Jelen írás egy, a magyar joggyakorlatban eddig kevés figyelmet kapott problémakört: a gazdasági társaságok vagyonának, illetve e vagyon egy részének bűnügyi zár alá vételét, az ezzel kapcsolatos anyagi jogi és eljárásjogi kérdéseket járja körül elsősorban de lege lata, másodsorban - a vitaindítás szándékával - de lege ferenda. A kérdéskörnek az ad különös jelentőséget, hogy "a bűncselekmény elkövetésével összefüggésben szerzett vagyon helyébe lépő, elkobozható vagyon" fogalmának helytelen, illetve kiterjesztő értelmezésével bűncselekménnyel nem érintett gazdasági társaság(ok) vagyona is, akár évekre egy olyan kényszerintézkedés alá vonható, amely egy esetleg be sem következő szankciót (vagyonelkobzás) biztosítandó, a szabályozás és a gyakorlat hiányosságai folytán jelenleg nem képes betölteni jog- és gazdaságpolitikai funkcióját. Ezzel szemben jelenleg alkalmazott formájában alkalmas arra, hogy adott személyekkel (azok gazdasági érdekeltségeivel) szembeni (politikai) megtorlás, a piaci verseny torzítása és partikuláris csoportérdekek érvényesítésének eszköze legyen. A jogintézmény kritikátlan, átgondolatlan alkalmazása az állam számára a kártérítési perekben rejlő kockázaton túl is komoly veszéllyel: a jogi környezet kiszámíthatatlanságát döntéseikbe bekalkuláló befektetők elmaradásával, illetve nemzetközi reputációs rizikóval jár.
A kizárólag a bíróság által elrendelhető zár alá vételről - noha a gazdaságban adott esetben igen komoly szerepet is játszhat - a Be.-nek mindössze egyetlen szakasza (159. §) szól. Eszerint ha a büntetőeljárás olyan bűncselekmény miatt folyik, amellyel kapcsolatban vagyonelkobzásnak van helye, illetőleg ha polgári jogi igényt érvényesítenek, és alaposan tartani lehet attól, hogy a kielégítést meghiúsítják, ezek biztosítására a terhelt egész vagyonának, vagyona meghatározott részének vagy egyes vagyontárgyainak zár alá vétele rendelhető el. A zár alá vétel elrendelhető arra a vagyonra, vagyonrészre, illetőleg egyes vagyontárgyra is, amelyre nézve vagyonelkobzás rendelhető el, de amelyet nem a terhelt birtokol. [Be. 159. § (2) bek.] Ennek alapján a zár alá vételnek - a nyelvtani-logikai értelmezés alapján - csakis a terhelt vagyona (vagyontárgya) vonatkozásában lehet helye! A Be. idézett szakasza ugyanis egyrészről azt mondja ki, hogy (i) a terhelt vagyonának zár alá vétele rendelhető el, és (ii) akkor is, ha azt nem a terhelt birtokolja. A Be. 159. § (2) bek. második mondata tehát a terhelt azon vagyonára vonatkozik, amelyet nem ő birtokol. Nem vonatkozhat azonban a kényszerintézkedés olyan vagyonra, amely nem a terhelt tulajdona, hanem más személy (esetlegesen gazdasági társaság) tulajdonában áll. Ezzel ellentétesen foglal állást a Be. Kommentárja, azonban semmifajta magyarázatát nem adja annak, hogy - véleményem szerint helytelen és a törvényszövegből nem következő - álláspontját miből vezeti le.[1] A hibás jogalkalmazás a Btk. vagyonelkobzásra vonatkozó szabályainak és a Be. zár alá vételre vonatkozó szabályainak összemosásában áll.
A Btk. 77/B. § (2) bekezdése szerint ugyanis vagyonelkobzást kell elrendelni arra a bűncselekmény elkövetéséből eredő, a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyonra is, amellyel más gazdagodott. Ha gazdálkodó szervezet gazdagodott ilyen vagyonnal, a vagyonelkobzást vele szemben kell elrendelni. Ha tehát pl. egy bűncselekményből származó pénzösszeget egy társaság tagja (a terhelt) a jegyzett tőke felemelése keretében a társaság rendelkezésére bocsát, úgy erre az összegre vonatkozóan - az alább tárgyalt korlátok között - a vagyonelkobzás elrendelhető. A társaság vagyona azonban - mivel az nem a terhelt vagyona - zár alá jogszerűen (a Be. szabályainak strikt értelmezésével) nem vonható. A fentiek alapján tehát - álláspontom szerint - a bíróság jogszabálysértést követ el minden olyan esetben, amikor a terhelttől eltérő személy tulajdonában levő vagyontárgyat von bűnügyi zár alá.
