2004-ben fontos dátumot ünnepelt az Európai Közösség: 25 évvel ezelőtt, 1979. április 2-án született a Tanács 79/409/EGK irányelve a vadon élő madarak védelméről. Ennek keretében számos konferenciára, találkozóra és ünnepségre került sor szerte Európában, lehetőséget teremtve az elmúlt negyedszázadban elért eredmények összegzésére.
Bár a Közösség környezetvédelmi szabályozásában egyáltalán nem ritkák az ilyen hosszú ideje hatályos jogszabályok, a madárvédelmi direktíva két és fél évtizedes története mutatja, hogy megalkotása az európai madárvédelem egyik jelentős állomásának tekinthető, melynek mai napig az egyik legfontosabb eszköze.
A természetvédelmi tevékenység kereken egy évszázaddal megelőzte a környezetvédelem intézményesülését. A Környezet- és Természetvédelmi Lexikon szerint "a természetvédelem olyan céltudatos, szervezett, intézményesített emberi (társadalmi) tevékenység, amelynek célja a természet élő és élettelen értékeinek feltárása, tudományos alapokon nyugvó szakszerű fenntartása, kezelése, megőrzése. (...) Tulajdonképpen a természetvédelem a környezetvédelem legkorábban meglévő, közvetlenül a természeti értékek megőrzésére törekvő része. A természetvédelem körébe tartozik az élővilág védelme és a tájvédelem, illetve ezek egymásra hatása."[1]
A természetvédelem tehát a környezetvédelem szerves része, amelynek vannak bizonyos sajátos elvei, alapfogalmai, tárgyai. Legfontosabb célja a természeti környezet eredeti állapotának, a természeti értékeknek a megőrzése és fenntartása, a környezeti ártalmak kiküszöbölése révén. A természetvédelmi intézkedések minden esetben környezetvédelmi célokat is szolgálnak, de fordított esetben ez nem mindig van így. A környezetszennyezés globálissá válása miatt azonban hatékony környezetvédelmi intézkedések nélkül manapság már nem lehetséges a természet hatékony védelme sem. Mivel a szennyezés nem ismer határokat (a védett területek határát sem), a nem védett területeken fellépő környezeti terhek, veszélyek előbb-utóbb elérik a védett területeket is, ezért egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a természet védelmének át kell hatnia az emberi tevékenység által érintett területek egészét.
A biológiai sokféleség (biodiverzitás) és a természeti környezet szoros összefüggése és kölcsönhatása nem szorul különösebb bizonyításra. Az emberi faj megjelenése idején a Földön még kiterjedt volt az élőlények sokfélesége, a biológiai változatosság. Ám az emberiség terjeszkedni kezdett, átalakította a természetet, és a biológiai változatosságot 65 millió éve, a földtörténeti középkor vége óta az eddigi legalacsonyabb szintre vetette vissza. A következmények egyelőre beláthatatlanok, de hatalmas károkat okoztunk, és rohamosan csökken az élőlények sokfélesége.[2] A kalkulált kihalási ráta most ezerszerese annak, mintha az emberi hatás nem érvényesülne.[3]
Az élővilág sokfélesége sokáig csak a biológusokat ejtette ámulatba és igazából nem tudtuk megmondani, mi haszna van az emberiségnek belőle. Ám az ökológiai kutatások, valamint az emberi behatások következtében előállott fajpusztulások fényében ma már tudjuk, hogy a földi élet változatossága hosszú távú túlélésünk szempontjából esetleg sokkal, de sokkal fontosabb, mint a nyersanyag-lelőhelyek vagy a fosszilis tüzelőanyagok. Nemcsak azért, mert a biológiai sokféleség közvetlen genetikai tartalékot jelent például a gyógyszeripar vagy a mezőgazdaság számára (a haszonelvű érvelésekben ezt szokták legtöbbször felhozni mellette), hanem mert a földi ökoszisztémák legtöbbje annál jobban működik, minél diverzebb; és a hálózatos összefüggések rendszere (.) olyan, mint egy marokkó-játék vagy kártyavár: soha nem tudjuk, melyik elem elmozdítása után omlik össze az egész.[4]
A Földön jelenleg élő fajok számát 5-10 millió közöttire becsülik, ebből az emberiség eddig csupán néhány ezret vett valamiképpen használatba, és a becslések szerint mindössze a töredékét írták le tudományos szempontból. Az intézményes természetvédelem kialakulása során időrendben elsőként az állatok védelmére került sor az egész világon, mivel természetvédelmi jelentősége sokáig csupán a gerinceseknek volt. Az ember ugyanis először a nagyobb testű, értékes húsú, trófeájú, csontú, bőrű stb. állatfajokat kezdte pusztítani és csak kisebb mértékben foglalkozott a gerinctelen fajokkal. A XX. század közepére azonban a helyzet megváltozott, mivel a növekvő környezetszennyezés miatt a fajok pusztulása felgyorsult, méghozzá olyan mértékben, hogy sok esetben bizonyos fajok már azt megelőzően kipusztulnak, hogy a tudósok egyáltalán felfedezték és megismerték volna őket. Az emberi hatások következtében az elmúlt 10 000 év alatt talán Európában csökkent a
- 162/163 -
legnagyobb mértékben a természetes élőhelyek kiterjedése. Az eredeti erdőtakaró nagy részét már kivágták, és helyüket kezelt erdők, vagy mezőgazdasági területek foglalták el. Mindezek a változások jelentős hatással voltak Európa növény- és állatvilágára, így a különböző madárpopulációkra is.
Az európai integráció keretében megvalósuló együttműködés kiváló lehetőséget teremtett a tagállamokon belül bevezetett természetvédelmi intézkedések hatékonyabbá tételéhez. A természet- és ezen belül a madárvédelem ugyanis nem művelhető nemzetközi kapcsolatok nélkül korszerűen és hatékonyan, hiszen az országhatárok által, legtöbb esetben természetellenesen kettészelt tájak, tavak, folyóvizek, az országhatárok alatt áthúzódó barlangrendszerek, valamint a határokon át közlekedő állatfajok, köztük a vándormadarak a maguk teljességében csak nemzetközi együttműködéssel őrizhetők meg. Bizonyos természetvédelmi tevékenységek nemzetközi együttműködés nélkül nem is folytathatók (tipikusan ilyennek tekinthető például a madárvonulások kutatása). A tagállamok európai területén természetesen előforduló vadon élő madarak főként vonuló fajok, amelyek a tagállamok közös örökségét jelentik, így a tagállamok felelőssége is közös a hatékony védelmük tekintetében.
