"[...] A jogi szabályozásnak előre fel kell mérnie költségeit, továbbgyűrűző társadalmi-gazdasági hatásait - ha ezt figyelmen kívül hagyja, több kárt okoz, mint hasznot. A jog nem telepedhet rá a társadalomra, nem korlátozhatja szükségtelenül a vállalkozói autonómiát, ugyanakkor preventív jelleggel fel kell lépnie a közérdek védelmében. A gazdasági jog alapvető eleme a pragmatizmus, a gazdasági racionalitás szolgálat, de nem szakadhat el az erkölcsi követelményektől, a "jó üzleti erkölcs és tisztesség követelményeit is szolgálnia kell, a gazdasági verseny szereplői bizonyos mértékben jóhiszemű együttműködésre is kötelesek, az alanyi jogokat rendeltetésszerűen kell használni és tilos ezekkel visszaélni." Az idézetet Sárközy Tamás Gazdasági Státusjog című tankönyvének bevezetőjéből vettem[1], mintegy sorvezetőként használva az 1988-as társasági törvény megalkotásának 30. évfordulója tiszteletére szánt előadásomnak, és annak nyomán a jelen tanulmánynak is.
Mindegy mi adja az apropót, érdekes élmény elmélázni három évtizeden. Akár magánemberként, akár a társasági jog területére magát elkötelező tételes jogászként, oktatóként, kutatóként szemlélem az elmúlt harminc év sajátos ívét, az időtérképen sok a jelentős, mi több sorsfordító mozzanat. Harminc év telt el az első - modern piacgazdaságra dedikált - magyar társasági törvény megalkotása óta, ami ha úgy vesszük sok, ha másként szemléljük kevés. Sok idő, ha számba vesszük, hogy az 1988-as Gt.-t további két, önálló társasági törvény követte. Kevés, ha a teljes modellváltás felől szemléljük mindezt, azaz a monista Ptk. 2013-as megszületése felől, mely - a magyar magánjogászok hosszú és fordulatos elméleti vitáját követően - beolvasztotta a társasági jogot a magánjogi kódexbe, egységes jogi személy szabályozást teremtve a több évtizedes külön törvényes társasági jogi modellhez képest.
Sárközy Tamás idézett gondolatai sok fontos üzenetet hordoznak, és - több évtizeden át közeli szemlélője voltam Sárközy Tamás munkásságának, kodifikációs teljesítményének így alappal állíthatom - mindezt komoly hangsúllyal, hitelesen teszik. A jogi szabályozás - ha a gazdaságosság és piaci racionalitás szempontjait nélkülözi, "több kárt okoz, mint hasznot". A gazdasági jog érvényes eszközrendszere a minőségi racionalitás, a pragmatizmus, de üres forma mindez erkölcsi tartalom, az "üzleti tisztesség" vezérfonala nélkül.[2] A 2018-ban is méltán ünnepelhető 1988-as Gt. megalkotásánál
- 14/15 -
nem lehettem jelen (még egyetemista voltam), de az 1997-es és a 2006-os Gt. kodifikációját egészen közelről, tevékeny közreműködőként szemlélhettem. Így volt. Mint ahogy Sárközy Tamás malíciózus, szarkazmussal átitatott, mediatív és szándékosan idealista megjegyzései is végig kísérték a pályámat, miszerint "a társasági jogot arra találták ki, hogy a partnerek békésen együttműködjenek. Idegen ennek szellemétől az ellenségeskedés, a társaságon belüli ádáz küzdelem". Gyakran nevezte mindezt "hungarikumnak" ahogyan a magyar társas vállalkozások elméleti vitáiban felbukkanó érveket, vagy a státuszjogi kodifikációja mentén visszatérően megjelenő igényeket is, melyek a társaságon belüli konfliktusok részletesebb normatív rendezése után kiáltottak (például a kizárási, kilépési szabályok, a tagi jogok társasággal szembeni érvényesítésének erősítése, vagy a tagok egymással szembeni küzdelmének normatív "tereprendezése"[3]).
