozás arányosságát a kedvezményezett oldalán kompenzáló szabály nem ismerhető fel, a törvényalkotót az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése szerinti örökléshez való jog alapján mulasztás terheli. A mulasztást a Földforgalmi tv. 34. §-a vonatkozásában a törvényalkotó még nem pótolta.
Mindenesetre láthatjuk, hogy az Alkotmánybíróságnak kiterjedt gyakorlata van a tekintetben, hogy a Földforgalmi tv.-ben az egyes jogintézmények szabályozásakor a tulajdonhoz való alapjog érvényesüléséhez szükséges garanciák nemegyszer hiányoztak.
7. Újabb ügyben, a bírói kezdeményezés alapjául szolgáló tényállás szerint a bíróság előtt termőföldnek minősülő ingatlan egy része elbirtoklásának megállapítása iránt per volt folyamatban. A per felperese jogi személy, amely az elbirtoklás bekövetkezésének időpontjaként a Földforgalmi tv. hatálybalépése előtti időpontot jelölt meg. A tény-
- 575/576 -
állás szerint a Földforgalmi tv. hatálybalépését követő földmérés során derült fény arra, hogy a peres felek ingatlanait elválasztó kerítés az I. rendű alperes tulajdonát képező szántó művelési ágú ingatlanon húzódik, ezért az alperes ingatlanának egy része a felperes birtokában van a törvényi elbirtoklási időtartamot meghaladó idő óta. A Földforgalmi tv. 9. § (1) bekezdés c) pontja tiltja a jogi személyek termőföld feletti tulajdonszerzését. A kezdeményezést előterjesztő bíró utal arra, hogy a polgári jogi szabályok szerint, amennyiben a jogi személy felperes az elbirtoklást a perben bizonyítja, ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonszerző az elbirtoklás bekövetkezésének időpontjától.
A felperesnek a Földforgalmi tv. 33. § (4) bekezdése szerinti - az elbirtoklás miatti tulajdonszerzés feltételeinek fennállásáról szóló - hatósági bizonyítvány kiadása iránti kérelmét a mezőgazdasági igazgatási szerv elutasította. Emellett a felperes keresetét a Földforgalmi tv. 70. § (7) bekezdésében megjelölt időpontot követően terjesztette elő. Ez utóbbi szerint nem kell alkalmazni Földforgalmi tv. rendelkezéseit, ha az elbirtoklás bekövetkezésének megállapítására a keresetet a bírósághoz 2014. április 30-ig nyújtották be. A kezdeményezést előterjesztő bíró álláspontja szerint e két rendelkezés együttesen ellehetetleníti a hatálybalépésük előtt megszerzett tulajdonjog érvényesítését, ingatlan-nyilvántartási bejegyzését, így az elbirtoklás útján korábban megszerzett tulajdonjogot a tulajdonostól elvonja, a tulajdonost perindítási és igényérvényesítési lehetőségétől megfosztja. A támadott rendelkezések ekként ellentétesek az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből következő visszamenőleges hatály tilalmával, a XIII. cikk (1) és (2) bekezdése szerinti tulajdonhoz való joggal, illetve a XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti bírósághoz fordulás jogával.
Az Alkotmánybíróság a 3242/2017. (X. 10.) AB határozatában a Földforgalmi tv. 33. § (4) bekezdése, valamint a 70. § (7) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést elutasította. Többek között kifejtette, hogy az elbirtoklás mellérendelt magánjogi jogviszonyban változtatja meg az ingatlan feletti tulajdonjogot, míg a bírói kezdeményezésben vázolt helyzetben már az állam közjogi eszközzel avatkozik be a Földforgalmi tv. révén a tulajdoni viszonyokba. A tulajdon tárgya ugyanis termőföld, ami az Alaptörvény P) cikkének (1) bekezdéséből fakadóan a nemzet közös örökségét képezi, annak védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége. A P) cikk (2) bekezdése szerint a termőföld és az erdők tulajdonjogának megszerzése, valamint hasznosítása (1) bekezdés szerinti célok eléréséhez szükséges korlátait és feltételeit, valamint az integrált mezőgazdasági termelésszervezésre és a családi gazdaságokra, továbbá más mezőgazdasági üzemekre vonatkozó szabályokat sarkalatos törvény határozza meg. Ilyen törvény többek között a Földforgalmi tv. is. Az Alkotmánybíróság mindig figyelembe vette, hogy a földtulajdon sajátos természeti és vagyoni jellemzői, vagyis a föld véges jószág volta, nélkülözhetetlensége, megújuló képessége, különleges kockázatérzékenysége és alacsony nyereséghozama a földtulajdon különös szociális kötöttségét testesítik meg. Ezek a körülmények indokolhatják a tulajdonosi jogokkal szemben a közérdek érvényesítését vagy a tulajdonszerzés korlátozását. A termőföld védelmének kötelezettsége tehát indokolttá teheti a Földforgalmi tv. folyamatban lévő elbirtoklásokba való beavatkozását.
