Határon átnyúló öröklési ügyekben az elismerés függvénye lehet a hagyaték részét képező meghatározott vagyontárgy átadása, örökösi, hagyományosi vagy hitelezői igény érvényesítése. Az öröklési jog területén a kezdeti multilateriális egyezmények - a Skandináv Megállapodás kivételével[1] - nem foglalkoztak a határozatok elismerésének és végrehajtásának kérdésével.[2] A téma összetettségére és eljárásjogi kihívásaira első alkalommal a Német Közjegyzői Intézet tanulmánya hívta fel a figyelmet.[3]
Az európai öröklési rendelet[4] alkalmazását megelőzően az Európai Unió több tagállamában (pl.: Németország,[5] Ausztria,[6] Hollandia[7]) az a tendencia volt megfigyelhető, hogy
- 28/29 -
az egyes államok kollíziós jogi és polgári eljárásjogi szabályozásában az öröklési ügyekben hozott bírósági határozatok elismerésére és végrehajtására nézve nem volt önálló szabályozás, a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó rendelkezéseket kellett irányadónak tekinteni. A polgári és kereskedelmi ügyekben az államok főként kétoldalú nemzetközi szerződésekben vállaltak kötelezettséget a külföldi határozatok kölcsönös elismerésére.[8] Míg a jogsegélyszerződések keretében az államok egymás irányába vállalták határozataik automatikus elismerését, addig harmadik államok vonatkozásában a külföldi bírósági határozatokhoz belföldi joghatások csak külön eljárás lefolytatása után fűződhettek.
Az öröklési rendelet határozatok elismerésére vonatkozó szabályozási rendszerének kialakítása során a tagállamoknak először abban a kérdésben kellett megállapodniuk, hogy az öröklési ügyekben hozott bírósági határozatok elismerése körében az elismerésnek milyen joghatások tulajdoníthatók. A hatáskiterjesztés teóriája (az ún. "Wirkungserstreckungstheorie") vagy az ezzel szembenálló " Gleichstellungstheorie"-t vagy másképpen "Wirkungsgleichstellung" mentén állítsák fel az öröklési ügyekben hozott határozatok elismerésének alapvető rendezőelvét? Geimer a "Wirkungserstreckungstheorie" lényegét a külföldi határozat hatásainak belföldre való kiterjesztésében ragadja meg.[9] A " Wirkungsgleichstellung" teóriája alapján "a külföldi döntésnek ugyanazokat a hatásokat kell tulajdonítani mint az elismerő állam megfelelő határozatainak".[10] Végig tekintve a rendelet IV. fejeze-
- 29/30 -
tének szabályain rögzíthető, az öröklési rendelet az elismerés hatásait tekintve - a Brüsszel-I. rendelethez[11], valamint a Brüsszel-Ia. rendelethez[12] hasonlóan - a külföldi határozat joghatásainak belföldre történő kiterjesztésére[13] építi szabályozását. Párhuzam vonható a Brüsszel-I. rendelet és az öröklési rendelet között az elismerés fogalmának meghatározása körében is: az öröklési rendelet sem határozza meg az elismerés fogalmát, mindössze az (59) Preambulum bekezdés ad egy általános zsinórmértéket az értelmezéséhez: a rendeletnek a "[...] a határozatok elismerésére, végrehajthatóságára és végrehajtására vonatkozó, a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén meglévő uniós eszközökhöz hasonló szabályokat kell előírnia". E célkitűzés figyelembe vételével, véleményem szerint a rendelet IV. fejezete szabályrendszerének értelmezése és elemzése során tekintettel kell lenni az EuB jogértelmezésére mind az elismerés fogalmát, mind az elismerésnek tulajdonítható joghatásokat tekintve.
A rendelet általános célkitűzése, hogy az öröklés tárgyában hozott határozatok kölcsönös elismerését biztosítsa, függetlenül, hogy a határozatot peres vagy nemperes eljárásban hozták.[14] Meglátásom szerint e célkitűzésnek az európai jogalkotó a rendelet IV. és V. fejezeteiben lefektetett szabályozás révén sikeresen tesz eleget, szabályozásában túllép a Brüsszel-I. rendelet és a Brüsszel-Ia. rendelet által a határozatok elismerése és végrehajtása terén megvalósított együttműködés keretein, s figyelembe veszi az öröklési ügyekben hozott határozatok sajátosságait. Annak ellenére, hogy a rendelet szabályozásában tételesen nem differenciál a peres és a nemperes eljárásban hozott határozatok között, mégis véleményem szerint a IV. és V. fejezetek különálló szabályozása kifejezésre juttatja a polgári peres és nemperes eljárásban született határozatok és egyéb közokiratok elismerése (vagy elfogadása) és végrehajtása körében felmerülő, értékelendő, és figyelembe veendő különbségeket.
A rendelet IV. fejezetének rendelkezéseit a polgári peres és nemperes eljárásokban hozott határozatokra, míg az V. fejezet intézményeit a hagyatéki vagyon jogi sorsának rendezésével összefüggő egyéb közokiratokra kell irányadónak tekinteni. A rendelet nem differenciál a polgári peres és nemperes eljárásokban született határozatok között, ugyanakkor, ha végig tekintünk a 40. cikk szabályain, az "alperes", a "felek" és az "igény" fogalmakon, e fogalmak mindegyike egyértelműen a peres eljárásokra utal. Véleményem szerint célszerűbb lenne az eljárásban egy tágabb alanyi kört meghatározni, esetlegesen a résztvevők fogalmát tovább differenciálni, köztük nevesítve az örökösöket, hagyományosokat, hagyatéki hitelezőket, kötelesrészre jogosultakat, hagyatéki gondnokokat és a végrendeleti végrehajtókat is.
- 30/31 -
Ezáltal kifejezésre juthatna, hogy a rendelet IV. fejezetének tárgyi hatálya nemcsak a peres eljárásokban, hanem a nemperes eljárásokban hozott határozatokra is kiterjed.
A rendelet fogalom-meghatározásai (3. cikk g) pontja) között elhelyezett szabály szerint határozat alatt értendő: "öröklési ügyben valamely tagállam bírósága által hozott bármely határozat, elnevezésre való tekintet nélkül, ideértve a költségeknek és kiadásoknak valamely bírósági tisztviselő általi meghatározására vonatkozó határozatot is". E definícióból levezethető, hogy a rendelet IV. fejezetének szabályai a i.) tagállami bíróságok (közjegyzők) által, ii.) peres vagy nemperes eljárásban, iii.) az eljárás főtárgya és/vagy járulékos kérdéseiben hozott határozataira terjednek ki, tekintet nélkül a határozat formájára és megjelölésére. Fontos kiemelni, hogy a határozatok fogalma alá kizárólag a bíróságok/közjegyzők által hozott határozatok sorolhatók, a perbeli egyezségre nézve a rendelet V. fejezetének, különösen 61. cikkének szabályai irányadók. A rendelet tág fogalom-meghatározásából eredően a IV. fejezet tárgyi hatálya alá sorolható határozatok egyaránt magukba foglalják az ipso iure öröklési elven alapuló jogrendszerek nemperes eljárásaiban hozott megállapító határozatokat, csak úgy mint addicionális öröklési rendszerek nemperes eljárásaiban hozott jogalakító határozatokat. Véleményem szerint a hagyatéki perben hozott ítéletek a kereseti kérelem fajtája szerint három csoportra oszthatók: a.) megállapító (pl.: végrendelet érvényességének vagy végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránti per), b.) jogalakító (pl.: öröklési szerződés megszüntetése iránti per), c.) marasztaló ítéletek (pl.: hagyatéki hitelezői igény; természetben vagy nem természetben kiadni igényelt kötelesrész iránti igény; kötelmi hagyomány kiadása iránti igény tárgyában indult per). Meglátásom szerint megállapító ítéletek elsődlegesen az ipso iure elven gyökerező öröklési jogi rendszerekben születnek, jogalakító ítéletnek addicionális öröklési rendszerben van központi szerepe, marasztaló ítéletek pedig valamennyi jogrendszerben a hagyatéki terhek kielégítése tárgyában indult eljárásokhoz köthetők.
