Vékás Lajos: Weiss Emília és a megújult öröklési jogunk (KK, 2015/5., 5-19. o.)[1]

I. Emlékezés Weiss Emília professzor asszonyra

Több mint fél évszázada ismertem meg Weiss Emíliát: polgári jogi gyakorlatot vezetett nekünk, négy szemeszteren keresztül. Nyomban tiszteletet vívott ki magának: tudásával, a tanítványai iránt mutatott megértésével és - mindenekelőtt - emberségével. Ez az emberség végig kísérte évtizedes kollegiális kapcsolatunkat is, az 1960-as évek közepétől mindvégig; s ez adott hitelt és méltóságot egész életművének. Az emberség pedig nemcsak tiszteletre int, hanem szeretetre is hív. S amikor már érettebb felnőttként dolgoztam Vele, felismertem lényének egy másik alapvető jellemvonását is: a hűséget önmagához, azokhoz az erényekhez, amelyeket a szülői házból hozott magával, azt az állhatatosságot, amely a változó politikai széljárások között egy tapodtat sem hagyta elmozdulni választott útjáról. Ez a hűség, ez az állhatatosság minden korban nagyszerű erény, de különösen fontos volt abban az embertelen szélsőségektől szabdalt korban, amely neki sorsul adatott.

Weiss Emília több mint hatvan éves szakmai pályafutása az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez kapcsolódott. 1953-ban letette ugyan az egységes ügyvédi és bírói szakvizsgát, de nem dolgozott gyakorló jogászként, a praxisban szakvélemények adásával vett részt. Egy öt évvel ezelőtt készült interjúban hálával emlékezett első tanszékvezetőjére, Nizsalovszky Endre professzorra, csakúgy, mint többi egyetemi oktatójára: Eckhardt Ferencre, a jogtörténet, Marton Gézára, a római jog, Szászy Istvánra, a magánjog és Kuncz Ödönre, a kereskedelmi és váltójog professzorára. Elismeréssel említette fiatal oktatói életszakaszának jeles tanárait: Világhy Miklóst és Eörsi Gyulát, és különös melegséggel gondolt sokunk szeretett professzorára: Beck Salamonra. A Polgári Jogi Tanszéken szépen haladt előre a különböző oktatói grádicsokon, egészen az egyetemi tanárságig. A polgári jog valamennyi területét oktatta; évtizedeken át volt a családi jog előadó tanára, és hosszabb időn át adta elő az öröklési jogot is.

Weiss tanárnő egyetemi előadásait világosság, kristálytiszta logika jellemezte. A legbonyolultabb dogmatikai kérdéseket is érthetően magyarázta el, pontosan mutatott rá a fontos jogi összefüggésekre. Emellett sohasem feledkezett meg a jogi szabályozás társadalmi

- 5/6 -

hátteréről és az emberi életviszonyokra gyakorolt hatásáról. Ezt különösen fontosnak tartotta a családjogi viszonyokban, ahol a normatív rendezés vagy éppen a jogszabályok helytelen alkalmazása életeket törhet ketté, nemegyszer gyermekek, kiskorúak sorsára gyakorolhat végzetes hatást.

Előadásainak ezek az erényei, különösen azok következetes logikája talán meglepték azokat a kollegáit, akik a hétköznapi beszélgetések során gondolatmenetét néha csapongónak találták. A katedrán fegyelmezetten adta elő kiérlelt gondolatait, és gondosan ügyelt arra is, hogy azokat kevésbé fegyelmezetten gondolkodó hallgatói is követni tudják. Ennek érdekében egész pályáján alaposan készült óráira. Utolsó előadását 2014. április 11-én tartotta az új kódex módosításairól az öröklési jog területén a Jogi Továbbképző Intézet által az új Polgári Törvénykönyvről rendezett sorozat keretében. Már beteg és gyenge volt, hangja is halkabb, de mondanivalójának tisztaságát hallgatói változatlanul töretlennek találták. Kiemelkedően színvonalas oktatói tevékenységét ismerte el az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusa, amikor 1997-ben az Egyetem Emlékérme kitüntetésben részesítette, 2014 tavaszán pedig a legmagasabb egyetemi elismerést, az Eötvös Gyűrű-t ítélte oda számára. A betegség és a halál sajnos már nem engedte meg, hogy ezt a kitüntetést személyesen vehesse át.

Weiss Emília oktatói tevékenysége mellett folyamatosan és fáradhatatlanul végezte tudományos munkáját. Kutatói pályájának kezdetén az 1950-es és '60-as években személyes külföldi kapcsolatok szinte nem is léteztek: külföldre nem lehetett utazni, külföldieket (különösen nyugati országokból) csak nagyon ritkán lehetett meghívni és fogadni. A tudomány külföldi fejleményeit csak folyóiratokból és könyvekből lehetett nyomon követni; szerencsére a folyóiratok jelentős része elérhető volt itthon is, ha nem a saját tanszéki, akkor külső könyvtárakban. A már idézett interjúban Weiss tanárnő kiemelte, hogy mennyit köszönhet az Országgyűlési Könyvtárnak, amelynek állományában szinte minden fontosabb tudományos eredményről számot adó könyvet és folyóiratot meg lehetett találni. így írta meg a szerződés érvénytelenségéről szóló disszertációját, amelynek megvédése nyomán 1966-ban elnyerte az állam- és jogtudomány kandidátusa címet. A disszertáció könyv alakban is megjelent, és mindmáig fontos forrás a témában kutatók számára, többek között kiindulópontul szolgált az új Polgári Törvénykönyv megalkotásához is ebben a problémakörben.[1] Weiss Emíliának a polgári jog és a családjog számos kérdéskörében jelentek meg ma is mértékadónak számító publikációi, magyar, német és angol nyelven. Magyarországon ő foglalkozott először az ún. termékfelelősség problémáival, és publikált egy korszakos jelentőségű jogösszehasonlító tanulmányt e témáról.[2] Az állam- és jogtudomány doktora címet a túlélő házastárs törvényes öröklési jogállásáról írott disszertációval szerezte meg. Ez a munka szintén megjelent könyv alakban is, és ugyancsak fontos forrás volt a kérdéskör közelmúltbeli újraszabályozásánál.[3]

- 6/7 -

Amikor az országhatárok átjárhatóbbá váltak, majd 1990-től megnyíltak, Weiss tanárnő nemcsak külföldön publikált tanulmányaival, hanem konferenciákon tartott előadásokkal is részt vett a magánjog (elsősorban a családi jog) nemzetközi tudományos vérkeringésében. Rendszeres előadója volt a Symposium für Europäisches Familienrecht konferenciáinak és a Deutscher Familienrechtstag-nak. Tagja volt a családjogászokat tömörítő legfontosabb nemzetközi szervezeteknek: az International Society of Family Law-nak és a Commission on European Family Law-nak. Európa-szerte ismert és elismert tudományos eredményeit honorálta a Magyar Tudományos Akadémia a legmagasabb akadémiai elismerés, az Eötvös Koszorú odaítélésével.

