Megrendelés

Dobrotka-Mayer Annamária: Interjú Vízkelety Mariann igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár asszonnyal (Fontes, 2017/2., 5-9. o.)

"Ahogy államtitkárságunk elnevezése is utal rá, a minisztérium elkötelezett a jogi hivatásrendekkel és a gazdasági élet szereplőivel való kapcsolattartás és együttműködés mellett."

2015. április elseje óta áll az Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága élén Vízkelety Mariann, aki korábban ügyvédként, majd bíróként dolgozott, később a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára lett, utána pedig a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese volt. Az Önre, illetve az Állam titkárságra bízott feladatokból melyeket sikerült megvalósítania az elmúlt két év alatt?

Munkába állásomat követően az egyik első feladatom volt a Szakértői tv. előkészítése. 2016. június 15-én hatályba lépett az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény (továbbiakban Szaktv.), amelynek eredményeként 2016. szeptember 15. napján megalakult egy új, egységes - a korábbi széttagolt területi kamarai rendszert felszámoló - országos szintű Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara. A Minisztérium folyamatosan biztosítja a kamarai szervek működésének törvényességét, többek között a legfontosabb kamarai szabályzatok kialakításának törvényességi ellenőrzésével és azok jóváhagyásával. Az egységes kamara felállítása és a jogszabályi környezet megújítása fontos mérföldkő az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom megerősítésének útján. A Szaktv. nagy hangsúlyt fektet a bürokráciacsökkentésre, az eljárási határidők észszerű mértékű csökkentésére.

Fontos, régóta húzódó restancia volt a PISZT felállítása. Végre kinevezésre került a Pénz- és Tőkepiaci Igazságügyi Szakértői Testület 16 tagja, és ezzel megalakult a testület. Az Egészségügyi Területen Működő Igazságügyi Szakértői Testület mandátuma lejárt, és 37 taggal újabb 5 évre felállt a testület. A Műszaki Igazságügyi Szakértői Testület élére új elnök került kinevezésre.

Végrehajtottuk a 350/2016. (XI. 18.) Korm. rendeletben előírt feladatot, és ezzel létrejött a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ, amely 2017. január 1-jétől kezdte meg működését a Belügyminisztérium fejezetén belüli új költségvetési szervként, a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter közös irányításával.

Nagy előrelépésként értékelem, hogy a Céginformációs és Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat (a továbbiakban: Céginformációs Szolgálat) Online Beszámoló Űrlapkitöltő Rendszert bocsátott a gazdasági társaságok rendelkezésére. A rendszer biztosítja, hogy évi szinten mintegy 450 000 társas vállalkozás strukturált, ellenőrzött formában, online tegye közzé a számviteli beszámolóját, amely hozzájárul egyrészt a hitelezők védelméhez, a gazdasági élet tisztaságához, másrészt pedig lehetővé teszi a gazdálkodási adatok feldolgozását, és újrahasznosítását, mind a magán, mind az állami szférában.

2017 júniusában a Céginformációs Szolgálat az Európai Parlament és a Tanács 2012/17/EU irányelve, valamint a Bizottság által kiadott 2015/884 végrehajtási rendelet alapján elsők között csatlakoztatta a magyar közhiteles cégnyilvántartást az Európai Bizottság által működtetett e-Justice portálhoz, amelynek révén lehetőség nyílik arra, hogy a hitelezők határokon átnyúlóan megismerjék üzleti partnereik adatait.

Az Államtitkárságunkon belül 2017. január 1-jétől osztállyá szerveztük a korábban Jogi Szakvizsga és a Szakmai Elemző Munkacsoportot. Ez utóbbi tudományos igényű, empirikus kutatásokat folytat a jogszabályok hatályosulásának érdekében,

- 5/6 -

mely feladat ellátását a jogalkotásról szóló törvény írja elő Miniszter úr számára. Nagy örömömre szolgált, hogy az idei évben tanulmánykötetet jelentettünk meg az elemzéseinkről Vladár Gábor jogszabály-előkészítő munkássága előtt tisztelegve. A tartalomelemző módszertannal végzett kutatások rávilágítanak a nyilvános jogalkalmazói döntések jelentőségére és a bennük rejlő szakmai tartalékokra.

