A közismert anekdota szerint a hőn áhított európai egység akkor éri el teljes kiteljesedését, ha az ünnepi vacsorára, amelyre hivatalosak vagyunk, egy angol küldi a meghívót, a menüsort egy francia készíti, a hangulatról egy olasz gondoskodik, és az egészet egy német szervezi. Ezzel szemben a fejetlenség akkor köszönt ránk, ha megérkezve a vacsorára egy francia fogad bennünket, egy angol készíti az ételeket, egy német gondoskodik a hangulatról, és ami csak igazán rizikós, egy olasz szervezi az egészet. Bár a közös vacsoráról az angolok már távozófélben, vagy talán már a küszöbön túl is vannak,[1] az Európai Unió még mindig számos, különböző kultúrával rendelkező tagállamból áll. Épp ezért fontos, hogy a sokféleség rengetegéből kilépve az Európai Unió kezébe vegye a stafétabotot és kialakítsa saját normáit, szokásait, azaz kultúráját. Bár a gasztronómia terén - egyelőre - nehéz olyan ételt mondani, amely "tipikus uniós" éteknek lenne nevezhető, a jog világában számos olyan kifejezés született, amely uniós ihletésű,[2] s e szótárát nemrég az Európa Unió tovább bővítette a "nemzetközi párok" kifejezéssel. E szófordulat alatt a határon átnyúló házastársi és a bejegyzett élettársi kapcsolatok értendők, amelyet a vagyonjogi kérdéseket szabályozó 2016/1103[3] és 2016/1104[4] számú uniós rendeletekben szerepeltet a jogalkotó. E rendeletek nemcsak a tekintetben bírnak jelentőséggel, hogy bővítették az autonóm uniós jog nyelvi szótárát, hanem abban is újszerűek, hogy a joghatóságra, az elismerésre és a végrehajtásra vonatkozó eljárásjogi szabályokon túl meghatározzák az alkalmazandó jogot, illetve szabályozzák a tagállamok közötti együttműködést is. E jogi aktusokat megerősített együttműködés keretében fogadták el tizennyolc uniós tagállam részvételével, amelyekhez azonban több tagállam mellett Magyarország sem csatlakozott.[5] Az Európai Unió valamennyi tagállamára kiterjedő egységes szabályozás létre nem jöttének oka feltehetőleg az egyes tagállami jogrendszerek közti különbségekre, kiváltképp az azonos nemű személyek házasságkötésének, kapcsolatuk jogi szabályozásának eltérő megítélésére vezethető vissza,[6] ugyanis abban az esetben, ha egy tagállam csatlakozni kíván a házastársak vagyonjogi kérdéseit szabályozó rendelethez, úgy a bejegyzett élettársi kapcsolatok vagyonjogi hatásairól szóló rendelethez is kötelező jelleggel csatlakoznia kell. Emellett előfordulhatna olyan helyzet, hogy joghatósági okok folytán annak a tagállami bíróságnak kellene eldöntenie az azonos nemű felek házassági vagyonjogi vitáját, ahol ez a jogintézmény nem is létezik.[7] Mindezek alapján - a jogterület társadalmi érzékenységére tekintettel - e rendeletekben a szabályozás hatékonyságának növelése érdekében nemcsak a joghatóságra, az elismerésre és a végrehajtásra vonatkozó közös eljárásjogi szabályok szerepelnek, hanem az alkalmazandó jog meghatározása, illetve a tagállamok közötti együttműködés szabályozása is helyet kapott, így e tanulmányban ezen uniós nóvumok vizsgálatára helyezem a hangsúlyt.
