"Különös súlyt helyeznék arra, hogy a közigazgatásnak azok az emberei, akik közvetlenül érintkeznek a közönséggel, mindinkább megteljenek valami pásztori és missziós lelkülettel. Az államhatalom rajtuk keresztül érintkezik az állampolgárokkal: amilyen az ő személyük, bánásmódjuk, megbízhatóságuk, hangsúlyuk, kezüknek tisztasága és kézszorításuk melege, olyan a magyar állampolgárok legnagyobb részének, magának a magyar államnak a képe és értéke." - vélekedett Ravasz László református püspök a vármegyék tisztviselőiről szólva.[1] A vármegyék tisztikarának előmeneteli lehetőségei, karrierje következzen.
Az 1848 előtti nemesi vármegyének a jogrendszer (a XV-XVI. század óta) széles autonómiát biztosított. Palugyai Imre ezt írja: "Mindenik vármegye a hármaskönyv III-ik R. 2. czime szerint-helyhatósági joggal (jure municipiali) bíró egymástól független testület, s mint ilyen a saját területében lakozókat kötelező - a fennálló törvényeinkkel mindazon által egyező -, s időnkint a kor szükségei kívánta javításokat tárgyazó intézkedéseket tehet, s minden egyes vármegye a kebelbeli karok és rendek öszvegéből alakúl, - s értetenek pedig vármegyei karok és rendek alatt a vármegye területében lakozó s birtokos minden egyházi, országos-zászlós, mágnás és nemes személyek, a miért is a vármegyék nevében kiadni szokott oklevelek következő szavakkal kezdődnek: "Mi NN. Vármegye Egyházi Fő Rendeinek, Országos Fő Zászlósainak, Nagyjainak és Nemeseinek közönsége." stb.[2]
"Mindenik vármegye, helyhatósági minőségén kívül, még más kettősséggel bír: törvényhozói-a menynyiben a törvényhozó testületnek egyik kiegészítő tagja levén, szabadon önmaga választotta képviselői, s ezeknek szinte szabadon adott utasítása által vesz részt a törvényhozásban "országgyűlés alatt", a követek - s küldöik közti folytonos viszonynál fogva mindenik vármegye egy-egy elmesurlódási műhellyé változik," - és végrehajtói minőséggel: a mennyiben az országgyűlésen, a nemzet s király kölcsönös egyeztével alkotott törvények, s ezek szellemében kiadott felsőbb rendeletek végrehajtásának egyedül törvényes eszközei.
És e kettős minőség kötelességünkké teszi I. or-szággyűléseink,-s II. a megyék intézkedéseik felett őrködő kormányszékek-nevezetesen a) a Főméltóságú Udvari Cancellaria s b) a nagyméltóságú magyar kir. Helytartó Tanácsról szólanunk."[3]
A vármegyék szerephez jutottak az országos jogalkotási folyamatban. Megillette őket a statútum-alkotás joga a törvények által nem szabályozott kérdésekben. Jogkörökkel bírtak az igazságszolgáltatás területén is, kiterjedt hatáskörük a nem nemesek összes polgári és büntetőügyeire, nemesek esetén a kisebb jelentőségű perekre. A törvények végrehajtása területén is bírtak jogokkal. Az állami adók kivetésénél és beszedésénél voltak feladataik. Saját önigazgatásuk területén is rendelkezetek jogokkal: tisztikarukat maguk választották, igazgatási költségeik fedezésére adókat vethettek ki.[4]
"1848 nem csak politikai, de jogi értelemben is határpont volt: az alkotmányos polgári állam alapjait megteremtő áprilisi törvények elfogadása a nemesi megye feudális autonómiájának a végét jelentette. A polgári állam 1848. április 11-ét követő közel százéves története jogalkotási szempontból eme ősi és igen erős autonómia fokozatos sorvadását eredményezte (alig találhatunk e folyamattal ellentétes törvényeket)."[5]
Az 1848. évi törvények megfosztották a megyéket törvényhozási funkcióik egy részétől, illetve az állami adókkal kapcsolatos jogaiktól. Végeredményben elmaradt a megyei közigazgatás polgári átalakítása.[6]
Az 1867. évi kiegyezés után kiépültek a központi állam szervei, a szakigazgatási feladatok bővültek, ezáltal csökkent a vármegye autonómiája. [7]
1867-ben Kecskeméthy Aurél ezt írja a megyék állapotáról : "A megyék ... nem folyt be a törvényhozásra, legkevésbé 1867-ben, némelyik bizalmat szavazott, mely ad acta tétetett, egy kettő megkisérté a minoritás iránti rokonszenveit fejezni ki, de azzal sem tettleges sem erkölcsi hatást nem gyakorolhatott. Imé a megye nem törvényhatóság, nem politikai közeg, nem bir erkölcsi testület tekintélyével sem, akár hogy protestálnak ez ellen az avas obscuritás hivei, a traditiók rabjai, az öreg gyerekek, kik most is azzal akarnak játszani, mi fiatalságukat gyönyörködteté, és azon fiatal öregek, kik a volt megyéről némi homályos képzettel birnak csak, melyben egy vonás sem igaz."[8]
Az 1870:XLII. törvénycikk a központi kormány és a megyék közötti kiegyezést hozta létre. A polgári kori középfokú igazgatás, a hazai területi önkor-
- 207/208 -
mányzati rendszer alaptörvénye lett. Megmutatta a helyi önkormányzat kereteit és a hatékony központi igazgatás feltételeit. Meghagyta a történeti intézményeket, de szerepüket, hatáskörüket megváltoztatta. "Létrejötte a polgári centralizáció győzelme volt, a helyi önkormányzat jogaiért harcolók csupán néhány részletkérdésben értek el eredményeket."[9]
A törvény fenntartotta a helyhatóságok korábbi határait, meghagyta a régi kiváltságos területek önállóságát. Hármas feladatot határozott meg: a köztörvényhatóságok határaik között gyakorolták az önkormányzatot, közvetítették az állami közigazgatást, politikai funkciókat is elláttak - véleményt nyilváníthattak közérdekű, sőt országos ügyekben. 1870-ben végülis nem jött létre valóságos önkormányzati rendszer, hiszen a fent említett döntési autonómiát korlátozták a kormány jóváhagyási jogának, és a főispán felügyeleti jogának kiterjesztésével. A helyi költségvetés megállapításához, ingatlanok eladásához, vételéhez, a kölcsönök felvételéhez belügyminiszteri jóváhagyást kellett kérni. Szabályrendeleteik nem ellenkezhettek a miniszter rendelkezéseivel sem, jóváhagyásuk érvényességi kellék volt.
A törvényhatóságok ellenállási joga megszűnt, ehelyett a 16. § szerint a törvénysértőnek vagy a helyi viszonyok között célszerűtlennek vélt rendeletek ellen egy alkalommal felírhattak, de ha a kormány fenntartotta a rendelet érvényét, akkor azt "azonnal és feltétlenül" végre kellett hajtaniuk. Az 54.§. szerint, ha ezt a megye megtagadta, akkor az adott rendeletet a főispán végrehajthatta, és ehhez minden tisztviselővel közvetlenül rendelkezhetett. A törvény által bevezetett nyers virilizmus olyan eszköz volt, amellyel a kormány magának biztosítani tudta a megyék közgyűlési többségét.
Az önkormányzati jogokat csorbította a belügyminiszter terjedelmes hatásköre. Döntött a szabályrendeletek törvényességéről és legfelsőbb bíró volt magánfelek és a törvényhatóságok közötti az önkormányzati jog gyakorlásából eredő jogvitákban. Az árva- és gyámügyek fellebbviteli fóruma szintén a belügyminiszter volt. A közgyűlési jegyzőkönyvek hiteles másolatát hozzá kellett felterjeszteni. Javaslatára nevezték ki a főispánokat, jóváhagyta a főispán rendkívüli intézkedéseit, elbírálta az alispán rendelkezései elleni panaszokat. A közgyűlés akarata ellenére is tiszti kereset alá vonhatta bármelyik vétkesnek tartott tisztviselőt. Engedélye kellett a törvényhatósággal felruházott városok rendezett tanácsú városokká vagy nagyközségekké való átalakulásához. Jóváhagyta az új megyei szervezetet létrehozó szabályrendeletet, választókerületi beosztásra vonatkozó megyei tervezetet, a hivatalnokok létszámáról, hatásköréről és fizetéséről összeállított előterjesztést.
