A különböző magánjogi rendszerekben közös elemként határozható meg, hogy valamilyen formában az ingatlanszerzést a nyilvánosság bevonásához kötik.[1] Az ingatlanra vonatkozó dologi jogviszonyok nyilvánossága a magánjog anyagi jogi követelményéből[2] származik. A joghatásos nyilvánkönyvek, a telekkönyvek és telekkönyvi elvű ingatlan-nyilvántartások a magánjogi ügyletek nyilvánosságát intézményesítik.
A nyilvánosság elve közvetlen összefüggésben áll a bejegyzési elvvel, és ebben a vonatkozásban anyagi jogi alapelv.[3] Magyarországon az 1851-ben hatályba léptetett osztrák Polgári Törvénykönyv (Optk) értelmében az ingatlanokra vonatkozó dologi jog szerzése a telekkönyvi bejegyzéstől függ,[4] a telekkönyvön kívül dologi jogokat szerezni egyáltalán nem lehet. Ezzel az ún. anyagi bejegyzési elvvel összefüggésben nyert szabályozást "a nyilvánosság alapelve (Publizitätsprinzip), amely a dologi jogviszonyok felismerhetővé válását biztosította az alaki jog, illetőleg másfelől az anyagi jog a közhitel joghatása révén.
A bejegyzési elvhez kötődően a telekkönyvi rendszerekben jogvédelmi hatásként jelenik meg az anyagi nyilvánosság jogintézménye, amely megteremti a lehetőségét annak, hogy a jogok érvényesíthetősége az anyagi jogi állapottól eltérhessen. Az anyagi nyilvánosság, mint jogvédelmi hatás alapját az ingatlanforgalom biztonsági követelménye igényli. A forgalmi érdek megköveteli az aprólékos vizsgálat, a személyi körülmények mellőzését azok időigénye okából, helyettük a jogosultságok egyértelmű és végleges, egyszerűen és azonnal felismerhető állapotrajzát, továbbá az azon alapuló jogügyleti szerzőkre biztosított jogvédelmet.
A telekkönyvi irodalomban[5] a nyilvánosság mindazonáltal meghatározóan eljárásjogi alapelvként nyer magyarázatot, mint a közhitelesség alaki előfeltétele és
- 428/429 -
egyben szükségszerű következménye. Ez az oka is annak, hogy a nyilvánosságot rokonítják a cognitio megdönthetetlen törvényes vélelmével.[6] Emellett megjelenik az anyagi nyilvánosság (materielles Publizität) azon fogalmi eleme, amely inkább szolgálati szerepként fogalmazható meg, nevezetesen, hogy a nyilvánkönyvnek az ingatlanok (telekkönyv ingatlan regiszter) a magánjogi és/vagy/nem közjogi viszonyairól kétségmentes és megbízható információt kell adnia.
A nyilvánkönyvnek (telekkönyvnek, ingatlan-nyilvántartásnak) a jogbiztonságot kell szolgálnia és biztosítania, ennek megfelelően védelemre érdemes a forgalmi érdek, az ennek megfelelő és ehhez mért nyilvánosság. A nyilvánosság mindazonáltal nem primer instrumentum, hanem következmény a forgalombiztonság tekintetében. A primer eszköz a közhitelesség törvényi fikciója.
A telekkönyvi elvű egységes ingatlan-nyilvántartások nyilvánossága különbözik a telekkönyvi rendszerek nyilvánosságától abban, hogy utóbbiak csak a magánjogi jogviszonyok megbízható és kétségektől mentes a nyilvánosságra hozatalát jelenti, de nem tekinti feladatának a közjogi jogviszonyok közvetítését.[7] A telekkönyv a közjogi nyilvánosságot az ingatlan kataszterek feladatává szűkíti. Mivel a közjogi korlátozások a XX. századra számukat és a magánjogi vonatkozásukat tekintve is döntő tényezővé váltak, a telekkönyv viszonylagos leértékelődésének veszélye realitássá vált, szerepe, mint a forgalmi érdek biztonságát biztosító külső jel relativizálódott.[8]
A II. világháború előtti telekkönyvi irodalom a nyilvánkönyvi nyilvánosságot anyagi és alaki értelemben különböztette meg, illetőleg e kettős tartalom szerint határozta meg. A kettős nyilvánosság kölcsönös meghatározottsági viszonyban állt egymással. Az alaki nyilvánosság teremtette meg a nyilvánkönyv megismerhetőségét, illetőleg az ismertség megdönthetetlen törvényes vélelmét. Ezen a nyilvánosságon alapult az anyagi nyilvánosság elve, amely a jogvédelmi hatást jelentette a jóhiszemű jogszerző javára.
A telekkönyvi nyilvánosság teljessége kettős jelentésű: jelenti az alanyilag korlátlan nyilvánosságot, továbbá a telekkönyv teljességére való kiterjedést. A nyilvánosság kiterjed a telekkönyv részére, továbbá - bár tételes szabály hiányában, de a jogszabály értelmezésével levezethetően - segédirataira, köztük különösen az iktatókönyvre is, amely a rangsor szempontjából meghatározó.
A telekkönyvi nyilvánosság kiterjesztett szabálya a Magyar Általános Polgári Törvénykönyv Tervezetének első szövegébe - annak 548. §-ába is bekerült.[9] A tervezet szerint a telekkönyvi betekintés magára a telekkönyvre, az iktatókönyvre és az okirattárra terjedt ki, bármiféle korlátozás nélkül. A második tervezet - szövegszerűen a 384. §-ba építette be az alaki nyilvánosság szabályát - szerint a "telekkönyvet, a hozzá tartozó térképeket, a telekkönyvi hatóság kezelőkönyveit és az okiratgyűjteményt mindenki megtekintheti."[10] Az országgyűlés elé terjesztett szöveg, továbbá jogszabályi hely (384. §) változatlan maradt.[11] Tímár szerint e tervezet tárgyalása során merült fel, hogy a szabályt anyagi jogi szabályként kell felvenni a telekkönyvi rendtartás 170. §-a szerinti állapot fenntartásával. A képviselőház törvényelőkészítő külön bizottsága átdolgozta a tervezet nyilvánosságot érintő szövegét is, az átdolgozott szöveg a 380. §-ban tömören, minden részletezés nélkül fogalmazva kimondta a telekkönyv nyilvánosságát. A telekkönyvi nyilvánosságra vonatkozó törvényi szöveg tartalmi kifejtést nélkülöző átfogó egyszerűsítését azzal indokolta a bizottság, hogy anyagi jogi szabályban ennyi elegendő, a telekkönyvön kívüli más iratok megtekintésére vonatkozó szabályokat tartalmazzák az alaki telekkönyvi szabályok, így a telekkönyvi rendtartás.[12]
- 429/430 -
Az 1928. évi Mtj. 914. §-ába változott a korábbiakhoz képest, a telekkönyvi részekre és eljárásjogi kérdésekre is kiterjedő szöveg került be. A telekkönyvi nyilvánosság anyagi jogi szabályába bekerült a nyilvánosság tartalmának, annak gyakorlása feltételeinek meghatározása is.[13] "A telekkönyvi iratokat a telekkönyvi hivatal tagjának jelenlétében bárki megtekintheti, azokból jegyzeteket készíthet és kívánhatja, hogy részére a telekkönyvi hatóság telekkönyvi másolatot vagy kivonatot vagy a telekkönyvi rendtartás szerint megengedett tanúsítványt szolgáltasson ki". A nyilvánosság anyagi jogi szabálya azonban nem tartalmazta az ismertség, a cognitito melletti megdönthetetlen vélelmet, arra az indokolás tér ki, utalva a telekkönyvi rendtartás 170. §-a és 171. §-ának szövegére.
Az ingatlan-nyilvánkönyvek, így a telekkönyv, majd az egységes ingatlan-nyilvántartás alaki nyilvánossága valójában kétrétegű fogalom: jelenti egyfelől alanyi jogként az ingatlan-nyilvántartás, mint közérdekű adathalmaz megismerésének lehetőségét,[14] másfelől - megdönthetetlen törvényes vélelemként - jelenti azt is, hogy az ingatlan-nyilvántartás tartalma mindenki előtt ismert (cognitio vélelme), így azok előtt is, akik - bármely, akár menthető okból, akár önhibából - azt nem tekintették meg. A nyilvánosság kettős tartalmának szabályozása eltérő. Míg a cognitio elve megmarad a magánjog keretein belül, addig a megismeréshez való jog közjogiasodása, quasi "emberi jogiasodása" figyelhető meg.[15]
A megismeréshez kapcsolódó jog pozitívan szabályozott, az ebből egyébiránt nem következő ismertsége negatív szabállyal valósul meg, a nyilvánkönyvi törvény imperativ szabállyal kizárja az erre való hivatkozást. A nyilvánosságnak ilyen törvényi szabályozási módja okát és alapját a nyilvánkönyvhöz fűződő anyagi és eljárás jogi hatályok alapozzák meg, a nyilvánosság a nyilvánkönyv joghatásainak alapja és feltétele.
Tímár[16] szerint a nyilvánosság magánjogi anyagi jogi alapelv. A telekkönyv tartalmának megismerésére vonatkozó jog alaki nyilvánosság. Az alaki nyilvánosságot[17] a telekkönyvi rendtartás[18] a szinte korlátlan alanyi és tárgyi nyilvánosság alapján szabályozza. Tímár kiemeli, hogy az alaki nyilvánosság szabálya nem eljárásjogi, hanem anyagi jogi szabály, az eljárásjogi szabályok ezzel nem lehetnek ellentétesek. A nyilvánosság alaki jellege azt jelenti Tímár értelmezésében, hogy "itt nem a tárgyi jog fennállásával", azaz nem az anyagi nyilvánosságként értelmezett joghatással van dolgunk, hanem a telekkönyv tartalma "feltárásával," amit anyagi jogi érdekek követelnek meg. Ezek az anyagi jogi érdekek valójában nem mások, mint a dologi jogokhoz rendelt nyilvánosság szabálya, a telekkönyvi bejegyzési elv és a közhitelesség joghatása.
Sárffy[19] ugyancsak a nyilvánosság anyagi és alaki kettőségéből indul ki. Értelmezésében az alaki nyilvánosság a telekkönyvi tartalom megismerésére való jogot jelenti. A nyilvánosság értelemszerű korlátozását jelenti, hogy a telekkönyvi betéteket csak a telekkönyvi hatósági munkaidőn belül, a telekkönyvi hatóság dolgozója jelentétében tekinthetik meg. Sárffy szerint a megtekintő fél másolatot nem készíthet ugyan, de kérheti, hogy a hatóság - a megfelelő illeték fejében - arról számára másolatot adjon.
Szladits a telekkönyv nyilvánosságát annak céljából, funkciójából eredő következményként kettős fogalomként értelmezi.[20] Az alanyi és tárgyi, tartalmi vonatkozású korlátlan nyilvánosságot a cognitio elvével együtt, egymást feltételezve tárgyalja. Az alaki nyilvánosság kettős tartalmát a telekkönyv és részei megismerésére való alanyi jogként, illetőleg a telekkönyv ismertségére vonatkozó megdönthetetlen törvényes vélelem együttesében látja. A telekkönyv anyagi nyilvánosságát azonban a dologi jogviszonyokra érti. Ebből adódhatna az a következtetés is, hogy az alaki nyilvánosság is erre korlátozódik. Ilyen következtetésre Szladits azért nem jut, mivel az alaki nyilvánosságot áttételesen köti az anyagi nyilvánosságához.[21]
Kolosváryt[22] nem foglalkoztatja az anyagi publicitási joghatáson kívül különösebben az alaki nyilvánosság. Ennek oka, hogy a telekkönyvet a tulajdonjog megszerzése keretében tárgyalja, és ott annak nincs relevanciája.[23]
- 430/431 -
A telekkönyvi rendeletben[24] szabályozott nyilvánosság elve egyfelől azt jelenti, hogy a telekkönyv tartalmáról mindenki tudomást szerezhet, azt megtekintheti, arról feljegyzéseket készíthet és hiteles másolatokat kérhet /alaki nyilvánosság/; másfelől jelenti azt is, hogy ha valamely jogot, tényt a telekkönyvbe bejegyeztek, senki sem hivatkozhat arra, hogy annak fennállásáról nem tudott. Az a törvényes vélelem áll fenn tehát, hogy a telekkönyv tartalma a jogszerzők előtt ismert /cognitio vélelme/. E megdönthetetlen törvényes vélelem alapozza meg a telekkönyv feltétlen használatához fűződő jogszerzői érdeket: ingatlanokra vonatkozó jogok szerzésénél a telekkönyv nem mellőzhető /tartalmi nyilvánosság/.
