A felperes és a II. r. alperes testvérek, az I. r. alperes a II. r. alperes gyermeke. A testvérek szülei apjuk, az I. r. örökhagyó haláláig (1979. május 2-ig) házastársi kapcsolatban éltek. A testvérek édesanyja, a II. r. örökhagyó 1999. május 27-én hunyt el. Az I. r. örökhagyó halála után hagyatéki eljárás nem indult, a II. r. örökhagyó halála utáni hagyatéki eljárásban eljárt közjegyző a b.-i V. kerületi öröklakás ingatlant az örökhagyó 1987. június 11-én kötött öröklési szerződése alapján az örökhagyó unokája, H. E. részére adta át. A B. XII. kerületben lévő ingatlant az örökhagyó 1992. szeptember 23-án kelt végrendelete alapján az I. r. alperes részére adta át a II. r. alperes haszonélvezeti jogával terhelten, annak megállapításával, hogy az örökhagyó a felperest kötelesrészre szorította, illetve egyéb ingó vagyonát a felperesre hagyta, amely elsősorban az V. kerületi lakás berendezési tárgyaira vonatkozik.
A hagyatékátadó végzést a másodfokú bíróság (Fővárosi Bíróság 57.Pkfv.22.440/2000/2. számú végzésével) részben megváltoztatta akként, hogy a B. XII. kerületi ingatlant a II. r. alperes haszonélvezeti jogától mentesen - az örökhagyóval 1986. augusztus 28-án kötött öröklési szerződés alapján - szerződéses öröklés jogcímén, ideiglenes hatállyal az I. r. alperes részére adta át és a felperest igénye per útján való érvényesítésére hívta fel. Az ingó hagyatékot illetően a közjegyzőt újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította.
A felperes a perben a több irányú keresetet terjesztett elő. Elsődlegesen annak megállapítását kérte, hogy a XII. kerületi ingatlan fele része nem tartozik a II. r. örökhagyó hagyatékához, hanem a Csjt. 27. § (1) bekezdés alapján - házastársi közös szerzés jogcí- mén - az I. r. örökhagyó tulajdonát képezte és arra törvényes öröklés jogcímén a saját és a II. r. alperes tulajdonszerzését kérte megállapítani. Kérte továbbá a II. r. örökhagyó 1986. augusztus 28-án kelt öröklési szerződése érvénytelenségének megállapítását arra alapozottan, hogy a szerződéskötéskor a szerződésnek csak a harmadik lapját írták alá a szerződő felek és a tanúk. Az alaki érvénytelenség orvoslására nem alkalmas, hogy utóbb került sor az első és második lap aláírására. Ezen túlmenően a II. r. örökhagyó által készített 1992. szeptember 23-án kelt végrendelet érvényességét elismerve kérte az I. r. alperes végrendeleti öröklés jogcímén, a II. r. alperes haszonélvezeti jogával terhelt tulajdonszerzését megállapítani a XII. kerületi ingatlan 3/8 hányadára és 1/8-ban kötelesrésze természetbeni kiadására tartott igényt.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Elsődlegesen tagadták, hogy az ingatlan vételekor az örökhagyók között a házassági életközösség fennállt volna, és a II. r. örökhagyó különvagyoni szerzését állították. Az öröklési szerződés alaki érvénytelenségét illetően arra hivatkoztak, hogy az alaki hiba orvoslása megtörtént, és arra vonatkozó speciális eljárást előíró rendelkezés nincs. A kötelesrészt illetően a kereset elutasítását kérték, mert annak jogalapja nem áll fenn.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a B. XII. kerületi ingatlan 4/8 hányada néhai H. Z. I. r. örökhagyó hagyatékát képezi, amelyet a felperes és a II. r. alperes 2/8-2/8 tulajdoni hányadban törvényes öröklés jogcímén megörökölt. H. Z. örökhagyó 4/8 tulajdoni hányadából 1/8 hányad a felperest illeti kötelesrész jogcímén, a fennmaradó 3/8 tulajdoni hányad az I. r. alperest illeti végrendeleti öröklés jogcímén, a II. r. alperes haszonélvezeti jogával terhelten. Megállapította, hogy a II. r. örökhagyó és az I. r. alperes között létrejött öröklési szerződés érvénytelen és megkereste az ingatlan-nyilvántartást a tulajdonváltozás bejegyzése iránt. Az alpereseket perköltség és le nem rótt illeték megfizetésére kötelezte.
