A korábban megjelent cikkben a hitel- és kölcsön jogviszonyok szabályozását ismertettük a törvényhozás által elfogadott, de még hatályba nem lépett új Ptk.-ban. Ebben a cikkben az új Ptk. által a magánjogi szabályozás részévé tett két olyan - a hazai és a nemzetközi kereskedelmi gyakorlatban már régebben elterjedt - szerződéstípust ismertetünk, amelyek a Ptk.-ban eddig nem szerepeltek. E szerződéstípusok finanszírozási jellegükre tekintettel a pénz- és hiteljogviszonyok körébe tartozó ügyletek között nyertek szabályozást.
A lízingszerződés - külföldi minták alapján - az elmúlt két évtizedben vált divatossá hazánk gazdasági-kereskedelmi, illetve jogi életében. Elterjedése elsősorban hitelezésre való alkalmasságának köszönhető: elősegíti különféle beruházások finanszírozását, ugyanakkor kedvező biztosítékot is nyújt a hitelező részére.
Az új jogi jelenség felkeltette a jogelmélet művelőinek figyelmét, de csakhamar megjelent a bíróságok ítélkezésében is. A bírósági gyakorlat a lízingszerződést nevesítetlen vegyes tartalmú szerződésnek tekintette, amelyre elsősorban a tulajdonjog átruházására és a bérletre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, de megjelentek a jogviszonyban a hitelezés, sőt a megbízás egyes elemei is.
Az új Ptk. megalkotásakor a jogalkotó elérkezettnek látta az időt, hogy a lízingszerződést nevesített szerződéstípusként szabályozza.
Mint látni fogjuk, a gazdaság életében a lízingszerződésnek két fajtája alakult ki: a pénzügyi, illetve az operatív lízing. Az üzleti gyakorlatban mind a kettő jelen van. Tekintettel azonban arra, hogy a pénzügyi lízingszerződések gyakorisága és jelentősége sokkal nagyobb, mint az ún. operatív lízingszerződéseké, a jogalkotó e kétarcú szerződéstípusnak a pénz- és hiteljogviszonyok között szorított helyet.
Az új Ptk. a lízingszerződés jogintézményét a következők szerint szabályozta.
Az új Ptk. megalkotását megelőző időben a jogirodalom művelői - elsősorban gazdasági rendeltetéséből kiindulva - a pénzügyi lízingszerződéssel létrehozott jogviszony tartalmát a következők szerint írták le:
- a lízingbeadó harmadik személytől a lízingbevevő által kiválasztott (vagy valamilyen más módon meghatározott) dolgot saját tulajdonául megszerzi,
- a lízingbeadó az általa megvásárolt dolgot meghatározott futamidőre díjazás ellenében bérbe adja a lízingbevevőnek,
- a futamidő elteltével a lízingelt dolog tulajdonjoga átszáll a lízingbevevőre, vagy pedig a lízingbevevő jogot szerez arra, hogy a dolgot (maradványérték fizetése ellenében) megvásárolja.
Szokás a pénzügyi lízinget a lízingbevevő tulajdonszerzésének módja szerint megkülönböztetni: zártvégű az a lízing, amikor a lízingbevevő a dolog tulajdonjogát
-1/2-
közvetlenül a szerződés alapján szerzi meg; nyíltvégű lízingről van szó, ha a lízingbevevő csak jogot szerez arra, hogy a tulajdonjogot (saját döntése szerint) megszerezze.
Az operatív lízing esetében megoszlanak a vélemények. A kiindulási pont abban van, hogy az operatív (működési) lízing célja nem a tulajdonszerzés, vagy ha mégis, nem elsősorban irányul a tulajdon megszerzésére. A megkülönböztető kritérium ehhez képest az lenne, hogy a szerződés célja tartós, meghatározott időtartamra szóló használat biztosítása.
Számos szerző beszámol a lízingszerződésnek adó- és számviteli jogszabályokban található definíciójáról. Ezeknek azonban a magam részéről nem tulajdonítok jelentőséget. Polgári jogi szempontból is jelentősége van viszont a pénzügyi lízingről kötött Ottawai Lízing Egyezménynek, amely - nemzetközi viszonylatokban - Magyarországon is alkalmazandó. Ez a pénzügyi lízing fogalmát a lízingtárgy megvásárlásában és használatba adásában határozza meg, a lízingtárgy tulajdonjogának a futamidő lejárta után történő megszerzése azonban nem tartozik a jogviszony fogalmi ismérvei közé.