Kampis[25] szerint a telekkönyvi nyilvánossság célja a forgalom biztonsága. Ezért él a telekkönyvi jog a cognitio vélelmével. Ez a vélelem megdönthetetlen, ellenbizonyításnak helye nincs. A nyilvánosság a szocialista telekkönyvben[26] nemcsak jog, de kötelezettség is: aki telekkönyvi jogot akar szerezni, annak a telekkönyvet meg is kell tekintenie. Kampis[27] értelmezésében a nyilvánosság elsősorban a megismerésre való jogot jelenti, továbbá azt is, hogy a telekkönyv tartalmáról feljegyzéseket lehet készíteni és hiteles másolatokat lehet kapni. Kampis a nyilvánosságot a telekkönyv egészére, így részeire is kiterjedő elvként magyarázza, lévén a jogszerzés szempontjából azok is jelentős adatokat tartalmaznak.[28]
Az egységes ingatlan-nyilvántartás[29] alaki nyilvánossága[30] a telekkönyvi nyilvánosság elve tartalmán nyugszik, jelenti a nyilvántartás tartalmának megismerésére vonatkozó jogot,[31] amely magába foglalja a betekintés, az nyilvánkönyvi tartalomról való átfogó vagy szelektív "adathozzáférést", a nyilvánkönyvi tartalomról másolat kiadása iránti jogot, netán adott csoportosítás szerinti "adatkérést".[32]
Az ingatlan-nyilvántartás nyilvánosságának pusztán a nyilvánkönyv részei tartalmának megismerésére való jogát felölelő, eljárásjogi jellegű tartalmát egyfelől az Alkotmánybíróság (AB) határozat,[33] másfelől az egykori telekkönyvi irodalomhoz visszanyúló Lenkovics anyagi jogi megközelítésben alapjaiban teszi kétségessé. Lenkovics szerint a nyilvánosság a dologi jog újabb keletű alapelve.[34] Az AB határozat inkább a vitatható tartalmú közérdekűség talaján áll, mintsem a dologi jogi alapokon, amely utóbbi valódi alapot kínált volna egy izgalmasabb, az információs önrendelkezési joghoz való viszonyban való komplex alkotmányos elemzéshez.
Az alkotmánybíróság megközelítésében - Kampishoz hasonlóan - az ingatlan-nyilvántartás nyilvánossága a cognitio anyagi szabálya érvényesülésének alaki feltétele, az ingatlanforgalom alapvető garanciája, mivel "Egyedül ennek alapján biztosítható az a megdönthetetlen törvényes vélelem, hogy ingatlanra vonatkozó jogok, tények és egyéb adatok bárki, így a jogszerzők előtt ismertek, és senki nem hivatkozhat jogszerűen arra, hogy valamely adatról, amely az ingatlan-nyilvántartásban szerepel, nem volt tudomása. Az ingatlan-nyilvántartás tehát csak akkor tudja betölteni rendeltetését, ha a nyilvánosság elve alapján működik."[35]
Az Alkotmánybíróság határozatával - megállapítva, hogy az az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. törvényerejű rendelet (Inytrv.) alaki nyilvánosságot korlátozó 2. § (1) bekezdésének "ha jogszabály kivételt nem tesz" szövegrésze alkotmányellenes - 1995. szeptember 30. napjával az alaki és anyagi nyilvános-
- 431/432 -
ság feltétlenné és korlátozhatatlanná vált.[36] Az alkotmányossági felülvizsgálat folytán a jogszabályi hely a közhitelesség tartalmi korlátai tekintetében is alapvetően módosult, az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége feltétlenné és korlátozhatatlanná vált, de csak a nyilvántartási törvény szerint. A Polgári törvénykönyv és a bírói gyakorlat alapján azonban korántsem. Maga az Alkotmánybíróság sem észlelte, hogy a felülvizsgálati eljárása során hozott határozatával a nyilvánkönyv anyagi jogi hatását, annak közhiteleségét alapvetően átírta úgy, hogy eközben az annak forrását és alapját képező Ptk.-beli anyagi jogi szabályt érintetlenül hagyta.[37] Erről ehelyütt nem szólnánk azt a közhitelességről szóló részben érintjük.
Itt és most csak a nyilvánkönyvi tartalom megismerhetőségének, illetőleg az információs önrendelkezési jog viszonyának szenteljük figyelmünket. Az Alkotmánybíróság határozatának indokolása szerint az ingatlan-nyilvántartás adatai[38] tartalma adatvédelmi szempontból közérdekű adatok, a nyilvánkönyv csak akkor tudja betölteni rendeltetését, ha az a nyilvánosság elve alapján működik.[39] A 32/1992. (V. 29.) AB határozat szerint a közérdekű információkhoz való szabad hozzáférés, a közérdekű adatok[40] nyilvánossága egyben az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált demokratikus jogállamiság alapvető alkotmányos biztosítéka (ABH 1992, 183.). Erre figyelemmel az Alkotmány idézett rendelkezéséből és az Avtv.-ből is következik, hogy az ingatlan-nyilvántartás nyilvánossága, az abban levő információk megszerezhetősége, az azokhoz való hozzáférhetőség alkotmányos követelmény.[41] Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 61. § (1) bekezdése alapján a közérdekű adatok megismerésére vonatkozó jogot alkotmányos alapjogként garantálja, "amely a kommunikációs alapjogok jogegyütteséből az informáltsághoz való jogot, az információk megszerzésének szabadságát és állami elismerését, illetőleg biztosítását jelenti." Ezen a gondolatmeneten nyugszik a nyilvánkönyvi közhitelesség és nyilvánosság összekapcsolása az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való jog biztosítékával.[42]
Az Alkotmánybíróság[43] rámutatott arra, hogy az információszabadság, ezen belül a nyilvánkönyvi nyilvánosság korlátozása csak akkor fogadható el alkotmányosan indokoltnak, ha azt más alapjog érvényesülése kényszerítően indokolja, illetőleg ha az alapjogi korlátozást a fent idézett szempontok elkerülhetetlenül szükségessé teszik.[44] Az információknak a nyilvánosságtól való elzárása tehát ugyancsak alá van vetve az alapjogi korlátozásokkal szemben támasztott alkotmányossági követelményeknek. A nem törvényi korlátozás alkotmányosan megengedhetetlen, ezért alkotmányellenes.
Az Alkotmánybíróság a nyilvánkönyvi tartalom, mint közérdekű adathalmaz nyilvánosságának törvényi korlátait az Avtv. 19. § (3) bekezdése szerint találta korlátozhatónak.[45] Az Avtv. 19. § (3) bekezdése szerint
- 432/433 -
honvédelmi, nemzetbiztonsági, bűnüldözési vagy bűnmegelőzési, központi pénzügyi, vagy devizapolitikai érdekből, külügyi kapcsolatokra, nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatokra, illetőleg bírósági eljárásra tekintettel a közérdekű adatok nyilvánosságát törvény korlátozhatja.[46]
Az AB határozat azonban nem foglalt konkrétan állást a nyilvánkönyvi részek, így különösen a tulajdoni lap, illetőleg az okirattárban lévő adatok megismerésének tartalmi korlátait érintően. Így valójában nem segítette elő a nyilvánosság versus információs önrendelkezési jog, mint két alkotmányos alapjog konfliktusa feloldását alkotmányos alapokon.
Az AB határozat gyengéje, hogy a nyilvánkönyvi adatok, mint közérdekű adatok körét nem vonta meg, így eltérő interpretációkra adhat okot. Ha valaki a nyilvánkönyv teljességét érti ad az adatok körén, akkor az okirattárban lévő okiratokban és a törölt bejegyzések állományában őrzött adatokat is ideértheti, tovább bővítve a nyilvántartási térkép adatainak teljes körű megismerésére vonatkozó igényével. Ha az adatok teljességébe beletartoznak, mert a nyilvánkönyvi funkciókhoz elengedhetetlenek, akkor sem tudni milyen okból minősülnek előbbiekhez mérten közérdekűnek.
Kérdés ezek után melyek azok a nyilvánkönyvi funkciók, amelyek az alkotmánybíróság számításba vett határozata meghozatalakor. Nem valószínű, hogy a hármas joghatáson kívül mást is számításba vett volna, mivel a törvény szerint sem bír többel. Ha pedig így van, akkor a közérdekűség a joghatások centrumába tett tulajdoni lap tartalmára szorítható, illetőleg e tulajdoni lapon lévő tartalom megismeréséhez, ha azt a tulajdoni lap nem tudja kétségmentesen szolgáltatni. Ezt a kört meghaladóan nem közérdekű adathalmazzal állunk szemben.
A nyilvánkönyvnek egyszerre kell a forgalom fellépők érdekében a lehető legteljesebb körű betekintési lehetőséget nyújtania, másfelől a bejegyzett jogosultak adatai védelmében, illetőleg érdekében a megismerést az indokolt szinten, azaz az ingatlannal kapcsolatban a forgalomban fellépők számára szükséges információt nyújtania, egyebekben a kíváncsisággal szemben zárnia. A nyilvánkönyvi tartalomhoz kapcsolt cognitio vélelme eleve feltételezi és megköveteli a nyilvánosságot. Azokban a nemzeti jogokban, ahol a cognitio hozzárendelt a jogszerzőkhöz, az alaki nyilvánosság korlátozása még pontosabb szabályozást kíván. A nyilvánosság határainak meghúzása ezért különböző érdekek kiegyenlítésének alávetett.[47]
Talán meglepő, de mindenképpen figyelemre méltó, hogy a nyilvánosság tartalmának és mértékének az általában vett nyilvánkönyvi közhitelességhez való egyértelmű hozzárendelése háttérbe szorul a német jogban.[48] Bár a telekkönyv célja a nyilvánosság megteremtése, és nem a bejegyzett jogosultak titokvédelme, és így a betekintés joga dologi jogi szempontból is adott, az korántsem általános, és a konkrét jogalanyoktól függetleníthető jelenség. A telekkönyvi információn alapuló forgalmi szituáció, a közhitelesség hatása csak meghatározott, jogszerző harmadik személlyel szemben, azaz konkrét forgalmi helyzetben értelmezhető, következésképpen a nyilvánkönyvi joghatáshoz mérten értelmezendő a megtekintésre jogot formáló személyek, a jogos érdekkel bírók köre is. A forgalmi szituációban fellépő felek jogos érdeke külön meghatározást igényel.