A főispán kiemelkedő szerepet kapott a törvény rendelkezései által. Az 53. § szerint Ő volt a végrehajtó hatalom képviselője, aki ellenőrizte az önkormányzatot és őrködött a törvényhatóság által közvetített állami közigazgatás érdekei felett. A hanyag vagy vétkes tisztviselőkkel szemben eljárási joga, és ehhez kapcsolódó felfüggesztési joga volt. A számonkérő szék üléseit vezette és ellenőrizte a tisztviselők hivatalos eljárását. Ő nevezte ki a levéltárost, a törvényhatósági segéd- és kezelőszemélyzetet. 1871. május 15-én adta ki a belügyminiszter a főispánokkal szembeni elvárásokat tartalmazó rendeletét. Legfőbb kötelezettségük volt, hogy a főispán "egyetértéssel és összhangban legyen a minisztérium politikai intenciójával"[10]. "A megyék átszervezése során nem téveszthetik szem elől , hogy egyes, nagyobb befolyású egyének megválasztása, a kerületek mikénti felosztása némely jogosult érdek kielégítése az ország jövendő sorsát is meghatározza."[11] Egyik legfontosabb feladatuk a képviselő-választások előkészítése volt, leghatékonyabb eszközük pedig a hivatalok adományozása.
Az 1870:XLII: tc. a törvényhatósági bizottságok összetételét is megváltoztatta. A fele választott tagokból, a másik fele a megye területén legtöbb állami adót fizetőkből állt. A bizottság létszáma a lakosság nagyságától függött, a vármegyéknél 128 és 600 közé esett.
A tisztviselőkre is vonatkozott az 1870. évi törvény. Ennek eredményeként 1871-től jobboldali tisztviselői garnitúra jött létre, így például Győr megyében a tisztikar "teljesen Deák-párti", Szepes megyében négy ellenzéki nézeteket valló kapott helyet, ők is csak azért mert más jelentkező nem volt.[12] A tisztviselőknek egyébként a legnagyobb gondot a tisztviselői fizetés okozta. Mivel a királyi bíróságok alkalmazottainak bére másfélszerese volt a megyei tisztviselőkének. A belügyminiszter nem kifogásolta, hogy a megyék emeljék a fizetéseket, ha az anyagi körülményei engedték. "A miniszter a jó közigazgatás biztosítékát egyébként sem "a dús javadalmazásban, mint inkább az arra hivatott, szellemileg és anyagilag kellő biztosítékot nyújtó elemeknek az önkormányzat körébe való bevonásában" látta."[13]
Összességében azt mondhatjuk, hogy a törvényhatósági reform centralizációs szellemű volt. A helyi autonómia a gyakorlatban nem érvényesülhetett, mert a törvény maga is sok megszorító intézkedést tartalmazott. Hiányoztak az önkormányzat gyakorlásának anyagi feltételei, és a kormány, a belügyminiszter és a főispán is a helyi önállóságot korlátozó jogosítványokat kapott. A főispánnak amúgy is erős szerepet adtak a törvényhatósági bizottságok alakítása, a tisztviselői kar kiválogatása, a képviselőválasztások előkészítése terén.[14]
Az 1876. évi VI. törvénycikk felállította a közigazgatási bizottságokat, amelyek feladata a közigazgatás
- 208/209 -
szakszerűbb irányítása, és a közigazgatási feladatokat ellátó különböző törvényhatósági és állami szervek munkájának összehangolása volt.
Az 1886: XXI. tc. a második köztörvényhatósági törvény az 1870. évit deklarálta valamint a megyék autonómiáját még inkább megnyirbálta.
1891.évi XXXIII. törvénycikk által rögzített alapelv: "a közigazgatás a vármegyékben állami feladatot képez" rövid ideig volt érvényben.
A dualizmus során elfogadott törvényekből látszik, hogy az állam egyre inkább saját irányítása alá vonta a középszintű irányítást.[15]
A vármegyei környezetben éltek és dolgoztak a vármegyei tisztviselők. Az egyes tisztségeket szeretném először bemutatni. 1869-ben így írt Róluk Concha Győző: "Az önkormányzat sarkpontját a határozatainak megvalósítói, a tisztviselői képezik. Az önkormányzati tisztségek főjellemvonása, hogy a központi kormánytól nem függnek egyenesen, e jellegüket vagy a választás vagy az ingyen-hivataloskodás által nyerik. A nép maga választja meg akaratának végrehajtóit és jutalmazza fáradozásaikat, miáltal az önkormányzati tisztség is életpályává válik, vagy a központi kormány szemeli ugyan ki az önkormányzat tagjait, de azok fizetését nem húzván, sőt egyenesen áldozatot hozván a közügynek, eme viszonyuknál fogva alapítják meg az önkormányzat önállóságát. . A nép a tisztviselők választása által nagy jogot gyakorol, a közhatalmat-helyi korlátoltságában-maga alakítván meg és pedig oly egyénekből, kikhez legtöbb bizalma van; de a körülmény, hogy az önkormányzati tisztség, ha fizetéses életpályává lesz, a tisztviselőt függővé teszi, s a nagy elv, hogy a nép önkormányzatában törvényeink végrehajtására polgári kötelességből vállalkozik, erős csorbát szenved. Az ingyenes tisztviselőség által az önkormányzat utóbbi elve a legszebben nyilvánul, de forrása mintegy a népen kívül lévén, szintén mutat hiányokat."[16]
Elsőként a főispán következzen. A vármegyék és törvényhatósági jogú városok élén főispán állt. Nem a törvényhatóság, hanem a kormány tisztviselője, de tevékenysége a vármegyéhez, törvényhatósági jogú városhoz kapcsolódott. A belügyminiszter előterjesztésére és ellenjegyzésével az államfő nevezte ki és mentette fel. Így már nem élethossziglan működött, hanem a kormányokkal együtt érkezett és távozott. Nem volt széles intézményi hatásköre, ellentétben felügyeleti jogkörével, ami minden állami és önkormányzati hatóságra kiterjedt. Ellenőrizte a közigazgatás működését, a tisztviselők eljárását. A passzív ellenállással szemben ("ha a törvényhatóság vagy első tisztségviselője megszegné, vagy nem pontosan teljesítené kötelezettségeit"[17]) kivételes hatalma volt.
A vármegye egyedi szervei közé tartoztak a tisztviselők, akik tisztségüket időközi választással töltötték be ebben a korszakban (1929 után élethossziglan[18]), és rendes fizetést kaptak. Minden vármegyének voltak központi és helyi tisztviselői. A központi tisztviselők: az alispán, a főjegyző, a másodfőjegyző, az aljegyzők, a tiszti főügyész, a levéltárnok, az árvaszéki elnök és ülnökök, az állami szakigazgatásnak az alispán mellé beosztott tisztviselői, például a gazdasági felügyelő, számvevőszéki főnök. A külső tisztviselők: főszolgabírák, szolgabírák, akik a járásban működtek.
Az alispán volt a vármegye első tisztviselője, a vármegyei közigazgatás feje. A vármegye közönségétől hat évre választott legfőbb tisztviselő. A főispánnak nem volt alárendelve, hanem önállóan intézte a megyei közigazgatást, a vármegye központi tisztviselőinek felettese. Ő vezette a megyei közigazgatást, helyettese a vármegyei főjegyző volt. Minden olyan ügyben eljárt, ami nem tartozott valamelyik testületi szerv hatáskörébe. Végrehajtotta a törvényhatósági bizottság, kisgyűlés, a főispán, és a kormány rendeleteit. Az alispán egyéniségének fontos szerepe volt, mert sokoldalú tevékenységet fejthet ki, és a közélet sokféle irányába hathat.
