Az internettel összefüggő jogi szabályozás folyamatosan kihívások elé állítja a jogalkotót és a jogtudomány művelőit. A jog állandó versenyfutásra kényszerül a technika fejlődésével és öngerjesztő innovációjával. A probléma sokszor abból adódik, hogy bár a jogpolitikai célok nagyrészt helyesen kalibráltak, a jogi eszközök valamely technológia sokszínű fejlődésének pillanatnyi gátjává válhatnak. A mesterséges technikai korlátok ugyanis csak időlegesek lehetnek, a normatív eszközrendszer szükségszerűen merevebb, mint a szabályozandó közeg: a különös gyorsasággal fejlődő technológiák, illetve az ezek használatából eredő, társadalmilag nem kívánt jelenségek. Fogalmazhatunk úgy is, hogy ezen a területen pusztán a jog eszközeivel kezelni egy jelenséget olyan, mintha valaki szemben állva a japán gyorsvasúttal, puszta kézzel próbálná megfékezni a felé száguldó vonatot: az eredmény legfeljebb időleges vágányzár lehet.
Jelen tanulmányban a szerzői jog megsértésének egy viszonylag jól elkülöníthető esetkörével foglalkozom, egyes internetes fájlcserélő rendszerek használata során jelentkező jogsértésekkel. Írásomban áttekintést kívánok adni a probléma jellegéről és a polgári jogi felelősség körén belüli és azon túlmutató rendezési lehetőségekről.
A fájlcserélés problémáját a jog már több mint tíz éve igyekszik kezelni, mégis a fentebb vázolt problematika jól nyomon követhető itt is, a jogi megoldások mellett ugyanis a rendszerek is változnak, formálódnak, tökéletesednek, fokozatosan elrejtve az egyéneket, sőt az egyének felelősségét. Minél inkább beágyazódik ugyanis a társadalom morális felfogásába egy magatartás elfogadottsága, annál kevésbé bízhatunk abban, hogy a jog "puhább" eszközeivel célt érhetünk el, annál nehezebb tudatosítani az állampolgárokban, hogy az adott magatartás jogilag nem elfogadott. Felmérések azt igazolják továbbá, hogy a fogyasztók körében a minőséggel szemben még mindig többet nyom a latban a fájlletöltés (vélt) ingyenessége.[1] Gyakran elhangzó érv, hogy aki az interneten jogdíj fizetése nélkül férhet hozzá szerzői művekhez, az tulajdonképpen nem is okoz kárt, mert akik letöltenek, összességében sokkal nagyobb arányban vásárolják meg a már megismert műveket. Az állítás megtévesztő, hiszen a kérdés az, kihez viszonyítunk. Leginkább a fiatalabb korosztályra jellemző[2] ugyanis az internetes jogsértés (az Egyesült Államokban indított polgári perekben az alperesek zömmel fiatalok voltak), és tény, hogy ez a korosztály vásárolja elsősorban a filmet, zenét, számítógépes programot tartalmazó adathordozókat. Ezzel szemben például az idősebb internethasználók ugyan nem töltenek le, de az ilyen jellegű tartalmak "fogyasztása" is csekélyebb.
Érdemesebb ezért inkább a hangzatos, leginkább fogyasztók által artikulált összemérések helyett a tényeken alapuló felmérésekkel foglalkozni.[3] Ezeknek az adatai alapján az a tévhit is eloszlatható, hogy a "fájl-
- 557/558 -
csere" nem okoz károkat, mivel széles körben ismertté teszi az előadókat, így a fellépésekből a kieső bevétel bőven megtérülhet. Egyrészt ez legfeljebb a zeneiparra lehetne igaz, hiszen a filmiparban például kevésbé meggyőző az, hogy a letöltő a már birtokában lévő filmet újra megtekinti, megszerzi legális forrásból, és ezért fizetni is hajlandó. Másrészt a zeneiparban sem igaz ez minden előadóra, ugyanis a letöltések hatását a feltörekvő, még ismeretlen előadók igencsak megérezhetik, hiszen épp az ismertté válásuk financiális alapját ingatja meg.[4]
Mivel az egyén felelőssége ezekben az esetekben nagyon nehezen állapítható meg, a beazonosíthatóság és bizonyíthatóság számos akadályba ütközhet, a kár fogalma és összegszerűsége nehezen határozható meg, a polgári per hosszadalmas lehet, a büntetőjog eszközrendszerét alkalmazni azonban az átlagfelhasználókkal szemben nem tűnik hosszútávon adekvátnak. Ezért a szubjektív és objektivizált szubjektív felelősségi modellek helyett egyfajta objektív, a jogsértés tényére és annak megelőzésére és visszaszorítására (preventív - represszív) fókuszáló rendszer kiépítése tűnhet racionálisnak.