A megállapított tényállás szerint az örökhagyó házassági életközösségének fennállása alatt történt a perbeli ingatlan vétele, a szerződésben vevőként azonban csak a II. r. örökhagyó szerepelt és az ő tulajdonjoga nyert az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzést.
A II. r. örökhagyó 1986. augusztus 26-án öröklési szerződést kötött az I. r. alperessel. A szerződés három lapból állt, egy eredeti, és két indigós példányban készült. Az illetékes kerületi tanács szakigazgatási szerve a szerződést jóváhagyta, a záradékok az eredeti példányra kerültek. A kerületi tanácsnál az öröklési szerződésből fénymásolat maradt, amelynek első és második lapján nincs a szerződő felek és a tanúk aláírása. 1987. május 11-én érkezett a földhivatalhoz az öröklési szerződés eredeti példánya. Annak alapján az elidegenítési és terhelési tilalom az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzést nyert, és a szerződés eredeti példányát a földhivatal a szerződést készítő ügyvéd részére visszaküldte.
A II. r. örökhagyó 1992. szeptember 23-án írásbeli magánvégrendeletet készített, melyben akként rendelkezett, hogy az ingatlant a II. r. alperes haszonélvezeti jogával terhelten az I. r. alperes örökölje. A végrendeletben az örökhagyó rögzítette, hogy tudomására jutott: az 1986. augusztus 28-án aláírt öröklési szerződés formai hiba miatt érvénytelen, ezért szükségesnek tartotta, hogy az ingatlanról érvényes formában végrendelkezzen. Ezt követően az öröklési szerződés megszüntetése iránt pert is indított, amelyet a bíróság a peres felek közös kérelmére megszüntetett.
A II. r. örökhagyó halálát követően az I. r. alperes a közjegyzőhöz olyan eredeti öröklési szerződést nyújtott be, amelynek első és második lapját is aláírták a szerződő felek és a tanúk.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelésével azt látta megállapíthatónak, hogy a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdés alapján az ingatlan a házastársak közös vagyonát képezi, és a törvényi vélelemmel szemben a II. r. örökhagyó különvagyonának bizonyítása sikertelen volt. Az, hogy a felperes az igényét hosszabb idő elteltével érvényesítette, ügydöntő jelentőséggel nem bír, mert igénye a Ptk. 115. § (1) bekezdése értelmében nem évül el. Az I. r. örökhagyó tulajdoni hányadára a felperes és a II. r. alperes tulajdonszerzését a Ptk. 607. §-ának (1) bekezdése alapján megállapította.
Az elsőfokú bíróság bizonyítottnak látta azt is, hogy 1986. augusztus 26-án a szerződő felek és a tanúk az öröklési szerződésnek csak a harmadik lapját írták alá. Ebben a vonatkozásban az írásszakértő, az okiratok és a szerződést készítő ügyvéd vallomását értékelte. Az elsőfokú bíróság megállapította azt is, hogy a hagyatéki eljárásban becsatolt okirat első és második lapján már aláírások szerepelnek és úgy foglalt állást, hogy azok a földhivataltól való visszaérkezést: 1987. márciusát követően készülhettek, és azt az alaki hiba orvoslására nem fogadta el. Megítélése szerint az alaki hiányosság csak úgy szüntethető meg, ha a szerződés kiegészítéseként azt a szerződő felek és a tanúk együttes jelenlétében ismét aláírják, rávezetve a kiegészítés időpontját is. Ennek alapján az öröklési szerződés érvénytelenségét állapította meg, a Ptk. 656. és 629. § (1) és (2) bekezdésre hivatkozva. Mivel az alperesek javára szóló 1992. szeptember 23-án kelt végrendelet érvényességét a felperes elismerte, az alperesek azon alapuló öröklését megállapította és a Ptk. 665. § (1) és 672. § (3) bekezdésre hivatkozva a felperes kötelesrészét az ingatlan 1/8-ában természetben rendelte kiadni.