Bár nem tartozott a szűkebb feladataim közé, mégis kiemelem az Alaptörvény konferenciasorozatot. Az Alaptörvény hatálybalépésének ötödik évfordulójához kapcsolódóan konferenciasorozatra került sor az Igazságügyi Minisztérium szervezésében. A téma ünnepi mivoltához kapcsolódóan a tárca úgy döntött, hogy díszkiadás formájában foglalja össze a konferenciákon elhangzott előadásokat. Ezzel is hozzá kívánt járulni az Igazságügyi Minisztérium a 1710/2014. (XII. 5.) Korm. határozatban foglalt igazságügyi politikai célhoz, mely szerint alkotmányos identitásunk kifejezéseként népszerűsíteni kívánja az Alaptörvény szabály- és értékrendszerét.

Melyek az Államtitkárság aktuális projektjei? Milyen változtatásokat terveznek a jogi szakvizsga rendszerét illetően? Kiket vontak be ebbe a munkába?

2016. június 16-án Miniszter úr kérésére felállt a Jogi Szakvizsga Munkabizottság. A Bizottság vezetője: az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora, a Munkabizottság tagjai: a Legfőbb Ügyészség főosztályvezető ügyésze; a Kúria elnöke által képviselt bíró; az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese; a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke és ügyvéd tagja; a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökhelyettese; a Magyar Jogász Egylet elnöke és az Igazságügyi Jogakadémia főigazgatója.

A Munkabizottság a 2017. június 2-án tartott ülésén megtárgyalta és elfogadta az egyes jogi hivatásrendek jogi szakvizsgára való felkészítési, képzési rendszereit áttekintő előterjesztés tervezetét. A Kormány számára készített tervezet tartalmazza a Munkabizottság megállapításait. A Munkabizottság szükségesnek ítéli az elővizsga újbóli bevezetését, mellyel csökkenne a jogi szakvizsgán számon kérhető, jelenleg szerteágazó joganyag mennyisége, és így nagyobb hangsúlyt kaphatna a gyakorlati képességek felmérése. A Munkabizottság javaslata szerint az egyes hivatásrendek feladata lesz az elővizsga tananyagának összeállítása, az elővizsga lebonyolítása; a bírósági végrehajtói kar jogász végzettségű tagjai, a jogi előadók, a közigazgatásban dolgozó jogászok, továbbá az egyéb, nem hivatásrendek keretében dolgozó jogász végzettségűek elővizsgáját pedig az Igazságügyi Minisztérium fogja megszervezni és lebonyolítani. A Munkabizottság a hivatásrendek által delegált, vezető tisztséget betöltő, valamint a jogtudomány képviselőit magában foglaló tagokból álló, az Igazságügyi Minisztérium szervezeti egysége mellett működő akkreditációs testület létrehozásában állapodott meg. A testület elnevezése: Igazságügyi Akkreditációs Testület, amely jóváhagyja a jogi szakvizsgára összeállított és a számonkérés alapját képező tételsort, továbbá a vizsgakérdéseket és feladatokat, valamint gondoskodik a jogi előadók, valamint a közigazgatásban dolgozó jogászok jogi szakvizsgára való felkészítésének akkreditálásáról, minőségbiztosításáról.

Az igazságügyi és ügyészségi alkalmazottakról szóló törvény módosítása nyomán 9 milliárd forintos forrásból mintegy 11 ezer dolgozónak emelkedik jelentősen az illetménye, ennek minden bizonnyal örülnek a változás által érintettek.