Úgy vélem, az öröklési ügyekben hozott ítéletek elismerése körében az elismerésnek tulajdonítható joghatások külön kiemelést érdemelnek. Áttekintve a rendeleti szabályozást megállapítható: az európai jogalkotó az elismerés során figyelembe veendő joghatások között az anyagi jogerőhatás és a praeklúziós hatás mellett az alakító hatás figyelembe vételének szükségességét is a tagállamok kötelezettségévé tette. A 31. cikkbe foglalt szabály révén, ha egy öröklésben érdekelt személy az öröklésre alkalmazandó jog alapján őt megillető ítéletbe foglalt anyagi jogra (dologi jogra) hivatkozik, azonban azon tagállam joga, ahol e jogra hivatkozik, nem ismeri a kérdéses anyagi (dologi) jogot, a külföldi ítéletbe foglalt anyagi jogot (dologi jogot) akkor is alkalmazni kell, ha az elismerő állam nemzetközi magánjoga azt nem ismeri vagy másként alkalmazza. A rendelet a külföldi ítéletbe foglalt anyagi jog alkalmazhatóságát a dologi jogok egymáshoz igazításának kötelezettsége által teszi lehetővé.[15]
- 31/32 -
Fontosnak tartom vizsgálat alá venni a rendelet egyéb bilateriális, illetve multilateriális szerződésekkel való viszonyát az elismerés és végrehajtás vonatkozásában is. A 75. cikk (2) bekezdése rögzíti a rendelet elsőbbségét két vagy több tagállam között kötött egyezményekkel szemben.[16] A 75. cikk (3) bekezdése külön kiemeli Dánia, Finnország, Izland, Norvégia és Svédország között 2012. június 1-jén létrejött kormányközi megállapodással felülvizsgált 1934. november 19-i egyezményének alkalmazhatóságát az öröklési ügyekben hozott határozatok elismerését és végrehajtását szolgáló egyszerűbb és gyorsabb eljárások tekintetében, melynek alkalmazhatóságát a rendelet nem zárja ki.
A rendelet 39. cikk (1) bekezdése értelmében egy tagállamban hozott határozatot a többi tagállamban is elismerik, anélkül, hogy külön eljárást kellene lefolytatni (automatikus elismerés)[17]. E szabály a Brüsszel-I. rendeletben lefektetett, az EU tagállamok által az igazságszolgáltatás terén megteremtett kölcsönös bizalom újabb visszacsatolásaként értelmezhető.[18]
A Brüsszel-I. rendelet szabályozásával összhangban[19] az öröklési rendelet ugyan önálló cikkben foglalkozik a részleges végrehajthatóság kérdésével,[20] ugyanakkor a részleges elismerés lehetősége, esetleges kizárása a normaszövegben nem került rögzítésre. Az 55. cikk rendelkezéséből eredően úgy vélem, a rendelet a határozatok részleges elismerésének teret enged, amennyiben a külföldi határozat több kereseti igényre vonatkozik, mely kereseti követelések önállók és elkülöníthetők, és a határozat, ill. a határozat adott része a rendelet tárgyi hatálya alá sorolható.[21]
- 32/33 -
Az öröklési jogvitákból eredő peres eljárások (hagyatéki perek) sajátossága, hogy a hagyatéki perekben hozott ítéletek döntő többsége megállapító (ipso iure elven alapuló öröklési jogi rendszerek) vagy jogalakító (addicionális öröklési jogi rendszerek) ítélet. A szabályozott jogviszonyok e sajátosságára tekintettel az öröklési rendelet érdemeként emelhető ki, hogy a 39. cikk (2) bekezdése lehetővé teszi az elismerés megállapítására szolgáló külön eljárás lefolytatását, amennyiben "az érdekelt fél [...] egy jogvita elsődleges tárgyává egy határozat elismerését teszi" [39. cikk (2) bekezdése]. További párhuzam vonható a már hatályon kívül helyezett Brüsszel-I. rendelet 33. cikk (2) bekezdése és az öröklési rendelet 39. cikk (2) bekezdése között. Kengyel Miklósnak az elismerés megállapítására szolgáló eljárás körében kifejtett elemzését véleményem szerint az öröklési rendeletre is irányadónak kell tekinteni: az egyszerűsített elismerési eljárás "[...] mindegyik tagállamban közvetlenül alkalmazható, és alkalmazási területe kiszorítja az autonóm jogot".[22]
A Brüsszel-I. rendelet által megteremtett jogtechnikai megoldás visszásságai tekintetében az öröklési rendelet sem hozott előrelépést.[23] Az elismerés megállapítására irányuló eljárást az öröklésben "érdekelt fél" kérelmezheti. A rendelet nem határozza meg az "érdekelt fél" fogalmát, így álláspontom szerint hasonlóan a Brüsszel-I. rendelethez az érdekelt személy nem szükségszerű, hogy egybe essen a származási állam szerinti (alap) eljárásban részt vett féllel, illetve jogutódjával,[24] harmadik személy is lehet, amennyiben az öröklési jogviszonyból jogok illetik, illetve kötelezettségek terhelik.
A 39. cikk (3) bekezdése alapján "Amennyiben egy tagállam bírósága előtt folyó eljárás kimenetele az elismeréssel kapcsolatos előzetes kérdés eldöntésétől függ" az elismerő állam bírósága jogosult az előkérdés elbírálására. Bergquist megközelítése szerint az elismerő állam bírósága ezáltal a szabály által a jogvitához kapcsolódó olyan előkérdés tekintetében is jogosult dönteni, amelyre az elismerés hatálya nem terjedhetne ki (pl.: nem tartozik a rendelet tárgyi hatálya alá) vagy az előkérdés vonatkozásában a bíróságnak nincs joghatósága.[25] Fontos azonban kiemelni, hogy ehhez a közbenső elismeréshez jogerőhatás itt sem fűződik.
