A mezőgazdasággal összefüggő társadalmi viszonyok szabályozása az egymást követő korszakokban eltérő volt. A szabályozást magában foglaló jogterületeket különböző nevekkel illették (pl. hűbéri jog, mezőgazdasági jog, földjog, etc.) a kor jogalkotói illetve jogalkalmazói. A változás állandóságának felismerése vezetheti oda a témával foglalkozó szakembert, hogy a jelen korban leginkább "agrárjog" névvel jelölt szabályanyag illetőleg annak megközelítése, rendszerezése sem örök érvényű igazság, sokkal inkább egy konkrét helyzet pillanatképe, amely változó szabályanyag idővel új megközelítést, és találóbb elnevezést követel. A címben jelzett "természeti erőforrások joga" jelen mű írásakor még inkább csak egy fantazmagória, esetleg egy gyönge lábakon álló de lege ferenda javaslat, de felvetése jól szimbolizálja az előbbiekben említett "csak a változás örök" tételt.
Írásommal elsődlegesen a jelen jogalkotásának, jogalkalmazásának elemzésére törekszem, feldolgozva az utóbbi két-három év, megítélésem szerint rendkívül mértékben hasznos, témával kapcsolatos, magyar jogtudományi eredményeit.
Az agrárjogi dogmatika[1] bemutatása során elsőként felvetődő kérdés: mit is értünk agrárjog alatt? Agrárjog alatt, a hatályos jogrendszerre figyelemmel, az agrárpolitikai célkitűzések megvalósítására létrejött jogszabályok összességét értjük. Ez a megfogalmazás meglehetősen általános, mondhatni formális, ezért álljon itt a fogalommal kapcsolatban néhány értelmező megjegyzés.
1. Az agrárjog elnevezés három tipikus jelenséget takarhat.[2] Egyrészt lehet olyan jogszabályok összessége (norma), amelyek a mezőgazdasággal összefüggő társadalmi viszonyokra vonatkoznak. Másrészt beszélhetünk az agrárjogról, mint tudományterületről (diszciplína), harmadrészt pedig, mint tantárgyról (stúdium). A megkülönböztetés természetszerűleg csak viszonylagos lehet, esetünkben azonban van egy kiemelt relevanciája. A jogtudomány értékelő, de lege ferenda javaslatokat megfogalmazó általános jellegén túl ugyanis esetünkben különös jelentőséggel bír a jogtudomány rendszer alkotási törekvése. Erre azért van szükségünk, mivel a hatályos agrár-joganyag hátterében alig-alig találhatunk alkalmazható struktúrát (ezen belül egységes fogalmakat és jogintézményeket). Ennek a rendszernek a kimunkálása viszont az agrárjog megértéséhez alapvető fontosságú, és jelenleg a jogtudományra, illetve oktatásra hárul
2. A fogalomból kitűnik, hogy a jogra az agrárviszonyok területén, mint eszközre tekint (instrumentális szemlélet). Az agrárjog az agrárpolitika végrehajtásának eszköze. A jogi szabályozás alapja tehát egy jogon
- 112/113 -
túlmutató tényező (agrárpolitika), amely megértése nélkül nem láthatjuk át magát a vonatkozó joganyagot sem. Az agrárjog agrárpolitikához kötése a magyar agrárjog szempontjából újnak tűnhet, az Európai Unióhoz való csatlakozás mégis indokolja ezt a szemléletet, ugyanis hazánk csatlakozásával a mezőgazdaságra vonatkozó kötelező érvényű normák jelentős száma a közös döntéshozatal szintjén születik. A Közösségen belül pedig túlnyomórészt a Közös Agrárpolitika (KAP) keretei között alakítják ki az agrárszabályokat. Hangsúlyozni kell mindeközben azt, hogy ez nem jelenti a nemzeti szabályozás teljes felszámolását (részleteiben lásd a későbbiekben).
Ahhoz tehát, hogy az agrár-joganyagot értelmezzük, jogon kívüli tényezőket is át kell látnunk.[3] Ennek okán kell a joganyag megértését szolgáló lényeges történeti, közgazdasági, szociológiai, környezetvédelmi ismereteket is rendszereznünk. Ezen agráriumra vonatkozó speciális ismeretek hiányában a hatályos normaanyag ugyanis értelmezhetetlen.
