Versenyügyekben meglehetősen kacskaringós - ámde annál tanulságosabb - utat járt be a közelmúltban a közigazgatási bírságkiszabás és bírságmérlegelés gyakorlata. A Gazdasági Versenyhivatal - a döntések kiszámíthatóságának növelése végett és figyelemmel a hasonló európai gyakorlatra - segédletet (közleményt) adott a bírság kiszabásáról, majd pedig ezen közleményre támaszkodva hozta meg számos egyedi bírságot kiszabó határozatát. Ezen határozatok túlnyomó többsége esetében bírósági felülvizsgálatra került sor, amelynek eredményeképpen a bíróságok lehetőséget kaptak arra, hogy az egyedi határozatokon túlmutató olyan vitapontokban is kinyilvánítsák álláspontjukat, mint pl. a közlemény kötelező ereje, különféle matematikai műveletek/szorzók használata vagy a felülmérlegelés kérdésköre. Az alábbiakban ezen kérdéseket, a kérdésekre adott elvi, hatósági és bírósági válaszokat tekintjük át, egyben javaslatokat téve a jogalkalmazás jövőben helyesnek tartott irányára is.
"Az események okai még érdekesebbek, mint az események maguk" (Marcus Tullius Cicero)
Az alábbiakban kísérletet teszünk annak összefoglalására, hogy mi vezetett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - elsősorban a klasszikus versenykorlátozó[2] magatartásokra vonatkozó - bírságközleményének kialakításához, és kiadásához, miként reagáltak annak alkalmazására a bíróságok, és hogyan alkalmazkodott ehhez a GVH. Nem célunk - már csak terjedelmi okokból sem - a bírságolási gyakorlat teljes körű áttekintése. Célunk az, hogy a GVH által kiszabott bírságok kapcsán felmerült jogkérdéseket a tágabb szakmai közönséggel (így különösen a hasonló jogkörrel rendelkező közigazgatási hatóságok jogalkalmazóival) is megismertessük.
Ahhoz, hogy a versenyügyekben kiszabott bírságokra vonatkozó kívánatos gyakorlatra nézve releváns következtetéseket vonjunk le, nem mellőzhető a bírság kiszabás jogalkalmazási elveinek általános, bármely közigazgatási hatóság által kiszabott bírságra vonatkozó kereteinek ismertetése. A bírság kiszabásának elvei, gyakorlati módszereivel kapcsolatos problémák a bírságösszeg mérlegeléssel történő meghatározása köré csoportosulnak, ez képezi a jogi pragmatika oldaláról nézve a kérdés magját. A helyes mérlegelés kérdésköre a közigazgatási jogi szakirodalomban széles körben tárgyalt problémakör, mely mai napig élénk tudományos viták tárgya.[3] Ugyanakkor a tudo-
- 91/92 -
mányos viták során kijegecesedett egy olyan közös értelmezési mag, amelyre a közigazgatási és közigazgatási bírói jogalkalmazás gyakorlata bátran építhet. Nem foglalkozunk az alábbiakban a mérlegelés kérdésének minden aspektusával, annak kizárólag a bírság összeg mérlegeléssel történő meghatározása szempontjából releváns alapfogalmait és összefüggéseit tárgyaljuk. Kiindulópontként azonban érdemes rögzíteni, hogy a közigazgatási hatóságok mérlegelését és a bírói mérlegelést azonos gyökerűnek tartjuk a két jogalkalmazási típus jelentős különbségei ellenére is. Ez azt jelenti, hogy a fogalom használat, az elvek egyaránt értelmezhetők a közigazgatási, így a GVH és a bíró mérlegelésére is, még ha a tételes jogi szabályok következményeként e főszabálytól eltérően egy lényeges különbséget is majd észrevehetünk.