Az öröklési rendelet a külföldi határozat belföldön történő elismerésének megtagadására négy esetben biztosít lehetőséget: a.) az ún. közrendi záradék (40. cikk a) pont), b.) a bírósági meghallgatáshoz fűződő jog megsértése esetén (40. cikk b) pont) és összeegyeztethetetlenség okán (c.) összeegyeztethetetlenség az elismerő államban hozott döntéssel, d.) összeegyeztethetetlenség egy másik államból eredő döntéssel 40 cikk c)-d) pon-
- 33/34 -
tok) kerülhet sor. A 40. cikkben szabályozott elismerés megtagadási okok taxatív jellegűek, egyéb okra hivatkozással határozat elismerését nem lehet megtagadni.[26]
Az elismerés megtagadási okok figyelembe vételéhez az (58) Preambulum bekezdésbe foglalt rendelkezés nyújt iránymutatást. Az öröklési rendelet előremutató érdemeként emelhető ki, hogy - túllépve mind a Brüsszel-I. rendelet, mind a Brüsszel-Ia. rendelet szabályozásán - az (58) Preambulum bekezdés a közrendi záradékra történő hivatkozás lehetőségét korlátok közé szorítja: egyrészt rögzíti a szabály kivételes körülmények között történő alkalmazhatóságát, másrészt az Európai Unió Alapjogi Chartájának, különösen 21. cikke tiszteletben tartásának kötelezettségét. Lübcke a közrendi kontroll (40. cikk a) pont) rendeletbe való beillesztését nélkülözhetetlennek ítéli.[27] A tagállamok a határon átnyúló öröklési jogviszonyaik koordinálása tekintetében is kitartottak a közrendi kontroll rendeletbe történő emelésének szükségessége mellett, annak ellenére, hogy a közrend fogalmát és kérdését az államok általánosságban véve megszorítóan értelmezik. Véleményem szerint a közrend megítélése kapcsán az eljárásjogi értelemben és az anyagi jogi értelemben vett közrend megsértése tekintetben a Brüsszel-I. rendelet szabályait[28] irányadónak kell tekinteni.
A bírósági meghallgatáshoz fűződő jog megsértésére (40. cikk b) pont) és az összeegyeztethetetlenségre (i.) összeegyeztethetetlenség az elismerő államban hozott döntéssel, ii.) összeegyeztethetetlenség egy másik államból eredő döntéssel, 40 cikk c)-d) pontok) irányadó szabályok a Brüsszel-I. rendelet 34. cikkével és a Brüsszel-Ia. rendelet 45. cikkével állíthatók párhuzamba. A bírósági meghallgatáshoz fűződő jog megsértése mint elismerés megtagadási ok körében az eljárást megindító irat értelmezése során az öröklési rendelet is tekintettel van a germán jogcsalád, a romanista perjogok és az angolszász jogrendszer közötti különbségre, amikor "eljárást megindító irat vagy az azzal egyenértékű irat" kézbesítéséről rendelkezik. Ugyanígy párhuzam vonható az összeegyeztethetetlenségre irányadó rendelkezés és a Brüsszel-I. rendelet, valamint a Brüsszel-Ia. rendelet szabálya között: az egymásnak ellentmondó ítéletek megakadályozását hivatott biztosítani - a perfüggőségi szabályok mellett - az öröklési rendelet 40. cikkének c)-d) pontjai is.
Az elismerést illetően még ki kell emelni a "révision au fond" intézményének rendeletben történő megjelenését (41.cikk). Fucik az érdemi felülvizsgálat tilalmát az egységen alapuló európai igazságügyi térség és a sokat hangoztatott kölcsönös bizalom külső megnyilvánulási formája mintapéldányának minősíti, melynek határát a közrendi klau-
- 34/35 -
zula szabja.[29] A Geimer által a "nemzetközi határozat esszenciájaként" minősített intézmény[30] révén - mely a 2007. október 30-i Luganói Egyezményben,[31] a Brüsszel-I. rendeletben,[32] és a Brüsszel-Ia. rendeletben[33] is megjelenik - az európai jogalkotó az örökléssel összefüggő jogvitákban is a határozat érdemi felülvizsgálatának kizártságát írja elő mind az elismerés, mind a végrehajthatóság stádiumában. E szabály értelmében az elismerő (végrehajtó) állam bírósága sem elsőfokú, sem másodfokú eljárás során nem vizsgálhatja érdemben a külföldi határozatot: a származási állam eljárásában bekövetkezett eljárásjogi, anyagi jogi, vagy a tényállás helyességét illető jogsértés lehetséges fennállását.[34] E körben egy-egy jogintézmény különböző jogrendszerek szerinti minősítésbeli különbsége anyagi jogi vagy eljárásjogi szempontból jelentéktelen.[35]
A rendelet eltérően a Brüsszel-Ia. rendelet koncepciójától, a külföldi ítéletek belföldön történő végrehajtásának feltételeként exequatur-eljárás lefolytatását írta elő kötelezettségként. A 43-58. cikkekben szabályozott eljárás a már hatályon kívül helyezett Brüsszel-I. rendeletben lefektetett alapokra támaszkodik, attól csak némely pont tekintetében mutat eltérést.[36]
A végrehajthatóvá nyilvánítás feltétele, hogy a határozat az eredeti tagállamban végrehajtható legyen, ugyanakkor nem szükségszerű feltétele a határozat megtámadhatatlansága. Ez azt jelenti, ha az eredeti tagállamban a határozat végrehajthatóságában változás következik be, ez a végrehajtás helye szerinti tagállamra is kihatással van.[37]
A végrehajthatóságra vonatkozó előírásokban egyértelműen nyomon követhető a rendelet azon szabályozási metódusa, hogy a fórum a saját jogát alkalmazza. Az exequatur-eljárást lefolytató bíróságok hatásköri és illetékességi szabályai, a jogorvoslat, az eljárás felfüggesztése, az ideiglenes intézkedések mellett az alkalmazandó jog (lex fori) meghatározására is sor került. A 45. cikk által felhívott bíróság (a végrehajtás helye szerinti tagál-
- 35/36 -
lam bírósága) által lefolytatandó exequatur-eljárásra a végrehajtás helye szerinti tagállam joga lesz irányadó, ezáltal megvalósítva azt az elvet, hogy a bíróság saját jogát alkalmazza.
A végrehajthatóságra vonatkozó rendelkezésekben a lakóhely fogalma jelenik meg (44-45. cikkek). Az eljárásra a végrehajtás helye szerinti tagállam azon bírósága lesz illetékes, amelynek illetékességi területén a fél lakóhelye[38] található. Az illetékességet az adós lakóhelye vagy pedig a végrehajtás helye határozza meg.[39] A lakóhely meghatározása során a kérelem benyújtásának időpontja irányadó. A lakóhely későbbi megváltozásának a kérelem szempontjából nincs jelentősége.[40] A Brüsszel-I. rendelet mintájára az öröklési rendelet 45. cikk (2) bekezdése az actor sequitur forum rei-elven felül az illetékesség megállapítására - a végrehajtás helyének mint illetékességi oknak előírásával - abban az esetben is lehetőséget biztosít, amikor az a személy, akivel szemben a végrehajtást kérték a végrehajtás helye szerinti tagállamban nem rendelkezik lakóhellyel.[41]
A rendelet 43. cikke értelmében az eljárás feltétele a jogosult (az öröklésben érdekelt fél) kérelme. Amennyiben a kérelem a 46. cikkben meghatározott alaki követelményeknek megfelel, ex parte-eljárás[42] keretében a határozatot - az elismerés megtagadási okok fennálltának vizsgálata nélkül - végrehajthatónak kell nyilvánítani. A végrehajthatóvá nyilvánítás iránti kérelmet a végrehajtás helye szerinti tagállam azon bíróságához vagy illetékes hatóságához kell benyújtani, amelyről az adott tagállam a 78. cikk alapján a Bizottságot tájékoztatta [45. cikk (1) bekezdés]. Hasonlóan a Brüsszel-I. rendelet szabályozási módjához, az öröklési rendelet is a kérelmező (többnyire a végrehajtást kérő) számára választási jogot biztosít[43] az illetékes bíróság kijelölésére, melyet egyaránt megalapozhat annak a félnek a lakóhelye, akivel szemben a végrehajtást kérték, vagy pedig a végrehajtás helye. A bíróság nem vizsgálhatja a választás célszerűségét.[44] Ugyanígy a kérelmező döntésének függvénye, ha a határozat több személyt kötelez (adóstárs) a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás egy, több vagy az összes adós ellen irányul.
