Az alábbi oldalakon a magyar és a közösségi joggyakorlatra támaszkodva rövid áttekintést kívánunk adni a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) vállalkozások közötti, gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmát megfogalmazó rendelkezések egyes kérdéseiről. A vállalkozások közötti horizontális együttműködésre koncentrálva[2] azon magatartások versenyjogi megítéléséről ejtünk szót, amelyek nem felelnek meg annak az elvárásnak, hogy a piaci szereplők önállóan, a versenytársaikkal akarategységben tanúsított piaci magatartást mellőzve hozzák meg piaci döntéseiket, határozzák meg az általuk a versenyben tanúsított magatartást.[3]
A Tpvt. 11-20. §-ához fűzött indokolás szerint a magyar jogrendszer biztosítja a vállalkozások közötti gazdasági együttműködés szabadságát. Az üzleti élet szereplőinek érdekein alapuló különböző együttműködési, társulási formák alkalmasak arra, hogy elősegítsék a termelés és értékesítés bonyolult részfolyamatainak hatékony összehangolását. A vállalkozások azonban a gazdasági verseny kényszerítő hatásainak elkerülése érdekében nemegyszer olyan megállapodásokat kötnek, amelyek csak a résztvevők számára járnak előnnyel, a kívülállók részére hátrányosak, a gazdasági versenyt kisebb-nagyobb mértékben fékezik, korlátozzák vagy torzítják. Az ilyen versenykorlátozó hatású megállapodások a kartellek, rögzíti a törvény indokolása.
A Tpvt. 11. §-ának (1) bekezdése értelmében tilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, valamint a vállalkozások társadalmi szervezetének, a köztestületnek, az egyesülésnek és más hasonló szervezetnek (a jelen tanulmányban a továbbiakban: vállalkozások társulásának) a döntése, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki. Nem minősül ilyennek a megállapodás, ha egymástól nem független vállalkozások között jön létre.[4]
Ugyanezen cikk (2) bekezdése - nem taxatív jelleggel - felsorolja, hogy e tilalom különösen mely esetekre vonatkozik, megemlítve például a vételi vagy az eladási árak, valamint az egyéb üzleti feltételek közvetlen vagy közvetett meghatározását, az előállítás, a forgalmazás, a műszaki fejlesztés vagy a befektetés korlátozását vagy ellenőrzés alatt tartását, illetőleg a piac felosztását.
A Tpvt. 11. §-a igen széles körben határozza meg az általa tilalmazott magatartásokat:
a) egyaránt tiltja a két vagy többoldalú, megállapodás vagy összehangolt magatartás formáját öltő versenyellenes magatartásokat,[5]
b) három magatartásformát fogalmaz meg, olyanokat, amelyek a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását
- célozzák,
- ilyen hatást fejthetnek ki vagy
- ilyen hatást fejtenek ki,[6]
c) a versenynek mind horizontális, mind vertikális típusú korlátozását tiltja,[7] a versenytársak közötti versenyellenes megállapodások vagy összehangolt magatartás azonban kétségtelenül közvetlenül, károsabban hat a törvény által oltalmazott szabad versenyre.[8] Ez tükröződik a csekély jelentőségű versenykorlátozásokat érintő szabály
- 3/4 -
alóli kivételekben is, amelyek csak a versenytársak közötti, árakra és piacfelosztásra vonatkozó megállapodásokra alkalmazandók.[9] Ezzel összefüggésben megjegyzendő, a piac felosztásának minősül, ha a vállalkozások - jogszabályi felhatalmazás nélkül - egy kvótarendszer kiépítése, illetve működése érdekében működnek együtt, s az is, ha a vállalkozások egymás meg nem támadásáról, a piacon kialakult status quo fenntartásáról állapodnak meg vagy - összehangolt módon - ezt célzó, illetve eredményező magatartást tanúsítanak,
d) a nem versenytárs vállalkozások közötti (horizontális és vertikális) megállapodások szintén a tilalom hatálya alá tartozhatnak, különösen abban az esetben, ha a megállapodás jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozások között jött létre (aláhúzandó, az adott piac viszonyait és fejlődését nagyban meghatározó piaci pozícióra és potenciálra utaló jelentős piaci erő nem feltétlenül azonos a gazdasági erőfölénnyel).[10]