Az ítélet ellen a kereset elutasítása iránt az I. r. alperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította, a felperest első és másodfokú perköltség és mindkét fokú illeték megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság a részbizonyítás eredményére is figyelemmel egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy az ingatlan a Csjt. 27. § (1) bekezdés alapján az örökhagyók házastársi közös vagyonát képezte és nem nyert bizonyítást az, hogy az ingatlan megszerzésekor közöttük az életközösség nem állt fenn. Mindezek alapján megállapíthatónak látta, hogy az I. r. örökhagyó és halálával törvényes örökösei az ingatlan-nyilvántartáson kívül tulajdont szereztek és igényt tarthattak arra, hogy tulajdonjogukat az ingatlan-nyilvántartás feltüntesse.
Alaposnak ítélte a másodfokú bíróság az I. r. alperes fellebbezésben hivatkozott védekezését, mely szerint a II. r. örökhagyó ezt a tulajdoni hányadot elbirtokolta. A Ptk.-nak az adott időpontban hatályos 121. §-ának (1) bekezdésére és a Legfelsőbb Bíróság PK 4. számú állásfoglalásra hivatkozva úgy ítélte, hogy a II. r. örökhagyó az ingatlant az I. r. örökhagyó haláláig és ezt követően is sajátjaként birtokolta. A felperes tudomással bírt a II. r. örökhagyó végintézkedéséről, tulajdonosi jogait nem gyakorolta, köznapi értelemben anyja tulajdonjogát és rendelkezési jogát tudomásul vette. Ezért a II. r. örökhagyó a felperest öröklés jogcímén megillető hányadra 1989. május 3-án elbirtoklás jogcímén tulajdont szerzett, így az illetősége tulajdonjogának bejegyzésére vonatkozó felperesi igény megalapozatlan.
A másodfokú bíróság egyetértett annak ténybeli megállapításával is, hogy a hagyatéki eljárásban becsatolt öröklési szerződés az írógéppel készült szerződés eredeti és első példánya, amelyet 1986. augusztus 28-án a szerződő felek és a tanúk csak a harmadik lapon írtak alá, és az első és második lap aláírására csak azt követően került sor, hogy a szerződés eredeti példányát a földhivatal visszaküldte. Nem értett egyet azonban az elsőfokú bírósággal az aláírások pótolhatóságát illetően. Kifejtette azt, hogy a Ptk. 629. § (2) bekezdése szerint valamennyi külön lapon nincs keltezési kötelezettség, a többi lapon az aláírások minden kiegészítés nélkül utólag pótolhatók, és annak sincs jelentősége, hogy ténylegesen mikor pótolták azt. Mivel a II. r. örökhagyó halálakor rendelkezésre állt egy olyan szerződéspéldány, amely a Ptk. 629. §-ban foglalt alaki feltételeknek megfelel, alaptalan az öröklési szerződés érvénytelensége iránti kereset.
A másodfokú bíróság kifejtette azt is, hogy több okból megalapozatlan a felperes kötelesrész iránti igénye. Elsődlegesen azért, mert a PK 89. számú állásfoglalás szerint az öröklési szerződéssel lekötött vagyontárgy a kötelesrész alapjának számításánál nem vehető figyelembe, és a szerződéses örökös a kötelesrészért nem felel. Ezen túlmenően utalt arra is, hogy a kötelesrész alapját nem lehet egyetlen vagyontárgy kiragadásával meghatározni, ezért tévedett az elsőfokú bíróság és téves abban is, hogy figyelmen kívül hagyta a hagyatéki iratok tartalmát, a betudást és nem tisztázta az adományokat és a terheket sem.