A tulajdonképpeni eljárást szabályozó 46. cikkben maradéktalanul megvalósul a joghatóság és az alkalmazandó jog egymás mellé rendelése, a lex fori értelmében a kérelem nyo-
- 36/37 -
mán indult eljárásra a végrehajtás helye szerinti tagállam joga lesz irányadó. Eltérően a Brüsszel-I. rendelettől a kérelmező nem köteles a végrehajtás helye szerinti tagállamban sem postacímmel, sem meghatalmazott képviselővel rendelkezni.[45] A kérelmező postacíme, illetve meghatalmazott képviselőjére vonatkozó szabályozást tekintve figyelemre méltó a Brüsszel-Ia. rendelet rendelkezése, mely külön kitér a kötelező jogi képviselet esetére (41. cikk (3) bekezdés). Az örökkési rendelet esetleges módosítása során célszerű lenne a Brüsszel-Ia. rendelet szabályozásából meríteni. Véleményem szerint e rendelkezés öröklési rendeletben történő megjelenésével kiküszöbölhetővé válhatna több kontinentális jogrendszerben máig élő intézményének (elsősorban az alapítvány rendelése) különböző szabályozásából fakadó jogalkalmazói nehézségek.[46]
A kérelem tartalmi elmeit illetően az öröklési rendelet a Brüsszel-I. rendelettel megegyezően tételesen nem rögzíti a kérelem tartalmi elemeit,[47] ugyanakkor előre lépésként értékelendő, hogy a kérelemhez kötelezően csatolandó okiratok meghatározását a kérelemre irányadó rendelkezések között helyezi el. A rendelet két fontos kitételt rögzít: egyrészről mellékelni kell a hitelesség megállapításához a határozat másolatát, másodsorban az eredeti tagállam bírósága vagy illetékes hatósága által kiállított formanyomtatványt.[48]
Abban az esetben, ha a kérelem a formai feltételeknek megfelel, és a korábban ismertetett elismerés megtagadási okok sem állnak fenn, a határozatot végrehajthatóvá kell nyilvánítani.[49] "Az a fél, aki ellen a végrehajtást kérték, az eljárásnak ebben a szakaszában a kérelemre észrevételt nem tehet." (49. cikk).
A végrehajthatóvá nyilvánításra irányuló kérelem tárgyában hozott határozat ellen a rendelet valamennyi fél tekintetében teret engedett a jogorvoslat lehetőségének.
- 37/38 -
Míg a végrehajthatóvá nyilvánítás esetén ex-parte eljárással szembesülünk, a jogorvoslati eljárás keretében egy kontradiktórius eljárás kereteit teremtette meg a rendelet.[50]
Az 50. cikk (1) bekezdése a jogorvoslat előterjesztésére "bármely felet" feljogosítja. Kérdésként merül fel bennem, hogy a "fél" fogalma alatt csak a végrehajthatóvá nyilvánítást kezdeményező fél és az a személy értendő, akivel szemben a végrehajtást kérik, vagy azon személyek is benne foglaltatnak, akikre nézve külföldi határozat rendelkezést tartalmaz?[51] Kropholler / von Hein a Brüsszel-I. rendelet 43. cikk (1) bekezdése vonatkozásában - mely megegyezik az öröklési rendelet 50. cikk (1) bekezdésével - rögzíti, hogy harmadik személyt nem illeti meg a jogorvoslat kezdeményezése.[52]
A jogorvoslat előterjesztésére az 50. cikk (5) bekezdése az adós számára határidőt szab,[53] ugyanakkor a végrehajthatóvá nyilvánítást kérelmező számára nem tartalmaz előírást.[54] Míg a rendelet a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárásra a végrehajtás helye szerinti tagállam jogát rendeli alkalmazni (46. cikk (1) bekezdése), addig a végrehajthatóvá nyilvánításra irányuló kérelem tárgyában hozott határozat elleni jogorvoslati eljárásra nézve a normaszövegben nem található előírás, így vélelmezni lehet, hogy a kontradiktórius eljárásra is a végrehajtás helye szerinti jog lesz irányadó. Ennek megfelelően, a jogorvoslat tárgyában hozott határozat megtámadására nézve is a végrehajtás helyének joga lesz alkalmazandó.
A végrehajthatóvá nyilvánítás megtagadására vagy visszavonására abban az esetben kerülhet sor, ha a rendelet 40. cikkében meghatározott elismerés megtagadási okok állnak fenn. Mi történik abban az esetben, ha az a külföldi határozat, melynek elismerését kérelmezik még nem emelkedett jogerőre? Ez alapján megtagadható a végrehajthatóvá nyilvánítás? Kropholler / von Hein álláspontja szerint külföldi határozat jogerőre emelkedésének hiánya nem képez megtagadási okot.[55] Ugyanezt a nézetet támasztja alá Kengyel Miklós is: "a végrehajthatóság megállapításának nem feltétele az, hogy a határozat alaki jogerőre emelkedjen, mivel az előzetes végrehajthatóság is elegendő".[56] Tekintettel arra, hogy az öröklési rendelet - hasonlóan a Brüsszel-I. rendelethez - lehetővé teszi az eljárás
- 38/39 -
felfüggesztését, e szabályból levezethető, hogy sem az elismerésnek, sem a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás lefolytatásának nem feltétele a határozat jogerőre emelkedése.[57]
A jogorvoslati eljárás felfüggesztésére vonatkozó szabályozás (53. cikk) pozitívumaként emelhető ki, hogy míg a Brüsszel-I. rendelet a felfüggesztés feltételeként jogorvoslati kérelem benyújtását, illetve a jogorvoslat benyújtására nyitva álló határidőt le nem teltét szabja, addig az öröklési rendelet a felfüggesztés feltételeként a határozat eredeti tagállam szerinti végrehajthatóságának felfüggesztését írja elő.
