Az Amerikai Egyesült Államok államberendezkedésének egyik legérdekesebb jelensége az agency-rendszer, amely a centralizált közigazgatáshoz szokott európai jogász számára első pillantásra a modern közigazgatás alapelveinek megcsúfolását jelenti. Az amerikai agency-k két szempontból érdekesek a kontinentális Európa jogrendszerei számára. Egyrészt az európai államigazgatási szervekhez képest némely agency szokatlan függetlenséggel rendelkezik. Másrészt több agency rendelkezik jogalkotási hatáskörrel, amelyet a törvényhozás ruházott rá.
A jelen tanulmány az agency-k jogalkotási hatáskörét, annak korlátait és a jogalkotási hatáskör delegálásának alkotmányjogi problémáit elemzi. Az első részben a jogalkotói hatáskör delegálásának indokaival és kialakulásával foglalkozom.
A második részben az amerikai Legfelsőbb Bíróságnak a jogalkotói hatáskör delegálásával kapcsolatos gyakorlatát elemzem. Ennek során meghatározom a jogalkotói kompetencia delegálásának pozitív és negatív korlátait: milyen kérdések szabályozása, illetve eldöntése nem delegálható és a törvényhozási hatáskör átruházása milyen pozitív feltételeknek kell, hogy megfeleljen.
A harmadik részben az amerikai Közigazgatási Eljárási Törvénynek (Administrative Procedure Act, továbbiakban: APA) az agency-k jogalkotási eljárására vonatkozó szabályait elemzem.
A negyedik rész foglalkozik az agency-k által megalkotott szabályok felülvizsgálatával. Ez magában foglalja egyrészt a jogszerűségi felülvizsgálatot, amelyet a bíróságok végeznek, másrészt az agency-kkel kapcsolatos politikai kontrollt.
A közigazgatás-tudomány egyik alapvető dialektikája a választott testületek demokratizmusának és a nem választott, professzionális közigazgatási szervek szakmaiságának az ellentéte. Bár a választott testületek demokratikus legitimitása teljes, személyi és szervezeti jellemzőik miatt nem képesek hatékony döntéshozatalra speciális szakértelmet igénylő kérdésekben. Természetesen egyetlen képviselőtől sem várható el, hogy kémikus, mérnök stb. legyen egy személyben és még talpon is maradjon a politikai küzdelemben. A választott testületek nemcsak személyi összetételük, tehát a megfelelő szaktudás hiánya miatt alkalmatlanok a professzionális, ágazati kérdések eldöntésére, hanem azért is, mert ezeknek a kérdéseknek többnyire nincs politikai relevanciája, a szavazatokért való versenyben általában teljesen irreleváns, hogy egy párt milyen álláspontot képvisel egy-egy szakmaijogtechnikai kérdésben. Nemcsak a választott testületek alkalmatlansága és érdektelensége indokolja a jogalkotói hatáskör szakmai, közigazgatási szervekre való ruházását, hanem a túlszabályozottság elkerülése is.
Ilyen technikai szakértelmet igénylő kérdések eldöntésének átruházása professzionális közigazgatási szervekre, nemcsak elfogadható, de szükséges is annak érdekében, hogy a törvényhozó hatalom gyakorlása nem váljon sekélyessé, illetve haszontalanná.[1] A döntések
- 257/258 -
költséghatékonysága is ezt indokolja: a közigazgatási szervek döntési költségei általában sokkal kisebbek, mint a törvényhozásé és így hatékonyabban tudják az adott szakkérdés részleteit szabályozni.
