A Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért, az Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központ, valamint a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda az alábbi beadvánnyal fordul az Emberi jogi bizottsághoz a testület 2002. március 22-én tartandó, 74. ülése alkalmából.
Beadványunk célja, hogy további információkkal és elemzésekkel egészítse ki a magyar kormány által a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának (egyezségokmány) érvényesülésére vonatkozóan benyújtott negyedik időszaki jelentést (kormányjelentés). Bár beadványunk átfogó jelleggel igyekszik bemutatni az egyezségokmány végrehajtása terén tapasztalható hiányosságokat, nem tekinthető a magyarországi emberi jogi problémák kimerítő felsorolásának.
Elismerjük azokat a kormányjelentésben is leírt erőfeszítéseket, amelyeket az elmúlt tíz évben a magyar kormányok tettek azért, hogy az egyezségokmányban foglalt jogokat minden Magyarországon tartózkodó személy számára biztosítsák. Fel kell hívnunk azonban a figyelmet arra, hogy a több évvel ezelőtt benyújtott kormányjelentésben foglalt információk több tekintetben idejüket múlták: a jogi háttér jelentős módosítása kedvező és kedvezőtlen változásokat egyaránt hozott. Ennek megfelelően a kormányzatnak további lépéseket kell tennie az egyezségokmányból fakadó kötelezettségeinek teljes körű és hatékony teljesítése érdekében.
Magyarországon az elmúlt évtized során az alkotmányos berendezkedés felülvizsgálatának, a parlamentáris demokrácia működéséhez szükséges jogszabályok elfogadásának és az alapvető emberi jogokat garantáló intézményrendszer (például Alkotmánybíróság, ombudsmani hivatalok, független bíróságok) létrehozásának köszönhetően megvalósult a jogállami berendezkedés. Mindazonáltal az emberi jogi jogsérelmek orvoslásának hiányosságai és azok a "rend és biztonság" jelszavával fémjelzett törekvések, amelyek az alapvető jogok korlátozására irányulnak, elengedhetetlenül szükségessé teszik a további fejlődést.
Legfontosabb kifogásainkat az alábbiakban foglaljuk össze.
2. cikk 1. Az Egyezségokmányban részes valamennyi állam kötelezi magát, hogy tiszteletben tartja és biztosítja a területén tartózkodó és joghatósága alá tartozó minden személy számára az Egyezségokmányban elismert jogokat minden megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
2. cikk 2. Az Egyezségokmányban részes államok kötelezik magukat arra, hogy alkotmányos eljárásukkal és az Egyezségokmány rendelkezéseivel összhangban gondoskodnak olyan törvényhozási vagy egyéb intézkedések meghozataláról, amelyek az Egyezségokmányban elismert jogok érvényesüléséhez szükségesek, amennyiben ilyenek még nem volnának hatályban.
A 2. cikk vonatkozásában: a diszkriminációt tilalmazó átfogó jogszabály hiánya, a diszkriminatív cselekmények megelőzését szolgáló megfelelő szankciórendszer elégtelen mivolta és a diszkrimináció kiküszöbölésére irányuló szabályok betartását biztosító intézményrendszer hiánya gátolja a diszkriminatív cselekményekkel szembeni hatékony állami fellépést.
6. cikk 1. Minden emberi lénynek veleszületett joga van az életre. E jogot a törvénynek védelmeznie kell. Senkit sem lehet életétől önkényesen megfosztani.
A 6. cikk vonatkozásában: a rendvédelmi szervek (rendőrség, büntetés-végrehajtás, nemzetbiztonsági szolgálatok stb.) tagjainak fegyverhasználati jogára vonatkozó szabályrendszer inkoherens, amely magában rejti az önkényes jogalkalmazás és -értelmezés veszélyét.
7. cikk Senkit sem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni. Különösen tilos bárkit szabad hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletnek alávetni.
A 7. cikk vonatkozásában: továbbra is gyakoriak a rendőrségi túlkapások - elsősorban a romákkal és a külföldiekkel szemben, és különösen a letartóztatás során, illetve a fogva tartás ideje alatt. A HIV-pozitív elítéltek elkülönítése és a büntetés-végrehajtási intézetekben fogva tartott személyek kötelező AIDS-szűrése szintén problematikus. A hálós ágyak használatát a pszichiátriai intézmények számára tilalmazó kötelező jogi norma hiánya is aggodalomra ad okot.
9. cikk 1. Mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra. Senkit sem lehet önkényesen őrizetbe venni vagy letartóztatni. Senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani.
- 123/124 -
9. cikk 2. Minden letartóztatott személyt letartóztatásakor tájékoztatni kell letartóztatása okairól és a legrövidebb időn belül közölni kell vele az ellene emelt vádakat.