A részleges végrehajthatóság két esetkörét szabályozza az 55. cikk: Az 55. cikk (1) bekezdése egy hivatalbóli eljárásról rendelkezik, melyben a bíróság vagy illetékes hatóság hivatalból állapítja meg egy vagy több tárgy tekintetében a végrehajthatóságot, illetve a hiányát, ha a határozat valamennyi rendelkezése (igény) vonatkozásában nem ismerhető el, illetve hajtható végre. Ennek példájaként mind Kropholler / von Hein, mind Mankowski, mind Bergquist a közrendbe ütközés esetét, valamint valamennyi kereseti kérelemre (határozat több tárgyára) nézve a rendelet alkalmazhatóságának hiányát említi (a határozat valamely része nem tartozik a rendelet tárgyi hatálya alá).[58] Az 55. cikk (2) bekezdése kérelemre irányuló eljárás lehetőségét teremti meg, amelyben a kérelmező a határozat egyes részeire nézve kérelmezi a végrehajthatóvá nyilvánítást. E rendelkezésnek különösen akkor lehet jelentősége, ha a határozat egyes rendelkezéseit több tagállamban kell végrehajtani.
A részletszabályok közül még kiemelésre érdemes a jogi segítségnyújtás előírása. A kontinuitás elvének megfelelően,[59] ha a kérelmező az eredeti tagállamban jogi segítségnyújtásban részesült (beleértve a teljes vagy részleges költségmentességet is), a végrehajthatóvá nyilvánítás bármely szakaszában a végrehajtás helye szerinti tagállamban is jogosult a legkedvezőbb elbírálásra a költségek és a kiadások tekintetében. A végrehajthatóvá nyilvánítási eljárásban a végrehajtás helye szerinti tagállamban díj vagy illeték nem számítható fel (58. cikk). Fontos ugyanakkor rögzíteni, hogy az 56. cikk a jogi segítségnyújtás tárgyában csak a végrehajthatóvá nyilvánításra irányuló eljárásra nézve biztosítja az egyes költségkedvezményeket, a végrehajtási eljárás költségeire nézve a rendelet nem tartalmaz előírást.[60]
- 39/40 -
Mérleget vonva a rendelet IV. fejezetének áttekintését követően, megállapítható, a jogalkalmazás oldaláról vizsgálva a nemzetközi elemet tartalmazó öröklési ügyekben hozott bírósági határozatok elismerése és végrehajtása körében az öröklési rendelet mérföldkőnek tekinthető. Megszünteti a polgári (és kereskedelmi) ügyekben hozott határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó tagállami rendelkezések kiterjesztő értelmezését az öröklési ügyekre irányadó uniós szintű szabályozás megteremtése által.
A rendelet a nemzetközi elemet tartalmazó öröklési ügyekben hozott (bírósági) határozatok elismerésére és végrehajtására nézve egy olyan zárt rendszer megteremtését célozza, amelyben az elismerés és a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás szabályozását - felváltva a korábbi tagállami jogszabályokat - uniós szintre emeli, a végrehajtás foganatosítása továbbra is a tagállami jog alapján történik.[61] A bírósági határozatok elismerésére és végrehajtására irányadó rendeleti szabályozás jogtechnikai megoldásának középpontjában a koordináció áll: a rendeleti szintű jogforrásból eredő jogegységesítő szabályozás az elismerés formájára, az elismerés megtagadási okokra, és az exequatur-eljárás feltételeinek meghatározására irányul, ezáltal biztosítva a külföldi határozatokhoz kapcsolódó joghatások belföldön történő (egységes szempontok szerinti) érvényesülését. A végrehajthatóvá nyilvánítási eljárásban, valamint a jogorvoslati eljárásokban a rendelet az eljáró hatóságok kijelölése során a tagállami jognak enged teret.
Annak ellenére, hogy az öröklési rendelet a bírósági határozatok elismerésére és végrehajtására irányuló szabályozásában a már hatályon kívül helyezett Brüsszel-I. rendelet szabályrendszeréből merít, túllép nemcsak a Brüsszel-I. rendelet, hanem a Brüsszel-Ia. rendelet által a határozatok elismerése és végrehajtása terén megvalósított együttműködés keretein, s figyelembe veszi az öröklési ügyek hozott határozatok sajátosságait. Az öröklési rendelet előremutató érdemeként emelhető ki, hogy - túllépve mind a Brüsszel-I. rendelet, mind a Brüsszel-Ia. rendelet szabályozásán - az (58) Preambulum bekezdés a közrendi záradékra történő hivatkozás lehetőségét korlátok közé szorítja.
Az elismerés körében kiemelendő, hogy az európai jogalkotó az elismerés során figyelembe veendő joghatások között az anyagi jogerőhatás és a praeklúziós hatás mellett az alakító hatás figyelembe vételének szükségességét is a tagállamok kötelezettségévé tette. A rendelet a külföldi ítéletbe foglalt anyagi jog alkalmazhatóságát a dologi jogok egymáshoz igazításának kötelezettsége által teszi lehetővé.
A rendelet tág fogalom-meghatározásából eredően a IV. fejezet tárgyi hatálya alá sorolható határozatok egyaránt magukba foglalják az ipso iure öröklési elven alapuló jogrendszerek nemperes eljárásaiban hozott megállapító határozatokat, csakúgy, mint addicionális öröklési rendszerek nemperes eljárásaiban hozott jogalakító határozatokat.
Az öröklési rendelet további érdemeként emelhető ki, hogy figyelembe veszi azt, hogy a peres eljárásokban (hagyatéki perekben) született ítéletek döntő többségénél a végrehajthatóság kérdése fel sem merül (megállapító, jogalakító ítéletek), s a szabályozott jog-
- 40/41 -
viszonyok e sajátosságára tekintettel lehetővé teszi az elismerés megállapítására szolgáló külön eljárás lefolytatását.
Ugyanakkor a tanulmány arra is rámutatott, hogy ellentmondás feszül a rendelet IV. fejezetének tárgyi hatálya és a fejezetben alkalmazott fogalom-használat között (40.cikk). Célszerűbb lenne az eljárásban egy tágabb alanyi kört meghatározni, esetlegesen a résztvevők fogalmát tovább differenciálni.
A szabályozás kritikájaként róható fel, hogy az öröklési rendelet ugyan önálló cikkben foglalkozik a részleges végrehajthatóság kérdésével,[62] ugyanakkor a részleges elismerés lehetősége, esetleges kizárása a normaszövegben nem került rögzítésre.
A végrehajthatóságra vonatkozó előírásokban egyértelműen nyomon követhető a rendelet azon szabályozási metódusa, hogy a fórum a saját jogát alkalmazza. Az exequatur-eljárást lefolytató bíróságok hatásköri és illetékességi szabályai, a jogorvoslat, az eljárás felfüggesztése, az ideiglenes intézkedések mellett az alkalmazandó jog (lex fori) meghatározására is sor került.
A kérelmező postacíme, illetve meghatalmazott képviselőjére vonatkozó szabályozást tekintve figyelemre méltó a Brüsszel-Ia. rendelet rendelkezése, mely külön kitér a kötelező jogi képviselet esetére (41. cikk (3) bekezdés). Az örökkési rendelet esetleges módosítása során célszerű lenne a Brüsszel-Ia. rendelet szabályozásának esetleges átültetése. Véleményem szerint e rendelkezés öröklési rendeletbe ültetésével kiküszöbölhetővé válhatnának több kontinentális jogrendszerben máig élő donatio mortis causa intézményének (elsősorban az alapítvány rendelése) különböző szabályozásából fakadó jogalkalmazói nehézségek.[63]
A jogorvoslati eljárás felfüggesztésére vonatkozó szabályozás (53. cikk) pozitívumaként emelhető ki, hogy míg a Brüsszel-I. rendelet a felfüggesztés feltételeként jogorvoslati kérelem benyújtását, illetve a jogorvoslat benyújtására nyitva álló határidőt le nem teltét szabja, addig az öröklési rendelet a felfüggesztés feltételeként a határozat eredeti tagállam szerinti végrehajthatóságának felfüggesztését írja elő. ■
JEGYZETEK
[1] Skandináv Megállapodás az örökség és a hagyaték felosztásáról (1934. 11. 19).