Az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerződés legfontosabb célja eredetileg a négy alapszabadság: az áruk, a szolgáltatások, a munkaerő és a tőke szabad mozgásának és közös piacának a létrehozása volt. A környezet- és természetvédelem ekkor még a világon sehol nem került a figyelem középpontjába, ennek megfelelően a Római Szerződés sem tartalmazott a környezeti politikára vonatkozó rendelkezéseket. Mivel azonban az eltérő követelményeket támasztó, környezet- és/vagy természetvédelmi tárgyú tagállami előírások eltérő versenyképességet eredményezhetnek, az Európai Gazdasági Közösség a hetvenes évek elejére szembesült a közösségi környezeti politika hiányából fakadó kereskedelem-korlátozó hatásokkal. A Közösség környezeti politikájának keretét jelentő akcióprogramok és a közösségi környezetvédelmi jogszabályok egészen a nyolcvanas évek közepéig a Római Szerződés kifejezett felhatalmazása nélkül születtek, ezért az alapszerződés 100. és 235. Cikke tágabb értelmezésével került sor a megalkotásukra. Bár a közös piac kiépítése, mint legfőbb integrációs cél számos kedvezőtlen környezeti hatással járt, adott esetben a közös piac is jogi alapja lehetett a közösségi környezeti politika fejlesztésének. A 100. Cikk (új 94. Cikk) alapján ugyanis a Tanács egyhangúlag irányelveket bocsáthatott ki a tagállamok olyan törvényeinek, rendeleteinek és igazgatási előírásainak a közelítésére, amelyek közvetlen hatással vannak a közös piac létrehozására vagy működésére. A Római Szerződés 235. Cikke szerint pedig a Tanács szintén egyhangúsággal meghozhatta a megfelelő rendelkezéseket, ha a Közösség fellépése szükségesnek látszott ahhoz, hogy a közös piac működése körében a Közösség valamely célját megvalósítsa, és a Római Szerződés nem biztosította az ennek érdekében megkívánt hatásköröket.
A 235. Cikkben (új 308. Cikk) foglalt felhatalmazás lehetővé tette a környezeti tárgyú jogalkotás egyre erőteljesebb elszakítását a gazdasági céloktól. A Közösség területén élő vadmadarakról szóló 79/409/ EGK irányelv megalkotásakor, minthogy erre kifejezett hatásköre nem volt, a Tanács a 235. Cikket körültekintő módon fogalmazva hívta fel jogalapul, szinte szó szerint megismételve az abban meghatározott kritériumokat, utalva a szerződésbeli speciális felhatalmazás hiányára, s az életminőség javítására, mint közösségi célra.[5] Ebben az esetben nemcsak a közös piaci, hanem általában a gazdasági célokhoz való kötődés sem igen tapintható ki.[6] Szükségessé vált tehát egy kötelező erővel rendelkező közösségi jogszabály megalkotása, hiszen hatékony természetvédelmi tevékenységet jogszabályok nélkül nem lehet folytatni. A szükséges jogszabályok megalkotása a természetvédelemnek feladata is, meg eszköze is egyben.[7]
Az Európai Bizottság 1974-ben tett javaslatot az akkori tagállamoknak arra vonatkozóan, hogy ratifikáljanak két madárvédelmi tárgyú nemzetközi egyezményt: a madarak védelméről szóló 1950. évi Párizsi, és a vizes élőhelyek védelméről szóló, 1971. évi Ramsari Egyezményt. Egy évvel később az Európai Parlament határozatot fogadott el, amelyben felkérte a Bizottságot, hogy nyújtson be tervezetet a Tanácsnak a madarak védelméről. Ezt követően a Bizottság elkészített két tanulmányt, amelyek igazolták a vadon élő madarak veszélyes arányú csökkenését Európában, és felhívta a nyilvánosság figyelmét, hogy a Közösség területén fennálló fenyegetés sokkal súlyosabb, mint ahogy az az egyes tagállamok szemszögéből látszott. A Bizottság madárvédelmi intézkedéseit a természetvédő szervezetek is támogatták.[8] A Parlament határozatának és a közvélemény nyomásának hatására a Bizottság 1976 végén benyújtotta a tervezetét a Tanácsnak. Mivel a tagállamok természetvédelmi gyakorlata országonként igen eltérő volt, ezért kézenfekvőnek tűnt, hogy a megalkotandó közösségi jogszabály direktíva formájában kerüljön megalkotásra, amely több mint két év elteltével következett be.
- 163/164 -
A természetvédelem alapvető célja az őshonos vadon élő állatfajok védelme. Természetvédelmi szempontból a gerincesek közül a leghosszabb múltra a madárvédelem tekinthet vissza, több mint egy évszázada kísérik figyelemmel az életmódjukat a kutatók. A madárvédelmi tevékenységek és intézkedések célja a madárfajok veszélyeztetésének, pusztulásának megelőzése, illetve a szaporodási, táplálkozási, pihenési és vonulási tevékenységük segítése.
Az embereket mindig is megihlette a madarak sokszínűsége, szépsége, viselkedése és éneke. Amellett, hogy az ember számára fontos táplálékforrást jelentenek, számos népcsoport spirituális erőt is tulajdonított a madaraknak. A madarak repülési képessége inspirálta az embert arra is, hogy a levegőt meghódítsa. A madarak jelentősége óriási az ökoszisztémák anyag- és energiaforgalmának szempontjából, emellett olyan "láthatatlan" szolgáltatásokat is nyújtanak, amelyeket az ember általában nem vagy csak alig vesz figyelembe, pedig felbecsülhetetlen hasznokat jelentenek számunkra. Táplálkozásuk révén szétszórják a magvakat, beporozzák a növényeket, kártevők sokaságát pusztítják el, vagy közegészségügyi szolgáltatásokat nyújtanak, pl. az állati tetemek eltakarítása révén.
Valószínűleg a legjobban tanulmányozott fajok, ezért a madárállományok monitorozása az egyik leghatékonyabb lehetőség az emberi környezet állapotának figyelemmel kísérésére. A madarak kiváló környezeti indikátorok, hiszen "élő műszerként" pontosan jelzik az emberi tevékenység hatását az élőhelyükre, a környezet minőségének állapotát és megváltozását megbetegedésükkel, pusztulásukkal, szaporodásukkal, vagy elvándorlásukkal. Ennek megfelelően jelzik az állatok kihalásának jelenleg megfigyelhető, hatodik hullámát is: a világ mintegy 9800 ismert madárfajából emberi eredetű tényezők (közlekedés, városok terjeszkedése, vadászat, vegyi anyagok, olajkereskedelem stb.) fenyegetik a legnagyobb veszélyben lévő fajok 99%-át. A kipusztult madárfajok száma nő, s a pusztulás sebessége már elérte a természetes veszteségek ütemének ötvenszeresét, minthogy a legutóbbi 500 év alatt legalább 128 faj tűnt el - ezek közül 103 faj 1800 óta pusztult ki.[9]
A direktíva a tagállamok európai területén természetesen előforduló valamennyi vadon élő madárfaj védelmére vonatkozik, kiterjed a madarakra, tojásaikra, fészkeikre és élőhelyeikre egyaránt. Magába foglalja e fajok védelmét, kezelését és ellenőrzését, továbbá szabályokat állapít meg hasznosításukkal kapcsolatban. Az irányelv kezdettől fogva nem vonatkozott Grönlandra, mivel a madarak életfeltételei Grönlandon alapvetően különböznek a tagállamok európai területeinek egyéb régióiban levőktől az általános körülmények, és különösen az éghajlat, az alacsony népsűrűség, valamint a sziget kivételes mérete és földrajzi elhelyezkedése miatt.
A 2. Cikk alapján a tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket, hogy a vadon élő madárfajok állományait olyan szinten fenntartsák, vagy olyan szintre hozzák, amely megfelel különösen az ökológiai, tudományos és kulturális igényeknek, mialatt figyelembe veszik a gazdasági és rekreációs igényeket is. Ezzel összefüggésben megteszik azokat a megfelelő intézkedéseket is, amelyek az élőhelyek megfelelő sokféleségének és nagyságának megőrzéséhez, fenntartásához vagy helyreállításához szükségesek.