A főjegyző a vármegye második, alispán után következő központi tisztviselője. Teendőihez tartozik: a közgyűlés, a közigazgatási bizottság, a választmányok, szakbizottságok, küldöttségek jegyzőkönyveinek vezetése, jelentések, levelek, rendeletek megfogalmazása, a vármegye nevében kiállítandó okmányok elkészítése, a közgyűlésen a tárgyak előadása. Rendes teendőiben segédei az aljegyzők. 1883. évi I. t.-c. a főjegyzőtől elméleti és gyakorlati képzettséget követel. Az elméleti képzettséghez szükséges ügyvédi oklevél, államtudományi vagy jogtudományi doktorság, vagy legalább négyévi tanfolyamnak bevégzése és az államtudományi államvizsgának sikeres letétele. A gyakorlati képesítettség az úgynevezett gyakorlati közigazgatási vizsga sikeres letétele lenne.
Az aljegyző a vármegyei hatóságnak egyik legfontosabb tisztviselője volt. Előkészítője és előadója volt a központi hatósághoz beérkezett ügyeknek, azoknak, amelyek az alispán elintézése alá tartoztak, és azoknak, amelyek a közgyűlés, a közigazgatási bizottság, és egyéb megyei választmányok és bizottságok hatáskörébe valók voltak. Hatáskörénél fogva a kezében összpontosult a vármegyei közigazgatás minden tárgya. Hat évre választották. A tiszteletbeli aljegyzőt a főispán nevezhette ki, de ez tulajdonképpen csak cím volt. Arra adott alkalmat, hogy a fiatal tisztviselők a választások előtt bebizonyíthatták képességeiket és munkaerejüket.
- 209/210 -
A tiszti főügyész a törvényhatóság jogtanácsosaként tevékenykedett. Minden jogi szempontból fontos ügyben meg kellett hallgatni a véleményét határozathozatal előtt. A törvények, a rendeletek, a szabályrendeletek végrehajtása felett őrködött, a törvényhatóság határozatai ellen a főispán útján fellebbezhetett. Fegyelmi ügyekben közvádló volt, magánjogi perben a vármegye képviseletében járt el.
A vármegyei törvényhatóságoknál a számvevőségi teendőket (a vármegye gazdasági életének vivői, akik a törvényeket, rendeleteket előzetesen és utólagosan ellenőrizték gazdasági szempontból) főszámvevők, esetleg alszámvevők látták el. Hatáskörüket maguk a vármegyék állapították meg, belügyminisztériumi jóváhagyás mellet-a vármegyék háztartásáról szóló 1883. XV. tc. határozta meg. A számvevőszék az a hatóság, amely az egész államháztartás fölött a legfőbb ellenőrzést gyakorolta s a számviteli rend fenntartása felett a legfőbb fokon őrködött. A főszámvevő és alszámvevő a számadások vizsgálatával megbízott tisztviselők. A levéltárnok levéltár kezelője, különösen, mint a vármegyei levéltár kezelője a vármegye központi tisztviselője volt.
Az Árvaszék kollegiális hatóság, állt az elnökből, legalább két ülnökből, jegyzőből, és megfelelő számú segédszemélyzetből. Az Árvaszék a határozatait ülésekben (melyek rendszerint nyilvánosak voltak) szótöbbséggel hozta, és az érdemi határozatok indokolandók voltak. A jogerős határozatok csak a törvényben meghatározott esetekben voltak megtámadhatók. Végrehajtói a szolgabírák és a községi elöljáróságok. A törvényhatóságok árvaszékeinél az elnöknek és ülnököknek jogvégzettnek kell lennie.
A vármegye járásokra tagozódott, a külső tisztviselők itt dolgoztak. Számukat, beosztásukat és székhelyüket a vármegye a belügyminiszter jóváhagyása mellett szabályrendeletben állapította meg. A járás a vármegye dekoncentrált szerve, tisztviselőit a törvényhatósági bizottság választotta, és a főispán osztotta be őket járásokba.
A főszolgabíró a vármegyei törvényhatóság tisztviselője, járásának első tisztviselője volt. A járás élén állt, mellette voltak a szolgabírák és a segédszemélyzet. A főszolgabíró az országos állami közigazgatás ügyeit intézte, felügyelő hatóságként működött a járás területén fekvő kis-és nagyközségekben. Felügyelte a járásbeli községeket, ezzel kapcsolatban fegyelmi hatósága és rendbírságolási joga volt a községi közegekkel szemben. Gondoskodott a törvényhatósági és alispán útján vett kormányrendeletek végrehajtásáról a községek útján. A törvény által hozzá utalt közigazgatási ügyekben határozó vagy törvénykező hatóság volt. Utasításait az alispántól vette és közvetlenül az alispánnal érintkezett. Teendőinek ellátására rendelkezésére álltak a főispán által hozzá beosztott szolgabírók, a főispán által kinevezett közigazgatási gyakornokok, a kezelést végző járási írnokok és az általa felfogadott díjnokok. Szakértő segédszervei voltak a járási orvos, a magyar királyi járási állatorvos, a járási számvevő. Önállóan hozott sérelmes határozatai 8 nap alatt voltak fellebbezhetők az alispánhoz. Külön pecsétje volt a törvényhatóság címerével és a járás nevét tartalmazó körirattal.
Az archontológia fogalmának tisztázása szükséges, hiszen a tisztviselői listák voltak a kutatás alapjai, amelyek a Tiszti cím-és névtárakban találhatók. Az archontológia betű szerint olyan "tudományt" jelent, amelynek tárgya az archontes. A görög szó jelentése: uralkodók, vezetők; latinra legjobban a regentes szóval fordítható. Az archontológia formai jelentése tehát: "az uralkodók/vezetők tudománya". Valójában az archontológia szó a történettudomány műszava, és kétféle értelemben használatos. Elsősorban olyan listákat (névsorokat, névsor jellegű összeállításokat) nevezünk így, amelyek időrendben tartalmazzák adott tisztség (hivatal, méltóság) összes viselőjét, természetesen tisztségviselésük dátumhatáraival együtt. Jelölheti továbbá a szó azt a (történetkutatói) tevékenységet is, amely ilyen listák összeállítására irányul. Az archontológiát a történeti segédtudományok közé sorolják, de alapvetően különbözik tőlük, hiszen nincs olyan eleve adott tárgya, mint a valódi segédtudományoknak (oklevél, kódex, írás, felirat, pecsét, címer). Az archontológia tárgya a tevékenység során keletkezik. Nincs sajátos szókincse sem, sem sajátos módszertana. Helyesebb ezért az archontológiát nem segédtudománynak tekinteni, hanem olyan tudományos tevékenységnek, amelynek célja bizonyos típusú történettudományi segédletek összeállítása.
Archontológiai segédletekre a történészeknek mindennap szüksége van. A segédletek összeállítása látszólag egyszerű: össze kell gyűjteni azokat a forrásadatokat, amelyekből egy-egy tisztség viselőinek listája összeállítható. Az archontológia célja, hogy használható segédletekkel könnyítse meg egy történeti téma kutatóinak mindennapi munkáját. Tárgya tehát egy-egy tisztség viselőiről listák készítése, sőt a rokontudományokban igényelt listák készítése is.[19]
1867. május 16-án Baranya vármegyében tisztújítás volt. Érdekes megtudni belőle, hogy hogyan választották a tisztségviselőket. Egyik esetben a főispán je-
- 210/211 -
lölte ki a lehetséges személyeket, akik közül a megye közönsége választott. Erre néhány példa.
"...főispán Úr Ő Méltósága az első alispáni tisztre a következőket jelölte ki: Jeszenszky Ferencz, Ocskai Antal, Scitovszky Péter.
Közfelkiáltással egyhangulag megválasztatott Jeszenszky Ferencz ki alispáni székét a megye közönségéhez intézett köszönete mellett elfoglalá.
12. Másodalipánságra kijeleltettek: Ocskai Antal, Goócs József, Sey József.
Közfelkiáltással egyhangulag megválasztatott Ocskay Antal, s köszönet nyilvánítása mellett székét elfoglalá.