Az igazságügyi és nem ügyész ügyészségi alkalmazottak jogállását érintő törvények módosításával szerettük volna elérni, hogy az igazságszolgáltatás Alaptörvényben biztosított függetlenségének szem előtt tartásával, a lehető legteljesebb mértékben összhangba kerüljenek az igazságügyi és nem ügyész ügyészségi alkalmazottak (elsősorban illetményeiket érintő) jogai, továbbá kötelezettségei az állami tisztviselőkével.

A bírósági és ügyészségi szervezet működőképességének megőrzése szempontjából kulcsfontosságú a középfokú végzettségű tisztviselők (írnokok, ügykezelők, ügyintézők) megtartása, illetve megfelelő utánpótlása. Az utóbbi időszakban egyre nagyobb mértékű elvándorlást okozott az, hogy mind a versenyszféra, mind az állami szektor egyes területei jelentősen kedvezőbb bérezést tudtak felkínálni.

Az állami tisztviselőkről szóló törvény 2017. január 1-jét követően a járási hivatalok mellett a fővárosi és megyei kormányhivatalokra is kiterjedő hatállyal egy olyan új illetményrendszert vezetett be, amely nem használja az eddig alkalmazott alapilletmény, illetménykiegészítés, illetménypótlék fogalmakat, helyette illetménysávokat határoz meg - minimum és maximum értékekkel - amelyeken belül a munkáltatói jogkör gyakorlója határozza meg az állami tisztviselő illetményét. Az új illetményrendszer miatt a korábbi összhangot biztosító életpálya-különbözet intézménye kiüresedett.

A helyzet megoldása érdekében elengedhetetlenné vált a bérek rendezése. A témakör átfogó újraszabályozása során természetesen figyelembe vettük azt, hogy az igazságszolgáltatás, mint önálló hatalmi ág függetlenségét az Alaptörvény is garantálja.

A lehető legmegfelelőbb szabályozás megalkotása érdekében ezért tárcánk folyamatosan egyeztetett a hivatásrendek - Országos Bírósági Hivatal, Legfőbb Ügyészség, Nemzeti Szakértői és Kutató Központ - képviselőivel. Ezért nagy öröm számomra, hogy a közel egyéves, megfeszített, sokszor reményt el ennek tűnő munkánk eredményeként az Országgyűlés 2017. június 13-án elfogadta az igazságügyi és ügyészségi alkalmazottak jogállására vonatkozó törvények módosítását célzó javaslatunkat. A módosítás összesen tizenegyezer igazságügyi alkalmazott, köztük bírósági titkárok, alügyészek, fogalmazók és igazságügyi szakértők jövedelmi helyzetét javítja úgy, hogy a kedvezőbb szabályok visszamenőleges hatállyal, 2017. január 1. napjával lépnek életbe. Az illetményrendszer átalakításával járó költségekre az idei költségvetés terhére mintegy 9 milliárd forintos többletforrás áll az igazságügyi szervezetrendszer rendelkezésére. Az új illetményrendszer 2017. szeptember 1-jén lép hatályba, így az érintettek a megemelt illetményt, illetve a visszamenőlegesen járó

- 6/7 -

különbözetet várhatóan október-november folyamán fogják megkapni.

Az Áldozatvédelmi Stratégiának melyek a jelentősebb irányvonalai?

Az áldozatvédelmi stratégia irányvonalainak bemutatása előtt szeretném kiemelni, hogy a 378/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 26. § (1) bekezdése alapján az Igazságügyi Minisztérium irányítása alatt álló Igazságügyi Hivatal - az Igazságügyi Minisztériumba történő beolvadással - 2016. december 31. napjával megszűnt. Az Igazságügyi Hivatal feladatai - meghatározott kivételekkel - egy új helyettes államtitkárság keretein belül kerültek telepítésre az Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságára. Az igazságügyi módszertani irányításért felelős helyettes államtitkár az Áldozatsegítés, a Jogi Segítségnyújtás, a Pártfogó Felügyelet, a Családi Csődvédelmi Szolgálat és a Kárpótlás szakmai irányítása mellett projektkoordinációs és informatikai feladatokat lát el.