Az, hogy alacsonyak a döntési költségek, nemcsak a részletek szabályozását teszi hatékonnyá, hanem a szabályoknak a változó környezethez való adaptálását is. Azzal, hogy a törvényhozó meghatározza az elsődleges jogalkotói prioritásokat, értékeket, majd a részletek kidolgozását egy professzionális szervre bízza, lehetővé teszi, hogy a szabályokat megfelelő időben adaptálják a változó szabályozási, gazdasági vagy éppen technikai környezethez. Ez a szempont különösen fontos azokban a szakágakban, ahol a technológia gyorsan fejlődik, vagy a szabályozásnak követnie kell a gazdasági-piaci folyamatok változását.[2]
A jogalkotói hatáskör átruházása tehát a következő mechanizmust intézményesíti. A törvényhozás döntést hoz a fontos társadalompolitikai kérdésekben majd a technikai normák kidolgozását egy professzionális szervre ruházza, ezzel meghatározva az utóbbi döntésének célját, kereteit és korlátait. A fontos társadalompolitikai kérdéseknek a választott testületekben kell eldőlniük, többek között azért, mert a professzionális szervek nem felelősek a választópolgároknak, politikai értelemben legalábbis semmiképpen, így a demokratikus kontroll avagy a politikai mechanizmus nem működik az ő vonatkozásukban.
A tisztviselőknek nem feladata, és nem is rendelkeznek a megfelelő felhatalmazással, illetve felelősséggel, hogy egymással konkuráló társadalmi értékek, illetve érdekek között döntsenek, és az egyiket a másikkal szemben előnyben részesítsék. Ezeket a döntéseket a politikailag felelős választott testületeknek kell megtenniük. Egy professzionális szervnek nincsenek meg azok az intézményesített eljárásai, amelyekkel a törvényhozás rendelkezik. Ráadásul egyes érdekcsoportok nagyobb befolyással bírhatnak egy szakág felügyeletét ellátó szervre, mint a törvényhozás tekintetében.
A jogalkotói hatáskör professzionális szervekre való delegálásának gyakorlata valamelyest követte a politikai váltógazdaság hullámzásait. Ezek végigkövetése megítélésem szerint nem túl sok tanulsággal szolgál a téma elemzése szempontjából, van azonban egy fontos összefüggés az agency-k jogalkotó hatáskörrel való felruházásának jelentőssé válása és bizonyos társadalmi-gazdasági változások között, pontosabban az állam szerepe és az agency-k jogalkotói hatáskörének bővülése között.
A nagy gazdasági világválságig az USA egy jó példája volt az éjjeliőr államnak. Az Egyesült Államok kormánya távol tartotta magát a szabad versenybe történő beavatkozástól, az állam gazdasági szereplőként és szervezőként nem volt jelen. A New Deal-lel bevezetett új, keynesiánus gazdaságpolitika azonban, mivel fokozottabb állami szerepvállalást és szabályozott versenyt hirdetett, komoly szervezési-igazgatási feladatok elé állította az államot. Olyan kérdések szabályozására is szükség volt, amelyek szaktudományos vagy technikai jellegük miatt túlmutattak a Kongresszus döntési képességein. Természetesen a New Deal előtt is delegált a törvényhozás jogalkotói hatáskört az elnökre vagy agency-kre, azonban a New Deal-lel, illetve azt követően vált ez igazi gyakorlattá, illetve ebben az időszakban bontakozott ki a máig tartó vita az agency-k és jogalkotási hatáskörük alkotmányosságával kapcsolatban. A New Deal előtt ugyanis a bíróság minden ügyben alkotmánykonformnak találta a jogalkotói hatáskör delegálását.[3]
A XX. század közepétől azonban nemcsak az állam piacszabályozó feladatai nőttek jelentős mértékben. A természettudományok ugrásszerű fejlődése maga után vonta olyan kérdések szabályozását is, amelyek regulálása jelentős nem-jogi, tudományos (technikai, műszaki, kémiai stb.) ismerteket igényel: környezetvédelem, élelmiszer-egészségügy, munkavédelem stb. Ki kell emelni azonban, hogy a jogalkotói hatáskör delegálása túlnyomórészt a gazdaság valamely ágára vagy a gazdaság több ágát is érintő valamely kérdésre vonatkozik, tehát túlnyomórészt a gazdasági tevékenységet érinti.[4]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