3. Az agrárjog fenti definíciója nem sokat árul el annak jogrendszeren belüli elhelyezkedéséről. A klasszikusnak tekinthető felfogás szerint[4] ennek taglalásánál olyan kérdések megválaszolására kellene sort keríteni, mint az agrárjog elhelyezése a magánjog-közjog viszonylatában, ezen belül (ha van ilyen) az önálló jogágisági jelleg bizonyítása.
A jogrendszeren belül történő elhelyezés alapja a magánjog-közjog viszonylatában történő meghatározás. Ez a megkülönböztetés számos agrárjoggal foglalkozó szerző esetén előfordul,[5] és lényegében arra a következtetésre jutnak, hogy mind közjogi, mind magánjogi elemekkel találkozhatunk az agrárjogban (tipikusan abban az összefüggésben, hogy a magánjogi alapokon nyugvó élethelyzeteket árnyalja a közjog). Ha kellő kritikával szemléljük a jogrendszer összes többi jogágát, akkor ez a megállapítás majd mindegyikre elmondható. Az agrárjognak ez a fajta "kétlakisága" ezért gyakorta inkább bonyolítja, mintsem egyszerűsíti a jogrendszeren belüli elhelyezését.[6]
A magánjog-közjog elhatároláshoz képest több nehézséget okoz az agrárjog jogágiságának kérdése. Az 1989/90-es rendszerváltás előtt Seres Imre egységes egyetemi jegyzeteiben, a Prágában (1953) megfogalmazott tételnek megfelelően, a mezőgazdasági jogon belül még két önálló "jogágazatot" különböztetett meg: földjogot és mezőgazdasági termelőszövetkezeti jogot.[7] E két jogágazat nem fedte le az egész agrárszféra joganyagát, mindenesetre a jogászok képzése, politikai hatásra, e tematika szerint folyt. A rendszerváltás után megújuló magyar gazdaság, ezen belül az agrárgazdaság ugyanakkor már egy új típusú megközelítést és szabályozást követelt a jogásztársadalomtól. Az új elvárásoknak megfelelni kívánó jogtudomány az agrárjog önálló jogágiságával kapcsolatban azonban eltérő nézeteket produkált. Míg például Novotni Zoltán az agrárjog önállósága mellett érvelt,[8] addig Prugberger Tamás tagadta ezt, és az agrárjogot különböző jogágak területéről szakszempontból összegyűjtött joganyagnak - gyakorlati alkalmazásra szánt joganyag-gyűjteménynek - tekintette.[9]
A különböző álláspontok közötti eltérésnek gyakorlatilag két oka van. Egyrészt a jogágisági kritérium,[10] másrészt az agrárjog maga. De mi a probléma a jogágisági kritériummal, és mi is az voltaképpen? Az előzőekben említett klasszikus (azaz mai napig igen elterjedt) felfogás szerint akkor tekinthetjük önállónak a jogszabályok meghatározott csoportját, ha (a) szabályozási tárgya viszonylag egynemű társadalmi viszonyokat szabályoz, és a (b) szabályozás módszere is viszonylag homogén.[11] Önmagában az önálló szabályozási tárgy (az agrárjog esetén pl. a mezőgazdasághoz kötött emberi magatartások) még nem eredményez önálló jogágiságot ezen tradicionális nézet szerint (ez önmagában még csak jogterület lenne), az önállósághoz szükséges még a nehezen definiálható sajátos módszer is.[12] A módszer egyik meghatározó eleme a
- 113/114 -
kógens-diszpozitív jellegű normák közötti különbségtétel, amely két típussal, ha szigorúan vesszük, akkor egyszerre találkozhatunk az összes jogágban (pl. kógens előírások polgári jogban, szerződések a közigazgatási jogban, etc.). Ebből a szempontból nézve tehát ez nem lehet egy igazi differencia specifika. Ebből kiindulva oszthatjuk Jakab András álláspontját, aki szerint nem lehet jogelméletileg elfogadható kritériumot találni a jogágak elhatárolására, és ebből kifolyólag nem lehet jogelméletileg alátámasztani az agrárjog önálló jogágiságát sem. A szerző szerint a kérdés eldöntésében inkább a gyakorlati életre kell figyelemmel lenni (az egyetemi szervezetekre, a kiterjedt szabályozásra, a tárgy kiterjedt társadalmi-politikai jelentőségére, az önállóság hagyományaira, etc.), amely szerint ma az agrárjog önállónak tekinthető.[13]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