13. Tiszti főügyészségre kijeleltettek: Bánffay Simon, Ribiánszky József, Wárady Ferencz.
Egyhangulag megválasztatott Bánffay Simon.
14. Első alügyészségre kijeleltettek: Jeszenzsky Géza, Dlábigh Rezső, Erhardt Lajos.
Határozott többséggel megválasztatott Jeszenszky Géza.
15. Másod alügyészségre kijeleltettek: Dlábigh Rezső, Erhardt Lajos, Darázsy Gábor, Pintér Károly.
Határozott többséggel megválasztatott Dlábigh Rezső.
16. Főpénztárnokságra kijeleltettek: Horváth Antal, Cserny János, Szilágyi Antal.
Határozott többséggel megválasztatott Horváth Antal.
17. Főszámvevőségre kijeleltettek: Személyi Ferencz, Dánczinger Iván, Gyenes Kletus.
Megválasztatott Személyi Ferencz."[20]
Ezekből kitűnik, hogy különböző többség volt szükség a megválasztásokhoz. Így egyhangú többség, határozott többség. A fenti példákon kívül a következő tisztségviselőkre vonatkozott ez a kinevezési eljárás: első alszámvevőség, második alszámvevőség, törvényszéki bírák, központi szolgabírák, központi esküdtség, pécsi járásban főszolgabíróságra, alszolgabíróságra, esküdtségre, hegyháti, mohácsi, baranyavári, siklósi, szenlőrinczi járásban főszolgabíróságra, alszolgabíróságra, esküdtségre, főlevéltárnok, allevéltárnok.
A második esetben a főispánnak "az eddigi gyakorlat szerint"[21] kinevezési joga volt. A vizsgált 1867. évi közgyűlési jegyzőkönyvben a főispán csak abban az esetben kívánt élni ezzel a jogával, ha a megye közönsége önként reáruházta. Felhívta a figyelmet, hogyha valakinek észrevétele lett volna, tegye meg. A Jegyzőkönyvben így jelenik meg.
"62. A megyei közönségnek ezen kijelentése folytán főispán úr Ő Méltósága által kineveztettek.-
Főjegyzőnek Frank József. Az aljegyzői állomások utóbb fogván betöltetni.-
Főmérnöknek Jancsó József almérnöknek Nendtvich Sándor.
Első főorvosnak kineveztetett: Höldbling Miksa.
Másod főorvosnak: Vissy István, börtönorvosnak Mendl Alajos járási orvosi ranggal.
Várkapitánynak: Grabarits Béla tiszteletbeli szolgabírói ranggal."[22]
Rajtuk kívül a főispán kinevezése alá estek a járási orvosok (pécsi, siklósi, baranyavári, szentlőrinci, hegyháti, mohácsi járás), a selyemtenyésztési felügyelő, a telekkönyvi hivatalok tisztviselői, a szentlőrinci járásban a tiszteletbeli főszolgabíró.
A választás és a kinevezések után a jelenlévő tisztviselők az előírt esküt letették, és a megye közönsége "üdv kívánatai" [23]következtek.
1867-ben, mint fent leírásra került, az aljegyzői tisztségekre való kinevezés másnapra halasztatott. Másnap tehát a főispán kinevezte még az első, másod, harmad aljegyzőt, a törvényszéki jegyzőket, az utibiztosokat a pécsi, mohácsi, szentlőrinci, siklósi, baranyavári, hegyháti járásban. A csendbiztost, a dunabiztost, a drávabiztost, a közigazgatási kiadót, iktatót, a megyei irnokokat, akiknek 400 Ft feletti az évi fizetése, a megyei írnokokat, akiknek 350 Ft az évi fizetése, a törvényszéki kiadót, iktatót.
A Közgyűlési jegyzőkönyv 66. pontjában különleges kinevezés található.
"66. Ő Méltósága továbbá 1848ik év előtt, valamint 1861-ik évben is gyakorolt főispáni jogánál fogva kinevezte: Hegedűs Imre középponti alszolgabírót tisztb. törvényszéki ülnöknek."[24]
Kinevezett még tiszteletbeli főjegyzőt, aljegyzőt, alügyészt, megyei esküdteket tiszteletbeli szolgabírónak, ez is elismerés volt, ami előmenetel formájában mutatkozott meg. Még tiszteletbeli megyei esküdteket, tiszteletbeli járási orvost is kinevezett.
A Jegyzőkönyvben a kinevezések után a teljes tisztviselői névsor került leírásra, valamint két levél, melyek Baranya vármegye Jegyzői hivatalának (1867. június 20-án kelt), és az ország valamennyi megyéjének és szabad királyi városainak (1867. július 1-jén kelt) szólnak, melyekben megküldik a tisztviselői névsort.
Ezek után egy levél található a levéltári iratok között, melyben "Ő Császári s Apostoli királyi Felsége folyó évi Aprilis 24-én kelt legfelsőbb elhatározásával, előterjesztésem folytán báró Lipthay Béla, országgyűlési képviselőt, e vármegye főispánjává legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott.-"[25]
Vizsgálatot érdemel Baranya Vármegye Törvényhatóságának Szervezési Munkálata 1871-ből, amelyből megtudhatjuk a vármegye felosztását hétszolgabírói járásra, bizottsági választókerületekre. Megtalálható
- 211/212 -
benne "Kimutatás Baranyavármegye tiszti-, továbbá segéd-, kezelő-, és szolgaszemélyzeti létszámáról, s részükre helybenhagyott fizetések, s egyéb járulékokról", és "Szabályrendelet a megyei tisztviselők hatásköréről".
Itt kerül leírásra, hogy az alispán, jegyző és a tiszti ügyész hatásköre az 1871-ik évi 42-ik t. cz. 58., 59., 60. §-ban van, így a Szervezési Szabályrendeletben csak utalnak e helyekre. Az aljegyző, a központi árvaszék jegyzője és a jegyzők teendőiről a főjegyző intézkedik. A járási főszolgabíró hatáskörére a 61.§ irányadó, ami még kiegészül a következő szabályokkal:
a) gondoskodik járásában a törvények és szabályrendeletek foganatosításáról, a személy- és vagyonbiztonság fenntartásáról,
b) a fenálló törvények, törvényes gyakorlat s szabályrendeletek alapján intézkedik, illetőleg első hatóságilag határoz mindennemü rendőri ügyekben, mennyiben ezen ügyek nem a bíróságok vagy községek hatásköréhez tartoznak,
c) őrködik a csendrendszabályok pontos megtartása fölött,
d) közreműködik az adóbehajtás, ujonczállitás s katona elszállásolás ügyeiben,
e) befolyást gyakorol a népnevelés- s közoktatásra,
f) felügyel a megyei s mindennemü közlekedési utakra s hidakra, továbbá a vizépitményekre, malmokra, zsilipekre, védgátakra stb.,
g) intézkedik a természetben leszolgálandó közmunka pontos teljesitéséről, s gondolkodik közmunka váltsági pénzek behajtásáról,
h) határoz első hatóságilag iparügyekben, s felügyel az iparos egyesületekre,
i) rendelkezik az előfogatozás ügyében s kiszolgáltatja az előfogati utalványokat,
j) végrehajtatja, illetőleg teljesiti az árvaszék határozatait,
k) a hozzája érkező pénzes levelekről rendes nyilvántartási jegyzéket vezet.
A főpénztárnok kezelte a házi-, közmunka-, árvaügykezelési, nemesi, s mindennemü letéti pénztárt, s ezek kezeléséről évente beszámol. Közreműködik a költségvetés összeállításánál is. Utasításait a közgyűléstől és az alispántól veszi át.
A számvevők feladata volt a megyei-, házi stb. pénztár ellenőrzése, és a főpénztárnok évi számadásait átvizsgálták. Érvényesítik kifizetés előtt a megye terhére eső számlákat, az építési számlák kivételével, és a tisztviselők és bizottsági tagok úti számláit. Átvizsgálják a községek költségelőirányzatait s évi számadásait.
