A szervezett társadalmak kialakulásával egy időben jelentek meg a társas együttélés első szabályai. Ezek céljai egyértelműek voltak: rendezettséget, szabályozott formát adni a közösségi életnek, a feladatok hatékonyabb ellátása érdekében kijelölni a csoporton belüli munkamegosztást, irányítani és ösztönözni a közösség és az egyén tevékenységét, gondoskodni az elesettekről, kialakítani a közösség védelmi rendszerét, biztosítani a közösség egészséges szaporulatát (pl. vérfertőzés, exogámia, rokonok közötti nemi kapcsolat elkerülése). Az emberiségnek a fennmaradás és a társas együttélés érdekében szabályokat kellett kialakítania, ugyanis a tapasztalatok azt mutatták, hogy együtt nagyobb esély mutatkozik a túlélésre, a rendezetlen viszonyok ezzel szemben a közösség felbomlását eredményezhetik. A szabályok mércék, melyek segítségével a helyes és a helytelen magatartás megítélhető. Az ősi törzsi-nemzetségi társadalmakban a közösségi együttélést szabályozó normák általában mitikus tartalommal rendelkeztek, mintegy természettörvényként hatottak. Követésük a közösség tagjainak félelmén alapult.
A szervezett társadalmak legősibb formációiban a kívánt szabályozást elsősorban - a többség által elfogadott és követett - szokások, fétisek, tabuk, totemek és vallások segítségével valósították meg. Ezek a normák tartalmazták a közösségi élet különböző területeire vonatkozó útmutatásokat.
A tabuk tiltó követelményeiben a közösség egyetemes érdekei fejeződtek ki. Tabunak számítottak az öregek és a gyermekek; a testvérek, valamint a szülők és gyermekek közötti szexuális élet; meghatározott ételek, növények, a halott testének, ruházatának érintése. A törzsi társadalmakban a tabuk mellett a totemeknek is fontos közösségszervező szerep jutott. A közös őstől való leszármazás hagyományainak ápolásával a közösség a későbbi generációk számára örökítette át a normákat. A tabuk és a totemek megsértőit a közösség kizárta magából, ami az egyed pusztulását jelentette.[1]
A totemek, tabuk, fétisek mellett a vallásoknak, a vallási normáknak is igen jelentős szerepük volt a társadalmi szabályrendszerek kialakulásában. Már-már közhely, hogy a vallás egyidős az emberiséggel. Az ember ún. homo religiosus, olyan lény, akinek szellemi létezéséhez a vallásosság hozzátartozik.[2] Az emberi természet sajátja az Istenben, a természetfölöttiben való hit, rítusok, szertartások gyakorlása, különféle hiedelemrendszerek felállítása. Régészeti emlékek bizonyítják, hogy már az őskorban kialakultak bizonyos mágikus hiedelmek és szertartások, melyek elsősorban a vadászat sikerét kívánták előmozdítani, illetve a halott- és a termékenységkultusz szolgálatában álltak. Egyes barlangrajzok bizonyítják, hogy a szentély intézménye már az őskorban megjelent, és a spirituális szokások, szertartások gyakorlásának elsődleges színterévé vált. A korai vallásosságot állat-imádás, sámánizmus, lélekhit, halotti kultusz, fetisizmus, voltaképpen mind egy és ugyanazon képzet, az emberfeletti hatalom hiedelmének különféle változatai jellemezték, de ezek a vallásos képzetek még közvetlenül nem hordoztak erkölcsi tartalmat. A törzs fenntartása és boldogulása érdekében kialakult első társadalmi szabályok - például az incesztus tilalma[3] - a törzs által tisztelt természetfeletti erők nevében nyertek megerősítést, azaz nem tartalmuknál fogva voltak vallásos jellegűek, hanem azáltal, hogy a törzs totemje, fétise nevében, parancsként születtek meg.[4]
A közösség fennmaradása érdekében nélkülözhetetlen volt, hogy a szabályokat mindenki ismerje és kövesse. Mivel azonban ezeket a szabályokat nem tartották be maradéktalanul, szükségessé vált, hogy az emberekben tudatosodjon e normák kötelező ereje, valamint a normák tényleges érvényesülését valamilyen módon szavatolni kellett. Megkezdődött tehát a normák hagyományozása (elbeszélés, nevelés, írásos emlékek), és megjelent a normák követését biztosító kényszer intézménye. Ez utóbbi főleg akkor vált fontossá, amikor a törzsön belül megjelentek az ellentétek, és a korábban általánosan elfogadott szabályok megkérdőjeleződtek. A közösség vezetője által alkalmazott kényszerintézkedések mellett a vallás is alkalmas eszköz volt arra, hogy - a szabályoknak transzcendens eredetet tulajdonítva - a közösség tagjaival azokat betartassa.
A törzsi társadalmak felbomlását követő társadalomfejlődésben - a magántulajdon, a társadalmi és vagyoni egyenlőtlenségek megjelenésével, az állam létrejöttével - az együttélést szabályozó normarendszerek átalakultak, differenciálódtak, s ennek következtében más normatípusok (jogi, erkölcsi normák) is megjelentek.
A jog mint normarendszer megjelenése szorosan kapcsolódott az államiság kialakulásához. Az ún. osztálytársadalmak megjelenésével új társadalmi jelenségek, konfliktusforrások keletkeztek a társadalom tagjai között, amelyeket a korábbi normarendszerek már nem tudtak maradéktalanul rendez-
- 63/64 -
ni. Olyan új szabályrendszerre volt tehát szükség, ami biztosította az államilag szervezett társadalom fennmaradását és fejlődését. Ezt a kívánalmat az állami szervek által kibocsátott és kikényszerített jogi normák rendezett összessége tudta leghatékonyabban biztosítani. Mindezek következtében a meghatározó viszonyok védelme elsősorban a jogi normák feladatává vált, szabályozása alá vonva olyan területeket is, amelyeket korábban kizárólag szokás- vagy vallási normák rendeztek.
A jogi normarendszer kialakulásával párhuzamosan, a törzsi társadalmak felbomlásával egy időben kezdtek rendszert alkotni az erkölcsi szabályok is, jóllehet ez utóbbiak általában nem kerültek írásban rögzítésre (kivéve például a valláserkölcs előírásait), nincsen egységes dogmatikai rendszerük és a joghoz hasonló rendezettséget, következetes belső rendet sem találunk bennük. Legáltalánosabb felfogás szerint az erkölcs olyan társadalmi normarendszer, azoknak az emberi együttélést rendező magatartási szabályoknak az összessége, amelyek szerint az emberi cselekedek helyeseknek vagy helyteleneknek tekinthetők, s ezek tartalmát (intézményeit, normáit, értékeit) a társadalom jellege, minősége határozza meg. Az erkölcs tehát viszonypont a jó és a rossz, a helyes és a helytelen értékeléséhez. Az erkölcsnek a szankciórendszere is sajátos, általában az erkölcsi parancs megszegése "csak" társadalmi helytelenítéssel (megvetés, társadalmi elmarasztalás, kiközösítés), illetve az elkövető belső lelki gyötrelmével jár.
A jogi és az erkölcsi normarendszer szoros kapcsolatban áll egymással, és a jogkövetést, a jog hatékonyságát a jogi norma erkölcsi megalapozottsága jelentősen befolyásolja. A jog képtelen az élet minden területét szabályozása alá vonni, ezért a vallási, az erkölcsi és a szokásnormáknak a jog mellett továbbra is fontos magatartásszabályozó és társadalomszervező szerepük maradt. A vallások vonatkozásában az államilag szervezett társadalmak megszületésének idejére megszilárdultak a hitnek és cselekvésnek azok az alapvető formái, melyek a későbbi fejlődés alapját jelentették.[5] Az ún. természeti vallásokat követően megjelentek az átfogó, az élet több területére kiterjedő, komplex dogmatikával és szervezettel rendelkező vallási rendszerek. Az államisággal párhuzamosan kialakuló (vagy azzal összefonódó) egyházak is célul tűzték ki híveik életének minél szélesebb körű szabályozását. Az állam-egyház szoros kapcsolata lehetett az oka annak, hogy a jogi normák először a vallásos tanokkal szorosan összefonódva jelentek meg.
Az államiság kezdetén, amikor az állami kényszer intézménye még nem tudott teljesen kiépülni, és nem funkcionált hatékonyan, a vallás keretei között megjelenő jogi normák betartását a transzcendenstől való félelem, a túlvilággal kapcsolatos hiedelmek biztosították. A jog kezdetben igen erős metafizikus jelleggel rendelkezett, halandó ember keze azon nem változtathatott. A vallások már nemcsak a szertartásokra, a különböző áldozati és egyéb rítusokra, az egyén és isten kapcsolatára vonatkozó szabályokat közvetítettek, hanem - az előbb említett jogi normák mellett - a vallás útmutatást nyújtott arra nézve is, hogyan válhatnak az emberek a vallás segítségével különbekké, erkölcsösebbeké. A vallások tehát olyan komplex szabályrendszerré váltak, amelyek a hitelvek mellett jogi és erkölcsi szabályokat is tartalmaztak, mintegy átfogó - az élet minden területére kiterjedő - iránymutatást adva az embereknek.
A modern társadalmakban a szabályozás tovább differenciálódott. A jogi normák elsődleges uralma mellett továbbra is léteznek tabuk, szokások, vallási és erkölcsi szabályok, de további normakategóriák (pl. politikai normák, etikett, illem, divat, a protokoll szabályai) is megjelentek, és folyamatosan jelennek meg.
A 21. század globalizálódott társadalmaiban az egyénnek szövevényes szabályrengetegben kell eligazodnia, és megtalálnia a helyes, a követendő magatartási elvárásokat. A több ezer éves erkölcsi hagyományokat új típusú politikai magatartásminták, gazdasági érdekek, individualista fogyasztói igények írják felül. A fiatalok magatartásának mércéje már aligha a vallás, sokkal inkább a divat diktálta trendek, valamint a jog és az erkölcs is távolodik egymástól, ami az egyén morális kiszolgáltatottságát erősíti. Kutatásom vezérgondolata az, hogy a modern társadalmakban az egyéni és a kollektív felelősségtudat növekedése és a kötelezettségek szélesebb körű rögzítése pozitív hatást gyakorolhat a globális problémák megoldására. Napjaink fenyegető veszélyei miatt szükségessé válik, hogy a figyelmet a jog irányából a tilalmak, a kötelezettségek, és a felelősség felé fordítsuk.
A vallások - mint egyetemes értékek hordozóinak - tanulmányozásával arra törekszem, hogy feltárjam, összehasonlítsam és bemutassam hat világvallás legfontosabb és legérdekesebb tilalmi szabályait. Célom ezzel kettős: egyrészt ismertetni egy jövőbeli terjedelmesebb munka résztémáját, másrészt újra ráirányítani a figyelmet a vallások értékteremtő és értékhordozó szerepére, ami a mai morális válsággal küszködő világunkban, úgy vélem, hasznos törekvés.
Az előző fejezetből kiderült, hogy a társadalmi normák olyan magatartás-előírások, amelyek a lehetséges magatartások közül kijelölik a helyeset, a
- 64/65 -
követendőt, és a rendelkezések be nem tartása esetére hátrányos következményt helyeznek kilátásba. A norma a címzettel szemben követelményt támaszt, és érvényesülést kíván. Olyan mérce, amely irányt mutat a társadalom szereplőinek, hogyan viselkedjenek. A társadalmi normák közös sajátosságai, hogy mindig valamilyen "kell" jellegű magatartás-előírást tartalmaznak, nyelvi megfogalmazást nyernek (közvélemény, jogszabály stb.), valamint meghatározott alanyi kört, adott időszak alatt bekövetkező - azonos vagy hasonló -, élethelyzetekre előírt magatartásra (tevésre vagy tartózkodásra) köteleznek.[6]
A társadalmi normák szerkezeti felépítésüket tekintve is sokfélék. Általános jellemzést, amely mindegyik társadalmi normára alkalmazható, nem könnyű adni. Általában elmondható, hogy a normatív előírásokat ún. hipotetikus szerkezet jellemzi, a "ha ez történik, akkor ezt kell tenni" képlet. A társadalmi norma általában három részből épül fel: a magatartás feltételeiből (hipotézis), a magatartás normatív minősítéséből (tilos, megengedő vagy parancsoló diszpozíció) és a normasértés következményéből (szankció).
A jogi norma diszpozíciója előírja, hogy a hipotézisben megjelölt feltételek fennállása esetén a jogszabály címzettjének (címzettjeinek) a jogi norma tárgyaként meghatározott magatartást kell, lehet vagy tilos tanúsítania. Ennek megfelelően a jogirodalom tiltó, parancsoló és megengedő normákat különböztet meg. E tanulmányban a tiltó diszpozícióval kívánok foglalkozni.