Más a helyzet azonban a már lezárt jogviszonyokkal, a már megszerzett tulajdonnal. Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy az elbirtoklás tényének állami elismerése nem korlátozhatatlan, a Földforgalmi tv.-ben írt korlátozás pedig önmagában összhangban van az Alaptörvénnyel.
8. Hat bírói kezdeményezés alapján járt el az Alkotmánybíróság a 3278/2017. (XI. 2.) AB határozatban, amelyben a hosszú távú haszonbérleti szerződésekre vonatkozó Fétv. 50/A. §-a, valamint 110/A. §-a alaptörvény-ellenességét vizsgálta két szempontból, egyrészt, hogy e rendelkezések sarkalatos törvényben szabályozandók-e, másrészt, hogy tartalmaznak-e visszamenő hatályú rendelkezést. Az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezéseknek nem adott helyt.
A bírák egy részének az volt a véleménye, hogy a Fétv. jelölt szabályait sarkalatos törvénynek kell tartalmaznia, nem elég az egyszerű szótöbbséggel megalkotott törvény. Az Alkotmánybíróság a sarkalatossággal összefüggésben arra mutatott rá, hogy a teljes egészében sarkalatos Földforgalmi tv. az Alaptörvény P) cikk (2) bekezdésében foglaltaknak eleget téve, meghatározza - többek között - a termőföld vonatkozásában a tulajdonba, illetve a használatba adás alapvető közjogi feltételeit és korlátait. A Fétv.-ben meghatározott részletszabályok a Földforgalmi tv.-ben szabályozott, az Alaptörvény P) cikk (2) bekezdésében előírt sarkalatos követelmények érvényesüléséhez szükséges előírásokat tartalmaznak. Az Alaptörvény P) cikk (2) bekezdése nem követeli meg kifejezetten ezen, a felek közötti magánjogi jogviszonyokat érintő speciális előírásoknak (jelen esetben a haszonbérleti szerződésre vonatkozó részletszabályoknak) a sarkalatos szabályozás tárgykörébe történő bevonását. Ezen részletszabályok meghatározása tehát az Alaptörvény P) cikk (2) bekezdése alapján nem igényel sarkalatosságot. A Földforgalmi tv. és a Fétv. rendelkezéseinek összevetése alapján megállapítható, hogy a haszonbérleti szerződésre vonatkozó szabályok tekintetében a sarkalatos és a sarkalatosságot nem igénylő szabályozási tárgyak köre egyértelműen elkülönül.
A visszamenő hatályú jogalkotás kérdésében az Alkotmánybíróság szerint a Fétv. vizsgált rendelkezései kétségkívül a hatálybalépésük előtt már létrejött tartós jogviszonyokra irányadó szabályokat tartalmaznak, amikor lehetővé teszik azt, hogy a legalább 10 éves időtartamú haszonbérleti szerződés esetében a szerződéskötést követő 5 év elteltével a szerződő felek bármelyike kezdeményezheti a haszonbérleti szerződés módosítását a haszonbérleti díjnak a helyben szokásos piaci haszonbérleti díjra való módosítása érdekében. A kifogásolt törvényi rendelkezések ugyanakkor a kihirdetésüket megelőző időre nem állapítanak meg új kötelezettséget, és nem nyilvánítanak valamely magatartást jogellenessé. A korábban már megkötött hosszabb időtávra szóló szerződések - bizonyos feltételek melletti - módosításának lehetőségét törvénybe foglaló rendelkezések a vizsgált esetben nem tekinthetők a jogalanyok helyzetét elnehezítő (ad malam partem) jogalkotásnak, tekintettel arra, hogy egy olyan új jogosultságot biztosítanak a szerződő felek számára, amellyel azok mindegyike élhet.