A főszámvevő különös kötelezettsége volt a megyei költségvetés elkészítése, a megye vagyonának leltározása, nyilvántartása.
A mérnökök átvizsgálták a közmunka összeírását, a váltsági kimutatásokat, és ezek alapján tervezték az évi költségelőirányzatot, s a természetben leszolgálandó közmunka felosztását. Ellenőrizték a közmunka pénztár terhére eső kiadásokat, és érvényesítették az építkezési és vállalkozási számlákat. Gondoskodtak a megyei utak kiépítéséről, fenntartásáról, hidak ás átreszek jókarban tartásáról, és felülvizsgálták az útépítési és fenntartási munkálatokat. Felügyeltek a megyei épületekre, tervezték, és felülvizsgálták az épületek fenntartási munkáit. Részt vettek olyan kiküldetésben, ahol a mérnököknek, mint szakértőknek kellett jelen lenni.
A főorvos őre a közegészségnek, elvégezte a orvos-rendőri vizsgálatokat, vagy teljesítésük felett őrködött. Ügyelt a jelentkező járványok és ragályok megelőzésére, megszüntetésére, és az állatjárványokat érintő szabályok betartására. Felügyelte a megye területén lévő közintézményeket. Felügyelte a lelenceket, gyógyvizeket, fürdőket, gyógyszertárakat és a mérges anyagokkal teli kereskedéseket. Felügyelte a megyében lakó egészségügyi személyzetet, és megvizsgálta az újonnan letelepedők okmányait. Az újoncállításnál közreműködött. Átvizsgálta és orvosi szempontból érvényesítette a megyét terhelő gyógytári számlákat. Összeállította a himlőoltási névsorokat. Negyedévenként jelentést tett a megye népmozgalmi és egészségügyi viszonyairól, évenként a gyógyszertárak megvizsgálásáról. Véleményt adott a közgyűlés vagy alispán rendeletére a hozzáutasított egészségi és orvosrendőri ügyekben.
Az állatorvos hatásköre az egész megyére kiterjedt, és utasításait a főispántól vagy megyei főorvostól kapta. Odafigyelt az állategészségügyre, a hasznos házi állatok szaporodásáról, gondozásáról, a felmerült kórjelekről félévenként jelentést tett. Állatjárvány esetén az illető szolgabíró tudta és közreműködése mellett a helyszinén a szakszerü óv- s gyógyrendszabályokat alkalmazta, a járvány állásáról, valamint a tett intézkedésekről, s ezek eredményéről időszakonként a megyei orvos utján az alispánnak jelentést tett.
A levéltárnok átvette, kezelte,s megőrizte a levéltárba átadott hivatalos irományokat az ügykezelési utasitás szerint.
A várnagy felügyelete a megyei székesházakat, s ingóságokat, melyekről rendes leltárt, s számadást vezetett. Ellenőrizte a megyei központú csendőrséget, fegyverzetüket, ruházatukat, ezekről és a raktárban lévő ruha és fegyverkészletről leltárt és számadást vezetett.
A járási szolgabírósegéd a szolgabíró tiszti segéde, hivatalos távollétében, betegsége vagy szabadságoltatása esetén helyettese. Tisztében nem egyedül, hanem minden ügyben csak a szolgabíró megbízásából, nevében és felelőssége alatt járhat.
- 212/213 -
A járási irnok teendőit a főszolgabíró határozza meg.
A járási orvos utasításait a főorvostól és a szolgabírótól kapta. Kezelte a járási közegészségi és orvosrendőri ügyeit és a felmerülő káros hatányok elhárításáról gondoskodott. Teljesítette a himlőoltást. Járvány esetén a főorvosnak rögtön jelentést tett, teljesítette a gyógykezelést, a járvány elfojtásáról illető szolgabíró, s a főorvossal egyetértőleg gondoskodott. Felügyelte a gyógyszertárakat és esetleges visszaéléseiket. Negyedévenként jelentést tett a főorvosnak a közegészségi ügyekről, a népszaporodási mozgalomról, az uralkodó kórnemekről, és az időjárási viszonyokról.
A járási bábák orvosrendőri ügyekben hivatalos felhívásra a vizsgálatban részt vettek. A szegényebb sorsú szülőket segélyben díjtalanul részesítették. A közbábajelölteket elméletileg és amennyiben lehetett gyakorlatilag képezték. A bábajelöltek vizsgáin részt vettek.
A kiadó közvetlenül felügyelte az irodai rendet, kiosztotta a leírandó ügydarabokat s kiadta azokat az ügykezelési utasítás szerint.
Az iktató vezette az alispáni beadványi jegyzőkönyvet, az ügykezelési utasításhoz képest.
Az irnokok és dijnokok végezték az irományok tisztázását a kiadó közvetlen utasítása szerint.[26]
Mint említésre került, megtalálható a Szervezési szabályrendeletben a tisztségviselők fizetési és járulék jegyzéke is. Ebből kitűnik, hogy a legmagasabb díjazásban a járási szolgabíró részesült, hiszen úti átalánnyal 11200 Ft-ot kapott. Őt követte a járási szolgabírósegéd, úti átalánnyal 7000 Ft-ot keresett. A járási orvos úti átalánnyal 2800 Ft-ot, az alispán 2300 Ft-ot, az árvaszéki ülnökök egyenként 220 Ft-ot. A járási irnok 2100 Ft-ot, a törvényhatósági rendes irnok 2000 Ft-ot, az aljegyző 1700 Ft-ot, a főjegyző 1600 Ft-ot, az árvaszéki elnök 1500 Ft-ot, a tiszti főügyész és a főmérnök 1400 Ft-ot kapott. A főpénztárnok, a főszámvevő, a másodmérnök és a főorvos 1200 Ft-ot, a főlevéltárnok 1000 Ft-ot. A többi tisztségviselő 1000 Ft alatti összegeket kapott kézhez.
Ebből az a következtetésünk, hogy a fizetések és járulékok is meghatároznak egyfajta sorrendet a tisztségviselők között. Ez a sorrend egy hierarchia, hiszen akinek magasabb a fizetése, az több tiszteletet kap, nagyobb elismerést, méltóságot jelent. Ezzel együtt a felelőssége is nyilvánvalóan nagyobb, komolyabb. Az alacsonyabb fizetésű tisztségviselők, mint a törvényhatósági iktató, kiadó, törvényhatósági rendes dijnok 600 Ft-ot keresett, a selyemtenyésztési felügyelő, a szedres kertész, a várnagy, az árvaszéki dijnok 300 Ft-ot, a slavonnyelv fordító 100 Ft-ot. Az Ő tisztségük nem annyira meghatározó, mint például az alispáné.[27] Összességében elmondható, hogy a nagyobb tisztséggel, elismeréssel magasabb fizetés is járt, tehát ez is ösztönzően hathatott a karrier szempontjából.
1886-ban számos változás történt már 1873-hoz, 1879-hez, és 1884-hez képest is. Baranya vármegyében a főispán Perczel Miklós volt, az alispán Jeszenszky Ferencz királyi tanácsos, mindketten ugyanúgy mint 1873-ban, 1879-ben és 1884-ben is. A főjegyző Bartosságh Imre maradt, mint 1884-ben. Előtte 1873-ban másod aljegyző volt, 1879-ben a szentlőrinczi járásban szolgabírósegéd volt. Az aljegyzők sem változtak 1884-hez képest, Seh Károly és Devecsery Ákos. A tiszti ügyész Németh Ignácz, az alügyész Kovács Alajos maradt. Ügyészi joggyakornok ifj. Seh Károly lett, ilyen tisztség 1873-ban volt, de nem szerepelt az 1879-es és az 1884-es címtárban. A főpénztárnok Galamb Gyula, az ellenőr Nagy Jenő, a főszámvevő Gyenes Kletus, az alszámvevő Náray Gyula maradt. A főlevéltárnok Nagyajtay Antal, az allevéltárnok Sághi Lipót, a főorvos dr. Hölbling Miksa nem változott. Az állatorvos Németh Vilmos lett, tehát változás történt 1884-hez képest. A várnagy Keller István, az iktató Priczlmayer Antal, a kiadó Nikell Kálmán maradt. A közigazgatási gyakornokok ketten voltak, Koszits Kamill maradt, Waniss Sándor az új tisztségviselő. Az irnokok Németh Béni, Vastag Márton, Vogl Károly, Szebényi Simon maradtak.
