"Külön bújnak össze a nagyurak, a kik
a kaszinó helyett esetleg ide vetődtek.
Külön diskurál a lateiner had, szőve
a maga gyermekálmait a jogállamról."[1]
Tóth J. Zoltán monográfiájának a címe leíró jelleggel határozza meg a nagy terjedelmű kötet várható tartalmát. A cím hármas tagolása - "demokrácia", "jogállamiság" és "alkotmánybíráskodás"
- előrevetíti a könyv gerincét képező fogalmak elemzését és a könyv nagyobb fejezeteinek a várható tagolását is. A mű
- tekintettel a kötet céljára, azaz a fenti fogalmak definiálására és körüljárására
- aktuális, ugyanis a vitatott definiendumok - az eddigi temérdek diszkrepanciában gazdag próbálkozás ellenére[2]
- nem rendelkeznek megfelelő definienssel - definícióval.
A szerző célja nem más, mint hogy közérthető módon - mégis művi pontossággal - jogbölcseleti és politikai filozófiai hátteret adjon a címben megjelenő fogalmaknak, illetve az azokat körülölelő jogintézményeknek. Azaz hogy feloldja a demokrácia és a jogállamiság között megbújó értelmezési problémákat, ugyanis lényegi tartalmukat tekintve egyazon tőről fakadnak, és kölcsönösen feltételezik egymást.
Vannak tanulmányok, amelyek a korábbi eredményeket pusztán bemutatják, vannak olyanok is, amelyek teljesen új felvetéseket, megközelítéseket mutatnak be, és vannak, amelyek ugyan összegzik a korábbi eredményeket, de meg is haladják a korábbi alkotásokat. Ez a könyv az utóbbiak közé sorolandó, mert célja nem tekinthető nóvumnak, de a monográfia tankönyvjellege és az összefoglalás módja miatt egyedi.
A kötet tartalma mögött több évtizedes kutató- (és oktatói) munka által megalapozott elméleti - főként filozófiai és jogi - tudás áll, amely már önmagában is értékteremtő jellegű, de nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a szerző az Alkotmánybíróság főtanácsadója is, amely "mellékes" tényező validálja a könyvben megfogalma-
- 145/146 -
zott gyakorlati gondolatokat - ugyanis a gyakorlat az elmélet nélkül vak,[3] míg az elmélet a gyakorlat nélkül értelmetlen intellektuális kedvtelésnek számít.
A jogtudomány területén pedig jelentős a különbség az elméleti (theoria) tudás és a gyakorlati (praxis) tapasztalat között. Annak az egyetemi oktatónak ugyanis, aki a gyakorlatban nem alkalmazza a tudását, a hitelessége megkérdőjelezhetővé válhat - hisz nem törekszik arra, hogy a rá ruházott kvalitásokat a lehető legnagyobb társadalmi réteggel megossza. A "tudás", Bacon óta tudjuk, hatalom - nam et ipsa scientia potestas est[4] -, a jogi tudás pedig a közhatalomban való részvállalás szakmai előfeltétele.[5]
A monográfia a Patrocinium Kiadó gondozásában jelent meg a 2020-as év végén. A könyv keményfedeles borítóján Giotto di Bondone Szent Ferenc életéről készült huszonnyolc képből álló freskóciklusának hetedik darabja, a "III. Ince jóváhagyja a Regulát" (L'approvazione della Regola) című freskója fedezhető fel. A freskón Assisi Szent Ferenc és tízfős társasága látható, ahogy III. Ince pápa és a - pápa mögött megjelenő négy bíboros megtestesítésében megjelenő -Kúria (curia papale) előtt, hogy átadják a ferences rend reguláját (szabályzatát) - később III. Honóriusz pápa által kihirdettet Solet annuere kezdetű bullát.