- 576/577 -
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Fétv. vizsgált rendelkezései nem ütköznek a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmába, így nem sértik az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglaltakat. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványokat ezekben a részükben is elutasította.
9. Szintén bírói kezdeményezés alapján született a 3255/2018. (VII. 17.) AB határozat, amelyben az Alkotmánybíróság a Fétv. 72. § (5) bekezdésének a) pontja, valamint a 71. § (3) bekezdése a) és b) pontjai és 71. § (4) bekezdésének b) pontja alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt - a fenti határozathoz hasonlóan - elutasította.
A bírói kezdeményezés alapjául szolgáló ügy, haszonbérleti szerződés jóváhagyását megtagadó közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított per volt. A tényállás szerint a felperes harmadik személyként kívánta használatba venni a szántó művelési ágú, több mint 40 hektár alapterületű ingatlannak az ingatlan-nyilvántartás szerint egy természetes személy tulajdonában álló tulajdoni hányadát. Ezért ajánlattevőként (haszonbérbevevő) megküldte a haszonbérleti szerződés tervezetét a perben nem álló természetes személynek mint haszonbérbeadónak. A haszonbérleti szerződéstervezetben a természetes személy vonatkozásában kizárólag az ingatlan-nyilvántartásból kiolvasható adatok szerepelnek. Nem szerepel a szerződésben a pontos születési hely és idő, a személyi azonosító, az adóazonosító jel és az állampolgárság sem. A haszonbérbeadónak - az ingatlan-nyilvántartásban szereplő - címéről a posta a küldeményt a felperesnek "nem kereste" jelzéssel visszaküldte. A szerződést a települési önkormányzat hirdetőtábláján a felperes kérelme alapján kifüggesztették. A jegyző igazolása szerint a kifüggesztés ideje alatt elfogadó jognyilatkozatot nem nyújtottak be. A megyei kormányhivatal járási hivatala a haszonbérleti szerződés jóváhagyását megtagadta a Földforgalmi tv. 51. § (1) bekezdés a) pontja alapján. A döntés indokolásában kifejtette, a haszonbérleti szerződés a jogszabályi előírások megsértése miatt létre nem jött szerződésnek, vagy semmis szerződésnek minősül, mivel osztatlan közös tulajdont érintő földhasználati szerződés hatósági jóváhagyása esetén a szerződéshez a használati rendet rögzítő megállapodás és a térképi kimutatás csatolása is szükséges. Az okiratban megállapított 1 forint haszonbérleti díj nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, mivel a kerekítési szabályok értelmében nulla forintnak minősül, ingyenes használatra pedig csak közeli hozzátartozók között kerülhet sor szívességi földhasználat jogcímén, így a szerződés érvénytelen. A szerződés jóváhagyás hiányában nem lépett hatályba. A járási hivatal a határozatának meghozatala napján a személyi adat- és lakcímnyilvántartóból lekérte a természetes személy haszonbérbeadó adatait, abból tudomására jutott, hogy a haszonbérbeadó évekkel korábban elhunyt. Ezt a tényt a járási hivatal a határozatában nem rögzítette.
A felperes keresettel fordult a bírósághoz a közigazgatási határozat felülvizsgálatát kérve. A bíróság kifejtette, hogy azokban az esetekben, ha a haszonbérleti szerződés mentes a mezőgazdasági igazgatási szerv jóváhagyása alól, a jegyző az általa elkészített iratjegyzéket a haszonbérleti szerződés eredeti példányával, valamint a jognyilatkozatokkal együtt a haszonbérbeadó részére küldi meg. Ettől eltérően a Fétv. 72. § (5) bekezdése kifejezetten szabályozza azt az esetet, amikor a haszonbérbeadó tudomást sem szerez az ajánlat tartalmáról.