[2] Daniel Lübcke, Das neue europäische Internationale Nachlassverfahrensrecht. Baden-Baden, Nomos Verlag, 2013. 464. p.
[3] Az elismerésre irányadó egyes tagállami jogok közötti eljárásbeli különbségekről Rechtsvergleichende Studie der erbrechtlichen Regelungen des Internationalen Verfahrensrechtes und Internationalen Privatrechts der Mitgliedsstaaten der Europäischen Union http://ec.europa.eu/civiljustice/publications/docs/testaments_successions_de.pdf [Továbbiakban: Német Közjegyzői Intézet tanulmánya] 210-211. p.
[4] Az Európai Parlament és a Tanács 650/2012 rendelete (2012. július 4.) az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről. Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2012. 07. 27. L 201/107. szám
[5] Németországban az öröklési rendelet alkalmazását megelőzően az öröklési ügyekben hozott bírósági határozatok elismerésére és végrehajtására nézve nem volt önálló szabályozás. Külföldi határozat joghatásainak belföldön való elismerését két tényező befolyásolta: egyrészről az, hogy Németország és az adott állam között létrejött-e együttműködési megállapodás a határozatok elismerésére és végrehajtására nézve, másodsorban az a tényező, hogy peres vagy nemperes eljárás keretében hozott határozat elismerésének (végrehajthatóságának) szükségessége merült fel. Nemperes eljárás keretében hozott határozatok a FamFG [Gesetz über das Verfahren in Familiensachen und in den Angelegenheiten der freiwilligen Gerichtsbarkeit vom 17. Dezember 2008 (BGBl. I. S. 2586, 2587)] 108. §-a alapján, peres eljárás keretében hozott határozatok a ZPO [Zivilprozessordnung in der Fassung der Bekanntmachung vom 5. Dezember 2005 (BGBl. I S. 3202; 2006 I S. 431; 2007 I S. 1781)] 328. §-a alapján voltak elismerhetők.
[6] Németországhoz hasonlóan az osztrák jogalkalmazóknak is 2015. augusztus 17-t megelőzően a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok elismerésére és végrehajtására nézve irányadó szabályokat kellett alkalmazni öröklési ügyekben hozott határozatok elismerésére és végrehajtására nézve, az "Anerkennungsgesetz" (AnerkG) és az Exekutionsordnung [Gesetz vom 27. Mai 1896, über das Exekutions- und Sicherungsverfahren (Exekutionsordnung - EO) RGB1 Nr. 79/1896.] szabályainak megfelelve.
[7] Hollandiában a külföldi határozatok elismerése annak függvénye volt, hogy adott állammal sort került-e elismerésre irányadó megállapodás megkötésére, avagy sem. Hollandia 1925-ben Belgiummal, 1959-ben Olaszországgal, 1963-ben Németországgal és Ausztriával kötött megállapodást, melynek értelmében Hollandiában ezen államok hatóságainak határozati automatikusan elismerhetők voltak. Egyéb államok vonatkozásában elismerés megállapítására irányuló eljárást kellett lefolytatni.
[8] Németország Svájccal [deutsch-schweizerischen Abkommen über die gegenseitige Anerkennung und Vollstreckung von gerichtlichen Entscheidungen und Schiedssprüchen v. 2.11.1929 (RGBl. 1930 II 1066)], Olaszországgal [deutsch-italienischen Abkommen über die Anerkennung und Vollstreckung gerichtlicher Entscheidungen in Zivil- und Handelssachen v. 9.3.1936 (RGBl. 1937 II 145)], Ausztriával [deutsch-österreichischen Vertrag über die gegenseitige Anerkennung und Vollstreckung von gerichtlichen Entscheidungen, Vergleichen und öffentlichen Urkunden in Zivil- und Handelssachen v. 6.6.1959 (BGBl. 1960 II 1246)], Belgiummal [deutsch-belgischen Abkommen über die gegenseitige Anerkennung und Vollstreckung von gerichtlichen Entscheidungen, Schiedssprüchen und öffentlichen Urkunden in Zivil- und Handelssachen v. 30.6.1958 (BGBl. 1959 II 766)], az Egyesült Királysággal [deutsch-britischen Abkommen über die gegenseitige Anerkennung und Vollstreckung von gerichtlichen Entscheidungen in Zivil- und Handelssachen v. 14.7.1960 (BGBl. 1961 II 301)], Görögországgal [deutsch-griechischen Vertrag über die gegenseitige Anerkennung und Vollstreckung von gerichtlichen Entscheidungen, Vergleichen und öffentlichen Urkunden in Zivil- und Handelssachen v. 4.11.1961 (BGBl. 1963 II 109)], Hollandiával [deutsch-niederländischen Vertrag über die gegenseitige Anerkennung und Vollstreckung gerichtlicher Entscheidungen und anderer Schuldtitel v. 30.8.1962 (BGBl. 1965 II 27)], Norvégiával deutsch-norwegischen Vertrag über die gegenseitige Anerkennung und Vollstreckung gerichtlicher Entscheidungen und anderer Schuldtitel in Zivil- und Handelssachen v. 17.6.1977 (BGBl. 1981 II 342)] és Spanyolországgal [deutsch-spanischen Vertrag über die Anerkennung und Vollstreckung von gerichtlichen Entscheidungen und Vergleichen sowie vollstreckbaren öffentlichen Urkunden in Zivil- und Handelssachen v. 14.11.1983 (BGBl. 1987 II 35)] kötött kétoldalú szerződéseket határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozóan.
[9] Reinhold Geimer, Anerkennung und Vollstreckung. In. Reinhold Geimer-Rolf A. Schütze, Europäisches Zivilverfahrensrecht. Kommentar zur EuGVVO, EuEheVO, EuZustellungsVO, EuInsVO, EuVTVO, zum Lugano-Übereinkommen und zum nationalen Kompetenz-und Anerkennungsrecht. München, Verlag C.H. Beck, 2010. 603. p.
[10] Kengyel Miklós, A Brüsszel-I. rendelet. In. Kengyel Miklós-Harsági Viktória, Európai polgári eljárásjog. Budapest, Osiris Kiadó, 2009. 114. p.
[11] A Tanács (2000. december 22.) 44/2001/EK rendelete a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2001. 01. 16. L 12. szám.
[12] Az Európai Parlament és a Tanács 1215/2012/EU rendelete (2012. december 12.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2012. 12. 20. L 351/1. szám.
[13] Jan Kropholler-Jan von Hein, Europäisches Zivilprozessrecht. Kommentar zu EuGVO, Lugano-übereinkommen 2007, EuVTVO, EuMVVU und, EuGFVO. Frankfurt am Main, Verlag Recht und Wirtschaft GmbH, 2011. 551. p.