Tanári és tudósi hivatásának példás és eredményes gyakorlása mellett szeretett kollegánk szívesen vett részt a Polgári Jogi Tanszék nem szakmai jellegű rendezvényein is: kirándulásokon, baráti összejöveteleken. Ilyen alkalmakkor is megértő bölcsességgel szemlélt bennünket, ha netán túlléptük azt a határt, amelyet ő maga sohasem hágott át; emberség és fegyelmezettség párosult ilyenkor is magatartásában. Az élet igen sok területe érdekelte: a történelem és a politika is; s az élet számos oldala iránt nyitott volt: szívesen úszott a Balatonban, érdeklődéssel követte a televízióban a nemzetközi műkorcsolya versenyeket.

Újabb lendületet adott Weiss Emília szakmai tevékenységének az új Polgári Törvénykönyv megalkotása. Kezdettől, 1999-től fogva, egészen a kodifikációs szakmai munka befejezéséig, több mint egy évtizeden át részt vett e korszakos jelentőségű törvénymű előkészítésében. Ő vezette a családjogi és az öröklési jogi munkacsoportot és tagja volt

- 7/8 -

a legfőbb szakmai grémiumnak, a Kodifikációs Szerkesztőbizottságnak. A kodifikációs munkálatok eredményeiről, az azok során felmerült vitás kérdésekről különböző konferenciákon számos előadást tartott. Elsősorban a kodifikációban játszott szerepéért, áldozatos és eredményes munkájáért adományozta neki a köztársasági elnök 2014. március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést, amelyet még személyesen vett át a Parlamentben.

II. A magyar öröklési jog megújításának egyes kérdéseiről

A Közjegyzők Közlönye Weiss professzor asszony emlékének szentelt lapszámában a 2014. március 15-én hatályba lépett Ptk. öröklési jogának néhány kérdéséről írok; olyan problémákról, amelyeknek megoldásában neki oroszlánrész jutott a kódex koncepcionális megalapozásánál és a szakmai viták során egyaránt.

1. A hagyományok ereje az öröklési jog szabályozásánál

Az Alaptörvény XIII. cikke mindenki számára garantálja az örökléshez való jogot. Az öröklés magánjogi szabályozásában különösen nagy jelentősége van a megszokottságának. Ezt bizonyítja, hogy a törvényes öröklésre és a kötelesrészre vonatkozó mai jogunk törzsanyaga az 1861-es Ideiglenes Törvénykezési Szabályokig, mai végintézkedési jogunk pedig az 1876. évi XVI. törvénycikkig vezethető vissza, sőt a szabályok egy része még régebbi eredetű. A Ptk. is csak indokolt esetekben változtatott az öröklési jog szabályain.

Az átgondolt átalakítás követelményét támasztották alá azok a gazdasági és társadalmi változások, amelyek Magyarországon az 1959-es Ptk. és az 1977-es novella óta eltelt évtizedekben, különösen 1990 óta végbementek. Az öröklési jog szempontjából elsősorban a magántulajdon alapvetően megnövekedett szerepének és ennek következtében az örökölhető vagyon kiszélesedett tárgyi körének kellett jelentőséget tulajdonítani. A hagyatékok értéke lényegesen emelkedett, és összetételük is mélyreható átalakuláson ment keresztül. Az öröklési jogi szabályok felülvizsgálata tekintetében emellett a családi és a demográfiai viszonyokban bekövetkezett egyes változásoknak is jelentőségük van. Az öröklés rendjére hatással lévő, a családot érintő szociológiai tények közül az élettársi kapcsolatok nagy számára, a gyakori válásokra és többszöri házasságkötésekre, a demográfiai változások közül pedig elsősorban a várható élettartam folyamatos növekedésére kell utalni. A változtatás igényét rendszerint a közjegyzői és a bírói gyakorlatban felmerült problémák is jelezték.

A Ptk. által bevezetett változások évtizedekig felvetnek majd a Ptk. és az 1959-es kódex szabályainak egymás mellett éléséből adódó problémákat. A két kódex időbeli hatálya tekintetében felmerülő kérdéseket a 2013. évi CLXXVII. törvény, a Ptké. rendelkezései alapján kell megválaszolni.

- 8/9 -

2. A Ptk. fontosabb változtatásai

a) Az 1959-es kódex hatályba lépése óta eltelt több mint fél évszázad említett vagyoni szerkezetbeli, családszerkezeti és demográfiai változásai a törvényes öröklési jog területén elsősorban a túlélő házastárs törvényes öröklési jogi helyzetének módosítását tűzték napirendre. Az említett társadalmi változások miatt - a közjegyzők és a bíróságok tapasztalataira is figyelemmel - a Ptk. elérkezettnek látta az időt a túlélő házastárs törvényes öröklési jogi státusának megváltoztatására. A Ptk. szerint leszármazó mellett megszűnt a házastárs általános haszonélvezet-öröklése, a házastárs is részbeni állagörökösi státust kapott (7:58. §). Változtatott a törvény a házastárs törvényes öröklési jogállásán leszármazók hiányában is: a házastárssal egy sorban törvényes öröklési jogot ad a Ptk. az örökhagyó szüleinek (7:60. §). Ezekről a változtatásokról alább, a 3. pontban bővebben is szólunk. A törvényes öröklés szabályainak módosításai közül említeni kell a dédszülői parentela elismerését is (7:65. §).

