Dr. Bencze Mátyás: Jogi személyiség vagy társadalmi szervezeti minőség? (MJ, 2001/1., 32-33. o.)

(Hozzászólás Sárközy Tamás: A sportszövetségek jogállásának vitás kérdései című tanulmányához)

Nem állíthatjuk azt, hogy a különféle egyesületek, társadalmi szervezetek jogi problémáival összefüggő tudományos cikkek, értekezések virágkorát élnénk. Holott egy demokratikus társadalmat - a politikai pluralizmus mellett - éppen a társadalom autonóm szerveződéseinek sokszínűsége és népszerűsége jellemez. Egy ilyen állapot létrejöttéhez a politika értelemszerűen csak a jogi-gazdasági keretek megteremtésével járulhat hozzá. A keretek kitöltését az állampolgároknak kell elvégezni, azonban e feladat napjaink viszonyai között nehezen sikerülhet az ezzel a területtel szorosabb ismeretségben lévő jogászok nélkül, akik számára értékes segítséget jelenthetnek az olyan tudományos igénnyel készült, de a gyakorló jogalkalmazók számára is hasznosítható írások, mint amilyen Sárközy professzoré volt a Magyar Jog 2000. évi második számában.

Bár az említett cikk a sportági szakszövetségek jogi helyzetét helyezte vizsgálódásának fókuszába, azt a szerző is jelezte, hogy a vonatkozó joganyag, a sportról szóló 1996. évi LXIV. törvény (St.) nem érthető meg a társadalmi szervezetekről szóló 1989. évi II. tv. (Et), a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény (az ún. non-profit törvény) és a Ptk. vonatkozó rendelkezéseinek együttes szemlélete nélkül. Ez az összetett (többszintűnek azonban nem nevezhető) szabályozás álláspontom szerint több ízben olyan helyzetet eredményezett a jogalkalmazásban, amelyek előidézésére a törvényalkotók vélhetően nem törekedtek. Hozzászólásomban ezekre a kérdésekre szeretnék kitérni.

1. Az egyik ilyen probléma a társadalmi szervezetek jogi személyiségének létrejöttéhez kapcsolódik. Az Et. 4. §-ának (1) bekezdése szerint a bírósági nyilvántartásba vétellel jön létre a társadalmi szervezet. Általában ezzel az aktussal teremtődik meg az adott szervezet jogi személyisége is. Az Etv. 3. §-ának (4) bekezdése szerint ugyanis a társadalmi szervezet jogi személy. Szintén a nyilvántartásba vételen keresztül jönnek létre a társadalmi szervezetek szövetségei is.[1] A társadalmi szervezeteknek azonban lehetnek olyan nagyfokú autonómiával rendelkező területi vagy funkcionális alapon szerveződő egységei, melyek a törvény által biztosított lehetőségnél fogva külön nyilvántartásba vétel nélkül jogi személyiséggel bírnak.

Ilyen módon két feltétel együttes fennállása esetén jöhet létre jogi személy. Az egyik az, hogy a társadalmi szervezet alapszabálya ezt a lehetőséget tartalmazza, a másik pedig, hogy a szervezeti egység viszonylag állandó szervezettel és a működéséhez szükséges vagyonnal (önálló költségvetéssel) rendelkezzen. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy országos szervezetnek (pl. egy sportági szövetségnek, vagy szakszövetségnek) a helyi (területi) egységei önálló jogi személyként működhetnek.

A törvényalkotó szándéka nyilvánvalóan az volt, hogy ezen kisebb létszámú, de önálló szervezeteknek ne kelljen adminisztratív eljárásokon keresztülmenni a jogi személyiség elnyeréséhez. A "könnyen szerzett" jogi személyiség árát azonban előbb-utóbb megfizették nagy társadalmi szervezetek tagszervezetei (így a sportszövetségek helyi tagszövetségei is.) Ezek ugyanis nem minősülnek önálló társadalmi szervezetnek, sőt jogilag társadalmi szervezetnek sem (KK 1. IV. pont). Ezért kérdéses, hogy a non-profit törvény hatálya alá tartoznak-e, azaz közhasznú szervezetnek minősülnek-e. Az említett törvény szerint ugyanis csak nyilvántartásba vett, vagy nyilvántartásba vételre alkalmas társadalmi szervezet válhat közhasznú szervezetté. A bíróságok eseti döntései szerint sem lehet önálló társadalmi szervezetként bejegyezni az ilyen "származtatott" jellegű jogi személyeket (BH 1991. 208.; 1990. 353.) A közhasznúnak minősülő szervezeteket megillető igen komoly adó- és egyéb kedvezményeket így kizárólag a bejegyzett egyesületek; szövetségek vehetik igénybe, azok helyi szervezetei nem. Ennélfogva - az egyébiránt jogi személyiséggel bíró - tagszövetségek meglehetősen széles köre kerül a non-profit törvény hatályán kívülre. Kizárólag az országos szervezet veheti igénybe az e törvény és más jogszabályok által biztosított lehetőségeket (például a személyi jövedelemadó 1%-át is csupán bíróság által bejegyzett szervezet részére lehet felajánlani, és a biztosított adó- és vámkedvezményeket is csak a nyilvántartásba vett országos szövetség igényelheti). Az elkülönült gazdálkodási egységként létező, önálló adóalanyisággal felruházott jogi személyek (pl.: tagszövetségek) nem részesülhetnek közvetlenül ezekből csupán az országos központon keresztül. A társadalmi szervezetekre vonatkozó kötelezettségeket tehát viselik, de a közhasznú szervezeteknek járó könnyítésektől elesnek az egyébként par excellence non-profit tevékenységet folytató helyi szintű tagszövetségek.

A jelenlegi szabályozás, illetve a bírói gyakorlat következtében éppen azok a szervezetek esnek el a kedvezményektől, amelyek vonatkozásában a különféle közcélú adományok és az állami segítség megfelelő felhasználására garanciát jelent jogi személyiségük, és a mögöttes; általában országos szintű szervezet, mely koordinálja és támogatja tagszervezeteit a közös célok elérésében.

Világos az a jogalkotói akarat, amely valamilyen egyértelműen megragadható kritériummal igyekszik biztosítani azt, hagy valóban csupán azok juthassanak hozzá a támogatáshoz, akik megérdemlik, de igaz az az általános érvényű megállapítás is, hogy egy egyesületet, egy klubot nem tesz feltétlenül komolyabbá, megbízhatóbbá

- 32/33 -

önmagában a bírósági bejegyzés. (Különösen, ha arra gondolunk, hogy a társadalmi szervezetek bírósági nyilvántartásba vételi eljárása jóval kevésbé szigorú, nagyobb toleranciájú, mint a gazdasági társaságok esetében.)