Rátérvén az Áldozatvédelmi Stratégia jelentősebb irányvonalaira, a stratégia rövid távú és közép távú célokat fogalmaz meg, amelyek között kiemelt helyet kapott a budapesti Áldozatsegítő Központ létrehozása. Az áldozatsegítés fejlesztésének stratégiai célja az áldozatsegítési szolgáltatásokkal ténylegesen elérhető személyi kör bővítése, valamint az áldozatsegítési szolgáltatások összetételének fejlesztése. A fenti célhoz fűződő kompetencia szakszerű kialakítása az egy évtizede működő intézményrendszeren belüli reformok mellett az érintett állami, civil és egyházi szervezetek jobb koordinációjával válhat elérhetővé. E célokkal összefüggésben szükség van az áldozatsegítés szakmai és társadalmi súlyának, elfogadottságának növelésére, amit szakmai programokkal és képzésekkel, valamint az önkéntességre buzdító mozgósító és figyelemfelhívó médiakampánnyal kívánunk előmozdítani. Kiemelt feladatnak tekintjük a jogszabályi háttér áttekintését, illetve a jóvátételi hozzájárulás intézménye bevezetésének lehetőségét. Fontos szempont továbbá a terrorcselekmények áldozatai vonatkozásában a nemzeti koordinációs mechanizmus, ahogy az érzelmi segítségnyújtás-szolgáltatás kiterjesztése, hatékonyságának növelése is. Kiemelt a nemzeti identitás erősítése és az áldozatsegítés - a határon túli magyar szervezetek támogatásának lehetőségei az áldozatsegítő hálózatok fejlesztésén keresztül.

Mi valósult meg az elképzelésekből 2017. január 1. óta, amikor is a tárca átvette az áldozatvédelem szakmai irányítását?

Az Igazságügyi Minisztérium létrehozta a budapesti Áldozatsegítő Központot a Wesselényi utca 69. szám alatt. Az Áldozatsegítő Központot Miniszter úr 2017. június 21-én nyitja meg. Ezt követően Szombathelyen és Miskolcon is szeretnénk áldozatsegítő központokat kialakítani. A Központ az áldozati jogok magasabb szintű és szélesebb körű érvényesülését segíti elő. Az áldozati jogokat érintő jogszabályi háttér áttekintése folyamatban van, a módosítási javaslatok kidolgozása, előzetes egyeztetések különösen a jóvátételi hozzájárulás jogintézményének bevezetésével kapcsolatban. Az áldozatsegítő rendszer szereplői, illetve az önkéntesek képzésében való közreműködés az Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiájával történő együttműködés keretében valósul meg. Annak érdekében, hogy az áldozatsegítő szolgáltatások minél szélesebb körben és magasabb szinten legyenek elérhetőek valamennyi érintett számára, kerekasztal-megbeszélésekre került sor az egyházi és civil szervezetekkel. Az Áldozatsegítő Civil Kerekasztal-megbeszélésen a részt vevő civil szervezetek elhatározták, hogy egymással egyeztetve létrehozzák a Civil Stratégiát, amelynek keretében az áldozatsegítéssel kapcsolatosan tananyagot készítenek, és az Áldozatsegítő Központ munkájába bevonják önkénteseiket.

Az Igazságügyi Minisztérium 2016-ban "A jogászképzés színvonalának emelését célzó" programot indított. Ennek keretében kiemelt figyelmet és támogatást kaptak a vidéki egyetemek jogi karai. Milyen feltételekkel indult útjára ez az új jogászösztöndíj-program? Milyen tapasztalatokról tud beszámolni?

