Sárközy Tamást még jogi pályafutásom kezdetén, jókedélyű, mindig kedvesen mosolygó professzorként ismertem meg. Ez a kép maradt meg Róla bennem ezt követően is, és úgy érzem, másképpen el sem tudnám őt képzelni. Mindössze néhány évvel ezelőtt nyílt lehetőségem a közelében sűrűbben megfordulni, amikor a Gazdaság és Jog című folyóirat szerkesztőbizottságába meghívást kaptam. Ahhoz a laphoz, melyet hamarabb kezdtem forgatni, mint a Magyar Jog vagy a Jogtudományi Közlöny számait. Ebben a lapban jelent meg egyébként az első olyan tudományos cikk Bíró György, egykori mesterem írásaként, melynek előkészítésébe nagy igyekezettel folytam bele. Szoros munkakapcsolat sajnos nem fűzött Sárközy Tamáshoz, de akárhányszor találkoztunk, minden alkalommal lenyűgözött az a vidám, tréfára mindig nyitott jó kedély, ami áramlott belőle. Így szeretnék Rá mindig is emlékezni, amellett, hogy számomra már egyetemi hallgató koromban is Ő volt "a gazdasági jog atyja". Személye és munkássága előtt e tanulmánygyűjteményben egy versenyjogi írását felidézve szeretnék tisztelegni. A Gazdaság és Jog című - általa alapított - folyóirat egy korai, 1994. áprilisi számában jelent meg "A generálklauzula szükségességéről a versenytörvényben" címet viselő rövid írása. Igazi óriás volt ő, egészen biztos vagyok benne, hogy nem bánná, ha egy cikk erejéig az ő vállán szeretnék felkapaszkodni, legalább addig, amíg a tanulmánya által életre hívott gondolatokat elindítom.[2]
Sárközy Tamás e cikkét azzal nyitotta, hogy - az 1990. évi LXXXVI. törvény - a versenytörvény alig néhány éve hatályba lépett szabályai közül a generálklauzula váltotta ki a legnagyobb vitát. Méghozzá a generálklauzula és a konkrét versenytilalmak egymáshoz való viszonya. A tanulmányban megemlített, kifejezett és burkolt "al-generálklauzulák" felidézése ráirányítja a figyelmet arra is, hogy a generálklauzulával való szabályozás korántsem egyszerű, messze nem egysíkú kérdés, hanem mondhatni rétegezetten összetett problémakör. A Tamás által említett "generálklauzula és al-generálklauzula" dilemma más jogterületeket is jellemez, akárcsak a "generálklauzula vagy konkrét jogi szabály?" fejtörést okozó kérdése. Erre a megállapításra rövidesen vissza fogok térni.
A jelen írásban vizsgálódás alá vont törvényi tényállás a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:96. §-a, amely szerint semmis az a szerződés, amely nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik. Lényegében ugyanezt a megfogalmazást tartalmazta a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 200. § (2) bekezdésének második mondata is, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a jogalkotó a szabályt mintegy "leválasztotta" a tilos szerződések semmisségét deklaráló rendelkezésről, aminek következtében a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző szerződések érvénytelenségének kimondása nagyobb hangsúlyt kapott.
A Ptk. 6:96. § szabálya a magánjogtudomány egységes álláspontja szerint egy ún. generálklauzula, ebben az értelemben olyan általános megfogalmazású jogi norma, melynek konkretizálása, kitöltése a jogalkalmazás feladata. Annak függvényében, hogy ki jogosult erre a kitöltésre, vagy mi légyen a merítési bázisa, a generálklauzulák igen sokféleképpen csoportosíthatók. A magam részéről leginkább a kitöltetlen jogszabály elnevezést venném pártfogásba, rendkívüli "beszédessége" miatt. Szemléletes a gyakran használt "nyitott norma" elnevezés is. Mindkét kifejezés ugyanazt a lényeges tulajdonságát ragadja meg az ilyen szabályozásnak, tudniillik, hogy a jogalkotó a szóban forgó jogi helyzet elbírálásának rendezését - a "mikénti elbánás módját" - továbbutalja.