A Fétv. ezen rendelkezése visszautal és alkalmazni rendeli a Fétv. 71. § (3) bekezdésében felállított fikciót, miszerint az ajánlatban foglaltakat a haszonbérbeadó részéről elfogadottnak kell tekinteni olyan tulajdonostárs esetében, akinek a részére az ajánlat közlése lehetetlen, mert személye bizonytalan; vagy meghiúsul, mert a postai küldeményt vele különböző okokból nem tudták közölni. A Fétv. 71. § (4) bekezdése értelmező rendelkezést tartalmaz arról, hogy mikor tekinti a jogalkotó a tulajdonostárs személyét bizonytalannak. A jogszabály két esetet sorol fel, amelyek közül a konkrét esetben a Fétv. 71. § (4) bekezdés b) pontjában szereplő eset alkalmazása merül fel. Eszerint a tulajdonostárs személye természetes személyek esetén akkor bizonytalan, ha örökösük az ingatlan-nyilvántartásból nem állapítható meg. Ebből az a következtetés vonható le, hogy a jogalkotó annak ellenére, hogy a haszonbérbeadó feladatául szabja a haszonbérleti szerződésnek az előhaszonbérletre jogosultakkal történő közlését, elismeri azt az esetet, hogy a haszonbérbeadó személye teljes mértékben bizonytalan, adott esetben ismeretlen marad az ügyben. A jogalkotó a Fétv.-ben szereplő és a folyamatban lévő ügyben alkalmazandó fikció alapján kifejezetten megengedi és elfogadja azt az esetet - amely a konkrét perbeli esetben áll fenn -, hogy az ajánlatot olyan személlyel közlik és olyan természetes személyt tüntetnek fel a szerződésben haszonbérbeadóként, aki már nem él, polgári jogi értelemben nincs jogképessége. S mint ilyen sem jogokat nem szerezhet, sem kötelezettségeket nem vállalhat. Ennek ellenére a Fétv.-ben felállított fikció alapján az ajánlat elfogadott, a szerződés létrejön. Ekként a jogalkotó lehetőséget ad arra, hogy polgári jogi jogképességgel nem rendelkező, halott emberekkel mint haszonbérbeadókkal szerződés létrejöjjön és annak jóváhagyhatóságáról a hatóságnak - a mezőgazdasági igazgatási szervnek - döntenie kell.
Az alkotmánybírósági eljárást kezdeményező bíróság szerint a jogalkotó így lehetőséget ad arra, hogy az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett, de elhunyt ismeretlen örökösei tudomása nélkül - a hagyaték ipso iure átszállása okán - tulajdonukban álló föld vonatkozásában földhasználati jogosultsága keletkezzen bárkinek. A Fétv.-ben foglalt fikció a perbelihez hasonló esetben a gyakorlatban ahhoz vezet, hogy az ismeretlen örökös (azaz a tényleges tulajdonos) tudta, megkérdezése, akaratnyilatkozata nélkül szerződés jön létre a tulajdonában álló földre/földterületre. E körben kiemelendő az az eset, amikor az ismeretlen örökös maga az állam. Mivel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) öröklési szabályai alapján a természetes személy szükségképpeni törvényes örököse az állam, a perbeli esetben sem zárható ki, hogy a szerződésben feltüntetett haszonbérbeadó - aki az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonos - ismeretlen örököse akár az állam is lehet. A perbeli eset azt is mutatja, hogy az ajánlat elfogadására vonatkozó fikció miatt, a mezőgazdasági igazgatási szerv jóváhagyás keretében vizsgálatot folytat le akkor is, ha az ismeretlen örökös az állam. Márpedig az állam tulajdonában álló földek esetében a Földforgalmi tv. 59. § (1) bekezdés a) pontja zárja ki a jóváhagyást.
A föld tulajdonosa a föld használatának és hasznai szedésének jogát a Ptk. 6:349. §-ában és a Földforgalmi tv.
- 577/578 -
38. § (1) bekezdésében szabályozott haszonbérleti szerződéssel engedheti át. A haszonbérleti szerződés megkötésével a tulajdonos nemcsak rendelkezési jogát, hanem az Alaptörvény M) cikk (1) bekezdésében deklarált vállalkozás szabadságát és ennek a Ptk. 6:59. § (1) bekezdésében normatív formában is szabályozott szerződési szabadságát gyakorolja. A szerződés létrejöttének alapja legalább két jogképes személy és az ő szerződési akaratuk, amely kölcsönös és egybehangzó jognyilatkozatokban manifesztálódik.