Ez az egyik legkedvesebb terület számomra, mely már kézzelfogható eredményeket is fel tud mutatni. A jogászképzés színvonalának emelését célzó programok ugyanis egy összetett rendszer, amely a jogtudományi kutatásoktól, az oktatásfejlesztési programokon át, a tanulmányi tehetséggondozásig támogatást nyújt a magyarországi jogi karok számára. Az Igazságügyi Minisztérium mind a nyolc jogi kar jogtudományi kutatásainak és oktatásfejlesztési elképzeléseinek megvalósítását támogatja. A cél olyan kézzelfogható eredmények elérése, amelyek közvetlenül járulnak hozzá az oktatás színvonalának növekedéséhez, amely növekedés azért is fontos, mert a nemzetközi verseny a felsőoktatásban, azon belül pedig a jogászképzés területén is fokozódik. Kormányzati törekvés, hogy a vidéki egyetemek is megállják helyüket ebben a versenyben, ami nem lehetséges tehetséges és motivált hallgatók nélkül. Elsősorban a Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíj, de a Tanulmányi Jogászösztöndíj is, arra hivatott, hogy a legkiválóbb joghallgatók pusztán anyagi okokból ne szenvedjenek hátrányt.

A Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíj a nem budapesti egyetemeken nappali képzésben részt vevő összes jogászhallgató számára megpályázható ösztöndíj. A juttatást az évfolyamok legkiválóbb hallgatói nyerhetik el tanulmányi eredményük, szakmai munkájuk és egyéb teljesítményük alapján, ami egy félév során (öt hónap) havi 50 ezer Ft összegű ösztöndíjat jelent számukra. Egy félévben összesen 250 fő nyerheti el ezt az ösztöndíjat az öt vidéki jogi karon. Míg a jogászösztöndíj 2016. januári bevezetésekor 317 fő nyújtott be pályázatot, egy évvel később már 399 fő jelentkezett. Fontos kiemelni, hogy ez a támogatási forma elérhető a frissen felvételt nyert joghallgatók számára is, akik a felvételi eredményeik alapján válhatnak ösztöndíjassá. Pozitív visszajelzések érkeznek az egyetemek és a hallgatók oldaláról is. Határozott növekedés tapasztalható a hallgatói aktivitásban, például egyre többen kívánnak szerepet vállalni az OTDK-n, többen jelentkeznek demonstrátornak, illetve a szakmai rendezvényeken is egyre nagyobb számban vesznek részt. A kormányzat a jogászösztöndíjakkal, a doktori iskolák támogatásával, a kutatási

- 7/8 -

és oktatásfejlesztési tevékenységek finanszírozásával közvetlenül a jogászképzést és a jogtudomány fejlődését, a jogászi hivatás védelmét és a jogászi identitástudat növelését is kívánja szolgálni.

Az Igazságügyi Minisztérium számos, a jogászi hivatásrendek tevékenységét érintő, a jogásztársadalom életébe komoly változást hozó jogszabályt alkotott meg, ilyenek az új eljárási kódexek, az új ügyvédi törvény, vagy az igazságügyi és ügyészségi alkalmazottakról szóló törvény módosítása. Hogy látja, milyen a fogadtatása szakmai körökben az új jogszabályoknak?

A tárcának fontos célkitűzése volt a jogászi hivatásrendekre vonatkozó szabályok megújítása. A bírák és az ügyészek jogállására és szervezetére vonatkozó törvényeket követően először, mint említettem, az igazságügyi szakértőkre, most pedig az ügyvédekre vonatkozó új jogszabály született meg. Ez utóbbinál azt is figyelembe kellett vennünk, hogy a jogtanácsosokra vonatkozó szabályozás rendkívül elavult, hiszen ez ideig egy 1983-as, mostanra nagyrészt kiüresedett törvényerejű rendelet szabályozta a tevékenységüket.