Ha a nyilvánkönyvi tartalom megismerése nem korlátlan, illetőleg korlátai nem tárgyi, hanem személyi meghatározottságúak, akkor kerül előtérbe a megtekintésre jogosult érdeke, továbbá annak igazolása. A jogos érdek fogalma csak azokban a telekkönyvi rendszerekben nyert meghatározást, ahol a nyilvánosság korlátossága nyert teret, így mindenekelőtt a német, részben a svájci telekkönyvi jogban.[49]
Auer és Hoffmeister mindenesetre úgy látják, hogy a német telekkönyvi jogi gyakorlatban a jogos érdek fogalma mind jobban felhígult. Hoffmeister is elismeri azonban, hogy a telekkönyvi korlátlan nyilvánosság a számítógépes adatfeldolgozási technika alkalmazása mellett merőben új lehetőséget teremt a nyilvánkönyvbe bejegyzett adatok nyilvánkönyvi céltól független kezelésére, így a korlátlan nyilvánosság nem tartható fenn.[50] Maguk is a telekkönyv részeinek
- 433/434 -
eltérő nyilvánosságában látják a megoldást, így főszabályként a telekkönyvi főkönyv korlátlan, míg az okirattár korlátozott megismerési jogának lehetővé tételében. A szelektív nyilvánosság megteremtésének talán jogilag indokoltabb megoldását jelentette volna a konkrét telekkönyvi betéthez kapcsolt korlátlan nyilvánosság kimondása.
Holzer és Böhringer[51] szerint a jogos érdek fogalma szűkebb, mint egy közönséges nyilvánkönyv (mint pl. cégjegyzék) megismeréséhez elégséges, konkrét jogviszony előképét nem előfeltételező puszta érdek, de tágabb annál, mint a bizonyított jogviszonyon alapuló érdekeltség. Ezzel könnyű egyetérteni, nehéz azonban a joggyakorlat szintjén általános érvénnyel és megragadhatóan, a differenciálást is magába hordozó módon megfogalmazni.
A német szerzők a jogos érdek fogalmi körét illetően megkülönböztetnek ingatlanon fennálló jogból eredő érdeket, tényleges gazdasági érdekeltséget, közérdeket, illetéktelen érdeket, közönséges kíváncsiságot, egyéb érdeket. Természetesen a jogos érdek előbbi főbb csoportjai részletekbe menően tovább csoportosíthatók, amelyeknek nem is állnak ellen.[52]
Mindenki, akit az ingatlanra vonatkozó jog megillet, különösen azok, akik nyilvánkönyvbe bejegyzett jogosultság alanyai, az anyagi nyilvánosság okából az alaki nyilvánosságban is részesek, így megtekintési joguk sem korlátozott.
A gazdasági érdek, mint forgalmi érdek kétségkívül jogos érdekeknek számít, amelyet azonban vagy bizonyítani vagy valószínűsíteni kell. A bizonyítás nehézkessége, de főleg időigénye miatt - már praktikus megfontolások miatt is - csak kisegítő szabályként jöhet szóba. Ennél meghatározóbb az a nyilvánkönyvi eljárási elv, amely a jogszerzőktől is csak jogaik valószínűsítését - okirati bizonyítás útján - követeli meg, de nem azok teljes körű és az érintettel szembeni bizonyítását. A nyilvánkönyvi bizonyítási eljárások alapelvének feladására nincs szükség a jogosultak tárgyi, azaz ingatlan vonatkozású ügyeiben sem. Így tehát a hitelezők, bérlők, végrehajtók, egyéb üzleti partnerek jogosultak a nyilvánkönyv megtekintésére, feltéve, hogy okirattal igazolják a jogviszony fennállásnak valószínűségét.
A házastársi, élettársi kapcsolat - ha ahhoz nem társul az ingatlanra vonatkozó jogosultság, igény, mint minden más családi kapcsolat, rokonság önmagában nem elegendő a nyilvánkönyvi tartalom megismeréséhez.
A közjogi érdekek sokfélék lehetnek, amelyek akkor alapozzák meg a betekintési jogot, ha egyfelől tárgyi (azaz ingatlannal), másfelől alanyi (valamely jogosulttal) meghatározottságúak, és ezt igazolják.
Külön problémát okoz a média nyilvánkönyvi betekintési jogának megengedése, ahol ütközhet egymással a sajtó adta nyilvánosságához kötött demokratikus ellenőrzési funkció, mint közjogi tényállási elem, illetőleg másfelől az alkotmányosan védett információs önrendelkezési jog, mint alapjog (magán és közjogi tényállási elem). A betekintés korlátozásának, megtagadásának vagy megengedésének szabálya ebben a körben is a személyi és tárgyi meghatározottságban adható meg. A betekintés közjogi jogalapját, nevezetesen a demokratikus ellenőrzési feladat és az adott nyilvánkönyvi jog elengedhetetlen feltárásához fűződő érdek összhangját a sajtónak kell valószínűsítenie. Amennyiben ez a valószínűsítés nem hiteles, kétségeket ébreszt, el kel utasítani a betekintési igényt.
Az egyéb érdekek lehetnek tudományos, történeti vagy családi megalapozottságnak, amelyekre a külön jogszabályok adhatják meg a betekintésre és annak gyakorlása feltételeire vonatkozó jogosultságot. A nyilvánkönyvi jogban az ilyen érdekek önmagukban nem relevánsak.
A nyilvánkönyvi nyilvánosság szabályozottsága és az 1993 évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény (Emberi Jogok Európai Egyezménye) viszonya egyfelől felvethető a javak tiszteletben tartásának jogának az Egyezményhez fűzött az 1. számú kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikke szemszögéből, amely sokkal inkább az Alkotmány tulajdonvédelmi klauzulájához kapcsolódik. Az 1. számú kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikke biztosítja a javak tiszteletben tartásnak jogát, amelyet leegyszerűsítve a tulajdonhoz való jogként is szokás nevezni.
Az ingatlan-nyilvántartás nyilvánossága fogalmi körében ettől nagyobb súllyal vizsgálandó a kérdés a nyilvántartott adatok és azok kezelése szabályozásának az Emberi Jogok Európai Egyezménye 8., 10. cikk (2) bekezdéséhez, illetőleg a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok áramlásáról szóló 95/46/EK irányelv 7. cikkéhez való viszonya.
Mindkét utóbbi jogforrás előírja, hogy a személyes adatokat csak egyértelműen meghatározott és jogszerű célok szerint, e célokhoz kötötten és azoknak megfelelően, azokkal összeegyeztethető módon lehet ke-
- 434/435 -
zelni, feldolgozni, továbbítani. A nyilvánkönyvi adatkezelés szempontjából ez azt jelenti, hogy a bejegyzett jogosultak személyes adatait csak olyan mértékben lehet kezelni, ahogy az a nyilvánkönyv törvényben meghatározott feladatai és célja megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.
Értelmezve előbbieket a nyilvánkönyvi jogra, ezen adatkezelési törvényi korlát - alkalmazva azt a nyilvánkönyvek funkcióira és céljai - megjelenik
- az adatkezelés ingatlanhoz kötöttségében (meghatározóan az adathozzáférésnek a reálfólium szabálya szerinti engedélyezésében),
- a teljes körű és nem korlátozott elektronikus hozzáférés biztosítása (pl. Internet) kizártságában,
- a jogosultankénti (személyi szempontú) megismerés: betekintés, "másolatkérés" főszabály szerinti tilalmában,
- a korlátlan nyilvánosságot élvező jogosulti kört érintő törvényi szintű megengedő szabályozásban, mint korlátozásokban.
Előbbi korlátozások az információszabadság korlátozásai is egyben, és egybeesnek az Emberi Jogok Európai Egyezménye 10. cikkének 2. pontjával, amely szerint "az információszabadság gyakorlása csak törvényben meghatározott, olyan alakszerűségeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sérthetetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme stb. céljából."
A német telekkönyvi jogi irodalomhoz hasonlóan Hoffmeister és Auer, továbbá Rechsberger[53] számára is a nyilvánosság korlátját a bejegyzett jogosultak információs önrendelkezési joga, mint alkotmányos alapjog jelenti. Ez a jog ugyanis érdek- és jogfeszültség viszonyban áll a harmadik személyekkel, akik a telekkönyv megtekintői és megismerői. Az ő oldalukon a cognitio megdönthetetlen törvényes vélelme áll. A törvény erejénél fogva vélelmezett bármely személyről, hogy a telekkönyv tartalmát ismeri, miután az a törvény kötelező erejénél fogva nyilvános. A harmadik személyek nem hivatkozhatnak arra, hogy a telekkönyv tartalmát nem ismerik. A telekkönyv tartalma azonban a törvény által szigorúan meghatározott, célhoz kötött csoportosítású és feldolgozottsági módszerű adattartalom. Telekkönyvi kompromisszum jogalapja ennek a feszültségviszonynak az érdekeltek közötti jogi érdekek mérlegelésén és kiegyensúlyozott telepítésen alapszik. Egyfelől a telekkönyvi cél és feladat, másfelől a személyes adatok védelme.
Hoffmeister és Auer[54] szerint a nyilvánkönyvek, köztük a telekkönyv nyilvánossságát eljárási jogi problémaként közelíti meg. Hofmeister a nyilvánosság szabályozása tekintetében az összehasonlítás alapjául vett európai nyilvánkönyvi jogszabályokban nagyon különböző szabályozásokat, de alapvetően három változat talált.
A korlátlan nyilvánosság alanyi és tárgyi, a nyilvánkönyvi részeket átfogó értelemben is fenn áll. Bárki a jogos érdek igazolása nélkül betekintést és másolatok megadását igényelheti, mégpedig mind a betétről, illetőleg a tulajdoni lapról, továbbá az okiratokról. Hoffmeister és Auer az "osztrák" jogcsaládot sorolja ide.[55] Az osztrák telekkönyvi törvény alapszabálya ma is az, hogy bárki, a jogi érdek mindenféle valószínűsítése vagy bizonyítása nélkül megtekintheti a telekkönyvet.[56] Hoffmeister álláspontjában a változás nyilvánvaló, mivel de lege ferenda csak a főkönyvre terjedne ki a korlátlan nyilvánosság, az okirattárra - a svájci, illetőleg a német telekkönyvi jog nyomán - korlátozott nyilvánosság állna fenn. Az okirattárak korlátlan nyilvánosságát kellene azonban biztosítani, ha a telekkönyv betétben a bejegyzés kifejezetten hivatkozik valamely okiratra.
A nyilvánosság tartalmilag azt jelenti, hogy bárki megtekintheti az elektronikusan, számítógépes adat-
- 435/436 -
hordozón vezetett telekkönyvet az adatkezelő körzeti bíróságoknál (Bezirksgericht), mint a telekkönyvet vezető hatóságnál, továbbá bármely közjegyzőnél. A telekkönyvet megtekinteni nem lehet bárhol, csak azokon a helyeken, ahol az adatokhoz való hozzáférés és az adatszolgáltatás célhoz kötöttsége biztosított, az adatvédelem nem veszélyeztetett.
Hoffmeister szerint a telekkönyv megtekintése kiterjed annak teljes egészére, így az elektronikusan vezetett főkönyvre és az - egyébként manuális nyilvántartásiú - okirattárra. A nyilvánosság kiterjed az ún. Ingatlanadatbankra is. Az Ingatlan adatbank helyileg vezetett, de országosan szinten tartalmazza az Ausztria területén lévő összes - telekkönyvi vagy kataszteri - nyilvántartásba vett ingatlan adatait. Nem terjed ki a nyilvánosság az ún. Személyi Regiszterre, amelyet csak a jogos érdek valószínűsítése mellett lehet megismerni.[57]
A telekkönyvi nyilvántartás és adatkezelés azonban nem csak a reálfólium szerint lehetséges. A telekkönyvnek - a róla szóló külön törvény alapján - vannak kiegészítő segédnyilvántartásai, amelyek megkönnyítik a telekkönyvi munkát. Ezek a kiegészítő nyilvántartások nem az egyes önálló telekkönyvi jószágtestek szerint csoportosítottak, az adatkezelésnek és adatfeldolgozásnak egy más szempontú csöppet sem elhanyagolható értékű rendszerét jelenítik meg. Az adatkezelésnek ezek a különös módjai: a nyilvántartásba vett ingatlanok jegyzéke, a bejegyzett jogosultak személyi jegyzéke.