A lízingszerződés fogalmának meghatározása felmerült a bírósági gyakorlatban is. A Legfelsőbb Bíróság például a BH 1997.85. szám alatt közzétett határozatában megkülönböztető szempontnak azt fogadta el, hogy a lízingbeadó a lízingtárgy beszerzéséhez nyújtott-e fedezetet, vagy pedig a már tulajdonában lévő dologra kötötte meg a szerződést. Mindkét esetben a lízingszerződés fogalmi elemének fogta fel, hogy a futamidő elteltével a lízingbevevő a lízingtárgyat megszerzi, vagy megszerezheti.1
Az új Ptk. 5:359. §-a (szándékosan vagy csak így sikerült) a lízingszerződés fogalmi meghatározását két lépcsőben adta meg. E § (1) bekezdéséből a lízingelt dolog eredetére vonatkozó rendelkezések olvashatók ki két variációban:
- az egyik variáció szerint a lízingbeadó a lízingbevevő által kiválasztott, vagy a lízingbevevő által meghatározott feltételeknek megfelelő vagyontárgy tulajdonjogát megszerzi;
- a másik variáció szerint pedig a lízing tárgyát a lízingbeadó állítja elő, vagy pedig az általa egy korábbi lízingbeadás céljára beszerzett vagy előállított vagyontárgyat ismételten adja egy lízingbevevő használatába.
Egyszerűsítve az új Ptk.-nak ezeket a rendelkezéseit, azt látjuk, hogy az egyik variáció szerint a lízingbeadó először is sajátmagának megszerzi a lízingtárgy tulajdonjogát (ami gazdasági szempontból a beszerzés finanszírozását jelenti), vagy pedig olyan dologra köt szerződést, amely már a tulajdonában van (ilyenkor a finanszírozás közvetlenül nincsen jelen, de a lízingbevevő mentesülhet a beszerzés költségeinek előteremtése alól).
A második variáció megfogalmazása hiányérzetet kelt. Milyen logika van abban, hogy a törvény a lízingbeadó által előállított és a korábbi lízingelésből visszamaradt dologra szorítkozik? Úgy tűnik ilyen korlátozás nem állt a jogalkotó szándékában, mert a törvényjavaslat indokolása világosabban fogalmaz: a lízingbeadó által beszerzett tulajdonában álló, illetve általa előállított dolog használatba adásáról beszél, tehát ezek közé tartoznak azok a dolgok is, amelyeket a lízingbeadó vásárlással szerez meg. Meg kell még említeni, hogy ez a variáció lehetőséget ad visszlízingre is, ami abból áll, hogy a lízingbeadó a lízingbevevő tulajdonát képező dolgot vásárolja meg, majd arra nyomban lízingszerződést (jellemzően pénzügyi lízingszerződést) köt.
A lízingszerződés fogalmi meghatározásához szükséges további rendelkezéseket az új Ptk. 5:359. §-ának (4) bekezdéséből következtethetjük ki: a lízingbevevő (vagy az általa kijelölt harmadik személy) a határidő (futamidő) lejártakor "a lízingszerződésben meghatározott feltételek szerint jogosult a dolog tulajdonjogának megszerzésére". Amennyiben a felek szerződésükben nem rendelkeztek a tulajdonjog megszerzésének feltételeiről, vagy a lízingbevevő a tulajdonszerzésre irányuló lehetőséggel nem él, a futamidő lejártakor köteles a dolgot a lízingbeadónak visszaszolgáltatni.
Az új Ptk.-nak ezeket a rendelkezéseit egybevetve négyféle lízingkonstrukcióval találkozhatunk.
a) A finanszírozás szempontjából leginkább kézenfekvő konstrukció: a lízingbeadó megszerzi a dolog tulajdonjogát és azt olyan megállapodással adja a lízingbevevő használatába, hogy a futamidő lejártával a tulajdonjog a lízingbevevőre átszáll (zártvégű lízing), vagy pedig egyoldalú jogcselekményével megszerezheti azt (nyíltvégű lízing).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