Az ügyvédekre vonatkozó új szabályozás előkészítése lehetőséget adott arra, hogy egységesen kerüljenek meghatározásra azok az igazságszolgáltatáshoz közvetlenül kapcsolódó tevékenységek, amelyeket mind ügyvédek, mind pedig jogtanácsosok elláthatnak. Ebbe a körbe két tevékenység tartozik: a jogi képviselet és az okirati ellenjegyzés kérdése. Nemcsak a feladatok azonossága, hanem történeti és költséghatékonysági szempontok is amellett szóltak, hogy a már meglévő ügyvédi kamarai rendszerbe kerüljenek be azok a jogtanácsosok, akik a jövőben ezeket a tevékenységeket el akarják látni. E feladatokat tehát a jövőben csak azok a jogtanácsosok végezhetik, akik ügyvédi kamarai taggá válnak, hiszen az ügyvédi kamarai tagság garantálja azokat a feltételeket, amelyek elengedhetetlenek a szükséges szakmai színvonal biztosításához, gondolok itt a közhiteles névjegyzékre, az etikai szabályokra, képzésekre, továbbképzésekre és a kamara felügyeleti tevékenységére. Mindezek alapján az Országgyűlés által 2017. június 13. napján elfogadott törvény - mint arra a címe is utal - nem az ügyvédekre, hanem az ügyvédi tevékenységre vonatkozó szabályokat tartalmazza.

Az új törvény többek között bővíti az ügyvéd által is végezhető tevékenységek körét, pontosítja a titoktartási szabályokat, lépcsőzetesen felemeli a kötelező felelősségbiztosítás minimális összegét, szigorúbb feltételekhez köti a sikerdíj bíróság előtti érvényesíthetőségét. Az új büntetőeljárási törvényhez igazodva módosulnak az ügyvédi kirendelés szabályai is.

Fontos hangsúlyozni, hogy az új törvény egy hosszas előkészítő munka eredménye. Annak érdekében, hogy valódi szakmai konszenzuson alapuló törvényjavaslat szülessen, azon több mint egy évig dolgozott a javaslatot előkészítő munkacsoport. A törvényjavaslat kidolgozására a Magyar Ügyvédi Kamara delegált képviselőinek bevonásával és egyetértésével került sor, és az egyeztetésben részt vett több jogtanácsosi csoportosulás képviselője is. Így azt mondhatom, hogy szakmai körökben többnyire pozitívan állnak a törvényhez, és bízom benne, hogy az új törvény átmeneti rendelkezései gördülékennyé teszik majd a kamarai jogtanácsosok integrációját is.

Mint igazságügyi kapcsolatokért felelős Államtitkár Asszony milyen kapcsolatot sikerült kialakítania az egyeztetések során a jogászi hivatásrendekkel?

Az elmúlt években szoros szakmai együttműködést alakítottunk ki a bírói, ügyészi szervezet és a jogászi hivatásrendek kamaráinak vezetőivel. Rendszeresen folytatunk konzultációkat az Országos Bírósági Hivatal elnökével, a legfőbb ügyésszel, a Magyar Ügyvédi Kamara és a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökével, melyeket - meggyőződésem szerint - a szakmaiságon alapuló párbeszéd jellemez. A konzultációk olyan fontos kérdésekben történtek, mint a fiatal jogászok jogi szakvizsgára való felkészítése, a jogi szakvizsga rendszerének megújítása, a már szakvizsgával rendelkező jogászok továbbképzése, valamint a bírák, ügyészek kiválasztásának és értékelésének rendszere.

Az Országos Bírói Tanács (röviden: OBT) ülésén az igazságügyért felelős miniszter tanácskozási joggal vesz részt - én látom el a Miniszter úr ezzel kapcsolatos feladatait. Az OBT testületként látja el a bíróságok központi igazgatásának felügyeletét. Ehhez kapcsolható az összbírói értekezleteken való részvételem is, ugyanis bármely ítélőtábla vagy törvényszék összbírói értekezlete kezdeményezheti az OBT feladatkörébe tartozó kérdésnek az OBT napirendjére vételét, és az OBT általi megtárgyalását. Az ítélőtáblák, illetve a törvényszékek elnökei által összehívott összbírói értekezletek rendszeres részvevője vagyok. Ezeken az értekezleteken lehetőségem van arra, hogy direkt módon tájékozódhassak a bíróságok működéséről, ügyforgalmi adatairól és gazdálkodási helyzetéről. Ezeken túlmenően összefoglaló képet kaphatok a bíróságok hatékony és időszerű működtetése érdekében, a soron következő naptári évre kitűzött célokról és azok megvalósítását szolgáló igazgatási intézkedésekről. Az igazságszolgáltatás működéséről való információszerzés ugyanis elengedhetetlen az igazságszolgáltatással összefüggő kormányzati feladatok ellátásához.