A jogi norma tiltó vagy parancsoló jellegét a jogszabálytanban általában logikai, nyelvi, megfogalmazási kérdésnek tartják. A diszpozíció tevésre vagy nem tevésre, a cselekedettől való tartózkodásra irányul. A meghatározott cselekedettől való tartózkodás parancsa tilalomként is kifejezhető úgy, hogy a jogszabály diszpozíciója megtiltja azt a cselekedetet, amelytől a tartózkodást parancsként előírta. Megfordítva, a meghatározott cselekedetre irányuló parancs az ilyen cselekedettől való tartózkodás tilalmaként is megfogalmazható.[7] Pl. a "ne ölj" tilalma tartalmilag a "tartózkodj az élet kioltásától" parancsolattal egyezik meg. Peschka Vilmos szerint a diszpozíciónak a norma többi elemével (hipotézissel, szankcióval) való együttes értelmezése során már nem biztos, hogy közömbös az adott norma diszpozíciójának parancsként vagy tilalomként történő megfogalmazása. A norma által szabályozni kívánt társadalmi viszony jellege ugyanis befolyásolhatja a diszpozíció nyelvi megformálását. Újabb ószövetségi példával élve, nem véletlen, hogy a "tiszteld atyádat és anyádat" kezdetű parancsolat nem tilalomként, azaz "ne légy tiszteletlen szüleiddel szemben" formában került megfogalmazásra. Ez a parancsolat ugyanis egy helyes magatartás aktív megvalósítására ösztönzi a norma címzettjét (jelen esetben a hívőt), nem csupán valamilyen helytelen cselekedettől való passzív tartózkodásra. A diszpozíció pozitív megfogalmazása a címzettet aktivizálja, míg a norma tárgyaként megjelölt magatartástól való tartózkodásra felhívás a norma alanyát passzivitásra készteti. A nyelvi megfogalmazásnak ez a sajátos játéka a norma tartalmának árnyékolására kiválóan alkalmas. Továbbá az is előfordulhat, hogy ugyanazon társadalmi viszony azonos tartalommal, de mind tiltó, mind parancsoló formában - gyakran közvetlenül egymás után - egyaránt megfogalmazásra kerül. Ez általában a különösen fontos, feltétlen érvényesülést kívánó normáknál fordul elő. Pl.: az Ószövetség negyedik parancsolata egyaránt tartalmazza az "emlékezzél meg a nyugalom napjáról" parancsot, és a "semmiféle munkát ne végezz azon a napon" tilalmat. A tilalom és a parancs együttes jelenléte a parancsolat realizálódásának fokozott kívánalmát fejezi ki.
Peschka Vilmos szerint, ha a hipotézis hiányzik, akkor a szabály ún. kategorikus norma. A kategorikus normák a meghatározott magatartást feltétlenül, illetve minden korra, minden esetre írják elő, bármilyenek is legyenek a körülmények. A hipotetikus normák viszont az előírt emberi magatartás feltételeit, részletes körülményeit is tartalmazzák.[8] Kategorikus normák fogalmazzák meg sokszor a legáltalánosabb tiltó szabályokat (ne ölj, ne lopj stb.). Peschka Vilmos arra is rámutat, hogy a kategorikus jogi normákban megfogalmazódott emberi magatartásnak is vannak bizonyos feltételei, sőt valamely magatartástól való tartózkodás csak meghatározott feltételek mellett lehetséges. A feltétel, amely mellett a meghatározott magatartástól való tartózkodás előírt, azoknak a körülményeknek az összessége, amelyek mellett ez a cselekedet egyáltalán lehetséges. Valójában tehát a kategorikus normának is van hipotézisük, csak ez a normában konkrétan nincsen megjelölve.[9] Tamás András szerint a kategorikus norma nem konkretizálódik közvetlenül tiltásban, parancsban vagy megengedésben, e normatípusra éppen az a jellemző, hogy nem ír le konkrét - egyedileg gyakorolható - magatartást, tehát nem találunk bennük diszpozíciót. Ez alapján tehát például a "minden ember jogképes" általános szabálya tekinthető kategorikus normának. Tamás András elutasítja, és pusztán stiláris kérdésnek tekinti azt a nézetet, miszerint a kategorikus norma csupán lerövidített szillogizmus, a hipotézis és a diszpozíció egybefoglalása, vagy egyszerűen a hipotézis hiánya. Tamás András álláspontja szerint az ebben a felfogásban értelmezett kategorikus norma - amely lényegében tőmondatokban fejezne ki tilalmakat és parancsolásokat, mint például "ne lopj", "ne ölj" - jogszabálytani szempontból érdektelen, mi-
- 65/66 -
vel nemigen találni olyan hatályos jogot, amely így rendelné el az emberölés vagy a lopás jogi szabályozását. [10] Véleményem szerint, ha elvonatkoztatunk a hatályos jog vizsgálatától, és a "ne ölj", "ne lopj" tiltó normákat vallási/morális kontextusba helyezzük, akkor kategorikus jellegük - miszerint általánosak, és feltétlen érvényesülést kívánnak - megállapítható.
A hipotézis és a diszpozíció mellett a társadalmi normák harmadik eleme az előnyös (jutalom) vagy hátrányos (szankció) következmény, amit a normaalkotó arra az esetre helyez kilátásba, ha a hipotézis megvalósulása esetén a norma alanya a norma tárgyaként megjelölt magatartást a diszpozíciónak megfelelően tanúsítja, vagy nem tanúsítja. A tiltó normák esetében a címzett arra köteles, hogy a normában megjelölt magatartástól tartózkodjék, tehát hátrányos következmény akkor éri, ha az adott magatartást tanúsítja. A parancsoló normák esetében a helyzet éppen az ellenkező: a címzett köteles a norma tárgyaként megfogalmazott magatartást megvalósítani, hátrányban akkor lesz része, ha ezt a kötelességét elmulasztja. A norma címzettjét érhető hátrányos következmények - a norma típusától függően - különbözőek lehetnek. Míg az erkölcsi normák megszegőinek a közösség rosszallásával, helytelenítésével, addig a jogszabályokat áthágóknak az állam által kidolgozott jogkövetkezményekkel kell szembenézniük. A vallási normák megsértése szintén sajátos következményekkel járhat: valamilyen isteni büntetés formájában maga az Isten, a transzcendens létező, vagy - Istentől kapott felhatalmazással - más (állam, másik hívő stb.) torolja meg a vétkezést.
Összefoglalásként elmondható, hogy a tilalmak lényegében korlátozások, melyek olyan formában szabják meg a címzett számára a helyeset, a követendőt, hogy a tilalomban megfogalmazott magatartás nem tanúsítását írják elő, és a magatartás tanúsítóját hátrányos következményekkel sújtják. A ti-lalmazás a társadalomszabályozás egyik legkorábbi eszköze, de egyben történelmi kategória is. A tilalmak értékeket keletkeztetnek, szolgálnak és védenek, ezért maguk is értékesek.[11] A tiltó normák tárgya és tartalma az adott állam vagy közösség társadalmi, politikai, kulturális és gazdasági berendezkedésének függvénye.
Ahhoz, hogy az ember megtanuljon közösségben élni, lemondásra, szabad elhatározásának korlátozására van szükség: az ember, mint társas lény, többé már nem tehet meg mindent, amit belső ösztönei, külső kényelmi igényei diktálnak. A tiltás a társadalmi szabályozás immanens része. A társadalmi normatípusoknak megfelelően beszélhetünk szokás-, vallási, erkölcsi, jogi, szervezeti, műszaki tilalmakról. Ezeken kívül az illem, a protokoll, a politika, a divat, a gazdasági, a politikai élet is számos tiltó szabályt foglal magában.
Tilalmak és korlátok - életünk mindennapos részei. Mégis melyek azok a tilalmak, amelyek egyetemesnek, a legalapvetőbbeknek, a legrégebbieknek, napjaink szabályozása előfutárainak tekinthetőek? Melyek azok a tilalmak, amelyek a modern társadalmi viszonyok között már szükségtelen előírások, de valamely korai társadalomfejlődést kiválóan jellemeznek? Melyek azok a tilalmak, amelyek örök érvényűek, és a 21. századi ember számára is mérceként jelenhetnek meg? Ezekre a kérdésekre a vallási tilalmak vizsgálta során kívánok választ adni, mivel meggyőződésem, hogy az egyes vallások számos - egyetemesnek mondható - értéket képviselnek, s ezért alkalmas területét jelenthetik a fenti vizsgálatok elvégzésének. A társadalmi normák fejlődésének vázlatos ismertetése során már rámutattam arra, hogy a jogi és az erkölcsi tilalmak a vallási hiedelmek, mítoszok, majd dogmatikus rendszerekké összeállt felekezetek és egyházak tilalmi szabályaiban gyökereznek.
A totemizmus rendszere Ausztrália, Amerika, Afrika őslakosainál ma is a vallás helyét foglalja el, és a társadalmi szabályrendszer alapjául szolgál. A totemizmus egyrészt vallási - az ember és totemje közti kölcsönös megbecsülés és kímélet -, másrészt szociális rendszer, ugyanis a totemizmus szabályozza a klántársak kötelezettségeit egymással, valamint más törzsek tagjaival szemben.[12] Ez utóbbi jellege különböző szabályokban és szigorú korlátozásokban nyilvánul meg. A totem algonkin indián eredetű szó, és olyan - rendszerint ehető, jámbor avagy veszedelmes, rettegett állat, ritkábban növény vagy természeti erő (eső, víz) - ős, amelytől a közösség magát származtatja, és amellyel az egész nemzetséggel különös viszonylatban áll. A totem elsősorban a nemzetség ősapja, de egyben védőszelleme és segítője is.[13] A totem segít betegségekben, jóslatokat és figyelmeztetéseket ad a törzsnek. A totemhez tartozó nemzetség tagjaira szigorú tilalmakat, ún. tabukat ró a totemizmus. A legfőbb tabu, hogy a totemet nem bántalmazhatják, nem ölhetik meg, húsát nem fogyaszthatják (kivéve: rituális lakomák). A nemzetségen belül az ugyanazon totemtől származás további tilalmakat ró a közösség tagjaira. A mai értelemben vett incesztus tilalma az ősi totemizmusra vezethető vissza. Az ugyanazon totem tagjai egymással nemi viszonylatba, tehát házasságra nem léphetnek.[14] Ez az ún. exogámia tilalma, mely tilalom áthágását az ősi nemzetségi társadalmakban halállal büntetik. Mindenki vérrokon, mindenki egy család, aki azonos totemtől ered. A szexuális kapcsolat tilos még a legtávolabbi rokonok
- 66/67 -
között is. Ezt a tilalmat az ősi nemzetségi társadalmakban szokások sorozata volt hivatott biztosítani. Pl.: a fiú, ha bizonyos kort elért, el kellett hagynia az anyai házat; a fiú nem tartózkodhat egy helyiségben lánytestvérével, annak még nevét sem ejthette ki; a lánynak a serdülőkortól a férjhezmenetelig terjedő időszakban kerülnie kell apja társaságát. Sajátos korlátozások vonatkoztak a férj és anyósa közti érintkezésre. Egyes ősi közösségekben például az anyós és a férj csak kellő távolságban beszélhettek egymással, és egymás nevét sem ejthették ki. Freud szerint ezek a szabályok az emberekben élő ősi ösztönöket, vágyakat próbálták korlátok közé szorítani, biztosítva a békés, nyugodt társas együttélés feltételeit.
A totemizmus hagyományával függ össze a tabu intézménye. A tabu polinéz eredetű, kettős jelentésű szó. Jelenti egyrészről azt, ami szent, ami megszentelt, másrészről, ami ijesztő, veszedelmes, tilalmas és tisztátalan. A tabuhoz a tartózkodás fogalma tapad, beletartozik mindaz, ami a túlvilág erőinek tulajdona, és jórészt tilalmakban és korlátozásokban fogalmazódik meg.[15] A tabuk olyan ősi tilalmak, amelyek indokolása és származása ismeretlen. Míg a vallási tilalmakat isteni parancsra általában vissza lehet vezetni, van valami indokolásuk, addig a tabuknak nincs. Freud szerint a tabuk olyan tevékenységek tiltására irányultak, amelyre nézve az emberben erős hajlandóság mutatkozott. A legrégebbi és legfontosabb tabutilalmak a totemizmus két alaptörvénye: tilos a totemállatot megölni, és tilos a totemtársakkal való nemi érintkezés. Freud szerint ezek a legősibb és legerősebb emberi vágyakozások.
A tabuk különféleképpen csoportosíthatók, és különféle célokat szolgálhatnak. Például jelentős személyek (papok, főnökök), tárgyak, a gyengék (asszonyok, gyerekek, öregek) védelmét szolgálják. Védelmet nyújthatnak bizonyos veszélyek ellen (hullák érintése, egyes ételek fogyasztásából fakadó veszélyek); fontos életfolyamatok (szülés, szexuális együttlét, menstruáció, házasság) megzavarása ellen biztosítékot nyújtanak. Az archaikus társadalmakban az evés-ivást is tabuk sorozata jellemezte. Ugyanis egyes nézetek szerint az evés-ivás aktusa különös veszélyeket rejt magában, mivel a lélek ilyenkor kijöhet a szájból vagy kivonható a testből a jelen lévő ellenség mágikus cselekedete folytán.[16] Ezt elkerülendő gyakran fordult elő a törzsi szokások között, hogy étkezéskor a család magára zárta az ajtót. Király esetében ez a tabu odáig fajult, hogy a királyt senki nem láthatta evés közben. Aki véletlenül meglátta, azt halálra ítélték. További tilalom vonatkozott az étel ott-hagyására. Ugyanis egyes törzsi nézetek szerint mágikus szerencsétlenség érheti az embert az általa fogyasztott étel maradékán át vagy az edények révén, amelyekből evett.[17] Ennek magyarázata az a mágikus elgondolás, miszerint kapcsolat áll fenn az ember gyomrában levő étel és annak maradéka között, ezért a maradéknak okozott kárral kárt lehet okozni a fogyasztóban is.