A két kódex időbeli hatálya szempontjából a törvényes öröklés körében az öröklés megnyílásának, vagyis az örökhagyó elhunytának időpontja tekintendő a releváns időpontnak [Ptké. 57. § (1) bek.]. Ez azt jelenti, hogy a 2014. március 15-e előtt megnyílt hagyatékokra vonatkozó törvényes öröklési kérdésekre még az 1959-es Ptk. szabályait kell alkalmazni.

b) A Ptk. néhány kérdésben megváltoztatta a végintézkedési jogot is. Két konkrét esetben: a substitutio pupillaris intézményében és a házastárs előörökössé nevezése formájában érvényesnek ismeri el a törvény az utóörökös nevezést, éspedig maradék-utóörökös nevezésként (7:28. §). Erről a 4. pontban lesz szó részletesebben.

A Ptk. változatlanul érvénytelennek tekinti két vagy több személynek ugyanabba az okiratba foglalt végrendeletét. A házastársak és bejegyzett élettársak [Bét. 3. § (1) bek. b) pont] számára lehetővé vált ugyanakkor érvényes közös végrendelet alkotása (Ptk. 7:23. §). Ezt az 5. pontban részletezzük. Változatlanul fenntartotta a Ptk. azt a lehetőséget, hogy házastársak (és bejegyzett élettársak) - örökhagyói minőségben is - közösen köthessenek öröklési szerződést.

Enyhített a Ptk. az írásbeli magánvégrendelet alaki követelményein, elhagyva olyan előírásokat, amelyek a gyakorlatban nem vagy nem az általuk támasztott nehézségekkel arányban álló módon nyújtottak többletgaranciát az okirat valódiságának megállapításához. Lehetővé tesz végül a Ptk. az öröklési szerződésben néhány olyan kikötést, amelyek az 1959-es kódex szerint érvénytelenek voltak: lehetséges érvényes öröklési szerződés kötése kizárólag gondozás és ápolás ellenében, illetve harmadik személy javára.

Végrehajtott végül a Ptk. több kisebb-nagyobb szerkezeti változtatást az öröklési szabályok rendszerén belül, amelyek azonban tartalmi módosulással nem járnak. A legjelentősebb ezek közül a végintézkedésen alapuló öröklési rendelkezéseknek a törvényes öröklést meghatározó normák elé helyezése. Ennek az a magyarázata, hogy az öröklés rendjét elsődlegesen az örökhagyó végakarata határozza meg, és csak végintézkedés hiányában (vagy annak hézagaiban) érvényesülnek a törvényes öröklés szabályai.

A két törvénykönyv időbeli hatályára vonatkozóan a végintézkedések érvényességének megítélésénél - más jogügyletek hasonló problémáinak analógiájára - első megközelí-

- 9/10 -

tésben abból a tételből helyes kiindulni, hogy a végrendelet keletkezésének időpontja határozza meg az alkalmazandó szabályokat. Ezt a tételt mondja ki főszabályként a Ptké. 57. § (2) bekezdése és 58. § (1) bekezdése is. Ez azt jelenti, hogy a végintézkedés érvényességét a keltének idején hatályos szabályok szerint kell elbírálni, és így a Ptk. végintézkedésre vonatkozó rendelkezéseit csak a Ptk. hatálybalépése után kelt végintézkedésre kell alkalmazni. Azokban a kérdésekben azonban, amelyekben a Ptk. előnyösebb feltételeket teremt az örökhagyó végakaratának érvényesüléséhez, mint az 1959-es kódex, a Ptké. a Ptk. szabályainak alkalmazását írja elő akkor is, ha a végrendelet ugyan még a régi törvény hatálya alatti időpontban született, de a hagyaték megnyílásakor már az új szabályok vannak hatályban. Ilyen kérdéseknek tekinthetők mindenekelőtt az említettek: az írásbeli magánvégrendelet alaki követelményeinek enyhítése, közös végrendelet alkotásának megengedése házastársak és bejegyzett élettársak számára, utóörökös nevezés lehetővé tétele két esetben és az öröklési szerződés tartalmának szabadabb meghatározhatósága. A Ptké. 58. § (2) bekezdése tételesen kimondja: a Ptk. szabályai szerint kell elbírálni a Ptk. hatálybalépése előtt kelt végintézkedés érvényességét, ha a végintézkedés a Ptk. szerint érvényes lenne, és az öröklés a Ptk. hatálybalépése után nyílt meg. Ez a megoldás a favor testamenti elvének érvényesülését védhető módon szolgálja. (Megjegyezzük: a Ptké. szóhasználata nem következetes, mert hol végintézkedésről, hol végrendeletről beszél. Az általánosabb fogalom használatát tekintjük helyesnek.)

c) A Ptk. a törvényes örökrész fele helyett egyharmadban határozza meg a kötelesrész mértékét, és néhány ponton módosítja az intézmény részletszabályait. A két kódex kötelesrészre vonatkozó rendelkezéseinek időbeli hatálya szempontjából a Ptké. a következő szabályokat állítja fel. A kitagadási okok érvényességének megítélésénél a kitagadást tartalmazó végrendelet keletkezésének időpontja dönti el az alkalmazandó jogot [Ptké. 65. § (1) bek.]. A kötelesrész mértéke tekintetében a kötelesrészt sértő ingyenes jognyilatkozat (tehát nem csak a végrendelet, ahogy a Ptké. mondja, hanem a kötelesrész alapjánál esetleg figyelembe veendő ingyenes adományt jelentő jognyilatkozat) megtételének időpontja határozza meg, hogy a régi vagy az új kódex szabályait kell-e alkalmazni [Ptké. 65. § (2) bek.].

3. A túlélő házastárs törvényes öröklési jogi státusa

a) A házastárs öröklése leszármazó mellett

aa) A Ptk. előkészítése során a hagyatékok összetételének átalakulásában, a család szerkezetében bekövetkezett és demográfiai természetű változások az özvegyi haszonélvezeti jog és ezzel összefüggésben a házastárs törvényes öröklési jogi helyzetének általános felülvizsgálatát tették szükségessé. Manapság a hagyatékokban egyre jelentősebb szerepet játszanak az olyan vagyontárgyak (készpénz, bankbetét, üzletrész, értékpapír stb.), amelyekre az állagöröklés és a haszonélvezeti jog öröklésének párhuzamos elismerése gyakorlati szempontokból nem célszerű, sőt nem egyszer megoldhatatlan nehézségekkel jár.