Mindezeken túlmenően, ahogy Államtitkárságunk elnevezése is utal rá, a minisztérium elkötelezett a jogi hivatásrendekkel és a gazdasági élet szereplőivel való kapcsolattartás és együttműködés mellett, ezért igyekszünk bevonni a hivatásrendek képviselőit a rájuk vonatkozó szabályok kidolgozásába. Ahogy már említettem, így történt ez az ügyvédi tevékenységről szóló új törvény előkészítése során is, ahol rendkívül szoros volt az együttműködés a Magyar Ügyvédi Kamara képviselőivel, és igyekeztünk bevonni az egyeztetésbe a jogtanácsosok képviselőit is.

Az igazságügyi és nem ügyész ügyészségi alkalmazottak jogállását érintő törvények módosítása kapcsán is kifejezetten szakmai alapokon nyugvó eszmecserét folytattunk a hivatásrendek képviselőivel. Ennek eredményeként számos, az eredeti célkitűzéseknek megfelelő, ugyanakkor a módosítások

- 8/9 -

gyakorlati alkalmazását érdemben elősegítő javaslatot építettünk be a módosító csomagba.

Két sikeres konferenciát is szerveztünk - az elmúlt évben a Kúrián, az idei évben pedig az Alkotmánybíróságon - a joggyakorlat és a jogalkalmazás kölcsönhatását bemutatva, erősítendő az intézmények közötti szakmai párbeszédet.

Reggel 9 óra, és hamarosan már be is fejezzük az interjút Államtitkár Asszonnyal. Mennyi mindennek kell még beleférnie a mai napba, és egyébként Államtitkár Asszony mindennapjaiba?

Ma is, mint mindig, reggel korán érkezem a minisztériumba. Számba veszem az aznapi feladatokat, készülök a megbeszélésekre, értekezletekre és az interjúra is.

Ma egy kicsit mozgalmas napom van, mert a közeljövőben kerül átadásra az Áldozatsegítő Központ, s rengeteg megbeszélés, egyeztetés van még hátra. Találkozni fogok a témáért felelős helyettes államtitkárral, a kabinetmunkatársakkal, a Fővárosi Kormányhivatal illetékes főosztályvezetőjével. Megbeszélést folytatok a Belügyminisztérium államtitkárával, aki szívén viseli az ügyet, és támogat minket a Központ biztonsági rendszerének kialakításában.

Utána talán eljutok a Magyar Művészeti Akadémia ülésére is, mivel én vagyok a Társadalmi Tanácsadó Testület elnöke. Ezt követően Kecskemétre megyek a Hungarikum Bizottság ülésére, majd este a Széll Kálmán Alapítvány rendezvényén veszek részt.

Államtitkár Asszony tevékenykedett bíróként, ügyvédként is, és hosszú éveket töltött el a közszféra élvonalában. Példaértékű, hogy egy ilyen nagy ívű karriert nőként, ráadásul háromgyermekes édesanyaként tudott végigcsinálni, hogyan sikerült?

Röviden tudok erre válaszolni: a család. A jó, támogató családi háttér átsegített minden nehézségen. Hálás vagyok a drága szüleimnek, akik már sajnos nincsenek velünk és a férjemnek, aki mindig, mindenben támogatott és biztos hátteret teremtett a munkámhoz.

Budapest, 2017. június 20. ■

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére