Tanulmányozva a büntetőeljárás megindításához szükséges gyanúval kapcsolatos 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) szabályozása és a 2018. július 1-jén hatályba lépő 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: új Be.) rendelkezései közötti eltérést, sajátos kérdéskör felvetésére ad alapot a gyanú hiánya illetve a gyanú fokozatainak differenciálása. Erre tekintettel jelen tanulmányban kísérletet teszek a két normaszöveg, a jogtudomány képviselőinek álláspontjainak megvizsgálására, és egy jogeset kapcsán rávilágítani a gyanú hiánya, illetve a gyanú fokozatai megállapításának esetleg problémás értelmezésre vezető lényegére a büntetőeljárás eljárás megindítása és a nyomozási szakasz során.
A Be. a büntetőeljárás megindításának követelményeként a bűncselekmény gyanúját - az egyszerű gyanút - határozza meg. Az új Be. bevezette a nyomozást megelőző előkészítő eljárási szakaszt, mellyel a büntetőeljárás megindítása lehetővé válik az egyszerű gyanú szintjét el nem érő adatok, információk alapján is. Vagyis az új Be. eljárás e szakaszában megelégszik az ún. "sanda"[1] gyanúval, valójában a gyanú hiányával. E hiány felvethet és fel is vet aggályokat. Mi fogja ugyanis meghatározni azt, hogy milyen "szempontok" alapján dönt majd a nyomozó hatóság előkészítő eljárás megindításáról. Biztosítva van-e "sanda" gyanú esetén a jogállami követelményeknek megfelelő garanciákkal körbebástyázott módon a büntetőeljárás megindítása és lefolytatása. Fennállhat-e a veszélye annak, hogy az állam büntetőigényének érvényesítése sérelmet szenved, mert az nem a jogállami követelményeknek megfelelő büntetőeljárásban realizálódik. A szóban forgó jogeseten keresztül az is vizsgálat tárgya, hogy az új Be. preambulumában rögzített tisztességes eljárás joga, a funkciómegosztás elve, valamint az Alkotmánybíróság több határozatában a jogállamiság alapvető ismérveként rögzített jogbiztonság maradéktalanul érvényesülhet-e a bűnüldözési célú titkos információgyűjtés szabályainak büntetőeljárásba történő bevezetésével.
A büntetőeljárásra vonatkozó törvényi rendelkezések sem korábban, de jelenleg sem határozzák meg, hogy a gyanú fogalmát. Ugyanakkor rendelkeznek annak fokozatairól, úgyszintén definíciót nem adva. Az előbbiekkel összefüggésben - kivéve a Bűnvádi Perrendtartásról szóló 1896: XXXIII. tc.-t (a továbbiakban: Bp.) - a vádemelés feltételeire sem hivatkoznak. Az említett fogalmak tartalmára a büntetőeljárási törvények rendelkezéseiből és a jogtudomány képviselőinek értelmezésén alapuló álláspontok alapján lehet következtetéseket levonni. A Bp. miniszteri indokolása szerint a gyanú és fokozatainak a tárgykörét nem lehet igazán megfogalmazni. Az egyetlen garancia csak az eljáró hatóságok felelőssége.
Elméleti megközelítésben: "a gyanú a büntetőeljárásban alapvetően logikai valószínűség, azaz lényegében objektív jellegű kategória, mint a kiindulási adatok és levont valószínűségi következtetés közötti logikai reláció, amely mindenki számára egyforma és ellenőrizhető."[2] A gyanú annyiban szubjektív természetű, hogy azt valaki felismeri, amit gondolatba foglal, így a nyomozó hatóság mérlegeléstől függ, hogy mi fogad el gyanút megalapozó tényként, melynek természetesen korlátai vannak hiszen a lehetetlen nem lehet lehetséges vagy fordítva.[3]
Király Tibor szerint a gyanúnak tényekkel való megalapozása a leglényegesebb, mert azt nem lehet csak szubjektív valószínűségként felfogni,[4] azonban nem szükséges, hogy a feltárt tények adatok a bizonyosság erejével hassanak.[5] "A büntetőítélet akkor bizonyosan igaz, ha ténybelileg és logikailag kellően megalapozott, és ha szentesítette az ítélőbíróság meggyőződése, vagyis szubjektív bizonyossága."[6]
Lényeges kritérium a gyanú hiányának és a gyanú fennállásának elhatárolásánál az adat, az információ, a tény fogalmának meghatározása. Ezek mennyisége és minősége lényeges hatással van arra, hogy hatóság szerint a - hivatalból, illetőleg feljelentés, bejelentés útján - tudomására jutott emberi magatartás valószínűleg bűncselekmény-e. Rudas György meghatározása szerint: "adatnak tekinthető minden olyan tény, amely - közvetve, vagy érdekében használhatónak látszik."[7] Lakatos János úgy fogalmaz, hogy: "Az adat a tényre vonatkozó ismeret, míg az információ a nyomozásban az adat hírtartalmát jelenti."[8] Tremmel Flórián szerint a tények objektív, múltbeli és ontológiai (léttani) jelenségek, amelyeket fel kell deríteni, meg
- 244/245 -
kell állapítani, mert pontosan a létükhöz vagy a hiányukhoz fűződnek büntetőjogi következmények.[9] Cséka Ervin nézete szerint, azért: "hogy a tények megismerésének folyamata előbbre haladhasson, a nyomozónak a kiinduló (alap-) feltevésen kívül, rendszerint további feltevésekre vagy az addigiak továbbfejlesztésére van szüksége ahhoz, hogy a bűncselekményről alkotott tudati képe mind teljesebb legyen. Ehhez pedig úgy jut el, hogy további tényadatok után kutat; e kutatómunkájának irányát a korábbi, helyesnek bizonyult feltevések, illetve az azokból folyó tapasztalati és logikai következtetések adják"[10]
A "sanda" gyanú csak sejtés. Hiányos adatokkal bíró információ, mely esetén tények nem valószínűsítik a bűncselekmény elkövetését, a valószínűség szintje sem állapítható meg. A "sanda" gyanú nem éri el még az egyszerű gyanú szintjét sem, ez utóbbi kategórián belül a bűncselekmény elkövetésére vonatkozó feltételezést sem. Következéskép gyanúról semmilyen formában nem lehet beszélni. Csak a gyanú hiánya észlelhető, tekintettel arra hogy csak a gyanú esélye, lehetősége áll fenn. A lehetőség kevesebb, mint a valószínűség. Ezért ebben körben nincs mód a gyanú fokozatainak és irányának a vizsgálatára sem.
A gyanú fokozatainak és irányának megállapításához pedig közvetlenül kapcsolódnak a megfelelő mennyiségű és minőségű bizonyítékok, vagyis a bizonyítási eszközök és a nyomozás során lefolytatott bizonyítási cselekmények eredményei. Ezek alapozhatnák meg a vádemelést, az állam büntető igényének érvényesítését garantáló - a gyanú felsőfokát is felváltó bizonyosság szintjét elérő - bűnösséget kimondó ítéletet.
Tremmel Flórián a bizonyíték fogalmának lényegét az alábbi megfogalmazásban foglalta össze: "A bizonyítékok a büntetőeljárásban olyan adatok, amelyek a büntetőjogilag releváns tényekre vonatkoznak, valamint amelyeket a törvény által megengedett forrásból szereznek be s éppen ezért összességükben és összefüggéseikben felhasználhatóak, alkalmasak a büntetőjogilag releváns tényállásnak az ügydöntő hatóság általi megállapítására."[11]
A gyanú elsősorban bűncselekményre (in rem), másodsorban meghatározott személyre (in personam) irányulhat. Ezen irányultságában egyidejűleg realizálódhatnak a gyanú fokozatai is. A büntetőjog közjogi jellegének - a 19. század eleji - kialakulását megelőző e korszakban Vuchetich Mátyás egyetemi tanár 1819-ben publikált művében már szól a gyanú oszthatóságáról és a irányultságáról azzal, hogy megkülönbözteti a bűncselekmény és az elkövető személyének megállapítását eredményező utat. Nézete szerint elsődleges annak megállapítása, hogy vajon a cselekmény, amelyet bűncselekménynek mondanak, tényleg megtörtént-e és milyen módón hajtották végre, valamint ki a cselekménynek az elkövetője és hogy vele szemben a büntetőeljárás megindítható-e. Egyidejűleg utal rá, hogy a büntetőeljárás megindításához valószínű okból fennálló gyanú szükséges.[12]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
