A műszaki és egyéb információk nemzetközi áramlására a közgazdasági irodalomban szellemi termékforgalom, technológia + átadás (technológia transzfer), licenc- és know-how forgalom kifejezések használatosak. E kifejezések -még ha jogi értelemben pontatlanok is - mára szinte átmentek a köztudatba, használják ezen fogalmakat az iparjogvédelem területén munkálkodó elméleti és gyakorlati, műszaki, gazdasági és jogi szakemberek egyaránt.[1]
A termelés és a kutatás-fejlesztés terén egyaránt nemzetközi szintű szakosodás megy végbe, s még a legfejlettebb országok sem engedhetik meg maguknak az önellátásra (autarchiára) törekvést. Ebből adódik, hogy a műszaki fejlesztés sok esetben máshol kidolgozott előnyös műszaki megoldásokra, kutatási eredményekre támaszkodik, s ilyenkor kerülhet sor a megoldásnak, mint "szellemi terméknek" az értékesítésére. Ez a forgalom nyilvánvalóan megfelelő jogi keretek között kell, hogy végbemenjen, és megfelelő, erre a feladatra felhasználható szerződési konstrukcióban történjék. Az erre alkalmas szerződések legelterjedtebb fajtáját nevezzük licencia-szerződéseknek.[2]
A licencia (engedély) kifejezés arra utal, hogy az adott megoldásra nézve valakit rendelkezési jog illet meg arra vonatkozóan, hogy a megoldást más is felhasználhassa. Ez az engedély valójában egyoldalú ügylet, az engedély megadásának módja, feltételrendszere azonban kétoldalú jogügylet, vagyis szerződés keretében történik. Az ilyen típusú szerződések a licenciaszerződések, melynek tárgya tipikus esetben egy komplex műszaki megoldás, melynek egyes elemei esetleg szabadalommal is védettek. (Megjegyzendő, hogy a know-how
- 100/101 -
elemek előretörése és a licenciaszerződések rendszerinti tárgyává válása a licenciaszerződés fogalmának megváltoztatását is indokolja. Erről részletesebben a franchise-szerződés kapcsán később lesz szó.)
A licenciaszerződés célja a kérdéses információ átadása, illetőleg annak a licenciavevő tevékenységi körében - rendszerint a licenciaadó által elért eredményeknek megfelelő, de mindenképpen a licenciavevő korábbi eredményeit meghaladó szinten történő tényleges hasznosítása, felhasználása.
A licenciaszerződés leginkább elfogadható, Lontai Endre által kimunkált definíciója pedig a következő: "a licenciaszerződés alapján a licenciaadó köteles a licenciavevőt olyan - tényleges és jogi - helyzetbe hozni, hogy a meghatározott műszaki megoldást meghatározott színvonalon a gyakorlatban megvalósíthasson és felhasználhasson, illetőleg meghatározott megjelöléseket alkalmazhasson, s ennek biztosítása érdekében a szükséges információkat rendelkezésére bocsátani, illetőleg a szükséges jogi felhatalmazást megadni, a licenciavevő pedig - rendszerint - meghatározott ellenértéket fizetni, vagy más ellenszolgáltatást teljesíteni."[3]
A licenciaszerződés körében a licenciaadó köteles biztosítani a kérdéses megoldás gyakorlati megvalósíthatóságát a licenciavevőnél. E fontos alapkötelezettség miatt a teljesítendő szolgáltatások egyszerre "dare" és "facere" jellegűek, bár a know-how elemek növekvő aránya miatt a "facere" szolgáltatások (a különböző módszerek, mint pl. betanítás, tájékoztatás stb.) egyre inkább meghatározó jelentőséggel bírnak.
Az ún. tiszta licenciaszerződések a gyakorlatban tehát alig fordulnak elő, ezért a licenciaszerződések modelljeként a know-how elemeket is tartalmazó szerződéseket célszerű megjelölni. A licenciaszerződések körében az alábbi szerződésvariánsok fordulhatnak elő:
- az általános típusú licenciaszerződés (amely a szabadalmi licenciaszerződési modellt know-how elemekkel gazdagítja);
- a know-how licenciaszerződés;
- a műszaki-tudományos eredmények ingyenes átadására kötött licenciaszerződés, valamint
- a védjegy-licenciaszerződés.[4]
Ami közelebbről a védjegylicencia-szerződést illeti, az alapdefinícióból származtatva a következők szerint határozható meg: a licenciaadó köteles a licenciavevőt olyan - tényleges és jogi - helyzetbe hozni, hogy az meghatározott megjelöléseket alkalmazhasson, köteles továbbá ennek biztosítása érdekében a szükséges jogi felhatalmazást és információkat megadni, a licenciavevő pedig köteles meghatározott ellenértéket fizetni. (Önálló védjegy- licenciaszerződéssel a gyakorlatban ritkán találkozunk, a védjegy használatára vonatkozó megállapodás rendszerint műszaki megoldás hasznosítására vonatkozó szerződéshez kapcsolódik.)