Giotto művének borítóképe allegorikusan jeleníti meg a "hatalom" absztraktságát. III. Ince ugyanis (aki csupán harminchét évesen került a pápai trónusra) regnálása alatt érte el a pápai hatalom a tetőpontját. Az ő uralma alatt indult el a spanyol keresztes háború, rákényszerítette Anglia és Portugália uralkodóit, hogy az országaikat - mint a szuverenitás alapját képező területeket - a Szentszéktől kapott hűbérbirtoknak tekintések, továbbá ő volt, aki kiközösítette (excommunicatio) János királyt és a Magna Chartára hivatkozó főurakat.[6]
A könyv összesen hét fejezetre tagolódik, amelyeket a címben megjelölt három nagyobb alcímre lehet osztani. A jogállamiság kérdésével az első, a második és negyedik fejezet foglalkozik, amelyekben a szerző bemutatja a jogállamiság konceptuális keretét, így a szuverenitás kérdésével szorosan összefüggő problémájának meghatározását is. Nem elvonatkoztatható probléma ugyanis, hogy az állam (uralkodó) a hatalmát honnan eredezteti. A demokrácia különböző - jogállamisággal összefüggő - kapcsolatait a harmadik és ötödik fejezet járja körül, azaz hogy mi a demokrácia fogalma, milyen problémákkal nézhetünk szembe annak a meghatározásakor, és mi képezi az állam hatalmi tényezőit az ókortól napjainkig. A harmadik felosztásban található a hatodik és hetedik fejezet, amelyek az alkotmánybíráskodással kapcsolatos elvi és gyakorlati kérdésköröket tárgyalják különös tekintettel a (magyar és amerikai) parlamenti döntéshozatal, a jogállamiság és az alkotmánybíróság kapcsolatára.
A könyv első fejezete elsődlege-
- 146/147 -
sen bemutatja a szuverenitás fogalmát mint a demokratikus jogállamiság politikai filozófiai alapját képező alapfogalmat. Ezután pedig kitér annak fajtáira is, ugyanis öt (mindazonáltal a szerző is elismeri, hogy a parlamenti szuverenitás nem más, mint a népszuverenitás egyik, a közvetett hatalomgyakorlást megvalósító fajtája, így a gyakorlatban csak négy) típusú szuverenitást kell tudnunk megkülönböztetni egymástól annak érdekében, hogy meghatározhassuk a hatalom forrását. A második fejezetben a szerző folytatja a hatalom legitimitásának kérdése kapcsán alkotott újkori államelméletek és politikai gondolatok bemutatását, azaz hogy miként értelmezhető a jogállamiság szempontjából a kontraktualizmus elmélete. A harmadik fejezet a hatalommegosztás alapvető elméleteit és a hatalmi ágak kialakulásának politikai-filozófiai aspektusait mutatja be szorosan összekapcsolva a szuverenitás egyes típusaival. A negyedik fejezetben a szerző kifejti a hatalommegosztás jogállamisági kérdéskörének a fontosságát, ugyanis "jogállam sem lehetséges a demokratikus politikai akaratképzést lehetővé tevő intézményrendszer nélkül [...], de még inkább: a jogállami kritériumok érvényesülése és érvényesítése nélkül demokrácia nem lehetséges" (7. o.). Ez pedig azt jelenti, hogy a materiális jogállamiság (materieller Rechtsstaatsbegriff) fogalmának fundamentális feltételét képezi a hatalmi ágaknak a megosztása.[7] Az ötödik fejezet a különböző demokráciafelfogásokat vizsgálja, és ezzel különbséget tesz a közvetlen és a közvetett demokrácia gyakorlatában érzékelhető előnyei és hátrányai között. Továbbá e fejezet azt is megállapítja, hogy - a modern állam szempontjából - a jogállamiság és a demokrácia egymástól nem elválasztható fogalmak. A hatodik fejezet - folytatva a gyakorlatban megjelenő problémák áttekintését - kitér a címben szereplő harmadik területre: az alkotmánybíráskodásra. Ez a fejezet foglalkozik részletesen a (közvetlen és közvetett) demokrácia és az alkotmánybíráskodás viszonyával - fókuszban az amerikai gyakorlattal -, valamint pár oldalban a cenzussal kapcsolatos problémákkal. A szerző az utolsó fejezetben pedig kifejezetten a Magyar Alkotmánybíróság vonatkozásában kívánja igazolni a korábbi fejezetekben bemutatott jogállamisági és demokratikus minimumokat, azaz hogy az alkotmánybíróság létezése nem ellentétes, sőt elősegíti azok érvényesülését.