Nem kétséges, hogy párhuzam vonható az egyes közlekedési szabálysértések esetén alkalmazott objektív alapú közigazgatási bírság intézményével.[5] Érdekes, ám egyelőre nehezen megítélhető kérdés, hogy a következőkben ismertetett megoldások egyben a reparativ cél elvetését is jelentik-e.
Tanulmányomban a "peer-to-peer"[6] (továbbiakban bevett rövidítésként: P2P), torrent alapú fájlcserélő rendszerek működési sémáját és az ehhez tartozó alapfogalmakat vázolom, kitérve az ezek révén elkövetett jogsértésekkel kapcsolatos szerzői jogi kérdésekre. Kiemelten foglalkozom az ún. fokozatos válasz" módszerével, amely 2007-ben Franciaországból indult és ma egyre több országban alkalmazzák szerte a világon, igaz, egyelőre főként Európán kívül. Európán belül jelenleg az Egyesült Királyság, Belgium és Olaszország próbálkozik hasonló szabályozás bevezetésével, így a téma napjainkban különösen aktuális azért is, mert elképzelhető, hogy több ország is követni fogja a modellt.[7]
A fájlcsere" és "fájlmegosztás" kifejezések gyakran használt fogalmak, azonban mindkettő pontatlan és félrevezető.[8] Szó sincs ugyanis a védett műveket, illetve szomszédos jogi teljesítményeket tartalmazó fájlok cseréjéről. Mivel az ilyen fájlok az azokat - a többi internet-használó számára - hozzáférhetővé tevő személyek számítógépén maradnak. Csere esetén a műpéldányok száma nem változik, abban az esetben viszont, amire félrevezető módon a "fájlcsere" kifejezés utal, az érintett művek és teljesítmények óriási mértékű többszörözéséről, és az erre a célra való hozzáférhetővé tételéről, mint szerzői jogi szempontból releváns - a művek és teljesítmények rendes felhasználása és a jogosultak jogos érdekei szempontjából fontos - cselekményekről van szó. Ezért nem mosható össze ezzel az az eset, ha pl. valamely ismerősünknek kölcsönbe (pontosabban haszonkölcsönbe) adunk egy könyvet vagy CD lemezt. A csere kifejezés azért sem találó, mert nem történik sem egyoldalú, sem kölcsönös tulajdonátruházás. Már csak azért sem, mert az adat nem minősül dolognak. Hasonló okokból szintén pontatlan a fájlok "megosztására" való utalás.[9] A "fájlcsere" elnevezés a folyamat egészét tekintve képszerű kifejezés, viszont jogilag félrevezető, a "fájlmegosztás" pedig, amennyiben az a fájl hozzáférhetővé tételét kívánja kifejezni, azért félrevezető, mert kizárólag a folyamat egy részére koncentrál, elterelve a figyelmet annak dinamikus voltáról.
Az első modern fájlcserélő rendszernek az ún. "Napstert" tekinthetjük, melyet idővel a centralizált és a decentralizált működés elemeit ötvöző "Direct Connect" protokollok, illetve a tisztán decentralizált (pl. "KaZaA") rendszerek követtek.[10] A fájlkéréseket és felajánlásokat egy központi szerver kezelte (centrális elem), az adatcsere azonban P2P módszerrel zajlott (decentrális elem). A működés szempontjából hátránya volt viszont, hogy a centrális elem, tehát a szerver gép kiiktatása esetén az egész rendszer megakadhatott.[11] Minél inkább decentralizált a rendszer, annál kevésbé
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