A leölt ellenséggel kapcsolatos tisztelettudó magatartás, a győzelmes gyilkos önkorlátozásai (rituális tisztálkodás, elkülönítés), a leölt ellenség tabuja a megbánásnak, az ellenség megbecsülésének, az elkövetett emberölés miatti lelkiismeret-furdalásnak a megnyilvánulásai.[18] Különösen sok tabu vette körül az uralkodókat, a főpapokat. Egyrészt óvni kellett őket, másrészt óvakodni kellett tőlük. Titokzatos és veszedelmes varázserőt képviselő személyek voltak, élet és halál urai. Ezek a tabuk a hatalom iránti tisztelet kialakítását szolgálták, és ezekből alakultak ki később az udvari etikett szabályai.
A halottak tabuja is korán kialakult. Legfőbb tabu a halott megérintésének tilalma volt, feltételezhetően ennek egészségvédő szerepe lehetett. A halottaktól való félelem egyben a démonoktól való félelmet is jelenti. A kegyeleti jogok ősei ezek a tabuk.
Általános nézet szerint, aki megsérti a tabut, az maga is tabuvá válik. Freud szerint, aki áthágta a tabut, azért lesz maga is tabuvá, mert megvan az a veszedelmes képessége, hogy másokat is abba a kísértésbe vigye, hogy példáját követve maguk is megsértsék a tabukat. De akkor is tabuvá válik valaki, ha olyan állapotba kerül, ami felkelti a többiek vágyakozását (pl. szülő nő kiszolgáltatottsága, uralkodó előjogai, gyermeki ártatlanság). A tilalmak - így a tabuk is - mindig társadalomra veszélyeses következményeket kívánnak elkerülni. Ha azonban mégis sérül a tabu, bizonyos szertartásokkal meg lehet tisztulni.
A később kialakult vallási és erkölcsi tilalmak jelentős része visszavezethető a tabukra és a totemekre. Például a totemhit él tovább olyan ősi szokásokban, mint a tehén tisztelete vagy a sertésfogyasztás tilalma az iszlámban. A tabuk betartását - csakúgy, mint a vallási normákét - a démonikus, isteni hatalmak erejétől való félelem motiválta.
A 21. század elején a Föld lakóinak körülbelül kétharmada tekinti magát valamilyen valláshoz tartozónak. Mintegy ötezerre tehető a vallási közösségek száma, és ebből hat (a hinduizmus, a buddhizmus, a kínai univerzizmus, a judaizmus, a kereszténység és az iszlám) tömöríti a hívők közel 85%-át.[19] Míg a hinduizmus, a buddhizmus és a kínai univerzizmus az örök világtörvény vallásainak csoportjába tartoz-
- 67/68 -
nak, addig a judaizmus, a kereszténység és az iszlám isteni kinyilatkoztatáson nyugvó monoteista vallások. Azért, hogy az egyes vallások tilalmi szabályait ne értelmezzük tévesen, nem vizsgálhatjuk a hittételeket önmagukban, a teljes vallási rendszertől független, kiragadott elemekként. Ahhoz, hogy a vallások tilalmi szabályaiból helyes következtetésekre jussunk, elengedhetetlen a vizsgált vallási rendszer kialakulásának, fejlődésének, főbb tantételeinek behatóbb ismerete.
1. A hinduizmus, mint az örök világtörvény vallása, a legsokoldalúbb vallási képződmény. Középpontjában az önmagát szüntelenül megújító világ örökkévalóságába vetett hit áll. A hinduk szerint a világegyetem rendezett egész, ami felett az ún. dharma (világtörvény) uralkodik. Nem rendelkezik merev vallási dogmatikával, a hívőre bízza annak eldöntését, hogy Istent a világmindenséggel azonosnak tekinti, vagy inkább a világot megalkotó, annak gondját viselő Istenben hisz. Ennek a hitvilági szabadságnak köszönhetően a hinduizmusban nem találunk az életmódra vonatkozó, mindenkire egyaránt kötelező előírásokat. Sőt az is a hívő döntése, hogy melyik hindu istenben vagy istenekben hisz. A hit két alappillére a karmáról és a lélekvándorlásról szóló tan, valamint a kasztrendszer. Minden embernek arra kell törekednie, hogy jó cselekedetekkel biztosítsa az újramegtestesülést. Legfőbb cél, hogy az egyén megőrizze az erkölcs és rituális tisztaságot, és ezzel halála után kedvező reinkarnációt valósítson meg, vagy meghozza a lélek számára a felszabadulást az örökös újramegtestesülésből. A hindu vallás szerint az emberi életnek négy célja van: az artha, azaz a jólét, a vagyon és a hatalom; a dharma, a társadalmi és vallási előírások követése; a káma, az élet szépségeinek mértéktartó élvezete és a móksa, a végső cél, a születés és a halál körforgásából való szabadulás. [20]
A hinduizmus a kasztrendszer keretében széleskörűen szabályozza az egyes kasztokba tartozók mindennapi életét. Aki a kaszt törvényeit, szokásait megsérti, vallástalan életet él vagy súlyos - kasztvesztést okozó - bűnt követ el, azt ünnepélyes szertartással kitaszítják, kiátkozzák a kasztból.[21]
A hindu vallás ősi forrásai az ún. védák ("szent tudás"), melyek hatalmas szöveggyűjteményként tartalmazzák a vallási hiedelmekről, az istenekről szájhagyomány útján fennmaradt tanokat. Az upanisadok (titkos tan) őrzik a reinkarnáció ősi elméletét, a szútrák ("tankönyv") a legfontosabb tanításokat tartalmazzák (pl.: Káma-szútra vagy a Manu törvényeiként híressé vált dharma-szútra). A hindu vallás gazdag forrásanyagát alkotják az eposzok: a Ramajana és a Mahabharata is. A hindu vallásban az állami és a családi életnek minden megnyilvánulása vallásos jellegű, sőt India ősi jogában a legpregnánsabb a vallási eszmék és a jogintézmények összefonódása, amelynek ősrégi forrása Manu szent törvénykönyve. A verses formában az utókorra maradt törvénykönyvben a jogi normák mellett vallási ideákat, rituális tanokat, morális tanításokat is olvashatunk.
2. A buddhizmus történelmi megalapítója Gautama Sziddhártha - később a Buddha (Megvilágosodott) nevet felvéve - Kr. e. IV-V. században élt. Buddha nem kívánt új vallást alapítani, csak arra törekedett, hogy minden ember számára elérhetővé és teljesíthetővé tegye az emberiség értelmét és célját, azaz, hogy mindenki elérje a megismerés legmagasabb fokát, a buddhaság állapotát. A buddhista tan szerint minden szenvedéssel teli, mert múlandó. Ez az örök állandótlanság legyőzhető az örök boldogság nyugalmi állapotával. Az egyén, ha eltávolítja magát a rossztól, és jótetteket visz véghez, lelkét elmélkedéssel megtisztítja, és fokozatosan eljut a nirvánába.
A buddhista erkölcsi tanítások - így a tilalmak is - elsősorban a buddhista tanítóbeszédekben fogalmazódtak meg. Buddha korában még nem írtak könyveket, a hívek nem olvastak, hanem hallgatták a tanításokat, és tanultak. Ezek a tanítóbeszédek az ún. szútrák, amelyek skolasztikus jellegűek, sokszor mesterkélt tantételek és fogalmak sorozatai. De találhatunk párbeszédeket is, melyekben szintén Buddha viszi a szót, a párbeszéd másik szereplője jobbára hallgat vagy helyesel. A páli kánonban[22] éppúgy, mint a keresztény evangéliumokban, kedveltek a példázatok (parabolák), valamint a költői mondások, népies történetek is. A buddhizmus sokat ad a szigorúan erkölcsös életre, ezért valláserkölcsi tanai a legrészletesebben kidolgozottak. Buddha elsősorban gyakorlati erkölcstant akart nyújtani.
A buddhista világfelfogás alapja a négy nemes igazság: a szenvedés keletkezése, a szenvedés, a szenvedés megszüntetése és a szenvedés megszüntetésére vezető nemes nyolcas út. Eszerint minden, ami van, szenvedésnek van alávetve. A szenvedés a szenvedélyekből származik. A szenvedélyek megszüntetése szabadulás a szenvedéstől. A szabadulás útja a nemes nyolcas út.[23] A buddhista etikában a vallási tilalmak részben a nemes nyolcas út előírásai, részben a buddhista tízparancsolat (dasza szíla) alapján vizsgálhatók. Mind a tíz parancsolat azonban csak a szerzeteseknek szól, a világi híveket csak nyolc köti, de ezek közül is csak öt kötelező minden körülmények között. Ez utóbbi az ún. öt szabály (pancsa szíla), melyek egyben a buddhista vallás legfőbb tilalmaiként jelennek meg.[24]
A nemes nyolcas út három fő részre osztható. A helyes hit és helyes elhatározás az első, miszerint az egyén elfogadja Buddha tanítását, és eszerint próbál élni. A második részbe a helyes beszéd, a helyes cselekedet és a helyes életmód tartozik. Végül a ne-
- 68/69 -
mes nyolcas út harmadik része a helyes erőfeszítést, a helyes vizsgálódást és a helyes elmélyedést tartalmazza.
3. A kínai univerzizmust az ősi birodalmi vallás, a taoizmus, a konfucianizmus és a buddhizmus szinkre-tista, tehát vegyített rendszere alkotja.[25] A kínai felfogás szerint a világmindenség hatalmas, eleven organizmus, amely folytonos mozgásban van. A három alkotórész - az ég, a föld és az ember - belső kölcsönhatásban áll egymással, és kapcsolatukat a mindenre kiterjedő örök világtörvény (tao) szabályozza. A kínai univerzizmust meghatározza továbbá a két őserő - a jin és a jang - összjátéka, a természettisztelet, az őskultusz, az egyén, a család és az állam életére egyaránt kiterjedő etika.
Konfuciusz Kr. e. IV-V. században élő tudós, morálfilozófus volt. A konfuciánus tanítás egyrészt a Konfuciusz által kidolgozott kanonikus szövegekből, másrészt a tanítványok által lejegyzett klasszikus szövegekből és az ezekhez kapcsolódó gazdag kommentárirodalomból ismerhető meg. A konfuciánus etika azon a gondolaton alapszik, hogy az ember természettől fogva jó, és minden rosszasága a belőle hiányzó belátás következménye. Az ember nevelése ezért nem állhat másból, minthogy közlik vele a helyes ismereteket. Ha ezeket ténylegesen magáévá teszi, akkor a téves elképzeléseken alapuló hibákat elkerüli, és az erényre törekszik.[26] Konfuciusz nagy jelentőséget tulajdonított a szertartások (li) elvégzésének. A li egyrészt egyfajta szellemi magatartást jelentett, amely tiszteletből, udvariasságból, önuralomból, a műveletlen viselkedés elkerülésében, másrészt meghatározott, az erkölcs által kialakított udvariassági formák, szertartások és szokások megtartásából állott. A viselkedés gyakorlati zsinórmértékéül Konfuciusz, akárcsak Buddha és Jézus, egy úgynevezett aranyszabályt ajánlott: "Amit nem akarsz, hogy veled megtegyenek, azt te se tedd mással")[7] Ez a szabály tekinthető a konfucianizmus legfontosabb tilalmának.
A kínai univerzizmus taoista ága Lao-Ce alakjához köthető. Lao-Ce alakja meglehetősen titokzatos. Egyesek szerint élő személy volt, aki a Kr. e. V. században élt. Mások szerint Lao-Ce képzeletbeli személy, mondabeli alak, akit azért találtak ki, hogy a legrégebbi taoista alkotásnak - a Tao Te Kingnek - tekintélyt kölcsönözzenek.