Összegzésképpen megállapítható, hogy az elmélet rohamos fejlődése a gyakorlatra sem maradhat hatás nélkül - ez pedig bizonyításra nem szorul. Az sem kétséges, hogy a címben megjelenő hármas kapcsolatnak - demokrácia, jogállamiság és alkotmánybíróság - a kutatása a jövőben csak még aktuálisabbá válik. A szerző nagy érdeme, hogy a monográfiában kifejtett gondolatköröket (tankönyv módjára) közérthetően foglalta írásba. Mindaz ugyanis, amit eddig mintaszerűen egyetemi előadásai során a kisebb publikum előtt adott át élőszóban, most a nagy plénum előtt írásban is megismerhetővé válik.
Mindezek alapján elsődlegesen - mondhatni kötelező irodalomként - ajánlom az összes joghallgatónak - és
- 147/148 -
oktatónak egyaránt -, annak a céljából, hogy tágabb betekintést szerezzenek a jogállamiság rejtelmeibe, másodlagosan pedig bátran ajánlom mindazoknak a nem joggal foglalatoskodó egyéneknek a polcára, akik el kívánnak mélyedni a jogelmélet és a politikai filozófia mélyebb "bugyraiban". ■
JEGYZETEK
[1] Mikszáth Kálmán: Az én kortársaim (Budapest: Athenaeum 1904) 5.
[2] A teljesség igénye nélkül lásd: Csink Lóránt -Schanda Balázs - Varga Zs. András (szerk.): A magyar közjog alapintézményei (Budapest: Pázmány Press 2020) III. fejezet; Szigeti Péter - Takács Péter: A jogállamiság jogelmélete (Budapest: Napvilág 2004); Mezey Barna (szerk.): Hatalommegosztás és jogállamiság (Budapest: Osiris 1998); Palasik Mária: A jogállamiság megteremtésének kísérlete és kudarca Magyarországon 1944-1949 (Budapest: Napvilág 2000); Takács Péter (szerk.): Joguralom és jogállam. Antológia a Rule of Law és a Rechtsstaat irodalmának köréből (Budapest: ELTE ÁJK 1995).
[3] Vö. Immanuel Kant: Prolegomena to Any Future Metaphysics. An Introduction by Jill Vance Buroker. (Cambridge: Cambridge University Press 2006) 93.; .Thoughts without content are empty, intuitions without concepts are blind" (Immanuel Kant: Critique of Pure Reason A51/ B75).
[4] Francis Bacon: Meditationes Sacrae (s. n. 1597); Vö. Francis Bacon: Novum Organum, 1.3. (Nippon: Budapest 1995) 7.
[5] Vö. Zlinszky János: Keresztény erkölcs és jogászi etika (Budapest: Szent István Társulat 2002) 17.
[6] Vö. Herbert Albert Laurens Fisher: Európa története (Budapest: Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. 1939) 233.
[7] Lásd Balássy Ádám Miklós: "A hatalommegosztás és hatalomfelosztás doktrínája -Government is like fire, a dangerous Servant and a Fearful Master" Jogelméleti Szemle 2020/1. 1-17. Elérhető: http://jesz.ajk.elte.hu/2020_1.pdf; Tóth J. Zoltán: Állam- és Jogelméleti előadások (Budapest: Patrocinium 2018) 234.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző Egyetemi tanársegéd, Károli Gáspár Református Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, 1042 Budapest, Viola u. 2-4. E-mail: balassy.adam.miklos@kre.hu.
Visszaugrás