Az árvaszék leírásra került 1886-ban is, mint 1873-ban és 1884-ben. Az elnök Jeszenszky Géza, az ülnökök Sey László és Gerdenich József, a jegyző Baros Kálmán és Benyovszky Manó, mint voltak. A közgyámot betöltő személy maradt Igalics Radijov. A főkönyvvivő Preuss Adolf maradt, a könyvvivő segéd tisztsége új, Kerbolt Ferencz töltötte be. Az iktató Hegedüs Károly, a kiadó Jeszenszky Kálmán 1886-ban is.
A járások felosztása nem változott, a tisztségviselők közül a szolgabírót, a segéd-szolgabírót, az orvost, a közigazgatási gyakornokot, az útmestert, az irnokot írja le a Tiszti cím- és névtár. Egy-egy kivétellel ugyanazok a személyek töltötték be a tisztségeket, mint 1884-ben, ezért a kivételeket, eltéréseket említem meg. A baranyavári járásban a közigazgatási gyakornok Rapun Aladár lett, és az irnok Decleva Imre. A pécsváradi járásban a közigazgatási gyakornok Perczel Béla lett, Waniss Sándor helyett, aki 1886-ban a második közigazgatási gyakornok lett a baranya vár-
- 213/214 -
megyei központi személyzetben. A hegyháti járásban az orvos Dr. Stein Mór lett.[28]
Somogy megyében 1886-ban a főispán maradt gróf Jankovich László, az alispán Györgyfalvi Csépán Antal, a főjegyző Maár Gyula, mint 1873-ban, 1879-ben és 1884-ben is. Az aljegyzők közül Gabsivits Károly és Trombitás Mihály változatlanul betölti ezt a tisztséget, és harmadik Plachner Sándor lett, 1884-ben, 1879-ben, 1873-ban ketten voltak. A tiszti főügyész
ifj. Folly József, az alügyész dr. Andorka Elek. Közigazgatási gyakornok van Somogyban1886-ban, Barna Lajos. A főpénztárnok Hodászy Lajos, az ellenőr Bogyay Márton, a könyvelő Máthis Kálmán, a közgyám Jakab József maradt. A főszámvevő Madarász Andor, az alszámvevők Zánkay Zsigmond és Bogyay Géza 1886-ban is. Új a tiszti főorvos, ifju Folly Hugó o. tr. Az állatorvos Bettnár Márton maradt.
1873, 1884 után 1886-ban is leírták az árvaszéket, aminek az elnöke Bosnyák László maradt, az ülnökök sem változtak, kivéve, hogy Somogyi Lajos lett az árvaszéki ülnök Mihályfy István helyett, Somogyi Lajos 1884-ben még árvaszéki jegyző volt. Ezért 1886-ban Varga Lajos lett az árvaszéki jegyző.
A járások felosztása nem változott, különbség csak abban a négy járásban van, ahol a közigazgatási gyakornokot is feljegyezték a szolgabírón és a segéd-szolgabírón kívül, mert Ők mindenhol leírásra kerültek. Tehát az eltérés a kaposvári járásban a közigazgatási gyakornok Bán Lajos tb. szolg. segéd. A nagyatádi járásban Boné Kálmán a közigazgatási gyakornok, a csurgói járásban Falussy Gusztáv, a tabi járásban ifj. Nagy Ferencz, tb. szolg. segéd. Kaposvár rendezett tanácsú város tisztségviselőit ebben az évben is leírták.[29]
Tolna megyében változott a főispán személye, Gróf Széchenyi Sándor lett. A központi tisztviselők nem változtak, 1886-ben az alispán Perczel Dezső, mint 1879-ben és 1884-ben, a főjegyző Pápé Gyula 1873 óta. Az aljegyzők Madarász Elemér, Moldoványi György, mint voltak is 1884-ben. Maradt a fogalmazó gyakornok, a tiszti ügyész, a főpénztárnok, a főszámvevő, az alszámvevő, a főorvos, az ellenőr, a gyámpénztári könyvvivő, a főlevéltárnok, az allevéltárnok, az állatorvos, a kiadó, az iktató, az irnokok, az utmesterek. Egyedül a várkapitányi tisztség van kihúzva.
Az árvaszék tisztségviselőit is leírták, történtek változások 1884-hez képest. Az elnök Dőry Pál lett, aki 1884-ben második ülnök volt. Az ülnökök közül az első maradt Korbonich Elek, utána változás, hogy Pap Gyula jött Dőry Pál helyére. Pap Gyula 1884-ben jegyző volt. Ülnökök voltak még Vargha Lajos és Ványek Kálmán, Ők tehát maradtak. A jegyző Korbonich Dezső lett, aki nyilvántartó volt 1884-ben. Ő került Papp Gyula jegyzői helyére 1886-ban. A fogalmazó-gyakornok személyében is történt változás, Nagy István lett, mert a Laki Ottomár fogalmazó-gyakornoknyilvántartó lett. Maradt a számvevő Fejős Imre, a kiadó Lengyel László, az iktató Cziráky Gusztáv, az irattárnok Szabó Károly. Laki Ottomár lett a nyilvántartó az előbb említett okok miatt. A gyámpénztári segédkönyvvivők maradtak, Szabó Géza, Pappert Ferencz, Antal Ferencz. Az irnok Polacsek Mihály sem változott.
A járásokban néhány változás történt Tolnában is 1884-hez képest, itt csak ezeket szeretném leírni. A völgységi járásban a segéd-biró Kurcz Vilmos lett, aki 1884-ben a dombóvári járásban töltötte be ezt a tisztséget. A dombóvári járásban a segéd-szolgabiró személye az előbbi ok miatt változott, báró Jeszenszky László lett.[30]
Ezekből kitűnik, hogy voltak bizonyos tisztségek, melyek egymás utáni betöltésére lehetőség volt, és ezáltal karrier épült fel. Összefoglalásként leírásra kerül Baranya, Somogy, Tolna megyében néhány jól követhető pályaív.
Baranya vármegyében Bartosságh Imre 1873-ban másod aljegyző volt, 1879-ben szolgabírósegéd, 1884-ben és 1886-ban főjegyző. Gyenes Kletus 1873-ban másod mérnök, 1879-től főszámvevő. Náray Gyula 1873-ban kiadó, 1879-től alszámvevő. Nagyajtay Antal 1873-ban allevéltárnok, 1879-től főlevéltárnok. Olyan is történt, hogy ugyanazon tisztséget töltötte be valaki, csak egy másik járásba áthelyezték, így Majer Béla szolgabíró, Szinkovics Pál szolgabírósegéd voltak a pécsi járásban, 1879-ben ugyanezen tisztségeket töltötték be a dombóvári járásban. Sey Lajos 1873-ban hegyháti szolgabírósegéd volt, 1879-ben a mohácsi járásban szolgabíró lett. Trixler Károly a szentlőrinci járásban 1873-ban szolgabírósegéd, 1879-ben szolgabíró volt. Seh Károly 1873-ban és 1879-ben a pécsi járásban szolgabírósegéd, 1884-től aljegyzőként dolgozott. Nikell Kálmán 1873-ban irnok, 1884-ben kiadó lett. Gerdenich József 1873-ban közgyám, 1884-ben lett árvaszéki ülnök. Polgár Jenő 1879-ben a mohácsi járásban szolgabírósegéd, 1884-ben a pécsi járásban szolgabírósegéd. Jeszenszky Gyula 1879-ben másod aljegyző, 1884-ben segéd szolgabíró. Vallus Pál 1873-ban mohácsi járásban irnok, 1884-ben útmester lett. Waniss Sándor 1884-ben a pécsváradi járásban közigazgatási gyakornok, 1886-ban Baranya vármegye központi személyzetében második közigazgatási gyakornok lett.