A Tao Te King cím azt jelenti: könyv (king) a világtörvényről (tao) és annak hatásáról, más fordítás szerint pedig az út és erény könyve.[28] A tao egyfelől minden létezés ősforrása, másfelől az örök világrend törvénye. A tao a világ ősoka, abból keletkezett minden, a legfelső életprincípium, abszolút, de nem azonosítható a nyugati világ istenfelfogásával. Lao-Ce etikai felfogása szerint az ember ahelyett, hogy ösztönös biztonsággal a világtörvény útján járna és cselekedeteiben ehhez alkalmazkodna, önző célokat követ, ennek következményeként eltávolodik az örök rendtől, és bajba kerül. Ezért annak, aki az igazi üdvösségre törekszik, le kell mondania minden élvezetről, a vágyról, és fel kell oldódnia a taóban.[29] Lao-Ce szerint a végső cél az örökkévalóságban szemlélődő elmélyedés, a nyugodt vágynélküliség, a világi dolgoktól való tartózkodás. Béketűrőnek és engedékenynek kell lenni nemcsak a jókkal, hanem a gonoszokkal szemben is, gyűlöletet is jósággal kell viszonozni.[30]
A taoizmus Lao-Cénél inkább filozófiai etika, mintsem vallás. A vallásos elemek később kerültek előtérbe, létrehozva a népszerű vallásos taoizmust, amely irányzat szintén Lao-Cét tekintette mesterének, kidomborítva az ősi taoista hagyomány mágikus-misztikus oldalát. A taoizmus mint vallás sok rítust, vallási intézményt átvett a buddhizmustól. Hirdette a halál utáni életet, sőt a reinkarnációt is. A taoista kolostorokban élő aszkétákra is vonatkozott a buddhisták öt alaptilalma, de a cölibátusra nem helyeztek akkora súlyt, mint Buddha követői. A hangsúly a Tao Te Kingben az erkölcsre, az erényes életre tevődik, és mivel a taoizmus elsősorban filozófiai irányzat, a kifejezett vallási tilalmaknak nincs meghatározó szerepe. A Tao Te King nem kifejezett tilalomgyűjtemény, elsősorban "etikai kódex", inkább bölcs tanácsok, mintsem szigorú vallási előírások gyűjteménye. Ellentétben a vallási irányzatok többségével a taoizmus nem fenyegeti a tan nem követőit kegyetlen égi büntetésekkel. Ehelyett Lao-Ce felvázolja az erényes, bölcs ember mintaképét. Az egyes erkölcsi tanításokból azonban közvetetten kiolvashatók azok a tilalmak és parancsok, amiktől az egyénnek tartózkodnia kell, ha meg kívánja ismerni a taót.
4. A judaizmus eredete Júda ősi királyságáig vezethető vissza, amely Kr. e. 586-ban ért véget. Monoteista vallás, melyben Isten örökkévaló, mindenható, minden létező teremtője. A zsidók Bibliájukat Tanaknak nevezik, amely a Tóra (Mózes I-V. könyve), a Neviim (Próféták könyve) és a Ketuvim (szent történetek) kezdőbetűiből alkotott betűszó. A Tóra a legáltalánosabb értelemben törvényt jelent, de a Tóra mind a szóbeli, mind az írott törvényre (Mózes öt könyvére) utalhat. A zsidók szerint a Tórát Isten adta Mózesnek a Sínai-hegyen. Az előbb említett források mellett a VI. századra összeállt babilóniai Talmud - későbbi kiegészítésekkel - tartalmazza az összegyűjtött szóbeli hagyományokat, hitvitákat és bibliamagyarázatokat.
A zsidó vallás kiemelkedő rendeltetése a földi élet egyéni, családi és közösségi viszonyainak részletes szabályozása. A parancsok és a tilalmak követése révén érhető el a cél, hogy jobb világot hagyjunk ma-
- 69/70 -
gunk után, mint amelybe beléptünk. A judaizmus nem ismeri az eredendő bünt, mindenkivel együtt születik a jó és a rossz cselekedetek képessége.[31] A zsidó vallás jelentős hatást gyakorolt a később keletkezett kereszténységre és az iszlámra is.
A judaizmus felöleli az élet minden területét: hit, kultúra, életstílus egyben, erkölcsi, rituális és jogi normák összessége. 613 parancsolat van a Tórában, ebből 365 tiltó, 248 meghagyó parancsolat. A Tóra 613 parancsolatához sem hozzáadni, sem abból elvenni nem lehet. A Tóra állandó és örök. A zsidó vallás tartalmazza a vizsgált vallások közül a legtöbb tiltó rendelkezést, így a judaizmus tanai a tilalmak átfogó, összehasonlító vizsgálatához kiváló alapot jelent.
5. A keresztény vallások csoportjába számos irányzat tartozik. Az 1,3 milliárd római katolikus és kb. 800 millió egyéb keresztény hívővel a kereszténység a világ legnépszerübb vallása. Az egyes irányzatokban közös a monoteista egyistenhit. Szemben a zsidó vallással a keresztény egyistenhit nem tekinthető egyszerű monoteizmusnak. Míg a zsidó és az iszlám vallás Jézust nem fogadja el isteni személynek, addig a kereszténység atya-fiú-szentlélek szenthármasságával Jézusnak isteni jelleget tulajdonít. A keresztény vallás szent könyve a Biblia, mely két fő részből áll: az Ószövetségből és az Újszövetségből. A legfontosabb keresztény tilalmak az Ószövetség Tízparancsolatában kerültek megfogalmazásra, míg az Újszövetségben a legfontosabb parancsolatokat Jézus Hegyi Beszéde tartalmazza. Mindezek mellett az Apostoli levelek is számos szabályt, és követendő erkölcsi parancsot fogalmaznak meg, így azok részletes vizsgálata elengedhetetlen. A Biblián kívül az egyes keresztény vallási irányzatok egyéb forrásaiban is számos útmutatást találunk az istenhívő, keresztény életmódra vonatkozóan. Mivel tanulmányom terjedelmi korlátai nem teszik lehetővé, hogy kitérjek az egyes keresztény irányzatok tilalomrendszerében fellelhető különbségekre, ezért vizsgálódásaimat kizárólag a Bibliára, mint valamennyi keresztény vallás szent könyvére - szűkítem.
6. A nagy világvallások közül az iszlám a legfiatalabb - VI. században - keletkezett vallás. Követőinek száma megközelíti a másfél milliárdot, és ez a szám az iszlám dinamikus térhódításával folyamatosan növekszik. Az "iszlám" szó hűséget, az egyetlen isten - Allah - iránti feltétlen odaadást jelent, belenyugvást az ő akaratába. Mohamed próféta nem kívánt új vallást alapítani, hanem a zsidó Bibliára és a keresztény vallás néhány tételére alapozva végleges formát adott az Ádám kora óta létező ősvallásnak, az iszlám szerinti egyetlen igaz hitnek, amelyre meg kell téríteni az egész világot.[32]
A muzulmán vallás szent könyve a 114 szúrából (versből) álló, rímes prózában megfogalmazott Korán, ami lényegében nem más, mint Mohamed próféta tanító megnyilatkozásainak gyűjteménye. Jelentése: ismétlés, felolvasandó, előadandó. A Korán teológiai értekezés és törvénykönyv, szertartási útmutató és elmélkedés, ószövetségi pátriárkatörténetek parafrázisa és prófétai beszédek gyűjteménye. A Korán megszerkesztése 654-ben fejeződött be, azóta a szöveg kánoni formája változatlan, ugyanis a mű szerzője maga Allah, akinek minden szava szent és megkérdőjelezhetetlen. Mohamed sok elemet átvett az Ószövetségből, az Újszövetségből Jézust nem istennek, hanem az utolsó előtti prófétának, isten küldöttének tekintette.
A kinyilatkoztatás második forrása a szunna, ami Mohamed próféta szóbeli tanításait és tetteit őrző hagyományok gyűjteményeiből áll. A vallás harmadik forrása az idzsma, a hittudósok közös megegyezése egy adott kérdésben. A negyedik forrása a vallásnak a kíjász, az analógiás dogmatikai következtetés általi kiterjesztése a hitnek. A tanítások összefoglalva a Saria, a muszlim vallásjog, a hit és a belőle fakadó kötelességek és parancsok értelmezésének a tudománya. Az iszlám hit, erkölcs, jog és életforma egyben, a hívő életének minden területét átfogó, a profán és szent között éles határvonalat nem húzó vallás.
Az iszlám öt pillére: hit Allahban és prófétájában, napi ötszöri ima, a böjti hónap megtartása, mekkai zarándoklat és kötelező jótékonykodás.
Amikor Isten 400 évi fogság után kiszabadította választott népét Egyiptomból, és visszavezette őket az Ábrahámnak ígért földre, szövetséget kötött velük. Ennek a szövetségnek az írásba foglalása a zsidó-keresztény Tízparancsolat, amelynek megszövegezését két helyen is megtaláljuk a Bibliában (2Móz 20, 5Móz 5). A tíz parancsolatból nyolc tilalom, méghozzá kategorikus normaszerkezetben megfogalmazott tiltások: azoknak a körülményeknek a pontos leírása, amikor a parancsolatokban megfogalmazott magatartásokat követni kell, hiányzik. Ez a szerkezet a vallások alaptilalmainak megfogalmazásánál különösen jellemző, kifejezve a szabályok általánosságát és azt, hogy ezeket a normákat minden esetben maradéktalan be kell tartani.
1. "Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más istened rajtam kívül!" (2Móz 20,2-3). Ennek a tilalomnak a célja a monoteizmus írásba rögzítése, az egyis-tenhit megalapozása, a pogány vallásokkal szembeni erőteljes fellépés. Ez az ige a zsidó-keresztény val-
- 70/71 -
lás alapja, hasonlóan az iszlámhoz, mely vallásnak az első - és egyben legfontosabb - pillére Allahba, mint egyetlen istenbe, és Mohamedbe, Allah prófétájába vetett igaz hit (Korán 17:22-23). Ennek megfelelően a legfontosabb iszlám tilalmak közé tartoznak az Allahhal való szembefordulás, tanai be nem tartásának, valamint a hit elhagyásának tilalmai (Korán 2:217). Az egyistenhit és a második parancsolatban rögzített bálványimádás tilalmából eredeztethető a zsidó-keresztény és az iszlám kultúrkörben a varázslás, a jövendölés, a halott idézés - mint ősi pogány szokások - tilalmai.
2. "Ne csinálj magadnak istenszobrot, semmiféle képmását azoknak, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd, és ne tiszteld azokat..." (2Móz 20, 4). Az első két parancsolat szorosan kapcsolódik egymáshoz. Az első parancsolat az igaz Istenről, a második az igazi istentiszteletről szól.[33] E parancsolat értelmezése keresztény egyházcsoportokként különböző. Eredetileg a korabeli bálványimádás ellen emelt szót ez a parancsolat, mivel a különböző bálványistenek elterelik a figyelmet az egy, igaz Istenről. A bálvány ember alkotta tárgy, így hiábavaló annak imádata. A református egyház a mai napig igen szigorúan értelmezi ezt a tilalmat. A templomok, oltárok dísztelenek, puritánok, nem látni díszes freskókat, istenszobrokat. A kereszténységhez hasonlóan az iszlám is tiltja a bálványimádást. A faragott kép tiltása történeti körülménnyel magyarázható: Mohamed Mekka elfoglalásakor szétzúzta a Kába-szentélyben elhelyezett bálványokat a korabeli pogány bálványimádás felszámolása végett.[34] Az iszlámban nemcsak a bálványok tisztelete (Korán 2:165), hanem az emberábrázolás is szigorúan tilos.
3. "Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak nevét... (2Móz 20, 7)". Ez a tilalom arra tanítja a keresztény hívőket, hogy Isten nevét csak megfelelő tartalom és szándék mellett ejtsék ki. Ne használják Isten nevét feleslegesen, tiszteljék azt. Az Újszövetségben a felesleges esküdözés tilalma tovább szigorodik (Mt 5, 33-37): tilos mindenfajta esküdözés, így az égre, a földre, Jeruzsálemre, saját életünkre egyaránt. Ez a parancsolat további tilalmakban (képmutatás, istenkáromlás, üres esküdözés) konkretizálható. Aki feleslegesen veszi Isten nevét a szájára, az képmutatóvá válhat mások szemében. A képmutatás minden vallásban elítélendő magatartás csakúgy, mint az istenkáromlás és az Istenre történő üres esküdözés. A Korán is kimondja, hogy Allah nem lehet az esküdözések tárgya (Korán 2:204; 2:224), de ha mégis őrá esküszik valaki, akkor tilos ezt az esküt megszegnie (Korán 16:91-92). A keleti vallásokban ezek a tilalmak az üres beszédre, fecsegésre vonatkozó tiltásokkal rokoníthatók. Míg a zsidó vallás egyenesen tiltja Isten nevének (Jahweh) kiejtését, addig a hinduizmus inkább szorgalmazza Isten nevének kiejtését. Az ún. mantrák pont ezt a célt szolgálják, hogy a hívő mindenkor istenéről - annak dicsőítéséről - beszéljen, azonban a hindu hívők sem káromolhatják, sérthetik meg az isteneket. A bálványimádás tilalma Buddha eredeti tanítása alapján nem értelmezhető, ugyanis a hagyományos buddhista tanok nem szóltak Istenről.
4. "Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény... "(2Móz 20, 8-11). Ez a parancsolat a keresztény és zsidó kultúrában az első szociális törvénynek tekinthető. Isten kötelező pihenőnapot ír elő az embereknek, hogy a kemény munka után ismét erővel és nyugalommal töltődhessen fel. Azt ugyanis már az emberiség is korán felismerte, hogy a fáradt, túlhajszolt ember nincs hasznára a közösségnek.
