Kiss László, nyugalmazott alkotmánybíró, egyetemi tanár halálhíre sokakat megrázott és megállásra késztetett nem csak a szűkebb alkotmányjogászi, közigazgatási jogászi körökben, de széles baráti körében is. Professzor Úr 75 évet élt, több mint ötven éves szakmai karrierje során számtalan hallgatót oktatott és közéleti szerepvállalása révén is ismert volt országszerte. Kivételes életútjáról nehéz kellő részletességgel megemlékezni, de szomorú feladatunknak e sorokon próbálunk eleget tenni.
Kiss László 1951. február 10-én született a Vas megyei Jánosházán, 1975-ben jogi diplomát szerzett a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ahol tanulmányai befejezését követően Szamel Lajos professzor felkérésére a Közigazgatási Jogi Tanszéken kezdett oktatni 1977-től. Az egyetemi ranglétrát végigjárva példás tudományos karriert futott be. 1982-ben a Magyar Tudományos Akadémián kandidátusi, 1992-ben doktori (DSc) fokozatot szerzett, ebben az évben egyetemi tanár lett. Kutatómunkája a közigazgatási joghoz, azon belül különösen az önkormányzati szervezetrendszerhez kapcsolódott. Jó időben volt jó helyen: a rendszerváltás idején munkássága nagy szerepet játszott abban, ahogy és amilyen formára a magyar önkormányzati rendszer formálódott.
Tudományos felkészültsége olyan alapot biztosított, amelyre biztosan lehetett magas közjogi méltóságot támasztani. Az Országgyűlés 1998-ban 9 évre az Alkotmánybíróság tagjai közé választotta, majd az akkori lehetőséggel élve egy második kilenc éves mandátumot kapott 2007 márciusában, amelyet ki is töltött. Ezzel ő lett a hazánkban leghosszabb ideig szolgáló alkotmánybíró 18 éves szolgálati idővel, amely 2016. március 10-én - a megbízatási időtartam leteltével - megszűnt.
Alkotmánybírói munkássága során előadó alkotmánybíróként is számtalan nagy jelentőségű határozatot jegyzett, de jogi meggyőződését különvélemények sorában is kifejtette, amelyek nem egy alkalommal közismertségre, széleskörű elismerésre, később többségi elfogadásra kerültek.
Fő szakterülete a testületben a közigazgatási jog maradt, azon belül is a helyi önkormányzatok, a közigazgatási eljárások. Az ún. közjogi tanács (Holló András, Kukorelli István, Kiss László) tagjaként számos határozatot jegyzett előadó alkotmánybíróként, amelyek a helyi önkormányzati rendeletek törvényességét, alkotmányosságát vizsgálták vagy épp az önkormányzatok jogait védték. Ez utóbbi körbe sorolható azon határozat, amely kizárta, hogy kormányrendelet adjon felhatalmazást önkormányzati rendelet alkotására [1/2001. (I. 17.) AB határozat], vagy a türelmi zónák kijelölésére vonatkozó törvényjavaslatnak a köztársasági elnök indítványán alapuló megsemmisítése [2/2001. (I. 17.) AB határozat], amely indítványt az akkori elnöktől fiatal korára való tekintettel kapta. Említést érdemel még a 3/2000. (II. 25.) AB határozat is, amely a villamosenergia törvény azon rendelkezését találta alkotmányellenesnek, amely arra kötelezte az önkormányzatokat, hogy közterületen ingyenesen biztosítsák a közcélú villamosberendezés létesítésének feltételeit. De foglalkozott a polgármesteri eskü szabályaival [14/2008. (II. 26.) AB határozat], a többcélú kistérségi társulásokkal [31/2004. (IX. 11.) AB határozat], a képviselőtestület és a polgármester együttműködési kötelezettségével [24/2000. (VII. 6.) AB határozat], a mezőőri szolgálattal [116/2008. (IX. 26.) AB határozat], a bányatelkek helyzetével [1/2004. (II. 12.) AB határozat]. Ezen határozatok ma már részben kor- és jogtörténeti dokumentumok, hiszen olyan időszakot fémjeleznek, amikor még az Alkotmánybíróság és nem a Kúria őrködött az önkormányzati jogalkotás törvényessége felett. Hatásuk azonban máig ható és szellemiségük visszaköszön mind a Kúria Önkormányzati Tanácsa, mind az Alkotmánybíróság határozataiban.