Ez magában foglalja:
a) védett területek kialakítását,
b) a védett területeken belüli és kívüli élőhelyek ökológiai szempontú fenntartását és kezelését,
c) a tönkretett biotópok helyreállítását,
d) biotópok kialakítását.
A direktíva ezt követően két fontosabb területre koncentrál: egyrészt rendelkezéseket tartalmaz az élőhelyek védelmével kapcsolatban (3. és 4. Cikk), másrészt szabályozza a madarak vadászatát, befogását, elpusztítását és eladását (5-9. Cikkek). Mellékletrendszere a különféle fajok esetében eltérő védelmi szinteket állapít meg. Az öt melléklet közül az I. számú melléklete felsorolja mindazokat a különösen veszélyeztetett fajokat, amelyek esetében a fennmaradásuk és szaporodásuk biztosítása érdekében elterjedési területükön az élőhelyüket érintő különleges védelmi intézkedésekre van szükség, melynek keretében a mennyiségük és méretük szerint legalkalmasabb, ún. különleges madárvédelmi területeket (Special Protection Areas - SPAs) kell kijelölni a tagállamok területén.
Habár a tagállamok rendelkeznek bizonyos mérlegelési jogkörrel a különleges madárvédelmi területek kiválasztásában, a területek besorolása kizárólag madártani kritériumok alapján történhet.[10] Ez ugyanis olyan kötelezettség, amelyet más speciális védelmi intézkedésekkel nem lehet helyettesíteni. Az Európai Bíróság értelmezése szerint ebből az következik, hogy ha az említett fajok a tagállam területén találhatók, akkor többek között különleges madárvédelmi területeket kell meghatározni a számukra.[11] A kijelölésekor szem előtt kell tartani a fajok ökológiai igényeit, különös tekintettel azok szaporodási,
- 164/165 -
vedlési és telelőterületeire, valamint vonulási útvonaluk pihenőhelyeire. A tagállamoknak hasonló intézkedéseket kell tenniük az I. mellékletben fel nem sorolt, rendszeresen előforduló vonuló fajok esetében is. Megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a vizes élőhelyek védelmére, különösen a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyekre.
A tagállamoknak meg kell tenniük a szükséges intézkedéseket az élőhelyek szennyezésének vagy pusztításának, illetve a madarak bármiféle zavarásának elkerülése érdekében, illetve törekedniük kell a védett területeken kívül is az élőhelyek szennyezésének vagy elpusztításának elkerülésére. Az Európai Bíróság gyakorlatából következően a tagállamok jogköre a védett területek kijelölésére nem jelenti azt, hogy ugyanilyen jogkörük lenne a védett területek módosítására vagy csökkentésére, hiszen a védetté nyilvánítással maguk a tagállamok ismerik el, hogy az adott területek a legalkalmasabbak a természetvédelmi célok megvalósításához, tehát ha a tagállamoknak joga lenne a különleges madárvédelmi területeket csökkenteni, az azt jelentené, hogy egyoldalú intézkedésekkel mentesíthetnék magukat az irányelv követelményei alól. Ebből következik, hogy a tagállamoknak csak kivételes esetekben van joga ezeknek a területeknek a kiterjedését csökkenteni.[12]
Az irányelv tiltja különösen:
a) a madarak bármilyen módszerrel végzett szándékos elpusztítását vagy befogását,
b) fészkeik és tojásaik szándékos elpusztítását vagy károsítását, illetve fészkeik eltávolítását,
c) tojásaik természetből való begyűjtését és e tojások birtoklását, még üres állapotban is,
d) a madarak szándékos és jelentős zavarását, különösen a költési és fiókanevelési időszakban,
e) olyan fajokhoz tartozó madarak tartását, amelyek vadászata és befogása tilos.
A védett madarak kereskedelmének korlátozása érdekében tiltja továbbá valamennyi madárfaj esetében az élő vagy elpusztult madarak és e madarak származékainak vagy könnyen felismerhető részeinek eladását, eladásra történő szállítását, eladásra történő tartását és eladásra történő felkínálását. Ezen tilalom alól azonban adható felmentés bizonyos korlátozásokkal, a és a III/2 mellékletekben meghatározott fajok esetében.
A II. mellékletben felsorolt fajok állományszintjük, földrajzi elterjedésük és szaporodási rátájuk alapján a nemzeti jogszabályok adta kereteken belül vadászhatók, kivéve például a fészekrakás, fiókanevelés időszakában, vagy a szaporodás különböző szakaszaiban, amikor a madarak túlélése különösen veszélyeztetve van. Tilos a madarak tömeges vagy válogatás nélküli befogására vagy megölésére alkalmazott, illetve egy faj helyi kipusztítására alkalmas eszközök, eljárások vagy módszerek használata, különösen amelyek a IV. melléklet a) pontjában szerepelnek,[13] valamint a IV. melléklet b) pontjában felsorolt járművekből és az ott megadott feltételek mellett végzett bármiféle vadászat.[14]
Mindezen tilalmak alól a tagállamok számára kimentési lehetőségeket is biztosított az irányelv, például a közegészség és közbiztonság, a légi közlekedés biztonsága, a növény- és állatvilág védelme, a tenyésztés, vagy akár a növényi kultúrák, az állatállomány, az erdők, a halgazdaságok és a vizek súlyos károsodásának megelőzése érdekében. A 14. cikk azonban azt is lehetővé tette a tagállamok számára, hogy az irányelvben előírtaknál szigorúbb védelmi intézkedéseket vezessenek be. A tagállamoknak ösztönözniük kell a vadon élő madárfajok állományának védelméhez, kezeléséhez és hasznosításához szükséges kutatásokat és egyéb tevékenységeket, továbbá gondoskodniuk kell arról, hogy a nem őshonos madárfajok betelepítése ne károsítsa a helyi növény- és állatvilágot.
Az irányelv kétéves határidőt biztosított a tagállamoknak az átültetésre. Ezen idő alatt, tehát 1981 április 2-ig kellett hatályba léptetniük azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási előírásokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az irányelv célját megvalósítsák, és erről a Bizottságot tájékoztassák.