[14] Lásd (59) Preambulum bekezdést. 30
[15] Lásd 31. cikk szabályát: "Ha egy személy az öröklésre alkalmazandó jog alapján őt megillető dologi jogra hivatkozik, azonban azon tagállam joga, ahol e jogra hivatkozik, nem ismeri a kérdéses dologi jogot, a szóban forgó jogot - szükség esetén és amennyire lehetséges - az említett állam jogában létező, hozzá legközelebb álló dologi joghoz kell hozzáigazítani, figyelembe véve az adott dologi jog által megvalósítani kívánt célokat és érdekeket, valamint a hozzá fűződő joghatást."
[16] Németország az elismerés a végrehajtás tárgyában kétoldalú megállapodást kötött Svájccal 1929. november 2-án (RGBl. 1930 II 1066), Olaszországgal 1936. március 9-én (RGBl. 1937 II 145), Ausztriával 1959. június 6-án (BGBl. 1960 II 1246), Belgiummal 1958. június 30-án (BGBl. 1959 II 766), Nagy-Britanniával 1960. július 14-én (BGBl. 1961 II 301), Görögországgal 1961. november 4-én (BGBl. 1963 II 109), Hollandiával 1962. augusztus 30-án (BGBl. 1965 II 27), 1977. július 17-én Norvégiával (BGBl. 1981 II 342) és 1983. november 14-én Spanyolországgal (BGBl. 1987 II 35). forrás: http://ec.europa.eu/civiljustice/publications/docs/re-port_conflits_allemagne.pdf 9-10. p. [letöltés ideje: 2018. február 5.]. Hollandia nemzetközi elemet tartalmazó öröklési jogviszonyai rendezése során szerződéses kötelezettséget vállalt Belgiummal (1925), Olaszországgal (1959), Ausztriával (1963) és Németországgal (1963). Lásd a hivatkozott megállapodásokat http://ec.europa.eu/civiljustice/publications/docs/report_conflits_paysbas.pdf 586. p. [letöltés ideje: 2018. február 5.]
[17] Robert Fucik, Anerkennung und Vollstreckung. In. Martin Schauer-Elisabeth Scheuba, Europäische Erbrechtsverordnung. Wien, Manzsche Verlags- und Universitätsbuchhandlung, 2012. 62. p. Kropholler ipso iure, a Jenard jelentés automatikus elismerésként minősíti az elismerés e típusát. Kropholler-von Hein i. m. 615. p.
[18] Jutta Müller-Lukoschek, Die neue EU-Erbrechtsverodnung - Einführung in die neue Rechtslage. Berlin, Zerb Verlag, 2013. 132. p.; Lübcke i. m. 464. p., Kropholler-von Hein i. m. 555. p.
[19] Lásd erről Geimer i. m. 614-615. p., valamint Kropholler-von Hein i. m. 552. p.
[20] A rendelet 55. cikke lehetővé teszi, hogy részítéletek, valamint határozatok egyes részeire is kérelmezhető exequatur-eljárás lefolytatása.
[21] Geimer megközelítése szerint a részleges elismerés előfeltételezi a szétválaszthatóságot. Álláspontja szerint részleges elismerés további feltétele, hogy csak hivatalból kerülhet rá sor. Lásd Geimer i. m. 614. p. Kropholler/von Hein szerint részleges elismerés, csakúgy, mint részleges végrehajthatóság akkor lehetséges, ha a külföldi határozat több igényre vonatkozik. Kropholler-von Hein i. m. 552. p.
[22] Kengyel i. m. 117. p.
[23] Geimer ugyan üdvözítendőnek tartja a Brüsszel-I. rendelet által megteremtett egységes elismerés megállapítására irányuló eljárás bevezetését, ugyanakkor aggályait fejezi ki a végrehajthatóvá nyilvánításra való utalás miatt. Véleménye szerint ezáltal elmosódik az elismerés és az exequatur közötti különbségtétel: az első eljárás megállapításra irányul, a második jogalakításra. Lásd részletesen Geimer i. m. 616. p.
[24] Lásd Geimer i. m. 621. p., Bergquist álláspontja szerint az érdekelt fél fogalma az eredeti eljárásban résztvevő fél jogutódjára is kiterjed. Ulf Bergquist, Recognition, Enforceability and Enforcement of Decision. In. Ulf Bergquist-Domenico Damascelli-Richard Frimston-Paul Lagarde-Felix Odersky-Barbara Reinhartz: EU Regulation on Succession and Wills. Köln, Verlag Dr. Otto Schmidt KG, 2015. 187. p.
[25] Bergquist i. m. 188. p.
[26] Hertel álláspontja szerint az egyes elismerés megtagadási okok vonatkozásában az Európai Unió Bíróságának a Brüsszel-I. rendelet körében adott jogértelmezése az öröklési rendeletre nézve irányadónak tekinthető. Hertel a Solo Kleinmotoren / Boch (C-414/92); a Korombach / Bamberski (C-7/98); a Renault / Maxicar (C-38/98) valamint az Apostolides / Orams (C-420/07) ügyeket emeli ki. Christian Hertel, Verordnung (EU) Nr. 650/2012 des Europäischen Parlaments und des Rates vom 4. Juli 2012 über die Zuständigkeit, das anzuwendende Recht, die Anerkennung und Vollstreckung von Entscheidungen und die Annahme und Vollstreckung öffentlicher Urkunden in Erbsachen sowie zur Einführung eines Europäischen Nachlasszeugnisses. In. Thomas Rauscher (Hrsg.), Europäisches Zivilprozess- und Kollisionsrecht EuZPR/EuIPR. Köln, Verlag Dr. Otto Schmidt, 2016. 429. p.
[27] Lübcke i. m. 473. p.
[28] Lásd részletesen Kropholler-von Hein i. m. 566-574. p.
[29] Fucik i. m. 64. p.
[30] Lásd Geimer i. m. 705. p.
[31] Egyezmény a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2007. 12. 21. L 339/3. 36. cikke szerint.
[32] A Brüsszel-I. rendelet 36. cikke.
[33] A Brüsszel-I. rendelet 52. cikke.
[34] Kropholler-von Hein i. m. 605-606. p.
[35] Geimer példaként az elévülés intézményét emeli ki. Geimer i. m. 705. p.
[36] A Brüsszel-I. rendelet és az öröklési rendelet végrehajthatóságra vonatkozó szabályozását összevetve, a határidők meghatározása vonatkozásában emelhető ki eltérés. Míg a Brüsszel-I. rendelet a végrehajthatóvá nyilvánítás elleni jogorvoslat benyújtására 1 hónapos határidőt szabott [43. cikk (5) bekezdése], az öröklési rendelet előremutató érdemeként emelhető ki, hogy az 50. cikk (5) bekezdése napokban (30, illetve 60 nap) rögzíti a jogorvoslat előterjesztésére nyitva álló határidőt. További pozitívumként emelhető ki a végrehajthatóvá nyilvánításra irányuló kérelem kötelező tartalmi elemeinek a kérelemre vonatkozó szabályok között történő elhelyezése [46. cikk (3) bekezdés]. Emellett különbség fedezhető fel az exequatur-eljárás felfüggesztésének szabályozására nézve is.