A zsidók szombaton ünneplik a nyugalom nap-ját.[35] Erre a napra nem csak a munka általános tilalma vonatkozik, hanem szigorú részletszabályokban (pl. lámpagyújtás, tűzhasználat, költözködés, fegyverviselés vagy bármilyen egyéb munkavégzés tilalma) ez a parancsolat tovább konkretizálódik. A keresztény egyház - Jézus tanításainak nyomán - enyhítette a pihenőnapra vonatkozó tilalmakat: ugyan dolgozni a keresztény hívőknek sem ildomos vasárnap, de a zsidó vallásban megtalálható szigorú szabályokhoz hasonlókat nem ír elő számukra a vallás. A keleti vallások tekintetében, míg a hinduizmus nem támogatja az ún. "vasárnapi vallásosságot", mivel a szent és a profán idő számukra nem különül el, addig a buddhizmusban is vannak hétnaponként vallásos ünnepek. A muszlinok esetében a heti időbeosztást a pénteki istentisztelet szabályozza (Korán 62:9), azonban a péntek nem értelmezhető pihenőnapként esetükben úgy, mint a zsidó-keresztény kultúrában a szombat vagy a vasárnap.
5. A "Tiszteld atyádat és anyádat!" (2Móz 20, 12) bibliai parancsolat már a második kőtáblán olvasható. A szülők iránti tisztelet abszolút parancs, ami semmiképpen nem korlátozható, és minden vallás tanításában valamilyen formában fellelhető. A Korán (46:15, 17:26-27) - csakúgy, mint Manu törvénye (Manu VIII. 23. 389.) - a szülők iránti tisztelet mellett a rokonok és a szülők anyagi megsegítését is a hívők elsőrendű kötelességévé teszi. A Talmud szerint nemcsak a gyermeknek van kötelessége a szülővel szemben, hanem a szülőnek is a gyermekkel szemben (mesterségre nevelés, körülmetélés, Tóra oktatása, feleségszerzés). A gyerek köteles
- 71/72 -
engedelmeskedni a szülőnek, de nem sértheti ezzel Isten törvényeit (pl. a szombatot).
6. "Ne ölj!" (2Móz 20, 13). Az emberi élet tiszteletben tartatása és védelme valamennyi vallás elsőrendű feladata. A Bibliában számos elbeszélés foglalkozik a gyilkosság és az erőszak témájával (pl.: Káin testvérgyilkossága vagy az erőszak elha-rapózása miatt a Földre zúdított özönvíz története). A héber nyelvű Bibliában a "ne ölj" tilalom helyett a "ne gyilkolj" kifejezés található, ugyanis a Tóra szerint nem minden ölés számít gyilkosságnak. Például a háborúban való ölést vagy a halálbüntetést az Ószövetség is elfogadja. A halálbüntetés a Bibliában, a Tórában és a Koránban - a korabeli szokásoknak megfelelően - egyaránt megengedett büntetési nem, valamint mindegyik szent könyv megkülönbözteti a szándékos és gondatlan emberölést. Míg előbbi halálbüntetést, utóbbi száműzetést vagy az iszlámban vérdíjat von maga után. A legsúlyosabb büntetés azért jár, ha valaki szántszándékkal mást orvul megöl (2Móz 21,14). A keresztény felfogás szerint az öngyilkosság - ami például az iszlám kultúrában bizonyos körülmények között dicséretes tett -, az abortusz és az eutanázia is gyilkosság, sőt az emberölés puszta gondolata is. Jézus Hegyi Beszédében a ne ölj tilalmát kiegészíti a harag, a szidalmazás, a bosszú, valamint az ellenség gyűlöletének tilalmával, mivel ezek az emberölés kiváltó okai lehetnek. Jézus, hasonlóan a hinduizmushoz, a buddhizmushoz és a kínai univerzizmus taoista ágához, erőszakmentességet hirdetett.
A Tao Te King haladó szemléletet tükröző, örök érvényű alkotás. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy Lao-Ce állást foglalt olyan kérdésekben, amelyek napjaink nagy dilemmái közé tartoznak. Pl. a halálbüntetés tilalma. A Tao Te King 74. szakaszában Lao-Ce elítélően szól a halálbüntetésről,[36] és egyben megfogalmazza a "ne ölj" parancs alaptilalmát.
Az iszlám is tiltja a céltalan erőszakot, a jogtalan emberölést (Korán 17:33) és a vérbosszút (Korán 2:178). Mohamed beépítette a már az iszlám előtt is létezett megtorlás és vérdíj intézményét a vallásba, megszüntetve ezzel a vérbosszú okozta túlkapásokat. A megtorlás, szemben a vérbosszúval, nem az egész közösségre, hanem kizárólag az egyénre irányul, elkerülve ezzel - korábban a vérbosszú miatt kezdeményezett - törzsi háborúzásokat. A vérbosszú tilalma expressis verbis nem szerepel a Tórában, de a menedékváros intézménye (5Móz 19) éppen azért jött létre, hogy a család vérbosszújától védje meg azokat, akik nem szándékosan oltották ki valaki életét. A Koránban találunk egy sajátos tilalmat, amit más vallás nem nevesít külön: gyermeket ne öld meg szegénység miatt (Korán 17:31). Feltételezhető, hogy korábban ez a sémi népek körében bevett szokás lehetett.
A hindu vallásban a legsúlyosabb bűncselekmény a brahman (pap) megölése. A királynak a brahman bántalmazásának már a puszta gondolatát is kerülnie kell. Az élet kioltása általános tilalom a hinduknál, azonban már Manu törvényeiben megjelenik a jogos ölés kategóriája. Ide sorolja a törvény az önvédelem, a nők és az áldozó papok megvédelmezése céljából elkövetett emberölés eseteit (Manu VIII. 21.).
Tartózkodás az élet megsemmisítésétől a buddhista pancsa szíla legelső szabálya. Mind formailag, mind tartalmilag kissé más, mint a Tízparancsolat "ne ölj" tilalma. Formailag nem a haragvó ószövetségi Isten tiltása, hanem csak jó tanács. Tartózkodj! De ha nem tartózkodsz, ne csodálkozz a következményeken. Nincs megbocsátás, nincs elnézés, csak következmény van és jóvátétel.[37] Tartalmilag a Tízparancsolat az emberek viszonyát szabályozza: ember ne öljön embert.[38] A keresztény vallásban az állatok megölése nem gyilkosság.[39] Ezzel szemben Buddha és a hindu vallás szerint tartózkodni kell az állati élet kioltásától is. Az állatok ugyanis az emberhez hasonlóan érző lények, ezért az állati élet kioltása, az állatok kínzása is karmikus következményekkel jár. A hindu vallásban a brahman megölésének súlyosságával ér fel a tehén megölésének bűncselekménye. A tehénkultusz alapja részben a reinkarnáció hitében, részben a totemizmusban gyökerezik. A tehén volt a hindunak a legfőbb tulajdona, jólétének alapja, megélhetésének forrása.
A zsidóknál a "ne ölj" tilalom nem vonatkozik az állatokra, de a Tóra részletes állatvédelmi szabályokat tartalmaz (pl.: ökör és szamár nem szánthat együtt, mert a szamárnak ilyenkor nagyobb erőfeszítést kellene kifejtenie; nyomtató ökör száját nem szabad bekötni; ha valaki fészket talál, a fióká-kat és a tojásokat csak akkor veheti el, ha az anyamadarat elhessegette, nehogy fájdalmat okozzon neki a fiókák elvesztésének látványa).[40] A szombati törvények pihenőt rendelnek az állatoknak is, valamint a kóser vágás előírásai (szóbeli Tóra részletezi) szerint a mészárlást a lehető legkisebb fájdalom okozásával kell elvégezni.
7. "Ne paráználkodj!" (2Móz 20,14). Ez a bibliai parancsolat eredetileg nem a szexualitásról szólt. Kifejezetten a házasságtörés tilalmát jelentette a héber eredetiben ("ne légy házasságtörő) és a katolikus változatban is.[41] Védte valakinek a feleségét egy másik férfivel szemben, ugyanis akkoriban a feleség a férj tulajdonát képezte.[42] Eredetileg tehát ez a parancsolat nem az emberi vágyakat, ösztönöket kívánta korlátozni, hanem a tulajdont védte. Csak a protestáns fordításba került bele a 16. században az a szélesebb körű, illetve más jellegű tiltást sugalló változat, hogy ne paráználkodj. A keresztény egyház tanítása szerint a szexuális örömök keresése és kiélése
- 72/73 -
paráználkodás, kivéve, ha házasságon belüli utódnemzés a célja. Testellenesség és szexualitásellenes-ség jellemzi a hagyományos katolikus kultúrát. A léleknek háttérbe kell szorítania a testet, ugyanis a test a rosszat, az anyagi világot, míg a lélek a jót, a szakralitást jelképezi. Ez a megkülönböztetés a hindu és buddhista világképre is jellemző. A szexuális ösztönök visszafojtásával lehet csak az ember igazán szabad, mivel nem köti magát az anyagi, testi örömökhöz. Másrészről az indiai kultúra fogékonysága az érzékiségre tagadhatatlan. A szexualitás és a tartalmas párkapcsolat alapműve a Káma-szútra, a 21. századi ember számára is hasznos olvasmány, tankönyv, útmutató, amely a mértékletesség vezérfonalának megtartásával az egészséges párkapcsolat és a társas érintkezés legfontosabb erkölcsi és illemszabályait írja le. A hindu vallás nem tekinti bűnnek a testiséget és az érzékiséget, azonban a házasságtörés súlyos bűn, mivel ez a kasztok keveredésének veszélyét rejti magában. A kasztrendszer felbomlása márpedig alapjaiban rengetné meg az indiai társadalmat.
Az iszlám is tiltja a paráználkodást (Korán 17:32; 24:2), férfinek és nőnek egyaránt ügyelnie kell a szemérmére. A nők nem mutogathatják díszeiket, el kell kendőzniük ruhakivágásukat. Lábukkal nem szabad dobogniuk, nehogy kitudódjék elrejtett díszük (Korán 24:30-31). Tilos a prostitúció, nem szabad még rabszolganőt sem kényszeríteni arra, hogy testét áruba bocsássa (Korán 24:33). A Korán előírja, hogy parázna férfi csak parázna vagy pogány nővel, parázna nő csak pogány vagy parázna férfivel házasodhat (Korán 24:3), továbbá tilos tisztes asszonynak hamisan kelteni a rossz hírét (Korán 24:4). A homoszexualitás a keresztény-zsidó kultúrában, csakúgy, mint az iszlámban (Korán 4:16) szigorúan tilos.
8. "Ne lopj!" (2Móz 20,15). Ez a parancsolat - csakúgy, mint a hetedik, a nyolcadik és a tizedik - a magántulajdon szentségének egyik legkorábbi írásos emléke. Mindegyik vizsgált vallásban a tulajdon védelme fontos szerepet tölt be, ami magyarázható azzal, hogy a világvallások keletkezésének idején a társadalmak átmeneti korszakban voltak. A nomád életformát kezdte felváltani a letelepedő földművesek életformája. A tulajdonközösség helyébe a magántulajdon lépett, amit védelemben kellett részesíteni, ugyanis az eltérő vagyoni helyzet életre hívta a lopás bűncselekményét. Korábban, amikor mindenki azonos javakkal rendelkezett, lopásról szinte szó sem lehetett.
A Talmud 4. fejezetében a tolvajlás hat esetköréről olvashatunk: más szívének, állatainak, tárgyainak ellopásáról, valamint szerződések, telekrész és megszentelt dolgok jogtalan eltulajdonításáról. A legsúlyosabb eset a felebarát fiának ellopása.[43] Tilos tolvajjal bűnrészességet vállalni csakúgy, mint lopás gyanúja miatt pásztortól gyapjút, tejet, gödölyét, gyümölcsöskert őrétől gyümölcsöt vagy fát venni.[44] A tulajdon szentségét védi az a mózesi törvény is, miszerint harcban nem vehet részt, akinek új háza van, de még nem avatta fel (nehogy meghaljon, és más avassa fel helyette), illetve aki szőlőt ültetett, de még nem vette hasznát (5Móz 20).
A Korán is tiltja a lopást, és kézlevágással bünteti (Korán 5:38). Külön nevesített fajtája a lopásnak, és a Korán több helyen is említi az árvák megkárosításának tilalmát (pl.: Korán 17:34), ugyanis a szegények, a nyomorultak megsegítése az iszlám egyik alappillére.
A buddhista pancsa szűa második szabálya, miszerint tartózkodni kell annak elvételétől, ami nem a miénk, bizonyos mértékig átfedi a pancsa szíla első (tartózkodás az élet elvételétől) és harmadik szabályát (tartózkodás más házastársának elvételétől). A buddhizmus parancsolata - a zsidó-keresztény felfogáshoz képest - szigorúbb: a hívő semmit nem vehet el, amit nem adtak kifejezetten neki oda. Sőt egy szerzetes meg sem érintheti, ami nem az övé. Szinte valamennyi vallás szent könyve említést tesz a hamis mérték használatának tilalmáról, ami a lopás egyik külön nevesített esetének tekinthető (5Móz 25, 13-16) (Korán 83) (Manu VIII. 23. 403.).