- 101/102 -
A védjegylicencia-szerződések főbb szabályai a következők:[5]
a) A licenciaadó kifejezett hasznosítási engedély megadására köteles. Ez az engedély korlátozás nélkül, vagy bizonyos korlátozásokkal is megadható. Ehhez képest létezik egyszerű és kizárólagos licencia. Egyszerű licencia esetén a licenciaadó a megoldást maga is hasznosíthatja és másnak is adhat hasznosítási engedélyt. Kizárólagos licencia esetén viszont a licenciaadó nem jogosult a szerződés hatálya alatt másnak hasznosítási engedélyt adni, és a szerződés tárgyát képező megoldást maga sem hasznosíthatja. A jogszabály az egyszerű licenciát vélelmezi, tehát a kizárólagosságot kell kifejezetten rögzíteni a szerződésben. Kiterjedhet továbbá a hasznosítási engedély arra is, hogy a licenciavevő jogosult harmadik személyeknek további engedélyt (allicenciát) adni.
b) Az engedély megadásán kívül a licenciaadó köteles minden olyan tájékoztatást megadni, amely alkalmas arra, hogy a licenciavevő a szerződés tárgyát képező megoldást kellő színvonalon megvalósíthassa.
c) A licenciaadó szavatossággal tartozik az említett kötelezettségek megfelelő teljesítéséért. Ez a szavatosság védjegyhasználat engedélyezése esetén jogszavatosságot jelent.
d) A licenciavevő alapvető kötelezettsége egyfelől a szerződés tárgyát képező megoldás hasznosítása, másfelől az ellenszolgáltatás (a licencdíj) megfizetése. A hasznosítási kötelezettség kifejezett előírására ritkán kerül sor, azonban megfelelő díjazási módszerek alkalmazásával közvetve ösztönözni lehet a hasznosításra. A licenda-díjakat meg lehet határozni egy összegben, a licenciavevőnél elért hasznos eredmény meghatározott százalékában, valamint ezek kombinációjával. (Leggyakrabban az utóbbi szokott előfordulni.) Amennyiben a védjegylicencia-szerződés önállóan és nem egy komplex licenciaszerződés részeként kerül megkötésre, természetesen más díjmeghatározási elvek is érvényesülhetnek.
e) A licenciaszerződésekben rendszerint részletesen szabályozzák a szerződő felek együttműködésének módozatait, ideértve elsősorban a kölcsönös tájékoztatási kötelezettséget. A felek minden olyan körülményről (piaci körülmények, az oltalmat ért támadások, harmadik személy bitorlása stb.) kötelesek egymást tájékoztatni, amelyek a szerződés létét, a hasznosítás lehetőségeit érintik.
f) Mind a licenciaadó, mind a licenciavevő elvileg továbbfejlesztheti, tökéletesítheti a hasznosított megoldást, de védjegylicencia esetén, amikor a minőség stabilitásához jelentős érdek fűződik, ennek tilalmára is sor kerülhet.
g) Védjegylicencia-szerződés esetén egyértelmű: a szerződés feljogosítja a licenciavevőt, hogy a hasznosítás során hivatkozhassék arra, hogy az a licenciaadó engedélye alapján történik. Ilyen esetben a licenciaadónak ahhoz is érdeke fűződik, hogy a rá hivatkozással történő hasznosítás presztízsét, goodwill-jét ne sértse. Ennek érdekében is szokás a licenciaadó ellenőrzési
- 102/103 -
jogát, annak módszereit, következményeit (pl. a hivatkozástól, a védjegyhasználattól történő ideiglenes vagy végleges eltiltás, a szerződés felmondása) a szerződésben rögzíteni,
h) Végül a felek megállapodhatnak olyan mellékkérdésekben, mint pl. az értékesítés-marketing terén történő együttműködés, közös reklám, propaganda, piackutatás stb.).
A védjegylicencia-szerződés továbbfejlesztett és jelentősége miatt önállósult változata a franchise-szerződés, mely első megközelítésben olyan névhasználati megállapodást jelent, ahol a legkülönfélébb termékek és szolgáltatások sajátos értékesítési módszere figyelhető meg, melynek keretében független vállalkozók arra szereznek jogot, hogy - többnyire saját tulajdonukban lévő - üzleteiket egy adott rendszerben működtessék. E viszonylatban a szerződő partnereket a közös márkanév vagy védjegy, az egységes működési módszerek, illetve az azonos minőségű termékek és szolgáltatások fűzik össze.
A franchise-szerződés és a védjegylicencia-szerződés tehát közeli rokonságban állnak egymással. A franchise-szerződés azonban sokkal komplexebb, mint a védjegylicencia-szerződés, amelynek tárgya csupán: védjegy használata. Az e területen folytatott tevékenységet, vagyis magát a folyamat egészét franchisingnek mondjuk.[6] A következőkben erről, illetve szorosabban a franchise-szerződésről lesz szó.
A franchise definiálása során felvetődő problémák előtt különbséget kell tenni a franchise és a franchising terminus technikus között.
A két fogalom elhatárolása azon alapul, hogy magára a vállalkozási formára, az egyes üzletek megjelölésére a franchise kifejezést használják, ezzel szemben a franchising szóval az e területen folyó tevékenységet a folyamat egészét jelölik. Egyes szerzők szerint a franchise a rendszerpartnerek közötti jogviszony tulajdonosi tartalmát jelöli meg, míg a franchising a rendszer használatára utal. A német Franchise Szövetség értelmezésében a franchise meghatározott üzemeltetési jogot jelent, amely a licenciához hasonló, hatásaiban azonban messze túl mutat azon. A franchising pedig egy meghatározott szerződésrendszer használata az üzleti, piaci forgalomban. A franchise fogalmának meghatározására számos definíció-kísérlet látott napvilágot.[7] A különböző meghatározások hűen tükrözik a megközelítések eltéréseit, a változó hangsúlyokat.
Az egységes fogalom meghatározását nehezíti az is, hogy mást értenek franchise-on az Egyesült Államokban és mást Európában. Zavart okozhat az is, hogy a franchise meghatározásokban közgazdasági és jogi elemek keverednek. Egyes amerikai szerzők véleménye szerint nem is jogi kategóriáról, hanem tisztán
- 103/104 -
marketing koncepcióról van szó franchise esetében. Az egyes országokon beül működő franchise szövetségek saját igényeiknek és elképzeléseiknek megfelelő fogalmat közvetítenek a joggyakorlat számára.
A franchise fogalom körüli bizonytalanságokat mi sem érzékelteti jobban, mint az, hogy ennek a fogalomnak hosszú ideig nem sikerült megfelelő magyar nevet találni egészen a Ptk. kodifikációs folyamatának végéig, amikor is - mint már említettük - az új kódexben jogbérleti szerződésként önálló szerződés típusnak minősítik és szabályozzák a franchise típusú megállapodásokat.
A pontos meghatározást tovább nehezíti, hogy a franchising, mint az áruknak és szolgáltatásoknak értékesítésére vonatkozó rendszer rendkívül szerteágazó számtalan gazdasági szférában működik. A gazdasági élet különböző területeit átfogó franchising az adott gazdasági egységhez kapcsolódóan eltéréseket mutathat. Így általánosságban egy franchise-rendszer lényegét csak ismertetőjegyei alapján lehet megvilágítani.
Látható tehát, hogy egy összetett jelenséggel állunk szemben, melynek részelemei igen változatosan kombinálhatók. A nemzetközi és hazai definiálás eredményeképpen megszületett fogalmakról megállapíthatók, hogy vagy túl általánosak, vagy túl részletesek.
A franchise fogalmának meghatározása legalább annyi problémát vet fel, mint a know-how jogi értelemben vett pontos definíciójának kialakítása.[8] A közgazdasági és jogi elemek keveredése itt is megfigyelhető, hiszen a "rendszer" fogalmában sok minden beletartozik. A következőkben néhány napvilágot látott definíció bemutatása után kísérletet teszek egy elfogadható franchise - fogalom kialakítására.
Közgazdasági aspektusból megközelítve. "A franchise-t egy olyan megállapodásként foghatjuk fel, amelyben egy bejegyzett termék vagy szolgáltatás gyártója, vagy egyedüli forgalmazója kizárólagos jogokat ad a helyi forgalmazásra független kiskereskedőknek, amelyért ők jogdíjat fizetnek és megfelelnek a szabványosított gyártási, előállítási követelményeknek."[9] A franchise - fogalom eredetileg főként márka- és védjegyhasználathoz kapcsolódott. Az ilyen típus franchise-szerződések keretében: a "márkanév tulajdonosa engedélyezi a felhasználónak, hogy adott terméket vagy szolgáltatást márkaneve alatt forgalmazza saját kereskedelmi egységeiben. Az átadó általában belépési díjat és a forgalomból folyamatosan részesedést kér az átvevőktől. Az átvevők pedig a márkanév használata mellett üzleti segítséget kapnak az átadótól".[10] Ha ezt a definíciót megvizsgáljuk - feltételezve azt, hogy a márkanév bejegyzett védjegyet jelent - azt állapíthatjuk meg, hogy a védjegylicencia-szerződés továbbfejlesztése alapján gyakorlatilag és tartalmilag a védjegy know-how-ja valósul meg, ezáltal melyet védjegykooperációs- szerződésnek is nevezhetünk.
Az Európai Gazdasági Közösség szerint az "európai franchise" a következőképpen definiálható: "Független vállalatok között létrejövő
- 104/105 -
együttműködés olyan formája, amely közös név alatt egy speciális ismeret kihasználására jön létre."[11] Az EGK 4087/89. sz. franchise-ról szóló rendelkezés ugyanakkor rögzíti, hogy a franchise-rendelkezésnek nem célja egy általános érvényű franchise-definíció megalkotása.
A rendelkezés alkalmazásának megkönnyítése céljából ugyanakkor a következő definíciót tekinti alkalmazhatónak: "Olyan ipari avagy szellemi tulajdonjogok összessége (pl. védjegy, szerzői jog, know-how, szabadalom), amelyet áruk továbbadására vagy szolgáltatásoknak a végső felhasználóhoz való eljuttatására használnak fel." Ez a rendelkezés azonban csak a működtetési és szolgáltatási franchise-ra alkalmazható, az ún. termelési franchise-re azonban nem. (Termelési franchise-nak az említett EGK rendelkezés azt a formát tekinti, melynek keretében a franchise-vevő a franchise-adó útmutatásai alapján önállóan egy meghatározott árut állít elő és azt a franchise-adó áruvédjegye alatt értékesíti.)
A Nemzetközi Franchise Szövetség (International Franchise Association) szervezeti szabályzatában megfogalmazott meghatározás a következő: "A franchise tevékenység szerződéses viszony a franchise átadója és a franchise átvevője között, amelyben az átadó folyamatos érdekeltséget ajánl fel, illetve köteles fenntartani az átvevő üzleti tevékenységében olyan területeken, mint know-how és a képzés. A franchise átvevő a franchise-átadó tulajdonában lévő vagy általa ellenőrzött közös kereskedelmi név, forma és /vagy eljárás alatt működik. A franchise-átvevő az üzletét saját erőforrásaiból indítja be, illetve jelentős tőkét fektet abba bele."[12]
A Franchising Európai Etikai Kódexe értelmében: a franchise termékek és/vagy szolgáltatások és/vagy technológia piacra juttatásának olyan rendszere, amely jogilag és pénzügyileg különálló és független vállalkozások, a franchise rendszergazda és egyéni franchise vállalkozói közötti szoros és folyamatos együttműködésen alapul, ahol a franchise rendszergazda megadja egyéni franchise vállalkozóinak a jogot és kötelezi, hogy az egyéni franchise vállalkozó a franchise rendszergazda koncepciójának megfelelő üzleti tevékenységet folytasson.
Végezetül Haraszti Mihálynak, a franchise kiváló hazai szakértőjének megfogalmazásában: " A franchise típusú vállalkozás olyan tevékenységet jelent, amelyben a franchise átadó (rendszertulajdonos, rendszergazda), egy minden szakmai és kereskedelmi aspektusból gondosan kialakított, piacgazdasági körülmények között eredményesen kipróbált komplex rendszert ad el márkanév használattal és teljeskörű betanítással a franchise átvevőnek, aki a rendszert díjak fizetése fejében, saját független vállalkozásában, a megállapított területen, megállapított ideig, önállóan - de a franchise átadó előírásai alapján és állandó segítségével - saját hasznára üzemelteti.[13]
Végül a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény az alábbiakban határozza meg a jog bérleti (franchise) szerződésformát.: "Jogbérleti szerződés
- 105/106 -
alapján a jogbérletbe adó szerzői és iparjogvédelmi jogok által védett oltalmi tárgyakhoz, illetve védett ismerethez kapcsolódó felhasználási, hasznosítási vagy használati jogok engedélyezésére, a jogbérletbe vevő termékeknek illetve a szolgáltatásoknak a szerzői és iparjogvédelmi jogok által védett oltalmi tárgyaknak, illetve védett ismeretnek a felhasználásával, hasznosításával, vagy használatával történő előállítására illetve értékesítésre és díj fizetésére köteles."[14]
Az ismertetett definíciókból látható, hogy szinte mindegyik igyekszik a legszélesebb körben meghatároznia franchising lényegét, alkotó elemeit, annak széleskörű elterjedésére és alkalmazhatóságára tekintettel.
Az egyes definíciókban szereplő közös ismérvek figyelembevétele után a magam részéről a franchise fogalmát leegyszerűsítve, de lényeges elemeit tekintve a következők szerint határoznám meg: a franchise a felek között létrejött olyan kapcsolatrendszer, ahol a franchise adó licenciát ad a franchise vevőnek márkanevének, védjegyének és egész működési rendszerének a használatára, melynek ellenszolgáltatásaként a franchise vevő jelentős pénzügyi hozzájárulás fizetésére köteles.
E meghatározásból egyértelműen kitűnik, hogy az ilyen vállalkozások jogi rendelkezésére szolgáló szerződéseket rendszerlicencia-szerződéseknek tekintem, melynek tehát lényege a márkanév a védjegy és egy ezzel kapcsolatos működési rendszer átvételének engedélyezése.
Leegyszerűsítve a franchisinget többen a know-how lízingjének tekintik.[15]
Ezzel a minősítéssel valójában egyet lehet érteni, hiszen ez nem mond ellent az általam rendszerlicenciának történt minősítéssel, mivel mind a know-how szerződéseket, mind pedig a lízingszerződéseket - Lontai Endre álláspontjával egyetértően - a licencia-szerződések egyik alfajának tekintem.
A franchise alkalmazásánál már kezdetben megfigyelhetők azok a speciális vonások, amelyek a komplexitás irányába mutattak. Uralkodóvá vált tehát a franchise rendszerjellege, amelyek egyre bonyolultabb kapcsolatokat eredményeztek a felek között. A franchise rendszertulajdonos és a franchise átvevők közötti kapcsolatrendszer felépítésére a következők jellemzők:[16]
- az egy központ köré szerveződés, melynek értelmében egy olyan szerkezetileg egységes rendszerrel állunk szemben, ahol a középpontban a franchise átadó áll, körülötte helyezkednek el az átvevők;
- közös név;
- a közös tartalom (a franchise-csomag);
- azonos kapcsolati rend;
- azonos működési mechanizmus;
- 106/107 -
- azonos pénzügyi kapcsolatok és
- azonos terület (piaci értelemben).
A tartalmi elemek rendszerére jellemzőek azok az egységes jegyek, amelyek alapján a hálózat egyértelműen megkülönböztethető a versenytársaktól. A franchise lényegi eleme tehát az uniformizáltság. Egy franchise-rendszer meghatározó jegyei a piaci célú marketingelemek, melyeket a hatékonyságot növelő módszerek egészítenek ki.
A franchise rendszer legfontosabb belső jegyei az alábbiak:[17]
- a név, (rendszer neve és legnagyobb értéke),
- egységes megjelenés (azonos árukat, uniformizált külső és belső kép),
- azonos termék és szolgáltatási kör, (melynél a legfontosabb szempont a fogyasztó igényeinek lehetőleg teljes kielégítése és az üzlet hatékonysága közötti optimum megtalálása),
- azonos módszertan,
- azonos minőség (a lánc minden egységénél ugyanazt az egységes színvonalat kell biztosítani),
- egységes image (ha a piaci elemek azonos elvek alapján lettek kialakítva, az egységes image már magától értetődik),
- azonos menedzsment módszerek (azonos vezetési elvek, stratégia, szakmai, pénzügyi vezetés terén),
- azonos személyzeti politika (felvételi, betanítási, motiválási módszerek),
- egységes könyvelési módszerek,
- azonos jogi struktúra (a franchise átvevők jogai és kötelezettségei nem különbözhetnek egymástól),
- azonos pénzügyi struktúra (a franchise átvevők ugyanakkora licencdíjat és royaltyt fizetnek, s a tevékenység pénzügyi vonatkozásai pl., a könyvelés szintén uniformizáltak), végül
- a közös árubeszerzés, mely azonos - vagy azonos minőségű termékek felhasználást követeli meg. Ha a franchise átvevő bármely ok miatt nem él a közös beszerzés előnyeivel, köteles a felhasználandó termékeket, anyagokat jóváhagyatni a franchise-átadóval.