- 10/11 -

A jelentkező problémákat évtizedek óta mutatta a közjegyzői és a bírói gyakorlat is; például készpénz-hagyatéknál (BH 1994.189., BH 1986.372., BH 1979.367.). Emellett egyre gyakrabban találhatók a hagyatékokban olyan ingó dolgok, amelyek a haszonélvezet során viszonylag hamar elhasználódnak, amortizálódnak, és ezért nem alkalmas tárgyak kettős: haszonélvezeti- és állagöröklésre. A családi viszonyokban bekövetkezett egyes változások is a haszonélvezeti jog öröklése ellen szólnak. Ilyen fejleménynek tekinthető mindenekelőtt az a tény, hogy gyakoribbá válnak az olyan családok, amelyekben az örökhagyó korábbi házasságából született gyermekeinek és újabb házastársának érdekei ütköznek (pl.: BH 2006.322., BH 1994.364., BH 1988.100., BH 1986.372., BH 1986.233.), és ahol ráadásul az érintettek közötti kis korkülönbségre tekintettel a konfliktusok hosszú ideig elhúzódhatnak, sőt előfordul az is, hogy az állagörökös nem is éli túl a haszonélvezeti örököst, vagy a hosszú ideig fennálló haszonélvezeti jog alatti elhasználódás miatt nem jut hozzá jussához. Piacgazdasági viszonyok között fontos mérlegelendő szempont az is, hogy a haszonélvezeti joggal terhelt tulajdon erősen csökkent értékű hitelbiztosíték.

A bírói gyakorlatban tucatszám fordultak elő az állagöröklés és a haszonélvezeti öröklés párhuzamos törvényi elismeréséből keletkező jogviták. Ezek konkrét okai igen különbözőek. Gyakran került konfliktusba a végrendeletileg általános örökösnek nevezett túlélő házastárssal szemben a leszármazók által érvényesített kötelesrészi igény és a házastársnak emiatt aktuálissá váló törvényes haszonélvezeti joga (pl. BH 2006.322., BH 1988.100., BH 1986.66., BH 1983.318., BH 1983.235.). Más estben a haszonélvező özvegy beruházásainak elszámolásánál (BH 1989.439.) vagy a közös tulajdon megszüntetésénél (EBH 2008.1864., BH 2009.148.) okozott problémát a haszonélvezeti jog. Megint máskor a törvényes és a végrendeleti haszonélvezet ütközését (BH 1989.12.) kellett feloldani, vagy az özvegyi haszonélvezetnek az ági állagörökléshez való viszonyát (BH 1988.74.) kellett ítéletben rendezni. Egymást követő özvegyi jogok konfliktusa (BH 2012.261.) vagy ennek látszata (BH 1986.509., BH 1986.64.) miatt is bíróság elé kerültek ügyek. Sok jogvita származott a haszonélvezeti jog korlátozásával (EBH 2004.1126., BH 2006.79., BH 1989.273., BH 1986.232. stb.), esetleg ismételt korlátozásával (BH 1994.364.) kapcsolatban. Az ilyen perekben éleszti igazán a vita hevét a "mostohaszülő-mostohagyermek" közötti szembenállás.

A legfeszítőbb ellentmondásokat a Ptk. 1977-es novellájával bevezetett kölcsönös megváltási igény feloldotta, igaz: részben új, esetleg csak átmeneti "mellékhatások" árán (lásd a Legfelsőbb Bíróság PK 84. sz. állásfoglalását, továbbá: BH 1994.189., BH 1989.444., BH 1986.372.). Ellentmondásos volt az is, hogy a haszonélvezet korlátozását bármikor, megváltását viszont csak az öröklés megnyílásától számított egy éven belül lehetett kérni.

A Ptk. mindezeket a jogvitákat meg kívánja előzni a túlélő házastárs törvényes öröklési státusának megreformálásával. A röviden említett társadalmi fejlemények miatt és az azokból származó problémák megelőzése érdekében a Ptk. megváltoztatta a hosszú történelmi időre visszatekintő hagyományos törvényes öröklési rendet, amelyben a házastárs leszármazók állagöröklése mellett az egész hagyatékon haszonélvezeti jogot örökölt.

- 11/12 -

ab) A Ptk. új rendjében (7:58. §) az örökhagyó házastársa csak az örökhagyóval közösen lakott lakásra és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakra kap haszonélvezeti jogot. A Ptk. a meghatározott vagyontárgyakra korlátozott haszonélvezeti joggal kívánja biztosítani a túlélő házastárs számára azt a lehetőséget, hogy megszokott környezetében maradhasson az örökhagyó halála után is.

Az özvegy megszokott környezetének biztosítása, mint a Ptk.-ban a túlélő házastársnak biztosított haszonélvezeti jog célja nem engedi meg, hogy a leszármazók a haszonélvezeti jog korlátozását igényelhessék. A Ptk. ezért nem tartja fenn a leszármazóknak az 1959-es Ptk.-ban biztosított jogát a haszonélvezeti jog korlátozására. A törvény az örökhagyóval közösen lakott lakáson és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon úgy akarja tehát garantálni a megszokott környezetet biztosító haszonélvezetet, hogy azt az állagörökös leszármazók ne korlátozhassák. Ugyanez a megfontolás indokolja azt is, hogy a leszármazóknak a haszonélvezeti jog megváltásra sincs igényük, a haszonélvezet megváltása a házastárssal szemben nem igényelhető. Ez a rendelkezés egyébként nem változtat a korábbi jogon, hiszen a házastárs által lakott lakásra, az általa használt berendezési és felszerelési tárgyakra vonatkozó haszonélvezet megváltását az 1959-es kódex [616. § (3) bek.] sem tette lehetővé. Az 1959-es kódexben [616. § (3) bek.] a házastárs által lakott lakásra, az általa használt berendezési és felszerelési tárgyakra vonatkozó haszonélvezet megváltását tilalmazó rendelkezést a bíróságok esetenként (talán a törvényszöveg pontatlanságát félreértve) kölcsönösnek tekintették, és a szóban forgó vagyontárgyakra nemcsak a leszármazók (és az ági örökösök), hanem a haszonélvező özvegy számára sem ismertek el megváltási igényt (BH 1986.194.) A Ptk. (7:59. §) szerint viszont az özvegy - a jövőre nézve - bármikor igényelheti a haszonélvezeti jog megváltását. A megváltás időbeli korlát nélküli biztosítása lehetővé teszi az érintettek személyi és vagyoni viszonyaiban bekövetkezett változások figyelembe vitelét. A Ptk. új rendelkezésként írja elő ugyanakkor, hogy a megváltási jog gyakorlásánál az állagörökös leszármazók méltányos érdekét figyelembe kell venni. Ez vonatkozik mindenekelőtt a megváltás időpontjának megválasztására. A megváltásra kerülő vagyonból a házastársat - természetben vagy pénzben - egy gyermekrész illeti meg.