9. "Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!" (2Móz 20,16). Az ókorban és a középkorban nagyon fontos volt ez a parancsolat, mivel akkoriban a jogi eljárásnak, a bizonyítás menetének még nem igazán voltak a mai értelemben vett hiteles eszközei, módszerei. Elsősorban a tanúságtétel fontosságát hangsúlyozza, de a hazugság erkölcsi tilalma is beleérthető e tilalomba.[45]
A keleti vallásokban a hazugság és a helyes beszéd követelménye fokozott szerepet kap a vallási tanok között. A buddhista nemes nyolcas út - szemben a keresztény tanokkal - nem szól a helyes gondolatról, csak a helyes beszédről, ugyanis beszédünkért már felelősek vagyunk. A beszéd a tett megindítója. Buddha - Lao-Ce-hez hasonlóan[46] - a helyes beszédnek négy ismérvét tüntette fel: tartózkodás a hazug beszédtől, a rágalmazástól, a durva beszédtől és a fecsegéstől. A buddhizmusban a hazugság az egyik legnagyobb vétek, mert a buddhizmus számára az igazság keresése, a megvilágosodáshoz való eljutás a legfőbb cél. A buddhizmushoz hasonlóan Manu hindu törvénykönyvében is - a lopás, a házasságtörés, az erőszak, a tettlegesség mellett - a csúfbeszéd (rágalmazás, káromkodás) az egyik legsúlyosabb bűn (Manu VIII. 23. 386.).
10. "Ne kívánd felebarátod feleségét, ne kívánd felebarátod házát, se mezejét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a felebarátodé!" (2Móz 20, 17). E tilalom mintegy az egész Tízparancsolat
- 73/74 -
összegzéseként értelmezhető. Kettős rendeltetésű: egyrészt a magántulajdon szentségét, az élet alapvető szükségleteit (család, otthon, munka) védi, másrészt az irigység erkölcsi tilalmát rögzíti írásba, ugyanis e parancsolat héber eredetijének igéje azt jelenti: ne irigykedj! Valaminek a nem kívánásáról van tehát szó, tudniillik a kívánság minden tett és elégedetlenség gyökere. A keresztény vallás tanítása szerint vétkezni gondolatban is lehet, azonban már a római jog kimondja azt a jogi alapelvet, miszerint "de internis non iudicat praetor", vagyis belső magatartásról nem lehet törvényes ítéletet mondani.
A buddhizmus számára az irigység, a más dolgai utáni vágyakozás tilalma különösen jelentős. A buddhizmus szerint a vágyak az okai a lét szenvedéseinek. A vágyakat kell tehát legyőznünk ahhoz, hogy eljussunk az örök boldogság állapotába, a nirvánába.
A vallás, mint normarendszer, kiválóan alkalmas arra, hogy az emberek életének minden mozzanatát szabályozás alá vonja, jóllehet nem minden vallás törekszik erre. A buddhizmus és a kínai univerzizmus elsősorban az egyén erkölcsi életére vonatkozóan tartalmaz általános, gyakran elvont tartalmú etikai útmutatásokat. A buddhizmus és a kínai univerzizmus inkább tekinthetők filozófiai irányzatoknak, szemben a zsidó, a keresztény, az iszlám és a hindu átfogó - az élet minden egyes területére szabályozást kínáló - vallási rendszerekkel. A továbbiakban a hívők mindennapjait szabályozó vallási tilalmakat rituális, erkölcsi, illetve jogi jellegük alapján kategorizálom.
1. A szertartásokkal kapcsolatos tilalmak változatos képet mutatnak. Valamennyi vallási felekezetet gazdag rituális szabályozás jellemez. A változatos normaanyag legnagyobb részét az istentiszteletre, a különféle vallási ünnepekre és áldozati rítusokra vonatkozó előírások alkotják. E sokszínű szabályrengetegből az ősi tabukkal való rokonságuk miatt a rituális tisztasági szabályok témakörét emelem ki.
A hindu, a zsidó és az iszlám vallás szabályozza a legrészletesebben a tisztátalanság eseteit, azokat az élethelyzeteket, amelyeket a hívőnek el kell kerülnie, vagy ha ez nem lehetséges, akkor utána meg kell magát rituálisan tisztítania ahhoz, hogy újra a közösség része lehessen. A tisztátalanság elkerülése a hindu hívő alapkötelessége. Tisztátalanná teszi az embert bármilyen élőlény megölése (még a véletlen is), egyes foglalkozások űzése, a halottal való érintkezés, illetve bizonyos ételek fogyasztása. A lélekvándorlásba vetett hit az alapja, hogy a hinduk számára tilos a hús fogyasztása, ugyanis nézetük szerint az ember olyan lénnyé születik újjá, amelyet megöl, vagy amelynek a húsából eszik.
A Tórában és a Koránban részletes felsorolását találjuk a tisztátalanságot eredményező ételeknek és állapotoknak, valamint a rituális mosakodás szabályainak.[47] A rituális tisztasággal kapcsolatos rendelkezések a mai közegészségügyi előírásoknak az ősei. A Biblia egyike a legelső írásoknak, amelyben a fertőző betegségekkel kapcsolatban megjelenik a karantén-előírás és - a közösség egészséges tagjainak védelme érdekében - számos szigorú prevenciós intézkedés.[48]
2. A valláserkölcs etikai tanításokat foglal magába, segítséget nyújtva az egyénnek a jó és a rossz, a helyes és a helytelen megkülönböztetésére. Mind a hat vizsgált vallás erkölcsileg elítéli a kétszínűséget, a kapzsiságot, a hazugságot, a fösvénységet, az irigységet, a lustaságot, a képmutatást, a nagyravágyást, a becsvágyat, a dicsekvést, a gőgöt, a mohóságot, a gyűlöletet, a haragtartást, a kevélységet, a mértékte-lenséget és a hálátlanságot. Vallásonként és koronként folyamatosan alakul és változik a többség preferenciája és viszonya ezekhez a morálisan helytelenített emberi tulajdonsághoz. Míg például a keleti vallásokban a helyes beszéd összetevői (hazugság, rágalmazás, durva beszéd, fecsegés tilalma) sarkalatosak, addig a keresztény vallás más morálisan elítélendő emberi jellemzőket állít rangsora élére. A keresztény egyház legfőbb erkölcsi parancsolata (az aranyszabály) - miszerint "amit szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük (Mt 7,12)" - más vallásokban is megtalálható, bár általában tilalom formájában kerül megfogalmazásra.
A kereszténység hét főbűne világszerte ismert lajstromozása a halálos erkölcsi bűnöknek.[49] Accidia (lustaság, restség), Luxuria (bujaság, kéjelgés), Superbia (gőg, kevélység), Ira (harag, düh), Invidia (irigység, féltékenység), Avaritia (kapzsiság, fösvénység) és Gula (torkosság, falánkság) az emberiség kultúrtörténetén végigvonuló hét főbűn eszméje számos írót, költőt, képzőművészt és zeneszerzőt ihletett meg.[50] A taoizmus is elítéli az anyagi javak, címek, rangok halmozását, mint az önszeretet megnyilvánulását. A taoista bölcs eszményképét egyszerűség, tisztaság, jóság, mértékletesség, hűség, becsületesség, méltányosság, alázat és béketűrés jellemzi. A három fő erény a szeretet, a mérték és a tartózkodás. Ezzel szemben erénytelenség a törtetés, a népszerűségre törekvés, a dicsekvés, a könnyelműség, a nyughatatlanság, a mohóság. Az ilyen ember megvetést, utálatot érdemel. Lao-Ce mindezeken kívül elítéli a hivalkodást, a káprázatot, a kevélységet és az erőszakot.
- 74/75 -
A háborút, az emberirtást a Tao Te King gyötrelemnek, siralomnak, gyászszertartásnak tekinti. Békét hirdet a háborúskodással szemben. Az egyén minél inkább önzetlenné, személytelenebbé válik, úgy jut az igazi önmegismerés útjára.[51]
A felsorolt erkölcsi értékek jól körvonalazzák azt a tételemet, miszerint a jótékonyság, emberszeretet, szolidaritás valamennyi vallás központi motívuma. A humánus viselkedés követelménye leginkább a rabszolgákkal, a szegényekkel, az elesettekkel való bánásmódra vonatkozó rendelkezésekben vizsgálható. A keresztény vallás szeretetparancsa fogalmazódik meg azokban az előírásokban, melyek szerint a rabszolgával szemben szelídséget és méltányosságot kell tanúsítani (Ef 6,9), (Kol 4,1), üres kézzel nem szabad őket elengedni, tilos nyomorgatni, vagy kegyetlenkedő urukhoz őket visszaküldeni (5Móz 23,16-17).[52]
A vallások különös hangsúlyt helyeznek az idegenek, özvegyek, szegények, árvák védelmére (Korán 2:83, 4:2, 17:34; 5Móz 22, 21; Manu VIII. 27-28.), és megsegítésére.[53] Mások szeretetét és az idegenek elnyomásának tilalmát 36-szor említi a Tóra. Tilos az özvegyek, árvák, szegények sanyargatása: "Ha nyomorult az ember, aki a zálogot adta, ne feküdj le a zálogul vett ruhában, hanem add vissza neki a ruháját még naplemente előtt, hogy abban feküdjön le" (5Móz 24, 12-13). A zsidó vallás egyik leghumánusabb előírása, hogy minden hetedik esztendő végén el kell engedni az adósságot (5Móz 15, 1-12). Manu pedig az elesetteknek (vakoknak, öregeknek, fogyatékosoknak) illetékmentességet hirdetett.
Mózes törvénye - miszerint aratás idején a termőföld szélét nem szabad learatni, és az aratás közben elhullottakat nem szabad felszedni, hanem a helység szegényeinek kell adni (3Móz 23, 22; 5Móz 24, 19-22) - az egyik legkorábbi jótékonysági törvény. Az a törvény pedig, amely nem engedi, hogy az elveszett jószág vagy más valakinek elvesztett tulajdona mellett bárki közömbösen elmenjen, a szolidaritás erkölcsi követelményét tanítja a hívő embernek (5Móz 22). A szolidaritás és az emberséges bánásmód morális parancsa hívta életre azokat a vallási normákat, melyek a mai munkajogi szabályoknak az ősei lehettek: a napszámos bére nem maradhat a munkaadónál másnap reggelig (3Móz 19,13; 5Móz 24,15), továbbá tilos nem kifizetni, vagy kizsákmányolni a nyomorult és szegény napszámost (5Móz 24,14).
Ahogy a tanulmány elején utaltam rá, a vallás kezdeti formációi már a jogot megelőzően kialakultak, érthető tehát, hogy a legalapvetőbb társadalmi viszonyok is kezdetben a vallás keretei között kerültek szabályozásra. A jog, mint normarendszer kiépülése és elsődlegessé válása a társadalmi normák rendszerében azt eredményezte, hogy a lényeges társadalmi körülményeket szabályozó vallási normák beépültek a jogi normák rendszerébe. A vallásokban megjelenő jogi tilalmak a családjog, a polgári jog, a büntetőjog és az eljárási jog négy fő jogterülete köré csoportosíthatók. A jognak ugyanis ez a négy területe szabályozza azokat a legősibb viszonyokat, amelyek nélkül a társadalmi együttélés nem lett volna lehetséges.
3. A házassági és a családjogra valamennyi vallásban részletes szabályokat találunk. A Talmud harmadik fejezete külön szabályozza a házassági jog kérdéseit, nevezetesen a sógorsági házasság, a menyegzői ajándék, a válás és az özvegység intézményeit, valamint a házasságkötést és a házasságtörést. Számos érdekes tilalmat is olvashatunk ezek között: például a jegyesség kapcsán a Talmud megtiltja, hogy a pár egymásnak a házassággal kapcsolatban hazudjon, ámítsák, becsapják egymást.[54] Az ifjú pár nyugalmát biztosítani kívánó szabály, hogy az ifjú házas nem vonulhat hadba, és nem vethetnek rá semmilyen terhet (5Móz 24, 5). Az elvált férj később volt feleségét nem veheti újra el (5Móz 24, 1-4).
A családi élet tisztaságát az ősi tabuk után a vallások is szavatolni kívánták. Minden felekezetre igaz, hogy tiltott rokonhoz szexuálisan közeledni, vérfertőző kapcsolatot fenntartani, fajtalankodni, továbbá a házasságtörés, a promiszkuitás, a homoszexualitás, a transzszexualitás, a prostitúció és a szodómia is szigorúan tilos. A Tóra a vérfertőzés tilalmát a mostohaszülőkre és a mostohatestvérekre is kiterjeszti, ugyanis nemcsak a vérségi, hanem a tényleges családi állapot is mérvadó. A buddhizmus szerint a nemi kapcsolat tilalma a vérrokonok mellett azokra is vonatkozik, akik egymással alá-, fölérendeltségi viszonyban állnak (pl.: gyámszülő - gyámgyerek, tanár - tanítvány). Amúgy a buddhizmus a nemi élet terén toleráns, ami nem jelenti azt, hogy a buddhizmus elfogadná a nemi kicsapongást. A hívőnek meg kell találnia a mértékletességet, ugyanis a nemiségben való túlzott elmerülés növeli a vágyakat, amik pedig a megvilágosodás felé vezető úton akadályt jelenthet.
Míg a normálistól eltérő nemi viszonyok szigorúan tilalmasak a Tóra szerint, addig az egészséges házastársi érintkezést Mózes a férj kötelességévé teszi (2Móz 21, 10). A házastársak közötti szexuális élet nem szégyentelen, bűnös cselekedet, hanem pozitív és szükséges aktus, amelynek - szemben a kereszténység testellenességével - nem kizárólag a gyerek-nemzés a célja.