A franchise-rendszer átadójának előnye a közös vállalkozásban az, hogy nagyobb anyagi befektetés nélkül viszonylag gyorsan és széles körben bővítheti piaci lehetőségeit, lekörözheti versenytársait, hasznosíthatja - az átvevő révén - a helyi kereskedelmi tapasztalatokat és gyakorlatokat, már jól bevezetett üzlethez és szakképzett munkaerőhöz jut.
Az átvevő viszont - önállóságát lényegében megőrizve - általában egy nagy, sokszor világcég partnerévé válik és viszonylag kevés tőkével is profitálhat annak kialakult rendszeréből: közismert és márkás áruiból, piaci ismereteiből, belső szolgáltatásaiból, eladási és reklámmódszereiből. Ezzel az átvevő a legtöbb esetben kiléphet korábbi elszigeteltségéből, üzlete szinte felértékelődik, csökkentheti a csődveszélyt, miközben nőhet az üzlet hatékonysága és anyagi ereje.[18] Mára
- 107/108 -
elmondhatjuk, hogy a franchising világméretekben - így hazánkban is - elterjedt vállalkozási formává vált.
Mivel ebben az esetben kereskedelmi szerződésről van szó, a bevett cégjegyzés, védjegy vagy márkanév használata az átadó számára azt eredményezi, hogy számottevő befektetés nélkül lehet bővíteni a hálózatot, az átvevő pedig a jól bevált üzletpolitikájából is haszonra tehet szert. A munkamegosztás következtében az átadó végzi a reklámozást, a könyvvitelt, a fejlesztési koncepciók kidolgozást, az átvevőnek valójában csak a profitra kell koncentrálnia. Ugyanakkor az átadó legfontosabb érdekei közé tartozik az image védelme. A franchising óriási előnye továbbá, hogy előre kalkulálhatóvá teszi a franchise átvételére vállalkozó számára a felmerülő költségeket. A franchising azonban nemcsak a szerződéses partnereknek jelent előnyöket, hanem a fogyasztók széles körének is, akik további helyeken juthatnak a megszokott szolgáltatásokhoz.[19]
A fejlődés folyamán a franchising három fajtája alakult ki:
- a szolgáltatási franchise, melynek keretében a franchise átvevő a franchise átadó üzleti, kereskedelmi neve vagy áruvédjegye alatt a franchise átadó útmutatása szerint valamilyen szolgáltatási tevékenységet nyújt (pl., Mister Minit);
- a termelési franchise, melyben a franchise átvevő a franchise átadó útmutatásai alapján önállóan egy meghatározott árut állít elő és azt a franchise átadó áruvédjegye alatt értékesíti. Ebben az esetben a franchise szerződés magába foglalja a know-how átadását is (pl., Flamand pékségek);
- a működtetési franchise, melynél a franchise átvevő szerepe meghatározott áruknak a franchise átadó üzleti neve alatt történő értékesítésre korlátozódik, (pl. benzinkutak üzemeltetése, Shell, British Petrol).
A szerződés alanyai: a franchise-adó, illetve a franchise-vevő. Arra nézve, hogy ki lehet franchise - adó, vagy franchise - vevő semmiféle korlátozás nincs. Franchiseadó tipikusan egy olyan cég, amely jól bevezetett márkanévvel rendelkezik, már kialakított image-a és jó hírneve van és esetlegesen már egy franchise-rendszer tulajdonosa is. Franchise-vevők pedig leginkább vállalkozó magánszemélyek, gazdasági társaságok illetve vállalatok.
Külön ki kell emelni az úgynevezett master-franchise szerződést (mester-licencia szerződés, vagy fő franchise megállapodás), ebben az esetben ugyanis a franchiseadó a fő franchise vevővel köt szerződést, amelyben a franchise-adó ellenszolgáltatás fejében megengedi a fő franchise-vevőnek, hogy franchise-t használjon harmadik vállalatokkal, az egyedi franchise vevőkkel való franchise
- 108/109 -
megállapodások megkötése céljából. Erre különösen egy franchise-hálózat külföldre történő kiterjesztése során kerül sor.
A szerződés formájára nincs előírás, de a sokrétű és szerteágazó kapcsolatrendszerből adódóan lehet mondani, hogy az írásbeliség kötelező.
A szerződés fő tartalmi elemei a következők:
- a szerződő felek megnevezése;
- a franchise jogok licencének átadása;
- a franchise-adó azon kötelezettsége, hogy a megállapodás ideje alatt műszaki, illetve kereskedelmi támogatást nyújt és biztosítja a franchisevevő és alkalmazottainak alapképzését és /vagy továbbképzését.
- az ellenszolgáltatás megfizetése, amely áll induló díjból, amelyet az átvevő fix összegben fizet ki, és folyamatos díjból az átadó folyamatos szolgáltatásaiért; és
- reklámdíj, amellyel az átvevő hozzájárul az átadó marketing költségeihez.