Ezek a segédnyilvántartások lehetővé teszik, hogy a jogosultak lakcíme, illetőleg az ingatlanok címe, az ingatlanok helyrajzi száma vagy a bejegyzett jogosult személyes adatai alapján a pontos telekkönyvi ingatlan azonosítható legyen. A nyilvánosság az "osztrák jogcsalád" anyajogában az osztrák telekkönyvi jogban azonban itt véget ér.[58] Ezek az adatkezelő telekkönyvi hatóság törvényben lehetővé tett adatcsoportosítási, adatfeldolgozási és adatkezelési felhatalmazásai, de ezek az adatcsoportok nem korlátlanul nyilvánosak.
A nyilvánosság szabálya az elektronikus telekkönyvben változik meg, a nyilvánosság már nem korlátlan, de a korlátozottság csak az ún. Personenregister-re (bejegyzett jogosultak személyi jegyzéke) vonatkozik.[59] Az elektronikus telekkönyvhöz való közvetlen hozzáférést a telekkönyvi hivatalokon és a közjegyzőkön kívül csak azok a foglalkozási csoportok és Intézmények kapják meg különös jogként, amelyek feladat- és tevékenységi köre szorosan az ingatlan forgalomhoz kapcsolódik, mint az ügyvédek és a bankok.
A nyilvánosságnak ez a szabálya egyszerre szolgálja a forgalom érdekét az ingatlanra vonatkozó jogviszonyok megfelelő transzparenciája által, másfelől nem adja meg a korlátlan hozzáférés lehetőségét annak helyszíne tekintetében adatbiztonsági okokból. A nyilvánosság eme korlátja az adatkezelő telekkönyv adatkezelési felhatalmazásából ered. A telekkönyv az ingatlanok jogviszonyai közhiteles tükrözésére szolgál, ebből következően a nyilvánosság szereplői, mint adatlekérdezők is csak ebben a keretben tekinthetik és ismerhetik meg korlátlanul a telekkönyv tartalmát.
A nyilvánosság az elektronikus úton vezetett telekkönyvben is a reálfólium szerint értelmezhető, azaz főszabályként a reálfólia elve és szabálya alapján. A telekkönyvben nyilvántartott bármely ingatlanra vonatkozó nyilvántartott jogok és jogilag releváns tények továbbá azok jogosultjai megismerhetők ingatlanok szerint, a felhatalmazott helyeken. A korlát megjelenik a megismerés helyében, továbbá a megismerés módjában, továbbá a megismerő részéről az adatcsoportosítás és adatkezelés tilalmában.
A telekkönyvi tartalomhoz való hozzáférés módjai különbözőek. Azoknál telekkönyvi hivataloknál, amelyek az adott körzetben vezetik a nyilvántartást a kiegészítő nyilvántartások, okiratok is megtekinthetők.[60] A közjegyzők az irodáikban kiépített elektronikus kapcsolat útján a telekkönyvi főkönyv és a kiegészítő nyilvántartások megtekinthetők az Ingatlan-adatbankon keresztül[61] Az ügyvédek a telekkönyvi adatok lekérdezése során a személyi központú adatlekérdezésen, a személyjegyzéken kívül a telekkönyvi főkönyv tartalmát tekinthetik meg elektronikus adathordozón keresztül[62] Más személyek, így bankok a telekkönyvbe való betekintési és megismerési lehetőségeket a hagyományos módon gyakorolhatják, nem tetszésük szerint.[63]
Az osztrák telekkönyvben szövetségi szinten megtudható, hogy mely jogosult mely ingatlanon, milyen ingatlan címmel, milyen jogosultsággal bír. Az értékjogok körében telekkönyv a zálogjogoknál a megterhelés konkrét összegszerűen meghatározott értéke, így a jogosult bonitásáról is információt ad, nem említve más személyhez kötődő adatokat is, amelyek kitűnnek a telekkönyvből. Ezek az adatok a telekkönyv céljának alárendelten közvetítettek, és bárki a jogi érdek valószínűsítése hiányában is megismerheti őket.
- 436/437 -
Hoffmeisterv és Auer szerint ebbe a csoportba tartozik a német és a svájci telekkönyvi jog.[64] A német telekkönyvbe való betekintés általában csak "jogos érdek" feltárása után[65] megengedett. A svájci telekkönyvbe való betekintés az "érdek hihetővé tétele" után[66] lehetséges, a közjegyzőkre e korlátozások nem vonatkoznak.
A német telekkönyvi rendszer alapelve, hogy a telekkönyv - eltérően a kereskedelmi regisztertől (HGB 9 §) szövetkezet regisztertől (Gen.G.156 §) - az Egyesületi regisztertől (BGB 79 §) nem korlátlanul nyilvános regiszter.[67] A telekkönyvi teljes nyilvánosság ugyanis érinti az alkotmányosan védett személyi információs önrendelkezési jogot, a személyes adatok biztonságát. A telekkönyv nem áll mindenki számára nyitva, hanem csak azok számára, akik jogos érdeküket előadják. Ennek oka a német telekkönyvben az a megfontolás, hogy a nyilvánkönyvbe bejegyezhető jogosultságoknak intern, személyes vonatkozásai is vannak, olyanok, amelyek harmadik személyekre, így publicitásra nem tartoznak, hanem a jogosultak zárt ügyének tekintendők. Mivel ezek az intern vonatkozások nemcsak a bejegyzés alapjául szolgáló okiratban jelennek meg, hanem magán a telekkönyvi betéten is, így a nyilvánkönyvi tartalom megismerésének nemcsak az okiratok, de az ingatlanra vonatkozó telekkönyvi betétben bejegyzett "adatok" (értsd alatta, jogok, tények, körülmények és azok jogosultjai) tekintetében is fennállnak a feltételei. A telekkönyvet ennek alapján egyetlen részében sem ismerheti meg bárki, csak az, aki valószínűsíteni tudja érdekeltségét. Nagyon fontos, az adatkezelő adathoz való hozzáférésének biztosítása, illetőleg továbbítása körében adott vizsgálódási körét és felelősségét meghatározó szabály, hogy az adatmegismerést igénylőnek nem bizonyítani vagy igazolni kell az érdekeltséget a telekkönyvi tartalom megismerése felől, pusztán valószínűsítenie kell azt.
Hoffmeister és Auer a korlátozott nyilvánosságú nyilvánkönyvi rendszerek körébe sorolja be a frankofón beírási és átírási okirattárakat, továbbá az angolszász felhívási rendszerű ingatlan-nyilvántartásokat.[68]
A francia regisztereket a nyilvánosság általi közvetlen betekintésből általában kivonták; csupán kivonatokat és másolatokat adnak ki; hasonló a helyzet Angliában, ahol nem ismerik a telekkönyvbe való közvetlen betekintést, hanem csak egy írásos tájékoztatási eljárást, mely folytán pl. a vevőnek az eladó meghatalmazására van szüksége, hogy egy regiszterkivonatot kaphasson. Hoffmeister általános következtetésként úgy látja, hogy az alaki nyilvánosság ott van inkább van túlsúlyban, ahol a főkönyvi alapelv és a telekkönyvi bizalom védelme hangsúlyosan szabályozott. A francia publikációs regiszter okirattár, a tulajdoni lap, mint telekkartoték segédirat, így az alaki nyilvánosság restriktív szabályozása érthető.
A manuális (értsd nem számítógépes adatrögzítésen alapú) vezetésű telekkönyvben és ingatlan-nyilvántartásban sokáig nem merül fel kérdésként a teljes nyilvánossággal szemben a korlátozottság igénye. A nyilvánosság teljessége értelmezhető alanyi és tárgyi rételemben egyszerre: bárki és bármit megtekinthet, megismerhet a nyilvánkönyv tartalmából.
A számítógépes nyilvántartás kiépülésével a korlátlan nyilvánosság alaki szabálya anyagi jogi korlátba ütközik a személyiségi jogokból sarjadó adatvédelem joga által. A közjogban a nyilvánkönyvek korlátlan vagy korlátos nyilvánossága problémája egyfelől a közérdekű adattartalom megismeréséhez való alkotmányos alapjog, másfelől az információs önrendelkezési jog,[69] mint ugyancsak alkotmányos jog konfliktusában, pontosabban annak arányos és ésszerű kompromisszumában jeleníthető és fogalmazható meg.
Az információs önrendelkezési jog előtérbe nyomulásával a "magánjog egészében uralkodó magántitok" preferálása fogalmazódik meg, s kerül konfliktusba az addig korlátozást nem ismerő korlátlan nyilvánosság-
- 437/438 -
gal.[70] Tisztán magánjogi szempontból tekintve a kérdést két abszolút szerkezetű jogviszony áll egymással szemben, amely azonban a nyilvánosság tekintetében homlokegyenest eltérő követelményeket támaszt. A dologi jogviszonyok - az abszolút szerkezetükből is eredő - feltétlen nyilvánossági követelményének feszül az ugyancsak abszolút szerkezetű személyiségi jogok titkosságra épülő alapszerkezete.[71] A nyilvánkönyvi anyagi jog szempontjából vizsgálva a személyes adatok védelme a személyiségi jogi védelmének egy különös területe.[72]
A konfliktus feloldása nem egyszerű, annak - mindkét érdek gondos mérlegelésén alapuló eredménye az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvényben (Inytv.) fogalmazódik meg először, mégpedig az ingatlan-nyilvántartási adatkezelés célhoz kötöttségében,[73] e nyilvánosság alanyi és tárgyi korlátozottságának a nyilvánkönyvi célhoz mért relatív jellegében.
Az ingatlan-nyilvántartás, mint közérdekű adat megismeréséhez kötődő jog és a bejegyzett jogosultak információs önrendelkezési joga ütközése kapcsán rögzíteni kell, illetve fel kell tárni és szembesíteni kell a két jogosultság azonos vagy eltérő alapjogi természetét. Alapkérdés ennek alapján, melyek azok a személyes adatok, amelyek olyan módon védelemre érdemesek, hogy a nyilvánkönyvi tartalomhoz fűződő közérdekű jellegük ellenére az önrendelkezés körében maradjanak, ugyanakkor a nyilvánkönyvi szerzők biztonsága, így a tulajdonvédelem alkotmányos alapjoga sem sérüljön. E megkülönböztetés osztóvonala lehet a nyilvánkönyv centrumának, a telekkönyvi betétnek, illetőleg a tulajdoni lapnak a megtekintetési feltételekhez kötött korlátlan nyilvánossága,[74] illetőleg - ezzel ellentétben - a személyes adatokat és információkat hordozó, segédfunkciót betöltő okirattárban a megtekintés, másolatkérés minimálisan jogi érdekhez kötése, talán jogosulti engedélyhez kötése. Az információs önrendelkezési jognak jobban megfelel, egyben a nyilvánkönyvi jelleget sem sérti a korlátozott nyilvánosság, ahol a nyilvánkönyvi tartalom megismerése a betekintő részéről előadott jogos érdekhez kötött mind jogalapjában, mind ezen az alapon a megtekintés terjedelmében.[75]
Vannak ugyanis a nyilvánkönyvekben bejegyezhető jogosultságoknak intern vonatkozásai, amelyek részletességük, tartalmuk okából harmadik személyekre így a publicitásra nem tartoznak, hanem a jogosultak zárt ügyének tekintendők, és ugyanakkor nem akadályozzák a megtekintőt abban, hogy a törvényileg lehetséges keretben a jogállapotra nézve teljes körű információt kapjon a nyilvánkönyvből.