9. cikk 3. Azt, akit bűncselekmény vádjával vettek őrizetbe vagy tartóztattak le, a legrövidebb időn belül bíró, vagy a törvény értelmében bírói hatáskört gyakorló más hatósági személy elé kell állítani; az ilyen személynek joga van arra, hogy ügyében ésszerűhatáridőn belül tárgyalást tartsanak vagy szabadlábra helyezzék ót. Az általános szabály ne legyen az, hogy az ítélethozatalra váró személyt őrizetben kell tartani, azonban a szabadlábra helyezést függővé lehet tenni olyan biztosítékoktól, amelyek szavatolják, hogy az érintett személy a tárgyaláson, a bírósági eljárás bármely más szakában, illetőleg adott esetben az ítélet végrehajtása céljából megjelenik.
9. cikk 4. Az a személy, akit szabadságától őrizetbe vétel vagy letartóztatás útján fosztottak meg, jogosult a bírósághoz fordulni avégett, hogy az késedelem nélkül döntsön a fogva tartás törvényességéről és rendelje el a szabadlábra helyezését, amennyiben a fogva tartás nem törvényes.
A 9. cikk vonatkozásában: a rendőrség széles körű felhatalmazása arra, hogy olyan személyeket is előállítson, akik nem gyanúsíthatók bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésével, nem párosul a szabadságelvonás e formája ellen igénybe vehető jogorvoslat lehetőségével, ami ahhoz vezet, hogy a rendőrség az előállítást egyfajta önkényesen kiszabott büntetésként alkalmazhatja. A büntetőeljárás hatálya alatt még nem álló személy úgynevezett "elszámoltatásának" intézményét gyakran alkalmazza a rendőrség, mivel így a fogva tartott személy anélkül kérdezhető ki, hogy a gyanúsított jogai megilletnék. A rendelkezésre álló statisztikai adatok alapján úgy tűnik, hogy a bíróságok az előzetes letartóztatás elrendelését puszta formalitásnak tekintik. Ráadásul az előzetes letartóztatás elrendelésének okai közül az egyik (a szabadságvesztéssel büntethető újabb bűncselekmény elkövetésének lehetősége) sérti az ártatlanság vélelmének elvét. Az előzetes letartóztatásban lévő személyek ügyének gyorsított eljárásban való elbírálása a magyar igazságszolgáltatásban elméleti lehetőség csupán, és gyakran sérül az ésszerű határidőn belüli tárgyaláshoz való jog. Nincs biztosítva a terheltnek az a joga, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak az előzetes letartóztatást meghosszabbító döntése ellen fellebbezéssel éljen. Az előzetes letartóztatás időtartamának nincs felső határa, és bár az új büntetőeljárási törvény vonatkozó rendelkezéseinek hatályba léptetése megoldhatná ezt a problémát, hiányzik az erre irányuló politikai akarat. Az előzetes letartóztatás rendőrségi fogdában való végrehajtása is aggodalomra ad okot, mert egyrészt fokozza a vallomás lelki vagy fizikai ráhatással való kicsikarásának veszélyét, másrészt a rendőrségi fogdákban uralkodó körülmények még kedvezőtlenebbek, mint a büntetés-végrehajtási intézetekben fennálló viszonyok.
1998 augusztusától kezdve a menedékkérők jelentős részét de facto fogva tartották a határőrség közösségi szállásain. 1998 augusztusa és 1999 augusztusa között e szabadságelvonásnak semmiféle jogalapja sem volt, mivel az alapját jelentő rendelkezés teljes mértékben nélkülözte a jogszabályi kellékeket. A menedékkérők fogva tartására vonatkozó jogszabályok módosítása ellenére változatlan maradt a helyzet, amennyiben az, hogy a menedékkérő nyitott vagy zárt intézménybe kerül, attól függ, hogy melyik hatósággal kerül először érintkezésbe. Ezt a fajta szabadságelvonást még abban az esetben is önkényesnek tekintjük, ha bíróság rendeli el.
10. cikk 1. A szabadságuktól megfosztott személyekkel emberségesen és az emberi személyiség veleszületett méltóságának tiszteletben tartásával kell bánni.
10. cikk 2. a) A vádlottakat, amennyiben nem állnak fenn kivételes körülmények, el kell különíteni az elítéltektől és olyan külön elbánásban kell részesíteni őket, amely megfelel annak a helyzetnek, hogy nincsenek elítélve.
10. cikk 3. A büntetés-végrehajtási rendszerben olyan bánásmódot kell alkalmazni, melynek alapvető célja az elítéltek megjavítása és a társadalomba való beillesztésük elősegítése. A fiatalkorú elkövetőket a felnőttektől el kell különíteni, s részükre a koruknak és a jogi helyzetüknek megfelelő elbánást kell biztosítani.