A bírói kezdeményezés szerint az alkalmazandó jogszabályok az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdését és a B) cikk (1) bekezdését sértik.
Az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. Az Alkotmánybíróság szerint a vizsgált esetben az örökösként érdekelt, ismeretlen új tulajdonos mint a haszonbérbe adó jogutódja nem a haszonbérbe vevő érdekkörében felmerült okból nem tudja gyakorolni jogait, hanem más okból (hagyatéki eljárás megindításának hiányában). A vizsgált esetben több mint 40 hektár alapterületű ingatlannak az ingatlan-nyilvántartás szerint egy természetes személy tulajdonában álló tulajdoni hányada haszonbérléséről van szó, az indítvány adatai szerint meglévő használati rendi megosztás mellett. A kárpótlási folyamat, a részarány-földkiadás eredményeként keletkezett osztatlan közös tulajdon használati rendje kialakítását, az erre vonatkozó szerződések feltételeit többféleképpen lehet szabályozni. Ez azokra az esetekre is igaz, amikor a tulajdonos személye nem állapítható meg, nem azonosítható be a hatósági nyilvántartásba bejegyzett adatokból. A föld termelésben való részvételéhez, termőképessége fenntartásához, az agrárüzemek, kisgazdaságok stabil működéséhez fűződő közérdekre tekintettel nem ellentétes az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésével a sajátos élethelyhez tapadó, a Fétv.-ben alkalmazott, a használatba adás egyes közjogi feltételeit és korlátait meghatározó kivételes megoldás sem, még ha az el is tér a Ptk. általános szabályaitól. A termőföld hasznosításához fűződő érdek kellő indokát adja a Fétv. 72. § (5) bekezdésének a) pontja, valamint a 71. § (3) bekezdése a) és b) pontjai és 71. § (4) bekezdésének b) pontja különös rendelkezéseinek. Az Alkotmánybíróság szerint továbbá a szabályozás nem hozható összefüggésbe az indítványban felhívott érvek alapján az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével: nem érinti a jogbiztonságot, ha a törvény alapján kivételesen úgy jöhet létre magánjogi szerződés, hogy az egyik szerződő fél annak létrejöttéről nem tud (sic erat scriptum). Ez a jelen esetben nem azt jelenti, hogy az állam a magánjogi szerződésekbe úgy avatkozik be, hogy teljes mértékben megfosztja a magánjogi jogalanyokat szerződéskötési szabadságuktól, hanem azt, hogy az ismeretlen vagy azonosíthatatlan (bizonytalannak minősülő) fél nyilatkozata helyett a törvény pótolja azt a földhasználat érdekében, a használat idejére, ellenérték fejében [74. § (7) bekezdés].
10. A Földforgalmi tv. 27. § (2) bekezdés b) pont bb) alpontja szerint a mezőgazdasági igazgatási szervnek - az adásvételi szerződés jóváhagyását támogató helyi földbizottsági állásfoglalás ellenére - meg kell tagadnia az adásvételi szerződés jóváhagyását, ha a helyi földbizottság által támogatott elővásárlásra jogosulttal vagy jogosultakkal, illetve az adásvételi szerződés szerinti vevővel szemben megállapítja, hogy a birtokában álló föld jogellenes más célú hasznosítása, vagy a hasznosítási kötelezettség megsértése miatt az ingatlanügyi hatóság - az adásvételi szerződés közlését megelőző 5 éven belül - jogerősen földvédelmi bírságot szabott ki.
A Földforgalmi tv. 53. § (1) bekezdés d) pont dc) alpontja szerint a mezőgazdasági igazgatási szerv - az 51. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott eseteken túl - a haszonbérleti szerződés jóváhagyását megtagadja ha a jegyzék szerinti rangsor alapján az első helyen álló előhaszonbérletre jogosult(ak), illetve a soron következő előhaszonbérletre jogosult(ak), vagy a haszonbérleti szerződés szerinti haszonbérlő birtokában álló föld jogellenes más célú hasznosítása, vagy a hasznosítási kötelezettség megsértése miatt az ingatlanügyi hatóság - a haszonbérleti szerződés közlését megelőző 5 éven belül - jogerősen földvédelmi bírságot szabott ki.