A Ptk. - a rendelkezést ért indokolt bírálatok miatt - nem tartotta fenn azt a hatályos szabályt, amely szerint a túlélő házastárs új házasságkötése megszünteti a haszonélvezeti jogot. Az 1959-es Ptk. rendelkezésének hátterében (a "halálon túli hűség" álszent megkövetelésén kívül) elsősorban az a megfontolás állt, hogy történetileg a haszonélvezeti jognak főként tartási rendeltetése volt, és az új jogi kapcsolatban biztosítottnak feltételezték a volt özvegy megfelelő eltartását. Ez az indok már a régi kódex elfogadásakor sem volt meggyőző. Ezen túlmenően az erkölcsi felfogás is tiltakozik egy olyan szabály ellen, amely a haszonélvezeti örököst e jog megtartása és a házasságkötés közötti választásra kényszerítette. A Legfelsőbb Bíróság PK 83. sz. állásfoglalása még ambivalensebbé tette ezt a morálisan nehezen védhető helyzetet, amikor kimondta: a haszonélvezeti jog nem szűnik meg azért, mert az özvegy élettársi kapcsolatban él. A Ptk. eltérő szabálya miatt a Kúria 1/2014. PJE határozata a PK 83. állásfoglalást a Ptk. alkalmazása körében nem tartja irányadónak. A Ptk. azt a ritka esetet, amikor többszöri özvegység

- 12/13 -

folytán esetleg több lakáson és a hozzájuk tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon keletkezik haszonélvezettel terhelt állagörökség, nem tekinti kivételt teremtendő normával külön szabályozandó tényállásnak.

ac) A túlélő házastárs a hagyaték többi (haszonélvezetével nem terhelt) részén a leszármazókkal együtt állagörökös lesz. Az özvegy állagörökségének mértékét a Ptk. egy gyermekrészben határozza meg, ahogy az 1959-es kódex is tette megváltás esetén. A házastárs örökrészének ily módon történt meghatározása figyelemmel van arra is, hogy az örökölt tulajdonjogot adott esetben jelentős mértékben kiegészíti az örökhagyóval közösen lakott lakáson és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon biztosított haszonélvezeti jog. A leszármazók és a házastárs egyidejű törvényes öröklési jogának elismerését támogató, az előbbiekben röviden összefoglalt szempontok túlnyomóak az így létrejövő jogközösség megszüntetésével járó nehézségekkel és költségekkel szemben.

ad) Noha a Ptk. szerint a házastárs leszármazók mellett törvényes örökösként egy gyermekrészt örököl, a törvény egyebekben (e hasonlóság kivételével) nem kívánja őt a gyermekekkel egyformán kezelni. Ellenkezőleg: a Ptk. - kézenfekvő okokból - a házastárs számára önálló, a leszármazókétól elkülönülő öröklési jogi státust biztosít. Ebből következik, hogy a házastárs nem tekintendő leszármazónak például az osztályrabocsátás szempontjából, vagyis őt nem terheli osztályrabocsátási kötelezettség (7:56. §) a leszármazók irányában, és ugyanígy a leszármazóknak sincs ilyen kötelezettsége a házastárssal szemben. Az osztályrabocsátás tehát a Ptk. szerint is csak a közösen öröklő leszármazók lehetőleg egyenlő részesedését kívánja biztosítani az örökhagyó vagyonából, és ezért osztályrabocsátási kötelezettség csak a leszármazókat terheli, éspedig kizárólag egymással szemben. Az özvegy osztályrabocsátási kötelezettségének felvetése látszatproblémát érint tehát.

Egy fordított jellegű látszatproblémát vet fel a túlélő házastárs Ptk. szerinti állagöröklése az ági öröklés kapcsán. Mivel az özvegy a leszármazókkal együtt örököl egy gyermekrészt, örökrésze adott esetben - egészben vagy részben - látszólag az elvileg ági jellegűnek tekinthető vagyonból nyerhet kielégítést. Valójában azonban ilyenkor nyilvánvalóan nincs ági vagyon, hiszen az ági vagyon alapvető fogalmi eleme - a Ptk.-ban (7:67. §) is - a leszármazol öröklés hiánya. Másképp fogalmazva: leszármazók - akár részbeni - öröklése esetén nincs ági vagyon. A túlélő házastárs állagöröklése tehát a tárgyalt esetben nem ági vagyonból történik, hanem a leszármazók rovására, a haszonélvezeti jog feladása miatt és annak fejében.

ae) A Ptk. az elmondottak szerint alapvetően változtatja meg a házastárs leszármazók melletti hagyományos törvényes öröklési jogi státusát. A megszokott rendről az újra való áttérést a Ptk. azzal kívánja elősegíteni, hogy - kifejezett rendelkezéssel - hívja fel az érintett örökösök figyelmét arra a törvényből fakadó lehetőségre: osztályos egyezségben (7:93. §) állapodjanak meg abban, hogy a házastárs a gyermekrészre vonatkozó állagörökség helyett az egész hagyatékra kiterjedő holtig tartó haszonélvezeti jogot kap.

- 13/14 -

b) A házastárs öröklése szülő mellett

Az 1959-es Ptk. szerint leszármazók hiányában az egész hagyatékot a túlélő házastárs örökölte, éspedig állagörökségként. A Ptk. (7:60. §) ezt a törvényes öröklési státust csak az örökhagyóval közösen lakott lakásra és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakra adja meg. Leszármazók hiányában is biztosítani kívánja ugyanis azt, hogy a túlélő házastárs változatlanul élvezhesse az örökhagyóval együtt megszokott környezetet.

