Jelen cikk célja, hogy a perfinanszírozást mint mechanizmust, valamint a hozzá kapcsolódó alapvető dogmatikai kérdéseket röviden felvázolja.[1] Ezenfelül egyben röviden áttekinti a perfinanszírozás svájci és nemzetközi szabályozását és joggyakorlatát, valamint kitér a perfinanszírozási szerződés tárgyalásánál felmerülő legfontosabb témákra.[2]
A perfinanszírozás ("third party funding") röviden összefoglalva azt a szituációt jelenti, amikor az egyik fél - általában a felperes - egy másik jogi vagy természetes személyhez fordul abból a célból, hogy viselje a per költségeit. Ennek fejében a perfinanszírozó a per megnyerése esetén részesedik a megítélt összegből.
Nemzetközi választottbírósági eljárásokban egyre több peres fél teszi föl a kérdést, hogy forduljon-e perfinanszírozóhoz. Ismertebb választottbírósági eljárási helyszíneken, mint például Angliában, ma már hosszabb perfinanszírozási gyakorlatra lehet visszatekinteni. Más országokban, mint például Svájcban, a perfinanszírozással kapcsolatos üzletág és joggyakorlat most van kialakulóban. Ugyancsak máshol, mint például Magyarországon, a perfinanszírozás még gyerekcipőben jár.
Angliában és Walesben a perfinanszírozás az állami bíróságok előtti eljárásokban már régóta hagyomány. Anglia és Wales rendelkezik olyan törvénnyel, amely a perfinanszírozók magatartását szabályozza.[3] Igaz, hogy ez a törvény nem alkalmazható közvetlenül a nemzetközi választottbíráskodásban, viszont az Agliában folyó nemzetközi választottbírósági eljárásokban a felek gyakran támaszkodnak erre a törvényre. Ez a törvény biztonságot ad a perfinanszírozó vállalkozásoknak, hiszen
(i) egyrészt tisztázza, hogy egyáltalán megengedett tevékenység-e a perfinanszírozás;
(ii) másrészt részben szabályozza, hogy mit tehet a perfinanszírozó.
2016. szeptember 15-én az English Commercial Court mint szenzáció, első alkalommal hagyott jóvá egy olyan nemzetközi választottbírósági határozatot, amelyben a választottbíróság a perfinanszírozó költségeinek fedezésére kártérítést ítélt meg a nyertes félnek, a pervesztes fél terhére.[4] Az ügyben az ICC nemzetközi választottbírósági eljárása volt alkalmazandó, az angol bíróság döntése hamarosan közzé is lesz téve a téma fontossága miatt.[5]
A felvázolt angliai körülmények annyira kedvezőek a perfinanszírozáshoz, hogy a nemzetközileg működő perfinanszírozó vállalkozások túlnyomó többsége ma angol székhellyel rendelkezik.
Valamint megemlítendő, hogy a legújabb fejlemények szerint a szintén common law jogrendszerbe tartozó Szingapúr állam, egy az angol mondellhez hasonló, a perfinanszírozást pozitívan támogató szabályozáson dolgozik jelenleg.[6]
Minden tendencia tehát arra utal, hogy a perfinanszírozás egyre komolyabb témává válik a nemzetközi választottbíráskodásban.
Felvetődik a jogos kérdés, hogy miért van egyáltalán szükség perfinanszírozásra, és mi ennek a mechanizmusnak az előnye más, hagyományosabb finanszírozási lehetőségekkel szemben.
Amikor az egyik fél elgondolkozik azon, hogy keresetet nyújtson be egy másik fél ellen, különböző üzleti szempontok merülhetnek fel. Itt többek között a perköltség kockázatára gondolunk. A perfinanszírozás a költségviselés terén az alábbi lehetőségeket biztosítja:[7]
(i) A perfinanszírozás lehetőséget ad arra, hogy a felperes a perköltség kockázatát átruházza másra, úgymond kiszervezze a kockázatot saját üzleti vállalkozásából («outsourcing»).
