A tanulmányban a 125 éve született Csemegi Károlyra emlékezve bemutatom, hogy milyen volt emberként, milyen emberi tulajdonságokkal rendelkezett, mit alkotott kodifikátorként , milyen hatással volt az általa alkotott Büntető Törvénykönyv és Büntetőeljárási törvény a mai hatályos büntető anyagi és eljárásjogra. Milyen élet- és jogi tapasztalatokkal, értékrenddel, emberi kapcsolatokkal rendelkezett, amikor kúriai bíróként a saját maga által alkotott úgynevezett Csemegi-kódexet a mindennapokban kellett alkalmaznia. Hangsúlyozva, hogy nemcsak a büntető anyagi és eljárásjoggal foglalkozott és volt kodifikátor, hanem valamennyi hivatásrendre vonatkozó - bírói, a királyi ügyészi, közjegyzői, védői (rendtartás) törvénycikkek megalkotásában is részt vett.
Amikor nagy teljesítmények előtt állunk, csodálkozva kérdezzük, hogyan lehetett ezt létrehozni és milyen ember volt, aki ezt meg tudta valósítani? Milyen alkati tulajdonságok, milyen társadalmi körülmények kellettek ahhoz, hogy ennyire maradandót és kiemelkedőt alkothasson valaki?
Márpedig vitathatatlan, hogy az 1878. évi V. törvénycikk a bűntettekről és a vétségekről nemcsak korának, hanem a magyar jogtörténetnek is kiemelkedő alkotása. Ha csak a technikai adatokat nézzük, akkor is embert próbáló munka, hiszen a kódex 485. §-ból áll, két kötetben hétszáz oldalnyi miniszteri indokolás kapcsolódik hozzá. 10 év szakmai munkája fekszik benne és a képviselőház igazságügyi bizottsága majdnem másfél évig, 1876 áprilisától 1877 szeptemberéig tárgyalta. E tárgyalásokon Csemegi Károly államtitkárként 101 beszédet mondott.[2]
Ha pedig a kódex jogtörténeti hatását nézzük, akkor az is rendkívüli. Általános része 70 évig volt hatályos és a különös részt pedig 80 évig alkalmazták, amelynek nem szakmai alkalmatlansága, hanem a szocializmus intézményesülése vetett véget.[3] Csemegi tehát olyan új típusú kódexet hozott létre, amelyet méltán nevezhetünk időtálló mérföldkőnek. A büntetőjogászok és büntetőjogi kodifikátorok is elmondhatják azt, amit Dosztojevszkij mondott az orosz íróknak Gogol novellájára utalva: "mindannyian Gogol köpönyegéből bújtunk elő". A hatályos Btk.-ra tekintve kijelenthetjük, hogy bizony nagyon sok tekintetben a Csemegi-kódexből táplálkozik.
De ki is volt az a Csemegi Károly? Egy visszahúzódó, éles eszű, morcos zseni, aki csak a munkájának élt? Talán egy öntelt, másokat froclizó, kellemetlen modorú jogász? Vagy egy megkeseredett ember, aki sosem kapta meg azt a megbecsülést, amire vágyott? A kérdések megválaszolása nem egyszerű. Ma már csak a kortársak elbeszéléseire, az ismert tényekre és élettapasztalatainkra támaszkodhatunk, amikor Csemegi emberi és szakmai teljesítményének titkát akarjuk megfejteni. Mikszáth Kálmán, aki maga is ironikusan, kritikus szemmel figyelte és ábrázolta az őt körülvevő világot, így ragadta meg annak a helyzetnek a hangulatát, amikor valaki Csemegi társaságában töltötte el az idejét:
"A Redout[4] előtti kioszkban az egyik nagy kerek márványasztalnál évek hosszú sora óta egy ugyanazon társaság kávézott a délutáni órákban. Nevesebb ügyvédek, egyetemi professzorok, kúriai bírák, képviselők gyűltek oda naponkint, mint mézre a darazsak. Szürke lateiner[5] alakok voltak, a kik jogi dolgokról vagy a napi élet fölvetődő kérdéseiről vitatkoztak, de akár milyen heves volt is a disputa, egyszerre megnémultak, mikor közöttük a legigénytelenebb közbeszólt, egy vézna, borotvált állú, vörhenyes hajú és bajuszú öreg úr, kinek kerek feje gőgösen hátravetve csak egy kicsinyt emelkedett ki, a hova be volt süppedve a kurta nyak miatt a vállapoczkái közül. Ez az öreg úr Csemegi volt."[6] "Nem kell kiírni a keresztnevet. Csemegi csak egy volt, se őse nincsen, se utódja."[7]
Ki volt hát a Csemegi? Megpróbálom három oldalról bemutatni: Csemegit az embert, a kodifikátort és a bírót.