Somogy megyében Gáspár Pál 1873-ban első aljegyző, 1879-től közgyám. Gosztonyi Lajos 1873-ban a lengyeltóti járásban szolgabíró, 1879-től a kaposi járásban szolgabíró lett. Szini László a lengyeltóti járásban 1873-ban irnok, 1879-től szolgabírósegéd. Fenyőssy Ödön a szigetvári járásban 1873-ban szolgabírósegéd, 1879-ben tiszteletbeli szolgabírósegéd lett. Dr. Andorka Elek 1879-ben árvaszéki ülnök, 1884-től tiszti alügyész lett. Bogyay Márton 1879-ben
- 214/215 -
alszámvevő, 1884-től ellnőr. Zánkay Zsigmond 1879-ben másod alszámvevő, 1884-től első alszámvevő lett. Bosnyák László 1879-ben árvaszéki ülnök, 1884-től árvaszéki elnök lett. Horváth Gábor a tabi járásban 1873-tól szolgabírósegéd, 1884-től szolgabíró lett. Somogyi Lajos 1884-től árvaszéki jegyző, 1886-tól árvaszéki elnök.
Tolna megyében Szabó Géza 1873-ban aljegyző tiszt., 1879-tól árvaszéki ülnök. Lőtinczy Lajos 1873-ban közigazgatási kiadó, 1879-ben másod alszámvevő, 1884-től alszámvevő. Föglein Mihály 1873-ban ellenőr, 1879-ben alpénztárnok. Guzmics Zsigmond 1873 allevéltárnok, 1879-től főlevéltárnok. Daróczy Tamás a duna-földvári járásban 1873-ban szolgabírósegéd, 1879-től szolgabíró lett. Dőry Béla 1873-ban Völgység járásbeli szolgabírósegéd, 1879-től a dombóvári járásban szolgabírósegéd. Ágoston Károly 1873-ban mérnök, 1884-től főszámvevő. Szeiff Lipót 1873-ban másodmérnök, 1884-től útibiztos. Pozner Lajos 1873-ban második útibiztos, 1884-től útibiztos. Korbonich Elek 1873-ban árvaszéki másod ülnök, 1884-től első ülnök. Fejős Imre 1873-tól közgyám, 1884-ben főszámvevő. Szabó Károly 1873-tól irnok, 1884-től irattárnok. Kurcz Vilmos a dombóvári 1879-ben másod aljegyző volt, 1884-ben segédszolgabíró lett, 1886-ban Völgység járásbeli segéd-szolgabíró lett. Dőry Pál 1884-ben árvaszéki ülnök, 1886-tól elnök lett. Pap Gyula 1884-ben árvaszéki jegyző, 1886-tól ülnök lett. Korbonich Dezső 1884-ben árvaszéki nyilvántartó, 1886-tól jegyző. Laki Ottomár 1884-től árvaszéki fogalmazó gyakornok, 1886-től fogalmazó gyakornok nyilvántartó lett.
A főispánok karrierje is vizsgálatot érdemel. Fent az egyes tisztségviselők közötti előmeneteli lehetőségek kerültek megvizsgálásra, most pedig a főispánok útja kerül bemutatásra. Baranya vármegyében megemlítendő Gróf Batthyány Kázmér, aki 1848-ban főispán volt, és 1849-ben külügyminiszter lett. Ebből megállapítható, hogy vármegyei tisztségből kormánytisztviselővé fel lehetett emelkedni.
Tipikusnak mondható az az út, amelyet bejárt: Baranya vármegye aljegyzője, szolgabírója, a vármegye képviselője, főispánja, ismét országgyűlési képviselője lett. Vaszkai és kardosfalvi Kardos Kálmán a pécsváradi kerületben megválasztott országgyűlési képviselő volt, majd mohácsi képviselő, pécsváradi képviselő, és 1887. március 3-tól Baranya vármegye főispánja lett.
A vizsgált korszakon túl tevékenykedett Komlós-keresztesi dr. Fejérváry Imre báró, de íves pályája bemutatásra érdemes. Baranya vármegye tiszteletbeli aljegyzője, majd Kardos Kálmán főispáni titkára.
A Belügyminisztériumban fogalmazó, miniszteri segédtitkár, majd a vármegye főispánja lett.
Somogyban Vachini pribérdi gróf Jankovich Lászlót Eötvös Ignácz akkori főispán kinevezte aljegyzőnek, onnan a Királyi Kancelláriára került 1831-ig, amikor Verőcze vármegye képviselője lett. Itt találkozott Széchenyi Istvánnal, Deák Ferenccel, szellemükben nőtt fel.1848-ban Verőcze vármegye főispánjává nevezték ki, majd lemondott az akkori viszonyok miatt. 1860-1861 és 1865. 1886 között Somogy vármegye főispánja.
Vizeki Tallián Béla katonai pályáját befejezve elvégezte a jogot, majd Pozsony vármegye aljegyzője lett, majd Torontálban aljegyző, majd helyettes főszolgabíró, főszolgabíró, innen Török-Kanizsára került. Kormánybiztosság tanácsos és ülnök. Torontál megye főjegyzői helyettese, és alipánja lett. A felső-torontáli belvíz veszélyek tervezetét öt éven keresztül, mint kormánybiztos vezette. 1886-ban nevezték ki Somogy vármegye főispánjává. Balaton szabályozási kormánybiztos, Dráva szabályozási kormánybiztos. 1892-ben Békés és Csongrád vármegyék főispánjává neveztetett ki, és ez idő alatt az alföldi agrárszocialisztikus mozgalmak megfékezésére kormánybiztossá nevezték ki. Török-kanizsai országgyűlési képviselő lett, miután főispáni méltóságaitól megvált. A képviselőház első alelnöke, belső titkos tanácsos. 1902-ben a szerb egyházi kongresszus kormánybiztosa, királyi kiküldöttje.
Tolna vármegyében Stankovánszky Imre három ízben volt főispán 1867-1875 között. Utána Perczel Sándor 1875-1884, és Gróf Széchenyi Sándor. 24 évesen megyei tiszteletbeli aljegyző, utána dunaföldvári járás szolgabírója lett. 1867-1871 a simontornyai járás főszolgabírója. 1884-től Tolna vármegye főispánja lett.[31]
A stabilitás vizsgálata során a főszolgabíró, szolgabíró, főjegyző, aljegyző, főügyész, alügyész, alispán tisztséget betöltő személyek változásának gyakorisága került vizsgálatra.
Az alispán Baranya megyében 1873-ban Jeszenszky Ferenc volt[32], 1879-ben is[33], 1884-ben[34] is, 1886-ban[35] is.
Az alispán Somogy megyében 1873-ban Györgyfalvi Csépán Antal volt, és még 1886-ban is változatlanul Ő töltötte be e tisztséget.
Az alispán Tolna megyében 1873-ban Döry Dénes volt, 1879-ben Bonyhády Perczel Dezső, aki maradt még 1886-ban is.
Ebből kitűnik, hogy az alispáni tisztség stabil, évtizedeken keresztül szilárd volt.
- 215/216 -
A főjegyző Baranya megyében 1873-ban Frank József volt, 1879-ben is, 1884-ben Bartosságh Imre vette át a tisztséget, és 1886-ban is Ő töltötte be.
A főjegyző Somogy megyében 1873-ban Maár Gyula volt és még 1886-ban is birtokolta a tisztséget.
Tolna megyében 1873-ban Pápé Gyula volt, 1879-ben, 1884-ben, és 1886-ban is, így elmondható, hogy a főjegyzői tisztség is stabil volt.
Az aljegyző Baranya megyében 1873-ban Jamniczky Jenő, Bartosságh Imre voltak, 1879-ben Jamnitzky Jenő, Jeszenszky Gyula. 1884-ben Seh Károly, Devecsery Ákos, és 1886-ban is.