Kifejtette a másodfokú bíróság azt is, hogy téves az ítélet abban is, hogy az I. és II. r. alperesek végrendeleti öröklését megállapította. A törvényes örökösöket és a kötelesrészre jogosultat önállóan illeti meg az a jog, hogy az örökhagyó végintézkedését megtámadják, és a PK 85. számú állásfoglalás a végintézkedést csak az érvényesített megtámadási ok alapján és csak a perben álló felek egymás közti viszonyában lehet érvénytelenné nyilvánítani. A II. r. alperes az öröklési szerződés érvényességét nem támadta, ezért az I. r. alperes szerződéses örökrészét nem terheli a II. r. alperes haszonélvezeti joga.
A jogerős ítélet a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.
Álláspontja szerint a jogerős ítélet az ügy érdemi elbírálására kihatóan többszörösen jogszabályt sért. A felülvizsgálati kérelemben részletesen kifejtettek szerint eljárási szabályt a Pp. 252. § (3) bekezdését és Pp. 206. §-át sérti a jogerős ítélet abban, hogy erre irányuló kérelem hiányában az elbirtoklás feltételeit nem vizsgálta és bizonyítás kiegészítésére sem került sor a másodfokú eljárásban. Az elbirtoklás megállapítása az anyagi jog szabályait [Ptk. 615. § (1), 157. § és 159., valamint 121. § (1) bekezdését] sérti és ellentétes a PK 4. számú állásfoglalásban írtakkal. A II. r. örökhagyó birtoklásának jogcíme volt, amely kizárja a sajátjakénti birtoklást, özvegyi joga folytán kötelessége volt a közterhek és a fenntartási költségek viselése és az állásfoglalásban írt fokozott szigorúsággal történő vizsgálat mellett az elbirtoklás törvényi felté- teleinek fennállta nem állapítható meg.
Hivatkozott arra is, hogy az öröklési szerződés megkötésekor a II. r. örökhagyó tulajdonszerzése elbirtoklás jogcímén nem következett be. A II. r. örökhagyó részben olyan tulajdoni hányadra kötött szerződést, amely nem képezte a tulajdonát, ezért a másodfokú bíróság tévedett abban is, hogy az öröklési szerződés részbeni érvénytelenségét figyelmen kívül hagyta.
Az öröklési szerződés alakszerűségét illetően a Ptk. 629. § (1) bekezdés b) pontjára hivatkozva kifejtette azt az álláspontját, hogy mivel az első és második lapon az aláírásra utólag került sor, erre utaló kiegészítés szükséges lett volna, mert ennek hiányában az öröklési szerződés a törvényi követelményeknek nem felel meg.
A kötelesrészt illetően nem vitatta a jogerős ítéletben a kötelesrész alapjára vonatkozóan kifejtett jogi álláspontot, azonban arra hivatkozott, hogy az ingó hagyatékra a közjegyzői eljárás nem fejeződött be, a II. r. alperes az ingókat elszállította és azok a felperes birtokába nem kerültek, ingyenes adományban pedig 15 éven túl részesült.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta. Álláspontját a következőkkel indokolta.
A felülvizsgálati kérelem alapján annak elbírálása volt szükséges, hogy a felperes az I. r. örökhagyó hagyatékára öröklés jogcímén igényt tarthat-e, az öröklési szerződés alaki érvénytelensége fennáll-e, és arra figyelemmel igényt tarthat-e kötelesrésze kiadására.
Nem képezte a felülvizsgálat tárgyát - erre irá- nyuló felülvizsgálati kérelem hiányában - annak jogerős megállapítása, hogy a perbeli ingatlan vételekor az I. és II. r. örökhagyó között a házassági életközösség fennállt, ezért az ingatlan 1/2 hányadára az I. r. örökhagyó a Csjt. 27. § (1) bekezdés alapján ingatlan-nyilvántartáson kívül tulajdonjogot szerzett. Támadta azonban a felülvizsgálati kérelem - eljárási és anyagi jogszabálysértésre hivatkozva - e tulajdoni hányadra a II. r. örökhagyó elbirtoklás útján megszerzett tulajdonjoga megállapítását.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt arra utal - bár a felperes felülvizsgálati kérelmét nem erre alapította -, hogy az elbirtoklás megállapíthatóságához viszontkereset előterjesztésére lett volna szükség. Az I. r. alperes azonban az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig viszontkeresetet nem terjesztett elő (Pp. 147. §) ezért a másodfokú bíróság eljárási szabályt sértett, amikor a fellebbezési ellenkérelemben hivatkozott, tartalmát tekintve viszontkeresetnek minősülő igényt érdemben elbírálta.