Az Európai Gazdasági Közösség az 1980-as évek közepéig nem volt képes vezető erejét "csillogtatni" a környezetpolitika területén. A jövőkép hiánya, a "puha" szabályozás iránti késztetés, újabb szegény tagok felvétele (1986-ban Portugália és Spanyolország), a környezetvédelem égető hiánya a különböző szerződésekben - mindez a "bénultság" állapotát vetítette előre.[15] 1983-ban születtek meg az első, kifejezetten természetvédelmi célú, közösségi pénzügyi eszközök, illetve a Közösség csatlakozott számos globális és regionális nemzetközi természetvédelmi egyezményhez, például a vándorló vadon élő állatfajok védelméről szóló bonni egyezményhez,[16] az európai, vadon élő állatok, növények és élőhelyeik védelméről szóló berni egyezményhez,[17] vagy a biológiai sokféleségről szóló egyezményhez,[18] valamint teljes mértékben átvette a 338/97/EK tanácsi rendelettel a Washingtonban, 1973 március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény rendelkezéseit.[19]
Ami a madárvédelmi direktíva végrehajtását illeti, a direktíva mellékleteiben szereplő fajok listá-
- 165/166 -
it rendszeresen felülvizsgálták, és az újabb tudományos és műszaki ismeretek, a fajok, alfajok veszélyeztetettségében bekövetkező változások, illetve egyéb szempontok figyelembe vételével bővítették.[20] Természetesen az újabb tagállamok (Görögország, majd Spanyolország és Portugália, végül Ausztria, Finnország és Svédország) csatlakozásakor is szükségessé vált minden esetben a jogszabály mellékleteinek a módosítása.[21] A Német Szövetségi Köztársaság 1990-ben történt egyesítése alkalmával azonban erre külön nem volt szükség.[22] 1997-ben döntött úgy először az Európai Bizottság, hogy a halászok nyomásának engedve törli az egyik madárfajt, a kormoránt (kárókatona - Phalacrocorax carbo sinensis) a listáról,[23] ennek megfelelően ismét módosították a direktíva I. számú mellékletét.[24]
A direktíva egységes alkalmazásának és értelmezésének biztosításában óriási szerep hárult az Európai Bíróságra, amely számos, azóta híressé vált jogeseten keresztül pontosította mindazokat a követelményeket, amelyeket a tagállamoknak teljesíteniük kell a direktíva végrehajtásában.[25] Néhány tagállamban (Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában) nagy szerep hárult a nemzeti bíróságokra is, elsősorban a fajok közvetlen védelmét érintő rendelkezések (5-9. Cikkek) végrehajtása során. Mivel a direktíva legtöbb rendelkezése közvetlen hatállyal bír, magánszemélyek és környezetvédő csoportok a nemzeti bíróságaik előtt hivatkozhatnak ezekre a rendelkezésekre a hatóságokkal szemben.[26]
A '80-as években nem-kormányzati szervezetek (NGO-k) kezdték meg a vitát egy olyan közösségi direktíva megalkotásának a lehetőségéről, amely az élőhelyeket, valamint a vadon élő madarakon kívül más fajokat is védene.[27] A követelmények ezért jelentős mértékben megváltoztak az 1992-ben elfogadott, a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló 92/43/EGK tanácsi irányelv megalkotásával.[28] Ettől kezdve a két direktíva fejlődése szorosan összekapcsolódott. A madárvédelmi direktíva tekintetében az élőhelyvédelmi irányelv 7. cikke kifejezetten kimondja, hogy a 79/409/EGK irányelv 4. cikke (4) bekezdésének első mondatából eredő kötelezettségek helyébe ezen irányelv 6. cikkének (2), (3) és (4) bekezdéséből eredő kötelezettségek lépnek. Ennek alapján a tagállamoknak foganatosítaniuk kell a szükséges védelmi intézkedéseket, ha kell, olyan kezelési tervek megalkotásával, amelyek kifejezetten a területekre vonatkoznak, vagy pedig egyéb fejlesztési tervek részeként. A különleges madárvédelmi területek esetén is megfelelő vizsgálatot kell folytatni minden olyan terv vagy program hatásait illetően, amely nem kapcsolódik közvetlenül, illetve nem nélkülözhetetlen a természeti terület kezeléséhez, de akár önmagában, akár pedig más terv vagy program részeként valószínűleg jelentős hatással lesz arra. A hatások vizsgálatának eredményét figyelembe véve, az illetékes nemzeti hatóságok csak azután hagyják jóvá a kapcsolódó tervet vagy programot, ha megbizonyosodtak arról, hogy az nem befolyásolja hátrányosan az érintett természeti terület épségét, és miután - adott esetben - kikérték a lakosság véleményét is.
Az élőhelyvédelmi irányelv által felállított, ún. Natura 2000 hálózatba javasolt területekért elsődlegesen a tagállamok a felelősek. A Natura 2000 az Európai Közösség eddigi legnagyobb szabású kezdeményezése a veszélyeztetett fajok és élőhelyek védelmére. Legfőbb célja, hogy egy egységes szempontrendszer szerint javasolt, megfelelő nagyságú és elhelyezkedésű élőhelyhálózat alakuljon ki a tagállamok területén, amely biztosítja a közösségi jelentőségű fajok és élőhelyek védelmét. Az élőhely-irányelv három szakaszát határozza meg a hálózat létrehozásának:
- minden egyes tagállam listát készít a javasolt, saját területeiről,
- a nemzeti listák alapján a Bizottság a tagállamokkal egyetértésben kiválasztja a közösségi jelentőségű élőhelyek európai listáját,
- melyeket a tagállamok kijelölnek, mint különleges természetmegőrzési területeket.
A madárvédelmi célból kijelölt területek esetében az eljárás mindössze egy szakaszból áll. Közvetlenül a tagállamok jelölik ki a Natura 2000 keretébe tartozó különleges madárvédelmi területeket.[29] A különleges madárvédelmi területek tehát részét képezik a Natura 2000 területek hálózatának. Ezeken a területeken a földhasználóknak gondoskodniuk kell a megóvandó fajok és élőhelyek védelméről. Ez nem azt jelenti, hogy az eddig folytatott tevékenységeket meg kell változtatni, hiszen a jelentős természeti értékeknek számító fajok, élőhelyek éppen a hagyományos földhasználat eredményeként maradhattak meg.
Az élőhelyvédelmi irányelvvel együtt hozták létre az ún. LIFE közösségi pénzügyi alapot,[30] amely segíti a tagállamokat és más szereplőket (pl. társadalmi szervezeteket) az irányelv végrehajtásában és a Natura 2000 hálózat létrehozásában, illetve 1993 óta Fajvédelmi Akcióprogramok segítik a legveszélyeztetettebb fajok megóvását.
Az Európai Közösség 6. akcióprogramja,[31] amelynek az Európai Tanács által Göteborgban elfogadott, saját "fenntarthatóság-stratégia" megvalósulásához kell hozzájárulnia, a prioritást élvező négy terület között sorolja fel a természetvédelem és biodiverzitás ügyét. 2003 áprilisára a tagállamok részéről 3042 élőhely került kijelölésre, ami 235 815 km[2] területet ölelt fel. A tagállamokon belül ez az arány igen változó volt: Franciaországban vagy Írországban mindössze néhány százalékot jelentett, míg Dániában vagy
- 166/167 -
Hollandiában elérte a 22,3, illetve 24,1%-ot is. Ennek elsődlegesen az az oka, hogy azoknak országoknak, amelyek hosszabb tengerparttal rendelkeznek, sokkal egyszerűbb volt e területek kijelölése.
A környezettudatos cselekvés és a Natura 2000 hálózat jelző- és ellenőrző rendszerének segítésében, a beruházások előzetes véleményezésében, a védett területek népszerűsítésében, közös pályázatokban és a jogalkotási folyamatokba való aktív bekapcsolódásban kulcsszerepe van az állami és nem állami szervezetek partneri együttműködésének. A direktíva végrehajtásával kapcsolatban ezért szót kell ejteni a természetvédelemmel foglalkozó nem kormányzati szervezetek (NGO-k) tevékenységéről, melyek közül kiemelkedik a BirdLife International nevű szervezet (a továbbiakban: BLI), amely a direktíva megszületése óta figyelemmel kíséri annak végrehajtását, és segíti az Európai Bizottság ez irányú tevékenységét.