Egy kortársa, Vámbéry Rusztem így jellemezte: "Alacsony termetű, hideg arczú ember volt és mégis, mikor egyszer-másszor élénkebben szólt az elnöki székből, alakja szemlátomást nőtt s hangjának fokozódó melegsége ellenállhatatlan erővel férkőzött be a hallgatók szívébe. Csemegit aránylag kevesen ismerték; barátai kevesen voltak; a népszerűségtől távol állott, részint magába vonuló természete miatt, részint mert mindig rendületlenül hirdette az igazságot, bár tudta, hogy az igazság nem igen, vagy nem mindig népszerű. Nem hajtott fejet meghunyászkodásból a hatalom előtt; de nem kereste a tömeg kegyeit sem; mert nem volt semmiben sem kisszerű."[8]
- 392/393 -
Jogászként előbb-utóbb megtapasztalhatjuk, hogy a nagy elmék gyakran kellemetlen emberek. Nem érdekli őket az, hogy mások lelkét ápolják, hogy udvariaskodjanak, az egyetlen fontos számukra csak a tudományos vagy a társadalmi igazság, és ennek kíméletlenül hangot is adnak. Az igazság azonban sokszor kellemetlen, kínos vagy fájdalmas, így könnyű vele ellenségeket szerezni. Sokkal könnyebb, mint barátokat. Főleg, ha esetleg a megjegyzésekhez egy fensőbbséges, gúnyos felhang is kapcsolódik.[9] Ennek következményeit pedig Csemegi többször átélhette, mert bármennyire vágyott arra, hogy igazságügy-miniszter legyen, "csak" az államtitkárságig vihette. Bármennyire szeretett volna a Curia elnökhelyettese lenni, nem kaphatta meg ezt a posztot, "csak" tanácselnök maradt. A "csak"-ot azért teszem idézőjelbe, mert ezek is tekintélyes, magas és tiszteletre méltó megbízatások, de Csemeginek komolyabb ambíciói voltak. Ez a hajtóerő pedig szükséges ahhoz, hogy valaki nagyot alkosson. Eötvös Károlytól származik azon anekdota, amely jól jellemzi ezt az ambíciót.
"Minden nagyravágyása abban állott, hátha ő állhatna egyszer az igazságügyi kormányzat élén" - írta rá emlékezve Eötvös Károly, aki felidézte azt is, hogy Csemegi szemrehányást tett neki, amikor elmesélte, hogyan lett egy baráti beszélgetés nyomán Perczel Béla pár nap alatt Tisza igazságügy-minisztere.
" Hát énrólam nem volt szó?" - kérdezte Csemegi.
"Az igazat megvallva, nem jutottál eszünkbe" - válaszolta Eötvös, mire nyomban jött a sértődött válasz: "No, barátom, ha jogász embernek, ha magadforma embernek se jutok eszébe: akkor mit várjak én?"[10]
Az ambíció azonban kevés az eredményhez. Szükséges a tehetség is. Csemeginek pedig kitűnő képességei voltak ahhoz, hogy jelentőset alkosson a jogtudományban. Legkézenfekvőbb jele szellemi kapacitásának, hogy több nyelvet jól beszélt. A német, olasz, francia, latin, görög nyelv mellé fogva tartása idején az angolt is megtanulta. Ahogy a szólás mondja, hét nyelven beszélt, ha anyanyelvét is számításba vesszük.
Retorikai képességéről már szó volt, hiszen nemcsak lekötötte a figyelmet, de hatni is képes volt a hallgatóságra, világosan és összefogottan fogalmazta meg a gondolatait, ez kiderül Vámbéry, Eötvös és Mikszáth leírásaiból is.
Aki pedig képes egyedül átgondolni egy olyan szabályrendszert, amiből a Btk. áll, valamint 700 oldalon átfogó elemzést adni hozzá, annak a logikai, fogalmazási, absztrahálási és még sok más, a tudományos és elméleti munkához szükséges képességét sem vonhatjuk kétségbe. Megjegyzem, hogy intelligenciáját minden bizonnyal apjától örökölte, akit szintén nagy műveltségű férfinak ismertek. Csak egy példa a szellemes gondolkodásukra. A Csemegi család eredeti neve Nasch volt, s ezt nem kevés nyelvi leleménnyel az apa - a nassolással összefüggő csemegére asszociálva - Csemeghyre változtatta, "h"-val és "y"-nal. A három fiú azonban a "gi" végződéssel használta a már magyarul csengő nevet.[11]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
