1. Andrés Bello (1781-1865) a jeles chilei jogtudós és humanista neve és munkássága kevéssé ismert Európában. Latin-Amerika, pontosabban Dél- és Közép-Amerika legtöbb országában azonban a jogtudomány és a jogalkotás (kodifikáció) területén kifejtett tevékenysége kiemelkedő, sőt egyenesen meghatározó volt. Igen széles körű, nem csupán a jogtudomány területére szorítkozó munkássága sok vonatkozásban ma is aktuális. A venezuelai születésű, de élete java részét Chilében töltő Andrés Bello a tudomány és a művészet több területén is maradandót alkotott.1 Élete az irodalom és a jogtudomány vonzásában telt. Bellót spanyol grammatikája révén a Silvas Americanas néven ismert költeményeiben új irányokat mutatott a korában még egységesnek tekinthető latin-amerikai költészet számára, de hasonlóképpen jelentőset alkotott a filozófia, filológia, vagy a neveléstan területén. Az ő nevéhez fűződik 1842-ben az első chilei (állami) egyetem alapítása is, Santiago de Chilében,2 melynek első rektora lett. Mindezek ellenére kétségtelen az, hogy Bello szellemi beállítottságánál, indíttatásánál fogva alapvetően jogász, jogtudós volt.
Mindezzel nem áll ellentétben az, hogy Bello vitathatatlanul mint filozófus is kiemelkedően jelentőset alkotott. Átfogó világképpel rendelkező filozófus, akinek a világról és az életről alkotott koncepciója kiindulópontot jelentett tevékenysége valamennyi területén. Klasszikus, bár nem doktriner természetű tanulmányait a skolasztikus tradíció hatása jellemezte, jóllehet annak túlhajtott formalizmusától egyértelműen elhatárolta magát. Filozófiája Isten ismeretére épült, s jogfogalma szintén istenképében gyökerezett, mert számára Isten nem csupán teremtő akarat, de rendező értelem is egyben. Az erkölcsi rend törvényeit Bello meggyőződése szerint Isten ültette az ember lelkiismeretébe és szívébe; az igazság nézete szerint Isten kifejeződése. A természetjog (derecho natural) talaján állt, melynek végső bázisa a Legfőbb Lény.
1832-ben kiadott, nemzetközi joggal foglalkozó, Principios de Derecho de Gentes című művében kifejti, hogy a nemzetek egymástól függetlenek lévén, magatartásszabályaikat az okoknak és okozatoknak az Univerzum fizikai és erkölcsi rendjében megfigyelhető kapcsolatából vezethetjük le, melyeket viszont a Legfőbb Lény állított föl. Ebben a művében hangsúlyozza az amerikai nemzetek közösségének kétségtelenül jogos igényét az önállóságra, a szuverén állami létre. Kiemeli továbbá az amerikai nemzetek, népek közösségének eltérő sajátosságait az európai nagyhatalmakétól. Ez az ún. Solidaridad americana.
2. Bello joggal kapcsolatos munkásságában kiemelkedő szerepet kap a római jog intézményeinek, konstrukcióinak és elveinek elemzése. Miguel Luis Amu-nátegui szerint Bello-t bírálat érte a római joghoz való -tegyük hozzá, nem csupán "tendenciaszerű" - feltétlen ragaszkodása miatt. Ez azonban nem vethető a szemére, hiszen a korának Chiléjében hatályos spanyol (kolo-niális) jog heterogén lévén, nélkülözhetetlen volt a jogászi hivatásra aspirálóknak, hogy megismerjék az antik római jogalkotás racionális és koherens rendszerét.
Bár dicséretesnek tartjuk Amunátegui szándékát, mégis meg kell állapítanunk, hogy a római jogi oktatás Andrés Bello koncepciójában nem egyedül a kodifikáció előtti civiljogi jogalkotás bonyolult, sokszor áttekinthetetlen rendszerének megreformálását szolgálta. Bello szerint ugyanis a római jog tanulmányozása elengedhetetlen a jogászi tudat formálása és a leendő jogászoknak a tudomány útjain való eligazítása szempontjából.
A német Történeti jogi iskola (Historische Rechtsschule) hatása3 tagadhatatlan Andrés Bello nézeteinek formálódására, világnézetének alakulására. Elfogadhatjuk ugyanakkor Yntema azon nézetét, miszerint Bello bár megismerkedett a Történeti jogi iskolával, azonban ennek tanait a maguk egészében nem fogadta el, s felfogását sajátos módon alapvetően Heineccius rendszere nyomán alakította ki.
3. Bello páratlanul gazdag, szerteágazó jogi oeuvre-jében a nemzetközi jog elvei a XIX. század első felében rendkívüli aktualitással rendelkeztek, mivel ebben az időben nyerték el függetlenségüket a latin-amerikai államok. Összes művei sorában négy kötetbe gyűjtve adták ki e tárgyba vágó műveit. Az első Bello alapművét (Principios de Derecho Internacional), a második londoni diplomáciai és chilei kancelláriai működéséhez - Londonban 19 évet töltött - kapcsolható anyagokat tartalmazza, míg a harmadik és a negyedik kötet külügyminisztériumi főtisztviselői tevékenységének tulajdonítható feljegyzések, tájékoztatók, vélemények gyűjteményét foglalja magában.
Munkássága közvetlenül vetette meg Latin-Amerikában a nemzetközi jog alapját, ám közvetett hatása hosszú időn át fennmaradt, mint kétségtelenül a legtiszteltebb tekintélyé a nemzetközi (köz)jog terén az egész kontinensen.4
4. Kiemelkedő jelentőségű Bello-nak a chilei polgári törvénykönyvvel (Código civil de la República de Chile) kapcsolatos tevékenysége.5
Itt utalunk arra, hogy Chile területén a spanyol hódítást követően eleinte a római jog hatását tükröző kompi-lációkat (Breviarium Alaricianum, Fuero Juzgo, Fuero Real, Siete Partidas, Ordenamiento de Alcalá stb.) alkalmaztak, de hatályosult a spanyol jog részletes kodifiká-cióját jelentő, 1567-ben kihirdetett Nueva Recopilación is. Hatályos volt ezen felül az 1680-ban kihirdetett és a kolóniákon alkalmazott Recopilación de las Leyes de las Indias, akárcsak az 1805-ös, IV. Károly (1788-1808) által kihirdetett Novísima Recopilación.6
Hangsúlyoznunk kell, hogy Bello kodifikációról alkotott felfogása már a kezdettől fogva nem volt végleges és pontos. Elfogadhatjuk Alejandro Guzmán Brito megállapítását, miszerint Bello három szakaszban jutott a jogi "konszolidációtól" a valódi, modern értelemben vett kodifikációig. Az első, 1833-ig (ebben az évben fogadják el a Chile számára jó félévszázadon át a békés, töretlen fejlődés jogi kereteit biztosító alkotmányt) terjedő szakaszban Bello - Chile formailag 1810-ben, ténylegesen azonban csak 1818-ban vált független állammá - a kodifikációt, mint a hatályos jog puszta rendezését, konszolidációját gondolta el, összegyűjtve és technikailag "megtisztítva" a joganyagot. Amásodik, 1834-től 1838-ig terjedő, legjelentősebbnek tekinthető szakaszban a konszolidációt összekapcsolta az átfogó reform szükségességével, támaszkodva a már létező, hatályos európai kódexek - így elsősorban a francia Code civil, az osztrák ABGB és nem utolsósorban, svájci relációban, a neves jogtudós, Samuel Ludwig Schnell (1775-1849) által szerkesztett Berni Magánjogi Törvénykönyv (1824-1830)7 - nyújtotta tapasztalatokra. A1838-1849 közötti harmadik periódusban továbbfejlesztette és kifejtette a már korábban formálódó, inkább csak csíráiban jelentkező elgondolásait. A kodifikációs munkálatok során Bello-t a legteljesebb nyitottság, párbeszédre való készség, s a társadalmi valóság folyamatos figyelembevétele jellemezte. E kódexet számos állam sajátjaként fogadta el. A kódex továbbá az egész kontinens jogfejlődésére oly nagy hatást gyakorolt, hogy Bello-t joggal tekinthetjük egész Latin-Amerika civiljogi törvényhozójának.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