Tételezzük fel azonban, hogy a - még ha rosszul is artikulált - jogalkotói szándék arra irányult, hogy minden olyan vagyontárgy zár alá vonható legyen, amelyre vonatkozóan vagyonelkobzás rendelhető el! Ebben az - akceptálható, de álláspontom szerint a jogszabály szövegével ellentétes - értelmezésben, ha a bűncselekmény elkövetésével összefüggésben szerzett vagyonnal egy gazdasági társaság gazdagodott, akkor e vagyon is zár alá vonható. Ebben az esetben először is tisztázni szükséges, hogy a vagyon a bűncselekmény elkövetésével összefüggésben szerzettnek minősül-e. A bűncselekménytől független más vagyon ugyanis semmiképp nem kobozható el és így zár alá sem vehető. Ezt követően értelmezni szükséges, mit jelent a Btk. 77/B. § (2) bekezdésében szabályozott "gazdagodás" fogalma. Mivel erre vonatkozóan egzakt meghatározás nem létezik, a kérdést esetről esetre lehet eldönteni. Egy adott személytől (itt: vélelmezett gazdagítótól) egy adott gazdasági társasághoz alapvetően négyféle formában érkezhet pénz. (Más jellegű vagyontárgy egyrészről lényegesen kisebb gyakorisággal érkezhet társasághoz, másrészről azok (pl. műtárgyak) esetében a tárgyi kör egzakt módon behatárolt, így ezen esetek jelen cikk témája szempontjából figyelmen kívül maradnak.) Egyrészről ajándékozás keretében, ahol a gazdagodás az ellenszolgáltatás hiányában egyértelműen fennáll. Másrészről (kereskedelmi) szerződés keretében, ahol a vélelmezett gazdagító a társaságtól valamilyen jogot szerez, vagyontárgyat vásárol, vagy szolgáltatást vesz igénybe. Amennyiben a szolgáltatás-ellenszolgáltatás feltűnő értékaránytalansága [Ptk. 21. § (2) bek.] megállapítható, a különbözet mértéke gazdagodásként figyelembe vehető. Harmadrészt a vélelmezett gazdagító megemelheti a társaság jegyzett tőkéjét. Amennyiben ez a részvény vagy üzletrész névértékét jelentősen meghaladó értéken történik, a különbözet itt is gazdagodásként vehető figyelembe. A névértéket "jelentősen meghaladó" érték megállapításakor fokozott figyelemmel kell lenni a társaság vagyonelemeire, szerződés- és munkaerő-állományára, és az eset összes egyéb körülményeire. Hiszen pl. egy olyan társaság esetében, amelynek szerződései jelentős része az év végével hatályát veszti, egy decemberi tőkeemelés még a névérték dupláján is könnyen minősülhet aránytalannak. Ezzel szemben pl. egy olyan társaság esetén, amely mondjuk húsz évre rendelkezik távhőszolgáltatási jogosultsággal egy település vonatkozásában, a névérték akár ötvenszeresén megvalósuló tőkeemelés is arányosnak minősíthető a megtérülési számítások alapján. Negyedrészt a vélelmezett gazdagító nyújthat kölcsönt a társaságnak. Amennyiben az összes körülmények figyelembevételével e kölcsön futamideje irreálisan hosszúnak, kamata pedig irreálisan alacsonynak tekinthető, úgy e kölcsön - de kizárólag annak kamata és a piaci kamatszint különbözetének mértékéig! - minősülhet gazdagodásnak. Véleményem szerint a gazdagodás a fentieken túl semmilyen más esetben nem állhat fenn és így zár alá vétel elrendelésére sincs mód. (A vázolt gondolatmenet alapján az sem lehet vitás, hogy amennyiben a zár alá vétel elrendelésekor az adott társasággal szemben büntetőjogi intézkedés alkalmazására nem került sor, vele szemben polgári jogi igényt nem érvényesítettek, tehát vele szemben nyomozás sem folyik: akkor az adott társasággal szemben elrendelt kényszerintézkedés, mint alaptalan, eleve jogszerűtlen.)
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