A házassági jog köréből a házasságkötésre és a válásra vonatkozó szabályok minden vallás szerves részét képezik. Az iszlám és a hindu vallás engedélyezi a poligámiát, szemben a keresztény-zsidó vallás szigorúan monogám házasságszemléletével. A buddhizmus toleráns a többnejűséget és a többférjűséget
- 75/76 -
illetően. Tibetben például sokáig többférjűség volt szokásban. A házasság a buddhizmusban - szemben a keresztény vallással - nem szentség, hanem kötelezettség, azonban a buddhista szerzetesi közösségben is előírás a cölibátus. [55]
A válás az iszlámban és a judaizmusban - utóbbinál ún. válólevéllel[56] - megengedett. A Korán ellentmondásos a tekintetben, hogy kettő vagy három válás a megengedett, de mindenképpen tiltja az elvált asszony kényszerrel történő visszatartását (Korán 2:231), valamint az elvált nőnek csak az ún. várakozási idő eltelte után szabad újraházasodnia.[57] Tilos a férjnek a válás után feleségétől elfordulnia, ha ezzel őt létbizonytalanságban hagyja (Korán 4:129).
A hindu vallás a válást nem engedélyezi, sőt az özvegyházasság is szigorúan tilos. A nő csak egyszer mehet férjhez. Sajátosság a hinduknál, hogy a menyasszony is özveggyé válhat, ha jegyese még a házasságkötés előtt meghal. Manu ugyan a leányözvegynek megengedi az újabb házasságkötést (IX. 176.), azonban az általános erkölcsi felfogás alapján a közösség elítéli azt a nőt, aki meghalt jegyeséhez hűtlen lesz.[58] Manu törvénykönyvének család- és örökösödési jogi része, valamint a vagyonmegosztás szabályai a többi normához képest a legrészletesebben kidolgozottak. A törvénykönyvben például még a párválasztásra is találunk tiltó iránymutatásokat.[59]
A keresztény egyház a válást nem engedélyezi, ugyanis Jézus Hegyi Beszédében (Mt5, 31-32; Lk16, 18) és a farizeusokkal folytatott egyik vitájában (Mk10, 9) kimondta, hogy amit Isten egybekötött, ember szét nem választhatja. Jézus a házasságtörés tilalmát is megszigorítja: nem csak a tett, már a puszta kívánság, a házasságtörés gondolata is bűn (Mt5, 27-30).
4. A családjog mellett egyéb, alapvető magánjogi viszonyokat szabályozó, normákat is találunk a szent iratokban. A mai polgárjog köréből a kártérítési jog, a szerződések joga, a kamatszedés, az öröklési jog, sőt néhol a személyhez fűződő jogok[60] legkorábbi írásos rögzítésére lelhetünk rá a vallások tanulmányozása közben.
Az adásvétellel és a kölcsönnel kapcsolatban a Tóra néhány fontos tiltást említ, melyek jórészt az üzleti élet tisztaságát hivatottak biztosítani. A földet senki nem adhatja el véglegesen, mert a föld Istené (3Móz 25, 23).[61] Tilos a rászedés vétel és eladás dolgában (3Móz 25, 14). Ha valaki kölcsönt ad valakinek, nem lakhat annak házában ingyen, sem pedig a megszabott bérnél olcsóbban, mert ez szaporulat. Ha valaki kölcsönöz felebarátjának pénzt határozatlan időre, nem követelheti 30 napnál korábban. A nyereség az áru egyhatodáig terjedhet, azon felül tilos profitra szert tenni. Nem szabad zsidó embertől kamatot szedni (3Móz 25,36-38, 2Móz 22,24).[62] Tiltott az árak emelkedésére szóló spekuláció és az uzsorakamat minden formája mind a zsidó vallásban, mind az iszlámban.
Manu törvénye szerint a zálog és a kamat kizárja egymást, valamint nem szabad a zálogot egyéb célra felhasználni. Tilos továbbá erőszak útján vagy hamis szerződést kötni, mert az így létrejött szerződés érvénytelen. A szerződésszegés súlyos következményekkel jár (Manu VIII. 8.). A Korán is részletesen szabályozza az adóssági ügyletet, annak alakszerűségeit és érvényességének feltételeit (Korán 2:282).
A kártérítési jog köréből már a Talmudban megjelenik egyrészt a deliktuális kárfelelősség szabálya, miszerint "ne okozz másnak kárt, ha mégis kárt okozol, megtéríteni vagy köteles", másrészt a vis major intézménye, mint a kártérítési felelősségtől való mentesség elsődleges oka.
5. Azokat a normákat, melyek az egyén életét, testi épségét, tulajdonát védik, ma a büntetőjog szabályozza. A büntetőjog, mint jogág kialakulásához kellett, hogy az állam, mint büntetőhatalom megszilárduljon, és a szankciók kikényszerítése végett a szükséges kényszerintézkedéseket kidolgozza. Amíg ez nem történt meg, addig az emberek életének, testi épségének, tulajdonának védelmét más módon kellett biztosítani, s erre a vallás kiváló eszköznek bizonyult. Az alaptilalmakként megjelenő, általános "ne ölj", "ne lopj" tilalmai védik elsődlegesen az életet, a testi épséget és a tulajdont. Ezeken kívül más - a modern büntetőjogból nem hiányozható - büntetőjogi tényállás ősét is fellelhetjük a vallások szent iratainak olvasása közben [emberrablás, bérgyilkosság (5Móz 27,25), rágalmazás, becsületsértés (Manu VIII. 18.), hivatali visszaélés (Manu VIII. 40) tilalmai].
A hindu jog különlegessége, hogy a brahmanok kasztja a többi kasztnál fokozottabb büntetőjogi védelemben részesül. A legsúlyosabb bűncselekmény a hinduk szerint a brahman megölése, aranyának ellopása. Aki egy brahman ellen bűncselekményt követ el, arra súlyosabb büntetés vár, és ha egy brahman követ el bűncselekményt, enyhébb büntetést kap, mint egy nem papi kasztú.
6. A közösségi élet természetes velejárója, hogy nem tartja be mindenki maradéktalanul a szabályokat. Ilyenkor konfliktus keletkezik közösség-egyén, vagy magánszemély-magánszemély között. Normákkal szabályozott eljárásra van tehát szükség, hogy a kialakult vitás helyzet igazságosan, a társadalmi normáknak megfelelően rendeződjön, és a társas együttélés rendjében keletkezett zavar megszűnjön. Ezeknek az eljárásoknak a közösségi igénye hívta életre az ún. eljárási normákat.
Mózes harmadik könyvében olvashatjuk az igazságszolgáltatásra vonatkozó általános követelményt: "Ne kövessetek el jogtalanságot az ítélkezésben. Ne
- 76/77 -
nézd, hogy valaki nincstelen, és ne kedvezz a hatalmasnak (3Móz 19, 15)". Igazsággal kell megítélni az embereket, sem könyörületből, sem kiváltságból nem szabad az igazságot elferdíteni. Ehhez az általános tilalomhoz szorosan kapcsolódnak a hamis tanúzás és a bűnpártolás tilalmai (5Móz 19, 14-21; 2Móz 23, 1-2; Korán 4:135), valamint az az alapelv, miszerint "egy tanú nem tanú" (5Móz 19, 15). A peres ügyben hozott ítélet kötelező erejét garantálja az a bibliai parancsolat, miszerint a legfőbb törvényszék ítéletétől eltérni nem szabad (5Móz 17, 11). Az eljárás tisztességének legfőbb garanciája a vesztegetés és a részrehajlás tilalma (5Móz 16, 19; Korán 2:188).
Manu törvénykönyvének perjogi részében nagyobb hangsúlyt helyez a felek erkölcsi kötelességeinek a hangsúlyozására (pl.: igazságos ítélkezés, hazug tanúzás tilalma), mint a per technikájára. Az ókori törvénykönyvben részletes felsorolását találjuk azoknak, akik a peres eljárásból, mint tanúk ki vannak zárva. A perben érdekeltek, a bizalmas barátok, a szolgák, az ellenségek, az elítéltek, a betegek, a király, az áldozópap, a véda-tanuló, a rezignált lelkiállapotú, a táncosok, a kézművesek, továbbá aki rosszhírű, aki másoktól függ, aki tiltott foglalkozást űz, aki már öreg vagy gyermek, az nem lehet tanú. Ugyanígy az sem, aki részeg, őrült, bánatos, éhes vagy szomjas, aki fáradt, aki szerelemtől kínzott vagy haragos. Manu is tiltja a hamis esküt és a vallomástétel megtagadását (Manu VIII. 3.).
7. A hívők mindennapi életét szabályozó egyéb tilalmak közül különösen említésre méltó az alkohol és egyéb bódító szerek használatának tilalma, ugyanis e tiltáson keresztül kiválóan érzékeltethető az a tétel, miszerint a vallás - szemben más társadalmi normarendszerekkel - a legalkalmasabb arra, hogy az egyén életét a lehető legteljesebb körben szabályozza. Az alkoholfogyasztás tilalma főképp a keleti vallásokban hangsúlyos. A legszigorúbban az iszlám tiltja az alkohol fogyasztását. (Korán 2:219), de a buddhizmusnak is fontos alapelve, hogy minden körülmény között tiszta tudattal járjunk a világban. Ezt a követelményt támasztja alá a pancsa szíla ötödik szabálya, miszerint tartózkodjunk a bódító szerek élvezetétől. Ennek a tilalomnak a gyökere a korabeli Indiában eluralkodó alkoholizmusban keresendő, de másik logikus érv az indiai éghajlat lehetett, ugyanis a forró égövi klímában az alkoholtól való tartózkodás fontos egészségügyi rendszabály. A buddhista pancsa szíla ötödik szabálya jelenik meg a Tao Te King 9. szakaszában is, azzal a megjegyzéssel, hogy Lao-Ce nem a bódító szerek használatát tiltja, pusztán arra int, hogy az életben a mértékletességre kell törekedni. Manu törvénye szerint a szeszes ital készítése és árusítása egyaránt tilos (Manu VIII. 39.).
A keresztény vallások engedékenyebbek az alkohol - különösen a bor - fogyasztásának kérdésében, de már Pál apostol a rómaiakhoz írt első levelében felhívja a figyelmet a dorbézolás, a részegeskedés, a mértéktelenség káros következményeire (Róm 13,13).
A magánjog mellett a vallásokban néhány közjo-gias jellegű szabályt is találhatunk. Például a zsidó királlyal, mint államfővel szemben támasztott követelmény a zsidó származás, a monogámia, a szigorú erkölcsös, vallásos, a mértékletesség követelményének maradéktalanul megfelelő életvitel. Érdekesség, hogy a Tóra előírása alapján a király nem tarthat lovat, nehogy visszavigye népét Egyiptomba. A hindu királyra is számos sajátos tilalom vonatkozott, amelyek közül a hadijoggal - a modern nemzetközi jog fontos jogterületével - összefüggő követelményeket emelem ki. Manu törvénye alapján a hindu uralkodó a harcban nem lehetett kegyetlen, nem használhatott túlzottan kegyetlen fegyvereket (pl.: mérgezett nyilakat, tüzesvégű fegyvereket) nem ölhetett meg védtelen, gyenge, menekülő, súlyosan megsebesült, alvó vagy magát megadó ellenséget (Manu VII. fejezet).
Tanulmányom elsődlegesen azt mutatja be, mely tiltó normák tekinthetők univerzálisnak a különböző vallási kultúrákban, jóllehet ezek puszta felsorakoztatása merev, élet- és kultúraidegen formalista eredmény veszélyét hordozza. Ezért törekvésemet az a szándék is motiválta, hogy - egymás mellé állítva a nagy vallási rendszereket - bebizonyítsam, ezek a több száz, esetleg több ezer éves vallási eszmék és szent tanok kiválóan alkalmasak a közösségi együttélés átfogó szabályozására, számos értékálló általános magatartásmintát közvetítenek, a jogi normák gyökerei, s mindezeket együttvéve a mai modern ember számára jelentős mondanivalókat hordoznak.
A vizsgált világvallások tanulmányozása után megállapítható, hogy a buddhizmus, a taoizmus és a konfucianizmus tilalmi rendszerét elsősorban az erkölcsi tiltások határozzák meg, jogi jellegű szabályokat e vallások alapdokumentumaiban alig találunk. A nyugati vallásokban (kereszténység, judaizmus, iszlám) és a hinduizmusban a tilalmi szabályok több szinten is megjelennek, és a hívők életére széles körben kiterjednek. A legtöbb tiltó szabályt a zsidó vallás tartalmazza, de az iszlámban és a keresztény vallásokban is számos rituális, erkölcsi és jogi jellegű korlátozás jelöli ki a követendő magatartást. Az állami hatalom megszilárdulásáig a vallás hatékonyan pótolta a nem létező jogi szabályozást, majd annak kialakulásával elsősorban az erkölcsi tanítások közvetítése vált
- 77/78 -
a vallások elsődleges feladatává. Az egyházi tevékenységek szekularizációjával, a vallási felekezetek számának megnövekedésével, a reformáció és a vallásszabadság meghirdetésével az egyházak társadalomszabályozó szerepe csökkent, de értékközvetítő szerepe nem szűnt meg, hiszen továbbra is egy olyan igényét elégíti ki az egyénnek, amit más normarendszer nem, az egyén hit iránti szükségletét.