A szerződés lehetséges tartalmi elemei:
- előzetes ismertető, amely átfogóan meghatározza az átvevőnek az átadó által rendelkezésre bocsátott rendszer tulajdonjogát, technológiát, védjegyet, know-how-t, copyright-ot. Ez egyértelművé teszi a felek számára a rendszer lényegét.
- A szerződés időtartama, amely lehet határozott, illetve határozatlan. Ha határozott idejű, legalább olyan hosszúnak kell lennie, hogy az átvevő beruházási költségei megtérüljenek (általában 5-10 év). Itt rendelkezni kell a szerződés lejárta utáni esetleges meghosszabbításáról, határozatlan idejű szerződésnél pedig arról, hogy a kilépés előtt mennyi idővel kell a szándékot bejelenteni.
- területi jogok rendezése;
- verseny tilalma, konkurens termékek forgalma ill. köre (pl. az átvevőnek tilos egy meghatározott területen konkurens céget alapítani, illetve ahhoz csatlakozni);
- árképzés, az árszabályokra tekintettel kell lenni;
- a franchise-átadó, illetve átvevő kötelezettségei;
- az átadó telephely-magválasztási joga;
- a szerződés felmondása. Pontosan, taxatíve fel kell sorolni, hogy milyen feltételek esetén van joga a feleknek felmondani a szerződést;
- az átvevő jogainak átruházási feltételei. Ha az átvevő nem képes kötelezettségeinek eleget tenni, ki jogosult az átvevő jogait tovább gyakorolni;
- a szerződés megszűnésének esetei. Az átadó elővásárlási joga;
- biztosítás megkötésének kötelezettsége;
- választott jogrendszer és bíróság;
- a felek felelősségének szabályai.[20]
- 109/110 -
A franchise az egymástól független vállalkozók együttműködésének legintenzívebb formája. A franchise típusú jogviszony jellegzetessége, hogy a partnerek a gazdaság más-más helyein tevékenykednek, tehát nem konkurensei egymásnak, hanem kiegészítik, segítik egymást. A franchise típusú jogviszonyt tehát a partnerek kölcsönös munkamegosztásán alapuló együttműködése jellemzi. A franchise rendszer működéséhez legalább két közreműködőre van szükség. Az egyik a franchise-átadó, rendszergazda, többnyire gyártó, nagykereskedő, közismert cég, amely rendelkezik az üzleti rendszerrel és goodwill-lei. A másik közreműködő a franchise-átvevő többségük önálló vállalkozó vagy vállalat, aki a franchise-átadó által kínált vállalkozást működteti, elfogadva a franchise-átadó utasításait. A franchise típusú jogviszony tehát egy olyan kapcsolat, amely az üzleti elgondolást sikeresen megvalósító vállalkozóból és a siker megismétlésére szerződő másik vállalkozó együttműködésén alapul.
A franchise-átadó végzi a rendszer megtervezését, kialakítását, széleskörű népszerűsítését, a működés alatti folyamatos ellenőrzését, valamint gondoskodik a rendszer állandó továbbfejlesztéséről. A franchise-átvevő saját elszámolással, önállóan tevékenykedik, azonban az általa üzemeltetett egység működését alá kell vetnie a franchise szerződésben előírt követelményeknek. A franchise-jog használatáért díjat kell fizetnie a rendszerhez való csatlakozáskor az átadó részére, esetenként ehhez folyamatos díjfizetési kötelezettség is járul. Az átvevő a tőkéjét, idejét, erőfeszítését, szaktudását invesztálja, ezen kívül korábbi üzleti kapcsolatait, múltbeli tapasztalatait és meglévő ismereteit használja fel azért, hogy a rendszer új egységét saját hasznára, saját jogon sikeresen üzemeltesse. A franchise jogviszonyban tehát általában nem egy szolgáltatásról van szó, hanem a szerződés szolgáltatás-komplexumot tartalmaz.
Az uniformizáltság azonos, vagy azonos minőségű termékek felhasználását követeli meg, ezért közös az árubeszerzés, amely komoly árelőnyöket is biztosít. A franchise átadójának legfontosabb kötelezettsége, amely az egész jogviszony létrejöttének az alapját képezi, hogy biztosítsa a franchise-ba vevő számára azon jogok gyakorlásának a lehetőségét, amelyek mint alapvetően immateriális vagyon a franchise-ba adóhoz tartoznak egy termék vagy szolgáltatás tekintetében. Ezen jogok a következők: márkanév, védjegy, know-how, szabadalom, áru- és márkajelző használata. Ezeket az átadott jogokért az átadót jogszavatosság terheli.
Kötelessége átadni a franchise-ba vevő részére az általa kifejlesztett értékesítési koncepció tapasztalatait és módszereit, valamint folyamatos tanácsadást, segítséget nyújtani. Az átadó határozza meg a reklámpolitikát és felhatalmazza az átvevőt az ennek megfelelő reklámozásra. A reklámtevékenységet az átadó részben a saját eszközeiből, részben a franchise-átvevők hozzájárulásaiból létrehozott alapból végzi. Az átadó által kikötött minden feltétel, az átadó jogosultságai mind-mind közvetlenül vagy közvetetten a termék, szolgáltatás image-ének, az átadó goodwill-jének megőrzését szolgálja.[21]
A franchise átvevője védett jogokat vásárol meg teljes üzleti csomaggal, amely meghatározott időre, területre szól, ezért kötelessége az átadó utasításainak a
- 110/111 -
betartása. A franchise megállapodásból származó jogokat és kötelezettségeket csak a franchise-adó engedélyével ruházhatja át. Az ipari vagy szellemi tulajdonon fennálló jogokon esett sérelmeket köteles közölni az átadóval, hogy az megtehesse a szükséges intézkedéseket.
