Az Európai Unió Bíróságának 2022. augusztus 1-jén hozott előzetes döntése az MPA kontra LCDNMT ügyben (C-501/20., ECLI:EU:C:2022:619)
Kulcsszavak: előzetes döntéshozatal - polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés - joghatóság, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban - 2201/2003/EK rendelet - 3., 6-8. és 14. cikk - a szokásos tartózkodási hely fogalma - joghatóság, a határozatok elismerése és végrehajtása, valamint együttműködés a tartással kapcsolatos ügyekben - 4/2009/EK rendelet - 3. és 7. cikk - két különböző tagállam harmadik államban európai uniós küldöttséghez beosztott szerződéses alkalmazottként tartózkodó állampolgárai - a joghatóság meghatározása - forum necessitatis
Az Európai Unió (a továbbiakban: EU) két szerződéses alkalmazottja, egy spanyol és egy portugál állampolgár 2010-ben Bissau-Guineában házasságot kötött. Házasságukból két gyermek született Spanyolországban; ők spanyol-portugál kettős állampolgárok. A család a szülők házasságkötésétől kezdve Bissau-Guineában élt, majd 2015-ben Togóba költözött, mivel a szülőket az EU togói küldöttségére rendelték ki. A szülők 2018 óta külön élnek: az anya a gyermekekkel továbbra is togói otthonában, míg az apa egy togói szállodában lakik. Az anya 2019-ben pert indított a spanyol bíróság előtt a házasság felbontása, valamint - többek között - a gyermekek feletti szülői felügyelet gyakorlásának rendezése és a gyermekek tartása iránt. A bíróság azonban joghatósága hiányát állapította meg, mivel - megítélése szerint - a felek szokásos tartózkodási helye nem Spanyolországban van. Az anya fellebbezése folytán eljáró Audiencia Provincial de Barcelona (barcelonai tartományi törvényszék; a továbbiakban: a kérdést előterjesztő bíróság) azonban rámutatott: a diplomáciai vagy uniós alkalmazotti jogállást betöltő, harmadik országba kirendelt személyek, illetve gyermekeik szokásos tartózkodási helyének megállapítására vonatkozó ítélkezési gyakorlat nincs. Megjegyezte: a szerződéses alkalmazottak az alkalmazási helyük szerinti államban az EU diplomáciai képviselőjének jogállásával rendelkeznek, míg a tagállamokban csupán uniós alkalmazottaknak minősülnek. Rámutatott továbbá: nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy a felek e harmadik államban való fizikai jelenlétének oka és eredője az, hogy feladatokat lássanak el az EU számára. Mindezekre figyelemmel az eljárását felfüggesztette, és több jogértelmezésre irányuló kérdéssel fordult az Európai Unió Bíróságához (a továbbiakban: EUB).
A kérdést előterjesztő bíróság az alábbi kérdéseket tette fel az EUB-nek:
1. Hogyan kell értelmezni a Brüsszel IIa rendelet[1] 3. cikke és a Tartási Rendelet[2] 3. cikke szerinti szokásos tartózkodási hely fogalmát azon személyek esetében, akik valamely tagállam állampolgárai, de az EU szerződéses alkalmazottjaiként rájuk bízott feladatok miatt harmadik államban tartózkodnak, és akiknek az EU diplomáciai képviselői jogállását elismerik a harmadik államban, ha ezen államban való tartózkodásuk az általuk az EU részére ellátott feladatok végzéséhez kapcsolódik?
2. Amennyiben a házastársak szokásos tartózkodási helyének meghatározása attól függ, hogy ők az EU valamely harmadik államban tartózkodó szerződéses alkalmazottai, ez hogyan befolyásolja a kiskorú gyermekek szokásos tartózkodási helyének a Brüsszel IIa rendelet 8. cikke alapján történő meghatározását?
3. Amennyiben megállapítható, hogy a gyermekek szokásos tartózkodási helye nem a harmadik államban található, a szokásos tartózkodási hely meghatározása céljából figyelembe lehet-e venni az anya állampolgársá-
- 44/45 -
gát, a házasságkötés előtti spanyolországi tartózkodási helyét, a kiskorú gyermekek spanyol állampolgárságát és azt, hogy a gyermekek Spanyolországban születtek?