Szladits Károly e közvetett jogrendezés okáról így írt: "A jog szabályozta életviszonyoknak egy-egy csoportja gyakran oly gazdag változatosságot tűntet fel konkrét megjelenésében, hogy a jogszabály nem tud vele megbirkózni: nem képes kimerítően felsorolni az ugyanazon joghatásban részesítendő különböző tényállásokat, avagy az ugyanazon típusú tényálláshoz esetenként ráillő joghatást. Ilyenkor a jog kisegítőül valamely, a társadalomban érvényesülő más normatív zsinórmértékre utal, akár az alája tartozó esetek (tényállás) meghatározása, akár pedig valamely határozott tényállás joghatásainak esetenkint megszabása (individualizálása) végett. Az ekként felhívott társadalmi zsinórmérték ennyiben a jogszabály közvetett tartalmává válik."[3] Ilyen zsinórmértékül szolgálhatnak jelesül az erkölcs szabályai.
A közvetett jogrendezés eseteiben - úgy is fogalmazhatunk, hogy - keretszabályokkal van dolgunk, hiszen ilyenkor e felhívott közvetett törvénytartalom fogja meghatározni a követendő, megmérendő magatartást. E zsinórmérték a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközés tilalma esetében többé-kevésbé metajurisztikus jelleget ölt. Lényegében ezt a jellemvonást magyarázza és indokolja az Alkotmánybíróság 801/B/2002. számú határozata, amikor úgy fogalmaz, hogy a jóerkölcsbe ütközés tilalmának generálklauzulájában a társadalomban érvényesülő erkölcsi normarend követelményei jelennek meg jogi normaként, a törvényhozó ennyiben tehát metajurisztikus elemet vitt a jogi szabályozásba.
Az erkölcsi felfogások szerinti jogalkalmazás pedig végsősoron a bíróságok feladata lesz. Ez magyarázza meg a közvetett jogrendezésnek a "bírói joggal", a "bíró alkotta joggal" való párhuzamba állítását. Ennek következtében a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző, és ennek okán semmis szerződések esetcsoportjait a bírói gya-
- 40/41 -
korlat megállapításai alapján tudjuk feltérképezni. Igaz, hogy a kérdésnek ez némiképpen leegyszerűsített megválaszolása.
Persze a témát tárgyaló jogirodalom sietve rögzíti, hogy "ahol a törvény a bíróra utal is, mint közvetett instanciára: ott sem bírói önkény az, mit a jogrendezés orgánumul felállít, hanem a bírót ott is egy további állomásra utasítja, ahonnan a maga zsinórmértékét vegye (...) A bíró ez esetekben is kötve van, még pedig az illem, az erkölcs, a közönséges élet és a többi a törvényben vonatkozásba vett faktorok felfogásához."[4] Itt illik megjegyezni azt is, hogy ezzel a jogi megoldással a döntést nem utaljuk teljes mértékben és végérvényesen jogi zónán kívülre, erről szó sincs. Sokkal inkább az a megállapítás tűnik helyesnek, hogy ilyenkor egy, az erkölcsi és jogi rend közös halmazában elhelyezkedő, a társadalomban széles körben elfogadott értékrendet kell alapul venni.
A jogi parancsok kapcsán az erkölcsre utalni mindig is kényes, de legalábbis magyarázatra szoruló kérdés. Egyáltalán nem azért, mintha a jog nem ismerné el az erkölcsi értékek létjogosultságát, ellenkezőleg. Több problémát okoz a jogi parancs és nem jogi - jelesül erkölcsi - parancsok egymáshoz való viszonyának meghatározása. Nem véletlen, hogy az ítélkezési gyakorlat is a védett jogtárgy körvonalazására vállalkozik, és csak annyit állapít meg, amennyi a fent említett "közös halmazban" vitán felül benne foglaltatik. Az ítéletek azonban a klauzula felfogását több tekintetben árnyalják, számos kérdésben színesítik, magyarázva értelmezik, és gazdagítják. Ez egyértelműen a generálklauzula bírói kitöltésének, ha úgy vesszük, a sokat emlegetett bírói jogfejlesztésnek egyenes következménye. Nézzünk néhány példát, a teljesség igénye nélkül.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