A BLI, amelyet 1922-ben Nemzetközi Madárvédelmi Tanács (ICBP) néven alapítottak, a legrégibb nemzetközi természetvédelmi szervezet, melynek a világ több mint 100 országában van képviselője, akik együttesen a világ vezető szakértőinek számítanak a madárvilágot érintő kérdésekben. Európai Programjának középpontjában négy fő téma áll: az élőhelyek, a fontos madárélőhelyek, a veszélyeztetett fajok és az emberek védelme. Az Európai Programot a BLI titkársága és a független nemzeti szervezetek saját nemzeti programjaik keretében valósítják meg.
A BLI átfogó értékeléseket tesz közzé a madarak helyzetéről Európában, melyek célja, hogy meghatározza azokat a prioritásfajokat (SPEC - Species of European Conservation Concern), amelyekre a természetvédelmi tevékenységeket koncentrálni kell, hogy helyzetük javuljon. Az első tanulmány ("Birds in Europe" - BIE1) 1994-ben született, melyet tíz évvel később, 2004-ben követett a második átfogó értékelés (BIE2), amely egész Európára kiterjedően, Grönlandtól Grúziáig és Oroszországtól a Kanári-szigetekig ad becslést a vadon élő madarak állományára és azok változására 52 európai országban.[32] A jelentések általános üzenete, hogy a madarakat Európában széles körű környezeti változás veszélyezteti, és sok populáció egyre nagyobb bajban van. Mivel a madarak jó indikátorai a környezet állapotának, ezért az, hogy sok faj állománya folyamatosan csökken, egyértelmű jelzést ad az európai biodiverzitás és tágabb környezetünk állapotáról.
Az 524 vizsgált fajból 226 madárfaj - az európai fajok 43%-a - néz bizonytalan jövő elé.[33] Ezek közül sok faj állománya csökken (az első "Birds in Europe" tanulmány megjelenése óta 45 faj állománya csökkent és került kedvezőtlen természetvédelmi helyzetbe), míg más fajok a 70-es, 80-as években tapasztalt nagy csökkenést a mai napig nem heverték ki. Néhány faj olyannyira veszélyeztetett, hogy a közeljövőben el is tűnhet Európa területéről. Szerencsére a tanulmányból nem csak rossz hírek olvashatók ki: részben az Európai Unió Madárvédelmi Irányelvének köszönhetően 14 faj helyzete jelentősen javult, ebből 10 faj a direktíva I. számú mellékletében található. Összességében a legveszélyeztetettebb és legsérülékenyebb fajok valamennyi uniós tagállamban kedvezőbb helyzetbe kerültek, mint a többi madárfaj, illetve a harmadik országokban élő fajok, számos populáció jelentős növekedést ért el a '90-es években.
A BLI létrehozta az ún. fontos madárélőhelyek (Important Bird Areas - IBA) hálózatát, amely jó alapot nyújt a különleges madárvédelmi területek (SPA-k) kijelöléséhez is.[34] A fontos madárélőhelyek kijelölése a világ madárvédő szervezeteinek közös kísérlete arra vonatkozóan, hogy közös alapelvek alapján meghatározzanak egy olyan ökológiai hálózatot, amely - ha megfelelő védelemben részesül - biztosíthatja a Föld madárfajainak fennmaradását. A fontos madárélőhelyek (IBA): nemzetközi jelentőségűek a vadon élő madárfajok védelme szempontjából; gyakorlatias eszközt kínálnak a csoportosuló és a szűk elterjedésű fajok védelméhez; nemzetközileg egységes kritériumrendszer alapján kerülnek kiválasztásra; önálló populációk számára kell élőhelyet biztosítani; a környezetüktől jól elhatárolhatónak kell lenniük; egy átfogó, integrált biodiverzitás védelmi stratégia részét képezik.[35] A BirdLife IBA koncepciójának biológiai alapja az, hogy sok madárfaj védelme hatékonyan biztosítható - legalábbis életciklusuk egy adott időszakában - a számukra kulcsfontosságú, meghatározott számú területek védelmével. Sok madárfaj az év egy részében, vagy életciklusa meghatározott szakaszában bizonyos területeken gyülekezik. Ez egyrészt a fajt különösen sebezhetővé teszi, másrészt viszont viszonylag sok faj esetében lehetőséget biztosít azok élőhelyeit megcélzó természetvédelmi intézkedésekre.[36]
A BLI először 1989-ben tette közzé a fontos madárélőhelyek (IBA) listáját kifejezetten azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak a madárvédelmi szempontból legalkalmasabb területek kiválasztásához. Ezt a listát 2000-ben vizsgálták felül. A BLI által javasolt fontos madárélőhelyeknek eddig mindössze 44%-a került kijelölésre, mint különleges madárvédelmi terület, de ez is jelentős eltéréseket mutat az egyes tagállamokon belül: az arány Franciaországban a legalacsonyabb (22%), Dániában, Hollandiában és Bel-
- 167/168 -
giumban mintegy 80%-os, míg Luxemburgban eléri a 100%-ot.[37] Az IBA-lista jelentőségét jól mutatja, hogy - bár jogilag nem kötelezi a tagállamokat - tartalma eddig négy eljárásban tudományos bizonyítékul szolgált az Európai Bíróság előtt, hiszen lehetővé teszi annak megítélését, hogy a tagállam teljesítette-e a SPA-besorolásra vonatkozó kötelezettségét az olyan területek esetén, amelyek a tagállamok megítélése szerint kiterjedésükben és számukban a legalkalmasabbak a védett fajok fenntartására.[38]
Az EU környezeti állapota - a hiedelmekkel ellentétben - Magyarország belépésével a legtöbb környezeti mutatót tekintve a természeti értékek és a biológiai sokféleség tekintetében jelentősen javulni fog. Hazánk csatlakozásával az EU eddigi területén található 6 biogeográfiai régió (boreális, kontinentális, alpesi, atlantikus, mediterrán, makronéziai) kiegészül a pannon régióval, amelynek legnagyobb része Magyarország területén található. A Kárpát-medence több klímahatás találkozási területén fekszik. Kelet felől a kontinentális, délről a mediterrán, nyugatról pedig az atlanti hatások jelentősek. Jelentős a Kárpátok és az Alpok befolyása is. A változatos klímahatás, talajszerkezet és a vizek gazdagsága (vagy éppen hiánya) rendkívül sokszínű élővilág kialakulását tette lehetővé.[39] A pannon biogeográfiai régióban számos olyan faj és élőhelytípus található, amely a 15 tagú Unió területén nem fordult elő. A csak hazánk területén található élőhelytípusok és fajok esetében különösen nagy a felelősségünk abban, hogy a kijelölt területek megfelelő nagyságúak legyenek az adott élőhelytípus, illetve faj országos állományának vonatkozásában, hiszen fennmaradásuk az Unión belül elsősorban hazánkon múlik.