Mivel az intern vonatkozások a bejegyzés alapjául szolgáló okiratban jelennek meg, így magától adódik a megoldási lehetőség is - figyelemmel a nyilvánkönyvek részeire. Az okirattár nyilvánosságát érintik az okiratok intern vonatkozású részei, ebből adódóan vagy az okiratok tárának nyilvánosságát kell korlátozni, vagy a felek a rendelkező okiratokból kiemelik az intern vonatkozású elemeket. Ez megfelel a modern nyilvánkönyvek azon céljának, hogy nem elsősorban a magánjogosultságok - a statikus állapot -körülbástyázását szolgálják, hanem a forgalom érdekeit bástyázzák körül, azaz a magánjogosultságok dinamikus mozzanatát védik.
A magyar jogban a nyilvánkönyv joghatásait hordozó és meghatározó tulajdoni lap nyilvánossága ugyanakkor nemcsak a joghatályok által érintett alanyi körre terjed ki, nemcsak az adott ingatlanra jogot szerezni kívánókat illeti meg a megtekintés joga, hanem mindenki felé garantált, függetlenül attól, hogy az adott ingatlanra van-e szándékában bármilyen ügyletet kötni. Az ingatlan-nyilvántartás nyilvánossága ebben a tekintetben csakúgy, mint a telekkönyv alanyi körét tekintve korlátlan. A nyilvánkönyvbe bejegyzett jogosult e körben nem gyakorolhat adatkezelést korlátozó jogot, információs önrendelkezési jogát a nyilvánkönyv tartalmának közérdekű adathalmaz jellege, és az abból fakadó megismerési lehetőség korlátozza, háttérbe szorítja.
A nyilvánosság mégis korlátozott ebben a tekintetben is, így a megtekintés, illetőleg a másolatkérés hiteles helyekhez kötött. A megismerés hiteles helyekhez kötöttsége további megszorítást tartalmaz abban, hogy az okiratok csak az ingatlan fekvése szerinti "hiteles helyen" tekinthetők meg az egyéb törvényes feltételek mellett. Ha a nyilvánkönyvi bejegyzés alapjául
- 438/439 -
szolgáló okiratok elektronikus úton is benyújthatók lesznek, akkor a megismerés helyhez kötöttsége, illetőleg a megtekintés korlátai új dimenziót nyernek az okiratbiztonság okából.
A hiteles helyen való megtekintés joga garantálásában az állam biztosítja, hogy a nyilvánkönyvben rögzített információk kezelésének, csoportosításának módja nem változik az ingatlan-nyilvántartási törvényben előírt módhoz képest, illetőleg kizárt, hogy ezt az adatcsoportosítási módot elektronikus módon a tárolt adathalmazon bárki megváltoztathassa, és céljainak megfelelő új adatkezelési technikát alkalmazva, a megengedett adatkezelési módon felül más csoportosítást is elvégezzen. Ez a jog a nyilvántartást vezető állam számára is csak a nyilvántartási törvényben előírt módon lehetséges.
A nyilvánosság ilyen korlátozása nem érinti a nyilvánkönyvekhez kapcsolódó joghatásokat, a tartalom megismerésének teljességét, de kizárja a nyilvánkönyvi tartalom újrarendezésének lehetőségét. Ez utóbbira sem a nyilvántartási igény nem terjed ki, így nincs jogosulti hozzájárulás sem, továbbá a nyilvántartási törvény sem ad lehetőséget. Így a nyilvánosság módjának korlátozottsága nem sérti a megismerés teljességének, illetőleg alanyi szempontú teljességének alkotmányos követelményét, de eleget tesz az adatvédelem alkotmányos követelményének is.
Az nyilvánkönyvi információkkal kapcsolatos önrendelkezési jog is érvényesíthető. Nem vitathatóan a nyilvánkönyvekben bejegyzett jogosultak azonosításának lehetőségét biztosító egyes adatok, a bejegyzés alapjául szolgáló okiratok olyan információt is tartalmaznak, amelyek nem a nyilvánkönyvezés tárgyát szolgáló adatok, ugyanakkor lényeges és meghatározó személyes adatok. Ez utóbbiak az információs önrendelkezési jog, mint alkotmányos alapjog körébe esnek, ebből fakadóan titokban tartásuk korlátozása más nyilvánkönyvi célt jelentő alapjog tartalmához képest értelmezhető. Ilyen pedig valójában nincs. A nyilvántartás tárgyát nem alkotó adatok körében nem értelmezhető a nyilvánosság követelménye.
Ennek megfelelően a nyilvántartás részeinek tartalmát illetően a nyilvánosság alanyi köre és mértéke korlátozható illetőleg kizárható anélkül, hogy a nyilvánkönyv funkciói, a közérdekű tartalom megismeréséhez kötődő alkotmányos alapjogok sérülnének. A korlátozás iránya joghatásokkal nem bíró, nyilvánkönyvi segédfunkciót betöltő okirattár megismerési joga lehet, azaz a nyilvánkönyvi bejegyzés alapjául szolgáló okiratok tartalmának megismerési lehetősége. A korlátozás nem zavarja a nyilvánkönyvi funkciót e körben, mert a jogosultságok bejegyzésre kerültek a betétben/tulajdoni lapon, így a joghatások megismerhetők.
Ez utóbbi körben a jogosultak informácós önrendelkezési joga az elsődleges, ahhoz képest a nyilvánosság korlátozott, mégpedig olyan mértékben lehetővé tett, amilyen körben a nyilvánkönyvi joghatályok valójában célzottak, azaz a nyilvánkönyv tartalma alapján az adott ingatlanra jogot szerzők számára. A nyilvánkönyv e részének megismeréséhez valószínűsíteni kell az érdekeltséget az adott ingatlanra vonatkozó adott okirat taralmának megismerése végett.
Ugyanakkor a nyilvánkönyvekben bejegyzett és meghatározott ingatlanra vonatkozó jogok, tények, körülmények, adatok, és annak jogosultjaira vonatkozó adatok az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való jog - közelebbről az ingatlantulajdonhoz való jog - biztosítékai. Mivel az ingatlannyilvántartáshoz az ingatlanra vonatkozó jogok egy csoportjánál jogkeletkeztető hatály, más meghatározó csoportjainál jogérvényesítést lehetővé tevő, illetőleg kizáró hatás kapcsolódik, az ingatlanforgalom alapvető garanciái a nyilvánkönyekhez kötődnek.[76]
Az ingatlan-nyilvántartáshoz látszólag egységes joghatások tapadnak ugyan, de annak különböző részei más és más személyes, illetőleg közérdekű adatokat tartalmaznak. Az egységes joghatások közül is ki kell emelni a közhitelesség joghatását, amely az alaki nyilvánossággal közvetlen meghatározottsági viszonyban áll. A joghatások a nyilvánkönyv magjához a tulajdoni laphoz kacsolódnak, így az alaki nyilvánosság is a tulajdoni lapnál feltétlen követelmény, a segédfunkciókat hordozó többi nyilvánkönyvi résznél az információs önrendelkezési jognak alávetett.
Az ingatlan-nyilvántartás tartalmi rétegezettsége, illetőleg részeinek eltérő szenzitivitású adattartalma okából a nyilvánkönyv egészére vonatkozó közérdekű adattá minősítés álláspontom szerint nem alapos.
Az elektronikus okiratokon alapuló, illetőleg a számítógépes adatkezelés mellett a visszaélésszerű alkalmazásokat nem lehet kizárni, így különösen az ingatlannyilvántartási törvény által előírt nyilvántartási módoktól eltérő adatcsoportosításokat. A nyilvánkönyvi gyakorlatban tömegesség vált egy-egy település összes tulajdoni lapjáról másolatok kikérése azzal a céllal, hogy a tulajdoni lapok alapján egy település ingatlantulajdonosainak - azoknak a tulajdoni lapon feltüntetett - személyes adatait megszerezzék különböző, nem egyszer kereskedelmi célokra.
A nyilvánkönyvi adatok közérdekűségén alapuló teljes és korlátozhatatlan nyilvánosság végletes értelmezéseként nyert megfogalmazást ügyvédi és ingatlanforgalmazói körökben a tulajdoni lapok tartalmának internetre történő felvitelének igénye.
- 439/440 -
Másfelől az érintett jogosultak információs önrendelkezési jogukat nyilvánkönyvbe feljegyezhető ténnyé akarták alakítani. Így jelentek meg a nyilvánkönyvi gyakorlatban a tulajdoni lap zárolására vonatkozó, a tulajdoni lapon az elidegenítés és megterhelés tilalma, a forgalomból való kivonás feljegyzése iránti tulajdonosi kérelmek.
Az elektronikus vezetésű nyilvánkönyvekre való átállás az ingatlan-nyilvántartási tartalomnál - a hagyományos ún. papíros alapú (manuális) telekkönyvvel összehasonlítva - mind mennyiségi mind minőségi változást előidéz. A számítástechnikai háttér lehetőségeinek köszönhetően elméletileg egyetlen lekérdezési folyamatban akár a bejegyzett jogosultak személyes adatait, akár egyetlen jogosult különböző ingatlanait, akár jogosultság szerint is képes feltárni, megadni.
A papíros okiraton alapuló telekkönyvek, majd ingatlan-nyilvántartások tartalma, mint közérdekű adathalmaz adatfeldolgozási lehetősége a reálfólium és a perszonálfólium elvű nyilvántartási módokban rögzült. Az adatvédelmi törvénykezést követően a kialakult ingatlan-nyilvántartatási módok egyben az adatvédelmi törvény által megengedett adatkezelési, illetőleg feldolgozási módokká változtak. Az adatvédelmi törvénykezés folytán további nyilvánkönyvi módszerek kidolgozása az adatvédelemi jogok és kötelezettségek függőségébe került.
A korlátlan nyilvánossság iránti igény az internet hálózatokra való felvételben is megnyilvánult, többek között Magyaroroszágon is. A számítástechnikai feltételek mellett az ingatlan-nyilvántartási törvény által előírt "adatkezelési és csoportosítási módok" tarthatatlanokká váltak, az adatkezelés és feldolgozás a megtekintő felkészültségének és kíváncsiságának függvényévé vált.[77] A kizárólag a nyilvánkönyv dologi jogi nyilvánossága közjogiassá alakult elvére alapított interneten keresztüli korlátlan megtekintési jog, illetőleg az adatkezelés feltétlen célhoz kötöttsége, mint alkotmányos követelmények nem illeszthetőek harmonikusan egymáshoz. Az interneten által hozzáférhetővé vált nyilvánkönyvi tartalom mellett nem biztosítható az adatvédelmi "készletre gyűjtés" tilalma, az összekapcsolás tilalma.
A papír-alapanyagú iratokon őrzött nyilvánkönyvi tartalom esetén fizikailag és gazdaságilag is szinte képtelenség összegyűjteni, feldolgozni, visszakeresni mindazokat az adatokat, ami ma a számítógépes adatbázisokból viszonylag gyorsan összegyűjthető, feldolgozható, visszakereshető. Mindenre elszánt kutatók esetén is a kívánt adatok megszerzése, csoportosítása annyi időbe telne, hogy az adatok nagyrésze addigra már elavulna, használhatatlanná válna, a végzett munka pedig többe kerülne, mint amennyit ez az adat ér.
Az elektronikus okiraton rögzített nyilvánkönyv esetében az ilyen akadályok sokkal könnyebben áthidalhatóak, csaknem eltűnnek. Az elektornikus hálózatok folytán az adatbázisok összekapcsolási lehetősége miatt az adatok számtalan értelmes összekapcsolására, azaz új iratok, un. látens, tehát az adatkezelők által nem kialakított "iratok" megalkotására van mód. Nem biztos, hogy közülük éppen egy adott tartalmút valaha is lekérdeznek, de ennek a lehetősége megvan, és konkrét igény esetén a kért adattermék szolgáltatható lenne. Ez még akkor is fennáll, ha sem a nyilvántatartó szerv, sem az ügyfele nincs igazán tudatában a lehetőségek széles skálájának.