Mint látható számos kötelezettség terheli az átvevőt, amelyek mind a franchise üzlet sikerességét biztosítják. Az átvevő jogosult használni a franchise jogokat, mint pl.: név, védjegy, know-how, stb. Továbbá jogosult igénybe venni a franchise-adó által nyújtott szolgáltatásokat úgy, mint az átadó képzését, oktatását, folyamatos segítségnyújtását, anyaggal és termékkel való ellátását.
A franchise a know-how, a védjegy és -megállapodás függvényében - más iparjogvédelmi, esetleg szerzői jogok együttese, amelyet áru forgalmazására vagy szolgáltatás teljesítése céljából használnak fel. Ezen szerződések célja, hogy a szellemi alkotás jogosultja szellemi termékét annak átadásával úgy tudja hasznosítani, hogy egy rendszerbe bekapcsolva számos partnerét egységes arculattal jelenjen meg a gazdasági forgalomban.[22]
A franchise és a franchising egymástól eltérő, ugyanakkor egymással szoros kapcsolatban lévő fogalmak. A franchising nem jogi, hanem közgazdasági kategória. A meghatározott szellemi alkotások alkalmazásának célja egy rendszer kialakítása, mely rendszerhez tartozó tagok ugyanazt a terméket, vagy szolgáltatást akár országon keresztül vagy nemzetközi szinten ugyanolyan minőségben és színvonalon nyújtják. Ezen rendszer megvalósításában pedig a franchise szerződések játszanak jelentős szerepet, amelyeket viszont már jogi kategóriaként értékelhetünk.
Mint már említettük, a jogi megközelítések a franchise-t alapvetően szerződésként, a polgári jog, illetve a kereskedelmi jog területén elhelyezkedő jogintézményként fogják fel. Ez a franchise, mint jogi csomag és az erre épülő megállapodás megkülönböztetéséből fakad. A franchise szerződésben számos olyan, a kötelmi jogban külön nevesített megállapodás, változat fordul elő, amelyek befolyásolhatják a szerződés tartalmát jogi jellegét.
Ilyenek: a licenciaszerződés (névhasználati-, védjegy-, és know-how licencia), az adásvételi szerződés, a bérleti és haszonbérleti szerződés, a társasági szerződés, a kereskedelmi képviseleti szerződés, a szolgálati szerződés, a vállalkozási szerződés, a kutatás-fejlesztési szerződés, valamint a koncesszió.
A franchise szerződések kodifikációs kérdései összefüggnek a szellemi alkotások jogát érintő változásokkal és az iparjogvédelmi szerződések Ptk-ba való integrálásának problémáival akár a külön törvényekben nevesített szerződések (pl. licencia szerződés) akár egyes atipikus szerződések (pl. franchise, vagy know-how szerződések) esetében.
- 111/112 -
Ez a kérdés a kodifikáció során elsősorban a licenciaszerződésekkel kapcsolatban merült fel valamint szóba került a franchise-megállapodások esetleges önálló szerződéstípusként való elismerése is. A franchise szerződések meglévő komplexitásának ellenére tömeges alkalmazásuk miatt a kodifikácó során már a hasonló, többnyire már meglévő szerződési típuselemeket vegyítő ügyleti formák (faktoring-, és lízingszerződések) mellett a figyelem középpontjába kerültek. A franchise szerződés önálló szerződéstípusként való elismerésére azonban a kodifikáció során - szemben a lízing és a faktoring szerződésekkel - hosszú ideig nem került sor.
A kodifikációt irányító Szakértői Bizottság 2008-ban indokolásában megállapította, hogy a franchise megállapodások eltérő tartalmú és bonyolultságú jogviszonyok, amelyekben szabadalmi-, know-how és/vagy névhasználati jog átengedése valósul meg más ismert szerződéstípusok (pl. adásvétel, vállalkozás stb.) elemeinek alkalmazásával. A vélemények azonban egyezőek voltak a tekintetben, hogy franchise esetében "A szerződések konkrét tartalmának variálása miatt nincs olyan kemény magja ezeknek a megállapodásoknak, amelyek típusképző mozzanatként volnának kikristályosíthatók."[23] Ezzel a megállapítással a szakma nagyjában- egészben egyet is értett.
Amikor azonban az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól a Polgári Törvénykönyv kodifikációs munkálatai visszakerültek a Szakértői Bizottsághoz megváltozott a szakemberek véleménye és az új Ptk-ba integrálásra került és sui generis, vagyis önálló szerződéstípusként nyert szabályozást a franchise-szerződés, magyar változatának megfelelően jogbérleti szerződésként.(Az új szabályozással, tekintve a franchise gazdasági jelentőségét és széleskörű elterjedését, magam is egyetértek.)
A fogalmi, definíciós kérdéseknél, változatoknál már említettem, hogy az új Ptk. a franchise-szerződés lényegét, fogalmát a következők szerint határozza meg. "Jogbérleti szerződés alapján a jogbérletbe adó védjegy-, szerzői- és iparjogvédelmi jogok, valamint védett ismeret átengedésére, a jogbérletbe vevő termékeknek, illetve szolgáltatásoknak a védjegy-, szerzői- és iparjogvédelmi jogok, valamint védett ismeret felhasználásával történő előállítására, illetve értékesítésére és díj fizetésére köteles."[24]
A fő szolgáltatás mellett a mellékszolgáltatások is felsorolásra és meghatározásra kerültek. Ennek megfelelően rendelkezik az új törvény a szerzői-és iparjogvédelmi jogok biztosításáról a jogbérletbe adó részéről és e jogok megóvását írja elő a jogbérletbe vevő oldalán.