Az aljegyző Somogy megyében 1873-ban Gáspár Pál, Benkő Ignácz. 1879-ben Gabsovics Károly, Trombitás Mihály, akik 1884-ben és 1886-ban is maradtak és Plachner Sándor került melléjük harmadik aljegyzőként.
Az aljegyző Tolna megyében 1873-ban Eötvös Károly, Döry Dezső, tiszteletbeli aljegyző Geisz László, Ifj. Perczel Sándor. 1879-ben Gerenday Lajos, Kurz Vilmos. 1884-ben Madarász Elemér, Moldoványi Ödön és Ők voltak 1886-ban is.
Ezekből kitűnik, hogy itt már több a változás.
A főügyész Baranya vármegyében 1873-ban Bánffay Simon, 1879-ben Németh Ignácz, 1884-ben is és 1886-ban is.
A főügyész Somogy megyében 1873-ben Szabó Kálmán volt, 1879-ben Bárány Gusztáv, 1884-ben Ifj. Folly József, 1886-ban is.
A főügyész Tolna megyében 1873-ban Stann Ferencz, 1879-ben Fördös Vilmos, 1884-ben is, 1886-ban is Ő töltötte be a tisztséget. Itt is alapvetően a stabilitás a meghatározó, kisebb változásokkal.
Az alügyész Baranya megyében 1873-ban Reők Lajos, Danitz Antal, 1879-ben is. 1884-ben Kovács Alajos, 1886-ban is.
Az alügyész Somogy megyében 1873-ban nem szerepel a Tiszti cím- és névtárban, 1879-ben Gruber János, 1884-ben dr. Andorka Elek, 1886-ban is.
Az alügyész Tolna megyében 1873-ban nem szerepel, hanem tiszteletbeli ügyészként Fördös Vilmos, 1879-ben nem szerepel e tisztség a névtárban, 1884-ben sem, 1886-ban sem.
Szolgabírák a járásokban voltak, ahol a vizsgálatok után elmondható, hogy ugyancsak a stabilitás a jellemző, előfordult, hogy valaki egyik járásból átkerült a másikba, esetleg aljegyző lett.
"Népünk megértésének és vezetésének feladatát a vármegyei szervezet rátermettséggel teljesíti... A vármegyei törvényhatóság megadja a lehetőségeket, megalkotja az esetleg szükséges szabályrendeletet, a továbbiak már a tisztviselők ..dolga."[36] - írja Vinczehidy Ernő. Valóban a tisztviselőket feladataikon keresztül ismerhetjük meg ezeket. és ezeken keresztül az előmeneteli, karrier lehetőségek kerültek bemutatásra. Választás, kinevezés útján nyerték el tisztségüket, bár egyre több kívánalom merült fel a kezdő állásoknak verseny útján való kiválasztására. Arra azonban figyelni kell, hogy nem a szakmabeli tudás volt az egyedüli mérvadó szempont, a jellembeli tulajdonságok és az egyéni rátermettség is fontos volt. Kecskeméthy Aurél azt írja, hogy a nép ki tudná választani közvetlenül tisztviselőit, hiszen ismeri a helybeli embereket, van józan elképzelése arról, hogy ki milyen ember, ki a legtisztességesebb, legjobb képességekkel rendelkező személy. Azonban ez csak helyi szinten elképzelhető, távolabbi tisztségviselőknél nem lehetséges."[37] Valóban a népnek, a törvényhatóság lakosságának véleménye volt tisztségviselőiről. Tisztelet és megbecsülés övezte őket. ■
JEGYZETEK
[1] Vinczehidy Ernő, A vármegyei önkormányzat útja, 173179. in FEJEZETEK A KÖZJOG ÉS A KÖZIGAZGATÁSI JOG KÖRÉBŐL Némethy Károly emlékkönyv (Szerk. Mártonffy Károly, Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest 1932) 175
Ifj. Palugyai Imre, Megye-rendszer hajdan és most, Második kötet Vármegye története (Heckenast Gusztáv, Pest MDCCCXLIV)
[2] Ifj. Palugyai Imre, Megye-rendszer hajdan és most, Első kötet Megye alkotmány (Heckenast Gusztáv, Pest MDCCCXLIV), 129.
[3] Ibid, 129-130.
[4] Grünwald Béla, A törvényhatósági közigazgatás kézikönyve. I-III. kötet (Budapest 1880)
Grünwald Béla, A törvényhatósági közigazgatási jegyzőkönyv I-IV. (Frankl Könyvnyomda, Budapest 1872) Magyary Zoltán, Magyar közigazgatás (Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest 1942)
[5] Cieger András, A közigazgatás autonómiájának nézőpontjai 1848-1918, 27-57. in AUTONÓMIÁK MAGYARORSZÁGON 1848-2000 I. KÖTET. (Szerk. Gergely Jenő, ELTE Történettudományok Doktori Iskola-L'Harmattan Kiadó, Budapest 2005), 41
[6] Csizmadia Andor, a magyar közigazgatás fejlődése a XVIII. századtól a tanácsrendszer létrejöttéig (Budapest 1976) 35.
[7] Sarlós Béla, Közigazgatás és hatalompolitika a dualizmus rendszerében. (Budapest 1976)
[8] Kecskeméthy Aurél, Parlamenti alkotmány és vármegyei reactio (Ráth Mór, Pest 1867), 16
[9] Stipta István, Törekvések a vármegyék polgári átalakítására (Osiris Kiadó, Budapest 1995), 154.
[10] Ibid, 160.
[11] Ibid, 160.
[12] Ibid, 166.
[13] Ibid, 168.
[14] Ibid, 168.
[15] Cieger András, vj.,3., 41-42.
[16] Ibid, 15-16.
[17] Magyar alkotmánytörténet (Szerk.: Mezey Barna, Osiris Kiadó, Budapest 2001), 351.
[18] Ibid, 354.
[19] Engel Pál, Archontológia, 27-34. in A TÖRTÉNELEM SEGÉDTUDOMÁNYAI. (Szerk. Bertényi Iván, Osiris Kiadó, Budapest 2001), 27-28.
- 216/217 -
[20] Tekintetes Baranya Vármegye Köz és Kis Gyűléseinek Jegyzőkönyve 1867, 11-17. pont
[21] Ibid, 61. pont
[22] Ibid, 62.pont
[23] Ibid, 63. pont
[24] Ibid, 66. pont
[25] Ibid, 4.pont
[26] Baranya Vármegye Törvényhatóságának Szervezési Munkálata 1871 (Nyomtatott Ifj, Madarász Endrénél, k-,Pé-csett 1871), 53-59
[27] Ibid, 48-50
[28] Magyarország Tiszti Czím-és névtára 1886. (A nagyméltóságú földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi magyar királyi Minister úr rendeletéből kiadja Az Országos Magyar Statisztikai Hivatal, Pesti Könyvnyomda-Részvény-Társaság 1886), 107-108.
[29] Ibid, 134-135.
[30] Ibid, 142-143.
[31] Medgyesi Somogyi Zsigmond, Magyarország főispánjainak története 1000-1093 (Ifj. Keller Ernő, Kő- és Könyvnyomdai Műintézete, Budapest 1902), 21-45.
[32] A Magyar királyi Belügyministerium annak felügyelete alatt álló intézetek és törvényhatóságok Tiszti Névtára az 1873-dik évre (Kiadja a Belügyministerium, A Magyar Királyi Államnyomdából, Budán 1873)
[33] Magyarország Tiszti Czím-és Névtára 1879. (A nagyméltóságú földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. minister úr rendeletéből kiadja Az Országos Magyar Statisztikai Hivatal, Pesti Könyvnyomda-Részvény-Társaság, Budapest 1879)
[34] Magyarország Tiszti Czím-és Névtára 1884. (Pesti Könyvnyomda-Részvény-Társaság, Budapest 1884)
[35] Magyarország Tiszti Czím-és Névtára 1886. (Pesti Könyvnyomda-Részvény-Társaság, Budapest 1886)
[36] Vinczehidy Ernő, vj., 1., 175.
[37] Kecskeméthy Aurél, vj.,3., 75-76.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató.
Visszaugrás
