E tanulmányban a sajtószabadság fogalmának elemeit és a szólásszabadsághoz képest eltéréseit igyekszünk körüljárni. Sajtószabadság alatt a valamennyi médium szabadságát biztosító jogot értjük, és nem térünk ki az egyes médiumtípusok szabadsága között differenciáló szabályozásokra. A hagyományos médiától eltérő jegyeket magán viselő, de a nyilvánosságban a médiához hasonló szerepet betöltő internetes kommunikációs platformok szabadságát is külön kérdésként kezeljük. Jelen tanulmányban elemezzük a sajtó alkotmányos szerepére, társadalmi felelősségére vonatkozó, Európában uralkodó megközelítést, illetve a sajtó számára biztosított többletjogok kérdését, amelyek léte a szólás- és a sajtószabadság közötti differenciálás melletti elsődleges érv. Nem tisztán az elmélet számára ideális helyzetet keressük, de nem is érjük be pusztán a gyakorlati megvalósulás bemutatásával, hanem a kettő egymásra hatását vizsgáljuk. Az elemzésben a sajtószabadságnak az elmélet és a gyakorlat számára is elfogadható és alkalmazható európai fogalmát keressük az egyes jogrendszerekben létező szabályoknak, az Emberi jogok Európai Bírósága (EJEB) vonatkozó gyakorlatának, az Európai Unió (EU) közös szabályainak bemutatásán keresztül.
A sajtószabadság tehát valamennyi olyan kommunikációs csatorna szabadsága, amely a "sajtó", illetve a "média" fogalma alá vonható. De a sajtószabadság alanyának, azaz a sajtó fogalmának meghatározása mindenképpen nehézségekbe ütközik. Egyes technológiák használatát döntő fogalmi elemnek tekinteni nem célravezető, tekintettel azok némelyikének széles körű elérhetőségére. Ígéretesebbnek tűnhet a sajtó funkcióiból, feladataiból kiindulni, de egyes, a sajtó által ellátott tevékenységek - például a közérdekű tájékoztatás - kiemelése egyfelől elzárja a sajtóként való elismerést az e feladattal nem bajlódó médiumok elől, másfelől kinyitja a fogalmat az egyéni megszólalók előtt is. Azaz további megkülönböztető jegyekre van szükség, ezek pedig elsősorban a professzionális működés, a szakmai normák elismerése és szem előtt tartása lehetnek. A definiálási kísérlet szétfeszítené e tanulmány kereteit, ezért e ponton csak rögzítjük, hogy jelen tanulmányban "sajtó" alatt a nyilvánosság rendszeres tájékoztatását célzó, szakmai normák szerint, jellemzően üzleti vállalkozásként működő megszólalókat értjük.
A sajtó felelőssége és kötelezettségei a társadalom vagy saját közönsége, olvasói irányába az európai sajtószabadság-fogalom legkényesebb kérdése. Egyfelől széles körű egyetértés övezi a sajtó közérdekű feladatainak mibenlétét, másfelől a jogi szabályozás e feladatok ellátását a sajtó számára nem teszi kötelezővé. A kötelezettség így alakul át egyfajta bizonytalan körvonalú társadalmi elvárássá, ahol a társadalom nevében jogászprofesszorok, bírák és alkotmánybírák szólalnak meg, képviselni próbálva a társadalomnak a nyilvánosság minőségéhez fűződő, általuk azonosított érdekeit. A sajtó valójában mentesül a közérdekű feladatok ellátásának kötelezettsége alól, szabadon léphet a demokrácia egészséges működéséhez valóban szükséges alapos, pontos, sokoldalú tájékoztatás útjára, vagy fordulhat el attól, akár ügyet sem vetve rá.