Az Unió legtöbb országában a természetet már olyan nagy mértékben átalakították, hogy annak eredményeként a biológiai sokféleség vészes mértékben csökkent (...) A korábban rövid távú érdekeknek feláldozott természet újraélesztésére ugyanakkor ma már az Unióban hatalmas pénzeket költenek.[40] Magyarország pedig olyan természeti értékek egész sorával rendelkezik, amelyek az Európai Unió tagországaiban soha nem léteztek, vagy időközben megsemmisültek. Többek között a jelzett környezeti indikátoraink miatt akár a környezeti szempontból legkiválóbb európai országok eminens csoportjához is csatlakozhattunk volna.[41]
Úgy tűnik, az egyik leglátványosabb változást az EU-csatlakozás éppen a természetvédelem terén hozza, ugyanis Magyarország területének 20,6 százalékát érinti a Natura 2000 program. Ennek révén az ország területének jelenleg mintegy 10 százalékára kiterjedő védettség megduplázódik. Ez az arány eddig lehetett volna akár magasabb is, de inkább csak olyan területek fölé terjesztették ki a jogszabályi védettséget, ahol az anyagi és humán erőforrások lehetővé tették a tényleges oltalmat.[42] A hazai hálózatba 55 különleges madárvédelmi terület és 467 különleges természetmegőrzési terület tartozik, melyeknek a gerincét meglévő nemzeti parkjaink, tájvédelmi körzeteink és természetvédelmi területeink adják.[43] A Natura 2000 hálózat csupán kiegészítő eszköz a hazai természetvédelem számára, melynek területei nem helyettesítik a hazai védett természeti területek rendszerét, hanem azt kiegészítik.
Az ún. keleti bővítést megelőző csatlakozási tárgyalások során Magyarország vállalta, hogy az Unióhoz történő csatlakozás időpontjára teljes mértékben megvalósítja a direktíva átültetését a belső jogba, ennek megfelelően kijelöli a Natura 2000 hálózat magyarországi részeit jelentő különleges madárvédelmi területeket is. A nemzeti park igazgatóságok dolgoztak e területek kijelölésén, a végső javaslatok kialakításába a helyi érdekelteket, civil szervezeteket (elsősorban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületet és a WWF Magyarországot) is bevonták. A kijelölést elvileg már az előző kormányzati időszakban el kellett volna indítani, végül azonban jelentős késéssel, csak 2001-ben startolt a program egy egymillió eurós PHARE-támogatás, illetve 50 millió forintnyi költségvetési keret segítségével.[44]
Magyarországon 78, Európában ritkán előforduló és 13 védendő madárfaj nagy tömegben vonul át. A Natura 2000 területek (Magyarországon 1,91 millió hektárnyi terület, melynek 20 százaléka szántóterület, 20 százaléka erdő, 40 százaléka gyep, a többi pedig tó és egyéb vizes terület) természetesen nem csak a madárfajok védelmét szolgálják, kiterjednek a különleges természeti értékekre is (111 állatfaj, 40 növényfaj, 46 élőhelytípus.) A területek kijelölése elvben 8 éve kezdődött, az érdemi munka 2,5 éve folyik. Elsőként a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet sorolta fel az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok körét. A magyar természetvédelmi kormányzat és az Európai Unió Környezetvédelmi Főigazgatósága, valamint háttérintézménye, az European Environment Agency, Nature Conservation Biodiversity Topic Centre hivatalos tárgyalásai ezzel párhuzamosan
- 168/169 -
arról folytak, hogy milyen változások történjenek a Madárvédelmi és Élőhelyvédelmi Irányelvek mellékletein a Magyar Köztársaság csatlakozásával.[45]
Miután a földhasználatban bizonyos korlátozásokkal is járó Natura 2000 területek kijelölése kompenzációs igényekkel jár együtt,[46] a kormányzat részéről a jogszabályi háttér megalkotása némi késéssel történt meg:
- 2004 októberében jelent meg a 275/2004 (X. 8.) Korm. rendelet az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről, melynek 5. számú melléklete tartalmazza a különleges madárvédelmi területek listáját;
- a kormányrendelet felhatalmazása alapján 2005 június 16-án hirdették ki a Magyar Közlönyben a környezetvédelmi és vízügyi miniszter közleményét az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészletek jegyzékéről, ezzel nyilvánossá váltak azon területeknek a helyrajzi számai, amelyek részét képezik a hazai Natura 2000 hálózatnak.
A jogi alapok lefektetésével párhuzamosan megindult a széles körű tájékoztató munka is, a Natura 2000 program megismertetése a földhasználókkal, akik számára a Natura 2000 hálózathoz tartozás kettős következményt jelent: korlátozásokat az adott élőhely, illetve az ott előforduló fajok érdekében, illetve olyan uniós és kormányzati támogatásokat, amelyek gazdaságilag is racionálissá teszik a korlátozások elviselését.[47]
A madárvédelmi direktíva implementálása rendkívül lassan halad, sajnos a mai napig nem sikerült a rendelkezéseit teljes mértékben végrehajtani a régebbi tagállamokban sem. A legfőbb cél ebből adódóan a teljes körű és következetes végrehajtás, most már mind a 25 tagállamban.
Minél hamarabb véglegesíteni kell mindkét direktíva alapján a kiválasztott területek listáját, és pontosan meg kell határozni a közösségi finanszírozás kereteit. A folyamatos monitorozás és kutatás során olyan mutatókat kell kidolgozni, amelyek hűen tükrözik a vadon élő madárfajok esetén a populációs trendeket, releváns adatokon alapulnak, széles körben alkalmazhatóak, rendszeresen frissíthetők, és alkalmasak arra, hogy a gazdasági mutatókkal egyenlő mértékben kerüljenek felhasználásra. A területek kijelölése mellett kiemelt figyelmet kell fordítani az ökológiai hálózat megvalósításához szükséges tudományos munkára, valamint a tagállamok közötti, határokon átnyúló kutatási együttműködés támogatására.
A direktíva céljait integrálni kell a Közösség szektorális politikáiba, elsősorban a fajokra és élőhelyeikre a legnagyobb fenyegetést jelentő Közös Mezőgazdasági Politikába (CAP) és a közlekedési politikába. Ugyanezt kell megtenni a tagállamokon belül, a különböző területhasználati tervek és területfejlesztési döntések meghozatala során.
A védelmi célkitűzések nem valósulhatnak meg a társadalom minél szélesebb rétegeinek bevonása nélkül. A széles körű tájékoztatásnak és oktatásnak egyrészt az irányelveknek megfelelő, a hazai jogrendbe beépített korlátozások, tilalmak megismertetésére, másrészt a gazdálkodók által igénybe vehető finanszírozási rendszerek bemutatására kell kiterjednie. Ez utóbbi pénzügyi eszközök a külterjes mezőgazdasági termelés támogatása révén segítenek a veszélyeztetett élőhelyek és fajok természetvédelmi szempontból kedvező állapotának megőrzésében. A Natura 2000 sikere az érdekeltek támogatásán és bevonásán múlik, beleértve a hatósági szerveket, NGO-kat és a helyi közösségeket.[48]
Rendkívül szoros együttműködésre van szükség a régebbi és az újonnan csatlakozott uniós tagállamok között, hiszen míg az előbbiek esetében az infrastrukturális fejlesztések és az emberi zavarás már jelentősen csökkentette az élővilág sokféleségét, az utóbbiak még viszonylag gazdag természeti örökséggel rendelkeznek, így várhatóan "meg fogják változtatni az Európai Unió arculatát".[49] Végül, nemzetközi szinten tudatosítani kell, hogy a Natura 2000 program Európa jelentős hozzájárulása a globális természetvédelem ügyéhez, ami mintául szolgálhat más régiókban is hasonló ökológiai hálózatok létrehozásához, hiszen kiemeli a nemzetközi együttműködés fontosságát a természetvédelem terén.