Az egységes szabályozás igénye 2011. március 16-ára nyúlik vissza, amikor is az Európai Bizottság javaslatot fogadott el a házassági vagyonjogi rendszerekkel és a
- 28/29 -
bejegyzett élettársi közösségek vagyonjogi hatásaival kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló tanácsi rendelet megalkotására vonatkozóan. Az Európai Unió Tanácsa a 2015. december 3-i ülésén arra a következtetésre jutott, hogy észszerű időn belül nem lehetséges olyan rendeleteket alkotni, amelyek az Európai Unió valamennyi tagállamát felölelik, ugyanakkor tizennyolc tagállam megerősített együttműködést[8] kérelmezett. A Tanács a 2016. június 9-én elfogadott és e napon hatályba léptetett 2016/954 számú határozatával felhatalmazást adott Ausztriának, Belgiumnak, Bulgáriának, Ciprusnak, Csehországnak, Finnországnak, Franciaországnak, Görögországnak, Hollandiának, Horvátországnak, Luxemburgnak, Máltának, Németországnak, Olaszországnak, Portugáliának, Spanyolországnak, Svédországnak és Szlovéniának arra, hogy egymás között megerősített együttműködést hozzanak létre a nemzetközi párok vagyonjogi rendszereit - ideértve mind a házassági vagyonjogi rendszereket, mind a bejegyzett élettársi kapcsolatok vagyonjogi hatásait - érintő ügyekben a joghatóság, az alkalmazandó jog, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása területén. A megerősített együttműködés célja, hogy továbbfejlessze a határon átnyúló vonatkozású polgári ügyek tekintetében történő, a bírósági határozatok kölcsönös elismerésének elvén alapuló igazságügyi együttműködés kialakítását, valamint biztosítsa a tagállami közös szabályok összhangját. A Tanács határozata szerint a megerősített együttműködésnek egyértelmű és átfogó keretet kell biztosítania a részes tagállamokban a nemzetközi párok vagyonjogi rendszerei területén, amely során külön "anyagi jogi végrehajtási jogi aktus" vonatkozna a házassági vagyonjogi rendszerekre, illetve a bejegyzett élettársi kapcsolatok vagyonjogi hatásaira. A határozat azt is előírja, hogy a két jogi aktust egyidejűleg szükséges elfogadni annak érdekében, hogy a nemzetközi párok vagyonjogi rendszereire kiterjedő megerősített együttműködés teljes hatóköre le legyen fedve, valamint biztosítani szükséges a megkülönböztetésmentességet is.
A szabályozás komplexitása abban rejlik, hogy a 2016/1103 és a 2016/1104 számú rendeletek az eljárásjogi szempontok mellett anyagi jogi és kollíziós jogi szempontokat is érvényre juttatnak. Mindez az Amszterdami Szerződés érdeme, mivel új irányt szabott a polgári igazságügyi együttműködésnek az Európai Unióban, amelyet tíz évvel később a Lisszaboni Szerződés is megerősített. E folyamat ékkövei a nemzetközi párok vagyonjogi rendszereit szabályozó rendeletek, amelyek az eljárásjogi szabályokon kívül, mint a joghatóság, az elismerés vagy a végrehajtás az alkalmazandó jogot is meghatározzák, továbbá a tagállamok közötti együttműködést is szabályozzák.[9]
A 2016/1103 rendelet alkalmazandó a határokon átnyúló házassági vagyonjogi rendszerekkel összefüggésben. A célból szükséges egybefoglalni és egyetlen rendeletben szabályozni a joghatósággal, az alkalmazandó joggal, a határozatok, a közokiratok és a perbeli egyezségek elismerésével, elfogadásával, végrehajthatóságával, illetve a végrehajtásával kapcsolatos rendelkezéseket, mivel így lehetséges a nemzetközi házaspárok számára vagyonuk tekintetében jogbiztonságot teremteni, valamint bizonyos mértékű kiszámíthatóságot biztosítani, ugyanis a rendelet hatálybalépését megelőzően számos tagállamban nehézségekkel járt a nemzetközi házastársak közötti vagyoni viszonyok rendezése. Példának okáért a magyar bírósági gyakorlatban az egyik legnagyobb nehézséget az alkalmazandó jog eldöntése jelentette, mivel a 2017. december 31-ig hatályban volt a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet 39. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt szabályok alapján az alkalmazandó jog kérdését abban az esetben lehetett bírói bizonyossággal eldönteni, ha a házastársaknak van vagy volt közös személyes joguk.[10] Ennek megfelelően elsősorban - gyakorlatias szempontokat is figyelembe véve - a rendeletnek azokat a szabályait elemzem, amelyek az alkalmazandó jog megválasztására, illetve meghatározására vonatkoznak, mivel az ilyen jellegű szabályok bevezetésével az Európai Unió újabb lépéseket tett a jogegységesítés lépcsőin. A konkrét szabályok ismertetése előtt a rendelet preambulumát is ismertetem, amely hozzájárul a szabályozás céljának könnyebb megértéséhez, részletes elemzéséhez.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