A média és a demokrácia fogalmai szorosan összekapcsolódnak.[1] A sajtószabadság és a demokratikus társadalmi rend a közvéleményben és az akadémiai szférában is egymást feltételező, egymásra rászoruló értékekként jelennek meg. Owen Fiss a "sajtó demokratikus missziójáról" tesz említést, amelynek elsődleges célja, hogy a sajtó a szükséges információk közlése útján támogassa az embereket, amikor azoknak meg kell választaniuk a kormányzati tisztségviselőket, illetve értékelniük kell munkájukat.[2] Fiss ugyanakkor szélesebbre nyitná e misszió értelmezését, és általában véve - nem csupán a kormányzat ellenőrzése érdekében - várná el a közösség számára fontos ügyek bemutatását a sajtótól.[3]
Az Egyesült Államokban a második világháború idején jött létre Robert Hutchins, a chicagói egyetem elnöke vezetésével a Commission on Freedom of the Press (ismertebb nevén a Hutchins-bizottság). Ennek célja a közvélemény és a politika irányából a sajtó tulajdoni viszonyait érő kritikák megválaszolása volt. A bizottság jelentése a sajtó társadalmi felelősségét hangsúlyozó elmélet talán legfontosabb dokumentumává vált.[4] Néhány évvel később Theodore Peterson foglalta össze e teória lényegét a médiaelmélet egyik alapművének számító kötetben.[5] A
- 35/36 -
jelentésnek és feldolgozásának legfontosabb eleme a sajtó közérdekű feladatainak rögzítése. A sajtó társadalmi felelősségének elmélete olyan kötelezettségeket határoz meg a sajtóra vonatkozóan, amelyek mára már általánosan hangoztatottá, közhelyszerűvé váltak. A sajtó feladata a nyilvánosság számára jelentős eseményekről való átfogó, valósághű, a kontextust is bemutató beszámoló, a sajtó a vita és a kritika fóruma, a sajtónak reprezentatív jelleggel be kell mutatnia az egyes társadalmi csoportokat, a társadalomban azonosítható különféle értékeket és célkitűzéseket.[6] Az elmélet a sajtó társadalmi felelősségéből fakadó feladatok ellátását követelményként rögzíti, ami egyértelműen jogilag elismert és kikényszeríthető kötelezettségekre utal, továbbá ez az alapja a sajtószabadság és a szólásszabadság elválasztásának is.
A Hutchins-bizottság említése azért fontos, mert jelentése európai szemmel nézve is pontosan foglalja össze a sajtó demokráciához kapcsolódó feladatait. Velük egy időben az első brit Royal Commission on the Press (1947-1949) is rögzítette, hogy a sajtónak az igazságot kell megmutatnia torzításoktól mentesen, ezenfelül a különböző nézőpontokat, amelyek az ízlés, az oktatás és a politikai vélemények eltéréseit jelentik.[7] De mint James Curran és Thomas Gibbons utal rá, a sajtó feladatainak áttekintése, a belső viták és az átfogó gondolkodás ezt követően a brit sajtón belül elmaradtak.[8] Ezt a hiányt több évtized múlva a Leveson-vizsgálat valamelyest pótolta, négy vaskos kötetben közzétéve eredményeit.[9] De a közérdekű feladatok azonosítása és hozzájuk kapcsolódóan az egyes dokumentumokban használt felszólító módú nyelvi megfogalmazások ellenére - követelmények, kötelezettségek előírása a sajtó számára - sem a Hutchins-bizottság, sem a Royal Commission, sem a Leveson-jelentés nem irányozta elő a sajtó kötelező szabályozását, amely közérdekű feladatai ellátásának kikényszerítését, illetve a társadalom irányában fennálló felelőssége érvényesítését lehetővé tette volna. Más nyugat-európai állam sem indult el ebbe az irányba, ahogy a 20. század végére felszabaduló, egykori kommunista berendezkedésű országok szabályozása sem.
Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a bíróságok, alkotmánybíróságok, nemzetközi bíróságok következetesen utaljanak a sajtó közérdekű feladataira. Az EJEB számos döntésében hangsúlyozza a sajtó jelentőségét, amelyet a közvélemény házőrző kutyájaként azonosít.[10] Az Európa Tanács 2011-es ajánlása ugyanígy tesz,[11] hasonlóan az EU által kibocsátott dokumentumokhoz, például az Európai Bizottság által megbízott Magas Szintű Munkacsoport jelentéséhez.[12] Mindazonáltal ebből még nem következik az, hogy a sajtó társadalmi felelősségének elvi felvetése - és az Európában e kérdés körül tapasztalható szinte teljes konszenzus - tényleges jogi kötelezettségeket róna a sajtóra. Ez pedig eleve kétségessé teszi azt, hogy e közérdekű feladatok egyáltalán léteznek-e, illetve kötelezik-e bármire is a sajtót a bírók, a különböző hivatalos dokumentumok szerzői vagy a tudományos kutatók képzeletén és reményein túlmenően.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