A 10. cikk vonatkozásában: a határőrség migránsok elhelyezésére szolgáló közösségi szállásain uralkodó rossz viszonyok, a börtönökben tapasztalható zsúfoltság és a fizikai elhelyezés elégtelen körülményei, a fogva tartott személyekkel való bánásmód problémái és az elítéltek reszocializációját szolgáló intézmények alkalmazásának hiányosságai aggodalomra adnak okot.
13. cikk Az Egyezségokmányban részes valamely állam területén jogosan tartózkodó külföldit csak a törvénynek megfelelően hozott határozat alapján lehet kiutasítani, és feltéve, hogy kényszerítő állambiztonsági okok nem szólnak ellene, lehetővé kell tenni számára, hogy előterjeszthesse azokat az érveket, melyek a kiutasítása ellen szólnak és azt, hogy ügyét az illetékes hatóság vagy e hatóság által külön e célra kijelölt egy vagy több személy felülvizsgálja és hogy az eljárásban képviseltethesse magát.
A 13. cikk vonatkozásában: a kiutasítás azonnali végrehajtásának elrendelését a magyar jog az egyezségokmánynál szélesebb körben teszi lehetővé, és így megengedhetetlen módon korlátozza az ilyen döntések elleni hatékony jogorvoslathoz való jogot.
14. cikk 1. A bíróság előtt mindenki egyenlő. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. [...]
- 124/125 -
14. cikk 3. Az ellene emelt vád elbírálásakor mindenkinek teljes és egyenlő joga van legalább a következő biztosítékokra: [...]
14. cikk 3. b) megfelelő idővel és lehetőséggel rendelkezzék védelme előkészítésére és az általa választott védővel való érintkezésre; [...]
14. cikk 3. d) a tárgyaláson személyesen jelen lehessen, személyesen vagy az általa választott védő útján védekezhessék; amennyiben védője nincsen, tájékoztassák a védő választására vonatkozó jogáról; és minden olyan esetben, ha az igazság érdekei ezt megkövetelik, hivatalból védőt rendeljenek ki számára, éspedig ingyenesen, amennyiben nem rendelkezik a védő díjazásához szükséges anyagi eszközökkel; [...]
A 14. cikk vonatkozásában: a kormányzati tisztviselők részéről a bíróságok tevékenységével kapcsolatban megfogalmazott nyilvános bírálatok gyakorivá válása, az ítélőtáblák felállításának késedelme, a rossz bírósági munkakörülmények és a végrehajtó hatalomnak a bírósági költségvetéssel kapcsolatos domináns szerepe aggodalomra ad okot. Az egyezségokmányban foglaltakkal ellentétben a magyar jogi szabályozás nem biztosítja védő ingyenes kirendelését azok számára, akik nem rendelkeznek a védő díjazásához szükséges anyagi eszközökkel, mivel az állam csak előlegezi, de nem fedezi a kirendelt védő díját. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és több civil szervezet ismételten felhívta a figyelmet a kirendelt védői rendszer hiányosságaira. Az elméletileg jól megalapozott kártalanítási rendszer gyakorlati működése is kívánnivalókat hagy maga után.
17. cikk 1. Senkit sem lehet alávetni a magánéletével, családjával, lakásával vagy levelezésével kapcsolatban önkényes vagy törvénytelen beavatkozásnak, sem pedig a becsülete és jó hírneve elleni jogtalan támadásnak.
17. cikk 2. Ilyen beavatkozás vagy támadás ellen mindenkinek joga van a törvény védelmére.
A 17. cikk vonatkozásában: az igazoltatással kapcsolatos rendőrségi jogosítványok túlságosan tág meghatározása lehetővé teszi az intézmény önkényes alkalmazását, amit az is bizonyít, hogy az igazoltatások aránytalan mértékben érintenek egyes társadalmi csoportokat, például a romákat, a színes bőrű külföldieket vagy éppen a rosszul öltözött személyeket. Az idegenrendészeti hatóságok és a határőrség tagjai házkutatási parancs nélkül beléphetnek magánlakásokba és magánterületre abból a célból, hogy az idegenrendészeti szabályok betartását ellenőrizzék. A rendőrség szinte korlátlan felhatalmazással rendelkezik arra nézve, hogy az üzleti életre, az állampolgárok anyagi és egészségügyi helyzetére vonatkozó adatokat megismerje és kezelje. A kommunista érában elkövetett jogsértésekre vonatkozó információkhoz való hozzáférés hatályos rendszere nem teszi maradéktalanul lehetővé a jogsértések áldozatai számára, hogy ezekhez az információkhoz hozzájussanak.