(ii) Ezenfelül szolgálhat a perfinanszírozás a cash-flow kiváltására is, például ha a vállalkozó az anyagi forrásait üzleti okokból más fontosabb beruházásra kívánja felhasználni.
(iii) Továbbá a perfinanszírozás lehetővé teszi, hogy az üzleti mérlegben ne kelljen feltüntetni a perre fordított tartalékot mint elhatárolt ráfordítást.
Összegezve elmondhatjuk tehát azt, hogy ha jelentős esély mutatkozik a követelés bírósági úton való sikeres érvényesítésére, viszont a vállalkozónak nincs megfelelő anyagi háttere, vagy egyszerűen más üzleti okok-
- 17/18 -
ból nem akarja anyagi forrásait egy perre fordítani, akkor a perfinanszírozás lehetőséget biztosít a perrel járó pénzügyi teher- és kockázatviselés áthárítására.
A finanszírozás mint általános kifejezés többféle finanszírozási lehetőséget takar, melyek nem mindegyike előnyös, ha egy per finanszírozásáról beszélünk. Jogi eljárás esetén a következő hagyományos finanszírozási eszközöket lehet igénybe venni:[8]
(i) Bizonyos jogi perekre léteznek biztosítások. Svájcban például elterjedt a munkajog vagy a bérleti jog területén a jogi biztosítás. Ebben az esetben a biztosított éves díjat fizet, tehát valójában előre finanszíroz egy esetleges későbbi pert. A finanszírozó itt végülis a perbeni fél marad. Ez a félnek anyagilag csak korlátozottan előnyös.
(ii) Szóba jöhet bank- vagy magánhitel felvétele. Elképzelhető például, hogy az alperesnek van olyan versenytársa, aki a felperest egy hitellel anyagilag azért támogatja, hogy az alperest működésképtelenné tegye, és mint versenytársat egy közös üzletágból kizárja. A hitelfelvételnek az a hátránya, hogy a per elvesztése esetén a hitelt (esetlegesen kamatostul) vissza kell fizetni. Így a bank- vagy magánhitel is csak korlátozottan hasznos a felperesnek.
(iii) Lehetséges továbbá egy sikerdíjjal dolgozó ügyvédhez fordulni. Ez a gyakorlat Magyarországon elterjedt. Ha az ügyvéd elveszíti az ügyet, ez komoly anyagi veszteséget jelent számára, mert az ügybe fektetett munkájáért nem tud kliensének díjat felszámítani.
Ezekkel az általános finanszírozási lehetőségekkel szemben a szűkebb értelemben vett perfinanszírozó vállalja a perköltség viselésének minden kockázatát az ügy elvesztése esetén, és ezáltal mint befektető lép fel. Ha ezt a kockázatvállalást vállalkozás formájában teszi, akkor már üzletszerű befektetésről beszélünk. A felperes, aki perfinanszírozóhoz fordul, semmiféle díjat nem fizet, és az ügy elvesztése esetén ezáltal semmiféle anyagi rizikót nem vállal. Anyagi forrásait tehát más, fontosabb üzleti célokra tudja felhasználni. A perfinanszírozás tehát anyagi szempontból sokkal előnyösebb, mint a fenti finanszírozási lehetőségek.
Az itt bemutatott eset egy valós ügyön alapszik.[9] A és B egy innovatív terméket talált fel és akart megvalósítani. A befektető (X) azon az állásponton volt, hogy A és B csalt, mivel előre tudta, hogy a terméket nem lehet időben a piacra dobni. A és B ennek ellentmondott, és a technológia fejlődésének a kiszámíthatatlanságára hivatkozott.
A felek szerződésükben a Swiss Rules választottbírósági eljárási szabályzatot kötötték ki, és egyesbírói eljárásban állapodtak meg, genfi székhellyel. Ügyvédi irodánk A-t és B-t mint alpereseket képviselte.
Az érdekes ebben az ügyben a felperes működtetése volt. A befektető egy olyan részvénytársaságon keresztül fektetett be, amelynek székhelye Trinidad és Tobagoban volt. X, egy természetes személy, egyedüli tulajdonosa volt a befektető részvénytársaságnak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