A II. r. örökhagyó elbirtoklás útján megszerzett tulajdonjogának megállapítása érdemben is jogszabálysértő. Az örökhagyók között az I. r. örökhagyó haláláig a házassági életközösség fennállt. Eltérő vagyonjogi szerződés hiányában közöttük házassági vagyonközösség jött létre, ez pedig azt eredményezte, hogy őket a szerzés annak időpontjától osztatlanul illeti meg és mindegyik házastárs szerzése kihat a másikra (BH 1980/3/9., PJD IX.213.). Ezért az I, r. örökhagyó halálig (1979. május 2-ig) a II. r. örökhagyó sajátjakénti birtoklása szóba sem jöhet, mert bármelyikük birtoklása mindkettőjük birtoklásának minősül.
Az I. r. örökhagyó halálával - ipso iure - gyermekeik ingatlan-nyilvántartáson kívül az I. r. örökhagyó ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonát képező tulajdoni hányadot a Ptk. 607. § (1) bekezdés alapján, a II. r. örökhagyót a Ptk. 615. §-a alapján megillető özvegyi haszonélvezeti jogával terhelten örökölték meg.
A Ptk. 121. §-ához fűzött miniszteri indokolás szerint sajátjaként nemcsak az birtokol, aki úgy véli, hogy a sajátját birtokolja, hanem az is, aki tudja ugyan, hogy a dolog másé, de maga birtoklását véglegesnek tekinti. Ez nem szubjektív megítélés kérdése, mert a birtoklás jogcíme (ilyen az özvegyi jog is) az ilyen jogviszony megszűntéig a birtokos szándékától függetlenül gátolja az elbirtoklás megkezdését. A II. r. örökhagyó sajátjakénti birtoklását ezért az I. r. örökhagyó halálától birtoklásának a jogcíme zárja ki.
Annak a körülménynek, hogy a felperes tulajdoni igényét nem érvényesítette, abból szempontból jelentősége lenne, hogy tulajdonszerzésre az ingatlan jóhiszemű és visszterhes szerzőjével nem hivatkozhatna (Ingatlan-nyilvántartási törvény 5. §). Az I. r. alperes javára bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalommal biztosított öröklési szerződésen alapuló jogszerzés a felperes öröklés útján, ingatlan-nyilvántartáson kívül megszerzett tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzése akadályát képezhette volna akkor, ha a szerzésének jogcíme érvényes.
A jogerős ítélettel megállapított tényállás szerint a II. r. örökhagyó és az I. r. alperes közötti öröklési szerződés első és második lapjának aláírására utólag - pontosan meg nem állapítható időpontban - került sor. Az alaki érvénytelenség fennálltát illetően az eljárt bíróságok ellentétes jogi álláspontot foglaltak el.
A Ptk. végintézkedés tételére vonatkozó rendelkezései az alaki kellékek hiányához az érvénytelenség jogkövetkezményét fűzik és az alaki kellék meglétét a bírói gyakorlat is szigorúan megköveteli. A Ptk. az érvénytelen végrendeletek hibájának orvosolását utólag nem teszi lehetővé, mindössze az akarat fogyatékossága miatt érvénytelen rendelkezés orvoslására van mód [Ptk. 649. § (2) bekezdés], ha azt utóbb a végrendeletre megszabott alakban az örökhagyó jóváhagyja. Mindezekből az következik, hogy az érvénytelenséget eredményező hiba orvoslása csak az által történhet meg, ha utólag újabb hibátlan végintézkedésre kerül sor (Pfv. II. 22. 000/2003/7.). A BH 1992. évi 530. számú jogesetében a Legfelsőbb Bíróság olyan jellegű "kiegészítés" szükségességére utal, amelyből megállapítható, hogy az örökhagyó két tanú együttes jelenlétében a végrendeletet ismét aláírja, vagy ha már aláírta az aláírását sajátjának ismeri el és a végrendeletet a tanúk is újból aláírják.