Az adatbázis-környezetben az iratok részeit lehetetlen valamennyi potenciális lekérdezési lehetőség szerint számbavenni és egyedi azonosítóval ellátni. Ahány értelmes lekérdezési lehetőség csak elképzelhető, annyiféle látens és nem látens iratot együttesen tartalmaz egy adatbázis.
Amely országok jogrendszere elfogadja a potenciális iratok doktrínáját, csak azzal a megkötéssel teszi ezt, hogy a kért iratot a közigazgatási szervnek szemmel közvetlenül olvasható módon is meg kell jelentetnie. Ennek az a következménye, hogy a közigazgatás illetékes szerve köteles egy addig esetleg nem is létezett tartalmú "új" iratot "összeszerelni", azaz egyedi igényre egy új adatterméket legyártani. Mindenesetre a látens iratok doktrínájának számos további következménye van: amíg egy (általában papír-alapanyagú) alapbizonylattal is alátámasztott számítógépes rekord a (jogos) feltételezések szerint egy megtörtént igazgatási eseményt rögzít, tehát a valóságot tükrözi, addig annál a potenciális iratnál, amelyet más számítógépes rekordok részeiből "szereltek össze", ez egyáltalában nem biztos. Sőt, meglehet, hogy éppen manipulációs céllal született, de igen nehezen leplezhető le az ilyen összegyúrt irat. Nagy a veszélye annak is, hogy bizonyos számítógépes programok és meghatározott adatok együttese bizonyulhat érzékenynek, vagy sérti a titokvédelem előírásait.
Az ingatlan-nyilvántartás internetre való felvitele éppen az adathálózatokra való felvitelt jelenti, és az
- 440/441 -
előbbiekben megfogalmazott adatbiztonsági kérdéseket veti fel. Annak jogszerűsége az ingatlan-nyilvántartás nyilvánosságágnak az Inytv. által adott szabálya, ezen belül különösen a nyilvánosság mértéke, másfelől a nyilvánosságot korlátozó információs önrendelekezési jog, mint alkotmányos alapjog, ezen belül különösen a személyes adatokra vonatkozó adatkezelési törvényes korlátok, az adattovábbítás kötöttségei és feltételhez kötöttsége tükrében lehet értelmezni.
Egyfelől adott az Inytv. szabálya a tulajdoni lapok korlátlan nyilvánossága tekintetében. Ennek alapján jogilag releváns a kérdésfelvetés, hiszen a bárki által megismerhetőség, mint törvényes garancia az internet által is a törvény keretein belül marad.
A tulajdoni lap I. része tekintetében ez nem is vet fel problémát, hiszen itt az ingatlanok természetes azonosító adatai vannak átvezetve, személyes adatok csak a telki szolgalmi jog, illetőleg a földhasználati jog kapcsán bukkannak elő. A tulajdoni lap II. és III. része azonban a személyes adatok térházát adja, amely kapcsán a földhivatal, mint adatkezelő mát törvényes korlátok között mozog. Ebben a körben reális az a veszély, hogy a magánszféra körébe tartozó adatokat indokolatlanul kiszolgáltatják a megismerésükre nem jogosult személyeknek, szerveknek.
Az információs önrendelkezés az érintett összes, adatkezeléssel kapcsolatos személyiségi jogának foglalatát adja. E jog csak jogszabályi rendelkezéssel vagy az érintett érdekében törvényes alapon korlátozható.
Az alkotmány és az adatvédelmi törvény szavatolja az információs önrendelkezési jog korlátozásának törvényes kereteit. A személyes adatok alkotmányos védelmének alapja az információs önrendelkezései jog megvalósulása. Az adatvédelmi törvény rendelkezéseit az országban folyó adatkezelés esetén alkalmazni kell. A személyes adatok körébe mindaz beletartozik, ami személlyel kapcsolatos bárminemű információt hordoz, függetlenül attól, hogy arra az érintett mennyire érzékeny. Személyes adat az érintettre vonatkozó vélemény, minősítés, továbbá az adatokból levonható következtetés is, hiszen számos adatkezelésnek éppen az a célja, hogy a felvett adatokból az érintettre vonatkozó következtetéseket vonjon le, amelyek az érintettel kapcsolatos döntések alapját képezik (hitelképesség, jogosultság szolgáltatásokra és kedvezményekre). Azok az adatok is személyes adatnak tekintendők, amelyek önmagukban ugyan nem, de az adatkezelő birtokában lévő egyéb személyes adatokkal összevetve az érintettel kapcsolatba hozhatók.
Az adatkezelés az adatokra alkalmazható minden elképzelhető műveletet felölel, az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie a törvényes előírásoknak. Ha bármilyen okból az adatfelvételre nem közvetlenül az érintettől kerül sor, hanem adattovábbítás útján az érintett hozzájárulását vagy már az adatfelvételkor, vagy a továbbítás előtt meg kell szerezni.
Előbbiek figyelembe vételével a konfliktus magva is jól körülírható: ki dönti el, hogy az adatok kik számára és milyen célból hozzáférhetők, azaz a meglévő adatállományhoz mely szervek és személyek, milyen célból férhetnek hozzá.
Egyfelől az államnak fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy nagy költségek árán naprakész állapotban tartott információrendszerek adattartama minél szélesebb körben felhasználható legyen, a törvény által jogosított személyek és szervezetek azt megismerhessék. A személyes adat nyilvánosságra hozatalát csak törvény rendelheti el. Ha törvény nem rendelkezik az adat nyilvánosságra hozataláról, akkor arra csak az érintett beleegyezésével kerülhet sor. Ezt szolgálja a nyilvánosság.
A bejegyzési és feljegyzési kérelem előterjesztésével a kérelmező egyúttal az adatainak a nyilvántartás tartalma szerinti nyilvánosságra hozatalához járul hozzá, de nem ezentúli adatkezeléshez és továbbításhoz. Ez a hozzájárulás szorosan értendő, nevezetesen arra, hogy a dologi tulajdoni lapot megtekintő megtudhassa kik az adott ingatlanra vonatkozó jogok és kötelezettségek jogosultjai. Arra már nem ad adatkezelési felhatalmazást, még kevésbé nyilvánosságra hozatali engedélyt, hogy a személyéhez kapcsolódó adatfeldolgozás, adattovábbítás történjen. Neki mint adatalanynak - az állampolgároknak, szervezeteknek - az az érdeke ugyanis, hogy bizonyos adatai ne kerülhessenek be a külső szervek nyilvántartásaiba, vagy ha ez elkerülhetetlen, hatékony garanciák előzzék meg az említett adatoknak illetéktelenek tudomására jutását. Ugyancsak érdeke, hogy a rá vonatkozó információkat még az állam illetékes szervei is csupán meghatározott és az általa ismert célra használhassák fel.
Az ingatlan nyilvántartásból a személyes adatok csak az annak rendszere szerint, az tulajdoni lap tartalmához kötötten, azaz egy-egy konkrét ingatlanra vonatkozóan ismerhetők meg. Minden más szempontú adatkezelés, adattovábbítás, annak elvi lehetőségét is ideértve, már tilos az érintett hozzájárulása, vagy törvényes felhatalmazás hiányában.
Az internet problémája itt áll elő. Annak társadalmi indokoltsága nem egyértelmű, a személyes részvétel hiányzik, az érintettek részvétele kizárt, az adatkezelés korlátozása és célhoz kötöttsége nevezetesen csak ingatlanra vonatkozóan, csak a jogi érdek fennállása esetén nem biztosítható, az adattovábbadás korlátozása nem érvényesülhet, az új adatcsoportosítás kizártsága sem biztosított, az adatkezelő felelőssége nem érvényesíthető, hiszen azt sem tudjuk ki az.
Az adatvédelemben a nemzetközi mércéhez is igazodnunk kell; a minimális követelményeket az Európa Tanács Adatvédelmi Egyezménye és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) irányelvei tartalmazzák. A konfliktus feloldását az adatvédelmi törvény maga oldja meg akkor, amikor kimondja: az érintett kiszolgáltatottsága és a nagy adatkezelők szervezeti túlsúlyából adódó erősebb érdekérvényesítési lehetőség teszi szükségessé a személyiségi jogok érvényesítésének elsőbbségét az érdek-
- 441/442 -
mérlegelések során. A tipikus érdekmérlegelési helyzetben az önrendelkezési jog áll első helyen az adatkezelő, adatigénylő érdekével szemben.
A korlátlan internetes hozzáférés az információs önrendelkezési jogot alapos ok nélkül aránytalanul nemcsak korlátozza, hanem inkább kizárja, ezért alkotmánysértő.
A nyilvánkönyvi adatkezelés internetkapcsolata esetén nem érvényesülnek maradéktalanul az alábbi követelmények, mint törvényes követelmények:
a) az adatkezelés célhoz kötöttsége
A célhoz kötöttség az adatkezelésre vonatkozó egyik legfontosabb szabály, az információs önrendelkezést és törvényes korlátozását egyaránt felöleli. A célhoz kötöttség követelménye az adatkezelés valamennyi szakaszára kiterjed, beleértve az adattovábbítást is. Az érintettet tájékoztatni kell arról, hogy ki az adat kezelője, és mely adatkezelők jutnak hozzá az adathoz továbbítás útján.
b) adattovábbítás kötöttsége
Adattovábbításra csak akkor kerülhet sor, ha az adatkezelés feltételei a címzettnél egyébként fennállnak. A továbbított adatok fajtáját és az érintettek körét a címzett adatkezelési céljai korlátozzák, vagyis csak azoknak és csak az olyan adatait szabad továbbítani, akiknek és amilyen adataira a címzett adatkezelésének céljaira feltétlenül szükség van. Az adattovábbítás feltételeit az adattovábbadó adatkezelő ellenőrizni köteles, mert az általa kezelt személyes adatokért az érintettel szemben felelőséggel tartozik, s őt adott esetben tájékoztatnia kell arról, kiknek és milyen célból adta vagy adja tovább adatait.
c) adattovábbítás külföldre
Az Európa Tanács Adatvédelmi Egyezménye a külföldre történő adatáramlásra vonatkozó részében meghatározott feltételekkel teremt összhangot. Alkalmazásával meg kell vizsgálni, hogy a magyarországival azonos védelem feltételeit a célország törvényes rendelkezései tartalmazzák-e.
d) adatbiztonság, ezen belül a készletre gyűjtés, az adatcsoportosítás tilalma
A személyes adatokhoz való jogosulatlan hozzáférést és felhasználást gátló intézményes biztosítékokat az adatkezelőnek kell biztosítania, az adatkezelés helyszínére és eszközeire biztonsági intézkedéseket foganatosítania.
e) az érintettek jogai és érvényesítésük
Az érintett személynek joga, hogy tudomást szerezzen arról, adatait ki, hol, milyen célból kezeli, azokhoz milyen forrásból jutott hozzá, továbbá hogy meggyőződhessen kezelt adatai helyességéről, az adatkezelés jogszerűségéről.
Biztosított azonban a kártérítés a földügyi igazgatást terhelően hiszen az ő adatállományából kikerülő személyes adatok tekintetében ő az adatkezelő. Az adatkezelésből eredő károkért objektív felelősséggel tartozik. Az internetes nyilvánkönyvi adatkezelés a veszélyes üzemhez hasonlítható. ■
JEGYZETEK
[1] Brósz-Pólai: Római jog. Bp.-Pécs. 1974. Sághy János- Kéry János-Rojcsek Sándor: Telekkönyvi jog Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Bp. 1930. Szladits Károly: Dologi Jog. Bp. Grill Károly Könyvkiadóv.