Az Alkotmánybíróság a 18/2018. (XI. 12.) AB határozatában a Földforgalmi tv. 27. § fenti rendelkezéseit, míg a 20/2018. (XI. 14.) AB határozatában az 53. § rendelkezéseit bírálta el azonos tartalommal.
A 18/2018. (XI. 12.) AB határozat a 27. § (2) bekezdés b) pont bb) alpontjával kapcsolatban az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből fakadó alkotmányos követelményként határozza meg, hogy e rendelkezés hatálybalépését - 2014. május 1-jét - követően jogerősen kiszabott földvédelmi bírság esetén kell az adásvételi szerződés jóváhagyását az adott rendelkezés értelmében megtagadni. Az Alkotmánybíróság egyben a fenti követelménnyel ellentétes következtetésre jutó bírói döntést megsemmisítette.
A 20/2018. (XI. 14.) AB határozat 53. § (1) bekezdés d) pont dc) alpontjával kapcsolatban az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből fakadó alkotmányos követelményként határozza meg, hogy a rendelkezés hatálybalépését - 2014. január 1-jét - követően jogerősen kiszabott földvédelmi bírság esetén kell a haszonbérleti szerződés jóváhagyását az adott rendelkezés értelmében megtagadni. Az Alkotmánybíróság egyben a fenti követelménnyel ellentétes következtetésre jutó bírói (Kúriai) döntést megsemmisítette.
Az Alkotmánybíróság a jogállamiságból fakadó jogbiztonság sérelmét állapította meg, mert álláspontja szerint a bírói jogértelmezés visszaható hatályú. Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy önmagában a Földforgalmi tv.-nek a kifogásolt jogértelmezés alapját képező rendelkezése nem a hatálybalépését megelőző időre állapít meg kötelezettséget, illetve nem valamely magatartást minősít visszamenőleges hatállyal jogellenesnek. A rendelkezés a jogerőre emelkedett hatósági döntésekhez (a rendelkezés hatálybalépését megelőzően keletkezett jogi tényhez) fűz - átmeneti szabályok nélkül - további hátrányos jogkövetkezményt. A Földforgalmi tv. érintett rendelkezése - pont az átmeneti rendelkezések hiányában, illetve a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 15. § (1) bekezdésére figyelemmel - értelmezhető megfelelően úgy, hogy a termőföld hasznosítására vonatkozó szabályoknak a rendelkezés hatálybalépését követő megsértése lesz a haszonbérleti szerződés jóváhagyásának időleges akadálya. A Földforgalmi tv. ezen értelmezése felel meg a visszaható hatályú jogalkotás tilalmából fakadó követelménynek. Az Alkotmánybíróság szerint alapvetően tehát nincs akadálya a múltban keletkezett jogviszonyokból származó jogokat és kötelezettségeket érintően az új szabályozásnak, de az új szabály a hatálybalépése előtt jogerősen már minősített magatartáshoz, jelen
- 578/579 -
esetben a jogerőre emelkedett közigazgatási bírság megállapításához újabb joghátrányt - a visszaható hatályú jogalkotás tilalma miatt - általában nem fűzhet. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményt állapított meg az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 46. § (3) bekezdése alapján, az ezzel ellentétes bírói döntéseket pedig megsemmisítette.
* * *
A fentiek alapján látható, hogy az Alkotmánybíróság mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás vonatkozásában állapított meg alkotmánysértést, alkotmányos mederben tartva a Földforgalmi tv. által szabályozott folyamatot. Ha még az egyes döntésekkel vitatkozunk is, a legfőbb megállapítás helyessége nem kérdőjelezhető meg, nevezetesen, hogy a földtulajdon (termőföldtulajdon) sajátosságai alapján a tulajdonosi jogokkal szemben a közérdek érvényesítése elfogadható, mind a tulajdonjogszerzés, mind pedig a tulajdonosi jogok korlátozhatóak. Mindennek alkotmányos alapját az Alaptörvény P) cikk és XIII. cikk egymásra vonatkoztatása adja.
[...]