[37] Bergquist i. m. 208. p.
[38] A lakóhely megítélése vonatkozásában az eljáró bíróság belső joga alkalmazandó (44. cikk). Lübcke álláspontja szerint a lakóhely egy kvázi normatív jogi fogalommal bír, emellett relatíve világos a megítélése. Lübcke i. m. 349. p.
[39] A legtöbb tagállamban a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás lefolytatása az elsőfokú bíróságok hatáskörébe tartozik, ez alól kivételt képez Olaszország, ahol a fellebbviteli bíróság hatáskörébe tartozik. Ez azt jelenti, hogy Olaszországban ugyanaz a bíróság lényegében egyrészről elsőfokú bíróságként eljár a végrehajthatóvá nyilvánítás tárgyában, és ugyanezen bíróság jár el a végrehajthatóvá nyilvánításra irányuló kérelem tárgyában hozott határozat elleni jogorvoslat kérdésében. Bergquist i. m. 211. p.
[40] Bergquist i. m. 211. p.
[41] Lásd részletesen Geimer i. m. 746. p.
[42] Geimer i. m. 727. p.
[43] Kropholler-von Hein i. m. 623. p.
[44] Geimer i. m. 730. p.
[45] Müller-Lukoschek i. m. 133. p., Fucik i. m. 65. p.
[46] A 2013. évi V. törvény 3:388. § (2) bekezdése alapján amennyiben az alapítvány létesítése végintézkedés útján történt "[...] az alapítvány nyilvántartásba vétele iránt a kuratórium tagjának kijelölt személy köteles eljárni. Ha a nyilvántartásba vétel iránt egyik kuratóriumi tagnak kijelölt személy sem intézkedik, a nyilvántartó bíróság által kijelölt ügygondnok jár el. ... (4) Az alapítvány nyilvántartásba vétele ügyében eljáró személy jogosult a vagyon érdekében eljárni és köteles annak megóvása érdekében a szükséges intézkedéseket megtenni." A magyarországi szabályozás oldalról vizsgálva, a Brüsszel-Ia. rendelet 41. cikk (3) bekezdésének öröklési rendeletben történő megjelenése lehetőséget biztosítana végintézkedés útján létesített alapítvány nyilvántartásba vételét követően Magyarországon sem postacímmel, sem meghatalmazott képviselővel nem rendelkező kuratóriumi tag számára, hogy a nyilvántartásba vételről hozott végzés alapján a végintézkedésben meghatározott tartós cél megvalósítása érdekében eljárhasson.
[47] Geimer a Brüsszel-I. rendelet vonatkozásában rögzíti, hogy a normaszöveg nem tartalmaz előírásokat a kérelem tartalmi elemeire, ugyanakkor az ügy természetéből eredően a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás iránti kérelem szükségszerűen tartalmazza a kérelmező, illetve annak a személynek a megjelölését, akivel szemben a végrehajtást kérik, valamint a végrehajtás alapjául szolgáló külföldi határozat megjelölését. Lásd Geimer i. m. 750. p. E megállapítás az öröklési rendeletre nézve is helytálló.
[48] A formanyomtatvány kiállítását illetően a 81. cikk (2) bekezdésében előírt tanácsadói bizottsági eljárás keretében meghatározott feltételek irányadók.
[49] A bíróság formai szempontú vizsgálata a rendelet 43., 45. és 46. cikkeinek teljesítésére terjed ki. Az exequatur-eljárásban a bíróság azt vizsgálja, hogy az öröklési rendelet alkalmazandó-e, a tagállami bíróság hatásköre és illetékessége fennáll-e, az a tagállami határozat amely alapján a végrehajtást kérik a származási államban végrehajtható-e, a végrehajthatóvá nyilvánítás iránti kérelmet megfelel-e a 43. és 46. cikkeknek, valamint a kérelemhez az előírt okiratokat csatolták-e. Hertel i. m. 436. p.
[50] Bergquist i. m. 220. p.
[51] Adott esetben egy végintézkedés érvényességét megállapító külföldi ítélet - mely alapítványrendelést is tartalmaz - végrehajthatóvá nyilvánítását elutasító határozat ellen az alapítvány Kuratóriumának tagját megilletheti-e a jogorvoslat, abban az esetben, ha a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárást nem ő kezdeményezte?
[52] Lásd Kropholler-von Hein i. m. 636-637. p.
[53] A jogorvoslatra nyitva álló határidő számítása attól függően alakul, hogy ki nyújtja be a jogorvoslatot, és az előterjesztő lakóhelye hol található. A végrehajtható nyilvánítási eljárást kérelmező fél esetében ez a határidő a végrehajthatóvá nyilvánításról szóló határozat kézbesítésétől számított 30 nap. Annak a félnek, akivel szemben a végrehajtást kérik a jogorvoslat előterjesztésére nyitva álló határidő 30 nap, ha a lakóhelye abban a tagállamban van, ahol a végrehajthatóságot megállapították, 60 nap, ha lakóhelye ettől eltérő tagállamban vagy harmadik államban található, 30 nap. Amennyiben az a fél terjeszti elő a jogorvoslatot, akivel szemben a végrehajtást kérik Bergquist a határidő számításának három szegmensét határolja el egymástól: a.) ha a fél lakóhelye a végrehajtás helye szerinti tagállamban található, b.) ha a fél lakóhelye egy másik tagállamban található, c.) ha a fél lakóhelye nem valamely tagállamban található. Az a.) pont esetében a határidő 30 nap, a b.) pont esetében 60 nap, c.) pont esetén 30 nap. A határidő számítás szempontjából nem elegendő a határozatról való tudomásszerzés, formálisan át kell adni a határozatot. Bergquist i. m. 208. p.
[54] Kropholler / von Hein a Brüsszel-I rendelet 43. cikkére nézve azonos megállapítást tesz. Kropholler-von Hein i. m. 634. p., 640. p.
[55] Kropholler-von Hein i. m. 634. p., 650. p.
[56] Kengyel i. m. 128. p.
[57] Lásd öröklési rendelet 53. cikkét.
[58] Kropholler-von Hein i. m. 665. p.; Peter Mankowski, Vollstreckung. In. Thomas Rauscher, Europäisches Zivilprozess-und Kiollisionsrecht EuZPR/EuIPR Kommentar. München, Sellier, 2011. 858. p.
[59] Fucik i. m. 68. p.
[60] Bergquist i. m. 231. p.
[61] Ez alól kivételt jelentenek a végrehajtás felfüggesztésére és a biztosítási intézkedésekre vonatkozó rendelkezések.
[62] A rendelet 55. cikke lehetővé teszi, hogy részítéletek, valamint határozatok egyes részeire is kérelmezhető legyen az exequatur-eljárás lefolytatása.
[63] A 2013. évi V. törvény 3:338. § (2) bekezdése alapján amennyiben az alapítvány létesítése végintézkedés útján történt "az alapítvány nyilvántartásba vétele iránt a kuratórium tagjának kijelölt személy köteles eljárni. Ha a nyilvántartásba vétel iránt egyik kuratóriumi tagnak kijelölt személy sem intézkedik, a nyilvántartó bíróság által kijelölt ügygondnok jár el."
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tudományos segédmunkatárs, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar.
Visszaugrás