Az öröklési szerződés alaki érvényességéhez megkívánt minden lap aláírásának megkövetelése azt a célt szolgálja, hogy az egyes lapok utólagos kicserélésének a lehetőségét kizárja. Ha a különálló lapok egymástól független időpontban történő aláírására lehetőség lenne, ezáltal a kicserélés elleni védelem sérülhetne. Az aláírások ugyanis azt igazolják, és az aláírók is azt tudják, hogy egy adott végintézkedés lapjait írják alá. Ezért az elsőfokú bíróság helyes jogi álláspontot foglalt el azzal, hogy az utólagos kiegészítés (valójában a más által készített végintézke- dés) minden lapjának a tanúk és az örökhagyók Ptk. 629. §-ában foglaltak szerinti aláírása a keltezés helye és ideje rögzítésének hiányában - lényegében "új" öröklési szerződés kötésének hiányában - az öröklési szerződés alaki érvénytelensége állapítható meg.
Mindezekre figyelemmel az I. r. alperes szerzésének érvényes jogcíme a felperessel szemben nincs, ezért a felperes a Ptk. 116. §-ának (1) bekezdése alapján tulajdonjoga ingatlan-nyilvántartási feltüntetésére igényt tarthat.
Az ingatlan-nyilvántartásba jog és tény csak azzal szemben jegyezhető be az ingatlan-nyilvántartási szabályok szerint, aki ott jogosultként már szerepel vagy akit egyidejűleg jogosultként bejegyeznek, ezért az ingatlan-nyilvántartás tulajdonjog bejegyzésére vonatkozó megkeresésének kiegészítése, az I. r. örökhagyó ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonjog megszerzésére utalással szükséges volt.
Azt helyesen állapította meg a jogerős ítélet, hogy a végintézkedést a PK 85. számú állásfoglalás szerint csak az érvényes megtámadási ok alapján és csak a perbenálló felek egymás közti viszonyában lehet érvénytelenné nyilvánítani, ezért a perbeli öröklési szerződés is a felperes és az I. r. alperes egymás közötti viszonyában érvénytelen, ennyiben az elsőfokú bíróság ítéletének kiegészítése szükséges volt, és a felperes - kereshetőségi joga hiányában - sem a II. r. alperes törvényes öröklésen alapuló tulajdonjoga megállapítását, sem a végrendeleti juttatáson alapuló haszonélvezeti joga megállapítását okkal nem kérhette.
Az öröklési szerződés relatív érvénytelensége, és amiatt, hogy a felperes a II. r. örökhagyó végrendeleti juttatásának érvényességét elismerte, kötelesrész iránti igénye érvényesítésének jogi akadálya nincs. Helyes a jogerős ítéletben kifejtett álláspont a kötelesrész alapja és a betudás vizsgálatának szükségességét illetően. Eltérő jogi álláspontja folytán azonban azokat a másodfokú bíróság érdemben nem vizsgálta, és a per eddigi adatai alapján a döntéshez szükséges adatok nem állapíthatók meg, a tényállás ebben a vonatkozásban felderítetlen. Ellentétben az elsőfokú bíróság álláspontjával, a Ptk. 672. § (1) bekezdésében foglalt főszabály szerint a kötelesrész pénzben jár, ha csak a törvényben írt feltételek [672. § (2) vagy (3) bekezdése] az attól való eltérést nem indokolják.
A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettek alapján a Pp. 213. § szerinti részítélettel határozott és a jogerős ítélet jogszabálysértő rendelkezéseit hatályon kívül helyezve az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, míg a kötelesrészre vonatkozó keresetet illetően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárásra vonatkozóan meghagyja az elsőfokú bíróságnak, hogy a fent kifejtett szempontok szerint állapítson meg tényállást a kötelesrész alapjára, mértéke, és döntsön annak kiadása tárgyában. (Legf. Bír. Pfv. II. 21. 951/2004. szám) ■
Visszaugrás