A Bszi. 24. § (1) bekezdés d) pontja szerint "[a] Kúria joggyakorlat-elemzést folytat a jogerős vagy véglegessé vált határozattal befejezett ügyekben, ennek keretében feltárja és vizsgálja a bíróságok ítélkezési gyakorlatát". Ezt a feladatot természetesen csak az aktavizsgálat lezárásáig közzétett jogerős határozatok alapján tudta a joggyakorlat-elemző csoport elvégezni. Mint az összefoglaló véleményben többször jeleztük, az aktavizsgálat lezárását követően is tömegesen jelentkeztek a Földforgalmi tv.-vel kapcsolatos perek és új problémák, amire az elemzés értelemszerűen nem terjedhetett ki. A Bszi. 30. § (2) bekezdése szerint "[h]a annak feltételei fennállnak, [...] az összefoglaló vélemény alapján a Kúria kollégiumvezetője jogegységi eljárást indítványozhat, vagy jogalkotás kezdeményezése érdekében a Kúria elnökén keresztül az OBH elnökéhez fordulhat". A joggyakorlat-elemző csoport jegyzőkönyvbe foglalt egyhangú véleménye, hogy jelenleg nincs szükség egyik ügyszakban sem jogegységi eljárás kezdeményezésére, de jogalkotás kezdeményezésére sem. Az viszont megfogalmazódott, hogy körülbelül két év múlva érdemes lenne visszatérni a Földforgalmi tv.-vel kapcsolatos perek problémájához. Érdemes lenne visszatérni akár egy új joggyakorlat-elemző csoport létrehozásával, amelynek feladata a jelenlegi csoport összefoglaló véleményét követő bírói gyakorlat feltárása lenne, különös tekintettel az F.mód.tv. követő bírósági gyakorlat elemzésére.
Javaslat tehát e tekintetben fogalmazódott meg. Mindemellett úgy véljük, hogy a most közreadott elemzés is haszonnal forgatható a földforgalmi ügyeket tárgyaló bírák és más szakmai érdeklődők számára is. Ehhez kapcsolódva kiemeljük, hogy az elemzett időszakban az azonos jogintézmények tekintetében mind a polgári, mind pedig a közigazgatási ügyszakos kúriai bírák - párhuzamosan, egymás döntéseiről nem feltétlenül értesülve - azonos megoldásokat dolgoztak ki, tartalmukban azonos döntéseket hoztak. Ez tulajdonképpen csak az elemzés végén derült ki, de abból a szempontból megnyugtató, hogy a bírói jogértelmezés - ügyszakoktól függetlenül - a főbb csomópontoknál egy irányba tart(ott). ■
JEGYZETEK
[1] A Nagytanács 2019. május 21-ei ítéletében megállapította az EUMSZ 63. cikke és az Európai Unió Alapjogi Chartája 17. cikke együttes értelmezéséből fakadó kötelezettség megsértését.
[2] Érdekessége az ügynek, hogy a bírósági döntések pró és kontra ugyanazon alkotmánybírósági érvelést hivatkozták meg álláspontjuk alátámasztására.
[3] Lásd a helyi földbizottságok ügyféli jogairól szóló 175/2016. (VII. 1.) Korm. rendeletet.
[4] A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény módosításáról rendelkező 2017. évi XLI. törvény 9. §-a, a Kamarai tv.-t a 13/A. §-sal egészítette ki. Kimondja, hogy az agrárkamarát az ügyfél jogállása illeti meg azon közigazgatási hatósági ügyekben és az azokhoz kapcsolódó jogorvoslati eljárásokban, amelyekben nem közigazgatási hatóságként jogszabály által meghatározott feladatot lát el. Eszerint a kamara, illetve a helyi földbizottság a képviselő-testület előtti kifogás elbírálását célzó közigazgatási eljárásban ügyfélként léphet fel. A 13/A. § (2) bekezdése szerint pedig a helyi földbizottság állásfoglalása ellen előterjesztett kifogás elbírálására irányuló eljárásban - ideértve a jogorvoslati eljárásokat is - az ügyfél jogállása, továbbá a kifogás elbírálásáról szóló döntés bírósági felülvizsgálata vonatkozásában keresetindítási jog illeti meg.
[5] Lásd még az EUB C-52/16 és C-113/6. számú egyesített ügyekben és a C/235/17 számú ügyekben hozott ítéleteket.
Visszaugrás