A hagyaték többi részén a Ptk. (7:60. §) lényegesen változtat a házastárs és a szülők törvényes öröklési jogi helyzetén. A leszármazók nélkül elhunyt (tipikus esetben: fiatalabb) örökhagyó esetében több érv is amellett szól, hogy a házastárs mellett az örökhagyó szülei is részesedjenek gyermekük hagyatékából. A legfontosabb megfontolás az, hogy az örökhagyó idős szülője támogatóját, adott esetben eltartóját is elveszíti gyermeke halálával. A Ptk. megoldását támogatja továbbá az a tapasztalat is, hogy mai viszonyaink között a szülő gyakran jelentősen hozzájárul gyermeke vagyonának gyarapodásához, és ez a hozzájárulás nem minden esetben minősül a hagyatékban - az adott szülőt illető - ági vagyonnak. A Ptk. szerint mindezek miatt leszármazók hiányában a házastárs nem egyedül lesz állagörökös; vele egy sorban örökölnek az örökhagyó szülei a hagyatéknak az örökhagyóval közösen lakott lakást és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakat meghaladó fele részére. A szülők házastárs melletti törvényes öröklési jogának elismerését támogató szempontok túlnyomóak az így létrejövő jogközösség megszüntetésével járó nehézségekkel és költségekkel szemben. A szülők öröklését támogató indokok azt is megkívánják, hogy a szülő az örökrészét haszonélvezeti jog nélkül kapja meg; a szülőket megillető törvényes örökrészen tehát a házastársnak nincs haszonélvezeti joga.

A szülők egymás között fejenként egyenlő arányban örökölnek. Valamelyik szülő kiesése esetén a szülőtárs mellett a házastársat is indokolt a kieső szülő örökrészéből részesíteni. A Ptk. szerint ezért a kiesett szülő részét egyenlő arányban örökli a túlélő házastárs és a másik szülő. Nyilvánvaló, hogy az itt szabályozott tényállás esetén - eltérően a parentéláris öröklés során létrejövő helyzettel - nem érvényesül a helyettesítés elve, tehát a szülő kiesése estén nem örökölnek az ő leszármazói.

c) A házastárs egyedüli öröklése

A Ptk. (7:61. §) szerint a túlélő házastárs csak leszármazó és szülő hiányában vagy az ő kiesésük (7:4. §) esetén lesz egyedül törvényes állagörökös az egész hagyatékon.

d) A házastárs kiesése a törvényes öröklésből

da) A Ptk. (7:62. §) - az 1959-es kódextől eltérően - a házastársnak az életközösség megszakadása miatt a törvényes öröklésből történő kiesését nem az általános kiesési okok között (7:4. §), hanem a házastárs öröklésére vonatkozó szabályok között rendezi. Tartalmilag a törvény nem változtat a korábbi szabályokon.

- 14/15 -

A házastárs sajátos kiesési esetének az indoka kézenfekvő. A házasság valódi tartalmát a házastársak együttélése, a köztük levő érzelmi és gazdasági közösség adja. Ha ez nincs meg, és a házasság csupán formális jogi kötelékként áll fenn, sor kerülhet annak felbontására is. A vagyonjogok tekintetében is a közösség a házastársak között csak az együttélés idejére áll fenn (Ptk. 4:34. §). Mindezekkel egyezően a törvény a házastársak közötti öröklést is a ténylegesen - nemcsak a jogi formaként - fennálló házassághoz, a házassági életközösséghez, az érzelmi és gazdasági közösség meglétéhez vagy ennek visszaállítására vonatkozó reális lehetőséghez fűzi.

A változatlan szabály szerint törvényes örökösként (éspedig mind állagörökösként, mind haszonélvezeti örökösként) és kötelesrészre jogosultként akkor esik ki a házastárs, ha az öröklés megnyílásakor a házastársak között életközösség nem állott fenn, és az eset körülményeiből nyilvánvaló, hogy az életközösség visszaállítására nem volt kilátás. A törvényi rendelkezés értelmében a házastárs törvényes örökösként történő kiesésének két együttes (konjunktív) feltétele van: nem áll fenn életközösség közöttük, és az eset körülményeiből nyilvánvaló, hogy az életközösség visszaállítására nem volt kilátás. A házastárs Ptk. szerinti kiesésének feltétele tartalmaz tehát egy tényként vizsgálható elemet (az életközösség hiányát), de szükséges emellett annak vizsgálata is, hogy a házastársak megkíséreltek-e közeledni egymáshoz az életközösség visszaállítása érdekében. Ennek a szubjektív elemnek az elbírálása azonban szintén objektív elbírálást kíván. Nem az a döntő, hogy valamelyik fél kívánta-e az életközösség visszaállítását, hanem az, hogy mindkettőjük szándéka erre irányult, és erre magatartásukból, nyilatkozatukból, az eset összes körülményeiből következtetni lehessen (BH 1987.18.).

A bizonyítási teher általános elvei (Pp. 164. §) szerint a kiesésre hivatkozó fél terhére esik, ha a kiesés két konjunktív feltételének (vagy azok egyikének) bizonyítása sikertelen. [Téves ezért álláspontunk szerint a Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntése, amely azt állapította meg, hogy ha a házastársak között a hagyaték megnyílásának időpontjában az életközösség nem áll fenn, az öröklési perben éppen az szorul bizonyításra, hogy az életközösség helyreállítására remény volt, és így a túlélő házastárs az öröklésből nem esett ki. (BH 2000.304.) Helyes érvelés: BH 1987.18.] A külön élő házastárs kiesésével kapcsolatban törvényes öröklésnél és kötelesrészi igénynél a kiesési vélelem szorul megerősítésre. Erre nézve az eset körülményeiből (pl. az életközösség megszakadásának időtartamából, bontóper indításából, az életközösség helyreállítására tett kísérletek kudarcából stb.) lehet adott esetben következtetést levonni (BH 1987.18.).

db) A házastársra vonatkozó kiesési ok hivatalból (hagyatéki eljárásban a közjegyző, perben a bíró által) nem vehető figyelembe (BH 1998.280., BH 1994.670.). A kiesési okra hivatkozni kell, és arra csak az hivatkozhat, aki a házastárs kiesése folytán maga örökölne, vagy a végintézkedéssel reá rótt kötelezettségtől vagy más tehertől mentesülne. A Pp. szerint a bíróságot nem terheli általános kitanítási kötelezettség: nem érvényesül az officialitás elve. Ennek megfelelően a bíróság csak akkor köteles a szükséges tájékoztatással ellátni a peres felet, ha annak nincs jogi képviselője, és ez a tájékoztatási kötelezettség is csak a perbeli eljárási jogokra és kötelezettségekre korlátozódik. Ezért az öröklésből

