A felek különélő házastársak, házasságukból 1987. március 7-én P. nevű gyermekük született. A gyermek elhelyezése tárgyában bírói ítélet vagy a felek egyezségét jóváhagyó végzés nem született, az elhelyezésről köztük érvényes megállapodás sem jött létre.
A gyermek az általános iskolai tanulmányait a b.-i M. utcai Általános Iskolában kezdte meg, majd édesanyja (az eljárásban: kérelmezett) 1997 júliusában a volt házastársi közös lakásból elköltözött és a gyermeket a város másik kerületében lévő F. utcai Általános Iskolába íratta be. Az apa (az eljárásban: kérelmező) ezt sérelmezte és kérte a bíróságtól, hogy a gyermek tanulmányainak folytatására az M. utcai Általános Iskolát jelölje ki.
A bíróság azonban jogerős végzésével az eljárást megszüntette és a kérelmet a kiskorú gyermek lakóhelye szerint illetékes polgármesteri hivatal gyámügyi ügyintézőjéhez tette át. Végzését azzal indokolta, hogy a felek a szülői felügyeleti jogokat még együttesen gyakorolják, a Csjt. 73. §-ának (1) bekezdése értelmében pedig a szülői felügyelet körébe tartozó olyan kérdésekben, amelyekben a szülői felügyeletet együttesen gyakorló szülők nem tudnak egyetértésre jutni - a lelkiismereti és vallásszabadság körébe tartozó kérdések kivételével - a gyámhatóság dönt.
A jogerős végzés ellen a kérelmező jött felülvizsgálati kérelemmel és az ügyben bírói döntés meghozatalát kérte.
Az ügyben a Legfelsőbb Bíróság a következőket fejtette ki.
A Csjt. 72. §-ának (1) bekezdése tartalmazza a szülői felügyeletre vonatkozó általános szabályt, amely szerint a szülői felügyeletet a szülők együttesen gyakorolják - ellentétes megállapodásuk hiányában - akkor is, ha már nem élnek együtt. Az így gyakorolt szülői felügyelet a gyermek életét érintő valamennyi kérdésre kiterjed, ennélfogva magában foglalja a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben (Csjt. 72/B. § (2) bekezdése) való együttes döntés jogát és kötelezettségét is.
A szülői felügyelet együttes gyakorlására vonatkozó fenti rendelkezés mindaddig irányadó, míg a házasság felbontása vagy a gyermek elhelyezése iránti perben a gyermeket a szülők megegyezése vagy a bíróság döntése alapján valamelyik szülőnél elhelyezik: ettől az időponttól a felügyeletet az a szülő gyakorolja, akinél a gyermek elhelyezésre került [Csjt. 72. § (2) bekezdés]. A másik szülő felügyeleti joga a Csjt. 91. §-nak (3) bekezdése értelmében szünetel.
A gyermek elhelyezését követően a szülők megállapodhatnak a közös szülői felügyelet gyakorlásában, melynek tartalmát a megállapodás határozza meg [Csjt. 72. § (2) bekezdése], illetve jogszabálynál fogva együttesen gyakorolják a felügyeleti jogaikat a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben, melyeknek körét a Csjt. 72/B. §-ának (2) bekezdése írja elő és amelyek közé tartozik a gyermek iskolájának a megváltoztatása is.
A szülői felügyeleti joggal összefüggésben a Csjt. 73. §-ának (1) bekezdése vonatkozik a gyermekelhelyezés előtt felmerült valamennyi jogvitára, amikor kimondja, hogy ha e törvény másként nem rendelkezik, a szülői felügyelet körébe tartozó olyan kérdésekben, amelyekben a szülői felügyeletet együttesen gyakorló szülők nem tudnak egyetértésre jutni - lelkiismereti és vallásszabadság körébe tartozók kérdések kivételével - a gyámhatóság dönt. Ugyanezt a rendelkezést tartalmazza a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 18. §-ának (1) bekezdése is.
A 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet a Csjt. 72/B. §-ának (1) és (3) bekezdéseiben szabályozott közösen gyakorolt szülői felügyeleti jog esetére írja elő a bírósági hatáskör a Csjt. 72/B. §-a pedig nem hagy kétséget afelől, hogy a (2) bekezdésében kiemelt, a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben történő közös együttes joggyakorlás speciális jogi kategória és az csak a gyermek elhelyezését követően érvényesül.