18. cikk 1. Mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára. Ez a jog magában foglalja a vallás vagy meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását és azt a szabadságot, hogy vallását vagy meggyőződését vallásos cselekmények és szertartások végzése útján akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa, gyakorolhassa és taníthassa.
18. cikk 2. Senkit sem lehet olyan kényszernek alávetni, amely csorbítaná azt a szabadságát, hogy saját vallása vagy meggyőződése legyen vagy hogy ilyet elfogadjon.
18. cikk 3. A vallás vagy meggyőződés kinyilvánításának szabadságát csak a törvényben megállapított olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek a közbiztonság, a rend, a közegészség, az erkölcs, vagy mások alapvető jogai és szabadságai védelmének érdekében szükségesek.
A 18. cikk vonatkozásában: számos bírálat érte az egyházak állami nyilvántartásba vételének megszigorítására, az egyházak gazdálkodását érintő szabályozásban eltérő bánásmód érvényesítésére és a kisegyházakkal szembeni korlátozó fellépésre irányuló kormányzati törekvéseket.
19. cikk 1. Nézetei miatt senki sem zaklatható.
19. cikk 2. Mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra; ez a jog magában foglalja mindenfajta adat és gondolat határokra való tekintet nélküli - szóban, írásban, nyomtatásban, művészi formában vagy bármilyen más, tetszése szerinti módon történő - keresésének, megismerésének és terjesztésének a szabadságát is.
19. cikk 3. Az e cikk 2. bekezdésében meghatározott jogok gyakorlása különleges kötelességekkel és felelősséggel jár. Ennélfogva az bizonyos korlátozásoknak vethető alá, ezek azonban csak olyanok lehetnek, amelyeket a törvény kifejezetten megállapít és amelyek
19. cikk 3. a) mások jogainak vagy jó hírnevének tiszteletben tartása, illetőleg
19. cikk 3. b) az állambiztonság vagy a közrend, a közegészség vagy a közerkölcs védelme érdekében szükségesek.
A 19. cikk vonatkozásában: a kormány az ismétlődő bírálatok ellenére nem orvosolta azt a helyzetet, amelynek eredményeként a kormányzati oldal teljes dominanciát élvez a közszolgálati médiát felügyelő kuratóriumokban. A közérdekű információk kiszolgáltatásával kapcsolatos kormányzati vonakodás szintén aggodalomra ad okot.
20. cikk 2. Törvényben kell megtiltani a nemzeti, faji vagy vallási gyűlölet bármilyen hirdetését, amely megkülönböztetésre, ellenségeskedésre vagy erőszakra izgat.
A 20. cikk vonatkozásában: a magyar közéleti szereplők részéről egyre többször tapasztalható nyílt gyűlöletbeszéd, amelynek célpontját leggyakrabban a romák és az "illegális" migránsok jelentik.
- 125/126 -
Nem ritkák a kódolt, de egyértelmű antiszemita megnyilvánulások sem. Ezeket a jelenségeket erősíti a gyűlöletbeszéd szankciórendszerének hézagos mivolta.
26. cikk A törvény előtt minden személy egyenlő és minden megkülönböztetés nélkül joga van egyenlő törvényes védelemre. Erre tekintettel a törvénynek minden megkülönböztetést tiltania kell és minden személy számára egyenlő és hatékony védelmet kell biztosítania bármilyen megkülönböztetés ellen, mint amilyen például a faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy más helyzet alapján történő megkülönböztetés.
A 26. cikk vonatkozásában: a magyar jogrendszer nem tartalmazza a diszkrimináció definícióját, s ez hátráltatja a diszkriminatív jelenségek elleni hatékony fellépést. Az ágazati jogszabályokban szétszórt, diszkriminációt tilalmazó rendelkezések nagy részéhez nem kapcsolódnak megfelelő szankciók, ezért a hátrányos megkülönböztetés elleni jogi szabályozás gyakran csupán deklaratív jellegű, és a diszkrimináció szigorú törvényi szankcionálását előíró alkotmányos norma sem érvényesül megfelelően. A romák aránytalanul magas száma a büntetés-végrehajtási intézetekben kétségeket ébreszt a rendvédelmi és igazságszolgáltatási szervek előítéletektől mentes működését illetően.
27. cikk Olyan államokban, ahol nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbségek élnek, az ilyen kisebbségekhez tartozó személyektől nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy csoportjuk más tagjaival együttesen saját kultúrájuk legyen, hogy saját vallásukat vallják és gyakorolják, vagy hogy saját nyelvüket használják.
A 27. cikk vonatkozásában: a jogi szabályozás hiányosságai gátolják a kisebbségi önkormányzatok hatékony működését, különösen a roma kisebbség vonatkozásában, amelynek igényei eltérnek a nagyobb fokban integrált kisebbségekétől. ■
Visszaugrás