A természeti értékek, és ezen belül a madarak a nemzeti vagyon és az európai örökség pótolhatatlan, meg nem újuló részei, megőrzésük a jelen és a jövő nemzedékek számára nélkülözhetetlen. A természetvédelemben ugyanis csak sikeres védekezés vagy meghátrálás létezik, igazi előrejutás sohasem - az a faj vagy ökoszisztéma, amely egyszer elpusztult, nem állítható helyre.[50] Sokkal egyszerűbb és hatékonyabb eszköznek tekinthetők az egészséges populációk megvédése érdekében időben tett intézkedések, mint a szennyezést vagy károsodást követően az eredeti (természetes) állapot helyreállítására tett költséges, és az esetek többségében eredménytelen erőfeszítések. Az iparosodással, az urbanizációval, a motorizá-
- 169/170 -
ció fejlődésével, a gazdaság növekedésének kényszerével azonban - úgy tűnik - szükségszerűen együtt jár a természeti területek folyamatos zsugorodása, a természeti értékek fokozatos romlása. A fajok életterének csökkenésével a madarak is egyre kisebb területre szorulnak vissza, ami nagyban növeli a járványok kitörésének a veszélyét, illetve kiszolgáltatottá teszik őket a nem őshonos, idegen fajokkal szemben. A fragmentált, szétaprózódott területek sérülékennyé teszik az élőhelyeket és a kisebb fajokat, de a védett területeken kívül a helyzet még drámaibb. Ezért a természeti örökség megőrzése érdekében megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a védett területeken kívüli élőhelyek megóvására is. Olyan új veszélyekkel is számolnunk kell már, mint a klímaváltozás, hiszen az enyhe telek arra késztetik a költöző madarakat, hogy a szokottnál korábban térjenek vissza költési helyükre. A védelem elsődlegesen az államok feladata, amelyek az intézményeiken keresztül gondoskodnak a természeti értékek fenntartható használatáról, és gátat szabnak a természeti erőforrások vég nélküli, pusztán gazdaságossági szempontok alapján történő kiaknázásának. A természetes állapot intenzív felszámolásával szemben áll a fenntartható fejlődés, mint elérendő cél követelménye.
A 2002-ben, Johannesburgban megrendezett Föld Csúcson a világ vezetői megállapodtak, hogy 2010-re megállítják a biodiverzitás csökkenését. Ezt a célt az Európai Unió állam- és kormányfői is kitűzték már a 2001. június 15-16-án, Göteborgban tartott európai tanácsi csúcstalálkozójukon.[51] A BirdLife International (BLI) 2014-ben tervezett harmadik értékelése majd megmutatja, hogy sikerült-e az Európai Uniónak teljesítenie a vállalt feladatot. Az uniós polgárok többsége számára a biodiverzitás fenntartása alapvető fontosságú, ezért a stratégia végrehajtásába történő aktív bevonásuk, illetve a társadalom minden szereplőjének és a kormányzati munka minden szintjének az együttműködése révén őrizhető meg a természetes élőhelyek és élőlények jelenlegi gazdagsága.
A madarak, ezen belül főleg a ritka és veszélyeztetett madárfajok válaszút előtt állnak, akárcsak mi, emberek. Az egyik út a természeti értékek védelmének, a biológiai sokféleség fenntartásának az irányába vezet, a másik a bizonytalan jövő, valószínűleg a pusztulás felé. Az Európai Közösség madárvédelmi direktívája, amely - az élőhelyvédelmi direktíva mellett - jelenleg is a Közösség madárvédelmi tevékenységének alapja, megadta a kezdő lépést, melynek révén a közösségi környezeti politika is a helyes úton haladhat tovább. ■
JEGYZETEK
[1] Láng István (szerk.): Környezet- és Természetvédelmi Lexikon II. Akadémiai Kiadó, Budapest 2002. 424. o.
[2] Moser Miklós-Pálmai György: A környezetvédelem alapjai. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1999. 72. o.
[3] Donella Meadows-Jorgen Randers-Dennis Meadows: A növekedés határai (harminc év múltán), Kossuth Kiadó, Budapest 2005. 102. o.
[4] Borsos Béla: Azok a bizonyos könnyű léptek, L'Harmattan Kiadó, Budapest 2003. 221. o.
[5] Bándi Gyula-Horváth Zsuzsanna-Erdey György-Pomázi István: Az Európai Unió környezetvédelmi szabályozása (átdolgozott kiadás), Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 2004. 80. o.
[6] Ohnsorge Szabó László-Kajner Péter-Ungvári Gábor: Fenntartható EU felé (?), L'Harmattan Kiadó, Budapest 2005. 64. o.
[7] Rakonczay Zoltán: Természetvédelem, Szaktudás Kiadó Ház, Budapest 2002. 264. o.
[8] Krämer, Ludwig: The Interdependency of Community and Member State Activity on Nature Protection Within the European Community, Ecology Law Quarterly, Vol. 20., 1993/1. 30. o.
[9] A világ helyzete 2003 (a washingtoni Worldwatch Institute jelentése a fenntartható társadalomhoz vezető folyamatról), Föld Napja Alapítvány, Budapest 2003. 32. o.
[10] L. az Európai Bíróság C-335/90. sz. Bizottság kontra Spanyol Királyság ügyben 1993. augusztus 2-án hozott ítéletének (EBHT 1993., I-4221.) 26. pontját.
[11] L. az Európai Bíróság C-334/89. sz. Bizottság kontra Olaszország ügyben 1991. január 17-én hozott ítéletének (EBHT 1991., I-93.) 10. pontját.
[12] L. az Európai Bíróság C-57/89. sz. Bizottság kontra Németország ügyben 1991. február 28-én hozott ítéletének (EBHT 1991., I-0883.) 20-21. pontját.
- 170/171 -
[13] Hurkok, madárlép, horgok, csaliként használt vak vagy megcsonkított élő madarak, magnókészülékek, áramütést előidéző elektromos eszközök; mesterséges fényforrások, tükrök, célpont megvilágítására szolgáló eszközök, elektronikus képnagyítóból vagy képátalakítóból álló éjszakai lövésre alkalmas célzóeszközök; robbanószerek; hálók, csapdák, mérgezett vagy altató csalétkek; két tölténynél nagyobb befogadóképességű tárral rendelkező félautomata vagy automata fegyverek.
[14] Légi jármű, motoros járművek, illetve az óránkénti öt kilométert meghaladó sebességgel közlekedő vízi járművek. Nyílt tengeren a tagállamok, biztonsági okokból, engedélyezhetik 18 kilométer/óra maximális sebességű motoros hajók használatát is, de minden esetben tájékoztatniuk kell a Bizottságot az engedélyek kiadásáról.
[15] Környezetpolitika és uniós csatlakozás, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest 1998. 72. o.
[16] L. a Tanács 1982. 6. 24-i 82/461/EK határozatát (HL L 210. szám, 1982. 7. 19., 10. o.).
[17] L. a Tanács 1981. 12. 3-i 81/72/EK határozatát (HL L 038. szám, 1982. 2. 10., 1. o.).
[18] L. a Tanács 1993. 10. 25-i 93/626/EK határozatát (HL L 309. szám, 1993. 12. 13., 1. o.).