A Tpvt. 11. §-ának alkalmazása esetén figyelembe veendő, hogy a jogalkotó célja az volt, ne megvalósulásának formájától függjön az, hogy egy versenyellenes magatartásra kiterjed-e a tilalom vagy sem,[11]
A jogsértés Tpvt. 11. §-a alapján történő megállapításához - úgy a megállapodás, mint az összehangolt magatartás vagy a vállalkozások társulásának döntése esetében - nem szükséges a jogsértő magatartás hatásának bekövetkezése (pl. a minimálár tényleges alkalmazása), ehhez - amint azt maga a Tpvt. 11. §-ának (1) bekezdése is egyértelműen megfogalmazza - elegendő a cél vagy az alkalmasság bizonyítása.[12] A vállalkozások közötti megállapodás, az összehangolt magatartás és a vállalkozások társulásának döntése olyan súlyos jogsértés, hogy ezeket a Tpvt. nemcsak tényleges hatás, hanem már a célzat, illetve a lehetséges hatás esetében is versenyjogi eszközökkel üldözni rendeli. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem szükséges vizsgálni egy magatartás konkrét hatásait, ha annak célja a verseny korlátozása, akadályozása vagy torzítása.[13] Aláhúzandó, önmagában az nem zárja ki a jogsértés megállapíthatóságát, ha a jogsértő magatartás tanúsításának olyan pozitív célkitűzései is vannak, amelyeket - külön-külön - a versenyjog ilyennek ismer el.[14]
A versenyjogi tilalmat kimondó rendelkezés alkalmazásához elég akár a hatás bekövetkezésének a lehetősége is, azzal, hogy a jogsértő magatartás versenyjogilag releváns hatása lehet közvetlen, közvetett, tényleges vagy potenciális.[15] Így például a célként megfogalmazott ár kinyilvánítása is hat a versenyre, mert lehetővé teszi a vállalkozásoknak, hogy a versenytársak által követendő árpolitika számításba vételénél erre is figyelemmel legyenek,[16] de egy jogsértő megbeszélés kapcsán az is figyelembe veendő, hogy annak hatása az adott megbeszélésen részt nem vevő, az azon elhangzottakról csak később értesülő vállalkozások vonatkozásában is jelentkezhet.[17]
A potenciális hatás mint az adott magatartás piacon kifejtett valószínűsíthető hatása elsősorban az adott magatartás céljából vezethető le. Kiemelendő az is, hogy egy, a versenyre ténylegesen nem vagy csak kis mértékben hatást gyakorló, a Tpvt. 11. §-ába ütköző magatartás vonatkozásában fel sem merülhet az "alkalmatlan eszköz" kérdése abban az esetben, ha a tényleges hatás kizárólag a jogsértő magatartást tanúsító vállalkozások saját mindenkori döntésétől függ.
Végezetül kiemeljük, ha a versenykorlátozó hatás bekövetkezik, szükségtelen az alkalmasság, illetve a célzat vizsgálata.[18]
Megállapodásnak minősül legalább két fél egybehangzó akaratnyilatkozata, azzal, hogy az akaratnyilatkozat megtétele bármilyen formában megtörténhet, így szóban, írásban vagy ráutaló magatartással egyaránt. A versenyjogi értelemben vett megállapodás megállapításához nem szükséges meghatározott formai követelményeknek való megfelelés, de az sem, hogy a megállapodást be nem tartó vállalkozásnak a többi vállalkozás részéről reálisan valamilyen szankcióval, illetőleg a megállapodás betartását kikényszerítő eszközök alkalmazásával kelljen számolnia.[19] A megállapodás feltétele az érintett vállalkozások közötti akarategység, ugyanakkor ezen közös akaratnak nem kell formailag egy, a jogi előírások szerint érvényes és kötelező erővel bíró szerződésben testet öltenie.[20] A megállapodás tényének megállapításához elegendő, ha az adott vállalkozások bármilyen formában kifejezik azon közös akaratukat, hogy a piacon általuk meghatározott
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