Jogi mérlegelésnek nevezzük azt a jogalkalmazást, amikor a jogszabály lehetővé teszi ugyanazon tényállás mellett több döntési alternatíva választását a jogalkalmazó számára. A jogi mérlegelés alapvető tulajdonsága jogállami keretek között, a mérlegelés jogi kötöttsége, tehát az, hogy a jogszabály meghatározza a mérlegelés kereteit, szempontjait. A jogi mérlegelés ezen definíciója egy szűkített értelmezésnek tekinthető, amennyiben figyelmen kívül hagyja például a "határozatlan jogfogalmak", "keretszabályozás" és számos más esetben felmerülő mérlegelést.[4] Más szavakkal a mérlegelési jogosultság azt jelenti, hogy a jogszabályi kötöttségek maradéktalan betartása mellett az adott ügyben legalkalmasabb, legmegfelelőbb, legcélszerűbb döntést kell hozni, méghozzá egyediesített módon.
Jogállamban megkövetelt általános sztenderd, hogy a bírság mérlegelésének a szempontjait jogszabály adja meg, és ez is az általános a jogi szabályozásban. Ez a helyzet a versenyjogban is. A versenyjogi bírságnak van felső határa, a jogszabály előírja a mérlegelési szempontokat. A versenyjogi bírságok esetében széles mérlegelési jogkörről csak annyiban beszélhetünk, amennyiben az alsó és a felső érték közti különbség rendkívül nagy lehet. Ez ugyan a szabad belátás lehetőségét növeli, de nem tekinthető "diszkrecionális döntésnek". A bírság esetében akkor lehetne diszkrécióról beszélni, amikor a jogszabály kizárólag a bírság felső és alsó határát igen tág keretek között határozza meg (nullától a "csillagos ég") és ugyanazon jogsértés esetén logikailag levezethető a bírság mellőzése és a bírság maximumának kiszabása is. A versenyjogban nem ez a helyzet.
A versenyügyekben a jogszabály a hatóság jogi mérlegelését oly módon szűkíti, hogy "relatív bírságmaximumot" határoz meg, amely nem egy konkrét érték (hanem az árbevétel %-os részre, ld. alább). Ekkor úgy tűnhet, hogy a jogszabály a hatóság "szabad belátását", mérlegelési lehetőségét bővíti. Valójában éppen fordítva áll. Ezekben az esetekben a törvény egy figyelembe veendő körülményt emel ki a mérlegelési szempontok közül, ezáltal szűkítve a mérlegelési lehetőség körét: a norma jogilag kötöttebbé válik.
A szakirodalom a mérlegelési jogkör fogalmát gyakran a jogi mérlegelésre használja. Azonban a mérlegelés nem csak a jogi mérlegelést, hanem az "ún. bizonyításos mérlegelést", más néven a bizonyítékok mérlegelését is magában foglalja. A bizonyítékok mérlegelése alatt azt a jogalkalmazást értjük, amikor a jogszabály lehetővé teszi ugyanazon bizonyítékok mellett több döntési alternatíva választását a jogalkalmazó számára a tényállás megállapítása körében.
A bizonyítékok mérlegelésétől el kell különíteni a "bizonyítékok értékelésének" fogalmát. A bizonyítékok értékeléséről akkor beszélünk, amikor nincs döntési alternatíva a jogalkalmazó számára, azaz az adott bizonyítékból egy adott tényre vonható le következtetés. Egyértelműen közös a bizonyítékok mérlegelésében és értékelésében, hogy meg kell felelniük a logika szabályainak, azaz okszerűnek kell lenniük.
A bírságkiszabás körében kisebb súllyal ugyan, de szerepe lehet a bizonyítékok értékelésének, mérlegelésének is. Például ha a bírság számítás alapja egy fogyasztók megtévesztésével kapcsolatos versenyügyben a jogsértő reklámozásra elköltött összeg, akkor a bírság összegét befolyásoló releváns kérdés lehet, hogy mekkora ez az összeg. Ha az összeg meghatározása részben vagy egészben becslésen alapul, akkor becslésnek a becslés megalapozásához feltárt bizonyítékok - okszerű - mérlegelésén kell alapulnia.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