[2] A telekkönyv által érvényesül a dologi jogi nyilvánosság elve.( lásd erről különösen: Horber/Demharter: Grundbuchordnung, : Einladung 13 §. Kommentar 20. Auflage 1993 München (Verlag C.H.Beck), Brehm Grunbuchordnung, in BayOblGZ 1990., S.188-191.; Reithmann; in BayOblGZ 1990 S. 140; Palandt in BayOblGZ 1990. § 854 in BGB Kommentar 52, Auflage, 1993). A nyilvánosságot igényli a dologi jogok abszolút szerkezete, az erga omnes kötelezetti pozíció a jogosulttal szemben. A magánjogban általában a "titkosság elve" érvényesül, a dologi jogban ez fordítva van: általános a nyilvánosság elve és kivételes a titkosság. A nyilvánosság elvét indokolja egyes dolgok természete és a dologi jogok abszolút szerkezete is. Ami a dolgok természetét illeti, egy személynek egy dolog feletti közvetlen uralma általában mindenki számára nyilvánvaló, sőt maguk a jogosultak is akarják, hogy uralmuk ténye nyilvánvalóvá (azaz nyilvánossá) váljon. Az abszolút szerkezetű dologi jogviszonyok kötelezetti oldala pedig eleve felöleli a kívülállók teljes körét, azaz a legszélesebb nyilvánosságot. A gazdasági tevékenységek és az ingatlanok vonatkozásában mind a kereskedelmi forgalom egyes résztvevőinek, mind a közérdeknek a nyilvánosság-igényét (biztonságát) hivatott kielégíteni a külön is nevesített cégnyilvánosság elve és a telekkönyvi nyilvánosság elve. Ezek kialakulása döntő mértékben hozzájárult a nyilvánosságnak a dologi jog egészére kiható alapelvvé válásához." Lenkovics szerint a nyilvánosság a dologi jog legújabb alapelve. Lenkovics Barnabás A dologi jog vázlata. Bp. Eötvös József Kiadó. 28: Jogi ismeretek. II. Polgári jogi alapok. Rejtjel Kiadó. 2000. 54. Lásd erről különösen Moritz Wellspacher: Das Vertrasuen auf äussere Tatbestände, Wien , 1906.
[3] "qui prior tempore potior iure"; Tímár Rojcsek Sándor: Telekkönyvi jogunk alaptanai. Pestszentlőrinc 1938. A szerző kiadása. 143.
[5] Sárffy Andor: Telekkönyvi rendtartás. Bp. 1941. A szerző kiadása. 26.-27. " A nyilvánosság kétféle: alaki és anyagi. Az alaki nyilvánosság azt jelenti, hogy a telekkönyv tartalmáról mindenki tudomást szerezhet.".." Az anyagi nyilvánosság vagy közhitelesség elve azt jelenti, hogy mindenki bízhat abban, hogy az a jogállapot, amelyet a telekkönyv feltüntet, megfelel a valódi jogállapotnak."
Ezzel ellentétben Tímár és Szladits -a telekkönyv céljából eredően anyagi jogi elvként definiálja a nyilvánosságot. Szladits Károly Dologi jog. Bp. Grill Károly Könyvkiadóvállalata. 1930. 119." A telekkönyv céljánál fogva nyilvános könyv Ehhez képest a telekkönyv egyes füzeteit és a hozzá tartozó telekkönyvi iratokat, a telekkönyvi hivatal tagjának jelenlétében bárki - külön érdekeltésg igazolása nélkül - megtekintheti." Szladitsnál az alaki nyilvánosság kettős tartalmára utalás is fellelhető, nevezetesen a megtekintés, megismerés, illetőleg az ebből következő ismertség, a cognitio elve." Ennek megfelelően a telekkönyvi joigszerzés szempontjából senkisem hivatkozhatik arra, hogy a telekkönyv tartalmát nem ismerte." Tímárról későbbiekben szólunk.
[6] Az alaki nyilvánosság, mint megismerési jog, illetőleg a cognitio, az ismertség vélelmének összekapcsolása elkerülhetetlen az anyagi nyilvánosság joghatása okából.
[7] Holzer. Kramer. Grundbuchrecht. München 1994. 23. "Das Grundbuch soll über die privatrechtlichen, nicht abere über die öffentlichrechtlichen Verhältnisse eines Grundstück zweifelsfrei und zuverlässig Auskunft geben"
[8] Holzer. Kramer. Grundbuchrecht. München 1994. 23. "Da eine Vielzahl öffentlich-rechtlicher Belastungen ein Grundstück im Wert schwer beeinträchtigen kann, hat das Grundbuch seine Funktion als Register aller Grundstücksbelastungen in vielen Fällen bereits verloren. Einschränkungen des öffentlichen Glaubnes entwerten das Grundbuch auch von zivilrechtlicher seite aus." lásd még erről Michalski Mitt Bay Not 1988. 204.-209.
[9] (Magyar Általános Polgári Törvénykönyv első tervezetének indokolása II. különszám. 179. Magyar Jogi Lexikon III. köt.: hivatkozza Tímár im. 144.)
[10] (Igazságügyi Javaslatok Tára) XIII. évf. 1913. május 25.i különszám 96.). hiv. Tímár: i.m. 144.
[11] (Igazságügyi Javaslatok Tára) XIV. évf. 1914. I. kül. Szám .97.).). hiv. Tímár: i.m. 144.
[12] Igazságügyi Javaslatok Tára) XV. évf. 1915. III. kül. Szám .114.). hiv. Tímár: i.m. 145.
[13] Tímár: i.m. 145.)
[14] A 15/1999. (III.13.) AB határozat
[15] lásd erről különösen a 15/1999. (III.13.) AB határozatot.
[16] Tímár (Rojcsek) Sándor: Telekkönyvi jogunk alaptanai; Pestszentlőrinc. 1938.; A szerző kiadása; 143.
[17] az 1855. évi dec. 15-i igazságügyi. Miniszteri rendelettel kihirdetett Tr. 170. §. "mindenkinek szabadságában áll a telekkönyvi betéteket, a naplót és az okiratgyűjteményt az arra rendelt hivatalos órákban megtekinteni."
[18] A Tr. 170. és 171. §-ai
[19] Sárffy Andor: Telekkönyvi rendtartás, Bp. 1941. 26-28. A szerző kiadása
[20] Szladits Károly: Dologi jog. Bp. Grill Károly Könyvkiadóvállalat 1930. 119.
[21] Szladits Károly: Magyar Magánjog Tankönyve II. Dologi Jog. 72. Bp. Grill Károly Könyvkiadóvállalata. 1930.
[22] Kolosváry Bálint: Dologi Jog (Magyar Magánjog. V. szerk. Szladits Károly Bp. Grill Károly Könyvkiadóvállalata. 1942.)
[23] "A közhitelesség, a publicitás, azonban nem csak a most mondott, hanem abban a kevésbé fontos értelemben is jellemzi a telekkönyvet, hogy az alaki szempontból is nyilvános." Kolosváry: i.m. 260.
[24] 54/1960. Kormányrendelet 1. § (4) bek., lásd különösen Kampis György: Telekkönyvi jog Bp. 1963. KJK. 86-91.
[25] Kampis György: Telekkönyvi jog Bp. 1963. KJK. 86.
[26] TkvR. 1. §(4)bek.)
[27] Kampis György: Telekkönyvi jog Bp. 1963. KJK. 86.
[28] Kampis: i.m. 87. A térkép nyilvánossága a vázlatkészítést nem tartalmazza állambiztonsági okokból, de a vázrajzok mát a betét nyilvánossága szerint tekinthetők meg, nem is említve külön az okirattárat, amely a betét bizonyító apparátusa.
[29] 1972. évi 31. sz. tvr.2. §.(2) bek.; 1997. évi CXLI. Tv. 4. §.
[30] A szóhasználat talán önkényes, hiszen már a szocialista telekkönyv sem ismerte az anyagi nyilvánosság fogalmát, de a közhitelesség szerzői értelmezésében a megkülönböztetésnek alapja van. A közhitelességről külön tanulmány készült.
[31] A 15/1999.(III.13) AB határozat
[32] A megszűnt telekkönyv betétei, kataszteri bírtokívek, megszűnt tulajdoni lapok csak korlátozottan nyilvánosak, földhivatalvezetői engedély mellett. Indokolt azonban megjegyezni, hogy azok nem részei a nyilvántartásnak a tvr. szerint. Az új Inytv. is csak szelektív nyilvánosságot enged más okokból a nyilvánosságnak a törölt bejegyzések állományába, a megszűnt nyilvánkönyvek részeit az irattárakról szóló törvény hatálya alá sorolva kiutaló szabályt ad a nyilvánosságra.
[33] 32/1992. (V. 29.); 34/1994. (VI. 24.) AB határozata szerint (ABK 1994, június, 258.)
[34] Lenkovics Barnabás: Magyar Polgári Jog, A dologi jog vázlata. Bp. 1999. Letter-Print Kft. 29. "A magyar magánjog dologi jogi tankönyvei még nem tettek róla említést, de a korabeli nyugati szerzők is csak a telekkönyvi jog nyilvánosságáról szóltak. Az újabb tankönyvek azonban már egységesen a dologi jog általános elveként tárgyalják. A nyilvánosság, mint új dologi jogi alapelv még további elméleti kimunkálásra és - különösen a nyilvánosság-titkosság határvonalai tekintetében- gyakorlati próbának alávetésre szorul "
[35] 15/1995. (III. 13.) AB számú határozata
[36] Az 15/1995. (III. 13.) AB határozat indokolása szerint "Az Inytvr. 2. § (1) bekezdése a korlátozásra általában felhatalmazást ad bármilyen jogszabálynak. Ez a felhatalmazás az idézett alkotmányi rendelkezésekkel ellentétben áll, mert a közérdekű információk megszerezhetőségének korlátozása csak törvényhozási szinten történhet.....". Alkotmányellenes korlátozást tartalmaz a Vhr. 115. § (3) bekezdése is, mert a megszűnt tulajdoni lapok nyilvánosságához is alapvető, lényegében ugyanolyan érdek fűződik, mint a hatályos tulajdoni lapok nyilvánosságához, mert az ingatlanforgalomnak ez éppúgy garanciális biztosítéka, mint általában az ingatlan-nyilvántartás nyilvánossága. Mindezek megfontolások alapján az Inytvr. 2. § (1) bekezdését a következő szöveggel tartotta fenn hatályában: "Az ingatlan-nyilvántartás nyilvános és hitelesen tanúsítja a feltüntetett adatok, továbbá bejegyzett jogok és tények fennállását." Nem érintjük most a témánk szempontjából nem olyan fontos ítéleti rendelkezéseket az alkotmánybírósági kontroll idején hatályban volt 27/1972. (XII. 31.) MÉM. rendelet (a továbbiakban rövidítve: Inytvr. Vhr.) 113. § (4) bekezdése (honvédelmi, rendészeti és büntetés-végrehajtási célra szolgáló ingatlanok nyilvántartását megtekintése feltételei), a Inytvr.Vhr. 115. § (3) bekezdését (megszűnt tulajdoni lapról hiteles másolat kiadásának feltételei).
[37] A Ptk. 116. §.(2) bek,.-ben változatlanul megmaradt a " ha jogszabály kivételt nem tesz - normarészlet, kollíziót teremtve a Ptk. 116. §.-a, illetőleg és az Inytvr. 2. § (2) bekezdése között.
[38] nyilvánkönyvi adatok alatt a nyilvántartás tárgya Bejegyzett jogok, feljegyzett tények, átvezetett adatok értendők álláspontom szerint.