Mindazonáltal nevéhez nem csak a közigazgatáshoz szorosan kapcsolódó döntések köthetőek. A névjoggal kapcsolatos alkotmánybírósági határozat talán egyike legismertebb és mindennapi életünkre leginkább kiható előadó alkotmánybíróként jegyzett határozatai közül [58/2001. (XII. 7.) AB határozat]. A határozat megszületése egy hosszú és nehéz folyamat eredménye volt, amely során hétről hétre vitte vissza a teljes ülésre az újra és újra átdolgozott tervezetet. Kitartását az akkori elnök, Németh János is elismerte, s a megjegyzése szerint a "szőnyegbombázás" elérte hatását: az Alkotmánybíróság az emberi méltóság általános alkotmányi alapelvéből egy új jogot, a névjogot olvasztott ki, annak számtalan, a közjogba, polgári jogba leszivárgó jogosítványával együtt.
Ugyancsak jelentős, a jogalkotó számára erős figyelmeztetést jelentő határozat az ún. salátatörvény
- 76/77 -
határozat [4/2006. (II. 15.) AB határozat], amelyben azt a jogalkotási gyakorlatot mondta ki alkotmányellenesnek, amely szerint a költségvetési törvény számos egyéb, a költségvetéshez egyáltalán nem kapcsolódó jogszabály módosítását is tartalmazta. A határozat közjogi érvénytelenség okán alkotmányellenesnek minősítette a költségvetésen túlmutató jogszabálymódosításokat. Előadó alkotmánybíróként jegyzett továbbá számos olyan határozatot, ami a polgári perrendtartás egyes rendelkezéseit vizsgálták, leküzdve ezzel saját bevallott ellenérzéseit a Pp.-vel szemben.
Nem csak előadó alkotmánybíróként képviselte az általa fontosnak tartott elveket, szakmai sztenderdeket, hanem különvéleményeken keresztül is megnyilvánult, amikor nem értett egyet a többségi döntéssel. Természetesen itt is a helyi önkormányzati rendszer és önkormányzati autonómia játszotta a főszerepet, így különvéleményben kritizálta az önkormányzati választási rendszer átalakítását [26/2014. (VII. 23.) AB határozat]. Nota bene, az idő őt igazolta, a jogalkotó mintegy tíz évvel később lényegében visszaállította a korábbi rendszert. 2011-ben pedig a 61/2011. (VII. 13.) AB határozathoz fűzött különvéleményében fejtette ki álláspontját az alkotmánymódosítások alkotmánybírósági felülvizsgálhatóságával kapcsolatban. Gondolatai talán ma is megfontolásra alkalmasak, de vitaindítóként bizonyosan kihagyhatatlanok.
Mindeközben soha nem feledte vidéki, nyugat-dunántúli, önkormányzatiságból fakadó gyökereit. Számtalan küldöttséget fogadott alkotmánybírósági szobájában, akik a látogatások során nem csak a testület munkájával, de meleg vendégszeretetével is megismerkedhettek. És legalább ennyi előadást, védnökséget vállalt el az általa szeretett városokban és falvakban, különös figyelemben részesítve a történelmi borvidékek községeit. Életvidámságának mindenki tanúja lehetett előadásai során, amikor az önkormányzati rendeletek szövegeiből idézett a jogalkotó által komolynak szánt, de valójában vicces szövegeket.
Kiss László alkotmánybírói megbízatása lejártát követően csak az Alkotmánybíróságról vonult nyugalomba, de sem az egyetemi, sem a közéleti szerepvállalástól nem vált meg. Méltósággal viselt súlyos betegsége sem akadályozta meg, hogy nemzetközileg elismert kutatómunkát végezzen, továbbra is részt vett a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Doktori Iskolája működtetésében, szervezésében elnökként majd ereje fogytán tagként. Az utolsó pillanatig a katedrán állt, ott, ahol otthon érezte magát. Családja szeretettel vette körül minden pillanatában, barátai hol személyesen, hol távolból érték el egy jó beszélgetésre, tanácsra - ez a kibővített család is megszomorodott szívvel állt meg a sírja felett.
2026. március 10-ei halálhíre kis hazánk minden szegletébe, de az óceánon túlra is percek alatt elért és közösségbe rendezett sok olyan embert, akik talán egymásról sem tudtak, egymást sem ismerték közvetlenül, de egy dolog összekötötte őket: mind nagyra tartották Kiss Lászlót, az akadémiai tudóst, az egyetemi tanárt, az alkotmánybírót, a közéletben szereplő jogtudóst, de mindenek felett: jó embert. Fáklya élete mutasson példát a jövő generáció jogászainak! ■
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, KRE ÁJK.
[2] A szerző főtanácsadó, Alkotmánybíróság.
Visszaugrás