Nem tévedett ezért a bíróság, amikor a különélő szülők közti vitát, mely a gyermek elhelyezése előtt merült fel, a fenti jogszabályok értelmében a gyámhatósághoz rendelte áttenni.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős végzést hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. II. 22. 677/1998. szám).
A peres felek 1989-ben kötött házasságát a bíróság 1991 októberében - egyező akaratnyilvánításuk alapján - felbontotta. A házasságból 1989. május 28-án született kislányuk elhelyezését a bontóperben megkötött és jóváhagyott egyezségben a felek úgy rendezték, hogy a gyermek az anya (az alperes) gondozásában marad. Az apa (a felperes) kapcsolattartását illetően az egyezség szerint abban állapodtak meg, hogy a felperes a gyermeket minden szombaton délután 4 órától 6 óráig az alperes lakásán látogathatja.
A házasság felbontása után az alperes a kapcsolattartást nem biztosította a felperes részére, 1993 augusztusában a gyermekkel együtt ismeretlen helyre távozott, tartózkodási helyét szüleivel sem közölte, majd 1993 őszén Stockholmban házasságot kötött és gyermekével Svédországban kíván letelepedni.
A felperes a keresetében elsődlegesen a gyermek elhelyezésének megváltoztatását, másodlagosan a kapcsolattartás újrarendezését kérte, hivatkozva arra, hogy az alperes a magatartásával súlyosan vét a gyermek érdekei ellen.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Viszontkeresetet terjesztett elő elsősorban a felperes szülői felügyeleti jogának megszüntetése érdekében, másodlagosan pedig "jognyilatkozat pótlását" kérte arra vonatkozóan, hogy a bíróság a felperes elzárkózása ellenére engedélyezze, hogy kiskorú gyermekével véglegesen elhagyhassa az országot. Arra hivatkozott, hogy a felperes már a házasság fennállása alatt is italozott és elviselhetetlenül durva, agresszív magatartásával mind az ő, mind a gyermek biztonságát veszélyeztette. Előadta, hogy a felperes a házasság felbontása után rendszeresen zaklatta, fenyegette őket és ez a veszélyhelyzet kényszerítette őt a korábbi lakásának és egzisztenciájának feladása mellett arra, hogy különböző rokonok és ismerősök segítségével a felperes elől elrejtőzzön.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével az egyezség szerinti kapcsolattartást módosította, az ezt meghaladó keresetet, valamint a viszontkereseti kérelmeket elutasította.
Az ítélet ellen az alperes a másodlagos viszontkereseti kérelmének (jognyilatkozat pótlása) való helytadás, ehhez képest a kapcsolattartásnak a nyári rendkívüli kapcsolattartásra való korlátozása érdekében fellebbezett.
A felperes fellebbezése a gyermek nála való elhelyezésére, másodlagosan a kapcsolattartás módjának megváltoztatására irányult.
A másodfokú bíróság az első fokú ítélet fellebbezett rendelkezéseit megváltoztatta, mellőzte a felperes rendszeres kapcsolattartásának szabályozását, valamint a téli és tavaszi szünidőre biztosított rendkívüli kapcsolattartásra vonatkozó rendelkezéseket, a felek kiskorú gyermekének végleges külföldre viteléhez szükséges felperesi hozzájáruló nyilatkozatot ítéletével pótolta és a felperes részére minden évben egy havi nyári rendkívüli kapcsolattartási jogot biztosított.
A másodfokú bíróság döntését a következőkkel indokolta.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a gyermekelhelyezés megváltoztatásának törvényi feltételei a jelen ügyben nem állnak fenn. A felperes olyan felróható magatartást tanúsított az alperessel és annak családjával szemben - a perbeli gyermek jelenlétében is -, amely kifejezetten előidézője volt annak, hogy az alperes 1993 szeptemberében egy időre ismeretlen helyre távozott és emiatt a felperes a gyermekkel a kapcsolatot egyáltalán nem tudta tartani. Ennek megfelelően a gyermek és a felperes közti kapcsolattartás hosszabb időn keresztül tartó hiánya mindkét fél magatartására viszszavezethető, az erre történő felperesi hivatkozás nem alapozza meg az elhelyezés megváltoztatása iránti kereseti kérelem teljesítését.