Az értékesítendő terméket vagy alapanyagot elsősorban a jogbérletbe adótól kell beszerezni, de ha a jogbérletbe adó a megrendelést nem teljesíti, a jogbérletbe vevő jogosult azt máshonnan beszerezni. Fontos rendelkezés, hogy a jogbérletbe vevő a szerzői- és iparjogvédelmi jogok, valamint védett ismeretek többszöri rendelkezésre bocsátásával létrehozott hálózat és az értékesített termékek és szolgáltatások jó hírnevét köteles megóvni.
- 112/113 -
Ezzel kapcsolatban a jogbérletbe adót utasítási jog illeti meg. Az utasítási jog szabályai hasonlóak a vállalkozási szerződésben szabályozott megrendelői utasítás esetén alkalmazandó jogkövetkezményekkel. Ha ugyanis a jogbérletbe adó utasítása célszerűtlen vagy szakszerűtlen a jogbérletbe vevő köteles őt figyelmeztetni. Ha a jogbérletbe adó a figyelmeztetés ellenére fenntartja az utasítását a jogbérletbe vevő köteles az utasítást teljesíteni az ebből eredő kárért ilyenkor a jogbérletbe adó felel. A jogbérletbe vevő köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása jogszabály vagy hatósági határozat megsértéséthez vezetne vagy veszélyeztetné mások személyét vagy vagyonát. A jogbérletbe adó továbbá ellenőrzési jogot gyakorolhat a szerződésben és az utasításban foglaltak teljesítéséért.
Végül a szerződés megszűnése körében a felmondás speciális szabályai nyernek megfogalmazást. A határozatlan időre kötött szerződést bármelyik fél a hónap utolsó napjára felmondhatja. A felmondási idő sajátosan alakul: a szerződés első évében egy hónap, a második évben két hónap, a harmadik és azt követő években pedig három hónap. A szerződés megszűnése esetén értelemszerűen a szerzői- és iparjogvédelmi jogok és a védett ismeretek használatára vonatkozó jogosultsága is megszűnik a jogbérletbe vevőnek.[25] ■
JEGYZETEK
[1] Lásd pl.: Mádi Csaba. (1976):Licenc és know-how. A szellemi termékek nemzetközi fogalma (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp. valamint A szellemi exportról (1979.) Kossuth Könyvkiadó, című munkáit, és id. Gazda István (1993) A technológiatranszfer (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp. c. könyvét továbbá
[2] Dr. Lontai Endre. (1986) Polgári jog. A szellemi alkotások joga. Egyetemi jegyzet, Tankönyvkiadó Bp., 211-212.
[3] Dr. Lontai Endre (1978) A licenciaszerződések alapvető kérdései (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 114-116.
[4] Dr. Lontai Endre (1978) 66 és 118.
[5] Dr. Lontai Endre (1986) 215-219.
[6] Haraszti Mihály (1992) Franchising, a vállalkozók csodafegyvere? Trademark Kft. Bp. 7.
[7] Dr. Csécsy György(1995) Adalékok franchise fogalmának meghatározásához és a franchise szerződésekhez. Jogtudományi Közlöny 5-6. 228-236.
[8] Dr. Csécsy György (1992) A know-how megközelítésének egyes kérdései Kari Acta Miskolc, Tomus VII.
[9] Seltz -Dd (1982) The Complete Handbook of Franchising Addison-Warley Publishing Co. Reading MA 54.
[10] Dr. Poór József- Zentai Katalin (1991) Franchise; eszköz a sikeres vállalkozáshoz. Marketing 1. 13.
[11] Az EGK Bizottságának 4887/89. számú rendelkezése az EGK szerződés 85. § (3.) bek. a franchise megállapodásokra való alkalmazásáról
[12] Dr. Poór József- Zentai Katalin (1991) Franchise, a privatizáció egy sikeres eszköze Vezetéstudomány 2. 5.
[13] Haraszti Mihály (1992) Franchising, a vállalkozók csodafegyvere? Budapest, Trademark Kft. 18.
[14] ld., A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:376. § (1) bek.
[15] E mellett foglal állást pl. Dr. Hajdú Endre (1988): A szerződéses rendszer fejlett formája: a franchising c. cikkében Marketing 5-6. 345.
[16] Haraszti M (1992) 43-46.
[17] Haraszti M (1992) 47-53.
[18] Hajdú E (1988) 345.
[19] Dr. Schmidt János (1991) Franchise a jövő útja? Külgazdaság 6.
[20] V.ö.:Haraszti Mihály (1992) Hajdu Endre (1988) Dr. Schmidt János (1991) és Dr. Poór József-Zentai Katalin (1991) korábban megjelölt munkáival.
[21] Miskolczi-Bodnár Péter (1995) A franchise szerződésekről Gazdaság és Jog 7-8. 20-21.
[22] Csécsy-Fézer-Károlyi-Petkó-Törő (2007) A gazdasági szféra ügyletei debreceni Egyetemi Kiadó 181.
[23] Vékás Lajos szerk. (2008) Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, Budapest, Complex, 382-389.
[24] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:376. § (1) bek.
[25] A franchise szerződés új szabályait a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:376-381. §-ai tartalmazzák.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző Egyetemi tanár, tanszékvezető, Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék.
Visszaugrás