4. Amennyiben megállapítható, hogy a szülők és a kiskorú gyermekek szokásos tartózkodási helye nem valamely tagállamban található, és a Brüsszel IIa rendelet értelmében nincs egyetlen olyan más tagállam sem, amely a kérelmek elbírálására joghatósággal rendelkezne, akadályát képezi-e a Brüsszel IIa rendelet 7. és 14. cikke szerinti fennmaradó joghatóságra vonatkozó kikötés alkalmazásának az, hogy az alperes valamely tagállam állampolgára?
5. Amennyiben megállapítható, hogy a szülők és a kiskorú gyermekek szokásos tartózkodási helye nem valamely tagállamban található, a gyermekek tartásának meghatározása szempontjából hogyan kell értelmezni a Tartási Rendelet 7. cikke szerinti forum necessitatis-t? Milyen feltételek alapján tekinthető úgy, hogy az eljárás észszerűen nem indítható meg vagy nem folytatható le, illetve azt lehetetlen megindítani vagy lefolytatni olyan harmadik államban (a jelen esetben Togóban), amellyel a peres eljárás szoros kapcsolatban áll? Igazolnia kell-e a félnek, hogy a szóban forgó államban megindította az eljárást, vagy azt megkísérelte megindítani, de nem sikerült? Elegendő-e a peres felek egyikének állampolgársága az eljáró bíróság szerinti tagállammal fennálló kellő kapcsolat megállapításához?
6. A jelen ügyhöz hasonló esetben, amelyben a házastársak szoros kapcsolatban állnak egyes tagállamokkal (állampolgárság, korábbi tartózkodási hely), de a rendeletek alapján egyik tagállam sem rendelkezik joghatósággal, ez a helyzet ellentétes-e az Alapjogi Charta 47. cikkével?
A fentiek közül az EUB két kérdésre nem válaszolt érdemben: az első kérdésre adott válaszok fényében nem tartotta szükségesnek, hogy a második kérdésre is külön kitérjen, míg a hatodik kérdést hipotetikusnak ítélte.
Az első kérdés kapcsán az EUB mindenekelőtt emlékeztetett: mivel a házastárs szokásos tartózkodási helyének fogalmát sem a Brüsszel IIa rendelet, sem a Tartási Rendelet nem határozza meg, azt egységesen és önállóan kell értelmezni.[3] Rámutatott továbbá, hogy a Tartási Rendelet szoros kapcsolatban áll a Hágai Jegyzőkönyvvel, amelynek 3. cikke értelmében a tartási kötelezettségek tekintetében főszabály szerint a tartásra jogosult szokásos tartózkodási helyének joga irányadó, és e tartózkodásnak kellő fokú állandóságot kell mutatnia, kizárva az ideiglenes vagy alkalmi jelleget.[4] Még ha a szokásos tartózkodási hely konkrét értékelése az adott ügy sajátos körülményeitől függ is, amelyek - többek között az érintett életkorától és környezetétől függően - változhatnak, a szokásos tartózkodási hely fogalmát jellemzi egyrészt az érintett személynek az érintett területen kellő mértékben való állandó jelenléte, másrészt az a szándéka, hogy az élete szokásos központját meghatározott helyen rögzítse.[5] Az, hogy a felek határozatlan idejű munkaszerződés alapján az EU küldöttségére beosztott szerződéses uniós alkalmazottként tartózkodnak egy harmadik országban, önmagában nem akadálya annak, hogy a tartózkodás ilyen szinten állandó legyen, továbbá ennek alapján nem állapítható meg, hogy az érintett csupán ideiglenes vagy alkalomszerű jelleggel nem tartózkodik fizikailag a házasság felbontása iránti kérelem tárgyában eljáró bíróság szerinti tagállamban.[6] Önmagában nincs jelentősége annak sem, hogy a felek szerződéses alkalmazotti jogállásuk miatt valamely harmadik államban diplomáciai jogállással rendelkeznek, és így e tagállam polgári bíróságai előtt mentességet élveznek.[7] Mindezek alapján tehát a szokásos tartózkodási hely meghatározása szempontjából az érintett házastársaknak valamely harmadik államban - amelyben állítólag diplomáciai jogállással rendelkeznek - az Európai Unió küldöttségéhez beosztott európai uniós szerződéses alkalmazotti minősége nem minősülhet döntő tényezőnek.[8]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