A gyermek végleges külföldre vitelével kapcsolatban nem a Ptk. 5. §-ának (3) bekezdését, hanem a Csjt. 73. §-ának (2) bekezdésében írt speciális szabályokat kell alkalmazni. E rendelkezések alapján azt kell vizsgálni, hogy a gyermek végleges külföldre távozása esetén a kislány nevelése testi, értelmi és erkölcsi fejlődése miként alakul. A felek 1991 nyarán történt különválása óta a közös kiskorú gyermeket kizárólag az alperes gondozza és neveli és ebben a vonatkozásban a felperes sem hivatkozott olyan tényre, amely arra utalna, hogy ez a felperesi tevékenység nem volt megfelelő. A gyermek számára az állandóságot, a családi környezetet az alperes teremti meg. Az alperes Svédországban élő személlyel kötött házasságot, és házastársa svédországi lakóhelyét választotta saját lakásául is. Amennyiben tehát a perbeli gyermek az anya háztartásában marad, véglegesen Svédországba kell távoznia. Az alperes házastársa szakképzettséggel, folyamatos munkavégzést biztosító állással, megfelelő jövedelemmel és lakással rendelkezik Stockholmban. A perbeli gyermekkel a kapcsolata jó és vállalja a gyermek saját háztartásában történő nevelését, gondozását. Ilyen körülmények között a gyermek végleges külföldre távozása esetén nem idegen környezetbe, hanem az általa már ismert családi környezetbe kerül, ahol a gondozásához és neveléséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek adottak. A gyermek érdekét ennek megfelelően nem sérti az ország elhagyásának engedélyezése.
A gyermek magyarországi tartózkodása, helyzete ugyanakkor teljesen bizonytalanná válna abban az esetben, ha az ország végleges elhagyására nem lenne jogosult. A gyermekelhelyezés megváltoztatásának feltételei nem állnak fenn és a gyermeknek a felperesnél való elhelyezése - figyelemmel a felperes személyi jövedelmi és vagyoni viszonyaira, valamint lakás és szociális helyzetére - ellentétben állna a gyermek érdekeivel.
A gyermek érdeke ugyanakkor megkívánja a felperessel való szülő-gyermek kapcsolat fenntartását. A gyermek végleges külföldi távozása esetén szűkebb körben válik lehetségessé a személyes találkozás és kevesebb lesz az együtt töltött idő, megfelelő szülői magatartás mellett azonban így is bensőséges kapcsolatban maradhat a felperes a gyermekkel. Mivel a gyermek lelki alkatát tekintve nyitott, könnyen barátkozó és jelenleg is azonnal személyes kontaktust képes létesíteni a felperessel annak ellenére, hogy hosszú
ideig nem találkoztak, megalapozottan lehet arra számítani, hogy a gyermek a jövőben is szoros kapcsolatot tud tartani az édesapjával.
Az a körülmény azonban, hogy a perbeli gyermek tartózkodási helye a fentiek folytán Svédországban lesz, nem teszi lehetővé a havonkénti rendszeres, valamint a tavaszi és téli iskolai szünetek időtartamára biztosított találkozásokat a felperessel, azt csupán a nyári egy hónapos kapcsolattartásra korlátozódhat. A felperesnek azonban joga és kötelessége a személyes találkozásokon kívül egyéb formában is tartani a kapcsolatot gyermekével, az alperesnek pedig szigorú kötelessége a kapcsolattartás ezen formáit is nemcsak biztosítani, hanem kifejezetten elő is segíteni (Békés Megyei Bíróság 2. Pf. 21. 376/1994. szám).[1]
A peres felek 1984-ben kötöttek házasságot, melyből 1987-ben B. nevű gyermekük született.
A felek 1988-ban közös gyermekükkel a felperes első házasságából született fiával és az alperes korábbi házasságából született két fiával Svédországba távoztak, ahol menekülttáborban éltek.
A felek életközössége 1988 decemberében azzal szűnt meg, hogy egy veszekedést követően a felperes a közös gyermekkel a menekülttábort elhagyta, őt kérésére egy másik menekülttáborba fogadták be, tartózkodási helye ezt követően az alperes számára ismeretlenné vált.
A felperes élete Svédországban rendeződött. 1989 novemberében kiskorú gyermekeivel letelepedési engedélyt kapott, majd 1995 júniusában megszerezte a svéd állampolgárságot. Az alperessel fennállott házasságát a svéd bíróság 1991 februárjában bontotta fel és közös gyermeküket a felperesnél helyezte el. A bontóper idején az alperes ismeretlen helyen tartózkodott, ezért az eljárást a távollétében folytatták le.