[39] A joghatályos nyilvánkönyvre vonatkozó hivatkozás szerencsésebb. A dologi jogi alapok közjogiasítása szerencsésebb megközelítés, mint a nemzeti vagyon leltár gondolat, mert utóbbiból egyáltalán nem következik a nyilvánosság, sem annak ellenkezője.
[40] A közérdekű adat fogalma: az állami vagy önkormányzati szerv kezelésében levő, a személyes adat fogalma alá nem eső, és a törvényben meghatározott kivételek körébe nem tartozó adat. (Forrás: A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról, illetőleg ezeknek az alkotmányos jogoknak törvényi biztosításáról az 1992. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Avtv.) rendelkezik. E törvény 2. § 3. pontja)
[41] "Az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége és nyilvánossága az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való jog - közelebbről az ingatlantulajdonhoz való jog - egyik garanciális biztosítéka. Mivel az ingatlan-nyilvántartás az ingatlanra vonatkozó jogok és tények nyilvántartására, sőt gyakran a jogok létrehozására is szolgál, az ingatlanforgalom alapvető garanciája a nyilvántartás nyilvánossága. Egyedül ennek alapján biztosítható a vélelem, hogy ingatlanra vonatkozó jogok, tények és egyéb adatok a jogszerzők -és bárki - előtt ismertek, vagyis, hogy senki nem hivatkozhat jogszerűen arra, hogy valamely adatról, amely az ingatlan-nyilvántartásban szerepel, nem volt tudomása. Az ingatlan-nyilvántartásra, mint közhitelű nyilvántartásra vonatkozik az Alkotmány 61. § (1) bekezdésének hivatkozott rendelkezése, de irányadó az Avtv. 19. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés is, amely szerint a közérdekű adatok vonatkozásában lehetővé kell tenni, hogy a közérdekű adatot bárki megismerhesse. Erre figyelemmel az Alkotmány idézett rendelkezéséből és az Avtv.-ből is következik, hogy az ingatlan-nyilvántartás nyilvánossága, az abban levő információk megszerezhetősége, az azokhoz való hozzáférhetőség alkotmányos követelmény." Lásd: 15/1995. (III. 13.) AB határozat indokolása
[42] Itt fedezhető fel a dologi jogi alapok közjogiasítása, quasi emberi joggá.
[43] a 34/1994. (VI. 24.) AB határozat; (ABK 1994, június, 258.)
[44] "Az információknak a nyilvánosságtól való elzárása tehát ugyancsak alá van vetve az alapjogi korlátozásokkal szemben támasztott alkotmányossági követelményeknek. Eszerint irányadó az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében írt rendelkezés is, amely szerint az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. A szükségtelen, elkerülhető és a korlátozással elérni kívánt célhoz képest aránytalan korlátozás, továbbá a nem törvényi korlátozás alkotmányosan megengedhetetlen, ezért alkotmányellenes." Lásd: 15/1995. (III. 13.) AB határozat.
[45] "honvédelmi, nemzetbiztonsági, bűnüldözési vagy bűnmegelőzési, központi pénzügyi, vagy devizapolitikai érdekből, külügyi kapcsolatokra, nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatokra, illetőleg bírósági eljárásra tekintettel a közérdekű adatok nyilvánosságát törvény korlátozhatja." Lásd: 15/1995. (III. 13.) AB határozat indokolása.
[46] Hasonló rendelkezést tartalmaz az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Európai Emberi Jogi Egyezmény 10. Cikkének 2. pontja, amely szerint az információszabadság gyakorlása csak törvényben meghatározott, olyan alakszerűségeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sérthetetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme stb. céljából
[47] Schmidt-Räntsch: Zeitschrift für Vermögens-und Investitionsrecht (VIZ) 1993. 432.; Haegele, Stöber, Schöner: Grundbuchrecht. München 1993. 54.
[48] Böhringer: BWNotZ. 1986. 124.; Holzer, Kramer: Grundbuchrecht. 1994. München. 34.
[49] Haegele, Stöber, Schöner: Grundbuchrecht. München 1993. 54.; Böhringer: BWNotZ. 1986. 144.; Holzer, Kramer: Grundbuchrecht. 1994. München. 34.-38.; Auer, Hoffmeister: Das moderne Grundbuch. Wien 1992.62 Az összehasonlító részben részletesebben az egyes rendszerekről.
[50] Auer, Hojfmeister: Das moderne Grundbuch. Wien 1992. 62 -63.
[51] Böhringer: BWNotZ. 1986. 144. old.; Obersten Landsgericht Zweibrücken NJW 1989. 531. Hiv. Holzer: i.m. 34.
[52] Holzer, Kramer: Grundbuchrecht. 1994. München. 34.-38.
[53] Auer/Hoffmeister: Das Moderne Grundbuch, Bundesministerium für Justiz, Wien, 1992. 63.; Walter H. Rechgerger: Rechtsschutz im Liegenschaftsverkehr/WIEN. Manzshe Verlags- und Universitaetbuchandlung, 1999 17.,; Koziol/Welser: Grundriss der bürgerlichen Rechts, Wien 1991. Manzsche Verlags und Universitätsbuchandlung, 105.
[54] Auer/Hoffmeister: Das moderne Grundbuch. Wien 1992. 60-64 Maga Hoffmeister is felismeri ennek szükségességét az osztrák telekkönyvi jogban: "bei der einsicht in die Grundbuchakten hibgegen erscheint eine Einschränkung iS. Des deutschen und schweizerischen Rechts angemessen." A telekkönyvi nyilvánosság korlátozása a telekkönyvi részek mentén, a telekkönyvi joghatások meghatározottsága szerint valósult meg a számítógépes adatfeldolgozásra átállást szabályozó törvényben. §. 5 Abs. 4. Grundbuchumstellungsgesetz (GUG) "Einsicht legitimierten Personen bzw. Notaren im Verlassenschaftsverfahren Abfragen des Personenregisters nur bei Darlegung eines rechtlichen Interesse" gewährt werden".
[55] Auer/Hoffmeister: Das moderne Grundbuch. Wien 1992. 60-64. Ausztria, Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Lengyelország, Csehország, Szlovákia. Kiemelendő, hogy az osztrák jogszabály szerint a manuális telekkönyvben az okirattárra is a korlátlan nyilvánosság alapelve vonatkozott.
[56] Grundbuchsgesetz 5. § és 7. §; lásd még, Koziol/Welser: Grundriss des bürgerlichen Rechts 105.
[57] Auer/ Hoffmeister: Das moderne Grundbuch. Wien 1992. 60-64.
[58] Koizol/Welser: Grundrisse des bürgerlichen Rechts; Wien 1991, 105.
[59] Auer/Hoffmeister: Das moderne Grundbuch. Wien 1992. 63-64.. "Sonderprobleme ADV-gestüzter Grundbucücher": "Es sei nur festgehalten, dass die Umstellung auf ADV-gestüzte Grundbücher grundsätzlich weder hinsichtlich der Quantität, noch hinsichtlich der Qualität der abrufbaren Daten gegenüber dem traditionellen Grundbuch eine wesentliche Veränderung herbeiführt "
[60] 5. § GUG. Hiv. Auer/Hoffmeister, i.m. 114.
[61] (6. § GUG). Hiv. Auer/Hoffmeister i.m. 114.
[62] (7. § GUG.). Hiv. Auer/Hoffmeister i.m. 114.
[63] (8. § GUG).). Hiv. Auer/Hoffmeister i.m. 114.
[64] Auer/Hoffmeister: Das Moderne Grundbuch, Bundesministerium für Justiz, Wien, 1992. 61.;
[65] Holzer,Kramer: Grundbuchrecht. München, 1993. 36.; (Grundbuchordnung GBO 12 §; A közjegyzőkre e korlátozások nem vonatkoznak a GBV 43.§ szerint mivel a telekkönyvi bejegyzés alapjául kizárólag közjegyző által okiratba foglalt jogváltozások vezethetők át.
[66] (ZGB 970 §, (2) bek.) hiv. Auer/Hoffmeister: Das Moderne Grundbuch, Bundesministerium für Justiz, Wien, 1992. 61.
[67] Holzer, Kramer: Grundbuchrecht. München, 1993. 33.
[68] Auer/Hoffineister: Das Moderne Grundbuch, Bundesministerium für Justiz, Wien, 1992. 61.
[69] "A személyiségi jogok szerkezete a tulajdonjog mintájára lett megalkotva, abszolút szerkezetű jogviszony t termet a konkrét jogosult és a végtelen számú, ismeretlen kötelezett között." lásd különösen erről a bonyolult jogi problémakörről Székely László-Lenkovics: Magyar Polgári Jog. A személyi jog vázlata. Bp. Eötvös József Kiadó BP. 2000. 90-93. továbbá 119-120.; A személyiségi jogok, mint magánjogi alapjogok "közjogiasodásáról" lásd Lábady Tamás: A magyar magánjog ( polgári jog) általános része. Dialóg Campus Kiadó. Bp. -Pécs. 1997. 26-27.; Lenkovics Barnabás: Jogi ismeretek. II. Polgári jogi alapok. Rejtjel Kiadó. 2000. 48. Lenkovics a számítógépes adatnyilvántartások és elektronikus adatfeldolgozáshoz köti a személyiségi jogok új fajtájaként az információs önrendelkezési jogot, mint az Alkotmány 59. §-ában szabályozott alapjogot.
[70] "A fordulatot az 1989-es alkotmányreform, majd az Alkotmánybíróság adatvédelmi tárgyú ítéletei hoztak. A személyes adatok védelméhez való jogot ma már az Alkotmány bíróság az Alkotmány 59. §-a (1) bek. alapvetően emberi jogként deklarálja." 20/1990. (X.4.) 15/1991. (IV. 13.) 16/1991. (IV. 13.) Ab határozatok"
[71] Lásd 8/1990. (IV: 23.) AB határozat.
[72] Ptk. 83. § 1998. évi VI. tv.-el kihirdetett Európa Tanács Adatvédelmi egyezménye: 1992. évi LVIII: tv. 5. §
[74] A telekkönyvi főkönyv kialakulása a 18. században a "közép-európai telekkönyvi típus" legfontosabb előfeltétele volt, mely típus egyedül alkalmas arra, hogy megteremtse azt a joglátszatot, amelyen a telekkönyvi bizalom védelme alapszik. Csak akkor sorolható be a telekkönyvi bizalom védelmének tárgya oly módon, hogy a helyességet és teljességet garantálni lehessen, ha a főkönyvben lévő bejegyzések a dologi jogi helyzet fontos tájékoztatására korlátozódnak és a telekkönyvi okiratokat áthelyezik egy a főkönyvtől elkülönített "okirattárba" (telekkönyvi ügyiratok, stb.).
[75] Holzer. Kramer. Grundbuchrecht. München 1994. 33. Das Grundbuch steht nicht jederman zur Einsichtnahme offen (beschränkte Öffentlichkeit).
[76] "Az ingatlan-nyilvántartásra, mint közhitelű nyilvántartásra vonatkozik az Alkotmány 61. § (1) bekezdésének hivatkozott rendelkezése, de irányadó az Avtv. 19. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés is, amely szerint a közérdekű adatok vonatkozásában lehetővé kell tenni, hogy a közérdekű adatot bárki megismerhesse. Erre figyelemmel az Alkotmány idézett rendelkezéséből és az Avtv.-ből is következik, hogy az ingatlan-nyilvántartás nyilvánossága, az abban levő információk megszerezhetősége, az azokhoz való hozzáférhetőség alkotmányos követelmény." lásd: 15/1995. (III. 13.) AB határozat indokolása
[77] 1992. évi LIII. Tv. 5. §.-ban megfogalmazott célhoz kötöttség elve
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest).
Visszaugrás