- 15/16 -

történő kiesés tekintetében is alapvetően megváltozott a korábbi jogi helyzet, amikor az érdekeltet figyelmeztetni kellett jogaira a kiesés tekintetében is (BH 1994.670.). Ma, ha az arra jogosult a kiesési okra nem hivatkozik, a házastárs örökölni fog. Mindez azzal a perjogi következménnyel is jár, hogy a közjegyző vagy a bíróság a kiesést csak a kiesésre hivatkozó és perben álló fél viszonylatában mondhatja ki, a kiesés tehát esetleges más érdekeltek javára nem szolgál (BH 1991.316.).

e) A túlélő házastárs törvényes öröklési jogállásával kapcsolatban elmondottak vonatkoznak a túlélő bejegyzett élettársra is [Bét. 3. § (1) bek. b) pont].

A két kódex időbeli hatálya szempontjából a törvényes öröklés körében az öröklés megnyílásának, vagyis az örökhagyó elhunytának időpontja tekintendő a releváns időpontnak [Ptké. 57. § (1) bek.]. Ez azt jelenti, hogy a 2014. március 15-e előtt megnyílt hagyatékokra vonatkozó törvényes öröklési kérdésekre még az 1959-es Ptk. szabályait kell alkalmazni.

4. Utóörökös nevezése

a) Utóörökös-nevezés az örökhagyó olyan végrendeleti intézkedése, amely szerint az örökségben vagy annak egy részében valamely meghatározott eseménytől (tipikus esetben: az elsőként nevezett örökös: az előörökös halálától) vagy meghatározott időponttól kezdve az előörököst más váltja fel. Főszabályként a Ptk. is fenntartja az utóörökös nevezés érvénytelenségére vonatkozó általános szabályt. Ez a tilalom részleges érvénytelenséget (7:47. §) eredményez. Az utóörökös nevezés érvényes lehet helyettes örökös nevezésként, ha annak feltételei fennállnak (7:27. §), vagyis ha az előörökös kiesik az öröklésből (7:4. §).

Az utóöröklés tilalmát azzal szokták indokolni, hogy a végrendelkezési szabadság elismerése nem mehet el odáig, hogy az örökhagyó a vagyontárgyai felett halála esetére szóló rendelkezési jogát több örökösi generációra kiterjedően gyakorolhassa, mert ezzel az előörököst korlátozza a tulajdonjoga gyakorlásában és megfosztja őt végrendelkezési jogától is. Ezt az alapvetően helyes elvet a Ptk. nem kívánja azonban abszolutizálni. Két indokolt esetben megnyitja ezért az utóörökös nevezés lehetőségét.

b) Egyik kivételként az örökhagyó érvényesen nevezhet utóörököst az elsősorban örökösnek nevezett házastársa halála esetére, a házastársra háramlott hagyatékra. Ezzel biztosítani lehet a túlélő házastárs számára a megjelölt hagyatéki tárgyak élvezetét, és egyúttal azt is, hogy a megjelölt vagyontárgyak a házastárs halála (vagy a végrendeletben megjelölt más esemény vagy időpont bekövetkezése) után az örökhagyó által nevezett utóörökösre és ne a házastárs törvény szerint öröklő - esetleg az örökhagyó szempontjából idegen - családjára vagy a házastárs által nevezett személyekre szálljanak. A Ptk. az utóörökös nevezés jogát ebben az estben korlátozás nélkül adja meg az örökhagyónak, mivel korlátok felállítása csak felesleges bonyodalmakhoz vezetne. Helyesebb e helyett

- 16/17 -

az örökhagyóra bízni, hogy hagyatéka mely részére nevezi előörökösnek házastársát és utóörökösnek valaki mást. Különösen előnyös lehet az ilyen végrendeleti rendelkezés szerzői jogdíjak, szabadalmi díjak és más folyamatosan és időszakonként visszatérően érvényesíthető vagyoni követelések tekintetében.

A házastárs a neki juttatott hagyatékkal visszterhesen szabadon rendelkezhet, és szokásos mértékű ajándékozásra is jogosult. Az utóörökös nevezés tehát ún. maradék-utóöröklést jelent: az utóörökös azt örökli, ami a házastárs halála után maradt az örökhagyó hagyatékából, illetve az illető hagyatéki tárgyakból. Emiatt az előörökösi pozíció a hagyatéki tárgyak egy részénél előnyösebb a házastárs számára, mint a végrendeletben rendelt haszonélvezeti jog.

c) Az utóöröklés általános tilalma alóli második kivételként elismeri a Ptk. a substitutio pupillaris intézményét. Ez azt jelenti, hogy az örökhagyó érvényesen nevezhet utóörököst arra az esetre, ha leszármazója - kiskorúsága vagy a cselekvőképességét teljesen korlátozó gondnokság alatt állása miatt - a hagyaték megnyílásakor nem rendelkezik végrendelkezési képességgel, és meghal anélkül, hogy érvényes végrendeletet tudott volna tenni. Az előörökös - a cselekvőképességi szabályok korlátai között! - életében rendelkezhet az örökölt vagyonnal, vagyis az utóöröklésnek ez az esete szintén ún. maradék-utóöröklést jelent: az utóörökös ebben az esetben is azt örökli, ami az előörökös halála után maradt az örökhagyó hagyatékából, illetve az illető hagyatéki tárgyakból.

d) A Ptk. utóöröklésre vonatkozó rendelkezéseit a Ptk. hatálybalépése előtt kelt végrendeletre is alkalmazni kell, feltéve, hogy az öröklés a Ptk. hatálybalépése után nyílt meg (Ptké. 59. §)

e) A Ptk. az 1959-es kódex szabályának érdemi fenntartásával, korlátozás nélkül érvényesnek ismeri el utóhagyomány rendelését (7:32. §).