A felperes 1995 márciusában házasságot kötöttek egy svéd állampolgárral, gyermekeit megfelelő, kiegyensúlyozott körülmények között neveli. A felperes által az alperestől származó gyermek magyar állampolgárságának megszüntetése, családi nevének megváltoztatása és örökbefogadásának engedélyezése iránt előterjesztett kérelmeit az alperes hozzájárulásának hiányában az illetékes hatóságok elutasították.
Az alperes az életközösség megszűnése után fiaival Ausztriába, Franciaországba, majd Spanyolországba távozott és miután erre lehetősége nyílt, 1992-ben tért vissza Magyarországra. Már 1990 októberében konzuli segítséget kért a felperessel közös gyermeke tartózkodási helyének felkutatásához, de ez eredménytelen maradt, csakúgy mint a Magyar Vöröskeresztnél 1994-ben előterjesztett ugyanilyen kérelme. A gyermek tartózkodási helye csak 1995 januárjában vált ismertté előtte, ezután több levélben kísérelte meg a kapcsolat felvételét, melyekre választ nem kapott. 1995 őszén az alperes durva hangvételű levélben kérte a felperest, hogy küldjön neki fényképet a gyermekről, mert ellenkező esetben "két algériai barátja fog a kislányról fényképfelvételt készíteni".
A felperes utóbb magánnyomozó irodát bízott meg az alperes körülményeinek felderítésére, azonban a nyomozóiroda által adott negatív információkat a perben tanúként történt meghallgatásuk során éppen azok a személyek cáfolták meg, akiktől az értesülések állítólag eredtek. A bizonyítékok szerint a felperes édesapjának temetésén a felperes magyarországi tartózkodása alatt az alperes meg sem kísérelte a felperessel való személyes kapcsolatfelvételt és semmiben nem veszélyeztette a felperes biztonságát.
Az alperes rokkantsági járadékos, idős szüleivel él közös háztartásban, akinek gondozását, ápolását ellátja, volt házastársával és az ebből a házasságból született két gyermekével kapcsolata rendezett, egyedül élő leánytestvére gyermekének neveléséhez önzetlen segítséget nyújt. Egy alkalommal az alperest ittas járművezetés miatt eljárás alá vonták, majd alkoholbetegsége megszüntetése céljából önkéntes kezelésnek vetette magát alá.
A felperes keresetében közös gyermekük tekintetében az alperes szülői felügyeleti jogának megszüntetését kérte. Arra hivatkozott, hogy az alperes gyermekeit felelőtlenül sorsukra hagyta, alkoholista életmódot folytat, amiatt szülői felelősséggel nem rendelkezik.
A bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában hivatkozott a Csjt. 88. §-a (1) bekezdésének a) pontjára, amely kimondja, hogy a bíróság megszünteti a szülői felügyeletet, ha a szülő felróható magatartásával gyermeke javát, különösen testi jólétét, értelmi vagy erkölcsi fejlődését súlyosan sérti vagy veszélyezteti. Kiemelte, hogy a gyermeket veszélyeztető magatartás megállapításához a szülő bármilyen a törvényben írt olyan tevékenysége vagy mulasztása is alapul szolgál, amely objektíve alkalmas arra, hogy kiskorú fejlődésének folyamata lelassuljon, károsodást szenvedjen, vagy meghiúsuljon. A veszélyhelyzet és a szülői magatartás között azonban okozati összefüggésnek kell fennállnia oly módon, hogy a károsító eredmény bekövetkezése nyilvánvaló és a gyermek érdekeit lényegesen befolyásoló legyen. A Csjt. 88. §-ának (3) és (4) bekezdésében foglaltakból az is következik, hogy a szülői felügyelet megszüntetése nemcsak a saját gyermek feletti szülői felügyelet gyakorlásának megakadályozását célozza, hanem a szülői jogkör gyakorlására való alkalmatlanság negatív erkölcsi értékítéletét is kifejezésre juttatja. Mind a szülő, mind a gyermek érdekében garanciális jellegű szabály tehát, hogy e súlyos jogkövetkezmény alkalmazására csak felróható magatartás esetén kerüljön sor. A peradatok mérlegelésével megállapított tényállás alapján a bíróságok arra az álláspontra jutottak, hogy az alperes jelenlegi életmódja, életvitele nem esik kifogás alá, a felperesi keresetben foglaltak szerint tehát szülői felügyeletének megszüntetésére nincs megfelelő indok.
A jogerős ítélet ellen az alperes szülői felügyeleti jogának megszüntetése érdekében a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő.
A felülvizsgálati kérelemmel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság a következőket fejtette ki.
A felülvizsgálati kérelemben sérelmezett tényállást a bíróság megalapozottan állapította meg és annak alapján a körülményeket helytállóan mérlegelte. A felek életközösségének megszűnése körében az ellentmondó bizonyítékok nem támasztották alá azt, hogy a család szétválására kizárólag az alperes felróható magatartása miatt került sor. A felek között lezajlott veszekedés után a felperes volt az, aki a közös gyermekkel a menekülttábort elhagyta, ennek okára nézve a felperes előadása és a felperes által tájékoztatott személyek nyilatkozata nem elegendő. Minthogy ebben az időben az alperes is jogellenesen tartózkodott idegen országban, a gyermek felkutatásához rendelkezésére álló lehetőségei is korlátozottak voltak, amit bizonyít, hogy a svédországi magyar főkonzulnál ebben a tárgyban előterjesztett kérelme eredménytelen maradt.
Az alperes által a felpereshez írott levél hangneme valóban kifogásolható, azonban - minthogy az csupán a felperessel szembeni ellenszenvet juttatta kifejezésre, és az abban írtak a gyermekre nézve semmiféle veszélyeztető motívumot nem tartalmaztak - önmagában nem alkalmas a Csjt. 88. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti szankció alkalmazására. Itt kell értékelni, hogy a levél azt követően íródott, hogy a felperes már minden eszközt igénybe vett abból a célból, hogy a gyermek és az édesapa közti minimális kapcsolat - illetve összetartozás formáit is felszámolja. A becsatolt levél az alperes korábbi és a felperes részéről megválaszolatlan kapcsolatfelvételi kísérleteket követő elmérgesedett viszony tükrözte.
Az alperes alkoholbetegségére vonatkozó bizonyítékok alaptalanok. Az ittas járművezetés ténye bizonyított, de az is tény, hogy az alperes gyógykezeltetését önként folytatja, életmódját a környezete kifogástalannak ítéli meg. Ebben a körben jelentősége van annak, hogy az alperes a volt feleségével, nagykorú gyermekeivel és idős, körültekintő ápolásra szoruló szüleivel kiegyensúlyozott kapcsolatot tart fenn.
A felperes arra sem hivatkozhat eredményesen, hogy az alperes tartásdíj fizetésének elmulasztásával valósította meg azt a magatartást, ami a szülői felügyeletének megszüntetését indokolja. A felperes a gyermektartásdíj iránti igényét az alperessel szemben azt követően sem érvényesítette, hogy az alperes visszatért Magyarországra, holott erre a nemzetközi egyezmények alapján lehetősége volt. A svédországi biztosító pénztár egyébként 1990 márciusától a gyermek után tartásdíj előleget folyósít a felperes részére, melyet a tartásdíj megállapításának esetén az alperes köteles kiegyenlíteni. Mindezeket a körülményeket egybevetve a bíróság helyesen állapította meg, hogy az alperes sem tevőlegesen, sem pedig mulasztásával nem tanúsított olyan súlyosan felróható magatartást, ami a Csjt. 88. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti feltételeket megvalósította és az alperes szülői felügyeletének a megszüntetését indokolná. A jogerős döntés egyébként összhangban áll a Gyermek Jogairól szóló New Yorkban 1989. november 20-án kelt egyezmény 8. cikkével is - mely egyezményhez Svédország és Magyarország egyaránt csatlakozott -, amely szerint az egyezményben részes államok kötelezik magukat arra, hogy törvénysértő beavatkozás nélkül tiszteletben tartják a gyermeknek saját személyazonossága - ideértve állampolgársága, neve, családi kapcsolatai - megtartásához fűződő a törvényben előírt jogát.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. II. 23. 143/1997. szám). ■
Lábjegyzetek:
[1] A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásban a másodfokú bíróság ítéletét Pfv. II. 21. 536/1995/6. számú ítéletével hatályában fenntartotta.
Visszaugrás