Gyakran merül fel a szabályozástörténetet vizsgálva, vajon hogyan mérhető, hogy egy normatív megoldás, egy törvény jelentősnek mondható-e, hogyan mérhető annak hatása - hatályon kívül kerülését követően esetleg továbbhatása -, egyáltalán lehet-e elfogulatlanul olyasmiről beszélni, hogy egy jogszabály "korszakalkotó", nagyhatású, vagy hogy "maradandó" lenne. Mindenesetre a társasági jogi szabályozás természetes közege a gazdaság, és annak mutatói - még ha csupán a leíró statisztika módszerével vizsgálódunk is - sok érdemi összefüggésre hívják fel a figyelmet, vagy éppen látványosan igazolnak feltevéseket.
A gazdálkodó szervezetek terén bekövetkező erőteljes intézményi reform 1989-től igen intenzív dinamizmust adott a politikai társadalmi változásoknak. A vállalkozások - különösen a kisvállalkozások - száma jelentősen megszaporodott, a korábbi gazdasági szervezeti formációk átalakulása előkészítette a privatizációt, és kétségtelen, hogy ez a - szabályozási és reálgazdasági - fordulat teremtette meg a kedvező környezetet a külföldi befektetések számára is.
A gazdálkodó szervezetek száma 1989 és 1990 között - azaz egy év alatt - megkétszereződött. 1991-ben a gazdálkodó szervezetek gazdasági volumenének mérésére, analitikus, leíró statisztikai vizsgálatára a vállalkozások 1990-es mérlegjelentései szolgáltak.[4] A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nyilvántartásaiban 1990-ben 27 662 gazdasági szervezet szerepelt.[5] Az APEH gyorsjelentései 27 841 kettős és egyszerűsített kettős könyvvitelt vezető gazdálkodó szervezetet említenek, melyeknek összesített saját vagyona mintegy 2918 milliárd forintra rúgott.
A gazdálkodó szervezetek volumenének növekedését egyértelműen a gazdasági társaságok megjelenése, és számuk gyors szaporodása adta. Ezen belül a kis létszámú, alacsony tőkével alapított korlátolt felelősségű társaságok számának erőteljes növekedése volt jellemző. A KSH-s források 1988 végén 451 kft.-t jegyeznek, melyek száma 1989 végére megtízszereződött, (4485), majd 1990 végére már 18 317-re nőtt. Ez rohamszerű, nagyságrendi növekedés. A kft. Magyarországon az 1990-es években láthatóan a kistársaságok jellemző formája volt, a több mint 18 000 kft.-ből alig több mint ezer (1020) vezetett kettős könyvelést. Ezen nagyobb társaságok vagyona a társas vállalkozások összes saját vagyonának alig több mint 3,5%-át képviselték (a többi, 17 000 kis kft. összvagyona pedig a gazdálkodó szervezetek összvagyonának mindössze 4,6%-át adta).
A részvénytáraságok száma is jelentősen nőtt 1988 és 1990 között. Az 1988 végén mindössze 116 részvénytársaság működött, 1989-re ennek már közel háromszorosa (mintegy 300), 1990 végén pedig közel 650 (a pontos adatok szerint 646). A részvénytársasági alaptőke nagy szórást mutatott, a 10 milliós társaságtól a 10 milliárdosig. A kettős könyvvitelt alkalmazó nagyobb részvénytársaságok (mintegy 420 ilyen társaságról beszélhetünk), a társas vállalkozások összvagyonának 11,5%-át jegyezték. 1990-ben 5266 szövetkezet működött Magyarországon, a gazdálkodói vagyon viszonylag jelentős arányát (14%-át) képviselték. A vállalatok és trösztök száma 1990 és 2000 körül stagnált.
Egyértelműen látható az adatokból, hogy a társasági szervezeti formák átvették az "uralmat" a piaci szerkezet mutatóiban, ami nem meglepő, hiszen a korábbi vállalkozási formák palettáját az 1988-as társasági törvény nem csupán kiszélesítette, de a gazdaság szerkezeti struktúráját ezen a területen alapvetően át is értelmezte. A csődszabályozás egyben a társas vállalkozási formák tisztulásának is utat nyitott, azaz az új alapítások mellett érzékelhető a vállalkozási formák megszűnésének erős tendenciája is. A gazdasági formák mobilitása a 1990-es években mindazonáltal egy dinamikusan mozgó, átalakuló gazdaság képét mutatta (lásd a gazdasági mobilitást szemléltető összehasonlító ábra idősoros adatait).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