5. A közös végrendelet jogi sorsa

a) Főszabályként két vagy több személy ugyanabba az okiratba foglalt végrendelete a Ptk. szerint is érvénytelen. Ez a rendelkezés egyformán vonatkozik a - saját kezűleg és a más által írt - magánvégrendeletre és a közvégrendeletre.

Kivételt engedő szabály formájában azonban a Ptk. (7:23. §) elismeri a házastársak és a bejegyzett élettársak [Bét. 3. § (1) bek. b) pont] közös írásbeli végrendelete érvényességét, ha a végrendeletet az életközösség fennállása alatt készítették. Az ügyvédi és közjegyzői gyakorlatban felmerült igények ennek a lehetőségnek a megnyitását indokolták, adott esetben a viszonos rendelkezésekkel kapcsolatos értelmezési problémák vállalása árán is. Ezt a problémát a Ptk. a közös végrendeletbe foglalt rendelkezés egyoldalú visszavonásának szabályozása kapcsán kívánja megoldani [lásd alább a c) pontban]. Az egymás befolyásolásának lehetősége, mint a közös végrendelettel szembeni szokásos

- 17/18 -

ellenérv ugyanúgy felmerülhet külön okiratba foglalt végrendeletek esetében is, ha azokat egymásra tekintettel alkotják. [Megjegyezzük: az 1959-es Ptk. előtti jog is érvényesnek ismerte el a házastársak közös végrendeletét. Ha történetesen előfordulna, és ez elvileg nem zárható ki, házastársak 1960. május 1-je előtt kelt közös végrendeletét tehát az 1960-as Ptké. 92. § (1) bekezdése szerint érvényesnek kellene elismerni. Ezt erősítette meg az 1959-es Ptk.-hoz kapcsolódóan a PK 92. sz. állásfoglalás b) pontja: A Ptk hatálybalépése után megnyílt öröklés esetében az örökhagyónak a Ptk hatálybalépése előtt tett és a keletkezéskor hatályban volt jogszabályoknak megfelelő végintézkedése akkor is megtartja érvényességét, ha az a Ptk rendelkezései alapján nem volna érvényesnek tekinthető.]

A végintézkedés érvényességét a keltének idején hatályos szabályok szerint kell elbírálni, és így a Ptk. végintézkedésre vonatkozó rendelkezéseit csak a Ptk. hatálybalépése után kelt végintézkedésre kell alkalmazni. Azokban a kérdésekben azonban, amelyekben a Ptk. előnyösebb feltételeket teremt az örökhagyó végakaratának érvényesüléséhez, mint az 1959-es kódex, a Ptké. a Ptk. szabályainak alkalmazását írja elő akkor is, ha a végrendelet ugyan még a régi törvény hatálya alatti időpontban született, de a hagyaték megnyílásakor már az új szabályok vannak hatályban [Ptké. 57. § (2) bek., 58. §]

b) A közös magánvégrendelet alaki érvényességi kellékei tekintetében a Ptk. - mutatis mutandis - az Mtj. 1964. §-ának rendelkezéseiben foglalt követelményeket támasztja, mind a holográf, mind az allográf végrendelet tekintetében.

c) A Ptk. a házastársak és a bejegyzett élettársak [Bét. 3. § (1) bek. b) pont] számára is csak az életközösség fennállása alatt nyitja meg az érvényes közös írásbeli végrendelet alkotására vonatkozó lehetőséget. Ennek az indoka az, hogy ez alatt az idő alatt a házastársak között - ellenkező tartalmú szerződés hiányában vagy annak határai között - vagyonközösség áll fenn. Ebből következik, hogy a közös végrendelete hatálytalanná válik, ha a végrendelet megtétele után közöttük az életközösség megszakadt, és az öröklés megnyílásáig nem állott helyre [Ptk. 7:43. § (1) bek.].

d) A Ptk. a házastársak és a bejegyzett élettársak végrendelete szempontjából jelentős változásnak tekinti, ha a közös végrendelet megalkotása után gyermekük születik vagy gyermeket fogadnak örökbe. Ilyen alapvető változást a közös végrendelet hatálya szempontjából figyelembe kell venni. Eltérő végrendeleti rendelkezés hiányában hatálytalanná válik a közös végrendelet, ha megtétele után a végrendelkezőknek vagy egyiküknek gyermeke születik, vagy ha gyermeket fogadnak (egyikük fogad) örökbe [7:43. § (2) bek.]. Ennek az a magyarázata, hogy a Ptk. által szabályozási modellként választott társadalmi felfogás szerint gyermek léte megváltoztatja a házastársak elgondolását vagyonuk háramlásáról haláluk esetére. A törvény ezért biztosítani akarja a végrendelet készítése után született gyermek törvényes öröklését arra az esetre is, ha a házastársak maguk - megsemmisítéssel, visszavonással vagy új végrendelettel - nem hatálytalanítják végrendeletüket.

- 18/19 -

e) A közös végrendelet a házastársak (bejegyzett élettársak) közös akaratnyilvánítása; ebből következik, hogy egyoldalúan vissza sem lehet vonni. Ezért mondja ki a törvény, hogy a közös végrendeletbe foglalt rendelkezés egyoldalú visszavonása érvénytelen, ha azt a végrendelet kizárta, vagy arra a másik végrendelkező értesítése nélkül került sor [Ptk. 7:43. § (3) bek.]. Ha a végrendelet nem zárta ki az egyoldalú visszavonás lehetőségét, vagy a másik végrendelkezőt az illető házastárs értesítette saját végakarata egyoldalú visszavonásáról, a visszavonás érvényes. Ilyen esetben a másik házastárs végrendelete hatályos marad, kivéve, ha a végrendeletből megállapítható, hogy egyik fél sem tette volna meg rendelkezését a másiké nélkül [7:43. § (4) bek.]; a hatályban maradt végrendeleti nyilatkozatot tehát külön hatálytalanítani kell ahhoz, hogy hatályát elveszítse.■

JEGYZETEK

[1] A szerződés érvénytelensége a polgári jogban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1969, 584 p.

[2] A termék előállítóját a fogyasztó irányában terhelő felelősség (Összehasonlítójogi tanulmány), in: Polgári Jogi Tanulmányok. ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék kiadványa, Budapest, 1973, 120 p.

[3] A túlélő házastárs öröklési jogállása - történeti kialakulásában és fejlődési tendenciáiban. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984, 310 p.