Az 1. számú táblázat foglalja össze azokat az alaptilalmakat és az általuk védett értékeket, amelyek a legrégebbieknek és egyes jogi tilalmak gyökereinek tekinthetőek. Ezek a tilalmak a modern társadalmi viszonyok között sem szükségtelen, hanem örök érvényű előírások, melyek a 21. századi ember számára is mérceként jelenhetnek meg. A szociológiai felmerések ugyan azt mutatják, hogy a vallások közvetlenül egyre kevésbé gyakorolnak hatást az emberek magatartására, mégis úgy gondolom, hogy a vallások - mint a társadalmi normák ősei, és a későbbi jogi szabályozás forrásai - általánosan elismert, az emberek kultúrájának elidegeníthetetlen részét képező értékeket közvetítenek. ■
JEGYZETEK
[1] Samu Mihály-Szilágyi Péter: Jogbölcselet. Rejtjel Kiadó, Budapest 1998. 109. o.
[2] Horváth Pál: Vallásfilozófia és vallástörténet. Zsigmond Király Főiskola, Budapest 2002. 30. o.
[3] Vérfertőzés, közeli rokonok közötti nemi kapcsolat.
[4] Hahn István: Istenek és népek. Minerva, Budapest
1980. 42-44. o.
[5] Ibid, 67. o.
[6] Szilágyi Péter: Jogi alaptan. Osiris Kiadó, Budapest 2003. 208-213 o.
[7] Peschka Vilmos: A jogszabályok elmélete. Akadémiai
Kiadó, Budapest 1979. 63-64. o
[8] Ibid, 62. o.
[9] Peshka Vilmos szerint a kategorikus normák nagy része ún. entiméma, olyan szillogizmus, amelyben valamelyik tétel - jelesül a hipotézis - hiányzik.
[10] Tamás András: Legistica. A jogalkotástan vázlata. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, Budapest 1999. 72-73. o.
[11] Vö. Ádám Antal: Az alkotmányi tilalmakról. In: Emlékkönyv Losonczy István professzor halálának 25. évfordulójára. Szerk. Gál István László-Kőhalmi László) Pécs 2005. 62-68. o. Ádám Antal: Az értékek pluralitása és versengése. In: Jog - érték - erkölcs. Acta Humana Studiosorum. Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítvány, Budapest 2006. 41-77. o.
[12] Freud, Sigmund: Totem és tabu. Göncöl Kiadó, Budapest 1990. 97. o.
[13] Horváth Pál, vj. 2, 33. o.
[14] Freud, Sigmund, vj. 11, 11. o.
[15] Ibid, 24. o.
[16] Frazer, James G.: Az aranyág. Osiris-Századvég, Budapest 1995. 133. o.
[17] Ibid, 134. o.
[18] Freud, Sigmund, vj. 11, 41. o.
[19] Az adatokat Simai Mihály: Világegyházak és globális kihívások a XXI. században. Magyar Tudomány 2006. 6. szám 715-727. o. tanulmányából vettem. Simai jelentős hívőt számláló vallásnak tartja még az afrikai vallásokat, a baháj és a szikh vallást is, de én az afrikai vallásokkal változatosságuk, a bahájjal és a szikhkel pedig az iszlámmal való rokonságuk miatt nem kívánok foglalkozni.
[20] Ádám Antal: A világvallások hasonló és eltérő elemeiről. Jura 2001. 1. sz. 12. o.
[21] Büchler Pál (ford.): Manu törvényei. Az Erdélyi Múzeum-egyesület Jog- és Társadalomtudományi Szakosztálya, Budapest 1915. 43. o.
[22] A déli buddhizmus szent könyveinek hiteles gyűjteménye, a buddhizmus legrégibb és legmegbízhatóbb forrása.
[23] Schmidt József: Ázsia világossága. Buddha élete, tana és egyháza. Nippon Grafikai Stúdió, Budapest 1995. 120. o.
[24] Tartózkodás az élet megsemmisítésétől, annak elvételétől, ami nem az enyém, a helytelen szexuális viselkedéstől, a hazugságtól és a bódító szerek élvezetétől. Az öt szabály több helyen is szerepel, pl. a Dhammapada 246-247. versében.
[25] Ádám Antal, vj. 20, 12. o.
[26] Glasenapp, Von Helmuth: Az öt világvallás. Akkord Kiadó, h.n. 2005. 156. o.
[27] Ibid, 157. o.
[28] Ibid 168. o.
[29] "Aki vágytalan a nagy titkot megfejtheti; de ha vágya van, csak a dolgokat szemlélheti." Tao Te King 1. (Lao-Ce: Tao Te King. Az Út és Erény könyve. Tericum Kiadó, Budapest 1994)
[30] Tao Te King 49.
[31] Ádám Antal, vj. 20, 10. o.
[32] Ibid, 11. o.
[33] Adorján József: Tízparancsolat. Kálvin János Kiadó, Budapest 1993. 17. o.
[34] Kába-szentély: Fetisizálódott fekete meteorkő Mekkában egy kocka alakú épületben, az ún. Kábában, a zarándoklatok fontos színhelye.
[35] A szombat ünnepe a Tízparancsolaton belül az egyetlen parancsolat, amelyet a kereszténység nagy része (kivéve pl. hetednapot ünneplő adventista egyház) megváltoztatott. A keresztény hívők számára Krisztus vasárnapi feltámadása olyan jelentős esemény volt, hogy a heti pihenőnapot szombatról vasárnapra változtatták.
[36] "Ha a nép nem fél a haláltól, ki rémíthetné a halállal? Aki akarja, hogy a nép rettegjen a haláltól, s azt hiszi ez a jó: megfogni, megölni való. Ki mer? A halált örök erő intézi, s aki a gyilkolást helyette végzi, mintha elfoglalná az ácsmester helyét: aki az ácsmester helyett hasogat, gyakran megsebzi kezét" Tao Te King 74.
[37] Migray Emőd: Bevezetés a buddhizmusba. Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, h. n. 2000, 25. o.
[38] Mózes I. könyve 1. része így szól: "Akkor ezt mondta az Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjon a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik és mászik". Az Ószövetségnek ez a szakasza éles határvonalat húz az emberek és az állatok között. A határvonal a zsidó vallás hagyományait továbbvivő kereszténységben és az isz-
- 78/79 -
lámban is megmaradt, hiszen tanításuk szerint az ember halhatatlan lélekkel rendelkezik, amíg az állatok csak lélek nélküli lények. Ibid, 25. o.
1. táblázat: A világvallásokban megfogalmazott alaptilalmak
| Alaptilalmak | Védendő érték | Hindu. | Buddh. | Kínai u. | Zsidó | Kereszt. | Iszlám |
| Többistenhit tilalma | vallás | + | + | + | |||
| Hitelhagyás tilalma | vallás | + | |||||
| Bálványimádás t. | vallás | + | + | + | |||
| Üres esküdözés t. | vallás | + | + | + | + | + | + |
| Istenkáromlás t. | vallás | + | + | + | + | ||
| "Szombati" munkavégzés t. | egészség, család | + | + | ||||
| Durva beszéd, fecsegés t. | erkölcs | + | + | + | |||
| Szülők iránti tisztelet | család | + | + | + | + | + | + |
| Ölés tilalma | élet | + | + | + | + | + | + |
| Lopás tilalma | tulajdon | + | + | + | + | + | + |
| Házasságtörés t. | tulajdon, család | + | + | + | + | + | + |
| Paráználkodás t. | család, egészség | + | + | + | + | ||
| Hamis tanúzás t. | igazság | + | + | + | + | + | |
| Hazugság tilalma | igazság | + | + | + | |||
| Irigység tilalma | erkölcs | + | + | + | + | + | + |
| Alamizsnáskodás parancsolata | élet | + | + | + | + | ||
| Bódító szerek t. | egészség | + | + | + | + |
Forrás: Saját szerkesztés
[39] "Az igaz ember óvja jószágának életét." (Példabeszédek 12,10).
[40] Kraus, Naftali: Az ősi forrás. Fórum Rt. Könyvkiadó, h. n. 1990. 253 o.
[41] Ez a tilalom megszigorítva megfogalmazódik a tizedik parancsolatban is, tiltva a más feleségének puszta meg-kívánását is.
[42] Hankiss Elemér: A Tízparancsolat ma. Helikon Kiadó, h.n. 2002. 274. o.
[43] Molnár Ernő (ford.): A Talmud könyvei. Paginárum Kiadó-Saxum Kft. Budapest 1997. 354. o.
[44] "Ha bemégy embertársad szőlőjébe, ehetsz szőlőt, de edénybe ne rakj! Ha bemégy embertársad gabonája közé, kezeddel szakíthatsz, de sarlóval ne vágj a gabonából" (5Móz 23, 25).
[45] A hazugság és a fecsegés tilalmát expressis verbis nem tartalmazza a Tízparancsolat, de a Bibliában több helyen is találunk ezek tilalmára utalást (pl.: Mt 12, 36-37; Jak 3, 1-12) csakúgy, mint a Koránban (7:37; 11:18; 16:116).
[46] Tao Te King 8,2.
[47] Tisztátalanságot okoz a menstruáció, szülés, magömlés, egyes fertőző betegségek, halottal való érintkezés. Csak a kérődző, hasított körmű állat számít tisztának. A halnak pikkelyesnek és uszonyosnak kell lennie, mindenfajta meszes héjú állat tiltott. Tilos ragadozó madarat vagy négy lábon járó szárnyas rovart enni. Tisztátalanok a csúszómászók. Tilosak a húsevő állatok, mivel meleg, trópusi éghajlaton a gyors bomlási folyamatok miatt nagy a fertőzésveszély. A disznó számos parazita gazdaállata. A férgek és a ragadozó madarak is fertőzést terjeszthetnek. A mészhéjú vízi állatok gyakran okoznak ételmérgezést. Bármely teremtmény vérének a fogyasztása tilos (3Móz 11). Étkezéskor, tároláskor és főzéskor a húst és a tejet szét kell választani. Külön edényeket és evőeszközöket kell használni. Az iszlámban is tilos döglött állatot, disznót és vért enni (Korán 2:173), (Korán 16:115).
[48] A harci táborokra vonatkozó higiénés szabályok. Pl. az emberi ürülék elásásának előírása (5Móz 23,10-15).
[49] A hét főbűnt Gergely pápa vette fel a keresztény egyház katekizmusába a VI. században.
[50] Klasszikus megjelenése Hieronymus Bosch festménye: A hét főbűn és a négy végső dolog, valamint Dante Alighieri műve: Isteni színjáték és Edmund Spense: A tündérkirálynő c. költeménye. A Bibliában, valamint William Shakespeare életművében is találunk a hét főbűn magatartásformáira utaló sorokat.
[51] Tao Te King 9, 13, 24, 26, 31, 46, 57, 67
[52] Szabad és szolga egy Krisztusban (Gal 3,28).
[53] "Ne nézd rossz szemmel szegény testvéredet, mert ha nem adsz neki, az Úrhoz kiált miattad, és vétek fog terhelni téged. Adj neki szívesen, és ne essék rosszul az, hogy adsz" (5Móz 15,9-10). Nem szabad irigynek lenni az adakozásnál. Adományt visszakövetelni, és fölemlegetni nem szabad (Korán 2:264). Olyat nem szabad adományba adni, amit magunk sem vennénk el (Korán 2:267).
[54] Molnár Ernő (ford.), vj. 43, 243. o.
[55] Migray Emőd, vj. 36, 35. o.
[56] Válólevelet nem lehet olyan anyaggal írni, aminek nyoma nem maradandó. Válólevelet nem szabad élőlényre és eledelre írni (Molnár Ernő, vj. 42, 274. o.)
[57] Az elvált nőnek háromhavi tisztulást kell kivárnia, és tilos terhességét eltitkolnia (Korán 2:228). Özvegy nőnél a várakozási idő 4 hónap és 10 nap, ezalatt tilos megállapodnia vagy végérvényesen házasságról döntenie (Korán 2:235).
[58] Büchler Pál, vj. 20, 51. o.
[59] A férj ne válasszon magának vereshajú, veresszemű vagy fecsegő nőt, se olyat, melynek kellemetlen neve van. Fontos tilalom, hogy a legelső feleség nem tartozhat a férjnél alacsonyabb kasztba. Ibid, 68. o.
[60] Az akasztott embert el kell temetni. Nem maradhat a holttest éjjelre a fán (5Móz 21,22-23). "Ha kölcsönadsz valamit felebarátodnak, ne menj be a házába, hogy zálogot vegyél tőle. Állj meg kint, és vigye ki a felebarátod a zálogot" (5Móz 24, 10-11). Tilos belépni mások házába engedély nélkül, és anélkül, hogy üdvözölné a hívő a ház népét (Korán 24:27).
[61] Kettős célja van ennek a rendelkezésnek: egyrészt emlékezteti a népet, hogy a föld Istené, másrészt megakadályozza a túlzott vagyongyarapodást.
[62] Kamatmentes kölcsön újszerű intézménye. Zsidó szolidaritás megvalósulása.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató.
Visszaugrás