[19] L. a Tanács 3626/82/EK számú rendeletét (HL L 384. szám, 1982. 12. 31, 1. o.) és a Bizottság 3418/83/EK számú rendeletét (HL L 344. szám, 1983. 12. 7., 1. o.).
[20] L. a Bizottság 1985. 7. 25-i 85/411/EGK irányelvét (HL L 233. szám, 1985. 8. 30., 33. o.), a Tanács 1986. 4. 8-i 86/122/EGK irányelvét (HL L 100. szám, 1986. 4. 16., 22. o.), a Tanács 1990. 12. 4-i 90/656/EGK irányelvét (HL L 353. szám, 1990. 12. 17., 59. o.), a Bizottság 1991. 3. 6-i 91/244/EGK irányelvét (HL L 115. szám, 1991. 5. 8., 41. o.), és a Tanács 1994. 6. 8-i 94/24/EK irányelvét (HL L 164. szám, 1994. 6. 30., 9. o.).
[21] L. a csatlakozás feltételeiről szóló és a szerződések kiigazításáról szóló okmányokat a Görög Köztársaság (HL L 291. szám, 1979. 11. 19., 17. o.), a Spanyol Királyság és a Portugál Köztársaság (HL L 302. szám, 1985. 11. 15., 23. o.), illetve az Osztrák Köztársaság, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság csatlakozása esetén (HL C 241. szám, 1994. 8. 29., 21. o.).
[22] L. a bizonyos közösségi környezetvédelmi előírásokra tekintettel, Németországban alkalmazandó átmeneti intézkedésekkel kapcsolatos, 1990. december 4-i 90/656/EGK számú tanácsi irányelv (HL L 353, 1990. 12. 17., 59. o.) 5. Cikkét.
[23] Krämer, Ludwig: E.C. Treaty and Environmental Law, Sweet & Maxwell (third edition), London 1998. 27. o.
[24] L. a Bizottság 1997. 7. 29-i 97/49/EK irányelvét (HL L 223. szám, 1997. 8. 3., 9. o.).
[25] 2004. szeptemberére a BirdLife International nevű nemzetközi madárvédelmi szövetség és Egyesült Királyságbeli partnere, a Királyi Madárvédő Társaság (Royal Society for the Protection of Birds - RSPB) a Magyar Madártani Egyesület/BirdLife Hungary 2001-es kezdeményezésére elkészíttette az Európai Bíróság vonatkozó esetjogának kimerítő összegzését, mely letölthető a http://www.birdlife.org/eu/pdfs/ecj_report_rspb_final.pdf honlapról.
[26] Wils, Wouter: The Birds Directive 15 Years Later: A Survey of the Case Law and Comparison with the Habitats Directive, Journal of Environmental Law. Vol. 6., No 2, 242. o.
[27] Birnie, Patricia: The European Community and Preservation of Biological Diversity, In: International Law and the Covservation of Biological Diversity (ed. by Michael Bowman, Catherine Redgwell), International Environmental Law Series, Kluwer Law International, London-The Hague-Boston 1996. 213. o.
[28] HL L 206, 1992. 7. 22., 7. o.
[29] Integrating biodiversity (A European Community strategy for action), European Commission, DG Environment, Nuclear Safety and Civil Protection, 1998. 13. o.
[30] Ld. a Tanács 1992. május 21-i 1973/92/EK rendeletét (HL L 206. szám, 1992. 7. 22., 1. o.).
[31] Environment 2010: Our future, our choice (HL L 242. szám, 2002. 9. 10., 1. o.); http://europa.eu.int/comm/environment/newprg/index.htm
[32] A kiadvány a http://www.birdlife.org/action/science/species/birds_in_europe/birds_in%20_the_eu.pdf honlapról tölthető le. A tanulmányt kíséri egy másik, a "Birds in the EU" című, amely az Európai Unió madárvédelmi tevékenységét elemzi, és csak az Európai Unió 25 tagállamával foglalkozik.
[33] Az 1994-ben végzett értékelés során az 511 vizsgált faj 38%-a, összesen 195 faj került valamelyik SPEC kategóriába.
[34] Elvileg a tagállamok területén található valamennyi fontos madárélőhelyet ki kellene jelölni a Natura 2000 hálózat részeként.
[35] http://www.mme.hu/cgi-bin/cikk.pl?id=40
[36] Lélegzet környezetvédelmi havilap, Levegő Munkacsoport, Budapest XII. évf. 2. szám, 2002. február. 12. o.
[37] http://www.birdlife.org/action/awareness/eu_birds_directive/birdlfe_directive.html
[38] L. az Európai Bíróság C-3/96. sz. Bizottság kontra Hollandia ügyben 1998. május 19-én hozott ítéletét (EBHT 1998., I-3031.), a C-202/01. sz. Bizottság kontra Franciaország ügyben 2002. november 26-án hozott ítéletét (EBHT 2002., I-11019.) a C-240/00. sz. Bizottság kontra Finnország ügyben 2003. március 6-án hozott ítéletét (EBHT 2003., I.02187.), és a C-378/01. sz. Bizottság kontra Olaszország ügyben 2003. március 20-án hozott ítéletét (EBHT 2003., I-02857.)
[39] Madártávlat (Madártani és természetvédelmi folyóirat), Magyar Madártani Egyesület (MME), Budapest XI. évf. 3. szám - 2004. május-június. 5. o.
[40] Haraszthy László: Természeti értékeink megőrzésének lehetőségei az Európai Unióban. WWF-füzetek 14., 1999. 4. o.
[41] Gazdaság és környezet (szerk.: Kerekes Sándor), Magyar Tudományos Akadémia, Budapest 1998. 13. o.
[42] Natura 2000: dupla védelem (http://www.infolink.hu/index.do?cat=news&selectedId=12527)
[43] Magyarországon 2002-ben a védett természeti területek száma 189, aránya az ország területének 9,9%-a volt.
[44] Hargitai Miklós: Natura 2000 - dupla védelem, Népszabadság, 2003. november 22.
[45] TermészetBÚVÁR (Környezetbarát ökológiai magazin), TermészetBÚVÁR Alapítvány Kiadó, Budapest 58. évfolyam, 2003/6. 10. o.
[46] A tervek szerint az agrár-környezetvédelmi és az ún. LIFE Nature-támogatások nagyságrendje 2007-ig folyamatosan emelkedik, majd 2007-től a Nemzeti Vidékfejlesztési Tervben külön Natura 2000 területekkel kapcsolatos fejezet nyílik.
[47] Az új tagországok többsége olyannyira nem végzett a listák összeállításával, hogy az Európai Bizottság két biztosa közös körlevélben adta tudtul: amíg nincsenek meg a listák, az érintett tagállamok nem kapnak támogatásokat a strukturális alapokból.
[48] Environment for Europeans (Magazine of the Directorate-General for the Environment, European Commission, Brussels No 16 - May 2004. 5. o.
[49] L. a Bizottság 2001. január 24-i Közleményét az Európai Közösség hatodik környezeti akcióprogramjáról, COM (2001) final, 57. o.
[50] A természet romlása, a romlás természete (Magyarország), Föld Napja Alapítvány, Budapest 2000. 7. o.
[51] L. http://www.eu2001.se/static/pdf/eusummit/conclusions_eng.pdf. 9. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanársegéd.
Visszaugrás
